Dan Wells - Partials - Részben ember

Dan Wells - Partials - Részben ember

(Partials 01.)

Dan Wells - Partials
(Partials 01.)
Eredeti megjelenés: 2012
Magyar kiadás: Fumax, 2012
Műfaj: sci-fi, poszt-apokalipszis, thriller, ifjúsági, disztópia
Hossz: 456 oldal
Fordította: Bayer Antal

Tartalom:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Dan Wells amerikai sci-fi és horror szerzőt már visszatérő vendégként köszönthetjük a blogon. A magyarul megjelent első könyvéről, a Nem vagyok sorozatgyilkosról már olvashattatok nálam pár méltató szót. A Fumax által kiadott műben egy fiatalember harcol belső ösztönei ellen, próbál ellenállni a késztetésnek, hogy öljön. Lényeg a lényeg, jó könyv volt, de az egyöntetűen pozitív olvasói visszajelzések, statisztikák és kiadói visszajelzések szerint a Partials - ami szintén egy trilógia első része - még jobb, ráadásul poszt-apokalipszises, amire én kifejezetten cuppanok, ezért alig vártam, hogy nekikezdhessek az olvasásának, és a tapasztalataimat megosszam itt az érdeklődőkkel.

Dan Wells (1977 - )

A magyar keresztségben Részben ember alcímet kapó könyv mint már írtam, egy trilógia nyitókötete, de ezt kéretik kicsit lazán értelmezni, ugyanis a regény annyira új, hogy a második része még angolul sem érhető el, ezért magyarul kisebb csodának kéne bekövetkeznie, hogy már 2013-ban kezünkbe vehessük a folytatást.

Elvakultabb sci-fi rajongóknak talán nem kell bemutatnom Philip K. Dick-et - igen, akit egy díj után neveztek el, ő az! - és híres novelláját a Second Variety-t (A kettes változat), ami magyarul a jobb sorsra érdemes Analógia névre hallgató, két számot megélt sci-fi és fantasy antológiában olvasható. (Aki nem szeret olvasni - mondjuk az mit keres itt? - de megnézné a filmet belőle, az a Screamers-re (Az elhagyott bolygó) keressen rá (igen, van második része is). Nos, nyilvánvaló, hogy a Partials ebből a műből vette az alapötletet, majd átformálta egészen annyira, hogy az a fiatalabb olvasókat védő szigorú (?) szülői cenzúrán is átmenjen. Ez sikerült is neki valahol, máshol meg csúfosan megbukott. Nézzük miért mondom ezt.

Ha a tényeket nézzük, akkor a vaskos könyvet pár óra alatt kiolvastam. Gyorsan belerántott a történetbe, nem ült le sehol, izgalmas volt, akciódús, feszült, néhol humorelemekkel átszőtt és a romantikus részek is elég súlytalanok voltak - ez nálam dicséret - ahhoz, hogy ne idegesítsenek, mindenesetre gyorsan meg is kérdezem a tőlem jóval tájékozottabbakat, hogy mit keres ez a könyv a Moly legjobb romantikus könyveinek listáján a 89. helyen? Igaz, két fiatal "jár", aztán meg "nem járnak", de ha tényleg csak ennyit tud felmutatni a romantika műfaja, akkor szegény Thomas Hardy vagy írhatnék bármilyen másik klasszikus romantikus írót, foroghat a sírjában. Már biztos, hogy nem véletlenül nem olvasom a műfaj könyveit! :) De mivel nagyjából biztos vagyok benne, hogy az író nem is akart szerelmi történetet kreálni, ezt az egészet nem hibaként említettem meg, csak érdekességképpen. (Most térjünk vissza inkább az alapjaiban disztópikus sci-fi mű ifjúsági regényként való értékeléséhez.)

A könyv története szerint a múltban - tizenöt éve - volt egy háború, amiben az amerikai katonákat úgynevezett Részlegesekkel - csak félig ember szerves lényekkel - váltották fel, akik megnyerték a háborút, de mivel utána az emberek elnyomásban tartották őket, fellázadtak és gyorsan kipusztították az emberiség 99,9985 százalékát. Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy elég nyomorúságosan érezzük magunkat, az RM vírus miatt minden csecsemő meghal pár napon belül, tehát az emberiség szó szerinti utolsó éveiben járunk. (A szintén Fumaxos kiadású Menedék című zombi-apokalipszises könyv kvázi-analógiájaként pedig a túlélő körülbelül 40.000 ember átlagéletkora itt is 18 év körül lehet - a főhősök pedig csak 16 évesek.) A néhány életben lévő felnőttől nem várható segítség, az elérhető technológia és a még meglévő tudás pedig minden múló nappal és meghalt túlélővel egyre csak apad.

Ebbe a helyzetbe csöppenünk hirtelen bele az elején. Az olvasás alatt mégis végig az volt az érzésem, hogy ez egy "happy-poszt-apokaliptikus" regény, avagy inkább naiv. Mert ugyan sokat beszélnek arról, hogy meg kell állítani az RM-et és újra fel kell virágoztatni az emberiséget, de közben egy csomóan kertet gondoztak, buliztak, zenelejátszókat keresgéltek a romok közt, egyszóval élik az átlagos tini életüket és közben egymásnak "puffogják el", mi nem tetszik nekik a rendszerben. Persze, sokkal többet ebben a helyzetben valóban nem lehet tenni, de én meg emiatt nem tudtam szorítani értük. A felnőttek pedig még rosszabbak voltak. Lekezelően bánnak az összes "pestisbébivel", aki körülöttük él, mert szinte semmit nem tudnak a nélkülük véget ért múltról - mintha nem pont az ő felelősségük lett volna, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak a letűnt világról -, és nem érdekli őket egyáltalán semmi, csak a hatalmi csatározásaik a Hang nevű terrorista csoporttal és az irányítás minden áron való megtartása. Mégis mi a fenének? Nem segítette a mély átérzését az eseményeknek az sem, hogy nem igen találtam a könyvben olyan szereplőt, aki szerethető lett volna  - vagy legalább érdekes - a számomra. 

