Pierrot - Gábor Endre - Az ördög köve
(Jonathan Hunt 02.)
Megjelenés: Alexandra, 2012Hossz: 444 oldal
Műfaj: kaland, történelem
Tartalom:
Egy mecseki falu rejtélyes pusztulása 1407-ben...
Egy égből zuhant lebkő titka...
Szerencsevadászok és tudósok küzdelme...
Jonathan Hunt, a New York Times újságírója visszatér...
A "Jumurdzsák gyűrűjé"-nek főhőse a bravúros egri nyomozás után két évvel Debrecenbe látogat, ahol szinte az égből pottyan ölébe egy újabb rejtély. Megismerkedik egy vonzó atomfizikusnővel és forrófejű öccsével. A fiú eltűnik, és a szálak ezúttal is a múltba vezetnek. A kalandokban és váratlan fordulatokban bővelkedő nyomozás évszázadokkal repíti vissza az időben Jonathan Huntot. A könyvtárakban, múzeumokban meglelt dokumentumok, kéziratok és levelek különös természeti jelenség létezésére utalnak.
A Magyar Faustként ismert legendás debreceni tanár, Hatvani István hagyatékából kiderül, már ő is vizsgált a 18. században egy bizonyos égi eredetű követ, amely óriási kristályt, talán gyémántot rejt. Az értékes kincsért századokon átívelő hajsza kezdődik.
A tét óriási, Jonathan Hunt ugyanis kideríti: az "ördög köve" halálos miazmát rejt, amely akár az egész emberiséget elpusztíthatja...
Alig két hete olvastam a Jonathan Hunt sorozat első kötetét, a Jumurdzsák gyűrűjét, és mivel teljesen rendben lévőnek találtatott, és a második része pont a napokban, a múlt heti Könyvfesztiválon debütált, azonnal le is csaptam rá, hiszen a fantasy mellett jólesik néha 1-2 nyomozós történelmi kaland is (a la Da Vinci-kód).
A könyv történetén túl ténylegesen is kíváncsi voltam néhány dologra.
Először is, hogy a Szélesi Sándorral való kooprudukció után a Gábor Endrés minőségbeli változást hoz-e az elődhőz képest (akár le, akár fel, bár az első rész értékelése igen magas [92%] a Molyon), valamint hogy egyáltalán ki ez a Gábor Endre. :)
A minőségre igazából nem lehet panasz, Gábor Endre sokoldalú ember, akit érdekel, hogy miket csinált életében, milyen könyveket írt (krimiket), látogassa meg weboldalát, bár nem mondanám naprakésznek. Mindenesetre az reménytkeltő, hogy életében a rejtvények szeretete fontos szerepet játszott (ő találta ki a Szerencsekerék feladványait), így reménykedhetünk egy jó csavaros történelmi kincsvadászatban. Az első rész néhol túl modoros párbeszédei eltűntek, sőt egy csipetnyivel több humoros rész is van a könyvben. A felderítésre váró titok érdekes, főleg, hogy nem teljesen légből kapott, hiszen például a "kabai lebkő"-ről már régebben hallottam magam is - bár azt bevallom nem tudtam, hogy maga Kaba egy magyar város az Alföldön! :P
A tudományos, magyarázó részek elég rövidek, a magyarázatok érthetőek, szóval ezzel sem lesz problémája senkinek.
Az első részhez méltó a könyv történelmi hitelessége (legalábbis Wikipedia szintű hitelessége mindenképp). Bármelyik történelmi személyiségre is kerestem rá, egyik sem volt légbőlkapott, még a legutolsó paraszt története is valóságos, legalábbis annyira amennyi belőle fennmaradt az utókor számára - a többi persze spekuláció, kitaláció, de nem is vártam történelemkönyvi hűséget, szóval ez rendben van.
A modernkori helyszín Debrecen (később Tihany), azon belül főleg az Atomki, az Atommagkutató Intézet (aminek Szalay Sándor, a történelmi részek egyik fontos szereplője valóban az alapítója volt).
