Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

(MesterMűvek - Klasszikusok - 07.)

Eredeti megjelenés: ca. 1925-2003
Magyar kiadás: Delta Vision, 2012
Műfaj: fantasy, novellás, klasszikus
Hossz: 288 oldal
Fordították: Boza Gergely, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Nemes István, Pócsi István, Sárközi Gergely, Tamás Gábor
Linkek:
Robert E. Howard versei (angolul)
A MesterMűvek fóruma

Tartalom:
Róma bukása után vagyunk, az antik civilizáció összeomlása idején. A feudális Európa még csupán a történelem távoli ígérete: a brit törzsfő, akiről az utókor Arthur király legendáját fogja költeni, a valóságban véres kezű, írástudatlan rablóvezér. Az ókori romokon megtelepedő barbárok egymással marakodnak a gazdag koncon, a hátukban azonban fölbukkan egy új ellenség, az ő fajtájukból való, ám még náluk is ádázabb és félelmetesebb: a ködlepte északról kirajzanak rablóportyáikra a viking sárkányhajók. A harc a lételemük, nem kímélnek egyetlen népet sem: pogány istenek nevével az ajkukon dúlnak és fosztogatnak, olyan kapitányok vezénylete alatt, mint Hatalmas Tostig, Agyafúrt Hakon vagy Koponyahasító Wulfhere. Legveszettebb hírű főnökük azonban idegen közöttük, nem az ő vérükből származik: egy Írföldről száműzött kelta herceg, akit Cormac Mac Artnak hívnak, avagy melléknevén egyszerűen csak Farkasnak.

Az ő és sorstársai kalandjaiból nyújt válogatást ez a könyv, Robert E. Howard munkásságát bemutató sorozatunk harmadik darabja. Az elbeszéléseket a kritikai kiadások alapján közöljük, a régebbi fordításokat új köntösbe öltöztetve; keletkezésük hátterére és gyakran viszontagságos utóéletükre bőséges kommentárok világítanak rá.

Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11)

A MesterMűvek sorozatba tartozó Bran Mak Morn és a piktek című könyvéről a napokban esett szó a blogon. Akit az MM sorozat bővebben is érdekel, azt ajánlom, azt a posztot lapozza át. Ez most egy rövidebb írás lesz - ahogy egyébként a rész is jóval rövidebb, mint az eddigiek.

Az MM - Klasszikusok sorozatban megjelent harmadik Robert E. Howard kötet a Cormac Mac Art és a vikingek, ami ha megfigyeltétek az eddigi tematikus felosztást, könnyen kitalálható, hogy kire - és mellette melyik népcsoportra - fókuszál. A kötet ugyanúgy tartalmazza a szerkesztői kommentárokat, mint az eddigi részek, és általában is jellemző rá minden pozitív jelző, amit az előző posztban írtam róla. Ebben a részben a novellák mellett szintén olvashatunk verseket, novella-fragmenteket, sőt az egyik csonka írásnak rögtön két - különböző írók által írt -, különböző stílusú és persze különböző végkimenetelű, alternatív lezárását is megkapjuk. Majd az olvasó eldönti, melyik tetszik neki jobban. Dicséretes alaposság és hozzáállás.

A római birodalom bukása után nem sokkal, Britanniában, a keltákra is csúfos vég vár, ugyanis a régió meghatározó birodalmának eltűnésekor kialakult hatalmi vákumba a germánok léptek. A rómaiak ereje nélkül a britonok királya egyedül képtelen volt ellenállni az írek - és a piktek - jelentette fenyegetésnek, és saját maga hívta be Britannia területére a germán törzseket (angolokat, frízeket, szászokat, jüttöket és frankokat). Ezek a törzseket egyébként a még keletibb népek - köztük a hunok - űzték nyugat felé. A viking hajósok rettentő fizikumú vademberek voltak, a vas gyermekei. Vadságukkal talán csak eredendő becsületességük és a zsákmány szeretete ért fel. Cormac Mac Art állandó társa, Koponyahasító Wulfhere sem lóg ki ebből a sorból. Amit megkedveltünk Howard eddig megismert hőseiben, Conanban, atlantiszi Kullban vagy a pikt Bran Mak Mornban - az acélkeménységű rendíthetetlenséget, az állandó szembeszállást a legnagyobb nehézségekkel, a pragmatikus gondolkozást, magyarul, hogy bátor, hősies tetteik sokszor példaként állhatnak előttünk -, azt a mostani novellafüzérben szereplőktől is maradéktalanul meg fogjuk kapni. (Aki pedig nagyon komázza a "vikinges történeteket" - mint én -, annak különösen fognak tetszeni.)

A kötet első része - Róma bukása - a korai vikingtörténeteket tartalmazza. A novellák többsége egyébként töredék, amik csak több évtizeddel Howard halála után kerültek elő a hagyatékából. A történelmi máz alatt, igazából el se igen dugva, itt is ott lapul a természetfölötti világ, a megmagyarázhatatlan. Ezekből az írásokból Cormac, a martalóc karaktere még teljesen hiányzik, de A viking című fragmentumban Bran Mak Morn nemezisét már ekkor megalkotta (ravasz Hakon). Szinte már szégyen, hogy a két ellenfél végül sosem találkozott egy novella erejéig sem. Talán még az író sem tudott dönteni, melyik szereplője kapja majd meg a szimpátiáját. (Az olvasóknak igazán sajnálatos, hogy ez a párharc kiaknázatlan maradt, de hát ez jellemző volt Howardra. Amihez nem volt épp kedve, vagy nem érdekelte annyira, mint egy másik ötlet - amikből viszont látszólag kifogyhatatlan volt -, azt semmi esetre sem erőltette, nem volt képes megrendelésre dolgozni.) Kihasználva a vikingek lankadatlan vándorlási kedvét, portyázásait, a történetek helyszínében sem ragaszkodott a brit partokhoz vagy a skót vadonhoz. Így eshetett meg, hogy az A király szolgálatában című novellában eljuthatunk egészen az indiai partokig.

"...Ő képviselte a hajdan hatalmas Róma utolsó, messzi maradékát, a barbárság árjával birkózva, mely egyetlen vörös szökőárban nyelte el a birodalom többi részét. Cormac, bár általában hamisítatlan gael ellenszenvet táplált kymri rokonai iránt, megsejtette ennek a bátor, hiábavaló küzdelemnek a hősi emelkedettségét, és még Wulfhere-t is lenyűgözte kissé, amikor a brit király messzire tekintő szemébe nézett. Itt egy nép, amelyik hátát a falnak vetve, elkeseredetten küzd az életéért, és közben hasztalan igyekszik fenntartani egy örökre letűnt kor kultúráját és eszményeit. Róma istenei elenyésztek a gótok és a vandálok kíméletlen csizmái alatt. Lenhajú vademberek uralkodtak a hajdanvolt cézárok bíbor csarnokaiban. Csak ezen a távoli szigeten ragaszkodott egy maroknyi romanizált kelta a tegnap hagyományaihoz."

