Isaac Asimov - Alapítvány

Újraolvasó

Isaac Asimov - Alapítvány 
(Alapívány 03.)

Isaac Asimov - The Foundation

(Foundation 03.)

Eredeti megjelenés: 1951

Magyar kiadás: Kozmosz - 1971, 1982; Móra - 1993; GABO  - 2011

Hossz: 280 oldal

Műfaj: sci-fi, klasszikus 
Fordította: Baranyi Gyula

Díjak:

HUGO-díj (Minden idők legjobb könyvsorozata), 1966

Tartalom:

Isaac Asimov világhírű science fiction regénytrilógiája – amelynek első kötetét tartja kezében az olvasó – azt kutatja, befolyásolható, irányítható-e a matematikai módszerekkel megjósolt, kiszámított jövő. Összeomlik-e a Galaktikus Birodalom, sikerül-e elhárítani vagy legalább megrövidíteni a zűrzavar éveit? Ezer év izgalmas és döntő fordulatait sűríti történelmi regénnyé az Alapítvány-trilógia, a modern tudományos-fantasztikus irodalom klasszikus alkotása.

A Nagy Alapítvány Újraolvasás-t talán kicsit elhanyagoltam, hiszen a sorozat - időrendben - második részéről az Előjáték az Alapítványhoz című könyvről ugye még valamikor júniusban írtam, de ez a csúszás semmiképp sem az érdeklődésem lanyhulását jelzi, inkább az olvasásra jutó időm elégtelen voltát.

Isaac Asimov (1920 - 1992)

Az eredeti Alapítvány-trilógia első részének végére érve egy-két fontos dolgot leszögezhetünk. Asimov teljesen más stílusban írta meg, mint az előzményköteteket. A könyv inkább tűnik novellák laza halmazának, mint hagyományos regénynek - eredetileg is így jelentek meg először, újságokban, később lettek egybeszerkesztve. Mivel bírom a novellásköteteket, ezért igazából ez a megoldás nekem nagyon is tetszett, ám emiatt a szerkezet miatt pár dologról bizony le kell mondanunk. 

Az első rögtön a főszereplő, hiszen az Alapítvány megalakulása utáni évtizedek alatt, az első Seldon-válságokat mindig valaki másnak sikerült áthidalnia különböző fejlődési utakat választva, különböző - de mindig pozitív - eredménnyel. Az írásokban - maga a könyv se túl vastag - nincs idő kibontani egy szereplő életét sem, a motivációkat pár mondattal vázolja a szerző, aztán hagyja, hogy a párbeszédek során tudjunk meg többet a két novella közt eltelt idő történelméről, az Alapítvány - és az egész Terminus bolygó lakosságának - életét keserítő nehézségekről, az űr-politikai helyzet aktuális állásáról.

Ha már szóba hoztam a politikát: bár az Alapítvány-trilógia 12.069-ben, a nagyszerű matematikus és pszichohistórikus, Hari Seldon halálával kezdődik, amikor a  emberiség bolygók millióit hódította meg, az űrhajózás és az elképzelhetetlen műszaki fejlettség a tömegek számára is mindennapos és magától értetődő, szóval minden szempontból tökéletesen megfelel a klasszikus science-fiction minden kívánalmának, mégis olyan érzés volt olvasni, mintha ez az egész csak a hátterét adná egy vérbeli politikai thrillernek, tömegpszichológiai eszmefuttatásnak vagy egy ál-dokumentarista ál-történelmi regénynek. Az írásokban ugyanis nem fogunk találni hatalmas ütközeteket vagy akciórészeket - a pszichohistória tudománya különben sem foglalkozik egyénekkel vagy kisebb embercsoportokkal, kizárólag bolygónyi tömegekkel, így egy-két halott vagy elveszített háború úgysem számítana semmit a rögös jövő felé vezető úton, ezért a hasonló incidensek sokszor egy fél mondatban vannak csak megemlítve, szóval aki akciósabb történetet szeretne, az keressen tovább.

A tömegeket befolyásoló politikai/vallási/kereskedelmi manőverek hatásai viszont szépen, izgalmasan és letehetetlenül vannak szinte levezetve az olvasónak - vagy a könyvben épp beszélgető két szereplő kevésbé látnoki tagjának. [A matematika és azon belül a statisztika szerelmesei - igen, bármilyen furcsa, vannak ilyenek, magam is ismerek egy-kettőt :-D - pedig büszkék lehetnek, hogy lám, Asimov szerint az általuk oly kedvelt tudomány mutat majd kiutat az emberiségnek a Káosz Korából!]

