Joe Abercrombie - A királyok végső érve

Joe Abercrombie - A királyok végső érve

(Az Első Törvény Harmadik Könyv)

Joe Abercrombie - Last Argument of Kings
(Book Three of The First Law)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Könyvmolyképző, 2012
Műfaj: fantasy, dark
Hossza: 752 oldal
Fordította: Kamper Gergely

Tartalom:
Kilencujjú Logenre talán az utolsó párbaj vár, de az nem lesz semmi. Odafent északon dúlnak a harcok, Északföld királya keményen küzd, és csak egyetlen ember állíthatja meg. Legrégebbi barátja és legrégebbi ellensége. Itt az idő, hogy a Véres Kilences hazatérjen. Glokta elöljáró, akinek a kelleténél több gazdája, ám a kelleténél kevesebb ideje van, egy teljesen másféle harcot vív. A titokzatos csaták közepette senki nem érezheti magát biztonságban, és senki nem bízhat a másikban. Mivel a kardforgatás már rég nem az erőssége, egyáltalán nem bánja, hogy a zsarolás, a fenyegetés és a kínzás sosem mennek ki a divatból. Jezal dan Luthar eldöntötte magában, hogy a győzelem kivívása túlontúl fájdalmas folyamat, ezért hátat fordított a katonáskodásnak, hogy a szeretett nővel élhesse egyszerű életét. Csakhogy a szerelem is fájdalmas tud lenni a dicsőségnek pedig megvan az a rút szokása, hogy akkor éri utol az embert, amikor az a legkevésbé számít rá. Miközben az Unió királya a halálos ágyán fekszik, a parasztok lázonganak, a nemesek pedig egymással hadakoznak a koronájáért, mégsem gondolja senki, hogy az ország szívére a háború árnyéka vetülhet. Csak az Első Mágusnak vannak tervei a világ megmentésére, ezek azonban kockázatokkal járnak. És a legrettenetesebb kockázat mind közül az Első Törvény megszegése.

Joe Abercrombie (1974 - )

Joe Abercrombie, a fiatal brit írópalánta neve üstökösként robbant be a könyvszakma fantasy-s szekciójába, mikor 2006-ban kiadták első könyvét, Az Első Törvény sorozat Első Könyvét, A penge magá-t. A sokak szerint megcsömörlött, igazán újat nyújtani már nem tudó zsánerbe sikerült neki, ha nem is sosem látott újdonságokat belecsempészni, de jó érzékkel visszanyúlnia az akkoriban épp "mostohafiúnak" számító, epikus hősi fantasyhoz -, hogy aztán istentelenül a sárba döngölje.
A talán sosem remélt nagyságú könyvsiker hatására hamar megjelent a folytatás is Miután felkötötték őket címmel, majd a trilógia lezárása után sorban érkeztek az olvasók lecsillapítására szolgáló további Első Törvény regények (Best Served Cold, The Heroes, Red Country), amik a sorozathoz ugyan nem kapcsolódnak közvetlenül, ám legalább ugyanazon a világon játszódnak. A szerzőt a kiadó - mint biztos befutót -, még négy könyv megírására már le is szerződtette, szóval, ha a Könyvmolyképző Kiadó is úgy akarja, egy ideig el leszünk még látva jobbnál jobb Abercrombie könyvekkel. Nekem elég, ha a rápillantok az angol címekre, hogy a szemem máris vörösbe boruljon és a kezembe vizionáljam az újabb vérgőzös kalandokat. Nem tudom biztosan, hogy tényleg jön-e a többi Abercrombie könyv, de a fordítón biztos nem fog múlni, akinek állítása szerint az egyik legkellemesebb és legemlékezetesebb munkája volt a három kötet.

Glokta inkvizítor és vidám csapata

A harmadik kötet külalakja szerencsére tökéletesen idomul a már kiadott részekhez, és - a keménykötésű változat legalábbis - nagyon vonzza a szemet. Igazi éke a könyvespolcnak. A fordítás pedig egyáltalán nem mellesleg tényleg jól sikerült, de ezt már akár megszokottnak is vehetjük Kamper Gergelytől. Majdnem pontosan egy éve írtam - az azóta is egyetlen - Dühöngő című posztomat - az ugyancsak Könyvmolyképzős kiadványú - Brent Weeks Éjangyal-trilógiájának záró darabjában benne maradt rengeteg helyesírási hibáról. Nos, ezúttal boldogan jelenthetem, hogy a jelenség már a múlté. Bevallom, most szinte kerestem a hibákat, de bőven a megbocsátható átlag alatt maradt a számuk. Ez látványos javulás. Gratulálok!

"Miért nem tanulok semmiből? Senki nem lesz jobb ember. Főleg nem egy nő."                  Glokta inkvizítor

A könyv a már megszokott úton halad tovább. A második és a harmadik rész közt szinte semmi nem telik el, ám a könyv sodrása kicsit lassabb, mint azt vártam volna. Unatkozni persze nem lehet sehol, erről a szereplők és az író precízen gondoskodtak, valamint a 750 oldalba sok akció, "mulatságos" jelenet és udvari intrika belefért, de talán a remek "szürkeskálás" karakterek kicsit túl sokat foglalkoznak azzal, hogy épp saját belső motivációját megkérdőjelezve akár, de valami apró jótettet hajtson végre, vagy ellenkezőleg, valami égbekiáltó gazságot. Nem tudtam eldönteni, hogy ez írói eszköz volt, ami arra szolgált, hogy ne lehessen kitalálni előre, mit cselekszik egy adott szituációra válaszul a karakter, vagy csak a mindenkiben megtalálható ellentmondásokat akarta szemléltetni ezzel a sok ide-oda csapongó "egyénieskedéssel" az író. Az mindenesetre nagy pozitívum, hogy senki nem változik annyit a végére, ami hiteltelenné tenné a karakterét. Kutyából ugyebár nem lesz szalonna. A Véres Kilences - végre valahára - tényleg megmutatta, hogy az eddig csak jobbára a múltja elől menekülve látható, sokszor kedves, érzékeny, és önmagában is bizonytalan, szenvelgő barbártól vajon MIÉRT is rettegett anno egész Északfölde! És hogy az egyik legfontosabb összetevőjét se hagyjam ki véletlenül az epikus fantasyknek: kisebb-nagyobb csatározások és veszett patkányként harcoló ostromlott maroknyiak serege - RENDBEN VOLT! (Bár ebben a nagy öreg David Gemmell jobb volt azért...)

Logan, alias a Véres Kilences, a megbízható barát mintapéldánya

"...Nehéz lehet odalent összeállni. Főleg, ha fentről nyílvesszők záporoznak, és nincs hová elbújni előlük. Én legalábbis kibírnám röhögés nélkül, ha meg kéne próbálnom."