A második rész - Cormac Mac Art - a teljes ciklust tartalmazza. Mind a két novellát és a két töredéket, amikből egyébként semmi nem jelent meg az író életében. A Cormac-ciklus és a pikt-sorozat között több találkozási pont is van. A két novella-lánc történelme közt több emberöltő is eltelt, így azonos szereplőkről persze nem beszélhetünk, de látszólag Cormac bármerre vetődik, valaki előbb-utóbb keresztezi az útját Mak Morn vérvonalából. Ezért a történelmi vezérlőszál megmarad, és az olvasó könnyedén követheti a történelem változásait a sanyarú sorsú nép történetein keresztül. A Cormac novellákban találhatóak talán Howard legnagyszabásúbb (vagy leghosszabb) harci jelenetei is. A tenger tigrisei az a novella, aminek két lezárása is olvasható a kötetben. Az első Richard Tierny tollából való, és a szerkesztői kommentár szerint "hiányzik belőle Howard szelleme", és a "vérbő akciójelenetek sem tudják palástolni a szereplők elszíntelenedését". Nem akarok vitába szállni ezzel a két állítással, inkább csak kiegészíteném még egy aprósággal. Onnan, amikortól Tierny "átvette" a novellát Howardtól, MINDENKINEK eltört vagy elpattant a kardja pár oldalon belül! Ez már kínos és bosszantó volt, hogy mindig így akarta növelni a feszültséget. Egy dolog jó volt a befejezésében, méghozzá, hogy visszahozott egy jól ismert pikt szereplőt a Mak Morn-ciklusból, még összébb fűzve a szálakat a két sorozat között. A második befejezést David Drake követte el, és "hű marad Howard szelleméhez", bár "letér a Howard által kijelölt ösvényről". Azzal most is egyetértek, hogy ebben a változatban Cormac és Wulfhere karaktere sokkal hihetőbb, nyersebb - "A cél szentesíti az eszközt!" - marad, és nem civilizálódnak egyik mondatról a másikra hirtelen egy nagyot, de a történet fordulata messziről kiszagolható és sablonos lesz. Egyetértek Drake önértékelésével, miszerint Howard valószínűleg nem így fejezte volna be az írását. A kettő szerencsés kombinációjával viszont elégedett lehetett volna. A véres menyegző a második teljes Cormac novella, és minden fordulata élvezetes volt. Egyedül csak azt nem tudtam eldönteni, hogy az ebben szereplő Hakon az vajon ugyanaz a Hakon-e, akit az első rész A viking című írásából már megkedveltünk? Várok egy kis szerkesztői segítséget... :)
Az utolsó Cormac novellatöredék A förtelem szentélye, és kétség kívül hozzájárult azokhoz a találgatásokhoz, gyanúsítgatásokhoz, hogy Howard vallásellenes lenne. (Műveiben kétség kívül érezni, hogy ellenérzései vannak a kereszténységgel szemben, de azt ne felejtsük el, hogy hősei barbár korok és barbár népek gyermekei, akik közül senki nem keresztény - esetleg még a puritán Solomon Kane kivétel lehet -, sőt! Álságosan hatna, sőt nevetségesen, ha ezen szereplők szájába kereszténységet dicsőítő szólamokat adna.) Ennek a novellának is két végét olvashatjuk, és igazából mindkettő tetszett. Az első pont a lovecrafti áthallások miatt, míg a második a frappáns, szűkszavú tömörsége miatt.

"Az emberi emlékezetben élő történelem kezdete előtt sötét korszakok ásítanak, melyekről talán jobb mit sem tudni."

A harmadik rész - James Allison - történetei igazából már csak alig-alig kapcsolódnak a viking történetekhez. A novellákat Jack London - Kóbor csillag című műve ihlette. A James Allison történetek főhőse egy féllábú, nyomorék régész, aki álmaiban előző életeiből lát részleteket. Ő Hunwulf, az aranyhajú aesir, Asgard harcosa - ennyi a viking kapcsolódás tehát -, aki egy irtózatosan jó, hamisítatlanul lovecrafti novellában - A Félelem Kertje - találkozik a szárnyas "emberrel", aki egy ember előtti korszak utolsó hírmondójaként maradt a Földön. De ő Martalóc Bane is, a vanir portyázó a Sötét korszakokban, aki egy olyan stygiai varázslóval kénytelen életre-halálra megküzdeni, akivel évezredekkel később Allisonnak is újra meggyűlik a baja. A történet lezárása - és a magyarázat Allison lélekvándorlására - zseniális. Kár, hogy az Allison ciklus ennyire rövid, és azt sem értem, hogy a szerkesztői felvezetőben említett másik három Allison-töredék miért nem fért még bele ebbe a rövidke kötetbe, de talán majd egy másikban benne lesz. Mindenesetre ezek a hányatott sorsú novellák is Howard dicsőségére vállnak. Sikerült úgy megírnia, hogy akár a Kóbor csillagba is beilleszthetők lennének minimális történeti átszerkesztéssel - bár ez nem volt cél persze, inkább csak tisztelgés a kedvenc könyve előtt.

A MesterMűvek sorozatot még mindig ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó fantasyket!

Sötét birodalmi induló

Rőt romlásban kürt szava harsog,

Földre leszórva fehér koponyák;

Sötét urunknak emeljük a zászlót,

Letiporjuk Isten vaskapuját!

Dől le a templom, kórusa lángol,

Húnynak a fények, fog vicsorog -

Tépd ki a kisdedet anyja hasából,

Gyújtsd föl a szentélyt, öld a papot!

Feketén zárul az éjszaka rájuk,

Isten igéje hiába velük;

Feketén vonva vég-nyoszolyájuk,

Rettenet árnya szemfödelük.

Emeld poharad büszke nagyúrra,

Lenn aki trónol az árnyak ölén -

Éji folyó hol fut tova zúgva,

S ciprus sóhajt bakacsinfeketén.

Szűzi sikoly szárnya fel az égre,

Elnémul az ajkon minden ima;

Démoni táncban süt seregünkre

Leprafehéren a hold sugara.

Harsona bődül, omlik az oltár,

Lándzsahegyünkön kisbaba rí;

A pokol ádázul tátja a torkát -

Mi vagyunk ma a világ urai!

Bari Máriusz (D4m4g3) - Damage Report

Bari Máriusz (D4m4g3) - Damage Report

Eredeti megjelenés: MangaFan, 2012
Műfaj: dokumentum-regény, sci-fi, cyberpunk, internet, technika, japán, manga, future, tudomány
Hossz: 412 oldal

Tartalom:
A DAMAGE REPORT a kétezres évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk. Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között?
Ezek a könyv legártatlanabb kérdései.

Bari Máriusz

Tegnapelőtt óta a fenti könyv kibővített EBOOK változatát a szerző ingyenesen elérhetővé tette bárkinek, akit érdekelnek a könyv témái. Hiszen DAMAGE szerint az információ ingyenes és mindannyiunké.

Aki az elmúlt évtizedben otthonosan mozgott a főváros éjszakai életében, biztosan összefutott már Máriusszal egy-két-sok partin, ahol akár mint szervező, akár mint fellépő vagy csak látogató volt jelen. Mert ő tényleg ott volt mindenhol - ezt személyesen garantálhatom, hiszen többször is volt szerencsém vele - jobbára hajnal felé - beszélgetni mindenféle témákról, amik épp eszünkbe jutottak. Az "alternatív" fiatalság legnagyobb magyar underground közösségi és zenei portálának, az azóta békés jobblétre szenderült LD50-nek is alapítótagja volt. [RIP]

Annyiban rendhagyó most ez a poszt, hogy a könyvet - bevallom - még nem olvastam, de fogom, és látatlanban is elhiszem, hogy érdemes a figyelemre. A PDF file-t bárki bárhová feltöltheti, nincs jogvédelem alatt. Elolvasása legális, szóval egy próbát megér - már csak szerteágazó témái miatt is.

