Lauren Beukes - Moxyland

Lauren Beukes - Moxyland

Lauren Beukes - Moxyland
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Ad Astra, 2013
Műfaj: sci-fi, thriller, cyberpunk, disztópia
Hossz: 312 oldal
Fordította: Körmendi Ágnes

Tartalom:

Vágod, mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom? Rohadtul fogalmad sincs róla. A Moxyland félelmetesen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe. Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat… Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis szembe kell szállnia a Kormányzat Rt-vel – kerül, amibe kerül.

Lauren Beukes (1976 - )

Lauren Beukes (1976-) Dél-Afrikában született és jelenleg is ott él. Újságíróként, forgatókönyvíróként és képregényíróként is dolgozott, de jelenleg már főállású író(nő). Első regényét - Maverick: Extraordinary Women From South Africa's Past (2005) - még nem a science-fiction műfajában publikálta, de megjelenése országos elismertséget jelentett neki. A magyar olvasókkal az Ad Astra Kiadó ismertette meg a nevét tavaly, mikor megjelentették a Zoo City (2010) című, többszörösen díjazott könyvét - amiből egyébként már a filmváltozat is készül. A szerzőnő időrendben második, de a fantasztikum kulisszái mögé először bemerészkedő könyve a Moxyland (2008), ami a közeljövő - 2018 - Dél-Afrikájának forgatagába kalauzolja el az olvasókat.

A történet szerint a világ (vagy Dél-Afrika) társadalma két részre oszlik. A céges kisebbségre, akik jól fizetett állásokban dolgozhatnak - teljes megfigyelés alatt - anyacégüknek és a többiekre (civilek), akiknek annyi joguk van csak, hogy engedelmeskedhetnek szépen a hatalomnak. Az állampolgárokat a bűnüldözőszervek a telefonokban lévő SIM kártyájukon keresztül követik, ellenőrzik, jutalmazzák és büntetik. A totális átláthatóság miatt a szervezett bűnözés szinte megszűnt, csak polgári elégedetlenkedők kis csoportjai hőzöngenek a világháló virtuális városaiban vagy a gettókban lakó utcagyerekek pingálnak hangzatos, de senkit nem foglalkoztató jelmondatokat a házak falára.

Azt mondják - persze nem konkrétan a sci-fi írókról -, hogy a jó író arról ír, amit személyesen is ismer, hiszen arról vannak ismeretei, attól lesz hiteles a története - márpedig Dél-Afrika még manapság is egyike a Föld legdurvább helyeinek. Mea culpa! Az Ad Astra Kiadó nem szokott - Már bocsánat, de ez most egy kicsit durvább poszt lesz! - "szart" kiadni, gondoltam, hogy ez a kis szöszke nőci tud írni, de álmomban sem hittem volna, hogy ÍGY! (Most annyira örülök, hogy nem jutottam még el a Zoo City elolvasásáig, így van még egy Beukes könyv előttem! - Remélem az is hasonló stílusú lesz, és nem felejtett el időközben írni. ;-) )

A "magas" irodalmat olvasók mondják a "többi könyvre", hogy nem éri meg velük az időt tölteni, hiszen ami nem szépirodalom, az művészileg értéktelen. Nekik hiába is mutatnánk meg Orson Scott Card, Dan Simmons, Kim Stanley Robinson vagy Stanislaw Lem könyveit, csak legyintenének rájuk - én meg a falnak megyek az ilyen sznoboktól. [Micsoda csoda, hogy pont a poszt írása alatt jött ki ebben a témában egy bejegyzés a Galaktika.hu-ra. Érdemes elolvasni.] A fenti írók a kedvenceim között vannak, vagy közel hozzá, és szerintem a nyelvezetük és a könyveik témája miatt is alanyi jogon megérdemelnék már évtizedek óta a "magasabb irodalomi besorolást". Nagyon jó és élvezetes őket olvasni, de...

...néha nem akar az ember szép irodalmisággal elmesélt történetet olvasni. Nincs kedve a nagy szavakhoz, a metaforákba becsomagolt körítéshez, a több oldalt kitevő tájleírásokhoz, a magasröptű párbeszédekhez, a főhősök égben köttetett szerelmi gyötrődéséhez. A napi robot végére már nincs ereje gondolkozni a mű mélyebb mondanivalóján, rejtett szimbólumrendszerein. És itt lép be a képbe Beukes - akitől az előző bekezdésben szereplő sznobok minden bizonnyal ordítva menekülnének -, és olyan durván tarol, hogy kész!

Könyve feszes tempójú. Rövid fejezetek, amik még rövidebb, férfias tőmondatokból állnak. Szereplői végig beállva, betépve, becuccozva, bebaszva, basznak, kúrnak, dugnak. Nem lehetséges olyan könyvet írni, amiben sokallnám a "csúnya szavak" használatát, főleg ha ettől autentikussá válik a környezet (mint most a dél-afrikai "gettóváros"), de külön öröm, hogy mostanában - mikor álszenten és meddően védjük a fiatalok (eme könyv legfontosabb potenciális olvasórétegének) erkölcsi fejlődését - ennyi benne maradhatott. Nem akarom a káromkodást dicsőíteni, hiszen egy csomó könyvben semmi keresnivalója, de egy olyanban, ami a közeljövő kilátástalan helyzetben lévő elnyomott (és súlyos drogproblémákkal küzdő (bár konkrétan senki nem küzd ellene, sőt...)) fiataljairól szól, azt kell mondjam, még szép hogy kell bele, b..d meg! Na, ennyi elég is a nyelvezetről - mielőtt még olvasókat vesztek ;-D -, mindenesetre arra komolyan készüljetek majd fel a könyv olvasásakor, hogy a szöveg egyenes, nyoma sincsen a szleng és az átkozódások elmismálsolásának! :) [HURRÁ!]

Kifejezetten tetszett, hogy a könyvben olyan technológiákról olvashatunk, amik jórészt már most is elérhetőek, vagy lassan, de biztosan elérhetővé fognak válni. A könyv végén lévő "Extrák" című fejezetben részletesen le is írja az írónő, honnan vette a génmódosított rendőrkutyák vagy a reklámbébik ötletét. Nincs a könyvben semmi, ami ne lenne hihető. A regény átélhetőségét, hitelességét az is segíti - és ennek is kifejezetten örültem -, hogy a szereplőkkel látszólag (és sokáig) semmi rendkívüli nem történik. Ki-ki éli megszokott életét, a fotós fotózik, a céges csaj programozik, a blogger meg főleg csajozik (a drogozás és az ivás mellett). A kötet legdurvább szereplője a polgárjogi aktivista, aki tüntetéseket szervez utcagyerekeknek és közben graffitizni tanítja őket - megbugázott céges pénzen. Akció gyakorlatilag semmi, és feszültség sem érzékelhető sokáig - leszámítva a helyszínből és a disztópikus (de eleinte sok szempontból egyenesen utópikusnak tűnő [pld: nincs bűnözés!]) jövőképből fakadó alaphelyzet miattit. Nem hangzik túl jól, de máris biztatóbb, ha azt mondom, ezalatt a hangulat: ÖTÖS! Szórakozás: ÖTÖS! Elkezdtem, majd mikor először felnéztem, már csak az utolsó ötven oldal volt hátra. Olvasás közben végig olyan érzésem volt, hogy EZ a kétezres év Neurománca, nem más. Amikor 1992-ben olvastam William Gibson alapművét, akkor éreztem először, hogy egy olyan jövőképbe kapok bepillantást, aminek eljövetele ellen semmit nem tehetünk. Most újra ez volt a helyzet, csak - és ez lehet, hogy népszerűtlen lesz - szerencsére a cybertérben játszódó, számomra végtelenül unalmas cyber-zsokés részek nélkül. A mindkét könyvben alapvetőnek számító - céges világ (manipulálók) a civil világ ellen (birkák) - motívum miatt a párhuzam a regények között még nyilvánvalóbb.

