Neil Gaiman - Amerikai istenek

Újraolvasó

Neil Gaiman - Amerikai istenek

(10. évfordulós bővített kiadás) 

Neil Gaiman - American Gods
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Szukits, 2003; Agave, 2012
Hossz: 656 oldal
Műfaj: misztikus, fantasy, sci-fi, horror
Fordította: Juhász Viktor
Díjak:
HUGO-díj (2002)
Nebula-díj (2002)
Locus-díj (2002)
Bram Stoker-díj (2001) 
World Fantasy-díj jelölt (2002)
Mythopoetic-díj jelölt (2002)

Tartalom:

Szörnyű vihar közeledik…

Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.

Egyszerűen nem tudom kiválasztani a kedvenc írómat. Nem is nagyon akarom, és szerencsére nem is muszáj. Tíz alá sem tudok nagyon menni, mikor gondolatban számba veszem a lehetséges jelölteket. Legalább kettőnél közülük viszont nem számít semennyire még a téma sem amiről írni akarnak. Gondolkodás nélkül, egy szempillantás alatt ülök neki akár újra és újra bármelyik könyvüknek annyira bízom bennük, annyira tudom, hogy azt kapom, amire vágyok. Ők Stephen King és Neil Gaiman. Kettejük közül King-nél könnyebb érzékeltetni, hogy miről van szó, hiszen mikor kijön egy új horror-könyve, rohanok a boltba, de mikor kijön egy - mondjuk úgy - életrajzi-dokumentum-regénye, amiben "csak" az írói hivatásról, az írásról beszél, akkor... rohanok a boltba. 

Gaiman egyszerűbb eset kicsit, hiszen ő azért általában fantasyt ír, még ha fantáziája annyira gazdag, kifacsart, megdöbbentő és újszerű is (mostanában azért sokszor és egyre több helyről hallom, hogy egy történetet ír meg újra és újra, valamint, hogy a Sosehol óta (1996) nem írt igazán jó, egyedi könyvet - így az Amerikai istenek (2001) is csak egy másolat), hogy a fantasy-irodalom megújítójának is nevezték. 

"Minden óra sebet ejt rajtad. Az utolsó végez veled."

Neil Gaiman (1960 - )

Nem olvastam még az összes Gaiman könyvet sajnos (az Anansi fiúk például jelenleg nagyjából beszerezhetetlen, pedig ugye kvázi előzmény-regényről lenne szó), ezért nem tudom, melyik tábornak van igaza. De az Amerikai isteneket most olvastam másodszor - persze először ebben a formában, mint a 12.000 szóval kibővített jubileumi változat - és ugyanakkora élmény volt, mint először kézbe venni anno 2003-ban. Egyébként itt meg is jegyezném, hogy biztosan igaz a regény kibővítése - hisz az előszóban maga Gaiman mondja el az okokat, miért volt rá szükség -, de a szöveg annyira egynemű, hogy meg nem tudnám mondani, melyek voltak a bővített részek. Gondolom kis Google-kutatással hamar rá lehetne jönni, de igazából mindegy, hisz így kerek egész a mű. Kicsit én is féltem a kibővített változattól, hogy nem adja majd azt az élményt, mint régen, de megnyugtatásul közlöm a többi még tartózkodó olvasóval, hogy nyugodtan elolvashatják, a mű szenzációs maradt még mindig!

Az író szerint a könyv műfaja behatározhatatlan, erre utal az is, hogy azok a kritikusok, akik hivatásszerűen foglalkoznak az irodalommal, a legnevesebb fantasy, sci-fi és horror díjakat is ennek a regénynek adták. Bár nem sajnálom Gaimantől egyik díjat sem, de klasszikus sci-fi elemeket nem igazán fedeztem fel a könyvben és a horror-regények eszköztárai is csak nyomokban találhatóak meg benne. 

"...Nekem van egy testvérem. Azt mondják, ha összeraksz minket, egy személyt kapsz, érted? Fiatalkorunkban nagyon szőke volt a haja, nagyon fényes, és az emberek azt mondták, ő a jó. És az én hajam nagyon sötét, sötét volt, mint a tiéd, és az emberek azt mondták, én voltam a gazember, érted? És most eltelt sok idő, és a hajam szürke lett. Az ő haja is, gondolom, ősz. És megnézel minket, és nem tudnád megmondani,  ki a fény, és ki a sötétség."

Most nézem, hogy lassan már ott tartok, hogy "egyszerű" fantasyként nézek a regényre, ami bár messze nem negatívum nálam, de itt mégis jóval többről van szó. Az Amerikai istenek folklorista elemekkel gazdagon átszőtt road-regény, egy hihetetlen utazás története, amiben Árnyék bejárja Amerika nagy részét, az "ismert földek"-től kezdve a "kárpit mögötti" helyeken és az álmain át lelke legmélyebb zugaiba. Utazása minden, csak nem önkéntes, a körülötte folyó eseményekből eleinte semmit nem ért, amit igen, azt is csak felszínesen vagy egyenesen rosszul. Ehhez az utazáshoz adja a hátteret az ősi és a modern istenek közt kitörni készülő csatározás, aminek Árnyék hirtelen a középpontjában találja magát.  

Megfelelően grandiózus a sztori Gaiman ezidáig leghosszabb terjedelmű és talán legfontosabb írása számára, de egy jó ötlet még nem emel kultikus magasságokba egy művet, azt jól is kell megírni. Szerencsére pont ez Gaiman [és King] egyik legnagyobb erőssége (amit a poszt elején akartam kihangsúlyozni, aztán ide került végül), nevezetesen, hogy erőlködés nélkül elvarázsolja az olvasóját. A prózája olyan könnyed, mondanivalója olyan világos, a fantáziája annyira bámulatos, a gondolatai mély értelműek, elgondolkodtatóak, karakterei ÉLŐK, párbeszédei sziporkázóak, leírásai meghökkentőek és gazdagon illusztráltak, történetvezetése csavaros, csapongó és jórészt kiszámíthatatlan. Gaiman valóban választott foglalkozásának egyik legnagyobb mestere.
Elkezdtem olvasni a könyvet, és amikor először felnéztem, jóval túl voltam a felén! (Pedig mostanában ez nem igazán szokott összejönni nálam.) Tiszta élvezet volt olvasni a könyv minden sorát.

"...Árnyék az őzgida tetemére pillantott. Ha igazi erdőjáró lenne, most hasítana magának egy szelet húst, és megsütné a gallyakból rakott tűzön. Ehelyett leült egy kidőlt fatörzsre, megevett egy Snickerst, és tudta, hogy nem igazi erdőjáró."