Valószínűleg még visszatérek egy hosszabb poszt erejéig a könyvre.

Hahner Péter - A Vadnyugat

Hahner Péter - A Vadnyugat

20 hős, 20 talány

Eredeti megjelenés: Animus, 2012

Műfaj: életrajz, történelem, dokumentum, néprajz, művelődéstörténet

Hossz: 384 oldal

Tartalom:

Indiánok, cowboyok, kalandorok, kontinenst átszelő postakocsik, dübörgő bölénycsordák mellett zakatoló gőzösök… A Vadnyugat története számos regényírót és filmrendezőt megihletett már. De úgy történt-e minden, ahogyan azt könyv- és filmélményeink alapján tudni véljük? Valójában milyen ruhában járt egy vérbeli cowboy? Hány bölényt ölt meg Buffalo Bill? Milyen látomásai voltak Ülő Bikának a sorsdöntő összecsapás előtt? Mennyire gazdagodtak meg az aranyásók? Milyen szerepet játszott ez a távoli és rejtelmes vidék az Egyesült Államok gazdasági, társadalmi és politikai fejlődésében? Minderre választ kaphatunk ebben a mítoszok és legendák mögé néző, lebilincselően érdekes könyvben.

Hahner Péter történész a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyarra. Most megjelent könyve a tizennegyedik önálló kötete. Korábbi munkái Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok történelmével foglalkoztak, s ő a szerzője a nagy sikerű 100 történelmi tévhit és Újabb 100 történelmi tévhit című köteteknek. A történelem iránt érdeklődők a Rubicon című folyóiratban is rendszeresen találkozhatnak írásaival.

Tipikusan az a könyv, aminek első ránézésre semmi keresnivalója a Profundus Librumon, de néha még én is kitekintek a fantasztikus témájú művek mögül. Mivel az egyik kedvenc korszakom és helyszínem - a Sötét Középkor mellett - a Vadnyugat és tágabban Amerika felfedezése (1492) óta a kontinens északi részén élő népek rövidke történelme a XX. századig bezárólag, ezért mióta megláttam a boltban a kötetet, már csak az volt a nagy kérdés, hogy mikor fogok végre írni erről a könyvről.

Hahner Péter (1954-)

Eddig Hahner Péter (1954 - ) történésztől egy könyvet sem olvastam ugyan, de már több mostanában megjelent könyvével szemeztem. A 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod (2010) és az Újabb 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod (2011) című könyvei is érdekeseknek tűntek. Az utolsó "akadály" kettőnk közt abban a pillanatban dőlt le, mikor a spagetti-westernekből és Karl May regényekből évtizedek óta szeretett és ismertnek vélt vidék történelmét vette górcső alá legújabb szerzeményében. A tanár úr most negyven rövid, illetve közepesen hosszú, élvezetes stílusban leírt értekezésben bizonyítja be, hogy bizony vannak még hiányos foltok az ismereteinkben, nem is kevés.

Amerikai "indián" törzsek

A könyv olvasása során megtudhatjuk, hogy a ma az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozó területek 1607 - az első fehérek alapította és fennmaradt kolónia, Jacksontown - óta számított történelme a véres háborúk, népirtások és üldöztetések sora mellett a makacs közemberek akaraterejének, kitartásának és erőfeszítéseinek - azt kell mondjam - dicső diadala. Történelmi távlatból nézve valószínű, hogy minden földrész minden államáról lehetne hasonlóan sztorizgató, az érdekes részeket előtérbe emelő történelmi művet csinálni, de akkor mégis hol vannak ezek a könyvek? Biztosan léteznek, de velem csak nagyon ritkán jönnek szembe. [Talán a volt magyarországi angol nagykövet - Bryan Cartledge (1931) - ilyen lehet, aki annyira megszerette az országunkat, hogy két (angol nyelven is elérhető) könyvet is írt a történelmünkről. (Megmaradni, és a Trianon egy angol szemével). Az asszonyka kedvenc történésze, ő ajánlotta nagyon, szóval ha tévednék a stílusát illetően, őt okoljátok! ;-)]

Indián rezervátumok napjainkban

Már rögtön az első fejezetben rengeteg információt nyújt Hahner, amikor az indiánok - már az elnevezés is eleve hibás és túlzottan egyszerűsítő - közti kultúrális különbözőségről mesél, majd a területi eloszlásukról térképet is kapunk. A kontinens benépesüléséről meglepő módon pontosat nem tud senki (Kr. e. 10.000 (de akár 48.000 is lehetséges)), ahogy a pontos számukról sem - a fehérek eljövetele előtt egymillió és tízmillió között lehetett valahol -, így az indián kultúrák őskorából egy nagy ugrással el is jutunk hirtelen Pocahontasig, és az 1607-es esztendőig. (A dél-amerikai spanyol hódítás kora (1492-15XX-ig) néha említés szintjén még felmerül, de nem kell izgulnia az egyszeri érdeklődőnek, hogy - Winnetou és a cowboyok történetei helyett - a történelmi korszakok iszonyatos mélységeibe kell lemerülnie.

Amerika 1860-ban

A könyvet olvasva hamar rájöhetünk, hogy egy fejezet egy általános kérdést körüljárva - Hogyan éltek a gerendaházakban? - ismertet meg minket a lehető legélvezetesebb formában a korszakra illetve az épp tárgyalt területre hatást gyakorló néprajzi, politikai, vallási vagy történelmi ismeretekkel. Sok olyan apró furcsaság kapott magyarázatot ahogy haladtam előre a könyvben, amiket igazából sosem értettem, az utána nézés vagy egyszerűen a témán való gondolkodás meg rendszerint elmaradt, de mindig is érdekeltek. Nagyszerű példa, hogy hogyan, miért - és mikor - lettek az államhatárok nyílegyenesre kijelölve, vagy hogy mi a különbség egy állam (mint például Texas) és a már fehérek által szintén elfoglalt - a "békebírós" filmekből ismerős - territóriumok közt. Ennél jóval komolyabb témákat is érint persze a könyv. Például, a britek, franciák és spanyolok mellett az oroszok, a svédek és a hollandok is megpróbálták kihasítani a saját szeletüket az "amerikai tortából", és - kinek másnak, mint az oroszoknak -  ez hosszabb időre sikerült is. Vagy az Antonio López de Santa Anna mexikói diktátor seregei ellen vívott amerikai-mexikói háború, aminek a végén 1847.09.14-én "először vontak fel amerikai zászlót egy idegen állam fővárosában". Az igazán meghatározó történelmi események - például a függetlenségi háború vagy az észak-déli polgárháború - pedig egészen természetes, hogy nem maradhattak ki a kötetből.

Amerika 1839-ben
(Azért raktam be a két térképet, hogy lássátok, 21 év alatt mennyit változtak a nyugati részen a határok)

A "páros" fejezetekben ezzel szemben egy szimbolikus alak - indián vagy fehér vegyesen - életének színes, izgalmas vagy akár sorsfordító eseményei elevenednek meg. A harcokkal vagy épp felfedezésekkel teli élettörténetek olvasása során tisztább képet kapunk a kor határvidéki embereinek gondolkodásmódjáról, küszködésekkel és tragédiákkal sűrűn átszőtt mindennapjaikról. Ledől a mogorva, emberkerülő pioneer-ok mítosza, de nem kell izgulni, emellett a régről ismert történelmi alakokról szóló eddigi ismereteinket új dimenzióval bővíti és új "hősöket" - politikusokat, szerencsevadászokat sőt egyszerű farmereket -, is megismerhetünk. Életük felidézése közben mérhetetlen sok apró anekdotikus információt tudunk meg olyan személyekről, akik életük bizonyos szakaszában kapcsolatba kerültek hősünkkel. Egyik személyes apró kedvencem (sok más mellett) - persze a katonás, hősies-faktora miatt - a Defiance-erőd (Kihívás-erőd) névadásának körülményei.