Valahol olvastam egy kritikát - vagy valamelyik barátommal beszélgettünk róla? -, amiben felrótták a sorozatnak, hogy annyira azzal foglalkozik, hogy felrúgja a fantasy kliséit, hogy az már a történet rovására megy és már inkább zavaró hatású, mint a frissesség hatásával bíró. Talán nem ennyire sarkalatos a probléma, de azért van némi igazságtartalma. Eleinte még üdítő volt a szinte egymásra licitálva szarkasztikus-szarkasztikusabb-legszarkasztikusabb, keserű szereplők végeláthatatlan sora, de talán legalább kontrasztként egy-két olyan fontosabb szereplő is elfért volna benne, aki néha nem űz gúnyt a másikból vagy nem már eleve egy született bunkó. Ehhez még legközelebb talán Kutyaembernek sikerült kerülnie, a született gyilkosnak, esetleg Collem Westnek, aki meg is kapja az őt "illető" jutalmat a végén. Jobban belegondolva, ez volt igazából a bajom a könyvvel. Milyen üzenetet közvetít ez? (A jók megkapják méltó büntetésüket, az egoista törtetők pedig minden büntetés alól felmentést kapnak, sőőőt, megkapnak mindent, amit csak akarnak!) Természetesen nem fogom elárulni a végét - talán máris túl sokat mondtam -, de azt azért szeretném jelezni, hogy mikor vége lett a könyvnek, hát majdnem hozzávágtam a falhoz! Most komolyan ez a vége a trilógiának??? Tudtam, tudtam, tudtam, hogy ez lesz a vége, hiszen még a Véres Kilences is ezt hajtogatta végig - „Reálisan kell nézni ezeket a dolgokat.” -, és végül is ez egy ízig vérig realista (vagy annak szánt) fantasy, de én mégis, de én mégis... Tudja mit, Mr. Abercrombie? Elmehet maga a búsba! Az Első Mágusa pedig egy kib....tt gyökér, vegye tudomásul! :D

"...senki nem lehet annyira nyomorék, hogy ne lehetne még inkább az."

Tényleg nem akartam, de visszaolvasva már megint a kesergés süt a szavaimból. Ez nem volt jó, az nem tetszett. Miért így? Miért úgy? Ez túl rövid, az túl hosszú. Mi volt a végén ez a...? Nos, ezek az érzések bennem valóban ott motoszkáltak végig, DE ez akkor is egy szenzációs sorozat zseniális zárókötete volt! Folytatást akarok! (De lehet, akkor el lenne szúrva az egész, nem?) Inkább még több Abercrombie könyvet szeretnék magyarul!!!

Ez előtt az egységes, ötletes és gyönyörűséges dizájn előtt le a kalappal! Most már azért is izgulok, hogy az esetleges magyar kiadás is ilyen legyen - és az alaptrilógiával megegyező formátumú. Tudom, én mindig akarok valamit! :D

Értékelés: 10/10

Richard Matheson - Legenda vagyok

Richard Matheson - Legenda vagyok

Richard Matheson - I Am Legend
Eredeti megjelenés: 1954
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Műfaj: horror, novella
Hossz: 292 oldal
Fordította: Kamper Gergely

Tartalom:

Robert Neville valószínűleg az egyetlen túlélője a világméretű járványnak, amely rajta kívül minden férfit, nőt és gyereket vérszomjas éjszakai lénnyé változtatott át, akik elszántan próbálnak végezni vele.
Neville nappal étel és más szükséges holmik után kutat, miközben mindent megadna azért, hogy találjon még valakit, aki hozzá hasonlóan túlélte a járványt. Csakhogy mindeközben a fertőzöttek az árnyékban bujkálnak, figyelik minden mozdulatát, és csak arra várnak, hogy elkövessen egy hibát.
Előbb egy kutya szegődik mellé, nemsokára pedig úgy tűnik, újabb túlélőre talált, valakire, aki igazi társa lehet...

Régóta terveztem, hogy Mathesontól végre elolvasom ezt a kisregényt (és a többi novellát, amelyek, mivel sehol nem voltak feltüntetve, teljes meglepetés erejével hatottak pusztán azért, mert benne voltak a könyvben). Vékony kis könyv volt, mégis kitartott vagy három napig, de ez nem azért volt, mert kínszenvedés volt az olvasása. :)

A címadó novella természetesen messze a leghosszabb terjedelmű mű a válogatásban, és persze az egyik legjobb is. A fehér selyemruha kicsit jobban tetszett írástechnikailag, de kétséges, hogy a durván 6 oldalas novella a címadó mű terjedelmében is tudott-e volna ilyen hatásos lenni.

Szerintem Matheson inkább férfiaknak író szerző és ezt nem a témái miatt mondanám főleg, hanem fogalmazásainak szekezete, mondanivalójának kifejezésmódja miatt. Mondatai ugyanis pattogósak, általában durván a lényegre szorítkozóak - bár az idézetekben pont nem.

"...Tudta, hogy el kéne égetnie a papírtányérokat meg az evőeszközöket is, és le kéne porolnia a bútorokat, és ki kéne mosnia a mosdót meg a kádat meg a vécét, és ágyneműt kéne cserélnie, de nem volt kedve hozzá.
Mert férfi volt, és egyedül volt, és ezek a dolgok egyáltalán nem voltak fontosak a számára."

"...Akármennyi tudást is halmoztak fel azokban a könyvekben, semmi sem tudta kioltani a benne izzó tüzet; akárhány szót is írtak össze az évszázadok alatt, a hús szótlan, ostoba vágyakozásának nem vethettek véget."

Humora száraz akasztófahumor, célja nem is a szórakoztatás, hanem segítség a mű hangulatának még mélyebb átélésében.

Richard Matheson (1926 -)

"...Az egyikre Neville az üveges tetejű fagyasztóban akadt rá. Amikor meglátta, ahogy ott fekszik zománcozott tetejű koporsójában, nevetnie kellett. Mulatságosnak találta ezt a búvóhelyet."

Írásai lehangolóak, depresszív hangvételűek. A tizenegy műből ez a Legenda vagyokon kívül talán az Őrültekházában a legjobban tetten érhető, de a többi sem marad el messze tőlük.

Az műveket külön-külön értékelem és a végén átlagolok, ahogy nálam már "megszokott", de mivel a címadó mű a könyv nagy részét elfoglalja, ezért az saját pontszámával is szerepelni fog a végén az értékelésnél.

"...Hogy mi a hétköznapi, az mindig attól függ, kik vannak többen. A hétköznapiságot a sokasághoz lehet csak viszonyítani, nem egyetlen emberhez."

Legenda vagyok (I Am Legend, 1954)

Az azonos című Will Smith filmtől (hisz ezt a kisregényt már 3x-4x megfilmesítették) mérföldekkel jobb írás. Az egész történet a magányos életébe először nehezen, majd tökéletesen alkalmazkodó ember robinzonádjáról szól. Férfias, rövid tőmondatokból felépülő írás, aminek olvasását igencsak megnehezíti, hogy a főhős gondolatai, szinte skizofrén párbeszédje saját magával és a tényleges történés gyakran (mindig) egy mondat szerkezetben helyezkedik el (gyakran mondaton belül is változik a karakter nézőpontja.

"...Jó kifogás, mi, Neville? Ó, fogd már be!"

Ez a történet érthetőségét sehol nem veszélyezteti, de az olvasás átlagsebességéből vissza kell venni néhány helyen (főleg amikor a betegség hátteréről/fiziológiájáról értekezik saját magával).
A novella zárása szintén nem a hollywoodi ízlésnek megfelelő, talán ezért is hagyták el ezt a vonalat teljesen az utolsó filmből - sajnos. Nem volt bűn rossz az utolsó film, de mivel szinte csak alaptémájában és helyszínében kapcsolódik a kettő, ezért akinek az nem tetszett, ezzel még nyugodtan próbát tehet. Nem egy kategória a kettő.

(Aki a kutyát szereti Will Smith mellett, a filmet nézze meg, ne a könyvet olvassa el.) :P

Értékelés: 8/10

Rejtett tálentum (Buried Talents, 1987)

A titokzatos idegen és a vurstlis közti idegek csatája. Erőteljes írás, érdekes téma - bár nem újszerű -, de a vége miatt mégis inkább a csalódás ill. legalábbis a kihagyott ziccer kategória.

Értékelés: 6/10

Majdnem halott (The Near Departed, 1987)

Rövid, frappáns írás egy úriemberről, aki a feleségének csakis a legeslegjobb temetést tudja elképzelni. Rengeteg szóismétléssel tarkított novella - persze tudatosan, hiszen ez a többi írására is jórészt jellemző -, aminek a vége kiváló.