Fokváros lakosai drogfüggők és technikafüggők egyszerre. Történetük élvezetéhez - ha szabad ezt a szót használni egyáltalán - nem szükséges sci-fi rajongónak születni. A könyv "technoblablája" se túlbonyolítva nincsen, se nem olyan jelentős, hogy érthetetlen legyen miatta a könyv mondanivalója. Az írónő fiatalos lendülete, stílusa és a négy (egyébként ellentétben az általános netes visszhangokkal, én hármójukat is megkedveltem) főszereplő története - és főleg egymás közötti interakciójuk és egyedi látásmódjuk - sok, a fantasztikus zsánerrel alapvetően nem kimondottan jó viszonyt ápoló olvasó tetszését is könnyedén megnyerheti.

Egy apróbb problémám volt a könyvvel mindössze. Miért játszódik 2018-ban? A könyv megírása után tíz évvel azért nem hiszem reálisnak, hogy ekkora változás állna be egy ország alapvető működésében - bár ki tudja. 2030-ra viszont már simán bevenném, hogy ehhez hasonló lesz az élet (legalábbis Dél-Afrikában).

Úgy bekedvenceltem a Moly-on - amit NEM a káromkodásoknak köszönhet egyébként, hanem főként a történetek lezárásának -, hogy csak úgy füstölt!

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Ernest Cline - Ready Player One

Ernest Cline - Ready Player One

Ernest Cline - Ready Player One
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Agave, 2012
Hossz: 508 oldal
Műfaj: sci-fi, disztópia
Fordította: Roboz Gábor

Tartalom:
2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline (1972 - )

Ernest Cline amerikai író neve nem valószínű, hogy igazán ismerősen csengő lenne az átlag magyar olvasónak. Korai éveiben - a felszolgáló, videotékás és technikai ügyfélszolgálatos munkák mellett - figyelmét inkább az Amerikában roppant népszerű amatőr költészeti-versenyek (slam poetry) felé fordította, ahol szép eredményeket - többszörös győztes - ért el. Első könyvének megjelenése előtt forgatókönyvírással kezdett foglalkozni, és neki köszönhetjük a Fanboys - Rajongók háborúja című mozi megszületését. Abba ne menjünk bele, hogy a film mennyire lesz/lett alapvetése a sci-fi történetekért, szuperhősös képregényekért rajongó (súlyos hölgy hiányban szenvedő) kockáknak, de az már ekkor, 2009-ben kiderült, hogy Cline igazi geek, aki egész eddigi életében a Legkockább Kocka-díjára hajtott. 2011-ben - első regénye megjelenésekor -, ez szerintem sikerült is neki. A könyv a kritikusokat és az olvasóközönséget - laikust és más írókat egyaránt - levette a lábáról. Amennyiben a híreknek hinni lehet, a moziváltozat is készül már, mialatt a szerző második könyvén, az Armadán dolgozik.

Bár jómagam a '80-as évek elejéből nem sok mindenre emlékszem - leszámítva a napközis óvónénimet és az ovis szerelmemet -, de a '80-as évek végétől, a rendszerváltozástól (és zsenge, fogékony  ifjúkoromtól) kezdve, amikor a lélekrontó nyugat termékei végre eláraszthatták a boltokat és az MTV (természetesen a zenei) is fogható lett sok háztartásban, komoly kiképzésen estem át - ami azóta is tart. Az első számítógépem egy ZX-81 Spektrum volt, amit hamar követett - az Amigán kívül - az összes többi, ami azóta valaha kijött a piacra. Falni kezdtem a képregényeket, fantasy és sci-fi könyveket, filmeket, anime-okat, számítógépes játékokat. Barátaimmal közösen kalandoztunk az (A)D&D - és SOK más szerepjáték - birodalmaiban, gyűjtöttem figuráktól kezdve kártyákon keresztül minden vicik-vacakot. Nem sokkal később már minden időmet lekötötték az online szerepjátékok és a kocka-lét egyéb alapvetései. Visszaemlékezve már az is csodaszámba megy, hogy legalább dolgozni eljártam - mint számítógép-szerelő és informatikus. (Igen, az életformával együtt járó piramis alakú test is meglett közben.) Egyszóval - én voltam Wade Watts, a könyv főszereplője. Szerintetek volt rá esély, hogy ne tetszen a rólunk szóló könyv? :D

Nagyjából két hónapja olvastam el az Erebos című könyvet. A két mű nagyjából egyszerre jelent meg magyarul, és a hasonló témájuk miatt adja magát, hogy hasonlítsam össze az írásokat. Egy dolog miatt viszont ez nem lenne igazán úriemberhez méltó. Az Erebos ugyanis egy ifjúsági thriller, főleg fiatalkorú olvasóknak, míg a Ready Player One - bár szintén könnyed, lendületes, kiváló stílusú könyv, amit nyugodt szívvel ajánlhatok korosztálytól függetlenül szinte bárkinek - maradéktalan élvezetéhez vagy nagy film-anime-játékgép fanatikusnak kell lenni, vagy a 80-as évek előtt (körül) kellett születni, hogy érthetőek - vagy inkább jobb/rosszabb emlékeket megidézőek - legyenek a könyvben szereplő pop-kulturális utalások. Ezen utalások pontos ismerete nélkül is élvezetes ugyan a könyv, de ha például nem tudod, hogy mi az a Pac-Man, vagy hogy hogyan néz ki Mechagodzilla, Johnny Ötös - a Rövidzárlat című filmből - vagy a Mobil Suite Gundam és a Neon Genesis Evangelion anime-sorozatok robotjai, akkor neked csak annyi jut most, hogy robotok szerepelnek az épp olvasott jelentben. Az amerikai gyökerű filmes vagy számítástechnikai utalások azért valószínűleg minden - a téma után érdeklődő - fiatalnak könnyen meglehetnek, a japánok meg végül is nekem sem voltak mindig teljesen tiszták, a könyvet mégsem éreztem emiatt kevesebbnek, szóval megijedni nem kell. Neked való a könyv, ha ezen szavakat olvasva csillogni kezd a szemed: 