A főszereplőnőben - Kirában -, aki eleinte egyedüliként veszi fel a kesztyűt az RM-el, igazából semmi más kivetnivalót nem találni, egyedül annyit, hogy az egész karaktere hiteltelen. Tizenhat évesen, egy-két év ápolónői levezetéssel folytatott orvosi gyorstalpaló után felveszi a harcot az RM vírussal, amiről több mint tíz év kutatás után az akkor még élő tudósok annyit sem tudtak kitalálni, hogy mi úton-módon fertőz! Hát persze! Elhiszem, hogy rettenetesen okos ugyebár - ! -, de a kutatóorvosi - virológiai - részekben leírt logikai ugrásokhoz kicsit több kell, mint józan paraszti ész. Ezeken a részeken a fiatalok - akik úgyis meg vannak győződve arról, hogy mindannyiukban potenciálisan minimum két Einstein veszett el - biztosan nem akadnak fenn, én fennakadtam.

A többi szereplő motivációja igazából rendben volt, a karakterek jelentősen különböztek egymástól, de a szívembe nem tudta belopni magát egyik sem. (Esetleg még Tovar, a csavargó.) Az események fő iránya tehát nekem nem tűnt túl hitelesnek, és úgy éreztem, hogy a csavarok sokszor önmagukat oldják meg, és a váratlan fordulatokban is annyi volt a váratlan, hogy sajnos nem lépte meg a szerző, hogy KIMARADJON végre a könyvből. (Ettől függetlenül a könyv olvasmányos, és ha kikapcsoljuk az agyunkat, remek szórakozást nyújt.) Máshol általában unom az akciórészek olvasását, itt kifejezetten tetszettek, csak nem volt belőlük túl sok sajnos.

Kijelenthető tehát, hogy szerintem a könyv inkább az ifjúság igényeit fogja kielégíteni, és ezzel nincs is semmi baj, úgyis ők a célközönség, de akkor meg mégis hogy kerültek bele azok a jelenetek, amikor a szereplők a társukat közvetlen közelről fejbe lövik? Nálam nem csapták ki a biztosítékot, messze nem, de egy ifjúsági könyvbe azért elég durva volt. Szóval akkor, hogy ifjúsági vagy nem, azt döntse el mindenki maga. Már megint egy negatívabb hangvételű poszt, de a teljesebb kép kedvéért hozzátenném, hogy az Éhezők Viadalánál jobb ez a könyv is, és a tinédzser korú olvasóknak biztos, hogy nagyon fog tetszeni!

A könyvért természetesen ezúton is köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 6/10

Wallpaper 1920x1080

Ursula Poznanski - Erebos

Ursula Poznanski - Erebos

Ursula Poznanski - Erebos
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Pongrác Kiadó, 2012
Műfaj: thriller, ifjúsági, misztikus
Hossz: 548 oldal
Fordította: Gémes Szilvia
Díjak:
Német Ifjúsági Könyv-díj győztes, 2011

Tartalom:
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

Az olvasás szeretetét már egészen fiatalon át kell adnunk a következő generációnak, amit egy főleg felnőtteknek szóló hard sci-fivel, vagy egy egyébként hatalmas sikerű, monumentálisra hizlalt epikus fantasy történettel meglepően nehéz feladat, szükség van tehát a fiataloknak és a fiatalokról szóló könyvekre. Arra viszont mindig kíváncsi leszek, hogy egy felnőtt olvasó meddig találhat örömet a hasonló könyvek olvasásában. Jó példa a közelmúltból persze épp úgy van, gondoljunk akár Scott Westerfeld Leviatánjára az Ad Astrától, vagy Janne Teller felkavaró Semmijére a Scolartól, mint egy kicsit régebbre visszanyúlva a szintén Pongrác Könyvkiadós Incarceronra, aminek lassan már két éve várom a folytatását. És ezek csak olyan kiragadott példák, amikért nem kellett túlságosan keresgélnem az emlékezetemben.

Ursula Poznanski (1968 - )

A több, német nyelvterületen kiosztott neves díjat nyert osztrák írónő, Ursula Poznanski 1968-ban született Bécsben. Újságírói és jogi tanulmányai befejezése után kezdett el írni. Gyermekeknek szóló művei mellett ifjúsági thrillerei és detektívtörténetei jelentek még meg. Magyarul a Pongrác Könyvkiadó által megjelentetett vaskos EREBOS (a görög mitológiában maga az ősi sötétség) az első írás, amit olvashatunk tőle.

A könyv főszereplői átlagos angliai kamaszok, akik egy nap azt veszik észre, hogy az iskolájukban egy titokzatos csomag jár kézről kézre. Minden nap egyre több tanuló kezd egyre furábban viselkedni, sőt, többen egyáltalán be sem járnak már a tanintézetbe. Mikor Nick is megkapja a csomagot, rájön, hogy a furcsa kór, ami pusztít, a játékszenvedély, amit az EREBOS című, hihetetlenül valóságos számítógépprogramtól való függés okoz. Miután Nick is a program hatása alá kerül, hamar kiderül számára, hogy messze nem az addikció a legnagyobb veszély, ami embertársaira leselkedik. A gyerekeket fenyegető vész ellen összefogó kis csapat a remény halvány sugarával a szívében - és az EREBOS valódi céljáról mit sem tudva - kezdi meg gyöngécske ellenállását a látszólag mindent tudó és mindent látó gépi intelligencia ellen. De lehet egy program egyáltalán ennyire intelligens, vagy valami egészen másfajta fenyegetés ármánykodik London gyermekeinek számítógépén?

Az EREBOS egy ifjúsági thriller, aminek főbb eseményei a valós világban játszódnak, nagy részük pedig a - mondjuk úgy - virtuális térben. Az olvasottabb felnőttek számára nem lesz egy világmegváltó élmény, a történet fordulatai ugyanis a thrillerek műfaji sablonjainak ismeretében kiszámíthatóak, sőt, az alapkoncepció is ismerős lehet pár filmből, de konkrétabbat írni az események mögött álló erőkről a spoilerveszély miatt nem szeretnék, mert az olyan lenne, mint előre elmondani, ki a gyilkos egy krimiben. Mindenesetre a valóban vaskos és szépséges külső-belső formátummal rendelkező (és igen súlyos) kötetet két nap alatt simán elolvastam, szóval elmondható, hogy olvastatja magát, gyorsan peregnek az események és változnak az erőviszonyok.