Értékelés: 8/10

Zsákmány (Prey, 1969)

Talán Matheson vetette el ezzel a novellával a Chucky, a gyilkos baba ötletét, mindenesetre az biztos, hogy Aki öl szép számú alteregójával találkozhattunk azóta a filmek képkockáin vagy a könyvek lapjain. A novella a viszonylag lassú felvezetés után sallangoktól mentes, hatásos élet-halál harc a vudubaba és az áldozata közt. A vége talán egy kicsit előre kitalálható, de hát mégis csak egy horror írásról beszélünk. A novella filmfeldolgozása a Nightmares & Dreamscapes című tévésorozat első évadában volt látható Battlegrounds címmel. Ha emlékeim nem csalnak, nem volt rossz rész. 1975-ben tévéfilm is készült belőle Ameilia alcímmel a Trilogy of Terror című összeállításban.

Értékelés: 7/10

Boszorkányok háborúja (Witch War, 1951)

Ebben a novellában hét fiatal tini-boszorkány állítja hatalmát a háború zsoldjába. Tisztességesen megírt novella, de nekem egyáltalán nem tetszett.A fő bajom az volt vele, hogy egyik háborúzó félért sem lehetett szorítani, ezért csak unottan figyeltem, melyikük nyer.

Értékelés: 3/10

Holtak tánca (Dance of the Dead, 1954)

Ebből a novellából a Masters of Horror tv-sorozat egyik epizódja készült a 2000-es évek vége felé, és már ott sem tetszett, hát itt sem értékeltem sokkal jobban sajnos. Pár fiatal elmegy megnézni egy "élőhalott" táncát a szórakozónegyedbe. Hosszú, unalmas és semmi nem történik benne egyáltalán, bár a szereplő nehezen tudná eldönteni, hogy mi történt vele, annyira be volt kábítószerezve.

Értékelés: 2/10

A fehér selyemruha (Dress of White Silk, 1951)

Melankólikus hangulatú rövid írás, amiben egy kislány, édesanyja megszállotja lesz nagymamája tiltását figyelmen kívül hagyva, majd megleckézteti barátnőjét, aki nem az általa elvárt csodálattal fordult édesanyja emléke felé. Ez a novella fordította gyermekkorában Anne Rice figyelmét a természetfeletti irodalom felé.

Értékelés: 9/10

Őrültekháza (Mad House, 1953)

Ebben a novellában egy magánéleti kudarcaiba és írói ambícióinak fokozatos elvesztésébe lassan beleőrülő egyetemi tanár életébe pillanthatunk bele. Az írás emellett az úgynevezett "gyilkos/gonosz ház"-ak kialakulására is teóriával szolgál. A kelleténél hosszabb lélegzetű írás, aminek az igazi ereje az első oldalakon található, később a feszültség csökken, bár biztosan nem ez volt a célja az írónak.

Értékelés: 5/10

A temetés (The Funeral, 1955)

Egy temetkezési vállalkozó - nem teljesen őnként és dalolva - kibővíti cége repertoárját a természetfölötti lényeknek nyújtott szolgáltatásokkal. A többinél némileg könnyedebb hangvételű írás jó, bár nem túl meglepő befejezéssel.

Értékelés: 6/10

Árnyékos helyekről (From Shadowed Places, 1960)

Egy orvos, egy kalandor, a szerelme és egy antropológusnő küzdelme egy afrikai dzsudzsu-átok ellen. Gyakorlatilag semmi nagyon különös vagy újszerű nincs a novellában, de az átokűzés érzékletes leírása roppant szórakoztató írássá teszi a művet.

Értékelés: 7/10

Embertől emberig (Person to Person, 1989)

Ebben a kései novellában a főhős a fejében lévő telefonkészüléken beszélget valakivel, akiről nem tudja eldönteni, hogy egy kém, valaki a Marsról , az apja, vagy egy szellem-e, esetleg kezdődő skizofréniája van-e? Jópofa írás, kellemes véggel.

Értékelés: 6/10

Igazi vegyessaláta képet mutat a végére a könyv. Volt itt minden, a nagyon jó novellától kezdve a számomra legalábbis értékelhetetlen, csak az időm pocsékolására való írásoktól kezdve minden. A könyv elolvasását azért bőven nem bántam meg (hála ezért főleg a címadó írásnak).

A novellák pontszáma az átlag alapján: 6, a hosszú kisregényé 8, így a könyvé végül:

Értékelés: 7/10

Linkek:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Brent Weeks - Túl az árnyakon

Brent Weeks - Túl az árnyakon

(Éjangyal Trilógia 03.)

Brent Weeks - Beyond The Shadows

(Night Angel Trilogy 03.)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2011
Hossz: 688 oldal
Műfaj: dark-fantasy
Fordította: Gazdag Tímea

Tartalom:

Azért küzdj, hogy győzz. Ne azért, hogy ne veszíts.

Hogyan lehet választani két élet között? Hogyan döntheted el, feláldozod-e azt, akit szeretsz, azért, hogy megmenthess valaki mást? Kylar nekivág a lehetetlennek, hogy megmentse a barátai és talán az ellenségei életét. Egy istennő életére tör. Választhatsz becsület és barátság között? Te melyiket választanád? A szörnyetegek által ostromlott Cenaria romokban hever. Logannek két választása van: mindent kockára tesz, vagy elpusztítja a királyságot. Az Istenkirály is tervez valamit északon...

Lebilincselő. A feledhetetlen szereplők és a fordulatos történet mindvégig fogva tartott.(Terry Brooks)

 Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Tegnap a Dühöngőben már eleget írtam szerintem erről a könyvről, szóval most ezt csak röviden, vár King!

Ugyanazok a jelzők illenek rá, mint a sorozat első két részére is. Fordulatos, sötét, lebilincselő történet, epikus csaták, igazán könnyen megutálható gonoszok és könnyen megkedvelhető szereplők, kevesebb káromkodás, mint az előző részekben, de jóval több szex (illetve sokszor bénázás inkább, hiszen nem egy szűz szereplő van a könyvben). Néhány jó duma (például a ka'karinak) és pár időhúzó rész. (A kettészakadás előtt álló Rend-es részek például - tetszettek, csak nem volt szerepük szinte semmi).

Az egész trilógia kedvenc karaktere számomra Neph Dada Vürdmeister volt, mert bár viszonylag ritkán szólalt meg, de elég volt csak egy utalás rá, mire eszembe jutott a neve, és már kacagtam is - nem tudom miért, de így van! :) Legjobb név, amit életemben hallottam!

„Az esküben az ember méretik meg, aki leteszi.”

Mindent összevetve kevésbé tetszett, mint az első két rész, aminek az oka Kylar, aki itt már túlságosan brutálisan jó kardforgató volt, eszméletlen speciális tulajdonságokkal (láthatatlanság), sehol nem maradt meg az első részben megszeretett utcagyereknek (kivéve talán a két lánnyal szemben). Durzó is brutálisan erős lett a végére (repülés?!?), de ő legalább hozta a jópofa karakterét tovább. A többi többet szereplő karakter is a végtelenségig fel lett erősítve (Viharlovas, Lantano, Vi, Dorian, stb.). Olyan érzésem lett a végére, hogy ezek így páran együtt simán nekimehetnek Khali istennőnek és a mérhetetlen számú seregének, simán egy délelőtt alatt lenyomják őket. 

Brent Weeks (1977 - )

Valamint, hogy tényleg olyan sok minden van belesűrítve a részbe és olyan gyorsan pörögnek a történések, hogy olyan érzésem volt közben, mintha az egész 1 nap alatt játszódna, ami egyébként már inkább negatívum volt a számomra. Egyszer itt beszélgetünk, aztán meg hipp-hopp máris ott, mint valami Hollywoodi blockbustert néznénk (pld: a Karib-tenger kalózait, az tipikusan ilyen volt).

