Suzanne Collins - A kiválasztott

Suzanne Collins - A kiválasztott

(Az Éhezők Viadala 03.)

Suzanne Collins - Mockingjay
(The Hunger Games 03.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Agave Könyvek, 2011
Hossz: 338 oldal
Műfaj: ifjúsági sci-fi
Fordító: Totth Benedek

Tartalom:

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?

Ez most rövid lesz, hisz itt és itt már megírtam a lényeget, most is azt mondhatom, hogy a könyv stílusa jó, olvastatja magát. Akiknek tetszett az első vagy a második rész, ezt úgyis elolvassák, akik azokat nem olvasták, úgysem ezzel fogják kezdeni, szóval itt lehet egy nagyon kicsit spoilerezni is.

A könyv elején végre-valahár kitör az az átkozott forradalom és a Körzetek összefognak a Kapitólium ellen. Sok felesleges nyűglődés után ebben szerepet vállal kedvenc tinilányunk is. Viszont a lázadók nem egy csapásmérő egység tagjaként/vezetőjeként számítanak rá, ahogy ő azt remélné, hanem mint a forradalom arca - egy tévés stábbal kell járnia a Körzeteket és propagandavideókat készítenie. Nos ez pont annyira hangzik unalmasnak az olvasó számára, mint ahogy Katniss sem repes az ötlettől, hogy média-sztár legyen (újfent), "szerencsére" a frontvonali kedélyes videózgatást és a fiúkon és az életen való agyalást néhány jelenet - bombázás vagy behatolás egy hegybe - sikeresen oldja.

A könyv feléig hasonló mederben folydogál a cselekmény, de közben megismerjük a 13. Körzetben lakók életét is, amiről eddig semmit nem tudhattunk meg. Ez a rész megint érdekes, néhány kifejezetten jobb váratlan jelenettel tarkítva (pld: Peeta).

Suzanne Collins (1962 - )

Ezután végre az akciófanatikusok is megkapják a könyv végéig tartó nagyjelenetüket, ami a lázadók Kapitólium elleni ostromát meséli el. Persze itt sem a katonák látószögéből, hanem Katnisséból, szóval sokáig semmit nem tudhatunk az eseményekről, csak a stylistok, tévések okfejtésit olvashatjuk. Egyébként ezek nem voltak egyáltalán rossz részek, inkább csak nagyon fura, hogy az egész trilógiában ekkora szerepet kaptak a médiában szereplő háttérfigurák. Az első két részben Cinna szerepe még érthető is volt, de itt már nem sok babér terem a stylistoknak - hittem én -, de aztán a tévések megkapták a pisztolyaikat, majd jött egy vadiúj stylist is... igazi harci alakulat! :)

Itt volt aztán minden! Olyan főváros, aminek minden métere DURVÁN HALÁLOS, egy gombnyomásra elinduló (vagy önműködő!!) csapdákkal van tele. Érthető, hiszen a fővárosban nem lakik senki, mert támadják! Ja, hogy nem, hogy tele vannak az utcák és a házak az ostrom elől otthonukból el sem menekülő őslakosokkal, hogy az utcán az ostrom alatt is nyitvatartó cipőbolt elé kipakolt boás cipőket tároló cipősstand mögött keresnek fedezéket az orvgyilkos különítmény tagjai, hogy a város vezetése, mikor már csak szinte egy utcát tart az egész városból - sőt az egész országból! -, még Katnissékra enged egy HORDA legyőzhetetlen mutánst a város közepén, akik a saját katonáikat is megeszik? Hát igen, ezek rettentő hihető részletek - sok ilyen van még ám! -, de egy tízéves tutira tátott szájjal olvassa, mert egyébként nagyon izgalmasan van megírva! :D

Az írónő apja az Air Force-nál dolgozott, de az biztos, hogy a harci jelenetek megírásánál nem sokat segített a lányának.

A vége viszont teljesen jó volt, méltó lezárása az egész trilógiának.