...Space Invaders, pixelek, Oingo Boingo, Muppet Show, Atari 2600, Adventure, Galaga, Defender, Asteroids, Robotron: 2084, Családi kötelékek, A csodálatos Pókember, X-Men, Zöld Lámpás, Peter Parker, Clark Kent, Kozmosz, Donkey Kong, Burgertime, Pitfall, Fruit Rocks, Star Trek, Csillagközi Szövetség, Xur, Ko-Dan armada, Háborús Játékok, Gyalog Galopp, Monty Python, T-1000, John Hughes, Nulladik óra, Különös kísérlet, Meglógtam a Ferrarival, Dragon Magazin, D&D, Betamax, Duran Duran, Doom, Contra, Golden Axe, Heavy Barrel, Smash TV, Ikari Warriors, Tron, Starlog, Rutger Hauer, Sólyomasszony, Harc az Endor bolygón, Csillagok háborúja, A bátorság karavánja, Astrosmash, Howard, a kacsa, Támadás a Krull bolygó ellen, Hegylakó, Kincsvadászok, Superman, Legenda, Greyhawk, Swordquest, Fantasztikus utazás, Csillagközi Romboló, Tie-Fighter, Indiana Jones, Gary Gygax, Garriot, Wozniak, Commodore 64, Vissza a jövőbe, Szellemirtók, Jobb, ha hulla vagy, A suttyók visszavágnak, Gilliam, Kubrick, Cameron, Fincher, Lucas, Spielberg, Tarantino, Kevin Smith, Airwolf, A szupercsapat, Knight Rider, A Simpson család, Deep Space Nine, Voyager, Enterprise, Gobots, Transformers, G.I. Joe, Thundarr, He-Man, Schoolhouse Rock, Gamera, Star Blazers, The Space Giants, G-Force, Godzilla, Totál Turbó, They Might Be Giants, The Police, R.E.M., Van Halen, Def Leppard, Bon Jovi, Pink Floyd, Midnight Oil, Akalbeth, Zaxxon, GURPS, Champions, Car Wars, Rolemaster, Excalibur, Demi-Lich, Super Friends, Joust, Street Fighter II., TRS-80, 16k RAM, +1-es rövidkard, vorpal blade, Gyűrűk Ura, Országúti harcos, cartridge, szalagos magnó, Centipede, Pac-Man, tizes szintű harcos, Gumiláb, Trans-AM, Dodge Omnis, Iroc Z-28, K-Car, Kaboom!, Combat, Star Raiders, Star Master, Yar's Revenge, E.T., Devo, Rush, Atari, Valóságos zseni, Basic 1.1, syntax error, Raaku-tu, Bedlam, Pyramid, Madness and the Minotaur, 2010, Szárnyas fejvadász, Dig-Dug. [Na jól van, meguntam, de ez csak egy rövidke kis ízelítő volt az első pár fejezetből!] ;-)

A Rakások

Igen, nekem bizony csillog a szemem - és még John Scalzi is büszke lehet rám (olvassátok el az ajánlását a könyv elején!) -, de a kockalátástól elvonatkoztatva vajon milyen a könyv? Remekül felépített történet egy utópiába ágyazott disztópiából/ról. A szerző elbeszélési módja remek. Érthető, szellemes, lendületes, fiatalos - de nem gyerekes -, letehetetlen, sodró tempójú, szórakoztató, és sajnos valószínűleg látnoki, hiszen se az OASIS nevű hiper-realisztikus MMORPG-től nem állunk nagyon távol technikailag, sem attól az ökológiai katasztrófahelyzettől, nevezetesen az energiaválságtól, amitől a könyv szereplői szenvednek immáron évtizedek óta. Egy rosszindulatú, profi - és sznob - kritikus biztosan ízekre tudná szedni a könyvet a vélt vagy valós hibái miatt, de én nem akarok így tenni. A könyvben van pár naiv elképzelés - ha úgy tetszik, hiba -, például akármennyire is zseniális (és kocka) valaki, azért pár év alatt - még ha minden idejét erre is szánja -, senki nem tud elolvasni MINDEN képregényt, végigjátszani (sok ezerszer akár) MINDEN számítógépes és játéktermi játékot - közben mellékesen kívülről megtanulni vagy legalább lerajzolni a játék pályáit [Ó, azok a Wizardry VI-VII-VIII. térképek, amiken hetekig lehetett teljesen elveszve csámborogni!] -, végignézni (sokszor) MINDEN sorozat és manga összes részét, amit a 80-as években Amerikában és Japánban készítettek. Valamint a filmeket annyiszor megnézni (50x akár), hogy kívülről tudja az ÖSSZES szereplő ÖSSZES szövegét! Higgyétek el, én anno megpróbáltam! (Persze az lehet (vagyis biztos), hogy én nem vagyok zseni!) :D

A könyv ugyan eléggé vaskos a maga 508 oldalával, de mivel igazából akkora körülbelül, mint egy fél boríték - igaz, emellett mikro-méretű betűkkel és majdnem végig a lap széléig, sűrűn szedve -, ezért kisebb meglepetést okozhat a könyvesboltban. Nem tudom, hogy az angol nyelvű kiadás is ekkora-e, és ezt a szerző kikötötte, hogy márpedig az ő 1980-as évekről szóló könyve ekkora kell, hogy legyen - ez esetben ugye nincs mit tenni -, de ha esetleg a kiadó kreatív döntése volt, hát akkor csak jelzem - csak hogy tudják -, hogy nekem nagyon nem tetszett. Elég nehéz volt olvasni úgy, hogy el szerettem volna kerülni a gerinc megtörését. Száz százalékosan sajnos nem is sikerült. (De legalább a ragasztás jól tart, az igaz.) 

Pár szó (és videó - megéri kattintani -) a végére a POETRY SLAM-ről: 

A poetry slam kicsit a stand-up comedy-re hajaz. (A művészek/művészcsoportok kiállnak a színpadra, elmondják versüket, vagy előadják a kis szkeccsüket, a közönség pedig pontozza a teljesítményüket.) Nem tudom megállni, hogy ne rakjak ide pár videót, amit érdemes megnézni ezekről az eseményekről. [Persze angol nyelvtudás melegen ajánlott!] Az elsőn a szerző adja elő egyik versenyművét a Dance Monkeys Dance című darabot, míg a másodikon 2011-ben egy másik - nagy kedvenc! - íróval, a remek humorérzékkel megáldott, így komikusnak is kitűnő, mackótermetű Patrick Rothfussal egymás után szereplenek a színpadon. A harmadik egy kakukktojás annyiban, hogy semmi köze Cline-hoz - vagy a könyvekhez -, de mivel a "személyes hősöm" Nick Offerman - aki a Városfejlesztési Osztály című észvesztően szórakoztató komikus sorozatban alakítja tökéletesen Ron Swanson karakterét - foglalja költeménybe gondolatait a legfontosabb dologról az életben, ...a szalonnáról - kihagyhatatlan.

A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak! 

Értékelés: 8/10

Dan Wells - Partials - Részben ember

Dan Wells - Partials - Részben ember

(Partials 01.)

Dan Wells - Partials
(Partials 01.)
Eredeti megjelenés: 2012
Magyar kiadás: Fumax, 2012
Műfaj: sci-fi, poszt-apokalipszis, thriller, ifjúsági, disztópia
Hossz: 456 oldal
Fordította: Bayer Antal

Tartalom:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Dan Wells amerikai sci-fi és horror szerzőt már visszatérő vendégként köszönthetjük a blogon. A magyarul megjelent első könyvéről, a Nem vagyok sorozatgyilkosról már olvashattatok nálam pár méltató szót. A Fumax által kiadott műben egy fiatalember harcol belső ösztönei ellen, próbál ellenállni a késztetésnek, hogy öljön. Lényeg a lényeg, jó könyv volt, de az egyöntetűen pozitív olvasói visszajelzések, statisztikák és kiadói visszajelzések szerint a Partials - ami szintén egy trilógia első része - még jobb, ráadásul poszt-apokalipszises, amire én kifejezetten cuppanok, ezért alig vártam, hogy nekikezdhessek az olvasásának, és a tapasztalataimat megosszam itt az érdeklődőkkel.