Amerika történelme 1492-1750 (akiknek nincs ideje történelemkönyvekre)

Amerika történelme 1750-2010

A könyv végén lévő filmajánlóért - mindet beszerzem, ami még nincs meg! - és kronológiai áttekintésért, valamint természetesen a könyvben szereplő térképekért és grafikákért pedig külön köszönet illeti a szerzőt/kiadót, mint ahogy a fogalomtárért is. Remélem sikerült átadnom, hogy remek könyvet olvastam. Nem pontozok már a blogon, de ide eldugok egy 10/10-et. Egy mondatot sem untam a könyvben, és olvasás közben észrevétlen még tanultam is. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmet vagy a Vadnyugatot illetve az itt játszódó történeteket. Gratulálok!

A könyvért köszönet az Animus Kiadónak!

Alfred Jacob Miller (1810-1874) vadnyugati képei

Alfredo Rodriguez vadnyugati galériája

George Washington átkel a Delaware folyón

Megskalpolt fejvadász

Wyatt Earp (és társai)

Az 1862-es Dakota-háború menekültjei

Mormon úttörők 1847-ből

Brandon Hackett - Az ember könyve

Brandon Hackett - Az ember könyve

Megjelenés: Agave, 2012
Műfaj: sci-fi
Hossz: 304 oldal
Részlet a regényből

Tartalom:
Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Köztük van Attila, a félénk budapesti kamasz fiú, Jurij Vitkov, a magabiztos orosz vállalkozó és annak lánya, a tízéves Aurora is. Háromezer ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Hamarosan egy számukra felfoghatatlan, idegen világba érkeznek, ahol az evolúció egészen más utat választott magának, és az érkezésük fajok és kultúrák százainak életét dúlja fel. Attila, Jurij és a többiek előtt csak a túlélés lebeg, de előbb-utóbb szembe kell nézniük egy sokkal fontosabb kérdéssel. Vajon sikerül-e megőrizniük az emberi mivoltukat?

Markovics Botond (1975 - )

Brandon Hackett (vagyis - hátha ezzel valakinek még újdonságot mondok - Markovics Botond) kis hazánk alig maroknyi elismert és közkedvelt sci-fi íróinak egyike. Az 1975-ben született - civilben közgazdász és az SFmag.hu egyik alapító tagja - író 1997-től kezdett el írással foglalkozni. Első novellái 2002-ben jelentek meg a Cherubion kiadó gondozásában, és azonnal Zsoldos Péter-díjat nyert velük. Kezdeti művei - állítólag, ugyanis még nem olvastam őket - epikus háttér előtt játszódó űroperák, később ettől kissé eltávolodva az emberi és technológiai fejlődés határai illetve lehetséges irányai felé fordult. (A poszthumán döntés, 2007; Isten gépei, 2009). A témaváltás nem vált hátrányára, és a Metropolis Media (Galaktika) által megjelentetett Isten gépeit újra Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták. A három évig készülő - többször átdolgozott mű - Az ember könyve is a transzhumán sorozat tagjai közé tartozik, de ebben már tudatosan foglalkozott többet a karakterekkel és érzelmeikkel.

Az elején szeretnék bevallani valami személyeset. A blogot 2011 közepén indítottam útnak, és igazából teljes sikerként értékelem. Szinte csak pozitív dolgokat hozott az életembe. Viszonylag sokan olvassák rendszeresen, én szeretem írni, egy csomó szenzációs könyvet olvastam a segítségével. Ezek közül sokkal több volt a sci-fi, mint ha nem kezdtem volna bele a blogba - hiszen alapvetően a fantasy zsáneréért jobban rajongtam - ezért pedig külön "köszönet", hiszen hatalmas baki lett volna lemaradni Alastair Reynoldsról, Vernor Vingeről vagy Dan Simmonsról. Megismertem ezen kívül személyesen egy csomó embert, akik különböző kiadóknál bábáskodnak a könyvek magyarországi megjelenései körül. Egy dologban viszont negatív változást hozott a blog az életemben. Sokkal kevesebb - szinte zéró - hazai író könyvét olvastam. [Nem olvastam M.A.G.U.S. regényt 2011 óta, pedig addig az összeset azonnal - tudom, nem épp maradandó szépirodalom, de a Mi szerepjáték világunk és én akkor is szeretem.] Talán féltem, hogy a könyv értékelésében azt kell írnom egy szerzőnek, akit ráadásul lehetséges, hogy személyesen is ismerek - mint például kicsit Botondot is -, hogy figyelj, a könyved egy szar. Kevesebb bátorság kell ahhoz, ha ezt egy külföldi író könyvéről írom, mint például Peter Straub Koko című művéről.

Egyszóval emiatt hezitáltam azon, hogy elolvassam-e most az új Hackett könyvet, de mivel mindenhol - blogokon, molyon - azt olvastam, hogy szuper, sőt ismerőseim is ajánlották, ezért nyeltem egyet és - szokás szerint, minden előzetes tartalmi ismeret nélkül - belevágtam.

A könyv eleje egyszerűen berántott. A Földről véletlenszerűen összeszedett háromezer ember története, akik a miértekről és a hogyanról mit sem tudva utaznak ismeretlen céljuk felé elég ütős in medias res kezdet volt. (Azt hittem, hogy most megtudom, mi is történt az idő előtt elkaszált sorozat - a The 4400 - hasonló módon elrabolt embereivel az UFO-k kezében.) A szereplők közül a két gyerek a tizennégy éves magyar Attila és a tíz éves japán-orosz Aurora nézőpontja azonnal szimpatikus volt. A felnőttek közül viszont nem kedveltem meg különösebben senkit a könyv végéig - talán szerencsétlen portugál kivételével, aki fejből akarta újra leírni Victor Hugo Nyomorultak című könyvét. A párbeszédek sokszor kicsit furcsáknak tűntek nekem, de nem igazából problémáztam rajta, hiszen olyan karakterek beszéde volt ez, akik óriási megrázkódtatáson esnek éppen keresztül, egymásról semmit nem tudnak, az angol soknak nem is az anyanyelve, szóval lehet, hogy még így voltak hitelesek a diskurzusok. (A furcsa csak annyi, hogy ez később szép csendben elmaradt - lehet, hogy közben belejöttek az angol nyelvű beszédbe.) Megjelentek viszont helyettük az IDEGENEK. Eleinte igencsak meggyűlt a "szövegük" értelmezésével a bajom. Szag alapú kommunikációjuk nagyszerű ötlet volt, és a szövegbeli interpretálása is tökéletesen sikerült. (Bár azt nem értem, hogy lehet egész mondatokat szagokkal kifejezni - de én csak egy homo sapiens vagyok, nem pedig Élénken-Lebegő fajtársa.)

