Robert Jordan & Brandon Sanderson - Az Éjfél Tornyai I-II.

Robert Jordan & Brandon Sanderson - Az Éjfél Tornyai I-II.

(Az Idő Kereke 13.)

Robert Jordan - Brandon Sanderson - Towers of Midnight
(The Wheel of Time 13.)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Delta Vision, 2012
Műfaj: fantasy
Hossz: 1426 oldal
Linkek:
Wheel Of Time Wiki
Fordította: Varga Csaba Béla

Tartalom:
Kezdetét vette az Utolsó Csata. Repedeznek a Sötét Nagyúr börtönét lezáró pecsétek. Bomlani kezdett a Minta, az Árnyék seregei pedig özönvízként megindultak a Fertőből.
Beköszöntött a harmadik kor alkonya.
Perrin Aybarát a múlt árnyai – a farkasok Mészárosa, a fehérköpenyek – üldözik, és vállára nehezedik a vezérség teljes súlya. Miközben az árnyak ellen küzd, egy láthatatlan ellenség egyre szorosabbra húzza a hurkot a nyaka körül. Csak akkor szállhat szembe vele, ha Tel’aran’rhiodban megtalálja a válaszokat.
Közben Matrim Cauthon is elindul, hogy végrehajtsa élete legnehezebb küldetését. A kő boltívek mögötti birodalom teremtményei – az aelfinnek és az eelfinnek – egyszer már összezavarták, kigúnyolták, végül pedig fel is akasztották. De ő reméli, hogy még egyszer, utoljára összecsapva velük helyrehozhatja a dolgait. A Kerék azonban sző, és a Minta jő. Végig kell játszania a megnyerhetetlen játékot, mert a Ghenjei-torony fontos titkot rejt: odabent kiderül, hogy mi történt egy rég elveszett barátjával.
Változik a Minta. Közel a vég. Dovie’andi se tovya sagain – Ideje dobni a kockákkal.

Brandon Sanderson (1975 - )

James Oliver Rigney-t, a Robert Jordan álnév alatt publikáló amerikai fantasy szerzőt az előzménykötetet nem számítva tizennégy részes, epikus Az Idő Kereke ciklusa révén ismerheti leginkább az olvasóközönség. A sorozat valóban a legjelentősebb munkája, ezen kívül néhány Conan történetet, valamint Jackson O’Reilly és Reagan O’Neal álnéven még western és történelmi regényeket írt. Szívbetegsége miatt a rajongók által – is – oly nagyra tartott sorozatát ő maga már nem volt képes befejezni, ezért még életében jegyzeteket készített az utolsó rész történeti vázlatához. Halála után a kiadója és Jordan felesége – miután elolvasták addigi műveit –, felkérte a 2007-ben már ünnepelt fantasy szerzőnek számító Brandon Sanderson-t, az Elantris és a Ködszerzet sorozat íróját, hogy fejezze be a csonkán maradt sorozatot. Sanderson, aki saját bevallása szerint maga is nagy rajongója Jordan könyveinek, habozás nélkül vállalta a megtisztelő feladatot.

Az utolsó kötet az A Memory of Light (A Fény emléke) címet kapta volna, ám hamar kiderült, hogy már a jegyzetek is bőven meghaladják egy egyben kiadható könyv méreteit, ugyanis körülbelül háromezer oldalt ölelnek fel a Jordan által már előre megírt különböző jelenetek és emlékeztetők, ezért a mű érdekében összefogó csapat úgy döntött, három részben adják ki a kötetet. A történetet lezáró trilógia első része a Gyülekező fellegek lett, míg a középső a Az Éjfél Tornyai címet kapta, és az immár valóban az utolsó, mindent lezáró rész megtarthatta az eredetileg kigondolt címet.

Már a sorozat első kötetei sem voltak rövidek, sőt majdnem mindegyik rész két kötetben látott magyarul napvilágot, de a történet előre haladtával egyre nőtt az aktuális részek oldalszáma is. Nem véletlenül emlegetem ennyit a kötetek hosszúságát. Az eddig megjelent könyvek körülbelül tizenötezer apró betűs oldalt tesznek ki, és biztos vagyok benne, hogy ennyit csak az igazán fanatikus fantasy olvasók fognak végigolvasni. Ez nem az a sorozat – a kiadók szempontjából sajnos –, amibe valaki a közepén sikeresen be tudna kapcsolódni, és a lezáró trilógia második részére ez még kiemeltebben igaz. Viszont nagyon is megéri a ráfordított időt az elolvasása az elejétől fogva.

Az emberiség ellenségei, a Szívrontó, a Shai’tan seregei az Utolsó Csatára készülve kiáramlanak a Fertőből és a határvidéki királyságok válogatott seregei és legtehetségesebb hadvezérei is csak ideig-óráig képesek feltartóztatni a trallokok, myrdallok és más, elképzelhetetlenül borzalmas szörnyek mindent elözönlő hordáit. Az Újjászületett Sárkány előző életének Világtörés-kori emlékein és saját természetén is túllépve arra készül, hogy a már neki behódolt birodalmak mellé a még ellenkező aes sedai-okat is megtörje, és így kovácsolja végső egységbe a Világ népeit a Sötét Úr fenyegetésével szemben. Régi barátai elkötelezetten segítik a munkáját, ám a Farkasok Urának, Aranyszemű Perrin-nek is új nemezise születik, aki feladata végrehajtása közben a farkasok népére is halálos fenyegetést jelent. A Hollók Hercegének, Matnek pedig a rókák és a kígyók népének fogságából kell kiszabadítania a kor talán legnagyobb aes seadi-ját, akinek személye talán döntő tényező lehet az Utolsó Csatában, ám már nemzedékek egész sora próbálta kitalálni sikertelenül, hogyan is lehet túlélni az aelfinnek és eelfinnek birodalmában, a Ghenjei-toronyban.

A Gyülekező fellegekben a hangsúly Rand Al’Thor-on, az Újjászületett Sárkányon, a Car’a’carn-on volt, míg a taveren (olyan hősök, akik a Mintát öntudatlanul is az akaratukhoz tudják hajlítani) barátai alig-alig jutottak epizódszerepig. Az Éjfél Tornyaiban ez megfordul, és végre a többiek – Matrim Cautron, Perrin Aybara – történetét is jobban megismerhetjük. Az elmúlt részek alatt fontos szerephez jutó befolyásos szereplők egész garmadája tölti meg élettel a könyv lapjait. Az aes sedai-ok, asha’man-ek, katonák, aielek, koronás fők, árnybarátok, a több nevet is használó mitikus hősök és Kitaszítottak miatt a könyv végén lévő, hatvanöt oldalas névmutatót bizony gyakran fel kell lapozni, hogy tudjuk, kiről is olvasunk épp... de sajnos sokszor ez sem lesz elég, ugyanis ebbe a névmutatóba csak a fontosabb szereplők fértek bele! Erre az elképesztő monumentalitásra nyugodtan készüljön fel mindenki, aki úgy dönt, belefog a sorozatba.