"...Gyerekes dolog volt csalódást éreznie, de hát a gyerekesség csaknem olyan természetes vendég a férfinál, mint a gyereknél, különösen, ha ennyire remeg a bensője a türelmetlenségtől."

 

Trantor

Két dolgot megemlítenék azért. Csak én tartom meglehetősen valószínűtlennek azt a kiindulópontot, hogy a nagy "Mindentudás Korából", a Perifériákon 50 év alatt az atomenergiát is elfeledték? Persze értem, hogy pont ez a baj a Galaktikus Birodalommal, az intelligencia és szellemi erő stagnálása vagy hanyatlása, a múlt vak ajnározása, stb., mégis, könyvek (vagy memo-chipek) valószínűleg maradtak ugye, szóval mikor már látszott, hogy "itt bizony hanyatlás lesz", a szakemberképzés bizony újra elindulhatott volna, hiszen a Perifériákon csatázgató birodalmacskák vezetői csak belátták azt, hogy a mindenüket mozgató atomerőre nagy szükségük lehetne még. A semmiből - még húsz év alatt - kialakult tudomány-vallás bolygónyi embertömegeket megváltoztató, "elbolondító" befolyása is elég romantikus elképzelés szerintem, de hát az emberi butaság valóban határtalan, ezt jól tudhatja mindenki, aki nyitott szemmel jár.

A könyvnek úgy van vége, hogy sehogy. Vége az aktuális történetnek, semmi lezárás, egyszerűen vége, szóval az ember már lapozna is a következő fejezethez, majd mikor azt nem találja, már nyúlna is a folytatásáért (Alapítvány és Birodalom), mert egyszerűen muszáj tudnia, hogyan folytatódik az emberiség további története. Letehetetlen könyv, nagyszerű olvasmány - másodjára is. Izgatottan várom a folytatást!

A könyvért köszönet a GABO Kiadónak!

Értékelés: 9/10

Isaac Asimov - Az Alapítvány előtt

Isaac Asimov - Az Alapítvány előtt
(Alapítvány 01.)

Isaac Asimov - Prelude to Foundation
(Foundation 01.)
Eredeti megjelenés: 1988
Magyar kiadás: Móra Ferenc (Galaktika) 1991, 1995; Szukits Könyvkiadó 2002, GABO 2011
Hossz: 418 oldal
Műfaj: sci-fi, klasszikus
Fordította: Baranyi Gyula

Tartalom:

Az Alapítvány sorozat időben legelső, bevezető darabja csupán 1988 után kerülhetett az olvasó kezébe. A történet 12020-ban játszódik, I. Cleon császár uralkodása alatt a Trantoron, a Galaktikus Birodalom óriási kupolafővárosában. A hihetetlenül magas színvonalon megszervezett társadalom gigantikus méretű gépezetében a legkisebb fennakadás is a Birodalom bukását okozhatja. Ha a császár ismerné a jövőt, megmenthetné az összeomlás veszélyétől, s saját hatalmát is megszilárdíthatná. Ehhez meg kellene nyernie Hari Seldon bizalmát, aki éppen a pszichohistória elméletén dolgozik. Az Alapítvány regények leendő, legendás hírű Mestere menekülni igyekszik a császári pártfogás alól, mert nem mindegy, hogy elméletét milyen érdekek szolgálatába állítják. Az izgalmas, fordulatos regényből megtudhatjuk, milyen események előzték meg az Alapítvány létrehozását.

Még nagyon régen olvastam az Alapítvány-sorozat pár részét (azt hiszem hármat, de ezt nem természetesen), és a legelső sci-fi könyvek voltak, amik tetszettek. Az előtte olvasottak (nem tudom mik voltak, mert mindet abbahagytam) egyáltalán nem győztek meg arról (8-9-10 évesen), hogy a sci-fi nekem való. Ebben biztosan közre játszottak egyébként a műfajra jellemző bűnronda könyvborítók is. Azért szerettem volna elolvasni most az egészet, mert szégyenszemre két dologra emlékszek az egész alap trilógiából, arra, hogy nem bírtam lerakni és egy szó, amit már nem tudtam hová rakni - Öszvér. Kíváncsi voltam, hogy - nagyjából - egyben a teljes hét rész mennyire "jön be" felnőtt fejjel - persze majdnem biztos voltam benne, hogy nagyon -, és hogy tudjam, hogy miről is szól ez az oltári sci-fi klasszikus sorozat! :)