Bár a fentebb leírtak mind igazak, és szerettem Árnyék és Szerda karakterét, közös központi történetüket, de még ennél is jobban azokat a részeket, amik konkrétan a világ különböző népeinek isteneiről, mitológiai alakjairól, héroszairól szóltak - és evolúciójukról. Hogyan születtek meg, hogyan kerültek át az Újvilágra és miután - csaknem - elfeledték őket, hogyan maradtak fenn, hogyan "hódoltattak maguknak" és mégis, mi a fenét csináltak valójában ebben a számukra olyan ellenséges helyszínen és korban. Ugyan csak a könyv hátterét adják, színesítik a könyv mitológiáját, de például az első viking telepesek, a kikapós cornwalli lány vagy a dzsinn története - beágyazott mini-novellák képében - nagyszerűen vezetik fel a későbbi Lakeview környéki események mozgatórugóit.

"...majd hadonászva megpróbálta elmagyarázni az ír istenek történetét, akik egymást követő hullámokban érkeztek Galliából és Spanyolországból és minden átkozott helyről a világon, és minden egyes hullám átalakította az előző isteneket trollokká meg tündérekké meg mindenféle átkozott teremtménnyé, amíg meg nem érkezett maga az Anyaszentegyház, és Írország összes istenéből ukmukkfukk tündér lett vagy szent vagy halott király..."

Igazi road-regényhez méltóan a szereplők rengeteg helyszínre ellátogatnak, köztük olyan "kultikus" helyekre, amelyek létezéséről sem igen hallott az átlag magyar olvasó (Ház a sziklán, Sziklaváros), ám a jubileumi kiadás előszavában a szerző maga biztosítja az olvasót, hogy a regényben szereplő helyek között alig találni kitaláltat (a cselekményre ez valószínűleg - és remélehetőleg - már nem áll).

A könyv fordítója ugyanaz a Juhász Viktor, akinek a 2003-as változatot is köszönhetjük, ami igencsak szerencsés. A fordítóval egyébként a Könyvesblog készített egy interjút pont a regény kapcsán. A könyv borítója szerintem jól sikerült - messze jobban, mint pár külföldi próbálkozás -, bár azt nem tudom, hogy Gaiman könyvei miért nem értek meg egy egységes, keményfedelű "életmű-kiadást", de ezt az Agavénál valószínűleg jobban tudják.

A könyvből Amerikában létezik egy erősen korlátozott, 750 példányszámú limitált kiadás, amiről szó esik az előszóban is. Nos a cirka potom 200.000 forintért árult könyvcsodáról itt látható pár jó kép. Magyarországon vajon van belőle valakinek? Elfogadnám! :)

Az Amerikai istenek szerintem tipikusan olyan könyv, amit nem lenne túlságosan nehéz - jól! - vászonra vinni. Az író is szeretné filmen látni a művét és évek óta tartja magát a pletyka, hogy lesz is belőle valami. Ha minden igaz, 2013-ban el is kezdődik a forgatás. Az HBO sorozatban gondolkodna, de nincs még a gyártó sem lefixálva. Azért már előre: ujjak keresztben! A könyv folytatása is be lett ígérve, azt is több mint tíz éve várjuk, lassan lehet, hogy lesz is belőle valami (talán pont az utószóban megemlített kínai élményeiről (kínai istenekről?) szóló könyve lesz az?

Könnyű dolog megmondani, kinek ajánlanám a könyvet. Mindenkinek, aki nem fél használni a fantáziáját és készen áll arra, hogy egy könyv felforgassa a világát.

A recenziós példányért nagy köszönet az Agave Könyveknek!

Értékelés: 10/10

Richard Stark - Visszavágó

Újraolvasó

Richard Stark - Visszavágó

(Parker 01.)

Richard Stark - The Hunter / Point Blank! / Payback
(Parker 01.)
Eredeti megjelenés: 1962
Magyar kiadás: InterCom, 1999
Hossz: 286 oldal
Műfaj: krimi
Fordította: Upor László

Tartalom:

Parker egyszerű, törvénytisztelő tolvaj. Végzi a munkáját, szereti a feleségét: nem tör nagyra. Amikor társával, Mallel megszerez, majd értékesít egy nagyobb fegyverszállítmányt, akkor sem jár más az eszében, mint hogy tisztességes osztozkodás után mindenki élvezze nyugodtan munkája gyümölcsét. Malnek azonban más a terve. Magának akarja megtartani a teljes összeget, és amikor Parker tiltakozni próbál, lelövi. Ám Parker nem hal meg. Felgyógyul, és úgy dönt, visszavág. Kemény és könyörtelen: bosszút akar állni árulóján, vissza akarja kapni a pénzét, mégpedig bármilyen áron. Nem ismer sem istent, sem embert, nem rettentheti el semmi sem. Mal oldalán azonban új, mindennél veszélyesebb szereplők kerülnek a képbe: A Céh nevű bűnszövetkezettel eddig még senki sem mert ujjat húzni… Egészen mostanáig. Parker élete legdurvább játszmájába kezd, amelyből nem lehet kiszállni, csak koporsóban vagy győztesen. És Parker az utóbbit választja.

Donald E. Westlake (1933.06.12 - 2008.12.31)

Tegye fel a kezét az a bosszútörténeteket vagy akciófilmeket kedvelő ember a kezét, aki a Visszavágó című Mel Gibson film 1999-es bemutatása óta azóta sem látta a fenti filmet. Nem hiszem, hogy sokan lennének. Most jelentkezzen az, aki tudta, hogy a film egy 1967-es mű remake-je (A játéknak vége), egy 1962-ben írt - klasszikus noir stílusú - regényből készült, ami Richard Stark 24 részes Parker alcímű regényfolyamának első része.

Nos ezekről a tényekről mit sem tudva is remekül szórakoztam a filmen, sőt azon nyomban a könyv magyar kiadását is elolvastam - bár fogalmam sincs már, hogyan tetszett akkoriban a regény. (A filmet viszont pár évente mindig újranézem. Badass.) Az író - Donald E. Westlake, hiszen a Richard Stark csak egy álnév, amin Westlake a krimijeit írja -, és a Parker sorozat külföldön azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Néhány éve már a könyvek képregényváltozata is elérhető.

A könyv hátán lévő tartalom viszont a film tartalma, nem sok köze van a könyv valódi tartalmához. A film a tömegízlésnek eleget téve Parker karakterét egy valóban kedvelhető "törvénytisztelő tolvajjá" alakította át, akit jogos bosszú hajt az ellene fordult társa után.