Míg a lezáró trilógia első része mintegy bevezetőként szolgált, és a sztori maga igazából nem sokat haladt előre, addig ebben a kötetben egymást érik a történések. A kontinens szinte valamennyi országában, változatos helyszíneken tartózkodó – és közben gyakran Utazó – rettentő sok szereplő, és több nemzet komplett seregének történetét ismerhetjük meg ebből a részből. A Szemégetővel vívandó Utolsó Csata előtti seregösszevonásig az egymagában vaskos trilógiaként is helytálló könyv jó néhány fantasztikus csúcspontot tartogat a számunkra. Unatkozni egy percig, egy oldal erejéig sem lehet rajta sehol, itt nincs üresjárat, vagy kicsit is érdektelenebb mellékszál. Nagyszabású, hősies és elkeseredett, százezreket megmozgató ütközet, vagy egy az egy elleni párbaj több is elfért benne. Intrikát és cselszövést keresnénk inkább? Az aes sedai-ok központja, Tar Valon eddig sem fukarkodott a játszmákkal, ahogy ezúttal sem. Amennyiben klasszikusabb, kalandozó-partis részekre vágynánk szörnyekkel és emberidegen lényekkel, úgy egészen a Ghenjei-toronyban játszódó részekig kell ugyan eljutni, de panaszunk addig sem lehet. Ennyi női és férfi szereplő mellett pedig már csak statisztikailag is valószínű, hogy a romantikus részek sem maradhattak ki. Nem is maradtak, de szerencsére a hangsúly a nemek nézőpontja közti különbözőségekre és az egymás melletti elbeszélésre került a lányregényekből ismerős rózsaszín felhőről, ráadásul Mat és Perrin mesterek témához való egyedi hozzáállása miatt még némi humor is került az egyébként nem túl vidám történetet elmesélő könyvbe. Amit a fantasy zsánere képes volt magából kitermelni dicsőséges kialakulása óta, az nem hiányzik ebből a könyvből.

Pár könyvet el tudnék képzelni a VITRINEMBEN hasonló minőségben prezentálva! Ezekből 126 darab van összesen, 100 számozott a "tömegeknek", és 26 betűjelzéssel ellátott dedikált példány. Sandersonnak a B és az S volt meg. Az S jelűt végül - jótékonysági aukción - félmillió forintot érő dollárért vették meg.

Robert Jordan (1948 - 2007)

A könyvben azért sajnos található pár kevésbé sikerült elem is. A legszembetűnőbb, hogy az idő másképp telik egy-egy szereplő nézőpontjából. Egy-két napos zökkenők fel sem tűnnének, de legalább egyszer több hetes csúsztatás is benne maradt véletlenül a történetben. (Érdemes megfigyelni, hogy Elayne szemszögéből több hét telik el, míg Perrin-nek csak maximum egy pár nap.) Nem tudományos disszertáció a könyv, szóval ez inkább csak kellemetlenség, mint igazából zavaró, de azért ott van. A másik nagy probléma, hogy a Kiválasztottak és a beépült árnybarátok igazából - szinte - semmi komolyat, veszélyeset, gonoszat nem csináltak a részben, összehasonlítva az eddigi kötetekben felőlük áradó fenyegetéssel. Igaz, voltak helyettük más veszélyforrások. Az Éjfél Tornyai cím is megtévesztő lehet. Biztosan jobbat is ki tudtak volna találni, ha már egyszer egy sor nem játszódik azokban a tornyokban, de ez már csak kötözködés.

A fordulatokban gazdag, izgalmas részek nagy aránya miatt most egy kicsit kevesebbet találkozhatunk a Robert Jordan által egyedül írt könyvekből már megszokottnak mondható több oldalas leírásokkal, a minden részletre kiterjedő környezet-, szoba- vagy épp ruházat-bemutatókkal. A végeredményt látva viszont ezt egy cseppet sem érzem hibának. Ettől az események átélhetősége vagy a jelenetek elképzelhetősége semmi hátrányt nem szenvedett. A könyvet egyébként más fordította ugyan magyarra, mint az előző részt, de szerencsére ez sehol nem látszik, pedig a könyv nyelvezete, vagy inkább a könyvben használt egyedi terminológiák hatalmas száma biztosan nem könnyítette meg a fordító dolgát.

Szerencsére azért minden szál nem ért még össze, sőt a könyv vége felé közeledve három olyan rész is van, amitől bizony az áll is leesik. Ebből legalább kettő teljesen felkészületlenül fogja érni az olvasót, a másikra legalább készülni lehet. Az Amerikában idén januárban megjelent befejező rész a legterjedelmesebb ugyan a sorozatban, de az itt belökött két csavar után remélem, hogy valahogy, valaki – talán maga Sanderson – mégis tovább viheti Robert Jordan megunhatatlan, letehetetlen, tolkieni igényességgel megalkotott részletességű világán játszódó monumentális fantasy sorozatát. A Delta Vision Könyvkiadó jóvoltából a sorozat végére pont be is értük az amerikai kiadást, hiszen a fordítási időt leszámítva gyakorlatilag azonnal megjelenik majd magyarul is a könyv. 1998-ban, az első rész magyar megjelenésekor ebben még csak igen óvatosan lehetett reménykedni.

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Értékelés: 10/10

Joe Abercrombie - A királyok végső érve

Joe Abercrombie - A királyok végső érve

(Az Első Törvény Harmadik Könyv)

Joe Abercrombie - Last Argument of Kings
(Book Three of The First Law)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Könyvmolyképző, 2012
Műfaj: fantasy, dark
Hossza: 752 oldal
Fordította: Kamper Gergely

Tartalom:
Kilencujjú Logenre talán az utolsó párbaj vár, de az nem lesz semmi. Odafent északon dúlnak a harcok, Északföld királya keményen küzd, és csak egyetlen ember állíthatja meg. Legrégebbi barátja és legrégebbi ellensége. Itt az idő, hogy a Véres Kilences hazatérjen. Glokta elöljáró, akinek a kelleténél több gazdája, ám a kelleténél kevesebb ideje van, egy teljesen másféle harcot vív. A titokzatos csaták közepette senki nem érezheti magát biztonságban, és senki nem bízhat a másikban. Mivel a kardforgatás már rég nem az erőssége, egyáltalán nem bánja, hogy a zsarolás, a fenyegetés és a kínzás sosem mennek ki a divatból. Jezal dan Luthar eldöntötte magában, hogy a győzelem kivívása túlontúl fájdalmas folyamat, ezért hátat fordított a katonáskodásnak, hogy a szeretett nővel élhesse egyszerű életét. Csakhogy a szerelem is fájdalmas tud lenni a dicsőségnek pedig megvan az a rút szokása, hogy akkor éri utol az embert, amikor az a legkevésbé számít rá. Miközben az Unió királya a halálos ágyán fekszik, a parasztok lázonganak, a nemesek pedig egymással hadakoznak a koronájáért, mégsem gondolja senki, hogy az ország szívére a háború árnyéka vetülhet. Csak az Első Mágusnak vannak tervei a világ megmentésére, ezek azonban kockázatokkal járnak. És a legrettenetesebb kockázat mind közül az Első Törvény megszegése.