Isaac Asimov (1920-1992)

Egyébként Asimov többi könyvével is ilyen a kapcsolatom. Olvastam egy-kettőt (Kalibánt, a Hajnal bolygó robotjait, a Halál fuvallatát (ezt abbahagytam emlékszem) és a Leszáll az éjt, ami inkább Robert Silverberg könyve, ő csak társíró volt - ezt imádtam, legalább 2x olvastam), de a nagy Asimov-univerzum összességében mégis totális sötétségként borul rám. Ez nagyjából a szégyen kategóriát súrolja, szóval ez ennyiben nem maradhat! :D

"...- Nem, felség. Az egész történelem azt tanúsítja, hogy mi nem tanulunk a múltból. "

Asimov képzeletének méltatását, amivel egységes egésszé sikerült összeillesztenie élete összes írását, most nem részletezném, de egy kalapemelés kijár neki érte. Viszont nem várt mód roppant hamar rájöttem, miért is tetszett nekem gyerekként Asimov. Számomra meglepő volt, mennyire nagyon - pozitív értelemben használva a szót - egyszerűen fogalmaz.
Ez jó is és rossz is volt egyszerre.

Jó, mert nincs a könyvében egy olyan gondolat, ötlet sem - legyen az egy vallásról szóló rész, vagy a pszichohistóriát magyarázó levezetés, vagy bármely tudományágról (pld.: matematika, meteorológia, társadalomtörténet) szóló fejtegetés -, ami ne lenne annyira emberi, könnyen fogyasztható, doktori címhez nem kötötten érthető példákkal elmagyarázva. Ez nekem anno nagyon nagy pozitívum volt, és most is örültem, hogy ebben a részben is a száraz tudományos értekezések helyett ennyire olvasmányos módon jutottam egyre előrébb Hari Sheldon kutatásában, ami a pszichohistóriát valóban használható tudományággá kívánja tenni.

"...Hogy lehet valami lehetséges, a gyakorlatban azonban mégsem alkalmazható?
– Elméletileg számomra lehetséges, hogy a Galaxis minden világára ellátogassak, és mindenütt kezet rázzak minden egyes személlyel. Csakhogy ez sokkal több időbe telne, mint amennyi nekem élnem megadatott, de még ha halhatatlan lennék is, sokkal több újszülött jönne a világra, mint amennyi régit én meg tudnék látogatni, és ami még fontosabb: az emberek többsége hamarabb meghalna, mint ahogy én képes lennék egyáltalán eljutni hozzá."

Ugyanakkor rossz, mert a párbeszédes részek sokszor túlságosan "bugyuták", vagy inkább kevésbé jól sikerültek, teli kincstári optimizmussal, naivitással (a szerző részéről). Az események csodálatos módon simán követik egymást, minden buktatóra rögtön ott van a megoldás, vagy legalábbis az aktuális problémán túljutást segítő ötlet, mintha egy isteni kéz vezetné Hari Seldont a célja felé vezető úton, ami minden felmerülő zökkenőt elsimít (persze erre azért van egy magyarázat a könyvben). Mintha az előzménykötet(ek)ben szereplőknek nem akart volan igazán mélységet adni.
(Kíváncsi vagyok, hogy mikor már az Alapítványt fogom olvasni, akkor is lesznek-e problémáim a párbeszédes részekkel és a papírmasé-karakterekkel.) Viszont - talán furcsa módon - pont emiatt bátran ajánlható minden olyan fiatal olvasónak is, aki csak most gondolkozik azon, hogy vajon melyik könyvel kezdje az ismerkedést ezzel a furcsa, teljesen érthetetlen műfajjal, amit csak a kockák olvasnak - a sci-fi-vel. (Bár akciójeleneteket ne is reméljen benne.)
A kockáknak nem ajánlom, ők már úgyis régen kiolvasták az egész Asimov életművet párszor, és melyikük ne tudná fejből idézni a robotika három törvényét?

"...az érzelmek a mozgatói az emberi cselekvésnek, sokkal erősebbek, mint maguk az emberek sejtik. Magának fogalma sincs, mi mindent el lehet érni az érzelmek legenyhébb befolyásolásával..."