"...Nincs rosszabb egy olyan nőnél, aki azt hiszi, a saját képére formálhat. Ilyenkor jobb, ha azonnal lelépsz. Különben vagy hagyod magad, és papuccsá válsz, vagy ha ellenállsz, előbb-utóbb kicsinál idegileg. Ha ez esetleg nem fog sikerülni neki, akkor végül ő fog lépni, mert rájön, hogy nem tud sem megváltoztatni, sem uralkodni rajtad."

A háromezer elrabolt élete a Homályban eleinte talán kicsit idillikusabbra sikerült, mint ami igazából reális lehetne. Szerintem az emberek már sokkal hamarabb és durvábban - még az űrhajón - egymásnak estek volna, de mikor az idegenek fő frakciója - a tükörbőrűek - is elkezdett komolyabban akcióba lendülni, végre megkaptam a várt reakciókat. Vagyis az emberiesség elvesztését és a hordatudat előretörését. Sajnos a könyv ezen része elég rövid volt, hiszen Homályból-Előtörő elég konkrétan elrendezi a vitás ügyeket. Az eddig leírtak viszont csak a körítése a regénynek. A "nagy dobás" a Homály leírása és a génmanipuláció, mint egy egész faj (vagy fajok millióinak) alapvető igénye, joga és veleszületett képessége. A Homály lényei a végletekig hedonisták. A környezetükben található gének mindegyikét magukba olvasztva azzá alakulnak, amivé csak vágynak. A tükörbőrűek hatására egy ideje leginkább már az átalakulásra is közönyösen tekintenek. Semmi újdonság nincs az életükben, amiért lelkesedni tudnának. Ezért ment el innen Menta - a "géndizájner" - a távoli űrbe, hogy új gének levadászásával keltse fel újra a génvágyat a Homály népeiben. Az új génbank persze az emberiség. Hú! Ennek a könyvnek az elolvasásáig nem is tudtam, hogy ennyire a génmanipuláció, az önkéntes alakváltás ellen vagyok. Volt egy pár rész a könyvben - legemlékezetesebb például az "under-age-interracial-sex-scene" -, amikor forgott a gyomrom. Pedig nem történt semmi kemény, vagy különösebben gusztustalan dolog - meg láttam már pár hentait is életem során -, de mégis... A génekkel való játszadozás egyszerűen nem nekünk való. Nem tudom, hogy merre viszi az emberiséget az evolúció - remélem, hogy a következő lépcső a szmog és a radioaktív sugárzás elviselése felé vezet majd -, de bízom abban, hogy bármilyen csábító is, a testünk átalakításának képessége (és az erre "kényszerítő" vágy) nem lesz közte. Ettől függetlenül, mint írói feladatot Botond mesterien oldotta meg az idegenek zsigeri késztetésének bemutatását. Hatásos volt, érdekes, felkavaró. A könyv vége pedig egyenesen kiváló! Drukkoltam neki, de... így sokkal jobb lett.

Viszonylag sokan felrótták az írónak, hogy többet is szerettek volna megtudni az otthon maradottakról. Szerintem nem sok értelme lenne. Biztos mind rosszul érezték magukat, aztán lassan elfelejtkeztek az eltűntekről a hosszú évek-évszázadok alatt. Mi értelme lenne ezeknek az emberi drámáknak a boncolgatása? Esetleg egy lelkizős drámában, de nem egy sci-fiben. Sokkal érdekesebb - az író által is tervezve van egy folytatás - lenne a Homályban maradt emberi társadalom-kezdemény életének és fejlődésének irányát megfigyelni. Sikerül-e vajon embernek megmaradniuk? (Egyébként ha lett volna egy kis eszük, Attilával - valahogy - növesztettek volna egy űrhajót és elindultak volna haza.) Egyébként pedig már elintéztem az Isten gépei beszerzését, mert van egy olyan érzésem, hogy az még ennél a könyvnél is jobban fog tetszeni. A szereplők érzelmeinek előtérbe hozása ugyanis pont nem az az irány, amiért túlzottan lelkesedek egy könyvnél. Jó lesz nekem az elidegenedésről és elgépiesedésről olvasni egy kicsit. :D

Az ember könyve elektronikusan is elérhető - bár most épp nem -, sőt a szerző többi könyve is. Markovics Botond büszkén mondhatja el magáról, hogy Magyarországon az ő művei jelenleg a legkelendőbbek elektronikus formátumban. Fiatalabb koromban még azért szorítottam, hogy Leslie L. Lawrence egyik (vagy az összes) könyvéből láthassak egy hollywoodi filmadaptációt, most már megelégednék azzal is, ha valamelyik hazai kiadó felkarolná a tehetséges íróinkat, és műveiket - vagy a legjobb művét - angolul is kiadnák külföldön. De ne csak Esterházy Pétert vagy Kertész Imrét! Hanem minőségi, de ponyvásabb, tömegeknek szánt szórakoztató irodalmat is! Itthon egy sci-fi könyvet megvesznek pár ezren és ezért már megéri kiadni őket. Nem hiszem el, hogy például az Amazon.com-on ne kelne el még ugyanennyi simán az egész világon - a fordítóra szánt költség biztosan megtérülne. Még akkor is megvennék ennyien, ha nem ismerik az írót - már ha biztató a könyv tartalma. Az első pár könyv után pedig már az ismertség is meglenne. Szerintem ez a magyar könyvkiadás potenciálisan kiaknázatlan területe. (Látom én a próbálkozást a német nyelvű Rejtő könyvek kiadásával például - és üdvözlöm is őket -, de miért kellett erre ennyit várni, és miért csak három regény, ráadásul szerintem nem is a legjobbak közül jelent eddig csak meg angolul???)

A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak!

Dan Wells - Partials - Részben ember

Dan Wells - Partials - Részben ember

(Partials 01.)

Dan Wells - Partials
(Partials 01.)
Eredeti megjelenés: 2012
Magyar kiadás: Fumax, 2012
Műfaj: sci-fi, poszt-apokalipszis, thriller, ifjúsági, disztópia
Hossz: 456 oldal
Fordította: Bayer Antal

Tartalom:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Dan Wells amerikai sci-fi és horror szerzőt már visszatérő vendégként köszönthetjük a blogon. A magyarul megjelent első könyvéről, a Nem vagyok sorozatgyilkosról már olvashattatok nálam pár méltató szót. A Fumax által kiadott műben egy fiatalember harcol belső ösztönei ellen, próbál ellenállni a késztetésnek, hogy öljön. Lényeg a lényeg, jó könyv volt, de az egyöntetűen pozitív olvasói visszajelzések, statisztikák és kiadói visszajelzések szerint a Partials - ami szintén egy trilógia első része - még jobb, ráadásul poszt-apokalipszises, amire én kifejezetten cuppanok, ezért alig vártam, hogy nekikezdhessek az olvasásának, és a tapasztalataimat megosszam itt az érdeklődőkkel.

Dan Wells (1977 - )

A magyar keresztségben Részben ember alcímet kapó könyv mint már írtam, egy trilógia nyitókötete, de ezt kéretik kicsit lazán értelmezni, ugyanis a regény annyira új, hogy a második része még angolul sem érhető el, ezért magyarul kisebb csodának kéne bekövetkeznie, hogy már 2013-ban kezünkbe vehessük a folytatást.