Joe Abercrombie (1974 - )

Joe Abercrombie, a fiatal brit írópalánta neve üstökösként robbant be a könyvszakma fantasy-s szekciójába, mikor 2006-ban kiadták első könyvét, Az Első Törvény sorozat Első Könyvét, A penge magá-t. A sokak szerint megcsömörlött, igazán újat nyújtani már nem tudó zsánerbe sikerült neki, ha nem is sosem látott újdonságokat belecsempészni, de jó érzékkel visszanyúlnia az akkoriban épp "mostohafiúnak" számító, epikus hősi fantasyhoz -, hogy aztán istentelenül a sárba döngölje.
A talán sosem remélt nagyságú könyvsiker hatására hamar megjelent a folytatás is Miután felkötötték őket címmel, majd a trilógia lezárása után sorban érkeztek az olvasók lecsillapítására szolgáló további Első Törvény regények (Best Served Cold, The Heroes, Red Country), amik a sorozathoz ugyan nem kapcsolódnak közvetlenül, ám legalább ugyanazon a világon játszódnak. A szerzőt a kiadó - mint biztos befutót -, még négy könyv megírására már le is szerződtette, szóval, ha a Könyvmolyképző Kiadó is úgy akarja, egy ideig el leszünk még látva jobbnál jobb Abercrombie könyvekkel. Nekem elég, ha a rápillantok az angol címekre, hogy a szemem máris vörösbe boruljon és a kezembe vizionáljam az újabb vérgőzös kalandokat. Nem tudom biztosan, hogy tényleg jön-e a többi Abercrombie könyv, de a fordítón biztos nem fog múlni, akinek állítása szerint az egyik legkellemesebb és legemlékezetesebb munkája volt a három kötet.

Glokta inkvizítor és vidám csapata

A harmadik kötet külalakja szerencsére tökéletesen idomul a már kiadott részekhez, és - a keménykötésű változat legalábbis - nagyon vonzza a szemet. Igazi éke a könyvespolcnak. A fordítás pedig egyáltalán nem mellesleg tényleg jól sikerült, de ezt már akár megszokottnak is vehetjük Kamper Gergelytől. Majdnem pontosan egy éve írtam - az azóta is egyetlen - Dühöngő című posztomat - az ugyancsak Könyvmolyképzős kiadványú - Brent Weeks Éjangyal-trilógiájának záró darabjában benne maradt rengeteg helyesírási hibáról. Nos, ezúttal boldogan jelenthetem, hogy a jelenség már a múlté. Bevallom, most szinte kerestem a hibákat, de bőven a megbocsátható átlag alatt maradt a számuk. Ez látványos javulás. Gratulálok!

"Miért nem tanulok semmiből? Senki nem lesz jobb ember. Főleg nem egy nő."                  Glokta inkvizítor

A könyv a már megszokott úton halad tovább. A második és a harmadik rész közt szinte semmi nem telik el, ám a könyv sodrása kicsit lassabb, mint azt vártam volna. Unatkozni persze nem lehet sehol, erről a szereplők és az író precízen gondoskodtak, valamint a 750 oldalba sok akció, "mulatságos" jelenet és udvari intrika belefért, de talán a remek "szürkeskálás" karakterek kicsit túl sokat foglalkoznak azzal, hogy épp saját belső motivációját megkérdőjelezve akár, de valami apró jótettet hajtson végre, vagy ellenkezőleg, valami égbekiáltó gazságot. Nem tudtam eldönteni, hogy ez írói eszköz volt, ami arra szolgált, hogy ne lehessen kitalálni előre, mit cselekszik egy adott szituációra válaszul a karakter, vagy csak a mindenkiben megtalálható ellentmondásokat akarta szemléltetni ezzel a sok ide-oda csapongó "egyénieskedéssel" az író. Az mindenesetre nagy pozitívum, hogy senki nem változik annyit a végére, ami hiteltelenné tenné a karakterét. Kutyából ugyebár nem lesz szalonna. A Véres Kilences - végre valahára - tényleg megmutatta, hogy az eddig csak jobbára a múltja elől menekülve látható, sokszor kedves, érzékeny, és önmagában is bizonytalan, szenvelgő barbártól vajon MIÉRT is rettegett anno egész Északfölde! És hogy az egyik legfontosabb összetevőjét se hagyjam ki véletlenül az epikus fantasyknek: kisebb-nagyobb csatározások és veszett patkányként harcoló ostromlott maroknyiak serege - RENDBEN VOLT! (Bár ebben a nagy öreg David Gemmell jobb volt azért...)

Logan, alias a Véres Kilences, a megbízható barát mintapéldánya

"...Nehéz lehet odalent összeállni. Főleg, ha fentről nyílvesszők záporoznak, és nincs hová elbújni előlük. Én legalábbis kibírnám röhögés nélkül, ha meg kéne próbálnom."

Valahol olvastam egy kritikát - vagy valamelyik barátommal beszélgettünk róla? -, amiben felrótták a sorozatnak, hogy annyira azzal foglalkozik, hogy felrúgja a fantasy kliséit, hogy az már a történet rovására megy és már inkább zavaró hatású, mint a frissesség hatásával bíró. Talán nem ennyire sarkalatos a probléma, de azért van némi igazságtartalma. Eleinte még üdítő volt a szinte egymásra licitálva szarkasztikus-szarkasztikusabb-legszarkasztikusabb, keserű szereplők végeláthatatlan sora, de talán legalább kontrasztként egy-két olyan fontosabb szereplő is elfért volna benne, aki néha nem űz gúnyt a másikból vagy nem már eleve egy született bunkó. Ehhez még legközelebb talán Kutyaembernek sikerült kerülnie, a született gyilkosnak, esetleg Collem Westnek, aki meg is kapja az őt "illető" jutalmat a végén. Jobban belegondolva, ez volt igazából a bajom a könyvvel. Milyen üzenetet közvetít ez? (A jók megkapják méltó büntetésüket, az egoista törtetők pedig minden büntetés alól felmentést kapnak, sőőőt, megkapnak mindent, amit csak akarnak!) Természetesen nem fogom elárulni a végét - talán máris túl sokat mondtam -, de azt azért szeretném jelezni, hogy mikor vége lett a könyvnek, hát majdnem hozzávágtam a falhoz! Most komolyan ez a vége a trilógiának??? Tudtam, tudtam, tudtam, hogy ez lesz a vége, hiszen még a Véres Kilences is ezt hajtogatta végig - „Reálisan kell nézni ezeket a dolgokat.” -, és végül is ez egy ízig vérig realista (vagy annak szánt) fantasy, de én mégis, de én mégis... Tudja mit, Mr. Abercrombie? Elmehet maga a búsba! Az Első Mágusa pedig egy kib....tt gyökér, vegye tudomásul! :D

"...senki nem lehet annyira nyomorék, hogy ne lehetne még inkább az."