Dan Wells (1977 - )

A magyar keresztségben Részben ember alcímet kapó könyv mint már írtam, egy trilógia nyitókötete, de ezt kéretik kicsit lazán értelmezni, ugyanis a regény annyira új, hogy a második része még angolul sem érhető el, ezért magyarul kisebb csodának kéne bekövetkeznie, hogy már 2013-ban kezünkbe vehessük a folytatást.

Elvakultabb sci-fi rajongóknak talán nem kell bemutatnom Philip K. Dick-et - igen, akit egy díj után neveztek el, ő az! - és híres novelláját a Second Variety-t (A kettes változat), ami magyarul a jobb sorsra érdemes Analógia névre hallgató, két számot megélt sci-fi és fantasy antológiában olvasható. (Aki nem szeret olvasni - mondjuk az mit keres itt? - de megnézné a filmet belőle, az a Screamers-re (Az elhagyott bolygó) keressen rá (igen, van második része is). Nos, nyilvánvaló, hogy a Partials ebből a műből vette az alapötletet, majd átformálta egészen annyira, hogy az a fiatalabb olvasókat védő szigorú (?) szülői cenzúrán is átmenjen. Ez sikerült is neki valahol, máshol meg csúfosan megbukott. Nézzük miért mondom ezt.

Ha a tényeket nézzük, akkor a vaskos könyvet pár óra alatt kiolvastam. Gyorsan belerántott a történetbe, nem ült le sehol, izgalmas volt, akciódús, feszült, néhol humorelemekkel átszőtt és a romantikus részek is elég súlytalanok voltak - ez nálam dicséret - ahhoz, hogy ne idegesítsenek, mindenesetre gyorsan meg is kérdezem a tőlem jóval tájékozottabbakat, hogy mit keres ez a könyv a Moly legjobb romantikus könyveinek listáján a 89. helyen? Igaz, két fiatal "jár", aztán meg "nem járnak", de ha tényleg csak ennyit tud felmutatni a romantika műfaja, akkor szegény Thomas Hardy vagy írhatnék bármilyen másik klasszikus romantikus írót, foroghat a sírjában. Már biztos, hogy nem véletlenül nem olvasom a műfaj könyveit! :) De mivel nagyjából biztos vagyok benne, hogy az író nem is akart szerelmi történetet kreálni, ezt az egészet nem hibaként említettem meg, csak érdekességképpen. (Most térjünk vissza inkább az alapjaiban disztópikus sci-fi mű ifjúsági regényként való értékeléséhez.)

A könyv története szerint a múltban - tizenöt éve - volt egy háború, amiben az amerikai katonákat úgynevezett Részlegesekkel - csak félig ember szerves lényekkel - váltották fel, akik megnyerték a háborút, de mivel utána az emberek elnyomásban tartották őket, fellázadtak és gyorsan kipusztították az emberiség 99,9985 százalékát. Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy elég nyomorúságosan érezzük magunkat, az RM vírus miatt minden csecsemő meghal pár napon belül, tehát az emberiség szó szerinti utolsó éveiben járunk. (A szintén Fumaxos kiadású Menedék című zombi-apokalipszises könyv kvázi-analógiájaként pedig a túlélő körülbelül 40.000 ember átlagéletkora itt is 18 év körül lehet - a főhősök pedig csak 16 évesek.) A néhány életben lévő felnőttől nem várható segítség, az elérhető technológia és a még meglévő tudás pedig minden múló nappal és meghalt túlélővel egyre csak apad.

Ebbe a helyzetbe csöppenünk hirtelen bele az elején. Az olvasás alatt mégis végig az volt az érzésem, hogy ez egy "happy-poszt-apokaliptikus" regény, avagy inkább naiv. Mert ugyan sokat beszélnek arról, hogy meg kell állítani az RM-et és újra fel kell virágoztatni az emberiséget, de közben egy csomóan kertet gondoztak, buliztak, zenelejátszókat keresgéltek a romok közt, egyszóval élik az átlagos tini életüket és közben egymásnak "puffogják el", mi nem tetszik nekik a rendszerben. Persze, sokkal többet ebben a helyzetben valóban nem lehet tenni, de én meg emiatt nem tudtam szorítani értük. A felnőttek pedig még rosszabbak voltak. Lekezelően bánnak az összes "pestisbébivel", aki körülöttük él, mert szinte semmit nem tudnak a nélkülük véget ért múltról - mintha nem pont az ő felelősségük lett volna, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak a letűnt világról -, és nem érdekli őket egyáltalán semmi, csak a hatalmi csatározásaik a Hang nevű terrorista csoporttal és az irányítás minden áron való megtartása. Mégis mi a fenének? Nem segítette a mély átérzését az eseményeknek az sem, hogy nem igen találtam a könyvben olyan szereplőt, aki szerethető lett volna  - vagy legalább érdekes - a számomra. 

A főszereplőnőben - Kirában -, aki eleinte egyedüliként veszi fel a kesztyűt az RM-el, igazából semmi más kivetnivalót nem találni, egyedül annyit, hogy az egész karaktere hiteltelen. Tizenhat évesen, egy-két év ápolónői levezetéssel folytatott orvosi gyorstalpaló után felveszi a harcot az RM vírussal, amiről több mint tíz év kutatás után az akkor még élő tudósok annyit sem tudtak kitalálni, hogy mi úton-módon fertőz! Hát persze! Elhiszem, hogy rettenetesen okos ugyebár - ! -, de a kutatóorvosi - virológiai - részekben leírt logikai ugrásokhoz kicsit több kell, mint józan paraszti ész. Ezeken a részeken a fiatalok - akik úgyis meg vannak győződve arról, hogy mindannyiukban potenciálisan minimum két Einstein veszett el - biztosan nem akadnak fenn, én fennakadtam.

A többi szereplő motivációja igazából rendben volt, a karakterek jelentősen különböztek egymástól, de a szívembe nem tudta belopni magát egyik sem. (Esetleg még Tovar, a csavargó.) Az események fő iránya tehát nekem nem tűnt túl hitelesnek, és úgy éreztem, hogy a csavarok sokszor önmagukat oldják meg, és a váratlan fordulatokban is annyi volt a váratlan, hogy sajnos nem lépte meg a szerző, hogy KIMARADJON végre a könyvből. (Ettől függetlenül a könyv olvasmányos, és ha kikapcsoljuk az agyunkat, remek szórakozást nyújt.) Máshol általában unom az akciórészek olvasását, itt kifejezetten tetszettek, csak nem volt belőlük túl sok sajnos.