Elvakultabb sci-fi rajongóknak talán nem kell bemutatnom Philip K. Dick-et - igen, akit egy díj után neveztek el, ő az! - és híres novelláját a Second Variety-t (A kettes változat), ami magyarul a jobb sorsra érdemes Analógia névre hallgató, két számot megélt sci-fi és fantasy antológiában olvasható. (Aki nem szeret olvasni - mondjuk az mit keres itt? - de megnézné a filmet belőle, az a Screamers-re (Az elhagyott bolygó) keressen rá (igen, van második része is). Nos, nyilvánvaló, hogy a Partials ebből a műből vette az alapötletet, majd átformálta egészen annyira, hogy az a fiatalabb olvasókat védő szigorú (?) szülői cenzúrán is átmenjen. Ez sikerült is neki valahol, máshol meg csúfosan megbukott. Nézzük miért mondom ezt.

Ha a tényeket nézzük, akkor a vaskos könyvet pár óra alatt kiolvastam. Gyorsan belerántott a történetbe, nem ült le sehol, izgalmas volt, akciódús, feszült, néhol humorelemekkel átszőtt és a romantikus részek is elég súlytalanok voltak - ez nálam dicséret - ahhoz, hogy ne idegesítsenek, mindenesetre gyorsan meg is kérdezem a tőlem jóval tájékozottabbakat, hogy mit keres ez a könyv a Moly legjobb romantikus könyveinek listáján a 89. helyen? Igaz, két fiatal "jár", aztán meg "nem járnak", de ha tényleg csak ennyit tud felmutatni a romantika műfaja, akkor szegény Thomas Hardy vagy írhatnék bármilyen másik klasszikus romantikus írót, foroghat a sírjában. Már biztos, hogy nem véletlenül nem olvasom a műfaj könyveit! :) De mivel nagyjából biztos vagyok benne, hogy az író nem is akart szerelmi történetet kreálni, ezt az egészet nem hibaként említettem meg, csak érdekességképpen. (Most térjünk vissza inkább az alapjaiban disztópikus sci-fi mű ifjúsági regényként való értékeléséhez.)

A könyv története szerint a múltban - tizenöt éve - volt egy háború, amiben az amerikai katonákat úgynevezett Részlegesekkel - csak félig ember szerves lényekkel - váltották fel, akik megnyerték a háborút, de mivel utána az emberek elnyomásban tartották őket, fellázadtak és gyorsan kipusztították az emberiség 99,9985 százalékát. Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy elég nyomorúságosan érezzük magunkat, az RM vírus miatt minden csecsemő meghal pár napon belül, tehát az emberiség szó szerinti utolsó éveiben járunk. (A szintén Fumaxos kiadású Menedék című zombi-apokalipszises könyv kvázi-analógiájaként pedig a túlélő körülbelül 40.000 ember átlagéletkora itt is 18 év körül lehet - a főhősök pedig csak 16 évesek.) A néhány életben lévő felnőttől nem várható segítség, az elérhető technológia és a még meglévő tudás pedig minden múló nappal és meghalt túlélővel egyre csak apad.

Ebbe a helyzetbe csöppenünk hirtelen bele az elején. Az olvasás alatt mégis végig az volt az érzésem, hogy ez egy "happy-poszt-apokaliptikus" regény, avagy inkább naiv. Mert ugyan sokat beszélnek arról, hogy meg kell állítani az RM-et és újra fel kell virágoztatni az emberiséget, de közben egy csomóan kertet gondoztak, buliztak, zenelejátszókat keresgéltek a romok közt, egyszóval élik az átlagos tini életüket és közben egymásnak "puffogják el", mi nem tetszik nekik a rendszerben. Persze, sokkal többet ebben a helyzetben valóban nem lehet tenni, de én meg emiatt nem tudtam szorítani értük. A felnőttek pedig még rosszabbak voltak. Lekezelően bánnak az összes "pestisbébivel", aki körülöttük él, mert szinte semmit nem tudnak a nélkülük véget ért múltról - mintha nem pont az ő felelősségük lett volna, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak a letűnt világról -, és nem érdekli őket egyáltalán semmi, csak a hatalmi csatározásaik a Hang nevű terrorista csoporttal és az irányítás minden áron való megtartása. Mégis mi a fenének? Nem segítette a mély átérzését az eseményeknek az sem, hogy nem igen találtam a könyvben olyan szereplőt, aki szerethető lett volna  - vagy legalább érdekes - a számomra. 

A főszereplőnőben - Kirában -, aki eleinte egyedüliként veszi fel a kesztyűt az RM-el, igazából semmi más kivetnivalót nem találni, egyedül annyit, hogy az egész karaktere hiteltelen. Tizenhat évesen, egy-két év ápolónői levezetéssel folytatott orvosi gyorstalpaló után felveszi a harcot az RM vírussal, amiről több mint tíz év kutatás után az akkor még élő tudósok annyit sem tudtak kitalálni, hogy mi úton-módon fertőz! Hát persze! Elhiszem, hogy rettenetesen okos ugyebár - ! -, de a kutatóorvosi - virológiai - részekben leírt logikai ugrásokhoz kicsit több kell, mint józan paraszti ész. Ezeken a részeken a fiatalok - akik úgyis meg vannak győződve arról, hogy mindannyiukban potenciálisan minimum két Einstein veszett el - biztosan nem akadnak fenn, én fennakadtam.

A többi szereplő motivációja igazából rendben volt, a karakterek jelentősen különböztek egymástól, de a szívembe nem tudta belopni magát egyik sem. (Esetleg még Tovar, a csavargó.) Az események fő iránya tehát nekem nem tűnt túl hitelesnek, és úgy éreztem, hogy a csavarok sokszor önmagukat oldják meg, és a váratlan fordulatokban is annyi volt a váratlan, hogy sajnos nem lépte meg a szerző, hogy KIMARADJON végre a könyvből. (Ettől függetlenül a könyv olvasmányos, és ha kikapcsoljuk az agyunkat, remek szórakozást nyújt.) Máshol általában unom az akciórészek olvasását, itt kifejezetten tetszettek, csak nem volt belőlük túl sok sajnos.

Kijelenthető tehát, hogy szerintem a könyv inkább az ifjúság igényeit fogja kielégíteni, és ezzel nincs is semmi baj, úgyis ők a célközönség, de akkor meg mégis hogy kerültek bele azok a jelenetek, amikor a szereplők a társukat közvetlen közelről fejbe lövik? Nálam nem csapták ki a biztosítékot, messze nem, de egy ifjúsági könyvbe azért elég durva volt. Szóval akkor, hogy ifjúsági vagy nem, azt döntse el mindenki maga. Már megint egy negatívabb hangvételű poszt, de a teljesebb kép kedvéért hozzátenném, hogy az Éhezők Viadalánál jobb ez a könyv is, és a tinédzser korú olvasóknak biztos, hogy nagyon fog tetszeni!

A könyvért természetesen ezúton is köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 6/10

Wallpaper 1920x1080

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar:
My Travels with Al-Qaeda
The Last Osama
Wrong Number

Magyar kiadás: Ad Astra Kiadó, 2012

Hossz: -

Műfaj: alternatív történelem, groteszk, dráma, novellás

Fordította: Körmendi Ágnes, Horváth Norbert, Juhász Viktor

Letöltés: Ad Astra Kiadó

Tartalom:

Oszama bin-Láden és az Al-Kaida mintha követné Lavie Tidhart, aki 1998-ban Dar es-Salaamban tartózkodott az amerikai nagykövetség elleni merénylet idején, és kicsin múlott, hogy feleségével elkerülték a 2004-es Sínai-félszigeten történt és a 2005-ös londoni bombatámadásokat. Az események végül a több díjra jelölt Oszama című regény megírására ösztönözték, ám emellett három novella is elkészült, melyek mindegyike Oszama bin-Ládennel foglalkozik, igaz, más és más formában. Ezt a három novellát gyűjtöttük össze ingyenes e-könyvünkben.