Tényleg nem akartam, de visszaolvasva már megint a kesergés süt a szavaimból. Ez nem volt jó, az nem tetszett. Miért így? Miért úgy? Ez túl rövid, az túl hosszú. Mi volt a végén ez a...? Nos, ezek az érzések bennem valóban ott motoszkáltak végig, DE ez akkor is egy szenzációs sorozat zseniális zárókötete volt! Folytatást akarok! (De lehet, akkor el lenne szúrva az egész, nem?) Inkább még több Abercrombie könyvet szeretnék magyarul!!!

Ez előtt az egységes, ötletes és gyönyörűséges dizájn előtt le a kalappal! Most már azért is izgulok, hogy az esetleges magyar kiadás is ilyen legyen - és az alaptrilógiával megegyező formátumú. Tudom, én mindig akarok valamit! :D

Értékelés: 10/10

Michael Chabon - Jiddis Rendőrök Szövetsége

Michael Chabon - Jiddis Rendőrök Szövetsége

Michael Chabon - The Yiddish Policemen's Union
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Cartaphilus, 2012
Műfaj: sci-fi, krimi, alternatív történelem, szatíra, tragédia
Hossza: 432 oldal
Fordította: M. Nagy Miklós
Díjak:
HUGO-díj győztes, 2008
Nebula-díj győztes, 2007
Locus-díj győztes, 2008
John W. Campbell-díj jelölt, 2008
Edgar Allan Poe-díj jelölt, 2008
BSFA-díj jelölt, 2007

Tartalom:
Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantazmagória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsregény, nabokovi ihletésű játék a nyelvvel: Michael Chabon 2007-ben megjelent, számos díjat elnyert könyve olyan kategorizálhatatlan, vagy olyan sokféleképpen kategorizálható – és élvezhető! –, hogy nem nagy merészség kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és legnagyszerűbb irodalmi alkotása.
Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztálint, s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második világháború alatt elfogad egy törvényt, amelynek értelmében a menekülő zsidók letelepedhetnek Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó pusztul el… A Palesztinában létrejövő zsidó államot az arab túlerő elpusztítja, s így a zsidóság nagy része Alaszkában köt ki, egy Sitka nevű városban és környékén, amely hatvan évre autonómiát kap.
Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor megint „fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede után a jövő újból bizonytalan: a zsidók elveszítik már-már megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó és félig zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el nyomozni egy rejtélyes gyilkosság ügyében, amiből a legelején csak annyi világos: az áldozat egy narkós fiú, és a szobában, ahol megölték, van egy sakktábla, rajta bizarr állással, amely talán valamiféle kulcsa lehet a megoldásnak...

Michael Chabon (1963 - )

Michael Chabon 1963-ban született az Egyesült Államokban. Tíz éves korában kezdett el írni véletlenül, egy iskolai házifeladat hatására és azonnal tudta, hogy ezt szeretné csinálni felnőtt korában is - szerencsére, mondhatjuk már, hiszen generációjának egyik legünnepeltebb írója lett. Szülei válása után kábítószeres anyjával élt. Első könyve 1988-ban - 25 éves korában - jelent meg és azonnal bestseller lett. 2001-ben Pulitzer-díjat kapott új könyvéért és onnantól nem volt megállás, a díjak folyamatosan jöttek. A Jiddis Rendőrök Szövetsége elnyerte a Nebula-, a HUGO-, és a Locus-díjat is.  Regényei mellett forgatókönyveket is ír, legutóbb például a John Carter-hez. Több könyvéből készült film is - sajnos felemás sikerrel -, de ebből a műből az Oscar-díjas Coen testvérek készítenek filmváltozatot, szóval minden adva van, hogy megszülessen az új Fargo vagy Nem vénnek való vidék.

"Sitkában [...] évente hetvenöt gyilkosság történik. Ezek egy része a bandákhoz kötődik: az orosz starkerek (vagányok) előszeretettel nyírják ki egymást. A többi sitkai gyilkosság úgynevezett indulatból elkövetett bűncselekmény: így lehet röviden megfogalmazni az alkohol tűzfegyverekre gyakorolt hatásának matematikai eredményét."

Nem vagyok előítéletes a zsidósággal. Landsman nyomozóhoz hasonlóan vélekedek a vallási irányzatokról is. (Ki nem szarja le? (Már bocsánat!)) Azonban, mint ahogy a sportmérkőzéseken is, legalábbis ha nem az adott csapat szurkolója valaki, az emberek nagy többsége hajlamos a kisebb csapatnak szurkolni. Így vagyok én valahogy a zsidókkal (meg még egy csomó mindennel), már ha tíz évente egyszer eszembe jutnak. Bár a világ egyik legelterjedtebb vallása, alig „maroknyian” vannak a többi világvallással összehasonlítva. Történelmük kemény szívások sorozata - persze hasonlóan egy csomó más néphez -, de hát a Jiddis Rendőrök Szövetsége nem a többi népről szól. Nem szoktam olvasni direkt külön a zsidókról/vallásokról szóló könyvet, mert nem érdekel. Az a fajta vagyok, akit hasonló kerülő utakon kell elérniük az ilyesfajta témákkal! :)

"...- Szóljon egy jó szót az érdekemben a Messiásnak.
- Ó, arra semmi szükség.
- Nincs szükség, vagy nincs értelme?
A vidám szempár hirtelen olyan acélossá válik, mint egy fogorvosi tükör korongja.
- Az magától függ. Hát nem?"

Chabon noir-regényének méltatására alig tudok írni valamit - ez többször előfordult már, ha valamelyik könyvet nagyon-nagyon megszerettem. Sokkal könnyebb egy gyenge könyvet lehúzni, mint egy zseniálisat úgy dicsérni, hogy az ne legyen visszás. Nem akarom csak a felsőfokú jelzőket halmozni, ezért csak annyit mondok, hogy ezt a regényt „bekedvenceltem”. Egy bajom volt vele - a szokásos, mondhatni -, miért nem keménykötésben jött ki? Pedig a Cartaphilus Könyvkiadó könyvei viszonylag sokszor kapnak tartósabb borítást. Most vigyázhatok erre a - foltgyűjtő és koszmágnes - fehér könyvre, mint a hímes tojásra! (A borító viszont jobban tetszik sokkal, mint az eredeti.)

„...soha nem kellett a feketekalapos körzetben járőröznie latke (palacsinta; rendőrjárőr) korában, tapogatózva az üres tekintetekből és csendekből szőtt homályos tengerfenéken, amely össze tudna roppantani egy tengeralattjárót.”