A történet végig könnyedén követhető, érdekes, a szereplőkről, akik szinte mindannyian gyerekek, két-három kivételtől eltekintve alig tudunk meg valami olyan pluszt, ami nem kapcsolódik szorosan a történethez, de igazából ez most nem is hiányzott. A kamasz szerelem persze nem maradhatott ki ebből a történetből sem, de itt még inkább megmosolyogtatóan romantikus, nem bicska-nyitogatóan nyálas, szóval egyáltalán nem zavaró. Igazán jó volt újra 14-16 évesnek lenni, és úgymond a gyerekek szemén keresztül figyelni a sokszor hihetetlen és néha vérfagyasztó(nak szánt) eseményeket. Fiatal, tapasztalatlan olvasóként nézve a való világ dolgai tényleg egyre rémisztőbbek, de még felnőttként is kirázott a hideg egy-két helyen, főleg amikor a gyerekek elvesztik lelkiismeretük kontrollját - remélem azt senki nem gondolta, hogy nem így történik majd! - és elkezdik egymást terrorizálni. Egy gyerekeknek szóló könyvnél nem lehet hibának felróni a hullahegyek hiányát sem, bár szerintem a tinédzser vonal dacára is elkélt volna bele még egy-két merészebb és főleg aljasabb húzás. Az írónő jól beleásta magát a fiatalokat megmozgató online kapcsolattartó-helyek és -programok világába, ezért valóban autentikus a XXI. század eleji nethuszárokkal teli hangulat. A gyerekek közt tényleg mindenki ismeri a deviantArt-ot, MSN-t, ICQ-t és társait.

A jó dolgok után nézzük kicsit a könyv hiányosságait, mert persze azért vannak. A gyerekek párbeszédeivel nem mindenhol voltam kibékülve, legalábbis emlékeim szerint mi nem ilyen visszafogottan beszélgettünk ennyi évesen. Véleményem szerint a csúnya beszéd, a mindent azonnal kimondó gyerekszáj nem „lóg ki” egy ifjúsági könyvből – nekem ez hiányzott. A játéktérben zajló események elmesélésével is végig volt egy kis problémám, aminek az oka talán a túlságosan is egyszerű, már-már fantáziátlan online valóság lehetett (ork-goblin-pók-óriás-skorpió), igaz, a vége, a nagy leleplezés még véletlenül sem nevezhető elhibázott, rossz befejezésnek. A gyermeklélektan szintén nem erőssége az írónőnek, legalábbis nem tudom mással magyarázni, hogy szerinte valós helyzet lehet az, amikor pár száz fiatal képes betartani olyan - teljes gyermeki valójukat kerékbekötő - szabályokat, amiket egy program erőszakol rájuk. Például, hogy ne beszéljenek a pillanatok alatt kedvenc hobbijukká váló időtöltésükről senkivel, még a legjobb barátjukkal sem és olyan dolgokat tartsanak titokban, amiket egyébként valószínűleg azonnal és örömmel újságolnának el mindenkinek, aki épp arra jár (mondjuk a karakterük nevét, vagy, hogy kit öltek le aznap az arénában). Arról nem is beszélve, hogy mennyire szeretünk ösztönösen is lázadni az ellen, ha megtiltanak a számunkra valamit!

Nem csak könyvbarátként voltam kíváncsi azonban az EREBOSra, hanem mint hosszú online szerepjátékos múltra visszatekintő ember is. Különösen érdekelt, milyen thrillert lehet írni egy RPG (role-playing game, szerepjáték) programról - és hogy fogja majd állni a sarat a Ready Player One-nal szemben. Nézzük meg kicsit közelebbről, hogy a könyvbéli EREBOS valójában mennyire lenne hiteles veszélyforrás gyermekeinkre. Egy laikus szemével talán a program valóban ilyen beszippantó hatású lehet, mint ahogy a könyvben a gyerekek a hatása alá is kerülnek, de ez sajnos teljességgel hibás és valószerűtlen feltételezés. Ilyen formában az EREBOS egy percig sem lenne érdekes egy mai fiatalnak. Gondolok itt arra, hogy nem lehet a játékban beszélgetni (csak a tábortűz mellett, oké), nincsenek küldetések, órákon keresztül nem lehet benne csinálni semmit, amíg a küldönc fel nem tűnik, aztán általában lesz egy rövid csata, majd az unatkozás folytatódik tovább. Nos, nekem ez nem azt a lélegző, pörgő világot mutatja be, aminek mindenáron a játékosává szeretnék válni. És szerintem ez a könyv legnagyobb hibája is, de szerencsére senki más nem fogja észrevenni, csak azok, akik hosszú éjszakákat áldoztak (áldoznak) az életükből játékszenvedélyük oltárán.

Összefoglalva elmondható tehát, hogy mint ifjúsági thriller, a könyv nem okoz csalódást. Kellemesen egyensúlyozik a felnőtteknek szóló (véres) regények és a gyermekirodalom közt meghúzódó keskeny, de mostanában viharos sebességgel bővülő sávon. Számos kisebb-nagyobb hibája ellenére is szerethető olvasmány, amit felnőttként is érdekes volt elolvasni, de tartalmát kéretik megfelelő fenntartással kezelni, már ami az online játékok gyermekeinket fenyegető káros hatásait illeti. Felnőtt - és játék-fanatikus - szemmel ilyen tehát az EREBOS.

A könyvért köszönet a Pongrác Kiadónak!

Értékelés: 7/10

Scott Westerfeld - Leviatán

Scott Westerfeld - Leviatán

(Leviatán 01.)

Scott Westerfeld - Leviathan
(Leviathan 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 542 oldal
Műfaj: sci-fi, steampunk, háború, kaland, alternatív történelem
Fordította: Kleinheincz Csilla
Illusztrációk: Keith Thompson
Díjak: 
Locus-díj győztes - ifjúsági - Y/A - kategória (2010)
Aurealis-díj győztes - ifjúsági -Y/A - kategória (2010)

Tartalom:
Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a légierőnél. Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.

