Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

(MesterMűvek - Klasszikusok - 07.)

Eredeti megjelenés: ca. 1925-2003
Magyar kiadás: Delta Vision, 2012
Műfaj: fantasy, novellás, klasszikus
Hossz: 288 oldal
Fordították: Boza Gergely, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Nemes István, Pócsi István, Sárközi Gergely, Tamás Gábor
Linkek:
Robert E. Howard versei (angolul)
A MesterMűvek fóruma

Tartalom:
Róma bukása után vagyunk, az antik civilizáció összeomlása idején. A feudális Európa még csupán a történelem távoli ígérete: a brit törzsfő, akiről az utókor Arthur király legendáját fogja költeni, a valóságban véres kezű, írástudatlan rablóvezér. Az ókori romokon megtelepedő barbárok egymással marakodnak a gazdag koncon, a hátukban azonban fölbukkan egy új ellenség, az ő fajtájukból való, ám még náluk is ádázabb és félelmetesebb: a ködlepte északról kirajzanak rablóportyáikra a viking sárkányhajók. A harc a lételemük, nem kímélnek egyetlen népet sem: pogány istenek nevével az ajkukon dúlnak és fosztogatnak, olyan kapitányok vezénylete alatt, mint Hatalmas Tostig, Agyafúrt Hakon vagy Koponyahasító Wulfhere. Legveszettebb hírű főnökük azonban idegen közöttük, nem az ő vérükből származik: egy Írföldről száműzött kelta herceg, akit Cormac Mac Artnak hívnak, avagy melléknevén egyszerűen csak Farkasnak.

Az ő és sorstársai kalandjaiból nyújt válogatást ez a könyv, Robert E. Howard munkásságát bemutató sorozatunk harmadik darabja. Az elbeszéléseket a kritikai kiadások alapján közöljük, a régebbi fordításokat új köntösbe öltöztetve; keletkezésük hátterére és gyakran viszontagságos utóéletükre bőséges kommentárok világítanak rá.

Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11)

A MesterMűvek sorozatba tartozó Bran Mak Morn és a piktek című könyvéről a napokban esett szó a blogon. Akit az MM sorozat bővebben is érdekel, azt ajánlom, azt a posztot lapozza át. Ez most egy rövidebb írás lesz - ahogy egyébként a rész is jóval rövidebb, mint az eddigiek.

Az MM - Klasszikusok sorozatban megjelent harmadik Robert E. Howard kötet a Cormac Mac Art és a vikingek, ami ha megfigyeltétek az eddigi tematikus felosztást, könnyen kitalálható, hogy kire - és mellette melyik népcsoportra - fókuszál. A kötet ugyanúgy tartalmazza a szerkesztői kommentárokat, mint az eddigi részek, és általában is jellemző rá minden pozitív jelző, amit az előző posztban írtam róla. Ebben a részben a novellák mellett szintén olvashatunk verseket, novella-fragmenteket, sőt az egyik csonka írásnak rögtön két - különböző írók által írt -, különböző stílusú és persze különböző végkimenetelű, alternatív lezárását is megkapjuk. Majd az olvasó eldönti, melyik tetszik neki jobban. Dicséretes alaposság és hozzáállás.

A római birodalom bukása után nem sokkal, Britanniában, a keltákra is csúfos vég vár, ugyanis a régió meghatározó birodalmának eltűnésekor kialakult hatalmi vákumba a germánok léptek. A rómaiak ereje nélkül a britonok királya egyedül képtelen volt ellenállni az írek - és a piktek - jelentette fenyegetésnek, és saját maga hívta be Britannia területére a germán törzseket (angolokat, frízeket, szászokat, jüttöket és frankokat). Ezek a törzseket egyébként a még keletibb népek - köztük a hunok - űzték nyugat felé. A viking hajósok rettentő fizikumú vademberek voltak, a vas gyermekei. Vadságukkal talán csak eredendő becsületességük és a zsákmány szeretete ért fel. Cormac Mac Art állandó társa, Koponyahasító Wulfhere sem lóg ki ebből a sorból. Amit megkedveltünk Howard eddig megismert hőseiben, Conanban, atlantiszi Kullban vagy a pikt Bran Mak Mornban - az acélkeménységű rendíthetetlenséget, az állandó szembeszállást a legnagyobb nehézségekkel, a pragmatikus gondolkozást, magyarul, hogy bátor, hősies tetteik sokszor példaként állhatnak előttünk -, azt a mostani novellafüzérben szereplőktől is maradéktalanul meg fogjuk kapni. (Aki pedig nagyon komázza a "vikinges történeteket" - mint én -, annak különösen fognak tetszeni.)

A kötet első része - Róma bukása - a korai vikingtörténeteket tartalmazza. A novellák többsége egyébként töredék, amik csak több évtizeddel Howard halála után kerültek elő a hagyatékából. A történelmi máz alatt, igazából el se igen dugva, itt is ott lapul a természetfölötti világ, a megmagyarázhatatlan. Ezekből az írásokból Cormac, a martalóc karaktere még teljesen hiányzik, de A viking című fragmentumban Bran Mak Morn nemezisét már ekkor megalkotta (ravasz Hakon). Szinte már szégyen, hogy a két ellenfél végül sosem találkozott egy novella erejéig sem. Talán még az író sem tudott dönteni, melyik szereplője kapja majd meg a szimpátiáját. (Az olvasóknak igazán sajnálatos, hogy ez a párharc kiaknázatlan maradt, de hát ez jellemző volt Howardra. Amihez nem volt épp kedve, vagy nem érdekelte annyira, mint egy másik ötlet - amikből viszont látszólag kifogyhatatlan volt -, azt semmi esetre sem erőltette, nem volt képes megrendelésre dolgozni.) Kihasználva a vikingek lankadatlan vándorlási kedvét, portyázásait, a történetek helyszínében sem ragaszkodott a brit partokhoz vagy a skót vadonhoz. Így eshetett meg, hogy az A király szolgálatában című novellában eljuthatunk egészen az indiai partokig.

"...Ő képviselte a hajdan hatalmas Róma utolsó, messzi maradékát, a barbárság árjával birkózva, mely egyetlen vörös szökőárban nyelte el a birodalom többi részét. Cormac, bár általában hamisítatlan gael ellenszenvet táplált kymri rokonai iránt, megsejtette ennek a bátor, hiábavaló küzdelemnek a hősi emelkedettségét, és még Wulfhere-t is lenyűgözte kissé, amikor a brit király messzire tekintő szemébe nézett. Itt egy nép, amelyik hátát a falnak vetve, elkeseredetten küzd az életéért, és közben hasztalan igyekszik fenntartani egy örökre letűnt kor kultúráját és eszményeit. Róma istenei elenyésztek a gótok és a vandálok kíméletlen csizmái alatt. Lenhajú vademberek uralkodtak a hajdanvolt cézárok bíbor csarnokaiban. Csak ezen a távoli szigeten ragaszkodott egy maroknyi romanizált kelta a tegnap hagyományaihoz."