A szereplők mindegyike egyszerűen tökéletes. Landsman nyomozó nagy kedvenc lett hamar. Az élettől már teljesen megcsömörlött, talajt vesztett noz (zsaru) gondolkodásával, életfilozófiájával, tetteivel, sőt sokszor szavaival azonosulni egy pillanat alatt sikerült (bár persze messze nem fogy itthon annyi sligovica, mint a könyvben), de a többiek sem maradtak le mellette - csak kevesebbet találkozhattunk velük. A hátterük majd mindegyiküknek tökéletesen ki lett dolgozva, a személyiségük, motivációjuk világos. A könyv telis-tele van jiddis nyelvű kifejezésekkel, szavakkal, amik külön ízt - sós hering ízét, ugyebár - adnak a regénynek. Olyan szép és találó hasonlatokkal, képekkel, jelenetekkel telitűzdelt, hogy öröm volt olvasni minden egyes sorát. Egy csomó idézetnek valót tudnék gyűjteni minden egyes oldaláról. Szerencsére a fordítás sem rontja el az élményt. Gratulálok is érte, mert nem tűnik igazán egyszerű feladatnak a könyv.

Berko Shemets, az egyetlen tlingit (indián) zsidó rendőr és kedvenc kőkalapácsa

"...Két nyomorult alkoholista támolyog ki, az egyiket Landsman valamikor megakadályozta abban, hogy véletlenül a másik nadrágjára vizeljen, egymásba kapaszkodnak: emberlétra az esőnek döntve. Revüszámot adnak elő egy újsággal és a széllel, majd beröppennek az éjszakába: két toprongyos molylepke."

Általában könnyedén megy a gondolataim összegyűjtése egy-egy könyvről, most meg ülök itt, meredek a képernyőre és még mindig a mű hatása alatt vagyok. Egy igazán jó olvasmányélményhez persze kell egy jó sztori és pár hiteles szereplő, de ez mit sem ér, ha hibádzik a hangulat, ha stílustalan az írás. Chabon könyve szerencsére pont ebben a legerősebb. Az első oldaltól kezdve a legvégéig nem ereszt a hangja, cinikus humora, az emberi lélek legsötétebb mélységébe hatoló éleslátása. Próbáltam összegyűjteni a gondolataimat a könyvről, de most nem igazán megy, szóval vissza a dedós módszerhez. Nézzük egyesével a tényeket.

"...a csudálatos tyúk még egy sor meghökkentő jóslatot mondott, bár elfelejtette megemlíteni a levest, amelyben aztán megfőtt, miután megint ugyanolyan néma lett, mint maga az Úristen. Landsman arra gondol, hogy még a történelem legfelületesebb ismerete is azt mutatja, hogy amikor fura idők jártak a zsidókra, akkor fura idők jártak a tyúkokra is."

A könyv, már ha hihetünk a tartalomnak, műfaj szerint kategorizálhatatlan. Krimi: mindenképpen, az egész könyv a fordulatos és nagyívű nyomozásról szól, az áldozatról és az önsorsrontó nyomozóról. Könnyedén megállja a helyét, mint krimi, bármelyik másik, tisztán bűnügyi műfajú könyvvel összehasonlítva - csak ez jobb. Sci-fi: igazából semmi tudományos fantasztikus dolog nincs benne. Az Alaszkába űzött zsidók története sokkal inkább az alternatív történelem - esküszöm nem értem, hogy emiatt miért menekülnek el tömegek egy csomó könyvtől! - alzsánerébe tartozik. Ott viszont nagyon működik. Sok-sok könyvet elolvasnék még, ami ebben a feje tetejére állt Földön játszódik, ahol Marilyn Monroe a First Lady - nem is feltétlenül csak a zsidók szemszögéből. Politikai szatíra: mindenképp. A zsidóság valós problémái előbukkannak a sorok közül. Olvasásuk során pedig groteszknek, abszurdnak tűnő - de valójában elég pontos - képet kapunk a zsidók életének, gondolatiságának, életfilozófiájának, vallási hiedelmeinek furcsaságairól. Sakkregény: a könyvben mindenki sakkozik és egy sakk feladvány is vissza-visszatérő fejtörő, szóval igen. Szerelmes regény: az a két mondat, amikor több is történik, mint élcelődés a másik nem számlájára, talán még nem elég a szerelmes regény kitételhez - szerencsére. Sorsregény: nagyon is. Egy nép regénye és néhány szerencsétlen, kívül rekedt pária regénye egyszerre. A könyv egészére egységesen jellemző műfaja viszont – ami nem is szerepel a tartalomismertetésben - szerintem: tragédia. Egyéni vagy társadalmi (már ha lennének ilyen alkategóriák) - ez már csak nézőpont kérdése. Valóban kategórizálhatatlan-e vagy sem, nekem már nem számít. A lényeg, hogy egy okos könyv, ami szórakoztatva elgondolkodtató, sötéten világos, világosan sötét. Sokszor elolvasni való műremek. Zsidó-"fóbok" is nyugodtan fogyaszthatják, arra pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy egy mélyen vallásos érzületű, feketekalapos haszid zsidónak hogy tetszene (gondolom el se olvasná, de ha esetleg mégis). Jöhet a többi Chabon könyv. Akkor is el fogom olvasni őket, ha a fantasztikumhoz egyáltalán semmi köze sem lesz!

„...Csak hogy dacoljon önmagával, mert dacolni magával, másokkal és dacolni az egész világgal - ez Landsmannak és népének egyetlen szórakozása és öröksége.”

A könyvért köszönet a Cartaphilus Könyvkiadónak!

Értékelés: 10/10

Ursula K. Le Guin - A rege

Ursula K. Le Guin - A rege

(Haini-ciklus)

Ursula K. Le Guin - The Telling
(Hainish Cycle)
Eredeti megjelenés: 2000
Magyar kiadás: Delta Vision, 2011
Sorozat: MesterMűvek (sci-fi) 01.
Műfaj: science-fiction, szépirodalom, filozófia, vallás, alternatív történelem, filológia, disztópia, antropológia
Hossza: 218 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Díjak:
Locus-díj győztes, 2001

Tartalom:
„A Regében… Ursula K. Le Guin a képességei teljes birtokában álló, valódi mesélő adottságait egyesíti a bölcs és szenvedélyes lélekkel és egy igazi filozófus fegyelmezett, örökké válaszokat kutató elméjével. Haini-ciklusában megteremti egy lenyűgöző, meggyőző és igen hihető jövő valóságát.” (Peter S. Beagle, Az utolsó egyszarvú és A fogadós énekének írója)

Az egykor virágzó kultúrájú Aka bolygót teljesen megváltoztatta a technológia. Egy földi megfigyelő, Szatí, azonban tudomást szerez egy kitaszított csoportról, amely a vadonban él. Tagjai még ápolják az ősi hagyományokat, még mindig őrzik az elveszett vallást – a Regét. Szatít lenyűgözi a hitük, és szent zarándoklatra kíséri őket a hegyek közé, miközben tulajdon elméje és lelke veszedelmes útjait is bejárja.