Asimov elbeszélői stílusa tehát könnyen követhető, élvezetes, a történetvezetése kicsit lineáris (ebben a regényben legalábbis), de ezt bámulatos fantáziája bőven feledteti - leszámítva ugye a szinte maguktól megoldódó problémákat -, a Galaktikus Birodalom egyetlen világa - a fővilág, a Trantor - is annyi apró érdekességgel szolgál, hogy elrepült vele ez a párszáz oldal.  Sok vicces, megmosolyogtató jelenet van a könyvben, amikre igazából nem számítottam, de örültem nekik. A feszültség teljes hiánya viszont nem volt annyira örömteli, még szerencse, hogy a könyv nyomozgatós, ide-oda utazgatós részei azért kárpótoltak az elmaradt adrenalinlöket miatt, amit nem is tudom, miért vártam, hogy lesz. Talán mert az űrben játszódik a 25 millió lakott világot magában foglaló Birodalomban, szóval gondoltam, hogy valami ŰRCSATA az biztos lesz! Na de az pont nem volt! :D
Az Encyclopedia Galactica részletek nagyszerűek a fejezetek elején, a kedvenc karakterem pedig I. Cleon császár volt. :P

"...Minden tiltott dolog nagyon csábító, kiváltképpen, ha szexuális természetű. Vagy kit érdekelne különösebben a női mell egy olyan társadalomban, ahol sohasem takarják el a szem elől?
– Azt hiszem, engem azért igen."

Igazi előzmény-regény, bemelegítésnek, alapozásnak nagyon megtette ez az első rész, és a folytatása sem fog már sokáig a polcon pihenni.

(Kommentekben jöhetne pár tipp, mely Asimov regények kapcsolódnak még szorosabban az Alapítvány sorozathoz [közös szereplőkkel, elvarratlan szálakkal]. Gondolom a Hajnal bolygó robotjai és talán valahonnan rémlik, hogy A mezítelen nap. Igaz ez?)

Értékelés: 7/10

A könyvért külön köszönet a GABO Kiadónak!

Hollós Korvin Lajos - A Vöröstorony kincse

Hollós Korvin Lajos - A Vöröstorony kincse

Újraolvasó

Kiadás: Ifjúsági Könyvkiadó (1954, 1955), Móra Ferenc Könyvkiadó (1960, 1964, 1967, 1970, 1973, 1974, 1976, 1977, 1979, 1983), Magvető Könyvkiadó (1983), Unikornis Könyv- és Lapkiadó (1998)
Hossz: 372 oldal
Műfaj: ifjúsági, történelmi, szépirodalom, kaland

Tartalom:

Regényirodalmunkban s ezen belül az ifjúsági regényirodalomban az egyik legbőségesebben feldolgozott történelmi időszak a Rákóczi-szabadságharc korszaka.
Hollós Korvin Lajos regénye elsősorban a szó legjobb értelmében vett kalandosságával válik ki a hasonló témájú regények közül, s ez a tulajdonsága teszi kitűnő ifjúsági olvasmánnyá. Eddigi kiadásai és a regény nagy keresettsége a könyvtárakban, szemléltetően bizonyítják az ifjú olvasók érdeklődését e kitűnő fantáziával megírt regény iránt.

A Vöröstorony kincse II. Rákóczi Ferenc idejében játszódik. Főhőse Eke Miska hegyaljai parasztfiú, akinek családját és barátait kiirtották a labancok, neki magának is el kellett hagynia otthonát. Így lett belőle Bujdosó Miska, aki társaival együtt megmenti a fejedelem elrabolt kincsesládikóját, és sok izgalmas esemény után visszajuttatja hozzá. Ugyanakkor élete nagy vágya is teljesül: beállhat a kuruc seregbe katonának.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A megjelenése óta cirka 15 kiadást megélt kedvenc gyermekkori regényem volt A Vöröstorony kincse című Hollós Korvin Lajos könyv, amint azt már írtam is a HKL-t méltató blogbejegyzésemben. Nem is akarom tovább méltatni ezt a szívemnek oly kedves könyvet. Inkább arra voltam kíváncsi az újraolvasás alkalmával, hogy felnőtt fejjel még mindig szerethető-e a könyv. Nos a könyv in medias res kezdete miatt - amikoris azonnal az események sűrűjében, egy falu felégetésénél találjuk magunkat -, nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen. A történet az első oldaltól kezdve beszippantott a könyvbe, és egészen a végéig fogva tartott. Újra ott izgulhattam a "jándi kurucok"-ért és az elgyötört, kilátástalan helyzetben élő magyar parasztságért. Előre felidézhettem a - 3-szori olvasás után - már ismert történetet előre, és reméltem, hogy némely esemény most mégis máshogy történik valami miatt, mint eddig (persze ez nem történt meg sajnos). Egyszóval tökéletes könyvélmény volt még mindig.