Kijelenthető tehát, hogy szerintem a könyv inkább az ifjúság igényeit fogja kielégíteni, és ezzel nincs is semmi baj, úgyis ők a célközönség, de akkor meg mégis hogy kerültek bele azok a jelenetek, amikor a szereplők a társukat közvetlen közelről fejbe lövik? Nálam nem csapták ki a biztosítékot, messze nem, de egy ifjúsági könyvbe azért elég durva volt. Szóval akkor, hogy ifjúsági vagy nem, azt döntse el mindenki maga. Már megint egy negatívabb hangvételű poszt, de a teljesebb kép kedvéért hozzátenném, hogy az Éhezők Viadalánál jobb ez a könyv is, és a tinédzser korú olvasóknak biztos, hogy nagyon fog tetszeni!

A könyvért természetesen ezúton is köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 6/10

Wallpaper 1920x1080

Ursula K. Le Guin - A rege

Ursula K. Le Guin - A rege

(Haini-ciklus)

Ursula K. Le Guin - The Telling
(Hainish Cycle)
Eredeti megjelenés: 2000
Magyar kiadás: Delta Vision, 2011
Sorozat: MesterMűvek (sci-fi) 01.
Műfaj: science-fiction, szépirodalom, filozófia, vallás, alternatív történelem, filológia, disztópia, antropológia
Hossza: 218 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Díjak:
Locus-díj győztes, 2001

Tartalom:
„A Regében… Ursula K. Le Guin a képességei teljes birtokában álló, valódi mesélő adottságait egyesíti a bölcs és szenvedélyes lélekkel és egy igazi filozófus fegyelmezett, örökké válaszokat kutató elméjével. Haini-ciklusában megteremti egy lenyűgöző, meggyőző és igen hihető jövő valóságát.” (Peter S. Beagle, Az utolsó egyszarvú és A fogadós énekének írója)

Az egykor virágzó kultúrájú Aka bolygót teljesen megváltoztatta a technológia. Egy földi megfigyelő, Szatí, azonban tudomást szerez egy kitaszított csoportról, amely a vadonban él. Tagjai még ápolják az ősi hagyományokat, még mindig őrzik az elveszett vallást – a Regét. Szatít lenyűgözi a hitük, és szent zarándoklatra kíséri őket a hegyek közé, miközben tulajdon elméje és lelke veszedelmes útjait is bejárja.

Ursula K. Le Guin (1929 - )

Ursula K. Le Guin amerikai írónő 1929-ben született Kaliforniában. Édesapja antropológus volt, édesanyja író. Mivel ennek az örökségnek nem sikerült ellenállnia, Le Guin előbb a kultúrális antropológia, majd a tudományos-fantasztikus irodalom lelkes tanulmányozója lett.  Tudományos tanulmányai sikeres befejezése után - a ’60-as évektől kezdve - folyamatosan publikál. Írt sci-fi, fantasy és gyermek könyveket, de novellákat és verseket is. Munkájára J. R. R. Tolkien és Philip K. Dick mellett olyan szerzők hatottak, mint Virgina Woolf vagy Paul Myron Anthony Linebarger (vagyis Cordwainer Smith). Műveiért eddig egyebek közt öt HUGO-, hat Nebula- és tizenkilenc(!) Locus-díjat kapott. Az életműve elismeréséért nemrégiben a science-fiction nagyasszonyává választották.

Az írónő szerencsére az aktuális politikai korszakokat sikeresen átvészelő szerzőnek számít itthon, hiszen már 1979-ben jelent meg magyarul könyve (A sötétség balkeze, - Kozmosz), amit azóta is jobbára rendszeresen követ egy-egy regénye. Nálunk talán az epikus fantasy alzsánerébe tartozó hat részes Szigetvilág sorozata miatt ismerhetik a legtöbben - én eddig legalábbis csak azokat a könyveit olvastam -, amelyek bár valóban kiváló könyvek, de irodalomtörténetileg talán nem a legfontosabbak. Ezt a megtisztelő címet a Haini-ciklusa birtokolja.

A szerző Haini-ciklusba tartozó művei azonos science-fiction univerumban játszódnak. A regények önállóak, olvasásuk sorrendje tehát lényegtelen, nem tételezi fel az olvasóról, hogy ismeri az előző köteteket. Ebben az univerzumban játszódnak egyébként az A sötétség balkeze és az A kisemmizettek (Szukits/Cédrus, 1994) című könyvei is a magyarul elérhető művek közül.

Ebben az univerzumban az emberiség már réges-régen szétáradt a Földről és benépesített számtalan bolygót. A fénysebességet el nem érő űrutazás miatt a különböző bolygók lakosai egyedül fejlődtek tovább (vagy vissza). A sokszor évmilliókra magukra maradt telepes-utódok jelentős része számára a Föld létezése és maga az űrutazás (és technológiai háttere) is régen feledésbe merült. A központi kormányzást, az emberiség egyetemes tudásának felkutatását és megőrzését az Ekumen nevű - jóindulatú - szervezet vállalta magára az utóbbi időkben, aminek a központja Hain. Ebben az univerzumban tehát nincsenek idegen fajok, ám a már véglegesen eltérő emberi kultúrák találkozása így is hasonló következményekkel és meglepetésekkel jár.

"...Most már tudta, hogy még mindig nem találta meg a lényeget, és félreértése olyan hatalmas és abszolút, hogy nem is ismeri fel." 

A kicsit hosszú bevezető és világismertető után jöjjön valami konkrétum is. Semmivel kapcsolatban nem csodálkozom ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nem csodálom, hogy a Delta Vision Kiadó beválogatta a MesterMűvek sorozatába, hiszen ez egyszerűen szenzációsan jó könyv. De azt sem csodálom, hogy a kiadó sci-fi alsorozatot elindító regénye az olvasókat ennyire megosztó könyvé vált hamar. Aki pergő űrcsatákra vagy akcióra vágyik, az kerülje el messzire. Semmi akció - vagy adrenalin növelő izgalom - nincsen benne. Még kalandosabb részek sincsenek. A címből adódik a feltételezés, hogy akkor esetleg valamilyen - persze kitalált - mondákat, történeteket olvashatunk majd, nos, ez azért részben igaz lett, de általában ez sem jellemző a könyvre. 

A Haini-ciklusba illesztve egy olyan történetet olvashatunk most, ami nem elsősorban sci-fi, legalábbis biztosan nem techno sci-fi, dacára az első fejezetnek (az egyetlennek, ami nem tetszett a könyvben), ahol az idegen bolygók és kultúrák sora és a már-már felismerhetetlen Föld politikai eseményeit mozgató erők szélvész gyors kavalkádja teljes erővel robban bele a gyanútlan olvasó arcába a főszereplőnő visszaemlékezésében. Sokkalta inkább egy szépirodalmi igényességgel elbeszélt története egy nyugati nyelvészprofesszor-(asszony) utazásának, expedíciójának a távol-keletre, a nagy kínai kulturális forradalom idején - ugyanis elég nehéz dolgunk lesz, ha a nyilvánvaló párhuzamokat figyelmen kívül szeretnénk hagyni. Rácsodálkozás a kultúrák és az emberi társadalmak, értékrendek sokszínűségére. A tábortüzek melletti történetmesélés és a mindennapos tapasztalatok megosztásának ősidőkből eredő fontosságának dicsérete. A könyvből végig árad a humanizmus és a vidéki életmód/emberek szeretete. (Persze az sehol nincs említve, hogy a könyvben szereplők ősei a kínaiak lettek volna!) 