Ursula K. Le Guin (1929 - )

Ursula K. Le Guin amerikai írónő 1929-ben született Kaliforniában. Édesapja antropológus volt, édesanyja író. Mivel ennek az örökségnek nem sikerült ellenállnia, Le Guin előbb a kultúrális antropológia, majd a tudományos-fantasztikus irodalom lelkes tanulmányozója lett.  Tudományos tanulmányai sikeres befejezése után - a ’60-as évektől kezdve - folyamatosan publikál. Írt sci-fi, fantasy és gyermek könyveket, de novellákat és verseket is. Munkájára J. R. R. Tolkien és Philip K. Dick mellett olyan szerzők hatottak, mint Virgina Woolf vagy Paul Myron Anthony Linebarger (vagyis Cordwainer Smith). Műveiért eddig egyebek közt öt HUGO-, hat Nebula- és tizenkilenc(!) Locus-díjat kapott. Az életműve elismeréséért nemrégiben a science-fiction nagyasszonyává választották.

Az írónő szerencsére az aktuális politikai korszakokat sikeresen átvészelő szerzőnek számít itthon, hiszen már 1979-ben jelent meg magyarul könyve (A sötétség balkeze, - Kozmosz), amit azóta is jobbára rendszeresen követ egy-egy regénye. Nálunk talán az epikus fantasy alzsánerébe tartozó hat részes Szigetvilág sorozata miatt ismerhetik a legtöbben - én eddig legalábbis csak azokat a könyveit olvastam -, amelyek bár valóban kiváló könyvek, de irodalomtörténetileg talán nem a legfontosabbak. Ezt a megtisztelő címet a Haini-ciklusa birtokolja.

A szerző Haini-ciklusba tartozó művei azonos science-fiction univerumban játszódnak. A regények önállóak, olvasásuk sorrendje tehát lényegtelen, nem tételezi fel az olvasóról, hogy ismeri az előző köteteket. Ebben az univerzumban játszódnak egyébként az A sötétség balkeze és az A kisemmizettek (Szukits/Cédrus, 1994) című könyvei is a magyarul elérhető művek közül.

Ebben az univerzumban az emberiség már réges-régen szétáradt a Földről és benépesített számtalan bolygót. A fénysebességet el nem érő űrutazás miatt a különböző bolygók lakosai egyedül fejlődtek tovább (vagy vissza). A sokszor évmilliókra magukra maradt telepes-utódok jelentős része számára a Föld létezése és maga az űrutazás (és technológiai háttere) is régen feledésbe merült. A központi kormányzást, az emberiség egyetemes tudásának felkutatását és megőrzését az Ekumen nevű - jóindulatú - szervezet vállalta magára az utóbbi időkben, aminek a központja Hain. Ebben az univerzumban tehát nincsenek idegen fajok, ám a már véglegesen eltérő emberi kultúrák találkozása így is hasonló következményekkel és meglepetésekkel jár.

"...Most már tudta, hogy még mindig nem találta meg a lényeget, és félreértése olyan hatalmas és abszolút, hogy nem is ismeri fel." 

A kicsit hosszú bevezető és világismertető után jöjjön valami konkrétum is. Semmivel kapcsolatban nem csodálkozom ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nem csodálom, hogy a Delta Vision Kiadó beválogatta a MesterMűvek sorozatába, hiszen ez egyszerűen szenzációsan jó könyv. De azt sem csodálom, hogy a kiadó sci-fi alsorozatot elindító regénye az olvasókat ennyire megosztó könyvé vált hamar. Aki pergő űrcsatákra vagy akcióra vágyik, az kerülje el messzire. Semmi akció - vagy adrenalin növelő izgalom - nincsen benne. Még kalandosabb részek sincsenek. A címből adódik a feltételezés, hogy akkor esetleg valamilyen - persze kitalált - mondákat, történeteket olvashatunk majd, nos, ez azért részben igaz lett, de általában ez sem jellemző a könyvre. 

A Haini-ciklusba illesztve egy olyan történetet olvashatunk most, ami nem elsősorban sci-fi, legalábbis biztosan nem techno sci-fi, dacára az első fejezetnek (az egyetlennek, ami nem tetszett a könyvben), ahol az idegen bolygók és kultúrák sora és a már-már felismerhetetlen Föld politikai eseményeit mozgató erők szélvész gyors kavalkádja teljes erővel robban bele a gyanútlan olvasó arcába a főszereplőnő visszaemlékezésében. Sokkalta inkább egy szépirodalmi igényességgel elbeszélt története egy nyugati nyelvészprofesszor-(asszony) utazásának, expedíciójának a távol-keletre, a nagy kínai kulturális forradalom idején - ugyanis elég nehéz dolgunk lesz, ha a nyilvánvaló párhuzamokat figyelmen kívül szeretnénk hagyni. Rácsodálkozás a kultúrák és az emberi társadalmak, értékrendek sokszínűségére. A tábortüzek melletti történetmesélés és a mindennapos tapasztalatok megosztásának ősidőkből eredő fontosságának dicsérete. A könyvből végig árad a humanizmus és a vidéki életmód/emberek szeretete. (Persze az sehol nincs említve, hogy a könyvben szereplők ősei a kínaiak lettek volna!) 

A sci-fi körítés miatt nyilván a főleg csak „komoly” szépirodalmat - vagy a nyelvészettel, antropológiával, őstörténelemmel esetleg a keleti vallásokkal komolyabban foglalkozó - olvasók még véletlenül sem fognak találkozni ezzel a könyvvel, pedig biztos, hogy a számukra még sokkal többet nyújtana, mint annak, aki csak „szimplán egy jó sztorit” keres az olvasmányaiban. A mű a globalizáció ellenessége és a könyvek (szavak, történetek) szeretetének témája miatt túlzás nélkül Bradbury 451 Fahrenheit-jének testvérregénye is lehetne. Rövid, de nem egy könnyed olvasmány. Kár lett volna kihagyni.

Mert Aka világán totális kulturális és mentális kontroll van. A központi vezetés, a Társasági Állam és a Társadalmi és Kulturális Hivatal a Költészet és Művészet Központi Minisztériumával együtt ugyanis hetven évvel a könyv eseményei előtt - az újbóli és váratlan haini kapcsolatfelvételkor - betiltotta az ősi nyelvet és a hieroglifákon alapuló írást, és a hainit (a közöst) tette meg hivatalos államnyelvvé. A régi írás használatáért akár életfogytig tartó haláltábor is lehet a „jutalom”, a könyveket pedig mind egy szálig könyörtelenül megsemmisítették. A tiszteletteljes megszólításokat és az üdvözlést, búcsúzást, engedélykérést és hamis hála semmitmondóan rituális kifejezéseit pedig betiltották, mint a primitív képmutatás relikviáit, amik az őszinteség útjában állnak.

