A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európa könyvkiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európa könyvkiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 11., szombat

Stanislaw Lem - Csillagnapló


Stanislaw Lem - Csillagnapló
(aka. A világűr csavargója)
(Ijon Tichy 01.)

Stanislaw Lem - Dzienniki gwiazdowe
(The Star Diaries: Further Reminiscences of Ijon Tichy és a Memoirs of a Space Traveler: Further Reminiscences of Ijon Tichy)
(Ijon Tichy 01.)
Eredeti megjelenés: 1957
Magyar kiadás: Európa, 1960; Magyar Könyvklub, 1996; Szukits Könyvkiadó, 2008
Hossz: 352 oldal
Műfaj: sci-fi, humor, filozófia
Fordította: Mach P. Edward, Murányi Beatrix

Tartalom:
Ijon Tichy, a Csillagnapló lejegyzője talán a legkedvesebb állandó hőse Lemnek. Münchausen báró és Gulliver rokona ő. De mindegyiktől megkülönbözteti őt lényének egészen sajátos bája.
A Naplóban Tichy fejezetenként egy-egy űrutazását meséli el. A kalandok színhelye egy mesés Világegyetem, a részben valódi, részben kitalált nevű csillagok és ködök sok millió lakott bolygóján többé-kevésbé emberi formájú, mindig emberi lelkületű emberi lények társadalmai élnek, ebben a végtelen mesevilágban utazgat Ijon Tichy, ezer fényéveket röppen át egyszemélyes kis űrhajójával, amely gyakran defektet kap, mindig beszorul az ajtaja, de azért elég kényelmes: lehet ebéd után a tetején sétálni egyet, az atommáglyában krumplit sütni, a szkafandert kiakasztani a csapóajtó elé száradni. Ijont hajtja a tudásvágy, új meg új értelmes társadalmakat látogat meg, mindenütt vannak új és régi barátai, felfedezéseit a Földön egész tudományos intézet, sőt tudományág: a tichológia dolgozza fel. A távoli bolygókon többnyire vendégszeretően fogadják, de az antiutópia-történetek diktatórikus társadalmaiban gyakran börtönbe, munkatáborba kerül… 





Stanislaw Lem (1921-2006)
Stanislaw Lem (1921-2006) lengyel író sokáig a legtöbbet olvasott sci-fi szerző volt a világon azok közül, akik nem angol nyelven publikáltak. Több tucat könyvét rengeteg nyelvre fordították le és számtalan kiadást megéltek. Legfontosabb fantasztikus művei – hiszen emellett tisztán filozófiai anyagokat is írt – jó pár éve már magyarul is elérhetők, de sajnos Lem életműve nyelvünkön még nem teljes. A Szukits Könyvkiadó négy kötetes sorozata – amely Stanislaw Lem Teljes Science-Fiction Univerzuma névre hallgat –, mindenesetre kiváló kiindulópontja lehet mindenkinek, aki késztetést érez arra, hogy ezzel a még ma is világszerte méltán népszerű, könyveiben magvas gondolatokat megfogalmazó íróóriással megismerkedjen. A kötetekben szereplő könyvek listáját és ezzel együtt az olvasásuk optimális sorrendjét is maga Lem állította össze.

"Csak azt sajnálom, hogy nincs semmi tehetségem fantasztikus mesék kitalálásához..."

A Csillagnapló egy űrkori Münchausen báróTill Eulenspiegel-keverék csavargó kalandjait és megpróbáltatásait meséli el. Az Ijon Tichy névre hallgató XXVII. századi nagyotmondó űrutazó/felfedező/kutató/életművész rendre különböző kalamajkákba keveredik, miközben bolygóról bolygóra vándorol és különféle földönkívüli civilizációkkal kerül kapcsolatba. Összegyűjtött történetei oly nagyszabásúak és hihetetlenek, hogy személye köré külön tudományág, a tichológia épült. A kapcsolatfelvételek és utazások sora alatt Tichy szemén keresztül többek között az emberi civilizációról, a kozmogenezisről, az időutazásról, a biotikus életről, a gépi evolúcióról, különböző tudományágakról, vallásokról és a társadalmak különféle fejlődési útjairól kaphatunk görbe – de minden pillanatban metszően éles és végtelenül kritikus – képet. 

"...A Napló sajtó alá rendezésében segítségemre nem volt tulajdonképpen senki; azokat, akik hátráltattak, nem sorolom fel, mert túl sok helyet venne igénybe."