Végül, az Istenkirály SOKKAL jobban utálható főellenség volt, mint Khali! - (Ő egy nagy nulla volt.)

Azt sem értem, hogy ha egy író kitalál egy teljesen új fantasy világot, minek kellenek bele japánok (ceurai - "szamurájok", bambuszpáncélban, "keleties" vonásokkal (és névvel)) és kínaiak (seti - szőlőtaposó tengerészek  "keleties" vonásokkal, kardokkal, stb. - szinte ugyanazok mint a ceurai-ak de ellentét van a két nép közt) vagy hogy ne ragadjunk le ennél a könyvnél, "magyarok" (Lóurak a Trónok harcában), vagy arabok (dzsadok a M.A.G.U.S.-ban pld.). Miért nem lehetnek az "arabok" mondjuk nem jó kereskedők, és bérgyilkosok, hanem inkább fél állati szintre lesüllyedt erdőlakók, vagy az "északiak" tipikusan vikingszerű harcosok helyett miért nem a hideg elől a föld alá húzódott alacsony, satnya embertörzs? - Na mindegy, csak ez eszembe jutott, mert ezt a "földiesítést" nem szeretem a saját világú íróknál.

Gyakorlatilag nem is tévedtem túl sokat, de amiben igen - a végén -, az nagyon tetszett végül, hogy még az utolsó oldalra is sikerült valamit kitalálni az írónak.

"...– Hogyan tudsz a markodban tartani ennyi becsvágyó embert? – kérdezte Dorian.
Garoth Ursuul nem szólt semmit. Egyszerűen rámutatott egy búzakalászra, amely a többi fölé nőtt, és lecsapta a fejét.
Ezek az emberek itt több generációját túlélték ennek a folyamatnak."

A magyar fordítás minőségére sok szót nem vesztegetek többet, inkább írok még pár gyöngyszemet, amit a Dühöngés óta találtam (nincs bennük spoiler):

1.

"...A hideg végül soron megnyomorította és megölte volna őket." - Még jó, hogy nem a sor végén!

2.

"...– Az Egyezmény kimondja a Rend szilárd védelmét, amely most, hogy Moburu Ander serege – egy alitaerai sereg – Khalidor oldalán harcolt a Pavvil-bereknél."  - Nos, ezt a könyv olvasása közben sem lehet ám érteni, nem csak semleges olvasóknak. Persze rá lehet jönni, mit akart írni az író, csak a fordító kihagyta a lényegét ("seems even more pressing") - vagyis: még sürgetőbb

3.

"tenehész" - Tehenész - de ekkor azért már direkt kerestem a hibákat, máshol ezt meg sem említeném.

 És akkor ott volt újra:

4.

"...Ismerve a halhatatlanság árát, tudva, hogy helyette másnak kell meghalnia, Durzo megölte magát, hogy archmag meghaljon." - Ki haljon meg? Mivan? 

Az eredetiben így áll:

"...Knowing the price of immortality was that someone he loved died in his place, Durzo had killed himself, hoping to kill Trace." - Szóval még az eredetiben sincs archmag, hanem Trace-nek kell meghalnia.

"Kedvenc" szép magyar nyelvű találatom:

5.

"...Bárhogyan is működött, a Lae’knaught által a Hitetlenség Páncéljának nevezett valami által védelmezve rájuk kevésbé hatottak a varázslatok." - Szép magyar nyelvünk a kardjába dől épp, igen, az volt az a zaj odakint!

Így kicsit érthetőbb lett volna:

Bárhogyan is működött, a Lae’knaught által a Hitetlenség Páncéljának nevezett valami, rájuk kevésbé hatottak a varázslatok.

6.

Eredeti: I don't expect theft is below her.

Könyvben: "...Nem kétlem, hogy a lopás távol állna tőle."

Helyesebben: Nem hiszem, hogy a lopás távol állna tőle.

Hiszen egy "bűnözőről" beszélnek, akit épp ki akarnak dobni a palotából, de a fordítás a magyartalansága miatt könnyen pont ellenkező jelentésűként értelmezhető.

Á, inkább abba is hagyom!

Tehát a könyv jó (nagyon), ezért most az eredeti angol kiadást pontozom, a Könyvmolyképző Kiadó meg ezt ne támadásnak vegye, - nem biztos, hogy valakinek több keményfedeles KK-s könyve lenne, mint itt a családnak ( ;-P ) -, hanem feküdjenek rá a könyveikre még 1-2 napot a nyomdába adás előtt, mert erre rá fért volna még annyi simán. - (Ha nincs rá kapacitásuk, jelezzék, a fantasy-kat vállalom (kivéve a vámpírosakat, mert az nem fantasy, hanem.... semmi)! :D )

Azért kérjük a Lightbringer sorozatot is!!!

Értékelés: 7/10

Az egész trilógia értékelése: 8,3

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Olvasni jó!

Könyvmolyok

Titti Olvastár

Könyvmánia

Dühöngő!!!?!!!

Nyírjuk ki Leiterjakabot!

Ellentétben egy jó barátommal, nekem nagyon tetszett Brent Weeks Éjangyal sorozatának első két része, ezért alig vártam, hogy a trilógia záró darabja is megjelenjen végre a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. Mikor először láttam a könyvesboltban valamikor karácsony előtt, azonnal lecsaptam rá - a keményfedelűre -, úgy megörültem, hogy még a szokásos jóárasított kedvezményemet sem vártam meg, sőt haza sem mentem, hogy legalább egy sima Alexandrás Online rendelési kedvezményt kihasználjak. Ráadásul, mivel úgy gondoltam, hogy hagyom érni a kettőnk közti feszültséget, nem is kezdek neki azonnal az olvasásának, hiszen vannak még jó könyvek előtte, amit el akartam olvasni (Hyperion, Ködszerzet).

Végre eljött azért a nap, mikor belekezdtem.

Aztán jött a feketeleves.

Olvasom, olvasom, és azt veszem észre, hogy csomó részt nem értek benne. Gondoltam, túl rég olvastam az első részeket, nem emlékszem a cselekményre, ezért gyorsan elolvastam a 2. rész utolsó pár fejezetét, de azokkal nem is volt sok gondom, hamar eszembe jutottak a történeti szálak, ezzel tehát nem volt probléma. Akkor arra gondoltam, hogy lehet túl fáradt vagyok az olvasáshoz, vagy túl nagyok voltak az elvárásaim, ezért nem tetszik a könyv - mert a 100-200. oldal környékén már nem tetszett -, vagy hogy annak a barátomnak igaza volt, és nem volt jó már az első két könyv sem, de ezt nem akartam elhinni.

És akkor rájöttem.

Pár hasonlóan értelmes mondat van a könyvben is! :S

Nem emlékszem rá, hogy az előzményekben is így volt-e - szerintem nem -, de a könyvben akkora körmondatok vannak (ami nem baj), amik nem vezetnek sehová és teljesen magyartalanok (ez már baj), sőt se-füle-se-farka, se alanya, se állítmánya, mint például a képen, hogy viszketett a szemem, miközben olvastam, (hogy egy másik barátom tollával is ékeskedjek)! :D

Mivan, Weeks elfelejtett írnií? Kérdeztem.

És akkor megláttam. 

archmag

benne a mondat közepén.

Ez meg mi a fene? Semmi összefüggésben nem volt a mondat többi szavával. Elővettem az angol eredetit, és rögtön látszódott, hogy az archmagi [ősmágus (főmágus a könyvben)] eredetijének egy része maradt benne a magyar kiadásban.

Ekkor már volt egy halvány gyanúm, hogy amikor a kapitány rákiált az osztagára, hogy: SÜN! (Sün alakzatba fejlődj!), azt sem Weeks találta ki és írta meg, de ennek már nem jártam utána, de amennyiben a fordító élt a szabadságjogával, hát üzenem, hogy kizökkentett a mű élvezetéből - sőt azóta sem találok vissza.

Azt hittem, ennél nagyobb baki már nem maradhatott a könyvben (de nem csak ez az egy volt, hemzseg a hibáktól, alig bírtam olvasni, szó szerint szenvedtem rajta át magamat napokon keresztül, és persze a kedvemet is elvette az egésztől - a benne maradt fejezeteken belüli fölösleges (eredetiben nem szereplő) alfejezet-határoló grafikákról nem is szólva), mikor elértem az 53. fejezethez, ahol ez állt:

"Kylar nem tudta miért, de az, hogy Lantano Garuwashi megsértődött, és nem volt hajlandó megküzdeni vele öt éve, valahogy melengette a szívét."

Ebben az a furcsa, hogy a könyv első része sem játszódott még 5 évvel ezelőtt, sőt Kylar LG-vel kb. 1 hete futott össze először, az előző fejezetek egyikében. Ez megint rávett arra, hogy elővegyem az eredetit, hiszen ez látnivalóan hülyeség volt.

"Kylar didn't know why, but that Lantano Garuwashi was peeved not to get to fight him five years hence somehow warmed Kylar." 

Szerintem ez helyesen, noha nem diplomáztam angolból, mint gondolom a fordító:

"Kylar nem tudta, miért, de az, hogy Lantano Garuwashi megsértődött, mert nem kaphatta meg a párbaját öt év múlva, valahogy melengette a szívét."

Mit ne mondjak, ekkor már nagyon ideges voltam szerencsétlen fordítóra, hiszen ez ordító baki - ráadásul hány olyan apróbb mellett mentem el, amit esetleg észre sem vettem, csak éreztem inkább miattuk, hogy az egész könyv sántít, hogy inkább bele sem gondoltam -, és megnéztem, hogy ki az (Gazdag Tímea). Ő fordította le az első két kötetet is, de úgy, hogy nem akadtam fenn semmi kirívó baromságon. (Biztos volt bennük is, de csak annyi, mint más könyvekben, esetleg simán ráfoghatóak a fordítói szabadságra.) Hangsúlyoznám újra, eddigre már kb. 1200 oldalon túl volt a regényből, itt már illik ismerni a szereplőket, az író stílusjegyeit, stb.

Akkor mégis, mi a hiba, miben más a harmadik kötet, mint az első kettő?

Talán a korrektor (Gera Zsuzsanna) aludt el vagy el sem olvasta a nyers fordítást és egy sima ARC példányt adtak ki készként, pénzért? Sajnos nem tudom, de már előre félek, hogy milyen lesz az Abercrombie-trilógia harmadik részének (ha már végre kijön) a minősége! :S

Most komolyan, a Könyvmolyképzőtől kaptam a Lámpagyújtásra egy ARC példányt az Iron King-ből. Abban ehhez képest nem volt hiba (legalábbis látványos). Olvastam mostanában több KK-s könyvet, és mindet elfogadhatónak tartottam belülről (kívülről meg kimagaslóaknak).

Most azért vagyok olyan negatív, mert egy olyan könyv lett szerintem silány minőségben kiadva (drága pénzért megvéve), amit szerettem és a polc ékeként képzeltem el, most meg felidegesedek, ha csak ránézek?

(Pedig a könyv jó egyébként, nem akartam a magyar kiadás miatt lepontozni - 1-est kapna ugyanis a pontozási rendszer szerint -, ezért született meg ez a poszt!) 

Hol van még az április?

[A közelmúltban egy ilyen - fordító/kiadó - által elszúrt könyvet olvastam a Stephen King elveszett műveit valami olaszos nevű fickótól, hát az egyszerűen élvezhetetlen lett. Életem egyetlen egy pontos könyve a "fordító"-nak köszönhetően. Az annyira rossz volt, hogy a Stephen King HQ FAQ-ja nélkül teljességgel használhatatlan WC papír lenne csak az egész. De még az ő pontosításuk sem fedte le a hibák tömkelegét. A saját példányomban még vagy 10-et kijavítottam menet közben, aztán hagytam a csudába.]

Leiterjakab

Elküldöm ezt a posztot egyébként a FB-on a kiadónak is, kíváncsi lennék/leszek a válaszukra! Nem nyomtatom én a pénzt, hogy ne érdekeljen, ha félkész terméket sóznak rám!

Nektek van hasonlóan fájó élményetek könyvekkel kapcsolatban? Osszátok meg bátran!

Julie Kagawa - Vaskirály

Julie Kagawa - Vaskirály

(Vastrón 01.)

Julie Kagawa - The Iron King
(Iron Fey 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2012
Hossz: 372 oldal
Műfaj: ifjúsági, fantasy, romantikus
Fordította: Borbás Mária

Tartalom:

Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár – olyan, amit még kigondolni sem tudott volna.
Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem.
Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer.
De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez.

Rövid értékels - spoiler mentesen:

Miután ezt a könyvet a Könyvmolyképző Kiadótól kaptam mintegy promóciós anyagként, hogy olvassam el és véleményezzem, ha van hozzá kedvem, nagy örömmel kezdtem neki az olvasásának. Mikor utána néztem a könyvnek egy kicsit és láttam, hogy jó értékelési vannak világszerte és valamennyire még a műfaja miatt is az érdeklődésemre számot tartó lehet, külön megörültem. Jó ötletnek tartom a kiadótól az ARC-kötetek kipróbálását, hiszen így, mire ténylegesen is bolti forgalomba kerül a kötet, az addig esetlegesen körülötte kialakuló hype miatt üzletileg sikeres lehet, mint más könyvek. Különösen fontos lehet ez a hype olyan könyveknél, mint ez is például, amelyek nem önálló történetek, hiszen ennek a könyvnek is eddig összesen 4 része jelent meg már külföldön (plusz két e-book exclusive novella), így egy esetleges nagyobb siker talán meggyorsíthatja a többi rész magyar kiadását. Persze az esetleges rossz "sajtó" miatt negatív előjele is lehet a dolognak.

Julie Kagawa

Pár dolog azért az olvasás előtt "zavart" kicsit. Először is nagyon tetszik, hogy a Könyvmolyképző a könyveit tudatosan elválasztja egymástól és külön sorozatok keretében adja ki őket. A Sötét Örvény sorozat első tagjának megjelenése óta a szívem csücskei (keménykötésű kiadásai a könyvespolcaim ékei), azonban a Fine Selection (Vörös Pöttyös) sorozatban megjelentekhez eddig nem sok közöm volt - és persze ez abban fog megjelenni majd. Ezen kötetek tartalmának végigolvasása is problémát okoz, hiszen a romantikától túlcsorduló könyvek olvasása semelyik életkoromban nem volt rám jellemző. Másik izgulásra okot adó momentum a könyv műfajának ifjúsági kitétele. Ilyeneket sem nagyon olvastam már jópár éve és amikor mégis, akkor meg mindig azon izgulok, hogy nehogy nagyon gyerekes legyen, maradjon élvezhető a felnőtt olvasók számára is. A közelmúltban tettem ebbe az irányba egy kitérőt, mikor az Incarceron-t olvastam és mivel meglepően jó volt, ezért vártam és vágytam már egy hasonló könyv olvasására ismét.

Hamar kiderült, hogy a könyvben lévő természetfeletti szereplők az angolszász hiedelemvilág, mesék, mondák lényeinek tulajdonságaival rendelkeznek, tehát a tündék nem jóságos, erdőben lakó hosszúfülő lények, mint ahogy a fantasy irodalomban jobbára megszokott, hanem hideg, embertelen, csak a saját dolgával törődő faj, akik embergyerekeket rabolnak és cserélnek ki saját ivadékaikra, és akik mérhetetlen közönnyel viseltetnek általában az emberek iránt, mint ahogy ezt Meghan Chase - a 16 éves főhősnő - is a saját bőrén tapasztalhatja.

Tetszett, a könyv által felvázolt környezet, ahogy az emberek világába beszűrődik a "fátyolon" túli tünde világ. Lakói számára lehetséges, bár cseppet sem veszélytelen a világok közti átjárás. A tünde birodalmak (Udvarok) véget nem érő intrikák, cselszövések útján próbálnak előnyt szerezni a többiekkel szemben, és közben próbálják a köztük fennálló törékeny békét is fenntartani. Az Udvarok kellően változatosak, az írónő szabadjára ereszthette fantáziáját és - ugyan rengeteg más műből kölcsönözve nevesített lényeket (Kacor király, Robin pajtás), népmesei folklór-elemeket (Nagy Sidhe Hajtóvadászat), klasszikus fantasy-kliséket (Narniába nyíló szekrényajtó), mondabeli szörnyeket (trollok, ogrék, bogartok, driádok, sellők, stb.) - ragyogó egészé kovácsolta Sohasohaföldet. Akármelyik világban folyt épp a történet, szinte sohasem lassult le, nem fulladt unalomba.

A szereplők megformálása és jellemükhöz való konzisztens ragaszkodás már nem sikerült ennyire jól. Több szereplő viselkedik egyik fejezetről a másikra váltva addigi karakterének ellentmondva, és ez nem a karakterfejlődés miatt van sajnos.

A legnagyobb negatívum pont a romantikus részeknél van, amit most nem vállalok el, hogy biztos csak azért nem tetszett, mert egyébként sem tetszenek a romantikus könyvek.

Amikor a főhősnő beleszeret a gyönyörű tünde-hercegbe, azért mert gyönyörű, pedig egy kumma szót nem beszéltek még egymással, majd a herceg az életére tör, és ezt legalábbis szóban többször megismétli a későbbiekben is, erre ugye természetesen az a folytatás több száz oldalon keresztül, hogy "jaj, de hát olyan gyönyörű, selymes a haja, meg a bőre is, jajaj, mi van velem, mikor csókol már meg?", majd erről az állásról se szó se beszéd, elkezdenek "csőrözni és járni", hát szerintem roppantul gagyi megoldás volt, kb. értelmetlen és érthetetlen is. 

Valaki majd nyugtasson meg, aki olvasott más romantikus könyvet is ezen kívül, hogy a többi romantikus könyvben ez ugye nem mindig ennyire bután van megírva? A könyv ezen vetülete számomra értékelhetetlen volt, ami a pontozáson is meglátszik. Egy tényleg fiatal olvasónak - mondjuk 10-16 közt -, azért ez a szám nyugodtan lehet jóval magasabb is, de aki már életében olvasott fantasy-t, az olvasott ennél jobban megírtat is, az biztos. 

Mivel a vége tetszett, azért maradok a második kötetre is, ha már egyszer elolvastam a "bevezetőjét" a történetnek! :D

Értékelés: 5/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Fantasticvolumes

Hóvirág

Meggie világa

Sivatagirózsa
Könyvesbetűfüggő

Max Brooks - World War Z - Zombiháború

Max Brooks - World War Z - Zombiháború

Max Brooks - World War Z: An Oral History Of The Zombie War 
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2011
Hossz: 405 oldal
Műfaj: horror, dokumentum-regény, disztópia, sci-fi
Fordította: Pásztor Zoltán

Tartalom:

A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget.

Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt. Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról, és a derengő fényről az alagút végén. E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező.

Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják egyes olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé.

Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A szavazatok alapján Max Brooks - Word War Z könyve érdekelte most a legjobban az olvasókat itt a blogon, és mivel engem is nagyon izgatott, hogy milyen lehet egy zombikról szóló KÖNYV, ami a szó szoros értelmében nem is horror, hanem DOKUMENTUM-REGÉNY, egyáltalán nem esett nehezemre előre venni az olvasmányos listámon.

Max Brooks (1972 - )

A könyv a meg nem határozott nagyon közeli disztópikus jövőben játszódik (vicces, de igazából már a múltban, hiszen Fidel Castro még él a könyvben, miközben ugye már 2008-ban meghalt - [lehet, hogy az Alpha egységek elvégezték a feladatkat, és nem robbant ki a járvány???]), a kb. 10 éves Első Zombi Háború után. A tartalom meglepően jól összefoglalja, mi vár ránk a könyvben. Az emberiség legyőzte az élőhalott veszélyt, na de milyen áron? A háborúról szóló jelentése miatt a szerző meginterjúvol jópár túlélőt, akik valahogy túlélték az apokalipszis-szerű háborút. A közvetlen, személyes hangvételű jelentést azonban az ENSZ kérésére statisztikai adatok szintjére átírja, a kimaradt sztorikat könyvbe rendezve kiadja, hogy sose feledjük, hogy zajlott ez az egész háború.

Ennyi van a 3 oldalas előszóban, onnan pedig gyakorlatilag egy interjú-kötet az egész könyv mondjuk Havas Henrik stílusában. Párbeszéd nincs, csak a szerző kérdései és narrálása, hogy az intejúalany beszéde közben milyen metakommunikációs jeleket használ - valamint természetesen a kérdezett válaszai.

Huhuhúú, de rosszul hangzik ez egy igazi (túlélő)horror-ra, vagy akcióra váró könyvolvas számára!!! Igaz?!

Az hát, de ne szaladjunk messzire azért, mert SEMMI PROBLÉMA nincs ezzel a formával, sőt!

Először is, a maradék 400 oldal tömény izgalom, amit az épp interjúvolt (elég sok) szereplő egyes szám első személyű háborús elbeszélései garantálnak. Van a megkérdezettek közt természetesen sok politikai vezető, hivatásos katona, de rengeteg a sors által véletlenszerűen kiválasztott túlélő-civil is, mint például, űrhajós, vak kertész, mélytengeri búvár, őrült gyermek, ortodox pap, hacker, tv-s celeb, harcikutya kiképző és még sorolhatnám napestig. A szereplők történetei által bejárhatjuk konkrétan az EGÉSZ világot (Magyarországot a Diósgyőri vár (és védői) képviselik nem túl nagy sikerrel) Észak-Korea, Japán, Amerika, Kuba, Kína, Antarktisz, Franciaország, Dél-Afrika, Nemzetközi Űrbázis, hogy csak pár helyszínt említsek. 

A történetek nem meglepő módon a zombi-ember háború csatáinak felelevenítéséről szólnak, a technika hatástalanságáról, az országok bukásáról, a nélkülözésről, az átélt borzalmakról, az emberiség gerincének megroppanásáról, valamint - persze, de nem bántóan buta módon - az emberi nagyságról és küzdeni akarásról. 

A könyv 15. oldalán tudtam már kb., hogy ez nagyon fog tetszeni, izgultam végig, hogy most mi  lesz, hogy lesz, pedig ugye az elején kiderül, hogy győzünk, szóval igazán lehetett volna nyugodtabban is olvasni, de nem ment. Ezek a rövid - általában 2-10 oldalas - történetek annyira jól kitaláltak és megírtak - legalábbis nekem nagyon tetszettek, hogy szinte elfelejtettem, hogy nem egy második világháborút feldolgozó valóságos borzalmakról szóló interjúkötetet olvasok, csak egy fikciót, és ezt nagyon kevés könyvnél éreztem. 

Miről nem írtam még egy zombiháborúval foglalkozó könyvnél?

Ja, a zombikról! Pont olyanok, mint a filmekben. Többször mondtam már, hogy ők a kedvenceim, nem tudom miért. A vámpírok nem mozgatnak meg bennem semmit, hiába van ez a nagy hype körülöttük már évek óta. A filmek is gyengék általában amik róluk szólnak, na de a zombik és a róluk szóló filmek... az igen! 

Szóval lassúak, buták, mérhetetlenül sokan vannak, erősek, csak akkor "halnak meg", ha elpusztul az agyuk és meg akarnak minket enni! Pont ahogy szeretem őket.

Viszont a könyv is miattuk veszített el 1 pontot. 

Az egyik fő motívum volt a könyvben a tengerből támadó zombik, amivel nem is lenne semmi bajom, de az egyik történetben egy atomtengeralattjáró merül le az óceán fenekére olyan szintre, ahol már félő, hogy a tengeralattjáró nem bírja a nyomást és összeroppan. Ott találkoznak az óceán fenekén vonuló zombi-hordákkal!

WTF!!!

Hát azért az ő fejük is szétmegy simán akkora nyomáson, ilyen tekintetben nem természettfeletti lények. Ez oltári nagy baromság, amit nem ment az a tény, hogy persze az egész könyv is az (bár persze roppantul szórakoztató is mellette)! :D

Van még benne pár apró butaság, de ezen kívül olyan, ami rontaná az értékelést, nincsen, persze azért nem árt kicsit nyitottnak lenni a dologra. - Na jó, egy példa: hogy lettek ennyien és mitől lett zombi az első? Már az elsőkre is gyorsan és azonnal ráment a katonaság, de nem tudták megállítani azt a kevés zombit? Aztán meg "simán" a több milliárdot?

Külön tetszett még benne, hogy mikor már vége volt az egész háborúnak, jön még pár olyan történet, amik a háború utáni életet mutatják be, roppant hangulatosan:

"...Múlt héten legénybúcsút tartottunk az egyik szomszéd srácnak. Elkértük a környék egyetlen működő DVD-lejátszóját meg egy-két békebeli pornót. Az egyik jelenetben Lusty Canyont három ürge sorozta egy ilyen gyöngyházmetál BMW Z4 kabrió motorháztetőjén, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ma már biztos nem gyártanak ilyen fasza verdákat."

Értékelés: 9/10

A könyvből már forgatják a filmet - talán Brad Pitt főszereplésével -, amit már az eddigieknél is sokkal jobban várok! Ebből szenzációsan jó (de legalábbis iszonyúan látványos) zombifilmet lehetne csinálni, amelyek telis-tele lehetnének látványos tömeg(pusztító) jelenettel, iszonyú méretű zombi hordákkal, látványos csatákkal. Remélem nem fogunk csalódni jövőre a mozikban!

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Cinegore

Könyvmolyok

Librarium

Pactolous

LFG

Olvasónapló

Halfps

Octavarium

Jeffi olvas

Wolfwithin

BookUp!

Joe Abercrombie - Miután felkötötték őket

Joe Abercrombie - Miután felkötötték őket

(Az Első Törvény 02.)

Joe Abercrombie - Before They Are Hanged
(The First Law 02.)  
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2011
Hossz: 664 oldal

Műfaj: dark-fantasy
Fordította: Kamper Gergely

Tartalom:

Hogyan védjünk meg egy az ellenségtől körülvett, árulóktól hemzsegő várost, ha szövetségeseinkben sem bízhatunk, elődünk pedig nyom nélkül eltűnt? Ennyi éppen elég is hozzá, hogy egy kínvallatónak menekülni támadjon kedve - pedig bot nélkül még járni sem tud -, csakhogy Glokta inkvizítornak válaszokra van szüksége, mielőtt a gurkhuliak a kapukon dörömbölnek.
Az északföldiek átlépték Angland határait, és tűz meg pusztulás terjed a nyomukban a fagyott vidéken. Ladisla koronaherceg dolga az lenne, hogy elkergesse őket, és dicsőséget szerezzen magának. Csak egy probléma akad: a világ legrosszabbul felfegyverzett, legképzetlenebb és legtehetségtelenebbül irányított seregét kell vezetnie.
Bayaz, az Első Mágus, merész kalandorok csapatát vezeti a múlt romjain keresztül. A délvidék leggyűlöltebb nője, Északföld legrettegettebb férfija és az Unió legönzőbb fiúja különös útitársak bár, de ha nem gyűlölik egymást annyira, félelmetes csapat válhat belőlük.
Ősi titkokra derül fény. Véres csatákat nyernek meg és vesztenek el. Halálos ellenfeleknek bocsátanak meg - de csak miután felkötötték őket.
 

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A szenzációs első rész után nem volt kétséges, hogy a folytatásnak is azonnal nekiugorjak. Szerencsére a könyv külseje és belseje is hasonló maradt az eredetihez, ezért nem csak a könyvespolcon mutat jól együtt a két könyv, hanem stílusbeli törést sem fedezhetünk fel közöttük. Látszik, hogy az író szinte egyszerre írta meg az egész trilógiát, nem pihent a részek között évekig, mint oly sokan mások. :)

A történet ott folytatódik pont, ahol az első rész véget ért, nincs váratlan, nagy ugrás a két könyv között. Az új szereplők szintén zseniálisak, a régiek pedig hozzák a karakterüket továbbra is. A cselekmény őrületes sebességgel pörög, ha lehet, akciódúsabb, mint az első rész volt. A párbeszédek is élvezetesek maradtak és hát Glokta... ő is szenzációs.Személy szerint én nem élvezem annyira, mikor arról olvasok, hogy hogyan suhognak a kardok a csatában, ki merre és miért fut, úgyhogy ebben a könyvben is a csatajeleneteket kedveltem a legkevésbé (de azért jók voltak azkok is), viszont nagyon jól volt ábrázolva a "berzerker" mód, amibe Logan néha belépett, valamint ha már harc, akkor ostrom legyen, és szerencsére az ostrom rész is nagyon el volt találva. 

Joe Abercrombie (1974- )

Kicsit sokat vánszorogtak a hőseink a sivatagban és az északi kalandozókról pedig többet olvastam volna, de ezek csak finomságok, és persze biztosan sokan nem is értenének velem egyet (sok mindenben), szóval ez csak az én nyűgöm.

A penge maga frissességével, váratlanságával nagyon nagyot ütött, itt pedig már joggal várhattuk, hogy a folytatásban is azt kapjuk, amit meg is kapunk hiánytalanul, de ez már nem a derült égből érkezik a semmiből, hanem már jó előre rákészülhetünk.

Akiknek tetszett az első rész, azoknak nem kell ajánlani, akik meg nem olvasták az elsőt, azok meg azzal kezdjék! - Most!! :P

Értékelés: 9/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Hairdryer Blues - a fordító blogja

LFG

Joe Abercrombie - A penge maga

Joe Abercrombie - A penge maga

(Az Első Törvény 01.)

Joe Abercrombie - The Blade Itself
(The First Law 01.)  
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2010
Hossz: 632 oldal
Műfaj: dark-fantasy
Fordította: Kamper Gergely

Tartalom:

Kilencujjú Logennek, a hírhedt barbárnak végül elfogyott a szerencséje. A kelleténél eggyel több viszályba keveredett bele, és hamarosan halott barbár válik belőle. Nem marad utána semmi, csak vacak dalok és halott barátok.
Jezal dan Luthar, az önzőség szobra nem vágyik veszélyes kalandokra, legföljebb a vívópáston szeretne dicsőséget kivívni magának. Csakhogy kitörni készül a háború, és a fagyos észak csatamezőin sokkal véresebb szabályok szerint küzdenek.
Glokta inkvizítor, a nyomorékból lett kínvallató semmit sem szeretne jobban, mint hogy koporsóban lássa hazatérni Jezalt. Persze ő mindenkit gyűlöl. Aki az árulást próbálván száműzni az Unióból, egymás után hallgatja a vallomásokat, annak aligha marad ideje barátságokat kötni - ráadásul a holttestek mutatta legfrissebb nyom talán egyenesen az állam rothadó szívébe vezet... Már ha elég ideig életben marad, hogy követhesse...

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Magyarországi megjelenése előtt már hallottam a szerző munkáiról, és csak elismerő jelzőkkel illette mindenki, ezért egy másodpercig sem volt kérdés, hogy beszerezzem-e aznap, mikor kijött. Főleg, miután megláttam, hogy milyen minőségű a könyv (kívűlről). Minden könyvnek ilyen szép külalakkal kellene kijönni, mint ahogy a Könyvmolyképző Kiadó jelenteti meg a könyveit (meg persze azért más kiadók is adnak a minőségre: Európa, Cartaphilus, stb.), de ez a könyv azonnal elvarázsolt.

De nézzük mi van belül! Az első fejezet (vagy a prológus, már nem emlékszem) nem tetszett, de csak azért, mert a beharangozókból, előzetes posztokból arra számítottam, hogy... nem is tudom mire, de aztán jött az Inkvizíció és az egész könyvet elvitte a hátán. Mindenkit imádtam benne, még a k.cs.g főinkvizítort is, meg a bájgúnár kardforgatókat, a praktikálisokat (hát azokon kész voltam) és persze Glokta inkvizítort, akinél jobb karaktert nem írt senki még, aki ennyire emlékezetes maradt volna számomra. (David Gemmell, David Cook, G. R. R. Martin, Steven Erikson írt hasonlóan karakteres szereplőket azért.) Az északi harcosok csapata is azonnal megkedvelhető - bár tutira nem akarsz hozzájuk tartozni!!! :D

Itt nincsenek hősök, nincsenek jó lovagok, csak gonoszok vannak és "szürke" emberek, saját kis ambícióikkal. Frissítő volt volt egy ilyen könyvet olvasni, messze az átlag felhozatal fölé emelkedik.

A történet sodró, olvastatja magát - sziporkázó párbeszédek (na, ez van a fülszövegen is, de tényleg azok!), feszes jelenetek váltogatják egymást. Épp annyi leíró résszel, hogy ne legyen unalmas, lassú a könyv, de azért a háttérben történő dolgokról is értsünk meg mindent, amit az író meg szeretett volna értetni velünk.

Joe Abercrombie (1974 - )

A nyelvezet élvezetes, teli káromkodással (nem ezért élvezetes, de nagyon örülök, hogy az előzetes rémhírek szerint a magyar kiadásból végülis nem kerültek ki a trágár részek), a fordítás remek. A fülszövegben lévő ajánlókkal teljesen egyet értek, itt most nincs semmi csúsztatás, nem azért vannak ott, hogy több fogyjon a könyvből (vagyis de, csak most igazak) :)

Nagyon nagy élmény volt olvasni, igazi keményvonalas fantasy! Gondolom a káromkodások miatt kapta meg a csak felnőtteknek pecsétet, mert egyébként nincs benne más, ami miatt ne lehetne akár általános iskolában is olvasni (esetleg Glokta szarkasztikus humora nehezebben érthető).

Azóta kijött a 2. rész is, már a 3-at várom tűkön ülve, valamint nagyon remélem kedves kiadó, hogy JÖN A SZERZŐ TÖBBI KÖNYVE IS UGYE???? :D

Értékelés: 9/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

SF Portál

Hairdryer Blues - a fordító blogja

Rhewa

Bukfaloda

LFG

Brent Weeks - Az árnyak útján

Brent Weeks - Az árnyak útján

(Éjangyal Trilógia 01.)

Brent Weeks - The Way Of Shadows
(Night Angel Trilogy 01.)  

Eredeti megjelenés: 2008

Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó 2010

Hossz: 670 oldal

Műfaj: dark-fantasy
Fordította: Gazdag Tímea

Tartalom:

A tökéletes gyilkosnak nincsenek barátai csak célpontjai. Egy fehér kígyó puffant az asztalra. Kylarnek alig jutott ideje megállapítani, hogy mi az, mielőtt a kígyó az arca felé csapott volna. Látta a nagyra tátott száját, benne csillogó méregfogakkal. Hátrahőkölt, de túl lassan. Aztán a kígyó eltűnt, Kylar pedig hanyatt esett a székről, de ugyanabban a pillanatban talpra is ugrott. Blint az állatot a feje mögött megmarkolva tartotta a kígyót. A levegőben kapta el, amikor támadott. Tudod, hogy mi ez, Kylar? Fehér áspisvipera. A világ egyik leghalálosabb kígyója volt. Kicsik voltak, ritkán nőttek nagyobbra, mint egy ember alkarja, de akit megharaptak, másodperceken belül meghalt. Nem, ez a kudarc ára.  

Brent Weeks (1977- )

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Ha már a blog megíndítást nagy eszesen egy sorozat második részével kezdtem, akkor hagy emlékezzek meg a nyitókötetről is. A szerző teljesen ismeretlen volt a számomra, mikor megláttam ezt a hallatlanul jól kinéző könyvet a boltban és a tartalma elolvasása után azonnal lecsaptam rá. Nem bántam meg, a könyv azonnal magával ragadott, rögtön megkedvelhető/megutálható karakterei, sodró lendülete, jó stílusa és a végig pörgő cselekményszál egy percig nem hagytak unatkozni. Egy nap alatt a végére értem, pedig manapság nem sok regénnyel tudom ezt megtenni, hiszen a munka mellett nem csak olvasni van kevés időm, hanem minden másra is.
Mindenkinek ajánlható nyugodt szívvel, aki nem (csak) romantikus regényeken nőtt fel. Ők inkább kerüljék el! Igazi dark-fantasy.
 

Értékelés: 9/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia
Moly

Goodreads
Keményfedél

Ekultúra

Könyvmolyz

Francicával olvasva

Kincsesládikó

Olvasószoba

Brent Weeks - Az árnyékvilág peremén

Brent Weeks - Az árnyékvilág peremén

(Éjangyal Trilógia 02.) 

Brent Weeks - Shadow's Edge
(Night Angel Trilogy 02.)  

Eredeti megjelenés: 2008.

Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó 2011

Hossz: 646 oldal

Műfaj: dark-fantasy
Fordította: Gazdag Tímea

Tartalom:

Kylar leszámolt orgyilkos életével. Az Istenkirály hatalomátvétele után a mestere, Durzo, és legjobb barátja, Logan halottak. Kylar új életet kezd: egy új városban, új barátokkal, új hivatással. Új életével új titkok kerülnek napvilágra és régi ismerősök keresik fel Kylart. A sok új rejtély közül csak egy, hogy Logan talán életben van. Kylart fájdalmas választások elé állítják: örökre kilép az árnyak közül, és békében él új családjával, vagy kockára tesz mindent, hogy végrehajtson egy utolsó, nagy megbízatást?

Brent Weeks (1977- )

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Az első résztől még nagyon óvakodtam, de főleg az igényes kiadás miatt azért megvettem és körülbelül két nap alatt elolvastam. Nagyon tetszett. Ennyi elég is volt hozzá, hogy a második részt a megjelenése napján azonnal beszerezzem, de sajnos csak most volt időm rá, hogy elolvassam.

A várakozást nem követte csalódás, a történet ott folytatódik, ahol az első résznek vége van. Hasonlóan fordulatos mint az első rész.

A harmadik rész tuti megvevős, elolvasós.

A kiadói infó szerint idén még kijön, szóval nem is kell olyan sokat várni rá.

Azoknak, akik szeretik az igényes fantasyt, nem riadnak meg a sötét tónusoktól, a mágiától és a vértől, szextől és káromkodásoktól. Igazi dark fantasy.

  

Értékelés: 9/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Olvasonapló
Könyvmánia
Katamano