Az első kötetben párhuzamosan folyt a jelenben és a múltban a történet, ez most is így van, de mivel a meteorit(ok) "vándorútját" kutatják 1407-től napjainkig, ezért a múltbeli szereplők gyorsan változnak, nincs köztük annyira markáns, mint az első részben Gárdonyi alakja volt. Az első közülük Hatvani István, "a magyar Faust", aki szintén valóságos személy volt igencsak érdekes, regényes életúttal. Örülök, hogy róla többet is megtudhattam a regényből.
(Apropó Hatvan. Az első részt mikor felcsaptam valahol, rögtön szemembe villant, hogy "hatvani". Elkötelezett lokálpatriótaként meg is örültem, hogy a regény esetleg Hatvanban játszódik (nem, de meg lett említve!), ebben pedig már Hatvani maga szerepel is (plusz Hatvan meg van említve!), szóval - elvileg - tudom, hogy a következő rész Pécsett és Visegrádon fog játszódni, de kedves Pierrot, esetleg mondjuk a hetvennyolcadik rész egyes eseményei majd nem játszódhatnának végre Hatvanban? - Én örülnék!) :D
"...- Mi bajod? Itt a város krémje.
- Tudod, elég gáz hely lenne Debrecen, ha valóban ez a banda lenne a város krémje. Szerintem inkább a zsírja - tette hozzá gunyorosan, miközben éppen két túlsúlyos asszonyság tipegett el mellettük szandálban."
Az első kötet és a jelen könyv közti események is érdekeltek bevallom, jelesül, hogy Mr. Hunt az egri kalandja után vajon hazatelepült-e, vagy új szerelme hatására gyökeret eresztett-e nálunk és a New York Times-os karrierjét egy index.hu-s hazai médiakarrierre felcserélte-e? Egyáltalán meg merték-e hozni az írók azt a bátor és a hasonló műfajú irodalomra nem feltétlenül (sőt!) jellemző lépést, hogy a könyv folytatásában Jonathan Hunt mint boldog párkapcsolatban élő újságíró jelenne meg, így a könyv "kufircolós" jeleneteire haza kéne buszoznia Debrecenből Egerbe párjához, vagy a kötetből akötelező "romantikus" (nem, egyáltalán nem kötelező egy romantikus szál egy krimibe!) szálat most VÉGRE kihagyják?
Nos örömmel konstatáltam, hogy kis hazánk egy segítőkész oknyomozó újságíróval gazdagodott, ugyanis Egerben lakik - bár két év alatt nem tudott magának venni ott egy pecót? -, és míg kollégája Leslie L. Lawrence a külföldi simlis ügyeket oldja meg, ő a hazai múltbéli titkokra derít fényt ezentúl.
Szerelmi élete és kapcsolata Julikával saaaaaajnos véget ért, hogy miért, arról nem sokat mesélt, úgyhogy debreceni lányok reszkessetek, jön Jonathan és végetek...... ja, késő, már jár is az egyik debreceni fizikuslánnyal, Verával, aki kopp az első rész hebrencs Julikája, szóval önjelölt nyomozónk ízlése nem változott, én pedig ezért a "szerelmi" szálért meg mérges vagyok!
Az első résszel az volt a fő problémám, hogy az ördögi ellenfelek roppant kesztyűs kézzel bántak a főszereplővel, nos itt egy nagyon-nagyon-nagyon-kicsit erőszakosabb az ellenfél, bár konkrétan volt olyan megmozdulása, hogy a falat kapartam, akkora marhaság volt - a Pasaréti jelenetre gondolok -, és bár az író próbálta szépítgetni a dolgot később, ez nem sikeült neki. Értem én, hogy ezek fiataloknak IS íródott regények, de ezek a gonosztevők szerintem egyszerűen nem ellenfelek (és az ősi család, akinek majd mindegyik leszármazottja annak a hülye meteorit visszaszerzésének bűvöletében él 1700 óta, csöppet necces, főleg, hogy az - is - tette tönkre a családot eleve). Így a múltban játszódó részek izgalmasabbak - a konkrét nyomozást leszámítva (igazi fejtörők, mint az első részben sajnos most nincsenek) -, mint a jelenben játszódó krimiszál. Igazából talán ennyi hiányzik a Jonathan Hunt könyvekből. Egy kis erőszak, vagy legalábbis életveszély, amikor a rejtély megfejtésén túl Jonathan Hunt egyszerű túléléséért is aggódni kelljen egy picurkát, mint akár az Indiana Jones-os történetekben akár Leslie L. Lawrence könyveiben, hogy ne kalandozzak túl messzire a műfajok közt.