A második rész - Cormac Mac Art - a teljes ciklust tartalmazza. Mind a két novellát és a két töredéket, amikből egyébként semmi nem jelent meg az író életében. A Cormac-ciklus és a pikt-sorozat között több találkozási pont is van. A két novella-lánc történelme közt több emberöltő is eltelt, így azonos szereplőkről persze nem beszélhetünk, de látszólag Cormac bármerre vetődik, valaki előbb-utóbb keresztezi az útját Mak Morn vérvonalából. Ezért a történelmi vezérlőszál megmarad, és az olvasó könnyedén követheti a történelem változásait a sanyarú sorsú nép történetein keresztül. A Cormac novellákban találhatóak talán Howard legnagyszabásúbb (vagy leghosszabb) harci jelenetei is. A tenger tigrisei az a novella, aminek két lezárása is olvasható a kötetben. Az első Richard Tierny tollából való, és a szerkesztői kommentár szerint "hiányzik belőle Howard szelleme", és a "vérbő akciójelenetek sem tudják palástolni a szereplők elszíntelenedését". Nem akarok vitába szállni ezzel a két állítással, inkább csak kiegészíteném még egy aprósággal. Onnan, amikortól Tierny "átvette" a novellát Howardtól, MINDENKINEK eltört vagy elpattant a kardja pár oldalon belül! Ez már kínos és bosszantó volt, hogy mindig így akarta növelni a feszültséget. Egy dolog jó volt a befejezésében, méghozzá, hogy visszahozott egy jól ismert pikt szereplőt a Mak Morn-ciklusból, még összébb fűzve a szálakat a két sorozat között. A második befejezést David Drake követte el, és "hű marad Howard szelleméhez", bár "letér a Howard által kijelölt ösvényről". Azzal most is egyetértek, hogy ebben a változatban Cormac és Wulfhere karaktere sokkal hihetőbb, nyersebb - "A cél szentesíti az eszközt!" - marad, és nem civilizálódnak egyik mondatról a másikra hirtelen egy nagyot, de a történet fordulata messziről kiszagolható és sablonos lesz. Egyetértek Drake önértékelésével, miszerint Howard valószínűleg nem így fejezte volna be az írását. A kettő szerencsés kombinációjával viszont elégedett lehetett volna. A véres menyegző a második teljes Cormac novella, és minden fordulata élvezetes volt. Egyedül csak azt nem tudtam eldönteni, hogy az ebben szereplő Hakon az vajon ugyanaz a Hakon-e, akit az első rész A viking című írásából már megkedveltünk? Várok egy kis szerkesztői segítséget... :)
Az utolsó Cormac novellatöredék A förtelem szentélye, és kétség kívül hozzájárult azokhoz a találgatásokhoz, gyanúsítgatásokhoz, hogy Howard vallásellenes lenne. (Műveiben kétség kívül érezni, hogy ellenérzései vannak a kereszténységgel szemben, de azt ne felejtsük el, hogy hősei barbár korok és barbár népek gyermekei, akik közül senki nem keresztény - esetleg még a puritán Solomon Kane kivétel lehet -, sőt! Álságosan hatna, sőt nevetségesen, ha ezen szereplők szájába kereszténységet dicsőítő szólamokat adna.) Ennek a novellának is két végét olvashatjuk, és igazából mindkettő tetszett. Az első pont a lovecrafti áthallások miatt, míg a második a frappáns, szűkszavú tömörsége miatt.

"Az emberi emlékezetben élő történelem kezdete előtt sötét korszakok ásítanak, melyekről talán jobb mit sem tudni."

A harmadik rész - James Allison - történetei igazából már csak alig-alig kapcsolódnak a viking történetekhez. A novellákat Jack London - Kóbor csillag című műve ihlette. A James Allison történetek főhőse egy féllábú, nyomorék régész, aki álmaiban előző életeiből lát részleteket. Ő Hunwulf, az aranyhajú aesir, Asgard harcosa - ennyi a viking kapcsolódás tehát -, aki egy irtózatosan jó, hamisítatlanul lovecrafti novellában - A Félelem Kertje - találkozik a szárnyas "emberrel", aki egy ember előtti korszak utolsó hírmondójaként maradt a Földön. De ő Martalóc Bane is, a vanir portyázó a Sötét korszakokban, aki egy olyan stygiai varázslóval kénytelen életre-halálra megküzdeni, akivel évezredekkel később Allisonnak is újra meggyűlik a baja. A történet lezárása - és a magyarázat Allison lélekvándorlására - zseniális. Kár, hogy az Allison ciklus ennyire rövid, és azt sem értem, hogy a szerkesztői felvezetőben említett másik három Allison-töredék miért nem fért még bele ebbe a rövidke kötetbe, de talán majd egy másikban benne lesz. Mindenesetre ezek a hányatott sorsú novellák is Howard dicsőségére vállnak. Sikerült úgy megírnia, hogy akár a Kóbor csillagba is beilleszthetők lennének minimális történeti átszerkesztéssel - bár ez nem volt cél persze, inkább csak tisztelgés a kedvenc könyve előtt.

A MesterMűvek sorozatot még mindig ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó fantasyket!

Sötét birodalmi induló

Rőt romlásban kürt szava harsog,

Földre leszórva fehér koponyák;

Sötét urunknak emeljük a zászlót,

Letiporjuk Isten vaskapuját!

Dől le a templom, kórusa lángol,

Húnynak a fények, fog vicsorog -

Tépd ki a kisdedet anyja hasából,

Gyújtsd föl a szentélyt, öld a papot!

Feketén zárul az éjszaka rájuk,

Isten igéje hiába velük;

Feketén vonva vég-nyoszolyájuk,

Rettenet árnya szemfödelük.

Emeld poharad büszke nagyúrra,

Lenn aki trónol az árnyak ölén -

Éji folyó hol fut tova zúgva,

S ciprus sóhajt bakacsinfeketén.

Szűzi sikoly szárnya fel az égre,

Elnémul az ajkon minden ima;

Démoni táncban süt seregünkre

Leprafehéren a hold sugara.

Harsona bődül, omlik az oltár,

Lándzsahegyünkön kisbaba rí;

A pokol ádázul tátja a torkát -

Mi vagyunk ma a világ urai!

Robert E. Howard - Bran Mak Morn és a piktek

Robert E. Howard - Bran Mak Morn és a piktek

(MesterMűvek - Klasszikusok - 04.)

Eredeti megjelenés: ca. 1927-1988
Magyar kiadás: Delta Vision, 2011
Műfaj: fantasy, novellás, klasszikus
Hossz: 368 oldal
Fordították: Boza Gergely, Kornya Zsolt, Körmendi Ágnes, Nagy Gábor, Sárközi Gergely, Tamás Gábor
Linkek:
Robert E. Howard versei (angol)
A MesterMűvek fóruma

Tartalom:
Egy kőkorszaki nép harca Róma ellen – egy bukásra ítélt király története…

Robert E. Howard, Conan megalkotója nem csupán saját világokat teremtett: számos hősét a történelem közegében helyezte el. Talán a legérdekesebb közülük Bran Mak Morn, a piktek királya. Egy hanyatló, elkorcsosult nép uralkodójaként próbálja kiemelni alattvalóit a legsötétebb barbárság mocsarából, miközben olyan ellenséggel kell megküzdenie, aki előtt még az ókori kelet nagy birodalmai is fejet hajtottak: a hatalma teljében lévő Rómával.

A piktek végigkísérték Howard egész írói pályafutását, fiatalkori szárnypróbálgatásaitól a tragikusan korai végig. Találkozhatunk velük békés kézműves népként a csiszolt kőkorszakban, mely kétségbeesetten próbálja megvédeni falvait a prédára éhes martalócoktól; elvadult barbárokként az ókorban, akik egy sötét és elfeledett birodalom feltámasztásán fáradoznak; és ijesztően elfajzott szörnyekként a modern időkben, amikor a föld mélyére vonulnak vissza, emberi vonásaikat levetkezve. Válogatásunk átfogó képet nyújt róluk, a befejezett elbeszéléseken kívül a kapcsolódó töredékeket, verseket és háttérfeljegyzéseket is közölve; az olvasó tájékozódását bőséges kommentárok segítik.

Kötetünk a második része annak a vállalkozásnak, melynek célja, hogy megismertesse a hazai közönséget Howard teljes munkásságával, eredeti és csonkítatlan formájában, a későbbi szerkesztők önkényes változtatásai nélkül. A korábban már publikált fordításokat a mérvadó kritikai kiadásokkal össszevetve javítottuk, az újakhoz pedig a beszerezhető leghitelesebb szövegeket vettük alapul.

Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11)

Lassan három éve, hogy a Delta Vision Kiadó útjára engedte a MesterMűvek - Klasszikusok című sorozatát. A tervek szerint évente csatlakozna mellé egy-egy új alsorozat. Így az azóta már elindult MesterMűvek - Fantasy és MesterMűvek - Science-fiction mellé csatlakozna majd idén/jövőre a MesterMűvek - Dark sorozat is. A kezdeti időkben a Klasszikus alsorozatba tartozó könyvek "szédületes" tempóban, havonta, kéthavonta jelentek meg, mostanában viszont a kiadás sebessége vészesen lelassult. Ez főleg a munka összetett volta - hiszen szinte tudományos alaposságú kutatás szükséges a szerzői kéziratok beszerzéséhez és a több forrásból is elérhető, ám hiányos, esetenként más szerzők/szerkesztők által átírt kópiák kigyomlálásához  -, valamint a szerkesztő, Kornya Zsolt (alias Raoul Renier) hosszan tartó betegsége miatt alakult így. Úgy gondolom, hogy a MesterMűvek sorozatok hiánypótlóak, és remekül alkalmasak a Magyarországon a széles olvasóközönség által igazán soha el nem ismert írók megismertetésére, vagy újra felfedezésére. Külön öröm a könyvek/novellák/versek/töredékek/levelek előtt olvasható hosszabb-rövidebb szerkesztői írások, amiből sok hasznos és érdekes információt megtudhatunk a mű keletkezéséről, a szerzőről vagy az írásban megfigyelhető írói eszközökről. Remélem, hogy a különböző hátráltató tényezők lassan véget érnek - bár így legalább van időm pótolni a még elmaradt köteteket -, és a KEDVENC kiadói sorozatom - amiben nem csak egy szerző műveit mutatják be - hamarosan új részekkel gazdagodik. (Még akkor is, ha természetesen nem tetszhet egyformán minden mű, például pont Howard kedvenc könyvétől, Jack London - Kóbor csillagától sem voltam annyira elájulva - de kuriózum volt, tehát öröm volt olvasni.)