A sci-fi körítés miatt nyilván a főleg csak „komoly” szépirodalmat - vagy a nyelvészettel, antropológiával, őstörténelemmel esetleg a keleti vallásokkal komolyabban foglalkozó - olvasók még véletlenül sem fognak találkozni ezzel a könyvvel, pedig biztos, hogy a számukra még sokkal többet nyújtana, mint annak, aki csak „szimplán egy jó sztorit” keres az olvasmányaiban. A mű a globalizáció ellenessége és a könyvek (szavak, történetek) szeretetének témája miatt túlzás nélkül Bradbury 451 Fahrenheit-jének testvérregénye is lehetne. Rövid, de nem egy könnyed olvasmány. Kár lett volna kihagyni.

Mert Aka világán totális kulturális és mentális kontroll van. A központi vezetés, a Társasági Állam és a Társadalmi és Kulturális Hivatal a Költészet és Művészet Központi Minisztériumával együtt ugyanis hetven évvel a könyv eseményei előtt - az újbóli és váratlan haini kapcsolatfelvételkor - betiltotta az ősi nyelvet és a hieroglifákon alapuló írást, és a hainit (a közöst) tette meg hivatalos államnyelvvé. A régi írás használatáért akár életfogytig tartó haláltábor is lehet a „jutalom”, a könyveket pedig mind egy szálig könyörtelenül megsemmisítették. A tiszteletteljes megszólításokat és az üdvözlést, búcsúzást, engedélykérést és hamis hála semmitmondóan rituális kifejezéseit pedig betiltották, mint a primitív képmutatás relikviáit, amik az őszinteség útjában állnak.

"...Ennek a világnak a kormánya a technológiai hatalom és az intellektuális szabadság megszerzése érdekében törvényen kívül helyezte a múltat. […] Ennek a kormánynak a számára, amely kijelentette, hogy megszabadul a hagyományoktól, a szokásoktól és a történelemtől, minden régi megszokás, módszer, eljárás, gesztus, ötlet és vallásosság dögvész forrása volt, rothadó tetem, amelyet el kellett égetni vagy temetni. Az írást pedig, mely megőrizte ezeket, el kellett törölni.
Amennyiben a fővárosban tanulmányozott oktatófelvételek és történelmi valóképdrámák tényszerűek, mint ahogy véleménye szerint legalább részben azok voltak, a most élők élete alatt férfiakat és nőket nyomtak agyon a templomfalak, égettek meg mások a menekíteni próbált könyvekkel együtt, börtönöztek be egy életre a korszerűtlen rendszerellenesség és a reakciós ideológia miatt. A felvételek és drámák dicső színekben festették le ezt a múlt ellen folytatott küzdelmet, szigorúan hősies szavakkal írva le a bombázásokat, gyújtogatásokat, házrombolásokat. Bátor férfiak és nők szabadultak ki ostoba szüleik, az áskálódó papok, a babonaság tanítói és a reakciós bujtogatók uralma alól, és rendíthetetlenül égették porig a tévedések miazmás erdeit, hogy helyükre egészséges kerteket ültessenek – feljelentették a gonosz professzort, aki ideogramszótárt rejtett el az ágya alatt -, felrobbantották a borzalmas kaptárokat, ahol a tudatlanság mérgét raktározták – traktorokkal hajtottak át a gyarló, babonás rituálékon -, majd kéz a kézben vezették termelő-fogyasztó társaikat, hogy csatlakozzanak a csillagok menetéhez.
A sekélyes és terjengős retorika mögött valódi szenvedés, valódi szenvedély bújt meg. Mindkét oldalon."

Hetven év kellett ahhoz, hogy egy terrai küldöttet sikeresen kiképezzenek nyelvésznek, majd ideérjen az űrhajójával, hogy az aka-i nyelvet, kultúrát és történelmet tanulmányozza, de addigra a hieroglifák írása és olvasása már „halott tudomány” lett, a jeleket talán már csak ő ismeri egyedül, a régi, szájról szájra szálló történeteket pedig még ő sem. Szatí - a főhősnő - pedig nekiáll, hogy megtudja, mi az, és honnan származik egyáltalán a csak suttogva, félve emlegetett Rege. Egy történet csupán, vallás esetleg egy érthetetlen filozófiai irányzat vagy ősi bölcsesség? Valamint, hogy ez a gazdag nyelvtörténeti kincsekkel rendelkező nemzet vajon mi okból tagadta meg ősei örökségét. Nem ő az első, akinek gondolatai gróf Széchenyi híres mondatát - „Nyelvében él a nemzet!” - visszhangozzák. Mi lesz az akai néppel nyelvi gyökerei nélkül? Egyáltalán van még számukra visszaút? Vagy nem is kell…?

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Értékelés: 10/10

Ann Aguirre - Menedék

Ann Aguirre - Menedék

(Pengeföldek 01.)

Ann Aguirre - Enclave
(Razorland 01.)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Fumax Kiadó, 2012
Műfaj: sci-fi, akció, poszt-apokalipszis, ifjúsági, disztópia, zombi
Hossz: 274 oldal
Fordította: Benes Attila
Díjak:
RITA-díj - Y/A kategória, 2012

Tartalom:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Köszöntünk az apokalipszisben!







A Fumax Kiadó 2012-ben több, Magyarországon eddig még ismeretlen, remek tollú szerzőt hozott el az újdonságokra éhes olvasóknak. Közülük többen – Mark Lawrence, Michael J. Sullivan vagy épp Jon Sprunk – egyenesen elsőkönyves szerzők voltak. Ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott most Ann Aguirre, az amerikai születésű, jelenleg Mexikóban élő írónő. Aguirre munkásságának kezdete 2003-ra datálódik, amikor magánkiadásban megjelent első regénye, a Stone Maiden, az Ezeregyéjszaka meséit megidéző fantasy történet. Ezután 2008-ig semmit sem adtak ki tőle, azóta viszont sorozatban ontja a legkülönfélébb műfajba tartozó regényeket. A Sirantha Jax című hat részes űropera-sorozatot 2012-ben fejezte be, ám a nagy sikerre való tekintettel már egy altrilógián (The Dread Queen) dolgozik, ami szintén Jax univerzumában játszódik. A Corine Solomon sorozata egy urban fantasy tetralógia, amelynek főszereplője egy hölgy, akárcsak könyvei többségének. Ezeken kívül Ava Gray néven egy paranormális romantikus thriller-folyam megírásában, valamint Carrie Lofty (Ellen Connor néven) oldalán egy romantikus apokaliptikus trilógiában is részt vállalt. Jelenleg a disztópikus Razorland (Pengeföldek) trilógia befejezése mellett férjével egy steampunk sorozat írását tervezi.