Scott Westerfeld (1963- )

Scott Westerfeld 1963-ban született az Egyesült Államokban. Eddigi leghíresebb regényfolyama a disztópikus Csúfok-sorozat, amit a Könyvmolyképző adott ki magyarul (és bocsánat, de borzalmas borítókkal - bár ahogy látom, a külföldiek is hasonló design szerint jelentek meg). Könyvei a sci-fi különböző területeit ölelik fel. Ez a mostani regénye, ami a Leviatán trilógia nyitókötete, az ifjúsági steampunk vonulatba tartozik. Számomra, amikor lassan már pironkodva kell(ene) elsétálnom a könyvesboltok ifjúsági- vagy a fantasztikum irodalmának számára fenntartott szekciója felé - "Nézd, az az apuka biztos a kisfiának keres olvasnivalót. Milyen aranyos!" -, mindig az a legfőbb kérdés, hogy az adott ifjúsági mű, ami elsődlegesen és konkrétan nem az én korosztályom számára íródott, felnőtt fejjel is élvezhető-e, ad-e nekem valamit. Ez persze most sem volt másként.

Bár elenyészően kevés olvasó foglalkozik komolyan vele, de nekem vesszőparipám, szóval kezdjük a könyv külalakjával. Az Ad Astra Kiadó első keményfedeles kiadása egészen egyszerűen csodálatos. (Kár, hogy így nem illeszkedik a kiadó többi kötete mellé a polcon. Mondtam én, hogy azoknak is keménykötésben kellett volna kijönnie! :) ) A védőborító grafikájától kezdve Keith Thompson egész oldalas és kisebb méretű rajzain keresztül - amik a könyvben szétszórva mindenfelé fellelhetőek - a hófehér papíron és a számomra kissé szokatlan nagyságú betűméreten és a dupla sorközökön át egyszerűen minden. A könyv szokásos betűmérettel szerintem 300 oldal se biztos, hogy lenne, de ennek a formátumnak valószínűleg meg volt az oka. A fiatal olvasók számára valószínűleg vonzóbb ez a forma, valamint az egész oldalas belső grafikák is kötötték valamennyire a design-t, nem nagyon lehetett tőle elszakadni. Mindenesetre, bár nem szándékoztam ilyesmit figyelni a blogon, a könyv, legalábbis regény kategóriában, biztosan megérdemli a "2012 legszebb kiadása" díjat. Bizony, megérdemelte volna a könyv, hogy ezt a posztot még a karácsonyi ajándékvásárlási hajsza előtt kirakjam, hátha valaki pont olvasnivalót keresett gyermekének, de hát minden nem jöhet össze...

Ez a térkép sokkal jobb, mint az unalmas történelmi térképek. Rengeteg apró részlet van rajta. Oroszország a legDURVÁBB!

A külső szépség azonban természetesen mit sem ér, ha nem párosul hasonló belső értékekkel. A könyvben rejtett mondanivalót, örök érvényű tanácsokat, vagy túlságosan magasröptű dolgokat ne keressünk. Itt most nem erről van szó. Ez egy vérbeli kalandregény, amit kis túlzással akár Verne is írhatott volna. Ezt igazán elismerésre méltó dicséretnek szántam. Westerfeld stílusa ugyanis nagyon jó. Könnyen olvasható, izgalmas, néhol drámai esetleg akciós. Mindig pontosan adagolja a fordulatokat, sehol nem ül le a könyv, sehol nem fogunk unatkozni. Néhol humoros is, bár ezzel az eszközzel sajnos nem sokszor él. A könyv nyelvezete a célközönség igényeihez van igazítva, tehát észrevehetően egyszerűbb, mint mondjuk egy szépirodalmi alkotásé. A könyvben sok helyütt előforduló darwinista és barkács kifejezések miatt azonban még ez sem fog semmit levonni a regény élvezeti értékéből. Ezeket a kifejezéseket szerencsére sikerült a fordítónak tökéletesen magyarítania, és olyan szavakat barkácsolnia - puccosmári -, amiket elhatároztam, hogy használni is fogok. Gratulálok! :-)

A történet pedig az első világháború kitörésének körülményeinek krónikája - a fantasztikum eszköztárának felhasználásával. Gyakorlatilag azt sem tudtam, melyik szövetségnek drukkoljak jobban. Lassan az ősidőkbe nyúlik vissza a jövőbeni mechanikus lépegetők és társaik iránti rajongásom. A Battletech univerzum Mechwarrior és Mechwarrior: Dark Age regényei régóta itt porosodnak már a polcomon. A PC-s és társasjátékokat is ronggyá gyűrtük a haverokkal anno a fantasy klubban ahová eljártam. A tengelyhatalmak iránti lelkesedésem tehát az első oldalaktól töretlenül jelen volt, amikor is az ifjú Sándor herceg gyakorlatilag beköltözött Küklopsz gyártmányú viharjárója pilótafülkéjébe. Később, mikor a barkácsok elkezdték felsorakoztatni a különböző hadigépezeteiket - zeppelinek, lépegetők, szárazföldi hadihajók -, nos, inkább vesszen a misztikum ködébe, milyen élvezetet okozott. :) [Sajnos semmilyen magyar vonatkozása nincs a könyvnek, meg sem vagyunk említve, maximum, mint Osztrák-Magyar Monarchia címen.]

Ez mondjuk kicsit spoiler, de nem akartam várni vele még egy-két évig...

A darwinisták DNS-kezelt koholmányait sem okozott gondot megkedvelnem. A valós életben még nem döntöttem el, hogy örülnék-e annak, ha a génállományt a tudósok felügyelet nélküli játszadozásainak eszközévé tennénk. Néha ezt gondolom, néha azt. De többször gondolom azt, hogy bizony jó lenne látni élőben mamutot vagy erszényes farkast - vagy kék bőrű embert. Amikor pedig a másik főszereplő - Deryn - felül a huxley-ra (repülő medúza) majd szembetalálkozik a beszélő futárgyíkkal, már tudtam, hogy nincs menekvés, elvesztem.Természetesen ezt cseppet sem bántam, örömmel merültem el a Westerfeld által megálmodott alternatív valóságban. Kicsit a múltban, kicsit a jövőben érezvén magam.
Hajrá barkácsok! Hajrá darwinisták!