A Klasszikus sorozat negyedik részében újra a sorozatindító szerző, a sajnálatosan rövid élete alatt is kimagaslót alkotó Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11) novelláihoz (regénye ugye neki sajnos nincs is) kanyarodunk vissza. Howard neve talán azért nem csak a fantasy rajongói számára ismerős. Ha máshonnan nem, a kimmériai Conan karaktere időről időre visszatér a filmvászonra és mára talán már nem csak irodalmi, hanem filmtörténeti klasszikusnak is számítható. Kevesen tudják - én például nem figyeltem fel rá eddig -, de Howard nem csupán fantasy-t írt, hanem jelentős számú boxolós történetet, rengeteg westernt is, sőt jó néhány erotikus novellát is publikált. Kíváncsi vagyok, ezekből készül-e majd MesterMűvek kötet? :) Bár a box nem érdekel különösebben, azért egy Howard-os box könyvet ugyanúgy elolvasnék, mint Stephen King könyvét a baseballról, vagy akár H. P. Lovecraft - Mindent a kötésről, horgolásról című tiltólistás grimoire-ját is.

A Klasszikus sorozat Howard műveit ciklusokra bontva közli, nem időrendben, így Kull király után - Conan és Solomon Kane mellett, akik kimaradnak a sorozatból, gondolom a Szukits Kiadós, kétkötetes Robert E. Howard összes Conan története és a Tuan-os Solomon Kane történetei miatt - a másik jelentős szereplőt, a pikt királyt, Bran Mak Morn-t és népét ismerhetjük meg. Sokakkal együtt én is Conan történetein "nőttem fel". Kiolvastam a vaskos Conan, a kimmériai című kötettől a vékonyka - talán csak klubtagsági ajándékkötetként megjelent -, A tenger tigrisei-ig mindent, ami akkoriban elérhető volt. Az évek azonban teltek-múltak és a remekbe szabott novellákból csak annyi maradt meg, hogy megkedveltették velem véglegesen a fantasy alzsánerének, a kard és boszorkányságnak a sötét, komor, vérzivataros műveit. Viszont eközben - köszönhetően a futószalagon a kezem ügyébe kerülő jobb-rosszabb műveknek -, el is feledkeztem Howard-ról, és manapság (a MesterMűvek elolvasása előtt) nagyjából annyit tudtam felidézni, hogy "jó volt, olvassátok el, tiniként tetszett". Pedig Howard jelentősége ettől jóval nagyobb! Műveire olyan szerzők voltak hatással, mint G. K. Chesterton, H. Rider Haggard, Jack London, Rudyard Kipling, Clark Ashton Smith vagy H. P. Lovecraft (aki ugyebár abszolút kedvenc) és olyan későbbi szerzőkre hatott többek közt, mint például David Gemmell, Steven Erikson, George R. R. Martin, Fritz Leiber vagy Michael Moorcock akiknek több könyve szintén nagy kedvencem lett, pont azok miatt az írói fogások és stílus miatt, amit most újra felfedeztem Howardnál is. (Borongós, pesszimista hangulat, durva, véres jelenetek, dacos, kőszikla-férfiak, és a sokszor akaratlan hősiesség és megingathatatlan tartás elba..ott, mégis felemelő keveréke.)

A kötet első részében - Ókor - lévő történetek Howard fiatalkori zsengéi. Ezekben a pikteknek még alig jut hely, de főleg annyiban mások csak, hogy helyszínük az ókori kelet birodalmai, Egyiptom és Mezopotámia. Valamiért ez a történelmi kor és a dicsőséges keleti birodalmak bennem semmit nem mozgatnak meg, ha összehasonlítjuk a klasszikusnak vehető angolszász, viking, kelta fantasy történetekkel és helyszínekkel. (Gondolkoztam is már ezen, vajon miért alakulhatott így nálam? Okosabbat nem tudtam kisütni, mint hogy egyszerű testméret problémáról lehet szó. A rendíthetetlen alfa férfitípus hihetőbben ábrázolható egy vikingekről szóló fantasyben, mint egy nyüzüge egyiptomiról/szírről/türrosziról szóló történetben.) A másik dolog, ami kiderült számomra, hogy minden probléma nélkül el tudom fogadni Howardot jó - sőt nagy - írónak, de a költészete... az "nem annyira" tetszik, és ez nem a magyar fordítás hibája. (A poszt végére kimásolt nagyjából az egyetlen kivétel.) A verselemzéshez még kevésbé értek, mint a könyvajánlókhoz, ezért csak annyit írnék, hogy a lírai, romantikus verselést annyira nem tudom élvezni, értékelni, mint a "ridegebb", sokak szerint - szerintem is - lehúzósabb, még komorabb verssorokat. Mint például a számomra legmaradandóbb, legtöbbet adó költő, Hollós Korvin Lajos versei. (Csak sikerült beszúrni ide! :D ) - Mazochizmusnak számít, ha ettől függetlenül örülnék egy Robert E. Howard összes verseit tartalmazó kötetnek? El is olvasnám. Egy H. P. Lovecraft összes versei és levelezéseiért pedig ölni tudnék!

A könyv második részében - Bran Mak Morn - már a pikt királyról szóló történeteket olvashatjuk, és ez volt az a rész, ami már mindenben kielégítette az igényemet, amit egy jó fantasyval szemben támasztok. Itt megemlíteném, hogy a legfontosabb dolog, amit ebből a kötetből megtudhatunk, az, hogy Howard piktjei nem azok a piktek, akikről az iskolába tanultunk (egy percet maximum), vagy láthattuk őket különféle történelmi/fantasy témájú filmben (A 13. harcos, Az utolsó légió). Az Angolszász Krónika szerint a piktek egyike a Britanniában őshonos öt fajnak és Szkítiából érkeztek a szigetekre. Howard piktjei azonban ennél jóval régebbi, az első újkőkori nép - az Első Nép -, akik valaha páratlan dicsőségben uralkodtak mindenhol, ahol megfordultak a Földön. Méltóságteljes tagjaik azonban a hosszú békés időszak alatt elsatnyultak - kivéve a tisztavérű vérvonal -, és végül kénytelenek voltak behódolni az életerős új fajoknak, a ma élő emberek őseinek, a kelta-gall-szláv-stb. népeknek, akik, ha számításaim nem csalnak, a jócskán elkorcsosult Negyedik Nép  vagyunk. (Jól érzékelteti az Első Nép felsőbrendűségét, hogy az emberfeletti méretű atlantiszi Kull király is már csak a Harmadik Nép tagja!) Az ebben a részben lévő novellákra talán a drámai jelző illik legjobban. Egy elnyomott de gyökereire büszke nép haláltusáját asszisztálhatjuk végig. Közben megidéződik a dicső múlt - például a Ködből és homályból vagy a Róma ellen című novellában és levélben - és megláthatjuk, hogyan is kapcsolódik össze Howard univerzuma egységes egésszé a sok-sok, egymáshoz tartalmilag nem összekapcsolódó, mégis konzisztens elegyet alkotó novellaláncon. Akit bővebben érdekel a howard-i mitológia, az a Kull király és az ősök című részben olvassa el a A hybóriai kor című értekezést. Kiváló kiindulópont! Szintén sok érdekes adat megtudható a Howard és Lovecraft között megfordult levelekből is. A se eleje, se vége novellatöredékek mellett ez egy másik olyan egysége a könyvnek, amiből látszik, hogy ez a kötet - mint a többi MesterMűvek kötet szintén - PROFI rajongók által készült, rajongóknak. Kifejezett öröm volt olvasni ezeket a leveleket és tanulságos volt megfigyelni, ahogy Howard stílusára egyre nagyobb hatást gyakorol barátjának - és kollégájának - (még mindig Lovecraftról beszélek) saját mitológiája és néhány novellában a két univerzum szinte már fedésbe is kerül - A föld férgei. Howardtól amúgy sem állt távol a történeti szálak keresztezése, amire az Árnykirályok tökéletes példa.

"...Cororuc még egy pillantást vetett hátra a válla fölött, s a kőtrónusán ülő ősöreg aggastyán képe örökre bevésődött az emlékezetébe. Szeme zordan ragyogott, mintha a hajdankor elveszett dicsőségére nyílna; két oldalán lángok lobogtak. Lenyűgöző alak volt: egy elveszett nép királya."