Az író stílusa, együttérző, az olvasóhoz néhol ki-kiszóló, magyarázó, mégis soha ki-nem-zökkentő, történelmileg hiteles. A könyv ízes, régies nyelvezete (üszkösödő lelkiismeret, szalonnával trágyázott árpás köleskása, vala, leszen, stb.), valamint a töméntelen régi magyar szó, amelyek pontos jelentésével bizony néhol bajban voltam (pld.: üstöllést, csadaj, fustély, radó, rudalás, armális, sőre, szepe, forspont, pádimentom, belepurhásodnék, kommendáns, börbönce, zsigora, rókamálas) csak hozzáad a regény amúgy is nagyon magasfokú élvezeti értékéhez.

"...Örvendett is a pápa szíve mindezek fölött, mert a katolikus egyházat csakis olyankor háborítja fel a vallásüldözés, amikor ennen bőrén érez csiklandást. A más bőrének lenyúzását saját kezűleg sem átallotta soha, de ilyenkor nem szokta volt emlegetni a vallásszabadságot."

Hollós Korvin Lajos (1905-1971)

Gyermekkoromban, mikor lelkendezve ajánlgattam mindenkinek, hogy olvassa el a könyvet, az általam szintén szeretett Egri csillagok-hoz hasonlítottam [most komolyan, 77% 1283 olvasás után? Itt kezd el hiteltelenné válni a moly? :)]. Most megkövetem azokat, akik anno rám hallgattak, mert történetileg szinte semmi hasonlóság nincs a két regény közt. Itt nem a harci jeleneteken, az ostromon van a hangsúly. A regény a Rákóczi-szabadságharc ELŐTTI pár évben játszódik, amikor az előző paraszti próbálkozást már leverték az egyesített német-labanc-nemesi hadak, és jobbára pár tizenéves fiúgyerek kálváriájáról és kalandjairól szól a gerincetörött, kilátástalan, kiszipolyozott Magyarországon, közelebbről a Hegyalja és a Tiszahát falvaiban és környékükön. Nincsenek tehát nagy csaták, amik annyira elrémítették női osztálytársaimat anno az Egri csillagok akár egyszeri kiolvasásától is.  Sokkal jobban hasonlít akkor már A Tenkes kapitányá-ra, amiben szintén inkább a kuruc vitézek józan paraszti eszére volt szükség a németek/labancok ellen.

1954 és 84 közti 30 évben 14 kiadást ért meg a könyv, vagyis majd két évente újra kiadták, hiszen akkora rajongói táborral rendelkezett egyszerűen azért, mert jó, élvezetes, kalandos volt. 84 óta egy kiadása volt, az is immár 14 éve. Ezt egyáltalán nem értem (vagy inkább nem akarom érteni, hiszen nem is akarok arra gondolni, hogy azért nem adják ki mostanában ezt a könyvet, mert 1. az író kommunista volt és az most épp szopóág, vagy 2. a szegények szabadságának eszménye az elnyomás/elnyomók ellen az elmúlt jópár évben a politikai viszonyok miatt inkább kerülendő téma lenne kis hazánkban), hiszen témája szerint örök bestseller, mondanivalója, stílusa időtálló, nyelvezete szabatos, történelmileg hiteles, fontos üzenetet közvetít és eközben hazaszeretetre oktat. Szégyen, hogy habár a külföldi ifjúsági regényeket nagyon nyomják manapság a kiadók, a hazait ennyire elhanyagolták és feledésre ítélték!

„A hazáért s a szabadságért!”

9-99 éves kor között melegen ajánlom mindenkinek többszöri olvasásra!

"...Mert a szegénység csak egy ellenséget ismer: az elnyomóját."

Értékelés: 10/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
SZTE BTK (erősen spoileres)

Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!

Újraolvasó

Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!

Walter M. Miller, Jr. - A Canticle For Leibowitz!
Eredeti megjelenés: 1959
Magyar kiadás: Móra Ferenc Könyvkiadó (Galaktika Fantasztikus Könyvek), 1988, Maecenas Könyvkiadó, 2008
Hossz: 407 oldal
Műfaj: sci-fi, dráma, szépirodalom
Fordította: Békés András
Díj:
Hugo-díj győztes (1961)

Tartalom:

A Leibowitz-rend apátságában a Memorabíliákat gyűjtik, a Tűzözön előtti civilizáció becses írott emlékeit. Nem veszélytelen hivatás ez, hiszen a tudományellenes közhangulat épp a tudományt, a kultúrát okolja az új nyomorúságért. A szerzet a kőkorszaki körülmények között is jó munkát végez. A nemzedékről nemzedékre átmenekített és megőrzött források révén az emberiség újra megalkotja az első izzólámpát, az első gőzgépet, majd természetesen az első atommáglyát. És 1200 évvel a Tűzözön után végre ismét elhárulnak a technikai akadályai az újabb Tűzözönnek.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Egy könyvnél sem lesz ennyire egyszerű dolgom, mint ennél, és nem is fogom hosszú lére ereszteni.