Sajnáltam volna ha az időügynökös részek most teljesen kimaradnak, de szerencsére az átkötés a két sztori közt jó volt, gondolom a harmadik rész végig valami hasonló, az első részből eredeztethető probléma körül fog bonyolódni.
A könyv tehát jó volt, sőt igazából nem rosszabb, mint az első rész, kevesebb pontot azért kapott, mert az író(k) nem mertek szakítani a "hagyományos" magányos hős figurájával és Jonathan Hunt is kezd beállni az egy könyv-egy nő karakterek sorába - és mert veszélyben igazán sosem forgott az élete.
Moly
Alig két hete olvastam a Jonathan Hunt sorozat első kötetét, a Jumurdzsák gyűrűjét, és mivel teljesen rendben lévőnek találtatott, és a második része pont a napokban, a múlt heti Könyvfesztiválon debütált, azonnal le is csaptam rá, hiszen a fantasy mellett jólesik néha 1-2 nyomozós történelmi kaland is (a la Da Vinci-kód).
A könyv történetén túl ténylegesen is kíváncsi voltam néhány dologra.
 |
| Gábor Endre és Pierrot |
A minőségre igazából nem lehet panasz, Gábor Endre sokoldalú ember, akit érdekel, hogy miket csinált életében, milyen könyveket írt (krimiket), látogassa meg weboldalát, bár nem mondanám naprakésznek. Mindenesetre az reménytkeltő, hogy életében a rejtvények szeretete fontos szerepet játszott (ő találta ki a Szerencsekerék feladványait), így reménykedhetünk egy jó csavaros történelmi kincsvadászatban. Az első rész néhol túl modoros párbeszédei eltűntek, sőt egy csipetnyivel több humoros rész is van a könyvben. A felderítésre váró titok érdekes, főleg, hogy nem teljesen légből kapott, hiszen például a "kabai lebkő"-ről már régebben hallottam magam is - bár azt bevallom nem tudtam, hogy maga Kaba egy magyar város az Alföldön! :P
A tudományos, magyarázó részek elég rövidek, a magyarázatok érthetőek, szóval ezzel sem lesz problémája senkinek.
 |
| Kabai meteorit |
 |
| Hatvani István szobra az Atomki-ban |
Az első kötetben párhuzamosan folyt a jelenben és a múltban a történet, ez most is így van, de mivel a meteorit(ok) "vándorútját" kutatják 1407-től napjainkig, ezért a múltbeli szereplők gyorsan változnak, nincs köztük annyira markáns, mint az első részben Gárdonyi alakja volt. Az első közülük Hatvani István, "a magyar Faust", aki szintén valóságos személy volt igencsak érdekes, regényes életúttal. Örülök, hogy róla többet is megtudhattam a regényből.
(Apropó Hatvan. Az első részt mikor felcsaptam valahol, rögtön szemembe villant, hogy "hatvani". Elkötelezett lokálpatriótaként meg is örültem, hogy a regény esetleg Hatvanban játszódik (nem, de meg lett említve!), ebben pedig már Hatvani maga szerepel is (plusz Hatvan meg van említve!), szóval - elvileg - tudom, hogy a következő rész Pécsett és Visegrádon fog játszódni, de kedves Pierrot, esetleg mondjuk a hetvennyolcadik rész egyes eseményei majd nem játszódhatnának végre Hatvanban? - Én örülnék!) :D
"...- Mi bajod? Itt a város krémje.