A harmadik rész - A kicsi nép - a piktek hanyatlásával foglalkozik legendás királyuk halála után. Ezekben az írásokban a lovecrafti mitológia még élesebben megmutatkozik. Az éjszaka gyermekei már egyenesen olyan novella, ami akár a lovecrafti életműből sem rína ki. Őrült tudósok, Nagy Öregek, reinkarnáció, titokzatos relikviák és fóliánsok - minden klasszikus elem adott benne, hogy megidézze az elemi iszonyatot az olvasóban - és szerencsére sikerrel is jár. A kötete utolsó előtti novellája Az elveszettek völgye, ami Howard próbálkozása a texasi természetfölötti irodalom, a vadnyugati-horror megteremtésére. John Reynolds története azonban sajnos csak a halála után jelent meg először nyomtatásban (mint oly sok más írása szintén), sőt, a majdnem-kiadás során a szöveg is csak épp hogy nem veszett oda. A történet egyébként van olyan jó, hogy valószínűsíthessük, siker lett volna egy korabeli magazin lapjain, ezért a tervezett folytatások is követhették volna, de ebből az ambiciózus vállalkozásból sem lett sajnos semmi. Szerencsére, ami Howardnak akkor nem sikerült, azt a filmipar manapság próbálja meg újra-feltalálni. (The Burrowers) Hajrá! Hajrá! (Ebben a részben többször is felmerült Arthur Machen walesi rémtörténetíró neve, akitől szintén szívesen elolvasnék pár művet.)

A MesterMűvek - Klasszikusok sorozatát mindenkinek ajánlom. A - nagyon - lassan száz éves Howard műveket nem fárasztó, és nem ciki olvasni. Nem avítt, régies nyelvezetű írások ezek, amit egy kiadó elbányászott valahonnan, mert lejártak róla a szerzői jogok - erről nem tudok semmit egyébként -, és relatíve olcsón kiadhatóvá váltak, mint manapság több klasszikus szerzőnél is látható ez a tendencia, hanem igényes, izgalmas és olvasmányos irodalomtörténeti kötetek, amelyek - szerencsére - egyúttal fantasyk is. A Delta Vision fórumán folyamatosan nyomon követhető a rajongók - és a kiadó - közös ötletelése, melyik "elfeledett" írónagyságot adják még ki magyarul. Évtizedekre előre vannak már ötletek. ;-) Remélem nagyon-nagyon hosszú sorozat lesz mindegyik MesterMűvek alfolyam!

[Egy kis kötözködés Howard szellemével azért engedtessék meg nekem. Az Árnykirályokban a római légiók felmorzsolódnak a vikingek pajzsfalán, amiről Howard azt írja, ez minden áthatolhatatlan alakzat őse. Én ezt pont fordítva tudtam. vagyis, hogy a római légiók azért voltak olyan sikeresek, mert a falanxukat nem sikerült áttörnie semmiféle barbár hőzöngésnek. A római rövidkard is ezért volt annyira hatásos és félelmetes, mert a pajzsfalban nagyon jól lehetett használni. Történészek! Tegyetek igazságot!]

Ókor

Zöld hullám zúg fölöttünk,

Kik alant szunnyadunk;

A korok árja zúgva

Elmossa hős fajunk.

Városunk csak poros rom,

Hajónk a víz ölén;

Lelkünk pora is elszállt

Az idő seprűjén.

Hazánk homály borítja,

Szívünkbe lándzsa vert;

De hogy miként szerettünk,

Száz kor se mossa el.

Ó, díszes esti tornyok -

Aranylant sóhaja -,

Ó, oroszlános Knósszosz,

Világnak hajnala!

Stanislaw Lem - Csillagnapló

Stanislaw Lem - Csillagnapló

(aka. A világűr csavargója)

(Ijon Tichy 01.)

Stanislaw Lem - Dzienniki gwiazdowe
(The Star Diaries: Further Reminiscences of Ijon Tichy és a Memoirs of a Space Traveler: Further Reminiscences of Ijon Tichy)
(Ijon Tichy 01.)
Eredeti megjelenés: 1957
Magyar kiadás: Európa, 1960; Magyar Könyvklub, 1996; Szukits Könyvkiadó, 2008
Hossz: 352 oldal
Műfaj: sci-fi, humor, filozófia
Fordította: Mach P. Edward, Murányi Beatrix

Tartalom:
Ijon Tichy, a Csillagnapló lejegyzője talán a legkedvesebb állandó hőse Lemnek. Münchausen báró és Gulliver rokona ő. De mindegyiktől megkülönbözteti őt lényének egészen sajátos bája.

A Naplóban Tichy fejezetenként egy-egy űrutazását meséli el. A kalandok színhelye egy mesés Világegyetem, a részben valódi, részben kitalált nevű csillagok és ködök sok millió lakott bolygóján többé-kevésbé emberi formájú, mindig emberi lelkületű emberi lények társadalmai élnek, ebben a végtelen mesevilágban utazgat Ijon Tichy, ezer fényéveket röppen át egyszemélyes kis űrhajójával, amely gyakran defektet kap, mindig beszorul az ajtaja, de azért elég kényelmes: lehet ebéd után a tetején sétálni egyet, az atommáglyában krumplit sütni, a szkafandert kiakasztani a csapóajtó elé száradni. Ijont hajtja a tudásvágy, új meg új értelmes társadalmakat látogat meg, mindenütt vannak új és régi barátai, felfedezéseit a Földön egész tudományos intézet, sőt tudományág: a tichológia dolgozza fel. A távoli bolygókon többnyire vendégszeretően fogadják, de az antiutópia-történetek diktatórikus társadalmaiban gyakran börtönbe, munkatáborba kerül… 

Stanislaw Lem (1921-2006)

Stanislaw Lem (1921-2006) lengyel író sokáig a legtöbbet olvasott sci-fi szerző volt a világon azok közül, akik nem angol nyelven publikáltak. Több tucat könyvét rengeteg nyelvre fordították le és számtalan kiadást megéltek. Legfontosabb fantasztikus művei – hiszen emellett tisztán filozófiai anyagokat is írt – jó pár éve már magyarul is elérhetők, de sajnos Lem életműve nyelvünkön még nem teljes. A Szukits Könyvkiadó négy kötetes sorozata – amely Stanislaw Lem Teljes Science-Fiction Univerzuma névre hallgat –, mindenesetre kiváló kiindulópontja lehet mindenkinek, aki késztetést érez arra, hogy ezzel a még ma is világszerte méltán népszerű, könyveiben magvas gondolatokat megfogalmazó íróóriással megismerkedjen. A kötetekben szereplő könyvek listáját és ezzel együtt az olvasásuk optimális sorrendjét is maga Lem állította össze.

"Csak azt sajnálom, hogy nincs semmi tehetségem fantasztikus mesék kitalálásához..."

A Csillagnapló egy űrkori Münchausen báró–Till Eulenspiegel-keverék csavargó kalandjait és megpróbáltatásait meséli el. Az Ijon Tichy névre hallgató XXVII. századi nagyotmondó űrutazó/felfedező/kutató/életművész rendre különböző kalamajkákba keveredik, miközben bolygóról bolygóra vándorol és különféle földönkívüli civilizációkkal kerül kapcsolatba. Összegyűjtött történetei oly nagyszabásúak és hihetetlenek, hogy személye köré külön tudományág, a tichológia épült. A kapcsolatfelvételek és utazások sora alatt Tichy szemén keresztül többek között az emberi civilizációról, a kozmogenezisről, az időutazásról, a biotikus életről, a gépi evolúcióról, különböző tudományágakról, vallásokról és a társadalmak különféle fejlődési útjairól kaphatunk görbe – de minden pillanatban metszően éles és végtelenül kritikus – képet. 

"...A Napló sajtó alá rendezésében segítségemre nem volt tulajdonképpen senki; azokat, akik hátráltattak, nem sorolom fel, mert túl sok helyet venne igénybe."

Körülbelül egy tucat Lem könyvvel a hátam mögött, amelyekre valamilyen szempontból mindre könnyedén rá lehetne sütni a „science-fiction mérföldkő” vagy „alapmű” jelzést, bátran kijelenthetem, hogy ha Lem nem írta volna meg csak a Kiberiádát és/vagy a Csillagnaplót, akkor is kitörölhetetlen nyomot hagyott volna maga után a sci-fi palettáján. A Kiberiáda olyan játékosan szeretteti meg a science-fiction műfaját az ifjabb olvasókkal, hogy az párját ritkítja. Gyakorlatilag azt sem veszik észre – kifejezetten ifjú olvasókról beszélek! –, hogy már nem is igazi tündérmesét olvasnak, hanem sokkal mélyebb mondanivalójú „felnőtt irodalmat”. A komoly, filozófiai témákat szinte már zavarba ejtő könnyedséggel, észrevétlenül ülteti át a gyermeki történetek mezsgyéjére. Távol álljon tőlem, hogy azt érzékeltessem, hogy a Kiberiáda gyerekkönyv! Amikor felnőtt fejjel ülünk neki, akkor a sárkányok, hősök, robotok történetei mögül – nem is túl mélyről – előtűnik a szerző valódi mondandója. A társadalomkritika, az irónia, a teológiai, természettudományos vagy filozófiai utalások tömkelegének felfogásához és értékeléséhez ugyanis már jóval érettebb gondolkodású olvasó szükséges. Azt viszont állítom, hogy gyerekként és felnőttként egyaránt tudtam imádni a könyvet – persze eltérő szinteken.

"A járőrszolgálat azt szajkózza, hogy az űrben nehéz felismerni a részeget: mind azt állítja, hogy a súlytalanságtól dülöngél."

Miért írtam ennyit a Kiberiádáról? Nagyon egyszerű. A Csillagnapló – bár tíz évvel hamarabb íródott – szinte testvérkötete a másiknak. Ugyanolyan könnyed stílusban prezentált, közepesen hosszú novellák sorozata, amiket szinte csak a főszereplő – Ijon Tichy – személye köt össze. A könyvben lévő történetek befogadásához – utódához képest – viszont nagyobb intellektus szükségeltetik, ezért talán gyerekkorban ez nem fog akkora élményt jelenteni. Bár ebben – mondjuk – nem vagyok teljesen biztos, hiszen Lem: ZSENI. Az első történet alatt – mikor nekikezdtem, még nem tudtam, hogy milyen könyvre is számíthatok – konkrétan folyt a könnyem a visszatartott visítástól a vonaton annyira vicces volt végig. Nem egy-két mondata, hanem az egész! Minden általam valamikor is olvasott novella közül magasan a legjobb lett rögtön. Sok könyv/film él azzal a trükkel, hogy az események időrendjét felborítva alaposan megkeveri az olvasót/nézőt, aki egy idő múlva már maga sem tudja, a jelenet a jelenben, a jövőben vagy épp a múltban játszódik-e. Lemnek ennyi nem elég. Novellájában az idősíkok párbeszédenként, sőt gyakran soronként változnak, de olyan tökéletesen kitalálva, megtervezve és megírva, hogy a történet végig simán, megbicsaklás nélkül követhető – és emellett még humoros is! 

"Szervizbe adtam az űrhajómat. Legutóbb túl közel repültem a Naphoz; az egész dukkózás lejött." 

A többi történet az abszolút kedvenc elsőt nem tudta ugyan űberelni – nálam –, de ettől függetlenül mindegyik csodálatos, és magasan kiemelkednek tartalmukat és minőségüket tekintve is a tucat sci-fi történetek közül. Lem hol szarkasztikus, hol cinikus humora és teremtő fantáziája pedig elapadhatatlan, és alaposan átitatja az egész könyvet. A mű egyébként két részre bomlik, az első a Csillagnapló, a másik az Ijon Tichy emlékeibőlcímet viseli. A kettő rész között talán összesen annyi különbséget lehet felfedezni – azon kívül, hogy az űr különböző poros szegletei helyett ezek bizony már a Földön játszódnak –, hogy az Ijon Tichy emlékeiből-ben lévő írások némelyike konkrét horror-elemeket is tartalmaz. Persze nem vérgőzös írások ezek sem, inkább elgondolkodtató, zsigeri iszonyt kiváltó gondolat-játékok, mint H.P. Lovecraft vagy Edgar Allan Poenéhány novellája.  

"A Sátán az, amit Istenben a legkevésbé értünk."

Az Ijon Tichy-ciklusba a Csillagnaplón kívül még a Helyszíni szemle és a Béke a Földön című kötetek is beletartoznak – szerencsére mindkettő ugyanebben az összefoglaló kötetben (a III. kötetben) található, szóval hamarosan sor kerül rájuk –, én pedig előre örülök, hogy Lem ennyire ragaszkodott Tichy karakteréhez és több könyvének is a főszereplőjévé tette. A Csillagnapló1960-ban megjelent A világűr csavargójacímmel is az Európa Könyvkiadó gondozásában, Mach P. Edward fordításában. A két kötet nem csak a fordításában tér el – megjegyzem, Murányi Beatrix az újabb verzió elkészítésekor egyszerűen világszínvonalú, már-már nyelvújító munkát végzett (ahogy a Kiberiádánál is) –, hanem a novellák összetételében is. A régi kiadás ugyanis az Ijon Tichy emlékeiből című részt nem tartalmazza. A könyvet mindenkinek jó szívvel ajánlom - nem kell hozzá sci-fi fanatikusnak lenni. 

"[az űrben]...nem csoda, hogy rengeteg baleset történik, mikor annyi a gyorshajtó. Főleg a nők veszik semmibe a sebességkorlátozást, mert ha gyorsan utaznak, lelassul az idő, és így kevésbé öregszenek."

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Dan Abnett és mások - Sabbat Világok

Dan Abnett (és mások) - Sabbat Világok

(Antológia)

Dan Abnett - Sabbat Worlds
(Anthology)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2012
Műfaj: akció, sci-fi, háborús, novellás
Hossz: 408 oldal
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:
Sek Fiai a homályból bukkantak elő, s egyszerre több oldalról rontottak rájuk. Feygor, Corbec és Caffran rövid sorozatokkal fedezték Gauntot, Bragg pedig a golyószórójával ritkította az ellenség sorait.
A káoszhívők rengetegen voltak. Gaunt kardja ugyan véres rendet vágott közöttük és négy tárat is kilőtt rájuk – de még mindig csak özönlöttek feléjük.
Gaunt biztosra vette, hogy nem jutnak el a hídig. De annak ellenére, hogy a káoszimádók túlerőben voltak, a meglepetés a birodalmiakat segítette. Szellemek voltak, öten az Impérium legkiválóbb könnyűgyalogosai közül. Folyamatosan fedezték egymást, s úgy harcoltak, akár egy ötfejű, egy akarattól vezérelt, olajozottan működő gépezet. Úgy vágtak át Sek Fiainak arcvonalán, akár egy elit rohamosztag. Mintha halhatatlanok lettek volna. A háború istenei.
És végül elérték a hidat...

Véres háború tépázza a Sabbat Világokat, ami csak győzelemmel vagy teljes pusztulással érhet véget. A Phantine-i Légierő vadászgépei az égen veszik föl a harcot az emberiség ellenségeivel, a reredosi ellenállók a saját szülőbolygójukon küzdenek a megszállókkal, s Gaunt legendás Szellemei a legvéresebb csatatereken csapnak össze az Archon seregeivel.

Ez a kötet a Sabbat Világokba kalauzolja az olvasót, a Black Library olyan elismert íróinak segítségével, mint Dan Abnett, Graham McNeill, Aaron Dembski-Bowden, és még sokan mások.

Dan Abnett (1965-)

Dan Abnettről, a Games Workshop fantasztikus világaiba életet lehelő szerzőről írtam már elég sokat mostanában. Akit bővebben érdekel az író, nézzen körül az előző posztokban. Most inkább a könyv születéséről mondanék pár szót. A novelláskötetben összesen nyolc írás található, ebből kettő Abnett történet és mindkettő a méltán népszerű Gaunt Szellemei sorozatból ismerős alakokról szól. A másik hat történetet olyan szerzők írták, akik a GW megosztott világában - a Warhammer univerzumban - már több írásukat is publikálták. A kötet szerkesztése 2009-ben kezdődött, és apropója egy igen sajnálatos esemény, méghozzá a szerző betegsége volt. Épp  a Vértestvérek folytatásán, a Megváltáson dolgozott, mikor epilepsziát állapítottak meg nála. (Micsoda megkönnyebbülés, hogy "csak" epilepszia volt, emlékszik vissza a könyv előszavában az író, aki már ennél is súlyosabb betegségtől tartott.) Mivel egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy komolyabban írjon - egyik írása például már előzőleg is megjelent egy 2008-as válogatáskötetben -, ezért felkérték, hogy segítsen összeválogatni pár rövid írást, amelyek az univerzum általa megalkotott részén, a Sabbat Világokon játszódnak, és az ottani történéseknek, szereplőknek adnak egy kis mélységet.