Körülbelül egy tucat Lem könyvvel a hátam mögött, amelyekre valamilyen szempontból mindre könnyedén rá lehetne sütni a „science-fiction mérföldkő” vagy „alapmű” jelzést, bátran kijelenthetem, hogy ha Lem nem írta volna meg csak a Kiberiádát és/vagy a Csillagnaplót, akkor is kitörölhetetlen nyomot hagyott volna maga után a sci-fi palettáján. A Kiberiáda olyan játékosan szeretteti meg a science-fiction műfaját az ifjabb olvasókkal, hogy az párját ritkítja. Gyakorlatilag azt sem veszik észre – kifejezetten ifjú olvasókról beszélek! –, hogy már nem is igazi tündérmesét olvasnak, hanem sokkal mélyebb mondanivalójú „felnőtt irodalmat”. A komoly, filozófiai témákat szinte már zavarba ejtő könnyedséggel, észrevétlenül ülteti át a gyermeki történetek mezsgyéjére. Távol álljon tőlem, hogy azt érzékeltessem, hogy a Kiberiáda gyerekkönyv! Amikor felnőtt fejjel ülünk neki, akkor a sárkányok, hősök, robotok történetei mögül – nem is túl mélyről – előtűnik a szerző valódi mondandója. A társadalomkritika, az irónia, a teológiai, természettudományos vagy filozófiai utalások tömkelegének felfogásához és értékeléséhez ugyanis már jóval érettebb gondolkodású olvasó szükséges. Azt viszont állítom, hogy gyerekként és felnőttként egyaránt tudtam imádni a könyvet – persze eltérő szinteken.

"A járőrszolgálat azt szajkózza, hogy az űrben nehéz felismerni a részeget: mind azt állítja, hogy a súlytalanságtól dülöngél."

Miért írtam ennyit a Kiberiádáról? Nagyon egyszerű. A Csillagnapló – bár tíz évvel hamarabb íródott – szinte testvérkötete a másiknak. Ugyanolyan könnyed stílusban prezentált, közepesen hosszú novellák sorozata, amiket szinte csak a főszereplő – Ijon Tichy – személye köt össze. A könyvben lévő történetek befogadásához – utódához képest – viszont nagyobb intellektus szükségeltetik, ezért talán gyerekkorban ez nem fog akkora élményt jelenteni. Bár ebben – mondjuk – nem vagyok teljesen biztos, hiszen Lem: ZSENI. Az első történet alatt – mikor nekikezdtem, még nem tudtam, hogy milyen könyvre is számíthatok – konkrétan folyt a könnyem a visszatartott visítástól a vonaton annyira vicces volt végig. Nem egy-két mondata, hanem az egész! Minden általam valamikor is olvasott novella közül magasan a legjobb lett rögtön. Sok könyv/film él azzal a trükkel, hogy az események időrendjét felborítva alaposan megkeveri az olvasót/nézőt, aki egy idő múlva már maga sem tudja, a jelenet a jelenben, a jövőben vagy épp a múltban játszódik-e. Lemnek ennyi nem elég. Novellájában az idősíkok párbeszédenként, sőt gyakran soronként változnak, de olyan tökéletesen kitalálva, megtervezve és megírva, hogy a történet végig simán, megbicsaklás nélkül követhető – és emellett még humoros is! 

"Szervizbe adtam az űrhajómat. Legutóbb túl közel repültem a Naphoz; az egész dukkózás lejött." 

A többi történet az abszolút kedvenc elsőt nem tudta ugyan űberelni – nálam –, de ettől függetlenül mindegyik csodálatos, és magasan kiemelkednek tartalmukat és minőségüket tekintve is a tucat sci-fi történetek közül. Lem hol szarkasztikus, hol cinikus humora és teremtő fantáziája pedig elapadhatatlan, és alaposan átitatja az egész könyvet. A mű egyébként két részre bomlik, az első a Csillagnapló, a másik az Ijon Tichy emlékeibőlcímet viseli. A kettő rész között talán összesen annyi különbséget lehet felfedezni – azon kívül, hogy az űr különböző poros szegletei helyett ezek bizony már a Földön játszódnak –, hogy az Ijon Tichy emlékeiből-ben lévő írások némelyike konkrét horror-elemeket is tartalmaz. Persze nem vérgőzös írások ezek sem, inkább elgondolkodtató, zsigeri iszonyt kiváltó gondolat-játékok, mint H.P. Lovecraft vagy Edgar Allan Poenéhány novellája.  

"A Sátán az, amit Istenben a legkevésbé értünk."

Az Ijon Tichy-ciklusba a Csillagnaplón kívül még a Helyszíni szemle és a Béke a Földön című kötetek is beletartoznak – szerencsére mindkettő ugyanebben az összefoglaló kötetben (a III. kötetben) található, szóval hamarosan sor kerül rájuk –, én pedig előre örülök, hogy Lem ennyire ragaszkodott Tichy karakteréhez és több könyvének is a főszereplőjévé tette. A Csillagnapló1960-ban megjelent A világűr csavargójacímmel is az Európa Könyvkiadó gondozásában, Mach P. Edward fordításában. A két kötet nem csak a fordításában tér el – megjegyzem, Murányi Beatrix az újabb verzió elkészítésekor egyszerűen világszínvonalú, már-már nyelvújító munkát végzett (ahogy a Kiberiádánál is) –, hanem a novellák összetételében is. A régi kiadás ugyanis az Ijon Tichy emlékeiből című részt nem tartalmazza. A könyvet mindenkinek jó szívvel ajánlom - nem kell hozzá sci-fi fanatikusnak lenni. 