Ann Aguirre

A Pengeföldek trilógia első kötete a Menedék - Enclave címet viseli. A föld alatt, egy még csak körvonalaiban sejthető természetű apokalipszis utáni világban játszódó történetben megismerjük a Korcsok – és az emberi civilizáció totális bukása – ellen küzdő gyermek-társadalom kegyetlen életét. Mindenfajta felvezetés nélkül azonnal az enklávéba kerülünk, ahol rácsodálkozunk a nemzedékek óta felnőtt felügyelet, iránymutatás és főleg megfelelő oktatás híján maradt gyermekek kemény szabályok szerint működő közösségére. Ők már csak ezt az életformát ismerik, a régi világ, a felszín eltorzultan maradt fenn történeteikben, ennek következtében sztoikus nyugalommal élik életük az újra kialakult kasztrendszerben – megpróbáltatásaik miatt pedig még a szimpátiánkat is elnyeri groteszk társadalmuk, ahol már az is nagy szó, hogy páran közülük még ismerik a betűket. Aguirre a regény írása során főleg a fordulatos történetvezetésre helyezte a hangsúlyt, így sajnos a felvázolt jövőkép nem igazán nyújt sok pluszt annak, aki már több, ehhez hasonló történetet olvasott. Ugyanakkor ezekkel összehasonlításban a Menedék megállja a helyét, sőt például a hatalmas világsikert aratott Éhezők Viadalához képest kifejezetten hihető és egyedi.

A főszereplő Pikk és vadásztársa, Fakó kalandjai igazán akkor kezdődnek el, amikor az alagutakból kijutnak a felszínre. Ott a kis csapattal közösen mélyül el tudásunk az apokalipszis utáni Földön lévő állapotokról - és Razorland (amit eddig sehol nem hívtak így) univerzuma kitágul. Hamar kiderül, hogy bár az alagutakban az élet nagyjából semmit nem ért, fent azonban még ennél is kevesebbet. A lenti világ veszélyeit Pikk még úgy-ahogy ismerte, a fentiekről azonban halvány fogalma sincsen. A könyvnek ez a része nagyon jól sikerült: lebilincselő ahogyan az írónő bemutatja, miként ismerkedik meg Pikk a számunkra oly természetes jelenségekkel, mint a Nap, a Hold vagy mondjuk a felszínen élő állatok. Talán kicsit tartva a hasonló jövőtől, pontosan a globális katasztrófa után fennmaradó emberi társadalmak további sorsa miatt kedvelem különösen a poszt-apokaliptikus dolgokat.

A könyv ugyan a Y/A (Fiatal/Felnőtt, magyarul "tini") kategóriába van elkönyvelve, de ez csak annyiban igaz, miszerint a szereplői fiatalok – ne feledjük, hogy az öregebbek már meghaltak –, a könyv stílusa azonban még véletlenül sem ifjúsági. A történet jól kitalált, felnőttek számára is élvezetesen elmesélt, az akciójelenetek véresek, a világ brutális. A párbeszédek élők, keserűk, semmiféle visszafogottság sincs bennük. A szereplők hátteréről ugyan túl sokat nem tudunk meg, az el nem mesélt történetek helyetti csend néha mégis többet mond minden szónál. A főszereplőkhöz csapodó mellékkarakterek már kevésbé jól ábrázoltak, de különösebb gondom velük sem volt.

A könyvben romantikus szálkezdemények is felfedezhetőek, azonban szerencsére az írónő inkább a szereplők még bizonytalan érzéseivel és a mindenfajta romantikus témában tapasztalható tudatlanságukkal, értetlenségükkel, éretlenségükkel foglalkozik, mintsem unalmas párkapcsolati problémákkal – és ezekkel sem túl sokat. Ez a vonulat remélem a későbbi könyvekben még inkább elsikkad, bár sajnos a kötet vége felé olvasottakat reálisan értékelve ez nem valószínű.

A csak szépirodalmi műveket olvasók gyaníthatóan nem veszik majd kézbe ezt a könyvet, köszönhetően például a zombis részeknek, én azonban kifejezetten örültem, hogy kedvenc apokaliptikus ellenfeleink feltűntek e regény lapjain. (Miattuk olvastam el egyébként hamarabb, mint a szintén Fumax Kiadós Partials-t.) Valószínű, hogy az olvasók - jelesül most én - rajongása a zombikért, semmivel sem védhető jobban, mint a manapság túlságosan is elharapódzó paranormális romantika urban fantasys vámpírjai iránti nagyfokú vonzalom. De míg engem az utóbbi totálisan hidegen hagy, addig a Z-betű láttán legszívesebben már mennék is a kasszához a könyvesboltban. Mivel most a kóborlók/húszabálók/mutik gyakorlatilag csak mint lemészárolandó nehézségek szerepeltek a könyvben, esetleges fejlődésükről, társadalmukról, ne adj isten kialakulásukról vagy motivációjukról (az étvágyon kívül) semmit nem tudunk meg. Ez mégsem probléma, hiszen így az elkövetkezendő részekre is marad felfedezni való hőseink számára.

Azoknak, akiknek tetszett a Fallout sorozat PC-n, vagy mondjuk a Mad Max filmsorozat, mindenképpen megér egy próbát ez a regény. Akik egy World War Z-szerű már-már „tudományos precizitású” zombi-történetre vágynak, azoknak annyira nem fog tetszeni. A stílus (poszt-apokaliptikus sci-fi) rajongói azonban biztosan nem fognak csalódni benne. A témában Justin Cronin egy-két év alatt kultikussá magasztosult Szabadulásával ugyan nem veszi fel a versenyt, de ettől ez még egy igencsak jó könyv. A trilógiához két, csak e-könyvben megjelent novella is készült, amiket a második, egyébként szintén nem túl vastag kötethez talán majd hozzácsapnak a Fumax boszorkánykonyháján. Ez még időrendben is pont helyes lenne, hiszen mindkét novella a második rész - az Outpost (Helyőrség) - előtt játszódik.

A könyvért köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 8/10

Itó Project - Harmónia

Itó Project - </Harmónia>

Itoh Project - Harmony

Eredeti megjelenés: 2008

Magyar kiadás: Ad Astra, 2012

Műfaj: science-fiction, utópia/disztópia, poszt-apokalipszis

Hossz: 308 oldal

Fordította: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs

Díjak:
Philip K. Dick-díj, 2010
Seiun-díj, 2009 
Nihon SF Taisho-díj, 2010 

Tartalom:

Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Twan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?

 

Itó Projekt, vagy angolosan Itoh Project, született Satoshi Itó 1974-ben látta meg a napvilágot Tokióban. Életében összesen három könyvet írt, és mivel 2009-ben súlyos rákbetegségével szemben alulmaradt, ez a szám a jövőben sem fog sajnos nőni. Debütáló regénye a Genocidal Organ (2007) azonnal komoly hírnevet szerzett neki a szakmában, és az évtized SF regényének kiáltották ki. Következő regénye a Metal Gear Solid játékokon alapuló Guns of the Patriots (2008) volt. Talán ezek egyikével is találkozhatunk majd egyszer az Ad Astra kínálatában...

Itó Projekt (1974-2009.03.20)

Mindig sejtettem, hogy - csak így egyszerűen általánosítva - a japánoknál

<list:item>

<i: elgurult a gyógyszer>

<i: elmentek otthonról>

<i: baj van a káposztával>

</list>

de nekem a Harmóniában leírt utópia hátterével nem stimmelt valami, de nagyon. 