A vékonynak éppen nem mondható kötetet egy nap alatt ledaráltam, hiszen végig izgalmas és érdekes volt, de tény, hogy a két Abnett írásmű tetszett messze a legjobban. Lehetséges, hogy túlságosan ragaszkodok a már megismert és megkedvelt szerzőkhöz? Nem tudom, de - talán - egyedül az ő írásaiból nem hiányzott semmi, ami miatt ennyire kedvelem a Warhammer világát. Kemény, karakán karakterek, lövészárok-humor, puskapor ficelénszag, utánozhatatlan világvége hangulat, a félelmet, veszteségérzést és a kilátástalanságot átitató mindennél erősebb vallásos felhangok és a császár személyi kultuszának megingathatatlan tisztelete. A többi író alkotásának olvasása alatt általában volt - kisebb, néha nagyobb - hiányérzetem.

Tetszett a novellák előtt lévő rövid, személyes hangú összefoglaló, amiben Abnett bemutatta az írás szerzőjét és a mű keletkezésének hátteréről is ejtett pár szót. Hasonlóan - bár rövidebben -, mint a Delta Vision nem olyan régen elindított MesterMűvek sorozatában. Ez a kis figyelmesség a minden apró részletre kíváncsi olvasók felé örvendetes és mindenképpen üdvözlésre méltó. Hasonló antológiákban "kötelezővé tenném"! :)

Az első írás Graham McNeill műve, és az egyetlen, amikor nem feltétlenül az író hibája, hogy az olvasónak - nekem - nem tetszett szellemi terméke. A novella ugyanis a légi harc gyönyöreibe enged bepillantást, ami engem valamiért sosem szokott nagyon megmozgatni. Így volt ez most is, de egyébként a kaszárnyás jelenetek, a helyőrségi életet bemutató részek szórakoztatóak voltak. A második novelláról viszont, amit Matthew Farrer követett el, már igencsak el kéne gondolkoznom, hogy volt-e valami, ami tetszett benne egyáltalán. Igazából nem, de a vége jó volt, meg örültem annak is, hogy marsi technopapok szerepeltek benne, de ez így akkor is elég kevés érdem. Írástechnikai hibák voltak benne, egy nagy kulimász volt az egész.

Aaron Dembski-Bowden, a harmadik írás atyja volt az egyik, aki Abnett-mester színvonalát megközelítő írást tudott összerakni a válogatáskötetbe. A története a Sabbat Világok visszafoglalásának elejére, Gaunt pártfogójának, vagyis Slaydo Hadúrnak, a Rettentő Vénembernek a Balhaut visszafoglalásakor elkövetett hőstettét meséli el. Stílusát tekintve élvezetes, hősies történet megfelelő mennyiségű akcióval és durvulással fűszerezve. A következő történet a már emlegetett, 2008-ban már megjelent Abnett-sztori volt, a Vascsillag. A szerzőjéhez képest kicsit több misztikus vonatkozással, de ettől függetlenül - főleg mivel nagy pluszt ad Gaunt karakteréhez - rajongóknak (is) élvezetes és érdekes írás, bár a kötetben szereplő két művéből mégis talán ez a gyengébbik. 

Nick Vincent munkája a földalatti terrorista (ellenálló) sejtek életébe kalauzolja el az olvasót. Apróságok voltak, amik működtek benne (a káosz-növény, ami felold mindent, vagy a kilátástalan helyzetét három sornál tovább túlélő ellenálló például), de az egész sztori egy óriási katyvasz volt. Se értelme nem volt, se célja. Nick Kyme hozta el nekünk a hatodik novellát, ami a Kékvérűek - ők keserítették meg Gaunték életét egy-két könyvben - csapattestének kálváriáját írja le teljesen vállalható minőségben. Jó az alapsztori kiindulóhelyzete, az akcióleírások is jól sikerültek és mindezek mellett még közepesen izgalmasak is az események. Problémám igazából csak a Kékvérűek pár tagjával van, akik néha bizony kiesnek a szerepükből. (Egyszer zsigerből gyűlölik és megvetik a nem arisztokrata származású gárdatagokat - vagyis majdhogynem mindenkit ugye -, máskor meg "elismerően bólogatnak" valami apróságon.) Karakterfejlődés is van a világon - lehet össznépien felkiáltani, és ez igaz is, csak nem így. Ezzel együtt is sokkal inkább tetszett, mint nem.

Az utolsó előtti írás Sandy Mitchell szösszenete, aminek az ajánlójában külön kiemelték, hogy milyen jó, hogy a Warhammer univerzumában ilyen humoros írások is elférnek, mint ez a mű, vagy a szerző Ciaphas Cain trilógiája. A verghasti események után játszódó történetben a birodalom államgépezetének kulisszatitkairól rántja le a leplet az írás, ami kicsit kapkodós lett, de ettől még nagyon érdekes volt. A végét már mérföldekről ki lehetett szagolni mondjuk, de az igazán meglepő nem is ez volt, hanem az, hogy a beharangozó ellenére, ebben sem találni semmi humoros részt. [A cinikus első mondatot kivéve persze, ami ütött, és talán a könyv legemlékezetesebb mondata volt! - "A háború átsöpört a Sabbat Világokon, s azt hiszem, bocsánatos bűn, hogy a többségünk az érkezésénél is jobban várta a távozását."] A záró - és egyben a legjobb - írás újra Dan Abnett nevéhez kötődik. Ebben visszamegyünk - jó sok Gaunt Szellemei regénnyel - az események folyásában, és arról tudhatunk meg fontos információkat, hogy a Tanithi Egyesből hogyan is lettek Gaunt Szellemei. A már megszokhatott, hibátlan történetvezetés és élvezetes stílus mellett külön jó volt, hogy kötetek óta elhullott kedvenc Szellemek is visszatértek pár oldal erejéig és "új" kalandjaikat ismerhettük meg.

A kötet végül elég vegyes összhatást mutat. Az Abnett írások - amik már önmagukban is elolvasásra méltóvá teszik a könyvet - és a két-három teljesen vállalható minőségű novella mellett sajnos néhány általános iskolás színvonalú "rajongói" írás is belekerült. Mi volt az oka - személyes barátság, vagy Abnett kevésbé jó szerkesztőnek, mint írónak -, nem igazán tudom, de még az is lehet, hogy az általam lejjebb értékelt írások lesznek sokatok kedvencei. Novellásköteteknél gyakran történik ilyen. Ettől függetlenül biztosan tudom, hogy a rajongók úgyis el fogják olvasni a könyvet - helyesen. Azoknak viszont akik még csak most ismerkednének az univerzummal azt ajánlanám, hogy inkább egy regénnyel tegyék ezt. Dan Abnett Gaunt Szellemei sorozatának első részével, vagy a jóval rövidebb, de igencsak élvezetes Eisenhorn-trilógia első részével, a Xenossal mondjuk. (Ez az antológia pedig összességében egy - rajongói - hetes lenne.)

A könyvért köszönet illeti a Szukits Könyvkiadót!

10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia

10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia

Eredeti kiadás: Ad Astra, 2012 [e-book]
Főszerkesztő: Kleinheincz Csilla
Műfaj: sci-fi, novellás
Hossz: 248 oldal
Fordította: Küry Miklós, Szökrönyös László, Huszár András, Farkas Balázs, Cs. Szabó Sándor, Benkő Ferenc, Kleinheincz Csilla
Vásárlás: Ad Astra (ha lehet, mégis inkább az oldalsávomon lévő Ad Astrás widgeten keresztül!) :P

Tartalom:
Pillangóvá változó szeretők; tulajdon lelkét kereső robot; cigarettafüstként kavargó, teremtő lehelet; kapcsolatfelvétel az ismert univerzum peremén; az Első Magyar Igazságosztó és Bűnüldöző Egylet története – az SFmag, a legolvasottabb hazai online fantasztikus magazin Hugo-, Sturgeon- és World Fantasy díjas novellák közül válogat, nagy öregektől és utóbbi években befutott szerzőktől, külföldiektől és magyaroktól egyaránt. Tíz novella a fantasztikus irodalom legjavából!