"[az űrben]...nem csoda, hogy rengeteg baleset történik, mikor annyi a gyorshajtó. Főleg a nők veszik semmibe a sebességkorlátozást, mert ha gyorsan utaznak, lelassul az idő, és így kevésbé öregszenek."

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

2013. január 2., szerda

Stephen King - 11/22/63

Stephen King - 11/22/63

Stephen King - 11/22/63
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Európa, 2012
Műfaj: misztikus, történelmi fikció, dráma, romantikus
Hossz: 1136 oldal
Fordította: Szántó Judit
Díjak:
World Fantasy-díj jelölt, 2012

Tartalom:
Jake Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Tüdőrákban haldokló öreg barátja, Al egy napon hajmeresztő titkot oszt meg vele: tudja a módját, hogyan lehet visszamenni a múltba, és némi leleményességgel megváltoztatni a jövőt. Megkéri Jake-et, mivel maga már nem képes rá, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy meggyilkolásában. A múltban tett kirándulásnak van azonban egy hátulütője: amennyiben az időutas hazatér, de aztán újra ellátogat a múltba, „reset” következik be: az eredeti körülmények állnak helyre, a beavatkozás érvényét veszti.

Jake, aki a múltban a George Amberson nevet veszi fel, főpróbát akar tartani. Középiskolája nyomorék öreg pedellusának családját 1958-ban az apa kiirtotta, Jake-George tehát azért megy vissza 2011-ből 1958-ba, a családirtás előtti hetekbe, hogy megmentse a családot. Ekkor veszi kezdetét a rengeteg bonyodalom, amely az új életével jár: szenvedélyes viszony, nagy, komoly szerelem, beteg lelkű, bosszúszomjas férj felbukkanása, gyilkosságok. Jake-George nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban az idő előre haladtával egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni.

Stephen King most is elemében van, fantáziája korlátlan, szereplői és miliői hitelesek, legújabb regénye pedig letehetetlen.





Stephen King (1947-)
Stephen King – a horror-fejedelem – munkássága és jelentőssége már régóta messze túlhaladja azt a szintet, amit azon olvasók feltételeznek róla, akik a „horror” kitétel, magyarul skatulya miatt könyveitől azonnal viszolyogva fordulnak el. (Bár King népszerűsége vitathatatlan, nem kell féltenünk, hogy felkopna az álla, ilyen olvasók igenis léteznek. Magam is ismerek közülük párat.) King viszont horror valamint fantasy, életrajzi, stb… művei mellett igazi drámai mélységű szinte tisztán szépirodalmi műveket is írt már. Elég, ha csak az A remény rabjait vagy az Állj mellém! című kisregényére gondolunk. A misztikum esetleg ezekben az írásokban is helyet kaphat, mint az Atlantisz gyermekeiben például, ám karakterei, írásmódja és leírásai bármelyik szépírónak dicséretére válnának. Legújabb, bár 1971 óta folyamatosan érlelt – monstre - könyve, a 11/22/63 is ezt a vonalat követi.

A 11/22/63 ugyanis nem horror, sőt a fantasztikum irodalmának egyéb zsáneréhez is csak annyiban kapcsolatos, hogy a több mint 1100 oldal nagyjából öt százalékábanban (az elején és a végén) valóban van szó időutazásról. A könyv többi részére inkább a történelmi környezetben játszódó romantikus dráma jegyei illeszthetők rá legkönnyebben. A történelmi résznél még az „alternatív” kitételt is túlzónak érzem, lévén, hogy a könyv majd egészében a történelmileg – nagyjából legalábbis – valós, jól ismert Amerikában vagyunk 1958-63 között. Politikai thrillernek sem neveznék azonban egy olyan művet, amin nem nagyon lehet izgulni, sőt akciósabb rész sem nagyon van benne (talán két verekedést leszámítva), és a politika is inkább csak érintőlegesen van benne egy-egy beszélgetés, visszaemlékezés vagy újságcikk apropójából, valamint még az egyébként mindig nyerő összeesküvés elméleteknek is búcsút mondhatunk. Szerencsére ez Kingtől inkább csak meglepő, mint valódi aggodalomra okot adó tény. Bár csalódást ezúttal sem okozott, azért pár borzongásra éhes horror-fan esetleg csalódottnak érezheti majd magát.

"...ha már vajazol, vastagon kend!"

Az időutazással és hatásaival foglalkozó könyvek jó része operál a már szinte unalomig ismert pillangó-effektussal, vagy az időutazás paradoxonaival. Itt, mivel King nem tudta/akarta meghazudtolni a róla kialakult képet, szintén lesz dolgunk valami hasonlóval, de masszív ezer oldalon keresztül nem igen lesz dolgunk hasonló problémákkal. Ahogy Al kérdésére, miszerint "Mi történik, ha véletlenül megölnéd nagyapádat?", Jake - a főszereplő - tömören ennyit válaszol: "Mi a faszért csinálnék ilyet?" Ennyivel el vannak intézve a más szerzőket annyira megihlető paradoxonok. Az időutazás lehetőségének mikéntjére, pontos módjára vagy miértjére ebben a könyvben nem kapunk feleletet, ez tényleg csak a körítés – és a végkifejlet - miatt került bele egyáltalán.