A könyv ellenben egészen másról szól. Jobban mondva ettől sokkal sötétebb karakterrel vértezi fel Parkert. Bizony, könyörtelen gyilkos ő már az első laptól fogva, aki nem által bárkin átgázolni, csak hogy célját elérje - legyen az börtönőr, hajléktalan, ártatlan nő -, neki mit sem számít, lelkifurdalás nélkül öl. A társa persze átveri, de ezzel csak megelőzi Parkert, aki szintén a partner elveszejtését tűzte ki maga elé - csak elkésett vele. (Ennyit a tartalom "akkor sem jár más az eszében, mint hogy tisztességes osztozkodás után mindenki élvezze nyugodtan munkája gyümölcsét" félmondatáról.)

"...A tizenegyből nyolc szinten ártatlan, tisztességes, rendesen fizető vendégek laktak. A földszinten, az első és a második emeleten lakók viszont se ártatlanok nem voltak, se tisztességesek, és nem is fizettek."

Az író stílusa férfias, tömör, lényegretörő. A regény pörgős, sehol nincs leállás. Karakterábrázolásai - már ahol egyáltalán van olyan - nagyszerűek. Érzékletesen, vizuálisan - mintha csak képregényt olvasnánk/néznénk - írja le pár tőmondattal a szereplőket. Parker leírása például ennyi a könyvben, ezen felül ő már csak CSELEKSZIK. Múltjáról is a többiek - ritka és rövid - visszaemlékezéseiből tudunk meg többet:

"...Nagydarab, loncsos férfi volt, szögletes, széles vállal, rövidre méretezett zakóujjából hosszan kilógó, túlméretezett karokkal. Szürke öltönyt viselt, amelyen igencsak meglátszott a kor és hogy rég nem látott vasalót. Zoknija, cipője egyaránt fekete volt és egyaránt lyukas – a cipő a talpán, a zokni a sarkán és az orrán.
Törzse mellett himbálózó, görbe ujjakban végződő karját mintha vörös-barna agyagból gyúrta volna egy nagy formákban gondolkozó szobrász. Haja barna volt, sprőd és élettelen, s úgy lobogott a feje körül, mint egy szánalmas paróka, amely épp lerepülni készül. Arca rücskös betontömb volt, szeme repedt ónixkő. Szája elnagyolt, vértelen ecsetvonás. Kabátja csattogva lobogott mögötte, karjai szabadon lengtek léptei ritmusára."

Nekem ez most nagyon bejött, nem volt kedvem valami nagy körmondatos, dagályos prózához, ezért is iktattam be hirtelen ezt az igazán rövid - és sodró lendületű - regényt az "olvasási rendembe".

Külön tetszett, hogy a regény 1962 New Yorkjában játszódik, és így nincs internet, mobiltelefon és társaik, ezért volt benne pár olyan - 2012-ben megmosolyogtató - jelenet, amit a mai technika fejlettségi szintjén már nem lehetne elsütni.

A regény nyelvezete természetesen nem szépirodalmi szépségű és mélységű, viszont igen könnyen érthető és gyorsan kiolvasható. Hatalmas káromkodások sincsenek benne, szóval emiatt nem kell kerülni.

"...A hátsó teremben időről időre összegyűltek marcona férfiakban végződő öltönyök és nyakkendők, és nyilvánvaló volt, hogy legjobb békén hagyni őket."

Nagyjából egy humoros dolog fedezhető fel a könyvben, az pedig a hűvös, lelkiismertlen Parker többi emberrel való kapcsolata. (Nem is értem, hogy lehet ennek az embernek felesége és barátai, hiszen érzéketlen, sőt sokszor kifejezetten "bunkó" még azokkal is, akiket már majdhogynem a barátjának tart.)

"...Wanda bizonytalan tekintettel nézte a felé nyújtott két tízdollárost.
– Menj a francba! Menj, és nyírasd ki magad, te rohadék. Hét év, és még annyit se kérdezel, hogy vagyok.
Parker visszatette tárcájába a pénzt, a tárcát pedig a zsebébe.
– Legközelebb – mondta – hozok diákat."

Most megyek és megnézem a Visszavágót és az eredeti változatát is, aztán meg beszerzem valahogy a másik két (magyarul egy kötetben) kiadott Richard Stark regényt a Parker és a szindikátust és a Parker és a szajrét, valamint a Donald E. Westlake néven kiadott A nagy zöld balhét. Úgy látom, ez a fajta krimi az én stílusom - nem Agatha Christie.

Értékelés: 8/10

Stanislaw Lem - Solaris

Újraolvasó

Stanislaw Lem - Solaris

Stanislaw Lem - Solaris
Eredeti megjelenés: 1961
Magyar kiadás: Európa, 1968; Kriterion, 1977; Magyar Könyvklub, 1994; Szukits Könyvkiadó, 2005
Hossz: 186 oldal
Műfaj: sci-fi, klasszikus
Fordította: Murányi Beatrix

Tartalom:

A nálunk igen népszerű író, a tudományos-fantasztikus irodalom világszerte ismert művelője, ebben a sok nyelven sikert aratott regényében ugyancsak érdekes lélektani, tudományos és filozófiai problémák boncolgatásával köti össze az izgalmas cselekményt.
Nemzedékek óta kutatják a tudósok egy távoli bolygó rejtélyes, élő óceánját, mindent elkövetnek, hogy megfejtsék érthetetlen jelenségeit és csodálatos képződményeit, kapcsolatot akarnak vele teremteni, de hiába. Vagy mégis felfigyelt volna az emberekre a gigászi élőlény? Titokzatos lények jelennek meg az óceán fölött úszó kutatóállomáson, öngyilkosságba, vagy félig-meddig őrületbe kergetve az állomás lakóit, pedig saját legrejtettebb gondolataikra, vágyaikra ismernek bennük… A tudósok fantasztikus élményeinek tükrében a mai ember lelkivilágát, gondolkodását, a világmindenség meg nem értett jelenségeire való reakcióját mutatja be a szerző.