2011-ben az SFmag.hu, a spekulatív fikcióval foglalkozó iránymutató online magazin már készített egy szabadon letölthető válogatást [innen] az abban az évben közölt novelláikból. Egy évvel később szerencsére folytatták a már megkezdett utat, és újra kiválogattak a számunkra néhány olyan művet, amikre mindenképpen szerették volna felhívni a sci-fi rajongók figyelmét. Vállalkozásuk mellé sikerült felsorakoztatni az Ad Astra Kiadót, akik szintén a minőségi fantasztikus irodalom elkötelezett hívei, és a 10 címre keresztelt - csak elektronikus formátumban elérhető - novelláskötetet már az ő webshopjukból vásárolhatjuk meg. A könyvbe a zsánert manapság (is) meghatározó szerzők írásai kerültek be. A kötetet Kindlén olvastam, amin a külalakja hibátlan képet mutatott és a helyesírási hibák száma is elfogadható mértékű (azért még volt benne jócskán). Az elektronikus formátumnak hála, ezeknek a hibáknak a kijavítása nem lehetetlen, amit a kiadó egyébként folyamatos update-ek útján meg is ígért a vásárlóinak - ez az e-bookok egyik nagy előnye. Most nézzük a novellákat külön, a végén átlagolok majd - mint mindig, ha hasonló könyvet olvasok.

Jeffrey Ford - Teremtés
Emócionális - komolyan már-már szemet könnyeztető - apa-fiú történet a szeretetről. Minden mondatát imádtam, az apa karakterének értékrendjével azonosulni egy pillanat műve sem volt. Remélem később még jobban fogok hasonlítani rá. Kedvenc volt rögtön. Erős kezdés, kár, hogy ilyen rövid. (World Fantasy-díj, 2003)
Értékelés: 10/10

Elizabeth Hand - Kénkő Kleopátra
Hosszabb lélegzetű urban-horror - van ilyen egyáltalán? miért nincs? - írásának sikerült tényleg felbosszantania. Főszereplője, az amerikai rovartudós-palánta lány, aki elég övön aluli módszerekkel sokkolja az írás gyanútlan olvasóit. Ez a mű szívből egy férfinek sem tetszhet az tuti. Először a kis pillangók mindenütt, majd a csavar. Ááá! Utáltam minden egyes mozzanatát, de pont ezért volt jó írás. :D [Nem vagyok egy nagy világjárós fajta, de a novella írásának ideje után nem sokkal pont voltam Camden Town-ban (London), és bár a Kaptárba ugyan nem jutottam el, de a bevásárló-túrát bizony én is végigjártam, majdnem pontosan úgy - a cipőboltoktól kezdve a piacon át a fétisüzletekig bezáróan - és szinte biztos, hogy ugyanazokban a boltokban, mint a főszereplő. Iszonyú jó hely egyébként!]
Értékelés: 7/10

Peter Watts - A sziget
Az évmilliók óta úton lévő, a már rég megsemmisült Földtől egyre távolabbi űrszektorokban féreglyuk-kapukat építő űrhajó legénysége - a fedélzeti számítógéppel folyamatos macska-egér harcot vívva - végre találkozik az első, nem földi eredetű létformával, ami mellett még Lem Solarisának bolygó-tudata is jelentéktelenné minősülne. Meglepően humoros írás volt a fatalista szereplők dacára is. Igazán jó volt azt a részt olvasni benne, amikor az űrt, mint mérhetetlenül békés helyet mutatja be (sehol egy "Az űrben senki nem hallja a sikolyod!" attitűd) , ahol igazából nincs semmi ok az agresszív magatartásforma egyeduralkodóvá válására, hiszen mindenkinek bőven van benne hely... elvileg. (HUGO-díj, 2010)
Értékelés: 8/10

Adam Troy-Castro - Fölösek
Mennyi erőfeszítésébe kerül vajon egy írónak, hogy minél elborzasztóbb anti-utópiát találjon ki? Most Adam Troy-Castrónak sikerült valószínűleg eddig az egyik leggyomorforgatóbbal előrukkolni. A Mátrixban az energiaforrásnak tenyésztett emberiség jövőképe ehhez képest szinte humánus. Nem szeretném, ha ez az idő eljönne. Soha. Az írás szerkezete mondjuk annyira nem tetszett, mint az ötlet. (Nebula-díj jelölt, 2011)
Értékelés: 7/10

Rachel Swirsky - Erósz, Fília, Agapé
Egy saját személyiségében is bizonytalan robot és gazdájának párkapcsolati drámája, amit egy örökbefogadott gyerek is bonyolít. Az őrült kakadu tetszett benne, egyébként elég unalmas volt. (HUGO-, Sturgeon-, Locus-, Tiptree-díj jelölt)
Értékelés: 5/10

Moskát Anita - A megnemszületettek városa
A kötet első magyar szerzőjének írásában olyan lelkek elképesztő küszködésiről olvashatunk, akiktől megtagadták az Édenbe jutás lehetőségét, mert önhibájukon kívül meg sem születtek, tehát egyáltalán nem is éltek. A nem kicsit depresszív hangulatú novellában ebből a teljes kilátástalanságban eltöltött örök "nem élet"-ből (purgatóriumból?) keresik a kiutat ezek a páriák, de az Édenbe jutást kérlelhetetlen (kegyetlen) angyalok serege  nehezíti meg. Nagyon kemény, lehúzó novella, ami főleg a vallásos érzületű olvasók számára vethet fel egy izgalmas teológiai kérdést - és okozhat álmatlan éjszakákat. Ezek az angyalok tényleg nem viccelnek. Gratulálok!
Értékelés: 7/10

Tobias S. Buckell - Anakoinózis
A novellában az emberek űrhajója egy olyan bolygón hajt végre kényszerleszállást, ahol az őslakosok áldott naivitásban és megingathatatlanul optimista életszemlélettel élik világukat. A két gyökeresen eltérő kultúra egymásra hatása először a várt irányba indul - kizsákmányolás -, aztán viszont váratlan fordulatot vesz. Nagyon aranyosak voltak benne az "ewokok"! :D [Anakoinózis: a régi retorikában az olyan szónoki fordulat neve, mikor a szóló mintegy hallgatóitól, a bíráktól, sőt a ellenféltől kér tanácsot, megkínálja őket a döntéssel, s úgyszólván velük együtt beszéli meg a kérdést. Mivel a szónok ily nyilatkozatot csak azzal a tudattal tehet, hogy más is kénytelen volna a fennforgó kérdésben az ő álláspontjára helyezkedni, e fordulat a meggyőződés erejét hathatósan feltünteti. - Forrás: kislexikon.hu]
Értékelés: 7/10

Juhász Viktor - A rádiumember magányossága
Az Első Magyar Igazságosztó és Bűnüldöző Egylet szuperhőscsapat megalakulásának és első bevetésének története a Gotham Citytől nem is olyan távoli Budapesten. Nagyon tetszett a MARVEL (?) univerzumba helyezett alternatív fővárosunk, mint helyszín, és a valóban tipikusan magyar történet - a főbrutál fegyver, ami nálunk valószínűleg sosem tudna elkészülni, az egyszerűen hatalmas volt -, szóval nem az írás hibája, de úgy tűnik, engem már sajnos a szuperhősös sztorik egyáltalán nem tudnak lázba hozni (filmen sem). Persze az csak a körítés volt, értem én...
Értékelés: 7/10

Robert Charles Wilson - Descartes-színház
RCW írását vártam a legjobban. A műnek persze semmi köze a Pörgés-trilógiában történő eseményekhez, de az írás felépítése, hangulata miatt nem okozott nehézséget, hogy olvasás közben elhitessem magammal, hogy mégis van kapcsolat és újra ott voltam a menekültek dobozvárosában. Semmi ilyesmiről nem volt szólt, de mégis olyan volt! Értitek? Egyébként egy zseniális ötletekkel teli pakolt, jól átgondolt világban játszódó filozófiai moralitás történet volt, amiben csak egy dolog nem tetszett annyira, hogy teljesen világos volt már az első harmada környékén, hogy mi lesz a vége és ki van a háttérben. És még be is jött a tippem 100 százalékban.(Sturgeon-díj)
Értékelés: 7/10

Catherynne M. Valente - A téridő tizenhárom arca
Ha meg akarja valaki tudni, milyen stílusú novella nem tetszik nekem egyáltalán, az olvassa el ezt. Bevallom, nekem alig sikerült, bár nem volt hosszú - szerencsére. A tizenhárom rövid írás fele Stanislaw Lem Kiberiádájának stílusában megírt mítoszokat tartalmazott, de azt kell mondjam, Lemnek ez fényévekkel jobban sikerült. Erről elég is ennyi, mert csak szapulnám tovább, a másik felében egy talán - bocsánat, de semmi késztetést nem éreztem, hogy utánanézzek - életrajzi ihletésű részletek egy sci-fi írónő életéből, rükvercben. Azt, hogy volt-e valami mélyebb mondanivalója is, ami felett figyelmetlenül átsiklottam, valószínűnek tartom, de sajnos annyira sem fogott meg, hogy egy pillanatig elmélázzak felette. Sajnálom, hiszen a Marija Morevna és a Halhatatlan című könyve nagyon tetszett.
Értékelés: 3/10