A könyv eseményeinek nagyobb része valós történelmi eseményeken alapul - ahogy a szerző ezt részletesen le is írja a könyv végén -, de talán pont ezért, hiszen jórészt ismerjük a nevezetes merénylet utáni eseményeket, nem elsősorban a történet az, ami "elviszi a hátán" a könyvet - és mondjuk ki, nem is a szereplők jellemábrázolásának finomságai. Sokkal inkább a stílusa. A regény megszólít(hat)ja a reménybeli olvasóit, a fiatalokkal felfedeztetheti az olvasás örömét és a képzelet szabad szárnyalásának szépségét. Több stílus kedvelői is megtalálhatják benne a számításukat. A fantasztikum és főleg a "steam" kedvelői természetesen, de mellettük a klasszikus XIX. századi kalandregényírók munkásságát kedvelők szintén. Olyan érzés volt olvasni, mintha egy H. G. Wells és Jules Verne koprodukcióban készült regényt olvasnék, amit olyan rajzokkal tettek még olvasó-barátabbá, szebbé, amilyeneket Charles Dickens vagy Walter Scott írásainak korabeli kiadásaiban láthatunk - vagy manapság néhány igényes gyerekkönyvben, például a Micimackóban.

2013 tavaszán jön a második rész a Behemót. Várom nagyon!

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 9/10

Wallpaper (1920x1080)

Ann Aguirre - Menedék

Ann Aguirre - Menedék

(Pengeföldek 01.)

Ann Aguirre - Enclave
(Razorland 01.)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Fumax Kiadó, 2012
Műfaj: sci-fi, akció, poszt-apokalipszis, ifjúsági, disztópia, zombi
Hossz: 274 oldal
Fordította: Benes Attila
Díjak:
RITA-díj - Y/A kategória, 2012

Tartalom:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Köszöntünk az apokalipszisben!







A Fumax Kiadó 2012-ben több, Magyarországon eddig még ismeretlen, remek tollú szerzőt hozott el az újdonságokra éhes olvasóknak. Közülük többen – Mark Lawrence, Michael J. Sullivan vagy épp Jon Sprunk – egyenesen elsőkönyves szerzők voltak. Ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott most Ann Aguirre, az amerikai születésű, jelenleg Mexikóban élő írónő. Aguirre munkásságának kezdete 2003-ra datálódik, amikor magánkiadásban megjelent első regénye, a Stone Maiden, az Ezeregyéjszaka meséit megidéző fantasy történet. Ezután 2008-ig semmit sem adtak ki tőle, azóta viszont sorozatban ontja a legkülönfélébb műfajba tartozó regényeket. A Sirantha Jax című hat részes űropera-sorozatot 2012-ben fejezte be, ám a nagy sikerre való tekintettel már egy altrilógián (The Dread Queen) dolgozik, ami szintén Jax univerzumában játszódik. A Corine Solomon sorozata egy urban fantasy tetralógia, amelynek főszereplője egy hölgy, akárcsak könyvei többségének. Ezeken kívül Ava Gray néven egy paranormális romantikus thriller-folyam megírásában, valamint Carrie Lofty (Ellen Connor néven) oldalán egy romantikus apokaliptikus trilógiában is részt vállalt. Jelenleg a disztópikus Razorland (Pengeföldek) trilógia befejezése mellett férjével egy steampunk sorozat írását tervezi.

Ann Aguirre

A Pengeföldek trilógia első kötete a Menedék - Enclave címet viseli. A föld alatt, egy még csak körvonalaiban sejthető természetű apokalipszis utáni világban játszódó történetben megismerjük a Korcsok – és az emberi civilizáció totális bukása – ellen küzdő gyermek-társadalom kegyetlen életét. Mindenfajta felvezetés nélkül azonnal az enklávéba kerülünk, ahol rácsodálkozunk a nemzedékek óta felnőtt felügyelet, iránymutatás és főleg megfelelő oktatás híján maradt gyermekek kemény szabályok szerint működő közösségére. Ők már csak ezt az életformát ismerik, a régi világ, a felszín eltorzultan maradt fenn történeteikben, ennek következtében sztoikus nyugalommal élik életük az újra kialakult kasztrendszerben – megpróbáltatásaik miatt pedig még a szimpátiánkat is elnyeri groteszk társadalmuk, ahol már az is nagy szó, hogy páran közülük még ismerik a betűket. Aguirre a regény írása során főleg a fordulatos történetvezetésre helyezte a hangsúlyt, így sajnos a felvázolt jövőkép nem igazán nyújt sok pluszt annak, aki már több, ehhez hasonló történetet olvasott. Ugyanakkor ezekkel összehasonlításban a Menedék megállja a helyét, sőt például a hatalmas világsikert aratott Éhezők Viadalához képest kifejezetten hihető és egyedi.

A főszereplő Pikk és vadásztársa, Fakó kalandjai igazán akkor kezdődnek el, amikor az alagutakból kijutnak a felszínre. Ott a kis csapattal közösen mélyül el tudásunk az apokalipszis utáni Földön lévő állapotokról - és Razorland (amit eddig sehol nem hívtak így) univerzuma kitágul. Hamar kiderül, hogy bár az alagutakban az élet nagyjából semmit nem ért, fent azonban még ennél is kevesebbet. A lenti világ veszélyeit Pikk még úgy-ahogy ismerte, a fentiekről azonban halvány fogalma sincsen. A könyvnek ez a része nagyon jól sikerült: lebilincselő ahogyan az írónő bemutatja, miként ismerkedik meg Pikk a számunkra oly természetes jelenségekkel, mint a Nap, a Hold vagy mondjuk a felszínen élő állatok. Talán kicsit tartva a hasonló jövőtől, pontosan a globális katasztrófa után fennmaradó emberi társadalmak további sorsa miatt kedvelem különösen a poszt-apokaliptikus dolgokat.

A könyv ugyan a Y/A (Fiatal/Felnőtt, magyarul "tini") kategóriába van elkönyvelve, de ez csak annyiban igaz, miszerint a szereplői fiatalok – ne feledjük, hogy az öregebbek már meghaltak –, a könyv stílusa azonban még véletlenül sem ifjúsági. A történet jól kitalált, felnőttek számára is élvezetesen elmesélt, az akciójelenetek véresek, a világ brutális. A párbeszédek élők, keserűk, semmiféle visszafogottság sincs bennük. A szereplők hátteréről ugyan túl sokat nem tudunk meg, az el nem mesélt történetek helyetti csend néha mégis többet mond minden szónál. A főszereplőkhöz csapodó mellékkarakterek már kevésbé jól ábrázoltak, de különösebb gondom velük sem volt.