A monstre Stanislaw Lem sorozat második könyve a Solaris, amit hajdanában (1994-ben) olvastam már egyszer. Sokra nem emlékszem belőle, csak arra, hogy... az általános vélekedésekkel szembemenve - miszerint valószínűleg ez Lem legjobb regénye -, nekem nem tetszett! Mentségemre legyen mondva, hogy a Kiberiáda után olvastam, ami teljesen elvarázsolt és valami hasonló stílust vártam ettől is. :)

A könyvből több film is készült - Lemnek egyik sem tetszett, mert mind a nő és a férfi párkapcsolatát helyezte előtérbe, nem pedig a Solarist és az általa képviselt rejtélyeket -, a nagy orosz klasszikus Tarkovszkij által rendezett 1972-ben, majd a George Clooney főszereplésével készült amerikai remake 2002-ből. A könyv  után megnézve ezek - nagy meglepetés - szintén nem tetszettek - (pedig szeretem magamról azt gondolni, hogy nagy filmbarát is vagyok). Biztos hű meg há mindkettő (főleg az eredeti), de nekem csak annyi maradt meg belőlük, hogy többször aludtam rajtuk, mint egy simán alvásra szánt éjszakán tettem volna. Akik szeretik a hosszú snitteket és nem rettenti el a 167 perces játékidő sem, a könyv olvasása után nézzék meg az eredetit.

"...Nem a Kozmoszt akarjuk mi meghódítani, öregem, csak a Földet akarjuk kiterjeszteni a mindenség határáig. "

A Solaris tehát "mumusként" tornyosult előttem az "összes Lem kiolvasása" című vállalásomban, de most, tizennyolc évvel az első olvasás után újra egymásnak ugrottunk.

Azt elmondhatom nyugodtan, hogy bár az újrázás előtt szinte semmit nem tudtam volna elmondani a regény tartalmáról, olvasás közben meglepően sok kép bevillant, ezt mindenképpen pozitívumként értékelem, hiszen azt jelenti, hogy mégis hagyott bennem a könyv anno valami nyomot.


"...- Akkor értettem meg, hogy teljesen mindegy, akármit csinálok, neked mindenképpen kínszenvedés. Vagy még rosszabb, mert a kínzóeszköz élettelen és ártatlan, mint a kő, ami a fejedre eshet és agyonüthet. De hogy a kínzóeszköz csupa jó szándék és szerelem legyen, azt nem tudtam elképzelni. "

A mű azon részei - sajnos meglehetősen ritka részek ezek -, amikor az űrállomáson valóban történik valami, hibátlanok. A szereplők közti interakciók, párbeszédek, az események leírása annyira jó volt, mint az Édenben, bár a humort most hiányoltam [elvétve 1-2 cinikus mondatot azért találhat a figyelmes olvasó] (más kérdés persze, hogy semmi humoros nem történik az egész könyvben, így ez azért érthető, de mégis...)

"...Maga az állomás kétszáz méter átmérőjű korong, középütt négy-, peremén kétszintes. Építését műholdakról irányították, tiszteletreméltó műszaki vállalkozás volt, igazán büszke is lehetne rá a Föld, ha az óceán nem lökne ki magából másodpercek alatt milliószor ekkora építményeket."

Stanislaw Lem (1921 - 2006)

Az enyhén klausztrofób környezetben játszódó könyvben amit feltétel nélkül imádni tudtam, az maga az ötlet, a történet, ami egy bolygónyi "agy-óceán" titkainak megfejtésén dolgozó tudóscsoportról szól. Roppant eredeti, érdekes és izgalmas... csak igazából az ízlésemhez képest túlságosan elkanyarodik filozófiai, lélektani kérdések boncolgatásai felé, amit sem akkor, sem most nem nagyon volt kedvem boncolgatni - úgy látszik nem sokat változtam az évek alatt. Amikor a szolaristák fennállásának 100 éve alatt kialakult kismillió elméletről, frakcióról értekezik - amik mind teljesen hipotetikusak, hiszen a lényeg, hogy senki nem tud semmit - az talán sok embernek az irodalom csúcsa lehet, de nekem egyszer-kétszer majdnem lecsukódott már a szemem. Hozzáteszem, hogy azzal a fejezettel karöltve, ami a mimoidok, szimetriádok és asszimetriádok vagy a lengetegek és hosszanyok kialakulásáról, funkcióiról mesél. Azt hiszem, ez a sok "ellenérzés" azért alakulhatott ki bennem a könyvben szereplő furcsaságok iránt, amiket más könyvekben könnyen lehet, hogy az író kiapadhatatlan fantáziája miatt a pozitívumokhoz sorolnék, mert a könyv végére mi is csatlakozunk a szolaristák seregéhez, és úgy hagyjuk el az Állomást és Solaris-t, hogy nem tudtunk meg semmi biztosat semmiről. Maga a konkrét cselekményszál pedig kis túlzással egy novellára is lehet, hogy kevés lenne - viszont, mint írtam is, ezzel a résszel szemben semmi problémám nincs!

"...Mint tudjuk, minden egyenlet kifejezhető a magasabb geometria formanyelvén, és megfelelő térbeli idom szerkeszthető hozzá. A szimmetriád eszerint Lobacsevszkij kúpjainak és Riemann negatív görbületeinek valamiféle rokona, de csak nagyon távolról, mert elképzelhetetlenül bonyolult. Egész matematikai rendszer több köbmérföld terjedelmű levezetése, mégpedig négydimenziós levezetés, mert az egyenletek lényeges együtthatói időben is kifejeződnek az alakzat időbeli változásaiban."

Mondjuk az egész könyv nagyon rövid, szóval 20-30 oldalnyi - igazán kultikus sci-fi - részletről beszélek, ami azért simán bevállalható, nem hiába rajonganak olvasók milliói ezekért a részekért különösen! (Néztem a moly-on, mindenki azoktól a részektől van elájuva, amit én untam, szóval ezt is bele kell venni az összképbe. Úgy látszik, ez egyszerűen ANNYIRA nem az "én könyvem".)

A tudományos szakzsargon - Lem szerint "tudós terminus" - itt már számomra közel érthetetlen volt, bár pozitív, hogy a jövő tudósai a már most kitalált elméletek alapján dolgoznak/gondolkoznak (Gamow-Shapley-elmélet, Le Châtelier-szabály, Einstein-Boevi-elmélet, Kronecker-tér), nem pedig csak Lem csapott egyet a hasára, hogy onnan essen ki egy-egy jól csengő nevű elmélet, szabály, valamint persze ezen tételek beható ismerete nélkül is teljesen érthető a mű, főleg, hogy ez csak a körítés, igazából ugye az emberi lélekről, a tudatalattiról, a hitről, a megismerhetetlennel való találkozásról és végső soron magáról az EMBER-ről szól.