"A kérdés azonban a régi: Mi történt? Ez. És ez is. És még ez is meg az is."

Az időutazás ürügyén King visszavisz minket egyik kedvenc színhelyére, Derry-be, ahol ugye az Az is játszódik - sőt a Shawshank börtöne is felidéződik egy pillanatra -, bemutatja nekünk, hogy a „bohócos-gyilkosságok” átélése és az azutáni év mennyiben változtatta meg a derry-i lakosok – kiemelten régi ismerőseink, Richie Tozier és Beverly Marsh – és a város életét. Megtudhatjuk, hogy Derry-vel (mint Dallassal is), valami még mindig nincs rendben, valami gonosz még mindig szunnyad ott, mélyen eltemetve. Most a Kossuth utcában nyújtja ki csápjait, és ha már épp arra jár egy lelkes időutazó, hát tegyen már ellene valamit, nem igaz? (Egészen az 537. oldalig kellett várnom az első (és utolsó) lúdbőrre, szóval nem a legizgalmasabb King könyvről írok most!)

Lee Harvey Oswald (1939-1963)
Mérföldek százaival és évekkel később, már Texasban, időutazónk kettős életet élve a tanítás mellett teszi a szépet szívszerelmének, az új, fiatal könyvtáros hölgynek, mialatt folyamatosan megfigyeli Lee Harvey Oswaldot, hogy mindent megtudjon a Kennedy elleni merényletről. El kell döntenie, hogy vajon valóban a magányos lövész végzett az elnökkel, vagy több szereplős – CIA, KGB, maffia, FBI – a játszma. Kennedyt ugyanis szerinte meg kell menteni, hiszen halálával kezdett a VILÁG erőteljes lejtmenetbe kapcsolni. Azonban a lehetséges összeesküvés elméletekkel sem foglalkozik mélyebben King.

„…Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elszalasztottunk.” 

Jake derry-i és texasi öt évének története alatt pedig megtudunk mindent az 50-es, 60-as évek kisvárosi Amerikájának hangulatáról. Ez a miliő az, amiben King mindig lubickol. Sorait öröm olvasni, annyi mindent beleír saját kulturális és történelmi élményeiből valamint elismerésre méltó mennyiségű kutatási anyagaiból, hogy szinte érezni a bűzt – főleg a nikotin bűzét - a lapokon, ami ezekből a tudatos környezetvédelem előtti időkből árad, miközben állandóan szól a Lindy Hop és a Rock & Roll. Mivel Jake a történet szerint a mi időnkből ment vissza – mi is lehetnénk az az átlagember, aki az évezred kalandját átélhette -, ezért érdekes aspektusa a könyvnek, mikor az ő szemén keresztül King lépten-nyomon rácsodálkoztatja az olvasót olyan változásokra – sokszor viselkedésbeli változásokra! -, amik bő 50 év alatt gyökeresen megváltoztak, általában nem a mi előnyünkre.

John F. Kennedy (1917-1963) és "Jackie" (1929-1994)
A karakterei természetesen most is életre kelnek a könyv lapjain – ahogy ezt Kingtől már megszokhattuk -, olyan rövid, frappáns, mégis fényképszerű leírásokat kapunk még a legkisebb mellékszereplőről is - legyen az beatnik vagy a kisvárosi iskolatanács karót nyelt pozőrje -, hogy öröm olvasni őket.

„Al szeme sarkából pókhálószerűen indáztak tova a ráncok, és a szemhéját beszövő apró, finoman hullámzó ráncocskák láttán a mozipénztáros már nem kért volna nyugdíjas-igazolványt.”

A múlt bemutatása persze nem idealizált, még ha eleinte esetleg annak is tűnhet - főleg ha ismerjük King 60-as évek imádatát. Kíméletlenül – bár valóban nem harsogóan az arcunkba tolva - bemutatja az amerikai álom másik oldalát is, a recessziót, a „deszkát a lyuk fölött a szömörcésben” (WC a színeseknek), a szegénységet és kilátástalanságot, a bűnözést, a hidegháború pesszimizmusát és a kommunista-gyűlöletet.

A könyv története kerek, jól összerakott – bár ugye a misztikus szál nincs megmagyarázva -, történelmileg és politikailag hitelesnek tűnő. Személy szerint egy jó történetre, egy jó King-történetre vágytam, amit végül maradéktalanul megkaptam, bár a borzongás most elmaradt. Nem értek egyet azzal a vélekedéssel, miszerint ez lenne az utóbbi tíz év legjobb King könyve – még ha World Fantasy-díjra jelölték is (amit végül Lavie Tidhar kapott meg az Oszamáért) -, szerintem a Setét Torony sorozatának ez idő alatt megjelenő mindhárom része kenterbe veri, ahogy a Blaze is. Mindazonáltal akik önként le tudnak mondani a magasfeszültség idegborzoló hatásairól egy hamisítatlan King-stílusban megírt „romantikus dráma” kedvéért, azoknak nem okoz majd csalódást, sőt azt hiszem, új rajongókat is könnyen szerezhet a szerző számára. A könyv filmváltozata elvileg már készül, producere maga King lesz. (A rendezője pedig remélem Darabont.) 