Fél évvel az Ad Astra Kiadó elindulása után, precízen bekalibrálva a hatásos időpontot, ma, 2012.09.11-én (pontosan az emlékezetes terrortámadások tizenegyedik évfordulóján ) jönnek ki hatodik könyvükkel, ami a keresztségben az Oszama címet viseli, és az Al-Kaidáról és vezetőjéről, Oszama bin Ladenről fog szólni (gondolom) a fikció eszköztárát is masszívan bevetve.

Lavie Tidhar (1976 - )

A több díjra is jelölt regény megjelenésének alkalmából a kiadó számomra rendkívül szimpatikusan (és váratlanul) magyarul - és ingyen - elérhetőve tette az izraeli szerző három novelláját is. A művek kizárólag elektronikus formátumban jelennek meg (úgy tűnik.)

Ennyi tehát, amit eddig is tudható volt, lássuk a három novellát.

Az első novella rögtön a címadó mű, az Utazásaim az Al-Kaidával című. Rövid, a teljes ebook 18%-a kb. Sajnos minden ismérvét tartalmazza egy olyan könyvnek/novellának, amit nem szeretek. [:)] Se füle se farka, a két főszereplő egyszerre három helyen és idősíkban is jelen van - egy mondaton belül. Rímtelen versek. A történetben nincs is igazi történés, a szereplőktől függetlenül - bármerre mennek épp a világban - valamit felrobbantanak, valami kigyullad. Fél mondatot ha pazarol ezekre az eseményekre a szerző, gondolom azért, mert a karaktereinek (saját magának és a feleségének) is kb. ennyi beleszólásuk volt a körülöttük történő terrortámadásokba. Annit még megtudhatunk, hogy az al kaida annyit jelent, kiindulási pont, bázis.

Egy szó mint száz, ha hasonló stílusú lesz a könyv is, bajban leszek! Műfaj? Nem tudom, de nem tetszik. Inkább csak érzések, szagok és színek. [4/10]

A második novella, Az utolsó oszama már egy hosszabb lélegzetű mű (37%-a az ebooknak). Bár néhol használ még szürrealista - vagy legalábbis az Oszama című könyv olvasása nélkül szürrealistának tűnő - képeket, mégis sokkal jobban tetszett, mint az első mű. Itt is van két "idősík". Az egyikben az oszama-vadász Mike Longshott western-ízű kalandjaiból kapunk egy kis ízelítőt, és választ arra, miért nem elég a terrorista-fenyegetés megfékezéséhez az, ha a mozgalom vezéréből - egy nemzeti hősből - mártírt csinálunk, amivel csak az ellenállás csíráit terjesztjük el még jobban. A közbevetett részekben - a courier betűtípussal szedettekben - pedig maga az író magyarázza el, miért kellett megírnia az Oszamá-t. Ha a második és a harmadik novella közt is lesz egy akkora ugrás, mint az első és a második közt - és ez a minőség megmarad a könyvre is -, akkor már lehetséges, hogy tetszeni fog a könyv is. Műfaj? Dráma, alternatív történelem. [6/10] 

A harmadik novella a Téves szám címet kapta és nagyon rövidke írás volt, alig az ebook 11%-a. Jobb volt, mint a második, teli rövid, humoros részekkel, és kicsit groteszk, kafkai képekkel. A csattanója különösen tetszett. Műfaj? Mondjuk legyen groteszk skicc. [7/10]

Az ebook többi részében megtalálható az Oszama regény tartalma, a külföldi kritikák méltatásai és egy hosszabb részlet a könyvből (gyanítom az eleje), de azt nem olvastam el, majd a könyvvel egyszerre. Valamint egy rövid életrajz a fiatal íróról és egy szerkesztői levél, amelyben az Ad Astra Kiadó elkötelezettségét erősíti meg a papíralapú és az elektronikus könyvkiadás mellett és a kemény másolásvédelem ellen.

Az ebookban körülbelül 15-20 helyesírási hibát találtam (de lusta voltam jegyzetelni), de itt máris látható az elektronikus könyvkiadás egyik előnye. Az ebookban talált (és a kiadónak jelzett hibák) ugyanis könnyedén javíthatóak és a felhasználók egy egyszerű - kiadói - verziófrissítéssel (és újra letöltéssel persze) már egy hibátlan/kevesebb hibát tartalmazó verzió boldog tulajdonosai lehetnek. (A borító nagyon tetszik - és külön jó, hogy ugyanaz, mint a regényé!)

Bár ezektől a novelláktól nem estem épp hanyat - de ingyen lónak se nézzük a fogát, ugye? -, azért biztos vagyok benne (de legalábbis remélem), hogy a könyv ezeknél a rövidke kis szösszeneteknél jóval élvezhetőbb lesz. Például nekem egyáltalán nem jött át a noir-os hangulat egyik novellában sem, (talán kicsit pont az elsőben) pedig arra számítok, hogy csak jó lehet, illetve az alternatív világról sem tudhattunk meg szinte semmit, hogy miben is más pontosan, mint a mi jól ismert kis világunk.

Értékelés (átlagolás után): 6-os (alá)/10

Pierrot - Gábor Endre - Az ördög köve

Pierrot - Gábor Endre - Az ördög köve

(Jonathan Hunt 02.)

Megjelenés: Alexandra, 2012
Hossz: 444 oldal
Műfaj: kaland, történelem

Tartalom:

Egy mecseki falu rejtélyes pusztulása 1407-ben...

Egy égből zuhant lebkő titka...

Szerencsevadászok és tudósok küzdelme...

Jonathan Hunt, a New York Times újságírója visszatér...

A "Jumurdzsák gyűrűjé"-nek főhőse a bravúros egri nyomozás után két évvel Debrecenbe látogat, ahol szinte az égből pottyan ölébe egy újabb rejtély. Megismerkedik egy vonzó atomfizikusnővel és forrófejű öccsével. A fiú eltűnik, és a szálak ezúttal is a múltba vezetnek. A kalandokban és váratlan fordulatokban bővelkedő nyomozás évszázadokkal repíti vissza az időben Jonathan Huntot. A könyvtárakban, múzeumokban meglelt dokumentumok, kéziratok és levelek különös természeti jelenség létezésére utalnak.

A Magyar Faustként ismert legendás debreceni tanár, Hatvani István hagyatékából kiderül, már ő is vizsgált a 18. században egy bizonyos égi eredetű követ, amely óriási kristályt, talán gyémántot rejt. Az értékes kincsért századokon átívelő hajsza kezdődik.

A tét óriási, Jonathan Hunt ugyanis kideríti: az "ördög köve" halálos miazmát rejt, amely akár az egész emberiséget elpusztíthatja...


Alig két hete olvastam a Jonathan Hunt sorozat első kötetét, a Jumurdzsák gyűrűjét, és mivel teljesen rendben lévőnek találtatott, és a második része pont a napokban, a múlt heti Könyvfesztiválon debütált, azonnal le is csaptam rá, hiszen a fantasy mellett jólesik néha 1-2 nyomozós történelmi kaland is (a la Da Vinci-kód).