"...A gondolkodó kolosszus puszta létezése nem hagy többé nyugtot az embereknek. Átszelhetik a Tejútrendszert, kapcsolatot teremthetnek hozzánk hasonló lények civilizációival, a Solaris akkor is örök kihívás marad az ember szemében."

Az írónak ezt a művét olvasni nekem olyan volt, mintha a Solaris-on hajókáztam volna. Egyszer fenn egyszer lenn. A ?kapcsolatfelvétel? egy emberitől teljesen idegen "?létformával?" (vagy egy "?istennel?") hálás téma, amiben Lem nem tud hibázni, de a hátteréül szolgáló tudományág - a szolarisztika - története és elméletei szerintem feleslegesen van ennyire részletesen kidolgozva.
Nem akarok viszont a sok siránkozás után ennyire negatív képet festve búcsúzni - alig írtam valami pozitívat, szinte  az egész posztban csak sajnálkoztam. :)

A könyv tehát szenzációsan jó, de távolról sem egy könnyed, pihentető sci-fi, a mondanivalója ahhoz túlságosan komoly.

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

A következő Lem regény a Visszatérés lesz majd!

Értékelés: 7/10

Linkek:
Wikipedia
Moly
Goodreads

Hollós Korvin Lajos - A Vöröstorony kincse

Hollós Korvin Lajos - A Vöröstorony kincse

Újraolvasó

Kiadás: Ifjúsági Könyvkiadó (1954, 1955), Móra Ferenc Könyvkiadó (1960, 1964, 1967, 1970, 1973, 1974, 1976, 1977, 1979, 1983), Magvető Könyvkiadó (1983), Unikornis Könyv- és Lapkiadó (1998)
Hossz: 372 oldal
Műfaj: ifjúsági, történelmi, szépirodalom, kaland

Tartalom:

Regényirodalmunkban s ezen belül az ifjúsági regényirodalomban az egyik legbőségesebben feldolgozott történelmi időszak a Rákóczi-szabadságharc korszaka.
Hollós Korvin Lajos regénye elsősorban a szó legjobb értelmében vett kalandosságával válik ki a hasonló témájú regények közül, s ez a tulajdonsága teszi kitűnő ifjúsági olvasmánnyá. Eddigi kiadásai és a regény nagy keresettsége a könyvtárakban, szemléltetően bizonyítják az ifjú olvasók érdeklődését e kitűnő fantáziával megírt regény iránt.

A Vöröstorony kincse II. Rákóczi Ferenc idejében játszódik. Főhőse Eke Miska hegyaljai parasztfiú, akinek családját és barátait kiirtották a labancok, neki magának is el kellett hagynia otthonát. Így lett belőle Bujdosó Miska, aki társaival együtt megmenti a fejedelem elrabolt kincsesládikóját, és sok izgalmas esemény után visszajuttatja hozzá. Ugyanakkor élete nagy vágya is teljesül: beállhat a kuruc seregbe katonának.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A megjelenése óta cirka 15 kiadást megélt kedvenc gyermekkori regényem volt A Vöröstorony kincse című Hollós Korvin Lajos könyv, amint azt már írtam is a HKL-t méltató blogbejegyzésemben. Nem is akarom tovább méltatni ezt a szívemnek oly kedves könyvet. Inkább arra voltam kíváncsi az újraolvasás alkalmával, hogy felnőtt fejjel még mindig szerethető-e a könyv. Nos a könyv in medias res kezdete miatt - amikoris azonnal az események sűrűjében, egy falu felégetésénél találjuk magunkat -, nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen. A történet az első oldaltól kezdve beszippantott a könyvbe, és egészen a végéig fogva tartott. Újra ott izgulhattam a "jándi kurucok"-ért és az elgyötört, kilátástalan helyzetben élő magyar parasztságért. Előre felidézhettem a - 3-szori olvasás után - már ismert történetet előre, és reméltem, hogy némely esemény most mégis máshogy történik valami miatt, mint eddig (persze ez nem történt meg sajnos). Egyszóval tökéletes könyvélmény volt még mindig.

Az író stílusa, együttérző, az olvasóhoz néhol ki-kiszóló, magyarázó, mégis soha ki-nem-zökkentő, történelmileg hiteles. A könyv ízes, régies nyelvezete (üszkösödő lelkiismeret, szalonnával trágyázott árpás köleskása, vala, leszen, stb.), valamint a töméntelen régi magyar szó, amelyek pontos jelentésével bizony néhol bajban voltam (pld.: üstöllést, csadaj, fustély, radó, rudalás, armális, sőre, szepe, forspont, pádimentom, belepurhásodnék, kommendáns, börbönce, zsigora, rókamálas) csak hozzáad a regény amúgy is nagyon magasfokú élvezeti értékéhez.

"...Örvendett is a pápa szíve mindezek fölött, mert a katolikus egyházat csakis olyankor háborítja fel a vallásüldözés, amikor ennen bőrén érez csiklandást. A más bőrének lenyúzását saját kezűleg sem átallotta soha, de ilyenkor nem szokta volt emlegetni a vallásszabadságot."

Hollós Korvin Lajos (1905-1971)

Gyermekkoromban, mikor lelkendezve ajánlgattam mindenkinek, hogy olvassa el a könyvet, az általam szintén szeretett Egri csillagok-hoz hasonlítottam [most komolyan, 77% 1283 olvasás után? Itt kezd el hiteltelenné válni a moly? :)]. Most megkövetem azokat, akik anno rám hallgattak, mert történetileg szinte semmi hasonlóság nincs a két regény közt. Itt nem a harci jeleneteken, az ostromon van a hangsúly. A regény a Rákóczi-szabadságharc ELŐTTI pár évben játszódik, amikor az előző paraszti próbálkozást már leverték az egyesített német-labanc-nemesi hadak, és jobbára pár tizenéves fiúgyerek kálváriájáról és kalandjairól szól a gerincetörött, kilátástalan, kiszipolyozott Magyarországon, közelebbről a Hegyalja és a Tiszahát falvaiban és környékükön. Nincsenek tehát nagy csaták, amik annyira elrémítették női osztálytársaimat anno az Egri csillagok akár egyszeri kiolvasásától is.  Sokkal jobban hasonlít akkor már A Tenkes kapitányá-ra, amiben szintén inkább a kuruc vitézek józan paraszti eszére volt szükség a németek/labancok ellen.