A könyvben romantikus szálkezdemények is felfedezhetőek, azonban szerencsére az írónő inkább a szereplők még bizonytalan érzéseivel és a mindenfajta romantikus témában tapasztalható tudatlanságukkal, értetlenségükkel, éretlenségükkel foglalkozik, mintsem unalmas párkapcsolati problémákkal – és ezekkel sem túl sokat. Ez a vonulat remélem a későbbi könyvekben még inkább elsikkad, bár sajnos a kötet vége felé olvasottakat reálisan értékelve ez nem valószínű.

A csak szépirodalmi műveket olvasók gyaníthatóan nem veszik majd kézbe ezt a könyvet, köszönhetően például a zombis részeknek, én azonban kifejezetten örültem, hogy kedvenc apokaliptikus ellenfeleink feltűntek e regény lapjain. (Miattuk olvastam el egyébként hamarabb, mint a szintén Fumax Kiadós Partials-t.) Valószínű, hogy az olvasók - jelesül most én - rajongása a zombikért, semmivel sem védhető jobban, mint a manapság túlságosan is elharapódzó paranormális romantika urban fantasys vámpírjai iránti nagyfokú vonzalom. De míg engem az utóbbi totálisan hidegen hagy, addig a Z-betű láttán legszívesebben már mennék is a kasszához a könyvesboltban. Mivel most a kóborlók/húszabálók/mutik gyakorlatilag csak mint lemészárolandó nehézségek szerepeltek a könyvben, esetleges fejlődésükről, társadalmukról, ne adj isten kialakulásukról vagy motivációjukról (az étvágyon kívül) semmit nem tudunk meg. Ez mégsem probléma, hiszen így az elkövetkezendő részekre is marad felfedezni való hőseink számára.

Azoknak, akiknek tetszett a Fallout sorozat PC-n, vagy mondjuk a Mad Max filmsorozat, mindenképpen megér egy próbát ez a regény. Akik egy World War Z-szerű már-már „tudományos precizitású” zombi-történetre vágynak, azoknak annyira nem fog tetszeni. A stílus (poszt-apokaliptikus sci-fi) rajongói azonban biztosan nem fognak csalódni benne. A témában Justin Cronin egy-két év alatt kultikussá magasztosult Szabadulásával ugyan nem veszi fel a versenyt, de ettől ez még egy igencsak jó könyv. A trilógiához két, csak e-könyvben megjelent novella is készült, amiket a második, egyébként szintén nem túl vastag kötethez talán majd hozzácsapnak a Fumax boszorkánykonyháján. Ez még időrendben is pont helyes lenne, hiszen mindkét novella a második rész - az Outpost (Helyőrség) - előtt játszódik.

A könyvért köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 8/10

Janne Teller - Semmi

Janne Teller - Semmi

Janne Teller - Intet

Eredeti megjelenés: 2000

Magyar kiadás: Scolar Kiadó, 2011

Hossz: 182 oldal

Műfaj: ifjúsági, dráma, szépirodalom

Fordította: Weyer Szilvia

Díjak: 

Printz Honor-díj, 2011 

Le Prix Libbylit, 2008

Dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díj, 2000

Tartalom:

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki - és maguknak - az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze - ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét... Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie...

Ritkán csábulok el a fantasztikus irodalom zsánerétől, amikor pedig mégis, azt jobbára a véletlenre bízva teszem. Megszólít a könyv... mindenki ismeri ezt az érzést, aki könyvesboltba, könyvtárba jár. Ezzel a könyvvel konkrétan a könyvtárban találkoztam - sosem hallottam róla semmit addig. Csodálkoztam, hogy mi lehet ez az apró, vékony könyv, aminek már a címe is csak ennyi: SEMMI. Kézbe vettem, elolvastam az első bekezdését: "Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá." ...és már mentem is vele haza. 

Janne Teller (1964 - )

Janne Teller dán újság- és regényíró. 2000-ben íródott a Semmi című könyve, amit provokatív, botrányos témaválasztása miatt azonnal betiltottak az egyébként toleráns skandináv országban. Egy váratlan fordulattal azonban megnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díját valamint egyéb fontos külföldi díjakat is. A talán kicsit hirtelen reagáló, könyveket betiltó szervezet (fogalmam sincs, hogy működik az ilyesmi, főleg Dániában ugye) átértékelte álláspontját, és azóta az összes északi országban kötelező olvasmány a könyv. Majd a 2010-es angol kiadása óta a díjeső tovább folytatódott, a könyv népszerűsége tehát töretlen - azóta már színházi feldolgozás is lett belőle. Kíváncsi leszek, meddig kell várni a megfilmesítésére...

Egy problémám volt csak ezzel a két óra alatt könnyedén elolvasható művel, méghozzá, hogy a - rettenetesen spoileres - tartalom elolvasása után, aki kicsit is olvasott már a szülői kontroll nélküli gyerekek viselkedéséről szóló könyvet (például a blogon az A szomszéd lány-t, vagy A Legyek Urát), az a végét már olvasás nélkül is tudhatja. Sajnos ilyen szempontból valahol csalódás, mert pont azt is fogjuk kapni, amire gondoltunk.

Sokaknak nem tetszett, hogy a felnőtteknek nincs benne szerepük, senki sem veszi észre, hogy egy nyolcadikos suli helyett a fán ül egész évben? (Meg hogy annyira nihilista, hogy az még Nietzsche-nek is dicsőségére válna.) Engem ez nem zavart. Nem a történet valósághűsége fontos ennél a könyvnél, hanem a mondanivaló, az pedig nagyon is valós. A könyv kétharmadánál lévő csavar - vagy inkább az addigi események soronkövetkezőségét megszakító esemény (a média és a közvélemény reagálása az "ügyre") pedig ha lehet még hangsúlyosabban igaz. Bár egy értelmesebb közösségben ez sem történhetne meg. Merem remélni legalábbis. Eladó az egész világ. Spoiler nélkül erről ennyit.

"Nincs. Semmi. Se." 