„…mert jó munka volt, és mert Harry fájdalma belőlem, az olvasójából érzelmi reakciót váltott ki. Talán nem ez jellemez minden, A+-ra értékelt írásművet? Az a dolguk, hogy reakciókat váltsanak ki…”
  
A könyvért köszönet az Európa Kiadónak!

 Értékelés: 8/10

Wallpaper 1920x1080

2012. november 23., péntek

Stanislaw Lem - Amit a robotok mesélnek

Újraolvasó 
Stanislaw Lem - Amit a robotok mesélnek

Stanislaw Lem - Bajki Robotów (Mortal Engines)
Eredeti megjelenés: 1964
Magyar kiadás: Európa, 1987; Szukits, 2006
Műfaj: science-fiction, mese, klasszikus, novella
Hossz: 75 oldal
Fordította: Murányi Beatrix

Tartalom:
N/A






Ez az a Lem könyv, amit hiába is keresnénk külön kötetben a könyvesboltok, antikváriumok polcain, ugyanis - a külföldön önmagában is megjelent könyvecske - itthon csak az Európa Kiadó Kiberiádájának részeként vagy a Szukits Könyvkiadó Stanislaw Lem Teljes Science-Fiction Univerzuma II. kötetében elérhető. Csak jelzem, hiszen a lényeg úgyis annyi csak, hogy valamilyen formában mégiscsak elolvashassuk magyarul is ezt a 14 rövid történetet, és megtudhassuk, miket is mesélnek egymásnak a robotok.

"...Feltalálta Piron a drótos távírót is, aztán olyan vékony drótot használt, ami már nem is volt, így keletkezett a drót nélküli távíró."

Ugyan - bevallva -, kicsit mostohán bánva a könyvvel, de nem szeretném elhúzni az értékelést. Szinte ugyanazt lehetne leírni ide is, mint ami a Kiberiádá-nál már olvasható.

Zseniálisnál is jobb minőségű fordítás, szó szerint véve mesés, felnőtteknek szóló elgondolkoztató történetek, amiket szinte csak annyi választ el a Kiberiádában lévő történetektől, hogy ezeknek nem Trurl és Klapanciusz a főszereplője/elbeszélője, hanem más robot mérnökök és robot űrlovagok - vagy épp Nyámnyám, a "sápatag" -, valamint mindegyik sokkal rövidebb. A történetekből megtudhatjuk például, hogy a robotmitológia szerint hogyan keletkezett a kozmosz és ki volt előbb, a robot vagy az "embar", alias sápatag.

A Kiberiáda (és Lem) rajongóinak kötelező darab és a szerzővel most ismerkedők is megpróbálhatják, semmit nem fognak veszteni ennek a cirka 75 oldalas könyvnek az elolvasásával, sőt, a remek szórakozás szinte borítékolható.  

A könyvért köszönet illeti a Szukits Könyvkiadót!

Értékelés: 10/10 

2012. november 22., csütörtök

Stanislaw Lem - Kiberiáda

Újraolvasás 
Stanislaw Lem - Kiberiáda

Stanislaw Lem - Cyberiada
Eredeti megjelenés: 1967
Magyar kiadás: Európa, 1971, 1987; Szukits, 2006
Műfaj: science-fiction, mese, novella, klasszikus
Hossz: 334 oldal
Fordította: Murányi Beatrix

Tartalom:
A nálunk igen népszerű író könyve a robotok világába visz – erre utal a könyv címe is. Délceg acéllovagok, szerelmes robotkirályfiak, nyikorgó vasremeték, elektronikus boszorkányok, okos és buta, hiú és szeszélyes számítógépek a hősei Stanisław Lem vidám és hátborzongató csúfondáros és poétikus meséinek. Ebben a kibernetikus csodavilágban zsarnok gépkirály csatázik holdbéli elektrosárkánnyal vagy algoritmikus fenevaddal, robotvitézek hajszolják kozmoszszerte a titokzatos, kocsonyás testű sápatagot, akiben az emberre ismerhetünk, s a két tudós robotmérnök varázslatos gépeket épít távoli csillagok királyai és zsiványai számára. Voltaire filozófiai meséinek modern utódai ezek a játékos, ironikus történetek. Tündérmese, legenda, pajzán novella, lovagregény, széphistória vagy pikareszk kaland tarka műfaj-álruhájában, humoros és groteszk ötletek tűzijátékának fényével világítják meg az atomkorszak filozófiai, társadalmi, tudományos és erkölcsi problémáit.




Nem telt el még egy hónap sem az utolsó Lem mű - A kudarc - olvasása óta, de egyszerűen annyira akartam már újra - harmadszorra - olvasni a Kiberiádát, hogy egy kicsit előrébb hoztam a tervezettnél. 