1954 és 84 közti 30 évben 14 kiadást ért meg a könyv, vagyis majd két évente újra kiadták, hiszen akkora rajongói táborral rendelkezett egyszerűen azért, mert jó, élvezetes, kalandos volt. 84 óta egy kiadása volt, az is immár 14 éve. Ezt egyáltalán nem értem (vagy inkább nem akarom érteni, hiszen nem is akarok arra gondolni, hogy azért nem adják ki mostanában ezt a könyvet, mert 1. az író kommunista volt és az most épp szopóág, vagy 2. a szegények szabadságának eszménye az elnyomás/elnyomók ellen az elmúlt jópár évben a politikai viszonyok miatt inkább kerülendő téma lenne kis hazánkban), hiszen témája szerint örök bestseller, mondanivalója, stílusa időtálló, nyelvezete szabatos, történelmileg hiteles, fontos üzenetet közvetít és eközben hazaszeretetre oktat. Szégyen, hogy habár a külföldi ifjúsági regényeket nagyon nyomják manapság a kiadók, a hazait ennyire elhanyagolták és feledésre ítélték!

„A hazáért s a szabadságért!”

9-99 éves kor között melegen ajánlom mindenkinek többszöri olvasásra!

"...Mert a szegénység csak egy ellenséget ismer: az elnyomóját."

Értékelés: 10/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
SZTE BTK (erősen spoileres)

Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!

Újraolvasó

Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!

Walter M. Miller, Jr. - A Canticle For Leibowitz!
Eredeti megjelenés: 1959
Magyar kiadás: Móra Ferenc Könyvkiadó (Galaktika Fantasztikus Könyvek), 1988, Maecenas Könyvkiadó, 2008
Hossz: 407 oldal
Műfaj: sci-fi, dráma, szépirodalom
Fordította: Békés András
Díj:
Hugo-díj győztes (1961)

Tartalom:

A Leibowitz-rend apátságában a Memorabíliákat gyűjtik, a Tűzözön előtti civilizáció becses írott emlékeit. Nem veszélytelen hivatás ez, hiszen a tudományellenes közhangulat épp a tudományt, a kultúrát okolja az új nyomorúságért. A szerzet a kőkorszaki körülmények között is jó munkát végez. A nemzedékről nemzedékre átmenekített és megőrzött források révén az emberiség újra megalkotja az első izzólámpát, az első gőzgépet, majd természetesen az első atommáglyát. És 1200 évvel a Tűzözön után végre ismét elhárulnak a technikai akadályai az újabb Tűzözönnek.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Egy könyvnél sem lesz ennyire egyszerű dolgom, mint ennél, és nem is fogom hosszú lére ereszteni.

EZ A VILÁG LEGJOBB KÖNYVE!

Sokan megpróbálják felállítani időről időre a saját TOP-10-es könyvlistájukat, aztán legyintenek, és azt mondják, annyi de annyi jó könyv van, hogy lehetetlen felállítani köztük egy objektív sorrendet, ráadásul ahogy az ember változik, vele változik az ízlése is, szóval ez a hipotetikus lista nem lenne állandó semmiképpen. Ezzel egyet tudok érteni egyébként, magam sem tudnám megmondani, hogy mely könyvek férnének be nálam a TOP 10-be, de azt tudom, hogy ez a HUGO díjas (1961) könyv állna a lista élén. Lehet, hogy vanak nála jobb, izgalmasabb, fordulatosabb, szórakoztatóbb, művészibb, elgondolkodtatóbb, viccesebb, szomorúbb könyvek, esetleg olvastam is már azokat (bár most nem tudnék mondani egyet sem hirtelen), az viszont tény, hogy én ennél többször nem fogok kiolvasni egy másik könyvet sem az életem során. Most olvastam ki negyedszer - és biztos, hogy nem utoljára -, és pontosan azt az élményt nyújtotta, mint első olvasásra.

Walter M. Miller Jr. (1923 - 1996)

Először 13-14 éves koromban olvastam, és persze akkori ésszel nem fogtam fel pontosan minden egyes részét, utalását, csak annyit, hogy BUMM, ez mekkorát szólt! Ilyennek kell lennie egy jó regénynek!

A könyv annyira élvezetes stílusban íródott, humorosan mutatja be az atomháború után 600 évvel a szinte kőkorszaki szinten vegetáló emberek életét, hogy a párbeszédektől kezdve a leírásokon és a gondolatokon is végig - kényszeredetten - vigyorogni fogunk (valahogy úgy, mint mondjuk A 22-es csapdája című könyvben), de közben inkább vicsorognunk kéne látva az emberiség hogy küzdi fel magát oda, ahová egyszer már eljutott, hogyan követi el sorra ugyanazokat a hibákat amiket egyszer már elkövetett, hogyan irányítja az egyház a fennmaradt  közösségeket.

A könyv nyelvezete alapvetően könnyed, ám több súlyos filozófiai, morális, vallási témát is feszeget, ezenkívül több mint száz latin nyelvű részt is tartalmaz, ami kissé megnehezítheti az olvasását - bár engem személy szerint lenyűgöztek ezek a részek. Garantálom, hogy végig szórakozni fog rajta mindenki, aki olvassa, de ha belegondolunk egy kicsit is a mondanivalójába - hogy mennyire aktuális manapság is (bár nem feltétlenül atomháború formájában) -, rögtön sötétebben fogjuk látni a körülöttünk lévő világot (nem mintha az egyébként rászorulna egy kis külön sötétítésre mostanában). Maga a szerző is elég sötéten láthatta, hiszen végül öngyilkos lett sajnos és nem is írt több könyvet, csak jónéhány novellát. A Leibowitz-könyv kvázi folytatását Terry Bisson fejezte be 1997-ben (Saint Leibowitz and the Wilde Horse Woman), ami ha jól tudom, magyarul nem jelent meg.

Nem fogok elmesélni semmi többet a történetből, sem tovább magasztalni a könyvet - jó bornak nem kell cégér alapon csak még annyit, hogy ezt MINDENKINEK ajánlom, még iskolai kötelező olvasmányként is akár! Ez nem egy olyan regény, amit elolvasunk egyszer, majd azt is elfelejtjük, hogy valaha is láttuk, ez nyomot fog hagyni!

Ígérem, hogy több ilyen nem lesz a blogon, de az a könyv - mintegy kiemelve a többi 10 pontos közül - 10+ pontos lesz.

Értékelés: 10+/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultúra
Isolde olvas
Scifikönyvek
Almaleves
Katicabogárka
Vargarockzsolt
Feketenap

Rádiójáték (angol nyelvű) 15 részben

Henry Rider Haggard - Salamon király kincse

Újraolvasó

Henry Rider Haggard - Salamon király kincse

(Allan Quatermain 01.)

Henry Rider Haggard - King Solomon's Mines
(Allan Quatermain 01.)
Eredeti megjelenés: 1885
Magyar kiadás: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1898, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1983
Hossz: 261 oldal
Műfaj: szépirodalom, kaland
Fordította: F. Nagy Piroska

Tartalom:

Ez regény 1885-ben jelent meg először. Írójának első munkája volt, s azonnal nagy sikert aratott. Nem ok nélkül. Haggard hosszú évekig élt az akkor még titokzatos és jórészt ismeretlen Afrikában. Ismerte őslakos népét éppen úgy, ahogyan a kincsekre sóvárgó fehéreket. S mi más is lehetne témája egy ízig-vérig kalandos regénynek, ha nem kincs, amelyet csak embertelen próbák után, örökös életveszedelemben talál meg az utazó. Haggard hősei derék emberek, minden kincsnél többre tartják a helytállást, a becsületért és az életért. Amikor néger szolgájukról kiderül, hogy jogos örököse egy bennszülött királyságnak szívvel-lélekkel melléje állnak, hogy elűzhesse a zsarnok trónbitorlót. Kukuanaföldet persze hiába keresnénk akár a régibb, akár az újabb Afrika-térképeken! Valóságos ismeretei alapján az író találta ki, nehogy bárkinek is kedve támadjon a bibliai Salamon király mesés kincsei után kutakodni!

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Henry Rider Haggard (1856 - 1925)

Nyolc éves koromban olvastam először ezt a könyvet, de a főszereplő elefántvadász karaktere a filmváltozatból maradt inkább meg bennem, amit gyakorlatilag rongyosra néztem anno. A filmből számos jelenet megmaradt, és még most is kellemes emlékeket idéz fel bennem főleg az üstben legördülős megmenekülő-jelenet! :D Dacára a nem túl acélos 4.7-es ratingnek, még most is újranézném - bár nem túl sok köze van a könyvhöz! :D

Mostanában olvastam egy könyvet, amiben megemlítették futólag ezt a regényt, akkor jutott eszembe, hogy újra kéne olvasni ezt is. Mivel ennek semmi akadálya nem volt, el is kezdtem.

Rövid utánajárás után kiderült, hogy ez egy regény-folyam első kötete (14+1 részes), amiből sajnos többet nem is adtak ki magyarul. Ez az író debütáló regénye, és néhány részlete - vagy inkább néhány helyszín-, vadász- és csataleírás, helyi legendák elmesélése -,  személyes élményeken alapszik, hiszen végigharcolta az angol-zulu háborút. Haggard 3-4 másik könyve még fellelhető kishazánk nyelvén, ám azok önállő regények, vagy az Ayesha sorozatból valók - amik lazán összefüggenek a Quatermain sorozattal.

Nem árulok el vele nagy titkot, ha megmondom, hogy tetszett a könyv és sajnálom, hogy több részét egyenlőre nem olvashatom, illetve remélem, hogy valamelyik kiadó esetleg lát potenciát a sorozat felélesztésében - főleg, hogy (bár nem tudom pontosan a jogszabályokat) igen régi könyvekről van szó, tehát jogdíjmentesek lennének.

A könyv nyelvezete a korának megfelelően kissé nyakatekert, hosszú, néhol nehezen követhető mondatokból felépített. Az élvezeti értékéből azonban ez nem von le semmit, sőt inkább csak hozzá ad - bár az igaz, hogy hiába rövid a regény, engem kicsit fárasztott és nem tudtam egyszerre kiolvasni.

Kedvenc idézet:

"...Bizonyára szép volt az Édenkert ember nélkül is, de én hiszem, hogy még szebb lett, amikor már Éva sétált benne."

A korabeli kalandregényeknek megfelelően a szereplők hősiesen túljutnak az előttük tornyosuló akadályokon. Néhol eszükkel, néhol tűzerejükkel győzedelmeskedve. A romantikus kor romantikus  foglalkozásokat űző férfitíakra volt kíváncsi, ezért itt is megtalálhatjuk őket - hajóskapitány, elefántvadász, milliomos úriember, fekete harcos. A szereplők nem csak jó, hősies tulajdonsággal rendelkeznek, hiszen Quatermain gyáva és öregedő, Sir Henry mindig harcra kész, Good kapitány pedig piperkőc és sokat káromkodik, tehát mind esendőek, akikkel az olvasó könnyen azonosulni tud. 

A csapat bemutatása, "összemesélése" 1-2 fejezet alatt le lesz tudva, onnantól kezdve az expedició viszontagságainak sodró lendületű leírásában találjuk magunkat - az egész könyv szinte naplószerűen van megírva Quatermain fiának szánva. Ezután a feketék háborújába csöppent három gentleman kalandjai következnek.

Akik kedvelték a kalandregényeket, azoknak felnőttként is tudom ajánlani ezt a könyvet, hiába jelent meg Magyarországon a Delfin könyvek sorozatában, - előtte pedig még 1898-ban - semmi gyerekes nincs benne. (Angolul számtalan kiadást megélt.) Időtállóan jó a története, unatkozni nem fogunk egy percig sem. A humor is jelen van a könyvben, bár igen cselesen. A fehérek és a feketék egymás közti, cizellált, túlzottan tekervényes, képszerű dialógusai csalnak mosolyt az olvasó arcára.

Biztos vagyok benne, hogy ha magyarul is annyi része megjelent volna, mint a Burroughs Tarzan könyveiből, itthon is a klasszikus kalandregények legjobbjai közt ünnepelnénk a Quatermain történeteket, mint ahogyan külföldön teszik.

Értékelés: 8/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultúra
Bridge olvas
Könyves blog

Arthur Herzog - Étvágy

Újraolvasó

Arthur Herzog - Étvágy

Arthur Herzog - The Craving
Eredeti megjelenés: 1982
Magyar kiadás: Maecenas Könyvkiadó, 1992
Hossz: 352 oldal
Műfaj: thriller, katasztrófa, orvos
Fordította: Müller György

Tartalom:
A világhírű amerikai szerző ezúttal is hiteles kutatásokra építkező katasztrófaregényt írt. A SOWREN: elhízás elleni szer. Jóízű, tápláló, a tetejében fogyaszt is. Amerikaiak milliói élnek vele, karcsúak tőle, arányosak, emésztésük kiváló.
De váratlanul megbomlik a szervezet és a Sowren "összhangja". A tünet: ÉTVÁGY.
Egyre erőszakosabb a falánkság és torkosság tébolya. Végül a maró, gyötrelmes éhségérzetet már semmi sem csillapítja többé. Az Egyesült Államokra rátör a halálos ÉTVÁGY…
Jó étvágyat, olvasó!

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Úgy döntöttem, hogy új al-témával bővítem a blogot, neveztesen az Újraolvasó-val, amely kategória alá azokat a könyveket veszem, amelyeket mostanában olvastam újra. Micsoda váratlan fordulat! :D

Igazán nem szokásom sajnos - idő hiányában - újraolvasnom könyveket, amiket régebben már "kivégeztem", viszont a kiolvasott könyveket meg elfelejtem 1-2 év múlva, még az igazán jókat is (a kiválókat azért nem, bár a konkrét eseményláncolatra, ami a regény gerincét adja nem nagyon emlékszem azoknál sem). Erre is jó ez a blog - nekem -, évek múlva is elég lesz fellapozni ezeket a kis emlékeztetőket, és talán beugranak az emlékek.

Most olvastam másodszor ki a könyvet - és ezzel már így is előkelő helyen van a többször olvasott könyveim listáján :P

Kettőnél többször egyébként csak az Egri csillagokat olvastam ki (3x), és Walter M. Miller - Hozsánna néked, Leibowitz-át (3x), de azt mostanában tutira kiolvasom mégegyszer, amivel valószínűleg semmilyen könyvolvasmányom nem tud versenyre kelni a távoli jövőben sem, és ezzel meg is szerzi a Kedvenc Könyv Aranydíját.

De visszatérve az Étvágyra.

Herzogtól annak idején a 90-es években sok regényt olvastam. A Kos jegyében volt - ha jól emlékszem - az első olyan regény, amit egyfekvő helyemben kiolvastam. Persze reggel lett közben, még szerencse, hogy szombat (vagy vasárnap) és nem kellett suliba mennem. Mondanom sem kell, mennyire tetszett. Tizenegy éves voltam. :D 

Az Étvágyat tehát már mint Herzog-"rajongó" olvastam először. Tizenöt éves voltam akkor, és csak arra emlékszem, hogy valami fogyasztószerről szólt, ami igazi katasztrófa-könyvhöz illően nem úgy hatott, mint amire alkotói számítottak.

Arthur Herzog (1927 - 2010)

Most teljesen véletlenül kezdtem bele pont ebbe, semmiféle különleges okom nem volt rá, ha csak az nem, hogy nem volt hosszú, és úgy emlékeztem, Herzog jó könyveket ír.

A könyv témája ma is aktuális, talán jobban mint 1982-ben. Most is sokan diétáznak, az emberek meg tömik magukba a sok mesterségesen előállított készítményeket (orvosságok, tartós élelmiszerek, stb.), amik hatóanyagairól, fiziológiai hatásukról nem tudnak semmit. Mi történne, ha kiderülne, hogy az egyik legkelendőbb termék - minden fogyasztójánál - halált okoz?

A felütés tehát remek, a kidolgozás azonban már nem annyira.
Az orvosi maszlag emészthetően van adagolva, alig pár oldal - az, hogy a leírt dolgok igazak-e orvosilag, vagy sem, nem érdekel. Gonodolm jó része igaz lehet, annyi orvosszakértőnek van köszönet mondva az előszóban. 

Sajnos a kutatás a kór majd az ellenszer után is így van "elmismásolva" pár oldalban le van tudva az egész, semmi kiemelkedő. 

A párbeszédek szintén átlagosak, bár egy nagyon jót azért találtam:

"– Egy nő számára egy csinos test már fél siker. Egy szép arc a másik fele.
– Érdekes, alig látok itt férfiakat. Rájuk nem igazak ugyanezek a szabályok?
– A férfiak fizetnek azért, hogy a nők itt lehessenek. Azt hiszem, ez elég is." 

A női-férfi kapcsolatok viszont katasztrófálisak. A főszereplő és barátnője közti "perzselő" kapcsolat nem perzsel, de a vejkó-feleség-exbarátnő/kutatótárs szerelmi háromszög minden egyes monológját igazi  fájdalom olvasni, annyira rosszak.
De a legrosszabbak általában is, mikor a női karaktereken keresztül szeretne az író valami érzelmet kifejezni. Ezektől a falnak mentem, olyan életidegennek éreztem őket.
A férfi karakterek viszont jobbak voltak sokkal. Nem a vej volt a kedvencem persze, hanem MacDonald, a kanadai milliárdos, ő adott a regénynek egy kis ízt.

A történetben azok a részek tetszettek igazán, amikor a betegek saját maguknak is hazudnak. Tagadják a probléma létezését, vakon figyelmen kívül hagynak minden jelet. A legjobb példa a főszereplő lánya. Ő igazán idegesítő volt.
Ennél is jobb részek voltak, hogy mennyire elszántan védelmezték a gyógyszert azok, akiknek valami köze volt hozzá (persze anyagi köze). A pénzhajhászás, a többiek eltiprása, "kizsebelése" minden másnál fontosabb ezeknek az embereknek. - Mennyien vannak ezek a való életben is!


Nem akarom lehúzni a könyvet azért nagyon, hiszen nem volt rossz, ráadásul kiderült az olvasás közben, hogy semmire nem emlékeztem a történetből, még a végére sem, szóval olyan volt teljesen, mintha egy új könyvet olvastam volna, de a blog pontozási rendszere alapján nem kaphat mást, mint:

Értékelés: 5/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads

Arthur Herzog

Fiatal detektívek figyelmébe:
Felajánlok egy almát annak, aki elmondja nekem, hogy hogyan lehet az, hogy Arthur Herzog - Delej című könyve magyarul megjelent 1991-ben és 1996-ban, az eredeti címe Polar Swap ahogy az a magyar kiadás kolofonjából kiderül, angolul 2008-ban jelent meg először! De: letöltöttem az Amazonról a Polar Swap Kindle bemutató darabját, és összevetettem az én magyar papír-változatommal, és SEMMI köze nem volt a két könyvnek egymáshoz, csak annyi, hogy a főszereplő ugyanaz volt. Hogy van ez?


Kaphat egy másik almát az, aki megmondja, hogy honnan vették a magyar kiadók azt, hogy az Alkuszok eredeti címe Milennium 3, mikor ilyen című regény egyáltalán NINCS Herzog bibliográfiájában. A Village Buyers viszont persze ugyanarról szól, mint az Alkuszok.


Azért a rendszerváltás körüli magyar könyvkiadási/könyvkiadói morálról/hozzáértésről meg van a véleményem, de inkább nem írom le.