EZ A VILÁG LEGJOBB KÖNYVE!

Sokan megpróbálják felállítani időről időre a saját TOP-10-es könyvlistájukat, aztán legyintenek, és azt mondják, annyi de annyi jó könyv van, hogy lehetetlen felállítani köztük egy objektív sorrendet, ráadásul ahogy az ember változik, vele változik az ízlése is, szóval ez a hipotetikus lista nem lenne állandó semmiképpen. Ezzel egyet tudok érteni egyébként, magam sem tudnám megmondani, hogy mely könyvek férnének be nálam a TOP 10-be, de azt tudom, hogy ez a HUGO díjas (1961) könyv állna a lista élén. Lehet, hogy vanak nála jobb, izgalmasabb, fordulatosabb, szórakoztatóbb, művészibb, elgondolkodtatóbb, viccesebb, szomorúbb könyvek, esetleg olvastam is már azokat (bár most nem tudnék mondani egyet sem hirtelen), az viszont tény, hogy én ennél többször nem fogok kiolvasni egy másik könyvet sem az életem során. Most olvastam ki negyedszer - és biztos, hogy nem utoljára -, és pontosan azt az élményt nyújtotta, mint első olvasásra.

Walter M. Miller Jr. (1923 - 1996)

Először 13-14 éves koromban olvastam, és persze akkori ésszel nem fogtam fel pontosan minden egyes részét, utalását, csak annyit, hogy BUMM, ez mekkorát szólt! Ilyennek kell lennie egy jó regénynek!

A könyv annyira élvezetes stílusban íródott, humorosan mutatja be az atomháború után 600 évvel a szinte kőkorszaki szinten vegetáló emberek életét, hogy a párbeszédektől kezdve a leírásokon és a gondolatokon is végig - kényszeredetten - vigyorogni fogunk (valahogy úgy, mint mondjuk A 22-es csapdája című könyvben), de közben inkább vicsorognunk kéne látva az emberiség hogy küzdi fel magát oda, ahová egyszer már eljutott, hogyan követi el sorra ugyanazokat a hibákat amiket egyszer már elkövetett, hogyan irányítja az egyház a fennmaradt  közösségeket.

A könyv nyelvezete alapvetően könnyed, ám több súlyos filozófiai, morális, vallási témát is feszeget, ezenkívül több mint száz latin nyelvű részt is tartalmaz, ami kissé megnehezítheti az olvasását - bár engem személy szerint lenyűgöztek ezek a részek. Garantálom, hogy végig szórakozni fog rajta mindenki, aki olvassa, de ha belegondolunk egy kicsit is a mondanivalójába - hogy mennyire aktuális manapság is (bár nem feltétlenül atomháború formájában) -, rögtön sötétebben fogjuk látni a körülöttünk lévő világot (nem mintha az egyébként rászorulna egy kis külön sötétítésre mostanában). Maga a szerző is elég sötéten láthatta, hiszen végül öngyilkos lett sajnos és nem is írt több könyvet, csak jónéhány novellát. A Leibowitz-könyv kvázi folytatását Terry Bisson fejezte be 1997-ben (Saint Leibowitz and the Wilde Horse Woman), ami ha jól tudom, magyarul nem jelent meg.

Nem fogok elmesélni semmi többet a történetből, sem tovább magasztalni a könyvet - jó bornak nem kell cégér alapon csak még annyit, hogy ezt MINDENKINEK ajánlom, még iskolai kötelező olvasmányként is akár! Ez nem egy olyan regény, amit elolvasunk egyszer, majd azt is elfelejtjük, hogy valaha is láttuk, ez nyomot fog hagyni!

Ígérem, hogy több ilyen nem lesz a blogon, de az a könyv - mintegy kiemelve a többi 10 pontos közül - 10+ pontos lesz.

Értékelés: 10+/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultúra
Isolde olvas
Scifikönyvek
Almaleves
Katicabogárka
Vargarockzsolt
Feketenap

Rádiójáték (angol nyelvű) 15 részben