Mennyit kesergek itt, hogy mi nem tetszett, pedig iszonyú jó könyv volt. A gyerekek gondolatait, a magukra hagyottság érzését, félelmeiket az Élet lehangoló Ürességével szemben, a kilátástalanságot, a "minden mindegy, semmi nem számít" életérzést, a csordaszellem veszélyeit olyan pontosan ábrázolja az írónő, ami ritkaság (vagy csak én nem olvasok hasonló könyveket, ami egyébként ugye igaz). Igen jó kis gyermeklélektani könyv. Szerintem sokat lehet belőle tanulni, vagy csak visszaidézni, hogy milyen félelmetes volt nekünk a felnőttek világa - amivel tudtuk, hogy valami baj van - akkor és ott, a felnőtté válás pillanata előtt.

"Icipici. Kisebb. Semmi."

Örülök, hogy nem volt hosszabb, mert ez így volt jó. A tömör, abszolút csak a lényegre törő írásmód miatt - üresjárat egy szó sincs benne! - talán tényleg elolvassa majd pár fiatal az iskolákban, akik szintén az Élet Értelmét keresnék éppen, vagy - épp úgy mint jómagam -, olyanok is felveszik olvasási listájukra, akiket választott zsánere egyébként bőségesen ellát egyéb minőségi olvasnivalóval.

A dánok - a skandinávok - nagyon jók ezekben a borús, nyomasztó, a lélek sötét mélységeit bemutató művekben. Könyveket nem is feltétlen tudok mondani, hiszen "nem asztalom" a téma, de a filmek világában - ami pedig igencsak a szívem csücske - elég csak Lars von Trier nagymestert megemlítenem. Ha tényleg semmi mást, csak a Dogville-t megnézitek, ráéreztek, miről beszélek. (Bár azt persze tovább tart megnézni, mint ezt a könyvet elolvasni...) Ha pedig nincs csak másfél óra szabadidőtök, akkor pedig az Ondskan-t (Könyörtelenek, 2003), igazából úgyis ez szól inkább gyerekekről.

" Befogni. Kussolni. Nem mon..."

Janne Tellernek pedig nem ez az egy könyve jelent már meg a Scolar Kiadó gondozásában. A Ha háború lenne nálunk című idei utópiája szintén érdekes műnek - 56 oldalas útlevél formájú könyv!!! - látszik. Lehet, arra is ránézek.

"Vasárnap pedig elmegyünk Pierre Anthonért."

Rövid könyv, rövid poszt. Olvassátok el sokan a könyvet! 

Értékelés: 8/10

Diana Wynne Jones - A trónörökös

Diana Wynne Jones - A trónörökös

(Varázsvilágok 01.)

Diana Wynne Jones - Deep Secret
(Magids 01.)
Eredeti megjelenés:1997
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2011
Hossz: 388 oldal
Műfaj: fantasy, ifjúsági
Vásárlás:
Booker
Fordította: Sarkadi Zsuzsanna

Tartalom:
Az önmagába visszatérően végtelen multiverzum világai között, attól függően, hol helyezkednek el, vannak varázsosabbak (defelé) és varázstalanabbak (nefelé). A mágusok feladata, hogy valamennyit lehetőleg defelé irányba tereljék. Egyes világokon nyíltan tevékenykedhetnek, másokon csak titokban. Az, amit mi Földként ismerünk, az utóbbi kategóriába tartozik.
Rupertnek, a zöldfülű mágusnak – aki mellesleg, polgári foglalkozását tekintve programozó, tehát kötetlen munkaidőben dolgozik a mi világunkban – hirtelen két sürgős munka szakad a nyakába. Egyrészt, mivel idős mentora meghal, neki kell megtalálni az utódját. Igaz, kap egy listát a lehetséges jelöltekről, de egyiknek sem sikerül a nyomára bukkannia, mintha menekülnének előle. Másrészt, mivel valaki egy elegáns mozdulattal a levegőbe röpítette a multiverzum középpontjában található Koryfón Birodalom teljes uralkodócsaládját, a túlélő vezetőség a fiatal varázslót kéri fel arra, hogy legalább egyet kerítsen elő a rejtett helyen nevelkedő trónörökösök közül, mielőtt még kitörne az anarchia az elcsászártalanodott világokon – ami pedig az egész multiverzumra hatással lenne.
Rupert minden tőle telhetőt megtesz a trónutódlás ügyében, kevés sikerrel. Közben a mágusjelöltek utáni szaladgálást is elunja, és inkább megpróbálja őket egy helyre vonzani, ennek érdekében eltéríti a sorsvonalaikat. A kiválasztott hely olyan, ahol a varázslat nem kelt feltűnést: egy SF-fantasy találkozó helyszíne. A Hotel Babilon ugyanakkor az energiavonalak csomópontjában áll, és ha ott valaki babrál az erőkkel, annak komoly következményei lehetnek.
Persze merénylők is megjelennek, és minden lehető módon megnehezítik Rupert munkáját. Végül elkerülhetetlenné válik az összecsapás a jók és a gonoszok között…

Diana Wynn Jones (1934-2011) és Neil Gaiman

Diana Wynn Jones (1934 - 2011) angol írónő neve nem kellene, hogy ismeretlen legyen a magyar olvasók számára. Több kötete is kijött már magyarul - kezdve a számára hazájában is elismertséget hozó, az ifjabb korosztálynak szóló Chrestomanci-krónika (Geopen Kiadó 2002, 2003) három véletlenszerűen kiválasztott részével. Itthon mégsem ezzel írta be nevét a köztudatba, hanem a Palota-sorozatának (Vándorló palota, Az égi palota és az A másik palota (Pongrác 2010-2011) világsikert aratott anime változatával. A Palota sorozatot még nem volt szerencsém olvasni, de a mozgókép változata valóban szenzációs volt, ezért már egy ideje kacsingatok a sajnálatos mód tavaly elhunyt írónő könyvei felé. Jó apropót adott az ismerkedés elkezdéséhez, hogy a Varázsvilágok sorozatának második és egyben utolsó része - A Merlin-összeesküvés - talán már ebben a hónapban megjelenik, így ha ellenállhatatlan vágyat érzek a kalandok azonnali folytatására, akkor valóban nem kell sokáig várnom! :)

Lássuk tehát, milyen volt ez az első rész.