"...Ennek a világnak a kormánya a technológiai hatalom és az intellektuális szabadság megszerzése érdekében törvényen kívül helyezte a múltat. […] Ennek a kormánynak a számára, amely kijelentette, hogy megszabadul a hagyományoktól, a szokásoktól és a történelemtől, minden régi megszokás, módszer, eljárás, gesztus, ötlet és vallásosság dögvész forrása volt, rothadó tetem, amelyet el kellett égetni vagy temetni. Az írást pedig, mely megőrizte ezeket, el kellett törölni.
Amennyiben a fővárosban tanulmányozott oktatófelvételek és történelmi valóképdrámák tényszerűek, mint ahogy véleménye szerint legalább részben azok voltak, a most élők élete alatt férfiakat és nőket nyomtak agyon a templomfalak, égettek meg mások a menekíteni próbált könyvekkel együtt, börtönöztek be egy életre a korszerűtlen rendszerellenesség és a reakciós ideológia miatt. A felvételek és drámák dicső színekben festették le ezt a múlt ellen folytatott küzdelmet, szigorúan hősies szavakkal írva le a bombázásokat, gyújtogatásokat, házrombolásokat. Bátor férfiak és nők szabadultak ki ostoba szüleik, az áskálódó papok, a babonaság tanítói és a reakciós bujtogatók uralma alól, és rendíthetetlenül égették porig a tévedések miazmás erdeit, hogy helyükre egészséges kerteket ültessenek – feljelentették a gonosz professzort, aki ideogramszótárt rejtett el az ágya alatt -, felrobbantották a borzalmas kaptárokat, ahol a tudatlanság mérgét raktározták – traktorokkal hajtottak át a gyarló, babonás rituálékon -, majd kéz a kézben vezették termelő-fogyasztó társaikat, hogy csatlakozzanak a csillagok menetéhez.
A sekélyes és terjengős retorika mögött valódi szenvedés, valódi szenvedély bújt meg. Mindkét oldalon."

Hetven év kellett ahhoz, hogy egy terrai küldöttet sikeresen kiképezzenek nyelvésznek, majd ideérjen az űrhajójával, hogy az aka-i nyelvet, kultúrát és történelmet tanulmányozza, de addigra a hieroglifák írása és olvasása már „halott tudomány” lett, a jeleket talán már csak ő ismeri egyedül, a régi, szájról szájra szálló történeteket pedig még ő sem. Szatí - a főhősnő - pedig nekiáll, hogy megtudja, mi az, és honnan származik egyáltalán a csak suttogva, félve emlegetett Rege. Egy történet csupán, vallás esetleg egy érthetetlen filozófiai irányzat vagy ősi bölcsesség? Valamint, hogy ez a gazdag nyelvtörténeti kincsekkel rendelkező nemzet vajon mi okból tagadta meg ősei örökségét. Nem ő az első, akinek gondolatai gróf Széchenyi híres mondatát - „Nyelvében él a nemzet!” - visszhangozzák. Mi lesz az akai néppel nyelvi gyökerei nélkül? Egyáltalán van még számukra visszaút? Vagy nem is kell…?

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Értékelés: 10/10

Dan Simmons - Endymion

Dan Simmons - Endymion

(Hyperion 03.)

Dan Simmons - Endymion
(Hyperion Cantos 03.)
Eredeti megjelenés: 1995
Magyar kiadás: Agave, 2012
Műfaj: sci-fi
Hossz: 624 oldal
Fordította: Kuszkó Raymond
Díjak:
Locus-díj jelölt, 1997

Tartalom:
Kétszázhetvennégy év telt el a Világháló Bukása óta, az univerzumban teljes a káosz. A Hegemónia széthullott darabjait a hamvaiból feltámadó katolikus egyház és hadserege fogja össze a halhatatlanság valóra váltásának révén.

Raul Endymion, az egykori pásztor és elítélt gyilkos akaratán kívül sakkfigurává válik egy olyan kozmikus játszmában, amely az emberiség sorsát hivatott eldönteni. Endymiont az új messiás, egy tizenkét éves kislány testőrévé nevezik ki, és miután egy kék bőrű android is melléjük szegődik, hárman hosszú, veszedelmes és kalandokkal teli útra kelnek az időn, a téren és a valóság szövetén át. Azonban a gyermeket a rejtélyes Shrike – szörnyeteg, gyilkológép, bosszúálló angyal – is követi a 32. századba. Endymionra hárul a feladat, hogy megmentse a kislányt az ellene törő hatalmaktól. Vajon sikerül-e eljuttatni mindenkihez a Tanítómester üzenetét, s ezáltal megváltoztatni a világot… és vajon felkészült-e rá az emberiség?

Dan Simmons (1948-)

Dan Simmons Hyperion sorozatának első két részéről reményeim szerint már ódákat zengtem itt és itt is. Bár a négy részes sorozat első két része már kerek történetet mesél el - az első rész végén, amikor is a csapat énekelve elindult a völgybe, kicsit fel voltam még háborodva -, azért a zarándokok további sorsáról és az események elkövetkező kronológiájáról még szívesen olvastam volna. Szerencsére tudtam, hogy a sorozat hamarosan folytatódik és - feltételeztem a címből - Endymion elveszett városában veszi majd fel a történet fonalát a szerző. Nos, várakozásaimmal ellentétben az Endymion egyáltalán nem a városban játszódik - újra bejött ugyebár a ne-olvassuk-el-a-könyv tartalmát meglepetésfaktora -, sőt nem is feltétlenül a zarándokokról szól elsősorban, ugyanis a második rész vége - a Bukás - óta eltelt 274 év, és már minden jól ismert szereplő rég elhalálozott. Vagy mégsem?

Nem szándékozom szakítani az eddig jól bevált módszerrel, és ezúttal sem próbálom szét-spoilerezni az írást a történet fő történéseivel, szóval elég csak annyi, hogy két szálon fut a történet. Az első szálon M. Endymion visszaemlékezéseiről, kalandjairól olvashatunk - E/1 -, amiben akkurátusan számba veszi, mi történt vele és társaival, miközben bolygóról-bolygóra utazott a védelme alá helyezett gyereklánnyal, akiből - ha megéli - majd az emberiség új Messiása lehet.
Simmons nem hagyott fel már jól ismert stílusával, és rettenetesen precízen, alaposan, minden apró részletre külön kitérve, szinte mikroszkóp alól szemlélve mutatja be a régi Háló rendszer bolygóin keresztül vivő menekülést. Eközben nem feledkezik meg arról sem, hogy élettel töltse meg a könyv lapjait és a szereplőket a szívünkbe zárjuk miközben pokoljárásukat olvassuk. Mivel a főszereplő lány - Aenea - a jövőből jött, valamint szuper-intelligens és az útját jövendölések, énekek és az apai ágáról szuper-fejlett MI-k (vagy esetleg valami más? - ld: 4. rész) is segíti, ezért néha már úgy voltam vele, hogy ez már aztán sok a jóból, ezeknek úgyse lesz semmi bajuk, és a másik szálon futó események sokkal-sokkal-sokkal ...de sokkal jobban érdekeltek.