- Tudod, elég gáz hely lenne Debrecen, ha valóban ez a banda lenne a város krémje. Szerintem inkább a zsírja - tette hozzá gunyorosan, miközben éppen két túlsúlyos asszonyság tipegett el mellettük szandálban."
Az első kötet és a jelen könyv közti események is érdekeltek bevallom, jelesül, hogy Mr. Hunt az egri kalandja után vajon hazatelepült-e, vagy új szerelme hatására gyökeret eresztett-e nálunk és a New York Times-os karrierjét egy index.hu-s hazai médiakarrierre felcserélte-e? Egyáltalán meg merték-e hozni az írók azt a bátor és a hasonló műfajú irodalomra nem feltétlenül (sőt!) jellemző lépést, hogy a könyv folytatásában Jonathan Hunt mint boldog párkapcsolatban élő újságíró jelenne meg, így a könyv "kufircolós" jeleneteire haza kéne buszoznia Debrecenből Egerbe párjához, vagy a kötetből a
Nos örömmel konstatáltam, hogy kis hazánk egy segítőkész oknyomozó újságíróval gazdagodott, ugyanis Egerben lakik - bár két év alatt nem tudott magának venni ott egy pecót? -, és míg kollégája Leslie L. Lawrence a külföldi simlis ügyeket oldja meg, ő a hazai múltbéli titkokra derít fényt ezentúl.
Szerelmi élete és kapcsolata Julikával saaaaaajnos véget ért, hogy miért, arról nem sokat mesélt, úgyhogy debreceni lányok reszkessetek, jön Jonathan és végetek...... ja, késő, már jár is az egyik debreceni fizikuslánnyal, Verával, aki kopp az első rész hebrencs Julikája, szóval önjelölt nyomozónk ízlése nem változott, én pedig ezért a "szerelmi" szálért meg mérges vagyok!
Az első résszel az volt a fő problémám, hogy az ördögi ellenfelek roppant kesztyűs kézzel bántak a főszereplővel, nos itt egy nagyon-nagyon-nagyon-kicsit erőszakosabb az ellenfél, bár konkrétan volt olyan megmozdulása, hogy a falat kapartam, akkora marhaság volt - a Pasaréti jelenetre gondolok -, és bár az író próbálta szépítgetni a dolgot később, ez nem sikeült neki. Értem én, hogy ezek fiataloknak IS íródott regények, de ezek a gonosztevők szerintem egyszerűen nem ellenfelek (és az ősi család, akinek majd mindegyik leszármazottja annak a hülye meteorit visszaszerzésének bűvöletében él 1700 óta, csöppet necces, főleg, hogy az - is - tette tönkre a családot eleve). Így a múltban játszódó részek izgalmasabbak - a konkrét nyomozást leszámítva (igazi fejtörők, mint az első részben sajnos most nincsenek) -, mint a jelenben játszódó krimiszál. Igazából talán ennyi hiányzik a Jonathan Hunt könyvekből. Egy kis erőszak, vagy legalábbis életveszély, amikor a rejtély megfejtésén túl Jonathan Hunt egyszerű túléléséért is aggódni kelljen egy picurkát, mint akár az Indiana Jones-os történetekben akár Leslie L. Lawrence könyveiben, hogy ne kalandozzak túl messzire a műfajok közt.
Sajnáltam volna ha az időügynökös részek most teljesen kimaradnak, de szerencsére az átkötés a két sztori közt jó volt, gondolom a harmadik rész végig valami hasonló, az első részből eredeztethető probléma körül fog bonyolódni.
A könyv tehát jó volt, sőt igazából nem rosszabb, mint az első rész, kevesebb pontot azért kapott, mert az író(k) nem mertek szakítani a "hagyományos" magányos hős figurájával és Jonathan Hunt is kezd beállni az egy könyv-egy nő karakterek sorába - és mert veszélyben igazán sosem forgott az élete.
Értékelés: 6/10
A könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!
Linkek:Moly