"...Ahá, lézerecskék vannak a szemében! No, adjátok csak ide a fényvédő páncélocskámat!
   
Nem emlékszek még egy olyan könyvre, ami ennyire játékosan szerettetné meg a science-fiction műfaját az olvasóval. A jellemzően hosszabb - de néha csak 2-3 oldalas -, lazán összefüggő mesék annyira szórakoztatóak, tele nyelvi leleménnyel, humorral és kedves szereplővel, hogy szerintem 8-12 éves kor körül már mint "mese"-könyvet is lehet nyugodt szívvel közösen olvasgatni kisiskolás csemeténkkel (ha az a célunk, hogy ő is megkedvelje a szívünknek oly kedves műfajt) - én fogom, az biztos. Persze a mélyebb mondanivalót, a társadalomkritikát, az iróniát és a teológiai, természettudományos vagy filozófiai utalások tömkelegét nem fogják még értékelni, és felfogni, hiszen ahhoz, hogy teljes dicsőségében pompázzon a kötet, jóval érettebb gondolkodású olvasó szükséges, de a nevetséges helyzetekbe kerülő, csetlő-botló hősök népmesékbe illő kalandjait, a beszélő (vagy szóferdítő) neveket - például Fukari és Pazari király, Vérgőz király, Gorillium a zugbéli zugevő és Szalvác, Dúrszág girálya, Ocsmonda, a valószínűségi sárkány,  vagy Bezsongár királyfi -, és a minden történetben ott lapuló erkölcsi/morális tanulságot minden bizonnyal már ők is meg fogják érteni... és imádni fogják. Én legalábbis imádtam a kötetben szereplő minden egyes történetet, mikor nyolc éves korom körül először olvastam. Ennek ellenére - ha ellentmondás látszólag, ha nem -, ez egy felnőtteknek szóló mesekönyv.

"...Amarra lehetett valahol, a Királyné-hegy mögött, az az ott, kérem, attól a csúcsosabbiktól jobbra. Olyan, mintha egy dögkeselyű ülne a csúcsán, talán azért nevezték el a nagyságos királyné asszonyról."

A két legjobb robot barát - és állandó ellenfél -, akik Csinnadratta Celebron (aki szintén "megelevenedik" a kötet lapjain) alatt váltak igazán zseniális mérnökökké, tehát Trurl és Klapanciusz állandó vetélkedése és a másikuk kudarca fölötti "szívből" jövő, mégis minden rosszindulatot mellőző gyermeki kárörömük a humor állandóan megújuló forrását nyújtja. Az általuk épített - természetesen mindig szenzációs és roppant egyedi - masinák közt ott üdvözölhetjük többek közt a Világmindenség Legbutább (és Legérzékenyebb valamint Legcsökönyösebb) Gondolkodó Gépét; A Gépet, Amelyik a Világon Mindent Meg Tud Csinálni vagy épp az Elektrubadúr nevű költőóriást.

Lemnél általában is igaz, itt azonban különösen, hogy halvány lila fogalmunk sem lehet róla, hogy a következő oldalon milyen galibába kerülnek a szereplők... hogy a csodálatos megoldásokról már ne is beszéljek.

Például azt ugye mindenki tudja, hogy sárkányok egész egyszerűen nem léteznek, de egzakt módszerekkel Trurl-ék bebizonyítják, hogy bár létezésük teljesen valószerűtlen, három fajtájuk - a nullások, az imagináriusok és a negatív sárkányok - egészen másképpen nem léteznek. Ha például két negatív sárkány herborizálódik (ez a sárkányalgebrában a szorzás), 0.6 sárkány jön létre, és ezen sárkány fő tulajdonsága a valószínűség, ha már egyszer létrejött. Hasonló logikai bakugrások tömkelegére nyugodtan készüljünk föl a Kiberiáda olvasása előtt! :D

Messze-messze a legjobb műfordítás-ferdítés-magyarítás-nyelvújítás, amit életemben olvastam. Le a kalappal Murányi Beatrix előtt. Egészen egyszerűen zseniális. Nem tudom elképzelni sem, hogy eredeti nyelven is ilyen jól hangozzanak a nyelvferdítéssel alkotott új szavak, mint a magyar változatban. A következő idézet jól példázza, milyen nehézségekkel kellett neki szinte mondatról-mondatra megküzdenie, és pompázatosan, hibátlanul sikerült neki! Egyedül azt hiányolom, hogy a magyar kiadásokban nincsenek benne Daniel Mróz lengyel grafikus - a Kiberiáda hangulatához meglehetősen jól passzoló - művei.

"...Írjon kiberotikus verset! - ragyogott fel hirtelen. - Legfeljebb öt sor legyen, de szóljon szerelemről, árulásról és halálról, a néger-kérdésről és a nimfomániáról; legyen benne a bonyolult női lélek extrém konfliktushelyzetben bekövetkező meghasonlásának ábrázolása, a középkori feudális viszonyok és erkölcsök maró bírálata, rímeljen, és minden szó K betűvel kezdődjön!