Az írónő által kitalált multiverzum semmiképp nem volt egyedülálló még 1997-ben sem, de már az ötletből adódóan is garantált lehet a rengeteg féle lehetséges világ egyéni szájíz szerinti testreszabása. Ennél a fajta kitalált világnál - vagyis itt épp végtelen sok kitalált világnál - csak az írónő képzelete és az elképzelt történet lehet az igazi egyediség  gátja. Ahány történet, ahány világ, annyi különböző stílus és karakter is beleférhet a koncepcióba. Határ a csillagos ég. Jones asszonyság pedig ha valaminek, akkor képzeletnek, ötletnek nincs híján.

Ennek megfelelően felejtsük is el gyorsan, hogy azokon a világokon, ahol a mágia nyíltan jelen van - szóval defelé van a multiverzum középpontjától -, ott automatikusan klasszikus-törpés-kardos-elfes fantasy birodalomról beszélünk! Ellenkezőleg. Technika ott is van, sőt a földinél akár jóval fejlettebb formában is (számítógépek, sugárfegyverek, szállítójárművek), de ez békésen megfér a mágiával, vagy a mágikus lényekkel.  Két dolog tetszett igazán a könyvben, ez a techno-fantasy alapötlet volt az egyik, bár ez az első pár fejezetben inkább csak zavart okozott. Erre persze sok műben láthattunk már példát - Jeffrey Stone Éj- és Hajnal-sorozatai, a Wizardry játéksorozat PC-n vagy sok urbánus-fantasy (pld. az Alexandra nem rég indult Zenit sorozata), hogy csak az első párat írjam le, ami hirtelen az eszembe jutott -, de attól függetlenül néha jól esik a sablon-fantasytól jócskán eltérő fantasyt is olvasni. [Itt tényleg tetszett a megvalósítása, de - micsoda ellentmondás! - a "normális" fantasyt azért általában jobban szeretem! :) ]

A másik dolog, ami hibátlan volt - a multiverzuma felépítése mellett -, az a Hotel Babilonban a Phantasmacon-on játszódó eseményeket, a fantasy igazán hardcore rajongóinak eszement - vagy épp szent - őrületét (Ó, ti régi-jó-nyári fantasy táborok és LIVE fantasy találkozók! - Szevasztok!!!) nagy kedvességgel és éleslátással bemutató (és sokszor kegyetlenül kifigurázó) részek voltak. Szerencsére ez jóval több, mint a könyv fele volt, szóval egy szavam sem lehet. Iszonyú jó volt, ahogy mesélte, hogy a 'Con résztvevői annyira furcsák voltak - az átlagemberhez képest -, hogy az sem tűnt fel, hogy körülöttük szinte fortyogott a valóság szövete (hét derékszögű kanyart kellett bevenni, mire valaki körbeért végre a hotel folyosóján; mindenki azt hitte a kentaurra, aki ott nyargalászott fel-alá, hogy valakinek nagyon élethű jelmezt sikerült készíteni a beöltözős részre; vagy éppen az író-olvasó találkozón kell közösen összefogva kántálva varázsolni, nehogy egy gazfickó világuralomra törhessen? Sima liba! Mindenki azonnal benne van, hiszen egy ilyen helyen pöccre indul a világmegmentő akció!:D Hogy ez hülyeség, vagy gyerekes? Nem! Ezek a 'con-os rajongók ezek ilyenek! Irtóra tetszett!

 

A trónörökös olvasása közben egyre erősödött bennem az az érzés, mintha egy Harry Potterbe oltott Adrian Mole naplóját olvastam volna. Ezt nem a csalódottság mondatja velem - tegye fel a kezét az, aki elmúlt huszonöt, és nem imádta az Adrian Mole regényeket! -, mert mindkét sorozat könyveit olvastam, és nagyon is tetszett a többsége, egyszerűen csak ilyen érzésem volt. A könyv jelentős része játszódik a Földön, és hol a főszereplő - Rupert - promág (jóságos - ám kezdő - mágus, aki a multiverzum világaiban fellépő problémákat oldja meg), hol a másik jelentős szerepet kapó hölgy "emlékirataiból" tudjuk az eseményeket nyomon követni. Ez a "naplós" rész, kiegészülve a lépten-nyomon felbukkanó finom, de nem tolakodó humorral okozta az Adrian Mole-érzésemet. Tegyem rögtön hozzá, hogy ez a könyv azért nem egy komédia, csak az írói eszköztár része a humor, de ettől függetlenül azért a fiatalabbak jobban fogják élvezni a könyvet, mint idősebb társaik (nem mintha ez axióma lenne, csak nagy általánosságban mondom).

A "HP-életérzést" meg persze a Föld (nefelé) alapvetően mágiátlan világán, az ebből mit sem látó tömegek (a muglik) szeme elől alig rejtve munkálkodó promágok hókusz-pókuszai, mágikus világok-közti-váltásai (mint a zsupszkulcs a HP-ban) hozzák hiba nélkül.

Váratlan fordulatokkal operáló, nagyon jó humorú ifjúsági - nem gyerek, hanem Y/A, mert vannak benne húzósabb részek! - fantasy-kaland. Ki lesz a császár, ki lesz a promág? Kiből nem lesz semmi? A végéig lehet izgulni! Egyébként a második rész új történet lesz, ez teljesen kerek sztori volt, szóval nyugodtan bepróbálhatja az is, aki tart a hosszú sorozatoktól (bár ez összesen két részes, ha jól tudom)!

Mi nem tetszett benne?
A., A kentaurok, mert majdnem fölöslegesen voltak benne - persze az egymáshoz való kapcsolataik hálója fontos rész -, mintha csak azért lettek volna, hogy ne csak emberek legyenek a könyvben.
B., az események kiváltó oka még úgy-ahogy elment, de a császár teljesen illogikus cselekedetei... és a "trónbitorlók" terve, hát az elég vérszegény volt a cselekmény szempontjából. Mit csináltak volna, ha a törvényes jó jellemű császári fővezér egész egyszerűen elfogadja a számára felkínált trónt fellelhető örökös híján rögtön a könyv elején? Csak pisloghattak volna, mint hal a szatyorban! :D

A könyvért köszönet a Metropolis Mediá-nak!

Értékelés: 7/10