A sorozat elolvasását nem bántam meg, a füstölgésem inkább annak szól, hogy sok olyan része volt a trilógiának, ami szerintem csöppet átgondolatlan vagy - legalábbis nekem, vagy a férfi olvasóknak - először unalmas aztán meg egyenesen bosszantó volt (főleg az érzelmi szál a három főbb szereplő közt - ami nyilván a regény legfontosabb része is volt egyben, de a sok-sok-sok-sok-sok-sok méltató kritika miatt nem gondoltam, hogy ez itt most annyira nagy hangsúlyt kapnak). A trilógia legjobb része az első könyv első része [erről olvastam volna szívesen még 1000 oldalt, ha már a beígért durva vérengzés az Arénában elmaradt], a fecsegőposzáták ötlete és az A bitó című vers voltak.

Természetesen azért találkozunk a moziban!

Értékelés: 6/10

Linkek:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Suzanne Collins - Futótűz

Suzanne Collins - Futótűz

(Az Éhezők Viadala 02.)

Suzanne Collins - Catching Fire
(The Hunger Games 02.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Agave Könyvek, 2010
Hossz: 314 oldal
Műfaj: ifjúsági sci-fi
Fordította: Totth Benedek

Tartalom:

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt. A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.  

Az első rész után azonnal elkezdtem a másodikat, köszönhetően az írónő stílusának, amit az előző rész posztjánál már méltattam eleget. Szerencsére a könyvnek ez a legerősebb aspektusa és ez szemernyit sem változott. Az írónő prózája még mindig magával ragadó, erőteljes és a fejezetek végén lévő kis csattanók is megmaradtak továbbra is.

A történet ott folytatódik, ahol az első rész véget ért. Számomra ez volt a "nagy" kérdés, hogy a trilógia minden egyes része vajon egy-egy új Viadalt mesél-e el, vagy Katniss története halad előre - egy esetleges Kapitóliummal szembeni lázadás felé. Nos a válasz is-is.

Suzanne Collins (1962 - )

A könyv első !!kétharmadában!! Katniss a Körzetek közt utazgat ide-oda, "boldogan" idegesíti az egyszeri olvasót a két fiún való állandó - és persze hasztalan és hiábavaló - agyalásával. Amikor nem ez tölti meg az elméjét, akkor azok a részek valóban szórakoztatóak és a cselekmény szempontjából is előremutatóak. A szereplők jellemfejlődése bár érzékelhető, de semmiképpen nem jelentős - bár mivel ekkor a lány még mindig csak 17 éves, nem is lehet túl nagy változásra számítanunk. Azt azért meg kell hagyni, hogy a fiúkon való gondolkodása sosem merül ki annyiban, hogy "most éppen melyiket szeressem", inkább egy önmagában bizonytalan fiatal lány gondolatai ezek.

Mikor újra elér a Kapitóliumba a cselekmény fonata megtudunk pár adalékanyagot az ország működéséről, felépítéséről, a lakóik életéről, ami a második rész legjobb fejezeteit jelentik. A főváros felépítése és működése sajnos itt már az előzőleg részletezett gyermekbetegségekkel komolyabban küzd. Szerintem itt jól látszik, hogy a könyv főleg fiatalabbaknak íródott, akik nem várják még el, hogy a könyvben bemutatott ország valóban - valamennyire legalább - működőképes legyen. Más kérdés, hogy vajon fontos-e ez a kérdés egyáltalán egy szórakoztató regénynél. Nekem most az volt, mert a cselekmény nem kötött le eléggé, nem vesztem el az írónő altal megálmodott világban. Konkrétan például egy nagyobb fordulatra sem emlékszem ebből a részből, leszámítva persze a Nagy Mészárlás idei szabálymódosítását. Bár ugye azt mindenki sejtette, hogy valami hasonló következik, és Katnissnak újra íjat kell ragadnia?

Az utolsó harmadban újra - egy másik - az Arénában vagyunk, ahol szintén hullanak az emberek, de újfent alig 1-2 halálesetnek lehetünk közelről tanúi, szóval az első részhez képest a vér mennyisége itt sem nőtt. Az Aréna felépítése és működése jópofa volt, jobb, mint az első részben.

A könyv végének csavarja sejthető volt, de így is működött.

Az első résztől történetileg gyengébb (unalmasabb) rész volt, ami ha nem is teljesen felesleges rész volt, hiszen a cselekmény ha tyúklépésben is, de haladt előre benne, ám ennyi történés belefért volna a harmadik rész elejébe is max. 50-100 oldalban. A félreértések elkerülése miatt, nem volt rossz könyv, pár óra alatt ki lehetett olvasni - az írónő stílusa miatt élvezetes is volt -, de megvannak a maga gyengeségei.

Akkor mégis kinek? Akinek nagyon tetszett az első rész és aki tudni akarja, melyik srác mellett köt ki Katniss a trilógia végén! :D

Értékelés: 6/10

Linkek:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Suzanne Collins - Az Éhezők Viadala

Suzanne Collins - Az Éhezők Viadala

(Az Éhezők Viadala 01.)

Suzanne Collins - The Hunger Games
(The Hunger Games 01.)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Agave Könyvek, 2009, 2012
Hossz: 300 oldal
Műfaj: ifjúsági sci-fi
Fordító: Totth Benedek

Tartalom:

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.



Nem, mintha annyira ellene lettem volna a trilógia elolvasásának, de annyira hypeolják ezeket a könyveket, hogy a márciusi moziba kerülése előtt mindenképpen szerettem volna elolvasni legalább az első részt. Mivel aztán úgy alakult, hogy négy nap alatt elolvastam az egész trilógiát, sejthető, hogy nem voltak rosszak a könyvek.

A könyv egyes szám első személyű, jelen idejű mesélési módja lehetővé teszi a szereplővel való gyors azonosulást - vagy legalábbis a helyzetébe való beleélést megkönnyíti. Az írónő mondatai lényegretörőek, rövidek, sehol sem találkozhatunk kövér mondat-szörnyetegekkel, ezért a könyv feszes tempójú, olvasmányos, könnyen érthető. A fiatalok körében nem nehéz kitalálni, miért lett ennyire népszerű. Legjobban a fejezetek zárómondatainak frappáns csattanói tetszettek. Szerencsére ez az írói stílus az egész trilógián végigvonul.

Suzanne Collins (1962 - )

Katniss története viszont számomra - egy kicsit - csalódás volt, bár az első rész tetszett a legjobban a három közül, ami annyira nem meglepő. Én egy kicsivel több akciót vártam, hamár egy túlélési játékról és a Kapitólium által elnyomott Körzetekben zajló hétköznapi életről (elnyomásról) szól az első rész. Az elbeszélési mód sajátosságai miatt azonban a küzdelemből alig látunk valamit, csak azokat az összecsapásokról tudunk meg valamit, amiket a főszereplő átél, vagy legalábbis valahonnan megfigyel. Nem vártam hatalmas irtást és vérgőzös kivégzéseket - végülis a Viadal szereplői gyerekek, az írónő pedig gyerekkönyveket írt ez előtt -, de tény, hogy többet tartózkodott Katniss a könyvben a styistokkal és az öltözködő asztal mellett, mint amennyit akcióban. A többi olvasó véleménye miatt, akik mind a világ (és a Viadal) brutalitását emelték ki én sokkal durvábbra számítottam. Nem tudom, hogy ők (vagy én) miket olvastak/olvastam eddig, de tisztán látszik itt az ingerküszöbünk különbsége! :D

[Például nagy a kiakadás azon, hogy a Viadal első napján meghal 11 gyerek a 24-ből. Erről összesen egy sor - ha - van a regényben, meg az esti halottak felsorolásakor a tévéadásban bemutatják a Viadal előtt készült fényképeiket. Ennyi. - Nem keveslem a 11 halott gyerek számát, csak a jelenet miatti felzúdulást tartom eltúlzottnak. Hol van ez például Steven Erikson népirtás(ok)ról szóló könyveihez képest? Sehol.]

Romantikából viszont - bár nem teljesen a szokványos fajtájából -, kicsit többet is kaptam mint szerettem volna. Az rendben volt, hogy a két - tökéletes, sok-sok jó tulajdonsággal rendelkező - srác közt őrlődő hős(lány) sehogyan sem tud dönteni, végül is kit szeret, ki a barátja, mikor kiben bízzon, de hogy állandóan ez járjon a fejében... nem kétlem, hogy a lányoknál ez igazából az életben is így van, ezért ezt nem rovom fel a könyv hibájának, inkább ez az aspektus túl realista volt, hogy az egyszeri férfiember ezzel 3x300 oldalon keresztül komolyan foglalkozzon és közben még szórakozni is tudjon a cselekményen - ami nem is pörgött annyira. Katniss egy igazán kedvelhető karakter lenne, de annyi "idegesítő" gondolata volt, hogy végül már nem is tudtam komolyan venni. Amikor akciózni kellett, egy váratlant húzni, vagy elragadták az érzelmei, akkor nem volt gond, de ha elkezdett vele az írónő gondolkodni ...a két fiún és a saját érzésein... az mondjuk az ötödik alkalom után a színtiszta fájdalom volt - igaz, anélkül viszont nem lett volna a regény, aminek jelentős részét Katniss gondolatai és belső vívódásai tesznek ki.
Igazán egyik szereplőt sem kedveltem meg a rész végére túlságosan, de talán csak a koszos mellék-karaktereket (a 12. Körzet lakói, Haymitch), azokat, akiknek a gondolataival olyan sokat nem "gatyázott" az írónő. Elnyomott, szenvedő, meghasonlott, részeges. Rendben van. A többiek túl jók vagy túl kaotikus-tinédzseres gondolkodásúak voltak a számomra.

Ami tényleg jó volt, az a Körzetek és a Kapitólium közti különbségek bemutatása (élet, emberek, gondolkodás, technika), valamint a Vidal maga (bár ugye ez semennyire nem egyedi ötlet, de a szabályrendszere és mműködése igen jól ki lett találva).

A könyv első harmada nagyon tetszett, a 12. Körzet életébe nyújtott bepillantást. Érdekes volt, izgalmas, több helyen kifejezetten megható - bár nagy dolgok nem történtek itt. A következő rész is jobb volt közepesnél, bemutatták a Kapitóliumot, a környező világból kaptunk egy kis ízelítőt, majd a kiképzésről, majd a végén jött maga a Viadal. Teljesen jó volt, semmi miatt nem akarnám lehúzni, de aki az ott olvasható vérengzés miatt akarná elolvasni a könyvet, az el se kezdje, főleg sétálgatnak és beszélgetnek a szereplők - 1-2 akciósabb résszel megtoldva.

Úgy érzem, hogy kicsit nagyobb a felhajtás a könyv körül, mint amit igazán megérdemel - bár tényleg jó azért. A benne felvázolt disztópikus világrend viszont - amiről inkább majd a második és méginkább a harmadik könyvben tudhatunk meg többet -, teljesen életképtelen, ezáltal hiteltelen is. Amíg egy 1984-nek például elhisszük, hogy a Nagy Testvér mindent lát - és hogy egy hasonló jövő árnya jelenleg is a fejünk fölött lebeg(het) -, addig itt csak legyinthetünk, ha jobban belegondolunk. Nem azért, mert hogy "ááá, ilyen úgysem lesz, ez túl durva lenne", hanem azért mert az egész értelmetlen (főleg a 3. részben taglalt Kapitóliumi részek miatt).

Kinek ajánlanám? Akiknek tetszik a disztópia műfaja, nem idegenkednek az akció jelenetektől, de azt hiszem, inkább a fiatalabb lányoknak, olvasva - és elfogadva - a többi könyvesblogos író egybehangzó 10/10-es véleményét. :P

Értékelés: 7/10

Linkek:
Wikipedia
Moly
Goodreads

Ez lesz az első olyan poszt, ahol nem gyűjtöm össze a többi blog e könyvre vonatkozó linkjeit, van belőle vagy 100. :D