Kóbor kaffer kószál királylány kertjében.
Királylány kacéran kacsint kéjvágyó kedvében:
Kapj karodba, kaffer! Király kinéz, kiált:
Katonák! Kürtszó, kivégzés. Királylány kacag kuszán.
Kegyetlen kor! Kicsapongó, koronás kurtizán!
"

Iszonyat nagy kedvenc maradt a harmadik olvasás után is, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy kiállta az idők próbáját. Zseniális! Legendás! Szenzációs! Tökéletes!
Lem és a Kiberiáda a Google dolgozóit is megihlette.

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 10/10 

2012. november 9., péntek

Már ebben a hónapban jön az új King!!!


Figyeljetek oda majd hónap végén, ha a könyvesboltokban mászkáltok, mert nagy csendesen decemberről 11.30-ára hozták előre a legújabb - majdnem World Fantasy-díjat nyert - Stephen King könyv, az 11/22/63 megjelenését az Európa Kiadónál! Az alternatív történelmi sci-fi thriller melegen ajánlott! Reményeim szerint hamarosan visszatérünk rá a blogon is! A könyv sajnos csak 1132 oldalas lett, szóval hamar ki fogjuk olvasni ezt is.

[Utána pedig várhatjuk a Setét Torony sorozat LEGÚJABB kötetét, ami a negyedik és az ötödik rész közé furakodott be (The Wind Through the Keyhole, 2012) és nem kétséges, hogy az Európa Kiadó már dolgozik rajta, hogy minél hamarabb a miénk lehessen az is! :D ]



Tartalom:
Jake Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Tüdőrákban haldokló öreg barátja, Al egy napon hajmeresztő titkot oszt meg vele: tudja a módját, hogyan lehet visszamenni a múltba, és némi leleményességgel megváltoztatni a jövőt. Megkéri Jake-et, mivel maga már nem képes rá, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy meggyilkolásában. A múltban tett kirándulásnak van azonban egy hátulütője: amennyiben az időutas hazatér, de aztán újra ellátogat a múltba, "reset" következik be: az eredeti körülmények állnak helyre, a beavatkozás érvényét veszti.

Az új magyar borító
Jake, aki a múltban a George Amberson nevet veszi fel, főpróbát akar tartani. Középiskolája nyomorék öreg pedellusának családját 1958-ban az apa kiirtotta, Jake-George tehát azért megy vissza 2011-ből 1958-ba, a családirtás előtti hetekbe, hogy megmentse a családot. Ekkor veszi kezdetét a rengeteg bonyodalom, amely az új életével jár: szenvedélyes viszony, nagy, komoly szerelem, beteg lelkű, bosszúszomjas férj felbukkanása, gyilkosságok. Jake-George nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban az idő előre haladtával egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni.

Stephen King most is elemében van, fantáziája korlátlan, szereplői és miliői hitelesek, legújabb regénye pedig letehetetlen.

2012. május 14., hétfő

Stanislaw Lem - Visszatérés

Stanislaw Lem - Visszatérés

Stanislaw Lem - Return From The Stars
Eredeti megjelenés: 1961
Magyar kiadás: Európa 1964, 1979, Szukits 2005
Hossz: 318 oldal
Műfaj: sci-fi, klasszikus
Fordította: Mach Edward, Murányi Beatrix

Tartalom:
A regény hőse Hal Bregg, a kozmoszban tett hosszú útjáról tér vissza a földre, ahol időközben teljesen megváltozott viszonyokat talál. Nemcsak a technika alakul át – más az életmód, és más az emberek természete. S más a férfiak és nők egymáshoz való viszonya is.
Hal összeütközésbe kerül ezzel a megváltozott, néha meghökkentően idegen világgal és lakosaival, akik nem honfitársai az időben, s mégis velük kell leélnie hátralévő életét. Végül a szerelem segíti hozzá, hogy megtalálja a helyét, s lázongás és keserűség nélkül gondolhasson azokra, akik elrepülnek a csillagok aranygyapjúáért.




A Stanislaw Lem műveit végigolvasó vállalkozás a harmadik fordulóhoz érkezett a Visszatérés című regénnyel. Ezzel a regénnyel sem kerültem még kapcsolatba régebben, ezért mindenfajta előzetes tudás nélkül olvashattam most.

A könyv elején, amikor a még számomra ismeretlen mesélő több oldal hosszúságú belső monológját olvastam, körülbelül annyira elveszettnek éreztem magam, mint a könyv főhőse. Az ugyan hamar kiderül, hogy a Földön járunk, de minden annyira más, hogy már éppen az értelmezhetőség határán túl van. A földiek technológiája a miénket messze meghaladó, a tárgyak funkciója ismeretlen sőt az általuk beszélt nyelv is szinte az érthetetlenségig megváltozott.