A Nagy Katasztrófa pontos ideje ugyan nem volt leírva, de képzeljük el közösen, hogy MOST volt. Az atomháború után 50 évvel a mi általunk ismert országok jó része ment a levesbe, a kormányok helyébe ökormányok százai léptek, amiknek fő prioritása az emberi test - mint a közösség legfontosabb erőforrásának - védelme. Az orvostudomány olyan magas fokra emelkedett, hogy betegségek gyakorlatilag nem léteznek. A felnőtté váláskor beültetett WatchMe hardver és a szoftverek pontosan kiszámítják

<list:item>

<i: mennyi kalória kell az adott állampolgárnak,>

<i: adagolják a szükséges gyógyszereket,>

<i: terápiát javasolnak, ha káros hatás ér,>

<i: jelez, ha elvesztette volna az önkontrollt,>

<i: minden lehetséges módon gondoskodik az egyénről.>

</list>

A japán társadalomban 100 év a várható átlagéletkor. Ez ellen a rendszer ellen <notes> hogy mindent szabályoznak </notes> lázadozik három tizenéves kislány, akik visszasírják a mi jó öreg korunkat, amikor még lehetett inni, dohányozni, kávézni, voltak még olyan pedofilok <notes> olyan emberek, akik kislányokkal akarnak szexelni </notes>, akiknek minden társadalmi ellenérzés nélkül, nyugodtan odaadhatták a testüket - erről a kedves szokásról és a japánok, a nyugatiak szemében már-már perverznek tűnhető szexuális szokásairól itt olvasható pár érdekes adalék -, és az emberek még tudták, hogy mit jelent az a szó, hogy "dagi". <notes> olyan állampolgár, aki szörnyen elítélhető módon előre megfontoltan nem vigyáz a köztestére és indokolatlan mennyiségű kalóriával kényezteti azt hosszú időn át. </notes>

<remind>
A WatchMe és a MediMolok mellett ez manapság már természetesen elképzelhetetlen!
</remind> 

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után tehát: Van egy japán szerzőnk - aki maga is végstádiumos beteg volt a regény írása közben -, aki arról ír, hogy fel kell lázadni egy olyan társadalom ellen, ahol nincs olyan, hogy betegség! Ehhez mennyire kell már kifacsart gondolkozásúnak lenni? Vagy mennyire nagy hivatástudattal kell rendelkeznie, hogy kvázi önmaga ellen beszéljen? Elismerésre méltó.
    

Angol nyelvű kiadás, 2010

Viszont mennyire hihető gondolat az, hogy mától 50 év múlva - mikor például a ma 20 éves (sajnos a káros szokások terén teljesen átlagosnak számító, tehát cigiző-szívó-alkoholizáló) tinik közül azért még jópáran élnek - a "lázadozó lakosok" (a lakosság elenyésző része) legnagyobb problémája az, hogy nem jutnak italhoz és cigihez - drogokról nem is beszélve -, mert a társadalom szerint ezek már nem "menők" és a "többiekben" fel sem merülne, hogy például inni akarnának. Egy-két generáció alatt ilyen mértékű átnevelés szerintem elképzelhetetlen (a cigiről való leszokás még csak-csak, hiszen dohánylevél nem terem meg a polcon a panel 10. emeletén, ugye!). Biztos, hogy senki nem főz a mai fiatalok közül 70 évesen "valami rövidet" a fejlett vitalista társadalmakban? Én biztos vagyok benne, hogy MIND főznek, mindenből! 
De ez semmi! A lázadás "ultimate maximusa", hogy aki hasonló rejtett, titkos, társadalmilag megvetendő vágyakat dédelget lelke legmélyén, az elmegy a fejlődő országokba a frontra, mint WHO-s munkatárs. Inni! Meg piát csempészni haza a szűkölködőknek! Meg cigizni! Mert a legbarátságtalanabb frontvonalakon a WatchMe offline és nem jelez a szervernek, hogy társadalomellenes "bűnt" követett el a delikvens! :D
Szerintem ez vicces... Ha én 70 éves lennék ezekben az időkben, hátul desztillálnám a pálinkát az udvaromban - kő gazdag lennék, mert el is adnám jó sok kreditért az érdeklődőknek -, ha jönnének a spirálcenzorok ajánlgatni a pszichiátriai átnevelő/segítségnyújtó konzíliumaikat, elküldeném őket a búsba, és nem érdekelne semennyire, hogy mennyire a béka seneke alatt van a társadalmi értékpontom. Élnék, mint Marci Hevesen.

Szerintem több olyan könyvet olvastam, aminél abba tudtam belekötni - akaratlanul -, hogy ezért-azért nem tetszett, de a világ az tök' érdekes volt. Itt pont az ellenkezője van. Ez a világ a szememben ilyen formában megvalósíthatatlan, nem reális, és amíg ez egy fantasyban nem szempont, egy sci-fi műben az. Tudom, hogy amiről eddig keseregtem, az a könyv felétől teljesen átértékelődik, elhalványodik, hiszen kiderül, hogy azért egyáltalán nem erről szól csak - hogy igyunk, cigizzünk és zabáljunk titokban -, és a WatchMe-rendszert - valamint az emberiséget szinte a kaptártudat szintjére emelő/süllyesztő légkört és "rózsaszín felhős" ökormányzati/gazdasági/tudományos döntéshozók hozzáállását - én is keményen nehezményezném a lázadozók helyében, de a tuaregek vagy a bagdadi szegénynegyedben lakók egészséghez való hozzáállása - a mértékletes középútjukkal - simán szimpatikus volt.

A világ működésén tehát túl kellett tennem magam ugyan, de miután megbarátkoztam vele, maga a történet nagyon izgalmas és érdekes lett. Amikor pedig igazán beindultak az események - a 6000 "illetékestől" kezdve -, egyszerűen letehetetlen volt. Az eleinte furcsa - HTML (?) nyelvű - forráskód betoldások is nagyon bejöttek. Miattuk kicsit olyan érzés volt olvasni, mintha mi is az AR-rendszerre lennénk csatlakozva, mint a szereplők. A pörgős történet miatt a könyvet falni lehet, a párbeszédek jók, a szerző stílusa könnyed, hamar megszerethető - kivéve a filozofálgatós és orvostudományos magyarázó részeknél, mert ott kicsit nehezen követhető -, de érezhető azért benne az ázsiai "beütés". A főszereplőnő szintén kedvelhető - hiszen alig különbözik a ma élő emberek nagy részétől -, a többieknek - a kis árva Miach-on kívül - alig van szerepe.

A morális kérdést, miszerint a továbbfejlődő emberiségnek szüksége van-e egyáltalán még tudatra, nem próbálom megválaszolni, de nekem "kicsit" furcsa volt a levezetés, miszerint nincs. Az evolúció toldozottságáról-foldozottságáról szóló rész viszont nagy kedvencem lett. A cukorbetegség, mint a jégkorszaki hideg miatt kialakult evolúciós előny - nem néztem utána, hogy igaz-e! - olyan érdekesség, amit bár nem fogok társaságban felhozni, mint beszédtémát, mindenesetre elgondolkoztató információ.

Vajon mikor jön belőle az anime változat, ugyanis ez tipikus anime alapanyag! Simán megnézném.

[Kérdés: Nem lehetséges, hogy a könyv magyar címe el lett rontva? Az angol ugye csak simán Harmony, míg a magyar </Harmónia> annyit tesz, a Harmónia vége, lezárva. Ami pont az ellenkezőjét jelenti ugye.] 

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 8/10 

Wallpaper (1920x1080)