A nevezetes másik szálon a csöppet zsarnoki módszerekkel a Bukás óta kissé egy helyben topogó - illetve hanyatló - humán civilizációk során és emberek zillió felett uralkodó vallási rezsim - a vatikáni új-kereszténység és a PAX - pap-(űrhajó)kapitánya kapja azt a megbízatást, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel - magyarul a galaxis összes pénzügyi-, technikai- és humánerő-forrásának felhasználásával akár - fogja el a menekülőket épségben.
A jezsuita neveltetésű De Soya pap-kapitány - az E/3 személyű narrálási módszer segíti a valószerűtlenül figyelmetlen olvasókat is rávezetni, hogy "EZ A MÁSIK SZÁL" és mellette nyilván célja még a távolságtartás is a szereplőtől -, aki ezzel a feladattal nem is sejti, hogy a saját ízléséhez képest sokkal többször kénytelen magára vállalni a feltámadás nem épp könnyű - de szerencsére (?) a Hyperion univerzumában nem is feltétlenül végzetes - terhét, hiába, hogy abszolút az elnyomók oldalán száll síkra, de annyira jól sikerült, mély karakter, hogy biztosan mindannyiunk szimpátiáját hamar el fogja nyerni. Viselkedésének, egyenességének és emberségének glóriája még embereire is rávetül, ezért én egyértelműen azért drukkoltam - miközben meg a parazita keresztség gondolatát is meg- és elvetettem, mint ugye Endymionék, akik a történet pozitív pólusai -, hogy minél hamarabb érje utol a menekülőket és az ő szenvedéseiknek, megpróbáltatásaiknak is legyen már vége.
A vallás, a papság - itt a könyv egy kis részében szerepet kapó, gondolom az olvasóknak minden időkben egzotikusnak számító Szent Inkvizíció - felépítése, működése és története a sci-fi köntös nélkül is érdekes szokott lenni a laikusoknak, ezért az intrikusabb Pacem-en játszódó részek nekem a könyv legjobb részei voltak, pedig ugyebár akciós rész nem volt a környékén sem.

"És itt lett volna vége a történetnek. De persze nem itt lett vége."

Az in medias res kezdés utáni narráció miatt azt hittem, a történet felölel majd vagy 20 évet (vagy jóval többet) a szereplők életéből - hiszen Endymion beszél a messiással való nemi aktusáról is, aki mikor megjelenik a Szfinxnél az Időkriptáknál, ugye 12 éves -, de nem így lett. A könyv nagyjából fél évet ölel fel, és mivel a negyedik rész az utolsó a Hyperion-i Énekekből, gondolom újra lesz majd jó pár évnyi ugrás a történetben - sajnos -, hiszen ezeket a részletekkel és eposzokba illő kalandokkal sűrűn megpakolt téglákat én még nagyon sok részen keresztül elolvasgatnám. A könyv egyébként valóban lassúbb, mint a szintén ráérős első két rész, legalábbis az első 450 oldalon, aztán viszont jelentősen begyorsul M. Nemes - és a Shrike - karakterének megjelenésével.

Az első résztől kiemelt szerep jutott Teilhard atya karakterének, akiről - bevallom - azt hittem, teljesen az írói fantázia "terméke", eszembe sem jutott, hogy valós személy volt a mintaképe, méghozzá Pierre Teilhard de Chardin francia jezsuita gondolkodó, filozófus és teológus, akinek gondolatai a Sol Draconi Septem jégvilágán játszódó részben - szerintem a legjobb rész volt, azok közül, amikor Endymion és a messiás kalandjain izgulhattunk - többször is felvetődnek a vak pap szavai által.

Simmons sorozata sokszor él igazán költői eszközökkel - nemhiába a költő volt az egyik legfontosabb szereplő az első két részben -, többször konkrétan versrészletekkel is, és bár nekem Keats költészete igazából "nem adta sosem" (és itt sem), azért Robert Frost - Fire & Ice című haikuját bizony felkutattam a könyv olvasása után. Ide is másolom gyorsan a különböző fordításokat és az eredetit is. Nekem az eredeti tetszik a legjobban, de a könyvben a Weöres Sándoros fordításból van a részlet. Meglepő? :-)

Tűz és jég
(Fábián József fordítása)

Mondják, a földnek tűz vet véget,
Mások szerint a vég a jég.
Amit a vágyból eddig éltem,
A tűzre várok jobban én.
De ha kétszer pusztulhatna,
Annyi itt a gyűlölet,
Hogy tarthassam rombolásra
Nagyszerűnek,
Sikeresnek a jeget.

Tűz és jég
(Hárs Ernő fordítása)

Mondják, a föld veszte a tűz
lesz, vagy a jég.
Én mint ember, kit vágya űz,
amondó vagyok, hogy a tűz.
De ha kell a kétféle vég,
itt gyűlölet is annyi van,
hogy pusztítószerül a jég
is éppolyan
jó és elég.

Tűz és jég
(Imreh András fordítása)

Mondják: jéggé fagy a világ,
Mondják, megég.
Tudom, ilyen a vágy, tehát,
Vallom a tűz-teóriát.
De ha kétszeri lesz a vég,
Mivel volt dolgom gyűlölettel,
Én azt mondanám, hogy a jég
Is príma fegyver,
És épp elég.

Tűz és jég
(Nagy István Paphnutius fordítása)

Mondják, ha itt a vég, s a világ tűzben ég,
Mások meg azt, hogy jégbe fagy.
Mióta a vágyat megízlelém
Azzal tartanék, aki elég.
De ha másodszor is el kell pusztulnia,
Azt hiszem, van a világban elég gyűlölet
Hogyha a jégnek kellene rombolnia
Rémisztő ereje
Is elegendő lenne.

Tűz és jég
(Weöres Sándor fordítása)

Mondják: a világ vége tűz.
Más mondja: jég.
Mert a vágy forrósága űz,
azt vallom én is: vége tűz.
S ha vesznem kétszer illenék:
mert ismerős a gyűlölet,
hiszem: végpusztulásra jég
is jó lehet,
és épp elég.

Fire and Ice

Some say the world will end in fire,
Some say in ice.
From what I've tasted of desire
I hold with those who favor fire.
But if it had to perish twice,
I think I know enough of hate
To say that for destruction ice
Is also great
And would suffice.

A Hyperion moziról, amit 2010 óta várunk - legalább -, még mindig nincs új hír, csak annyi, hogy Bradley Cooper (Másnaposok, Csúcshatás) nagyon szeretné csinálni már - 2012.09.hó!

A könyvért köszönet az Agave Könyveknek!

(Remélhetem, hogy a Rise of Endymion után jön ki a többi Dan Simmons könyv is, ugye?)

Értékelés: 10/10

Wallpaper 1920x1080