"...Fürdőszobát keresve, véletlenül ráleltem az ágyra: gyöngyfényű, duzzadt négyszöge a falból ereszkedett le, gombnyomásra. A fürdőszobában nem volt kád, se csapok, semmi, csak csillogó lemezek a mennyezeten, a padlón pedig szivacsos műanyaggal bélelt, kis mélyedés. Biztosan oda kell beállni, de nem zuhanynak látszott. Úgy éreztem magam, akár egy neandervölgyi ősember."

A sevége-sehossza monológ hirtelen egészen váratlanul ért, de Lem zsenijének szerintem tökéletes prezentálása, az, hogyan tudta elmesélni a jövőbeni társadalom ezernyi furcsaságát a 127 éves távollétből hazaérkező űrhajós szemszögéből. A könyv történetének alakulása közben - ahogy fokozatosan egyre többet tudunk meg a földi utópiáról -, ránk van bízva, hogy eldöntsük, vajon tényleg beszélhetünk-e utópiáról, vagy épp az emberiség végromlásának kezdetének lehetünk tanúi?

"...Mit bizonyított be neked Starck? Hogy az űrutazás haszontalan? Mintha mi nem tudnánk! És a sarkok? Mi volt a sarkokon? A sarkutazók tudták, hogy nincs ott semmi. És a Hold? Mit keresett Ross csoportja az Erathostenes-kráterben? Briliánsokat? Minek gyalogolt át Bant és Jegorin a Merkúr korongjának kellős közepén? Napozni akartak? Hát Kellen és Offshagg – amikor a Cerberus hideg felhőjébe repültek, csak egyvalamit tudtak biztosan: azt, hogy otthagyhatják a fogukat. Tisztában vagy vele, mit mond valójában ez a Starck? Az embernek étel, ital és ruha kell, a többi őrültség. Mindenkinek megvan a maga Starckja, Bregg. Minden korszaknak is."

 

A könyv ezen részei - körülbelül a fele - zseniális. Erről többet kár is mondani. Az, hogy a maradék részek sem maradnak el sokban, bizonyítja igazán Lem írói nagyságát. Igen, ősellenségemre, az elmaradhatatlan szerelmi szálra gondolok, ami viszont egyáltalán nem a megszokott módszerek szerint van elénk tárva, szerencsére. A történet szerint ugyanis az idejéből kiszakadt Hal egyetlen lehetősége a viszonylag normális életre, ha sikerül egy régimódi férfi-női kapcsolatot kialakítani valakivel ebben a gyökeresen megváltoztatott társadalomban, DE a betrizálás - az erőszak, aggresszió és a hozzá kapcsolt ősi, emberi érzelmek alól való felszabadítás, aminek a célja egy erkölcsös minden rossz (emberi) tulajdonságtól mentes társadalom létrehozása - nevű művelet miatt az emberiség már nincs felkészülve egy múltból érkezett vadember "gátlástalan", erőszakos fellépésére. Ez ad annyi pluszt, hogy ne legyenek ezek a részek sem közömbösek, hanem épp elenkezőleg, akár még drukkolni is lehet a főhősnek, hogy vajon sikerül-e neki találni valakit egyáltalán ebben a számára oly érthetetlen, furcsa időben.

A tudományos kérdések, amiket felvet Lem a regényében, valóban elgondolkoztatóak, például hogy mi szükség van a csillagközi utazásokra, ha az általuk visszahozott információk akár több száz évesek is lehetnek és rég elavultnak számítanak, mire egyáltalán megérkeznek hozzánk.

Stanislaw Lem (1921 - 2006)
Aki ismeri a matematikával való kapcsolatomat - mármint, hogy olyan nincs nekem egyáltalán és sosem volt :) - az tudja, hogy most egy nagy dicséret jön, mikor azt mondom, hogy le a kalappal Lem előtt, hogy ilyen szemléletesen tudja visszaadni a matematika fenségességét, amit nagytudású (tényleg) matektanáraim évekig próbáltak nekem átadni - sikertelenül.

"...És tudja, miért voltam így a matematikával? Csak ott jöttem rá, hogy mit jelent. Miért a legfontosabb. Amit Abel és Kronecker bebizonyított, ma éppen úgy érvényes, mint négyszáz évvel ezelőtt, és mindig is érvényes marad. Lesznek új utak, de a régiek is továbbvezetnek. Nem lepi be őket a gyom. Ami ott van, az… örök. Egyedül a matematika nem fél az örökkévalóságtól. Ott értettem meg, milyen végérvényes. Milyen erős. Nincs más, ami hozzá fogható."

A mű mondanivalója, társadalomkritikája az eltelt több mint 50 év után sem évült el, ezért a sci-fi-t szerető fiatalabb olvasók is megtalálhatják benne a számításukat.
Nekem eddig ez a regény tetszett a legjobban, viszont talán túl lázadó vagyok ahhoz, hogy a végével igazán ki lehetnék békülve.

"...Egyikünk sem repülne, ha tudná, mi van ott. Azt nem tudja senki. Csak aki ott járt. Olyanok voltunk, mint a kétségbeesett, halálra rémült állatok."

A könyvért külön köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 9/10
Linkek: