Connie Willis - Ítélet Könyve
(Oxfordi időutazók 01.)
Connie Willis - Doomsday Book(Oxford Time Travelers 01.)
Eredeti megjelenés: 1992
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2012
Műfaj: sci-fi, történelmi fikció
Hossz: 540 oldal
Vásárlás:
Booker
Fordította: Sohár Anikó
Díjak:
Nebula-díj, 1992
HUGO-díj, 1993
Locus-díj, 1993
Kurd Lawitz-díj, 1994
Mythopoetic-díj jelölt, 1993
Tartalom:
Kivrin Engle történelem szakos egyetemi hallgató lány. Tanulmányai különösen izgalmasak a 2050-es évek Angliájában, ahol kutatási segédletként már az időutazást is igénybe veheti. A szabályok szigorúak, tiltanak mindenféle beavatkozást, csupán a megfigyelés engedélyezett. Az eddig veszélyesnek nyilvánított és tiltott középkort a Történelemtudományi Kar helyettes vezetője váratlanul megnyitja, így Kivrin engedélyt kap, hogy ellátogasson az 1320. évi Oxfordba, tanára, James Dunworthy professzor határozott tiltakozása ellenére.
Az időgépet kezelő egyik technikus hirtelen megbetegedése miatt az utazás nem zökkenőmentes, és amint megérkezik, a lányon is kitörnek az influenza tünetei. Hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy ez a legkisebb problémája: nemcsak hogy nem emlékszik a koordinátákra, ahonnan kollégáinak föl kell majd őt szedni, de nem is az eltervezett évbe érkezett.
Ez a Hugo- és Nebula-díjas regény indítja útjára a szerző időutazó történészek kalandjait bemutató sorozatát, melyet az angolszász SF alapműveként tartanak számon, és immár két évtizede minden újabb kötet megjelenése eseményszámba megy.
 |
| Connie Willis (1945- ) |
Az Ítélet Könyve - ami a Végítélet Könyvéről módosult az utolsó pillanatban, mert a választott betűtípussal olvashatatlan lett volna a borítója - a szerzőnő oxfordi időutazó történészeit bemutató, eddig négy részes sorozatának nyitó kötete. A könyv egymaga számtalan díjat zsebelt be, de még nagyobb szenzáció, hogy az összes többi rész egyenként is majdnem ugyanennyit. A rajongók szinte megőrülnek, mikor új rész jelenik meg. Így talán érthető, hogy milyen nagy reményekkel és a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel kezdtem neki a könyv olvasásának.
Kezdjük most akkor a jó résszel. A vaskos könyv két részből áll. A második rész, ami körülbelül a könyv egyharmadát teszi ki gyakorlatilag tökéletes. A középkori állapotok, a mindennapi élet és a betegek életéért folytatott, gyakorlatilag eleve kudarcra ítélt munka bemutatása alatt néhol garantáltan szem nem marad szárazon. Drámai, felkavaró, megrázó és elgondolkodtató. Az emberiség egyáltalán hogy élhette túl ezeket a sötét időket? 1348-ban Európa felét kipusztította az első pestisjárvány, és ha van kedvünk - mert érdekel a dolog - és hozzáolvassuk Schultheisz Emil A Magyarországi járványok történetéről szóló pár oldalas dokumentumát - elég csak a pestisről szóló részt is -, a kép még árnyaltabb és még sokkal szörnyűbb lesz.Az állapotleírásokon túl is különösebb problémamentes a könyv ezen része. Az események gyorsan pörögnek, a szereplők élnek, szerethetőek, együttérzésünkre méltóak. Mind a múltban, mind a jövőben játszódó rész izgalmas, érdekfeszítő, feszes, félelmetesen sötét tónusú, az orvosi thrillerek és a súlyos történelmi katasztrófákat elbeszélő írások legjobb jegyeit viseli magán. Miközben egy pestis sújtotta területről menekülő pápai küldönc sebességével faljuk a sorokat, azonnal megértjük, mire fel az olvasói és kritikusi lelkendezés a sorozat iránt, és a díjeső is érthetővé válik.
.jpg)
És akkor most itt az idő megkérdeznem, hogy a mű I. könyvét ki írta? Az itt következő sorok kizárólag az I. könyv című részben olvasottakra vonatkoznak!A fő problémám azzal volt, hogy egyszerűen túlírtnak éreztem az egészet. A jövőben játszódó részben mindenki tyúkperekkel, csip-csup ügyekkel foglalkozik. Oldalanként jelenti be valaki, hogy mindjárt elfogy a tojás vagy a tej, vagy valami más létfontosságú dolog - a WC papír például legalább hússzor -, senkit nem találnak meg telefonon akit fontos lenne, de az idegesítő mellékszereplőkbe mindenki állandóan belefut. Az események ilyetén módon testközelbe hozása párszor jó szórakozást jelent, de aztán már nagyon kezdett idegesíteni. A mellékszereplők közül az idegesítő versenyben harmadik helyen állt Mrs. Gaddson, aki egyébként mindenkit idegesített, szóval akár ki is tilthatták volna az egyetem területéről - ha már a karanténból nem is lehetett elküldeni - szerepe ugyanis nem volt. Még nála is irritálóbb volt Mr. Gilchrist, a tudós, az ideiglenes dékánhelyettes (vagy micsoda), aki konkrétan úgy került ebbe a székbe, hogy az időutazás alapszabályairól és a minimális és szükségszerű biztonsági előírásokról sem tud semmit, ha pedig mégis, akkor azokat csak azért is semmibe veszi - csak úgy, mert megteheti. És hogy hol van eközben a dékán, az egyetem vezetője? Elment Skóciába horgászni, senkinek sem mondta meg hová, és a telefonját sem veszi fel, még akkor sem, mikor Oxford karantén alá kerül, szóval teljesen elérhetetlen. Több, mint egy hónapig! Így lesz a legunszimpatikusabb egy olyan szereplő, aki egy pillanatra sem szerepel a könyvben! :) Ez nekem nem volt hihető semennyire. Az email-jeit azért csak elolvassa, hiszen 1965-óta megteheti nyugodtan bárki és a híreket is megnézheti a "vidderjén".
A múltban játszódó szálon szintén állandóan a már egyébként is tucatszor elmagyarázott dolgokat emlegetik fel oldalanként. Itt még a múltban rekedt időutazó - Kivrin - is annyira teszetosza, mintha nem is a 2050-es évek magabiztos fiatal nője lenne, hanem ő is a XIV. század elején szocializálódott volna, mint azok a szerencsétlen nők, akik szinte jogok nélkül éltek akkoriban férjeik árnyékában. Az rendben is volna, hogy nem akart nagyon kitűnni közülük, de hogy egy életbevágóan fontos kérdést két-három hét alatt nem tudott feltenni a szerencsétlen erdőkerülőnek, akivel egy udvarházban élt, hát az kicsit sok. Bár jobban meggondolva, a jövőben szintén ilyen teszetosza volt a mentora is. Az sem tudott elintézni semmit egy hónap alatt, bármit is gondolt ki. Volt néhány történetbeli következetlenség is. Például miért nem vitt magával Kivrin egy nyomjelző chipet - mint a többiek -, akkor nem kellett volna a fix helyének megtalálása miatt izgulnia? Valószínűleg írói hiányosság - esetleg tudatos választás, aminek miértjét nem fogtam fel - lehet az is, hogy pár szóösszetétel, most például az "itt tartóztatottak" jut az eszembe, bizonyos részein a könyvnek írd és mondd két mondatonként felbukkan, ami annyira látványos, hogy már zavaró volt, pedig nem akartam kötözködni. 
Nem akarok igazságtalan lenni azonban, mert néhány rész igencsak jó volt az első könyvben is. Nagyon tetszett például a középkori angol nyelv megtanulásának a módja és leírása, a középkori tájak, kiemelten a sűrű, sötét erdők, mint a tündérmesék táptalajának és a középkor illetve az udvarház hétköznapi életének történelmileg valószínűleg hiteles bemutatása is. Hangulatot teremtőek voltak a latin nyelvű imák is. A jövőben játszódó részben tetszett, amit a világ háttértörténetéről megtudhattunk. Az állandó vírusmutációs fenyegetés árnyékában élő lakosok - és orvosok - harca a pandémia és epidémia ellen. Ügyes volt a két időszak közt felállított párhuzam, miszerint az orvosi fejlődés mellett az emberi jellemvonások alapvetően nem változtak meg. Még mindig másokat szeretünk okolni a hibáinkért. Oxfordshire környékének középkori történelme mellett a járványtan területére is jól felkészült a szerző, nem hiába került öt évbe a könyv megírása. Az írónő csípős humora, beszólogatásai is kellemesek volt általában, de a humorosnak szánt szereplőin nem tudtam mosolyogni de még kedélyesen bosszankodni sem. A túlságosan lassú és bizony néha unalmas részeket még bosszantóvá is tették és tovább lassították.
A Galaktika Fantasztikus Könyvek Kozmosz sorozata ettől a könyvtől fogva hivatalosan is áttért a szélesebb, a Metropolis Média sorozat könyveinél már megszokhatott formátumra. Nekem az eddigi dizájn is tetszett, de tény, hogy a 20%-al megnövelt könyvszélesség hatására a mostanában egyre vastagabbra hízó regények vastagsága látványosan csökkenthető, ami a kiadó célja volt. A helyesírásról annyit megjegyeznék, hogy nagyon kevés hibás szót vettem észre a könyvben, ami jó dolog, de sajnos annál több kisebb hibát. Rendszeresen kimaradtak a névelők, egybecsúsztak szavak, még a párbeszédeknél használt gondolatjeleknél is jelentkezett párszor ez a hiba, ami csak korrektori figyelmetlenség lehet. Ezen még lesz mit csiszolni. Az értékelésnél talán most először érzem magam bajban. A második könyv 10 pontos lenne persze, de az első könyv eseményeit tartalmazó 360 oldal 60-100 oldalban kiemelkedően jó és izgalmas lehetett volna, így viszont szinte frusztrálóan zavaró volt, nem hiába tartott majd egy hétig elolvasnom, míg a végét meg egyhuzamban felfaltam. Itt segít az ORCA rendszerű pontozás kérlelhetetlen volta. Ez bizony most, még ha Mikulás ajándék is volt a kiadótól, amit újfent nagyon köszönök:Értékelés: 6/10