A könyv történetén túl ténylegesen is kíváncsi voltam néhány dologra.

Gábor Endre és Pierrot

Először is, hogy a Szélesi Sándorral való kooprudukció után a Gábor Endrés minőségbeli változást hoz-e az elődhőz képest (akár le, akár fel, bár az első rész értékelése igen magas [92%] a Molyon), valamint hogy egyáltalán ki ez a Gábor Endre. :)

A minőségre igazából nem lehet panasz, Gábor Endre sokoldalú ember, akit érdekel, hogy miket csinált életében, milyen könyveket írt (krimiket), látogassa meg weboldalát, bár nem mondanám naprakésznek. Mindenesetre az reménytkeltő, hogy életében a rejtvények szeretete fontos szerepet játszott (ő találta ki a Szerencsekerék feladványait), így reménykedhetünk egy jó csavaros történelmi kincsvadászatban. Az első rész néhol túl modoros párbeszédei eltűntek, sőt egy csipetnyivel több humoros rész is van a könyvben. A felderítésre váró titok érdekes, főleg, hogy nem teljesen légből kapott, hiszen például a "kabai lebkő"-ről már régebben hallottam magam is - bár azt bevallom nem tudtam, hogy maga Kaba egy magyar város az Alföldön! :P
A tudományos, magyarázó részek elég rövidek, a magyarázatok érthetőek, szóval ezzel sem lesz problémája senkinek.

Kabai meteorit

Az első részhez méltó a könyv történelmi hitelessége (legalábbis Wikipedia szintű hitelessége mindenképp). Bármelyik történelmi személyiségre is kerestem rá, egyik sem volt légbőlkapott, még a legutolsó paraszt története is valóságos, legalábbis annyira amennyi belőle fennmaradt az utókor számára - a többi persze spekuláció, kitaláció, de nem is vártam történelemkönyvi hűséget, szóval ez rendben van.

Hatvani István szobra az Atomki-ban

A modernkori helyszín Debrecen (később Tihany), azon belül főleg az Atomki, az Atommagkutató Intézet (aminek Szalay Sándor, a történelmi részek egyik fontos szereplője valóban az alapítója volt).
Az első kötetben párhuzamosan folyt a jelenben és a múltban a történet, ez most is így van, de mivel a meteorit(ok) "vándorútját" kutatják 1407-től napjainkig, ezért a múltbeli szereplők gyorsan változnak, nincs köztük annyira markáns, mint az első részben Gárdonyi alakja volt. Az első közülük Hatvani István, "a magyar Faust", aki szintén valóságos személy volt igencsak érdekes, regényes életúttal. Örülök, hogy róla többet is megtudhattam a regényből.

(Apropó Hatvan. Az első részt mikor felcsaptam valahol, rögtön szemembe villant, hogy "hatvani". Elkötelezett lokálpatriótaként meg is örültem, hogy a regény esetleg Hatvanban játszódik (nem, de meg lett említve!), ebben pedig már Hatvani maga szerepel is (plusz Hatvan meg van említve!), szóval - elvileg - tudom, hogy a következő rész Pécsett és Visegrádon fog játszódni, de kedves Pierrot, esetleg mondjuk a hetvennyolcadik rész egyes eseményei majd nem játszódhatnának végre Hatvanban? - Én örülnék!) :D

"...- Mi bajod? Itt a város krémje.
- Tudod, elég gáz hely lenne Debrecen, ha valóban ez a banda lenne a város krémje. Szerintem inkább a zsírja - tette hozzá gunyorosan, miközben éppen két túlsúlyos asszonyság tipegett el mellettük szandálban."

Az első kötet és a jelen könyv közti események is érdekeltek bevallom, jelesül, hogy Mr. Hunt az egri kalandja után vajon hazatelepült-e, vagy új szerelme hatására gyökeret eresztett-e nálunk és a New York Times-os karrierjét egy index.hu-s hazai médiakarrierre felcserélte-e? Egyáltalán meg merték-e hozni az írók azt a bátor és a hasonló műfajú irodalomra nem feltétlenül (sőt!) jellemző lépést, hogy a könyv folytatásában Jonathan Hunt mint boldog párkapcsolatban élő újságíró jelenne meg, így a könyv "kufircolós" jeleneteire haza kéne buszoznia Debrecenből Egerbe párjához, vagy a kötetből a kötelező "romantikus" (nem, egyáltalán nem kötelező egy romantikus szál egy krimibe!) szálat most VÉGRE kihagyják?

Nos örömmel konstatáltam, hogy kis hazánk egy segítőkész oknyomozó újságíróval gazdagodott, ugyanis Egerben lakik - bár két év alatt nem tudott magának venni ott egy pecót? -, és míg kollégája Leslie L. Lawrence a külföldi simlis ügyeket oldja meg, ő a hazai múltbéli titkokra derít fényt ezentúl.
Szerelmi élete és kapcsolata Julikával saaaaaajnos véget ért, hogy miért, arról nem sokat mesélt, úgyhogy debreceni lányok reszkessetek, jön Jonathan és végetek...... ja, késő, már jár is az egyik debreceni fizikuslánnyal, Verával, aki kopp az első rész hebrencs Julikája, szóval önjelölt nyomozónk ízlése nem változott, én pedig ezért a "szerelmi" szálért meg mérges vagyok!

Az első résszel az volt a fő problémám, hogy az ördögi ellenfelek roppant kesztyűs kézzel bántak a főszereplővel, nos itt egy nagyon-nagyon-nagyon-kicsit erőszakosabb az ellenfél, bár konkrétan volt olyan megmozdulása, hogy a falat kapartam, akkora marhaság volt - a Pasaréti jelenetre gondolok -, és bár az író próbálta szépítgetni a dolgot később, ez nem sikeült neki. Értem én, hogy ezek fiataloknak IS íródott regények, de ezek a gonosztevők szerintem egyszerűen nem ellenfelek (és az ősi család, akinek majd mindegyik leszármazottja annak a hülye meteorit visszaszerzésének bűvöletében él 1700 óta, csöppet necces, főleg, hogy az - is - tette tönkre a családot eleve). Így a múltban játszódó részek izgalmasabbak - a konkrét nyomozást leszámítva (igazi fejtörők, mint az első részben sajnos most nincsenek) -, mint a jelenben játszódó krimiszál. Igazából talán ennyi hiányzik a Jonathan Hunt könyvekből. Egy kis erőszak, vagy legalábbis életveszély, amikor a rejtély megfejtésén túl Jonathan Hunt egyszerű túléléséért is aggódni kelljen egy picurkát, mint akár az Indiana Jones-os történetekben akár Leslie L. Lawrence könyveiben, hogy ne kalandozzak túl messzire a műfajok közt.

Sajnáltam volna ha az időügynökös részek most teljesen kimaradnak, de szerencsére az átkötés a két sztori közt jó volt, gondolom a harmadik rész végig valami hasonló, az első részből eredeztethető probléma körül fog bonyolódni.
A könyv tehát jó volt, sőt igazából nem rosszabb, mint az első rész, kevesebb pontot azért kapott, mert az író(k) nem mertek szakítani a "hagyományos" magányos hős figurájával és Jonathan Hunt is kezd beállni az egy könyv-egy nő karakterek sorába - és mert veszélyben igazán sosem forgott az élete.

Értékelés: 6/10

A könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!

Linkek:
Moly