A novellák átlagolás után tehát a kötet, amit ezúton is köszönök az Ad Astra Kiadónak és az SFmag.hu munkatársainak egyaránt:

Értékelés: 7/10

Árnyak és Rémek

Árnyak és Rémek

(Ray Bradbury emlékére)

Shadow Show: All-New Stories in Celebration of Ray Bradbury
Eredeti megjelenés: 2012 
Magyar kiadás: Metropolis Média, 2012 
Műfaj: fantasy, horror, sci-fi, novellás, szépirodalom, dráma, misztikus
Hossz: 366 oldal
Vásárlás:
Booker
Fordította: Ajkay Örkény, Dési András György, Galambos Dalma, Horváth Norbert, Illés Róbert, J. Magyar Nelly, Juhász Viktor, Németh Attila, Pápai Dávid, Pék Zoltán, Radnóti Alice, Sohár Anikó, Varga Csaba Béla

Tartalom:
Antológiánk lapjain korunk angolszász spekulatív irodalmának legnagyobb alakjai tisztelegnek a közelmúltban elhunyt Mester előtt történeteikkel, melyek hol felemelőek, hol borongósak, hol szentimentálisak, hol hátborzongatóak, de valamennyi új és új kaland a képzelet határtalan birodalmában.

Ray Bradbury (1920.08.22-2012.06.05)

Az Árnyak és Rémek eredetije 2012.07.10-én jelent meg az USA-ban, akkor, amikor Bradbury alig egy hónapja távozott közülünk. A könyvben található Bradbury előszó arra utal, hogy tisztában volt vele, hogy követői, tisztelői, a szép- és a fantasztikus irodalom megalkuvást nem ismerő zászlóvivői, a megkérdőjelezhetetlen írói nagysága előtt tisztelgő kötetet szerkesztenek közösen. Sajnos nem élhette meg, hogy a kezébe vehesse a könyvet, de azt remélhetjük, hogy pár novella kéziratát azért még volt érkezése olvasni esetleg tanító szándékkal kommentálni is.

Az Árnyak és Rémek gyűjteményes kötetben összesen 26 novellát olvashatunk. Olyan szerzők művei ezek, akik a csak magyarul olvasóknak nem feltétlenül lesznek mind ismerősök, ám az óceán túlpartján már mindannyian lerakták a névjegyüket. Úgy tűnik, hogy Hugo-, World Fantasy- vagy Pulitzer-díj és legalább két New York Times bestseller alatt ebbe a kötetbe nem írhatott senki! Az írások irodalmi színvonalára tehát valószínűleg senkinek nem lehet majd panasza - vagy legalábbis nem fogja hangoztatni -, de a történetek szórakoztató voltát vagy az általuk kiváltott érzelmek magas fokát bárki egyénileg meg tudja majd ítélni. Az ítélethozatalban nagy segítségére lehet bárkinek a novellák után lévő, az írások keletkezéséről szóló szerzői magyarázat és a szerző személyét bemutató rövidke összefoglaló.
Jómagam bár Bradbury-t szeretőnek és tisztelőnek vallhatom magam, ám messze nem olvastam minden magyarul is elérhető munkáját, szóval "szakértőnek" semmiképp sem. Így könnyen előfordulhat, hogy nem ismertem fel néhány történetben egy klasszikus Bradbury novellával való kapcsolatot, esetleg egy Bradbury szellemiségét, gondolatiságát megidézni hivatott stílusjegyet.
Jöjjenek hát most az én "ítéleteim":

Neil Gaiman - Aki elfelejtette Ray Bradburyt
Neil Gaiman azok közé a szerzők közé tartozik, akik a magyar közönségnek sem ismeretlen. Itt egy olyan monológot kapunk tőle, olyan mély és őszinte tisztelgést a nagy előd felé, aminek frissességétől a szavunk eláll. A benne lévő ima pedig a "legcoolabb" imádság, amit ki lehet találni! Gaiman most sem okozott csalódást. Melankólikus dráma - nem tudom jobban megfogalmazni. Lesz még ilyen.

Margaret Atwood - Fejek az örökkévalóságnak
Margaret Atwood igazi szépirodalmi fantasztikus szerző, aki talán A szolgálólány meséje című disztópiája miatt lehet ismerős az olvasóknak. A kötet első igazi sci-fi novellája (igaz még csak a második írásnál tartunk, de jó pár el fog még telni a másodikig) az 50-es évek stílusában. Levágott fejek, őrült doktor. Nem is kell más egy kedves múltidézéshez a sokak által - többek közt általam is - annyira kedvelt filléres ponyvák világába. Sci-fi, horror.

Jay Bonansinga - Nehézfiú
A noir-os hangulatú történet egy furcsán alakuló, valószínűtlen kapcsolat leírása. Jó stílusú írás, de a végén a csattanója nekem nem tetszett. Noir-os thriller, dráma.

Sam Weller - A lány a ravatalozóban
Sam Weller Bradbury hivatalos életrajzírója - és egyben e kötet szerkesztője is. Írásában két lelki társ találkozásáról olvashatunk, de az egyikük már meghalt. Jó stílusban megírt, szellemes írás. Természetesen mi lenne más, mint melankólikus dráma.

David Morrell - Kísérők
David Morrell írta a Ramo-t. Kell még mást tudni róla? Nos annyit még mindenképpen, hogy Kísérők című novellájában egy átlagos amerikai házaspár egy furcsa párossal találkozik, akik egyáltalán nem átlagosak. A cím miatt elég könnyen ki lehet találni a csattanót, de maga az írás és az ötlet is jó volt. Misztikus thriller.

Thomas F. Monteleone - Eszmecsere
Monteleone egy Bram Stoker-díj harácsoló (négyszeres) horror író. Ebben a novellájában most mégis más vizekre evez és egy kisfiú találkozását és egy kávé melletti beszélgetését örökíti meg H.P. Lovecraft-tal, a horror pápával. Mivel szinte iszok mindent, amit Lovecraft írt vagy róla írtak, ez a novella fene mód tetszett, bár mivel műfajára nézve leginkább melankólikus drámának mondanám, kicsit már izgulok, hogy vajon lesznek a könyvben egyáltalán űrhajók vagy idegen fajú szörnyek??

Lee Martin - Macska a rossz kanapén
A Pulitzer-díjra jelölt Lee Martin novellában egy házasság alkonyáról olvashatunk és az emberi elidegenedésről, egy átlagos, mégis reményteli élet kudarcáról. Aki szerint valószínű, hogy az írás egy űrhajón vagy egy másik bolygón játszódik, az gondolja át újra. Maxi-melankólikus dráma, tragédia. (De jó volt egyébként!)

Joe Hill - A Champlain-tó ezüstös vizeinél
Joe Hill - Stephen King fia - mára már saját jogán is befutott író, köszönhetően az A szív alakú doboz és a Szarvak című könyvének. A 27 képtelen történet-ben az övé volt a legeslegjobb novella, szóval felfokozott várakozással kezdtem neki az olvasásának. A történet szerint a tóparton játszadozó gyerekek egy dinoszaurusz tetemet találnak, ám a felnőttek közül senki nem veszi a fáradtságot, hogy hitelt adjon a gyerekeknek és megnézze a dögöt. Jó kis írás volt - Az Ördög a lépcsőn-nek mondjuk a közelébe sem ért. Olyan érzés volt, mintha King A köd című írása mellé is be lehetne tenni univerzum-kiegészítő novellaként. Tó-köd-dinoszauruszok-...-happy-end(?). Végre egy MISZTIKUS-dráma!!!

Dan Chaon - Kis Amerika
Breeze úr és Peter, a vérfarkasfiú autózik keresztül-kasul ebben a poszt-apokaliptikus Amerikán. A két szereplő közti feszültség belengi az egész történetet. Amilyen jól kezdődött, a közepe táján valahol olyan hirtelen vesztett engem el. Elég bénácska volt az egész novella. Az írás keletkezéséről szóló írói megemlékezés sokkal jobban tetszett, mint maga a mű. Poszt-apokaliptikus horror.

John McNaully - A telefonhívás
A régimódi fekete, tárcsás telefonról indított hívások némelyike a múltban csörög ki. A telefon tulajdonosa elhatározza, hogy megváltoztatja a múltat. Nem az első 10 pontos novella - direkt nem pontozok most külön egyébként -, de talán az első olyan írás, amilyeneket tömegével vártam ebbe a gyűjteménybe még az olvasás előtt. Misztikus horror.

Limited Edition

Joe Meno - Az ifjú zarándokok
Egy távoli bolygón a mélyen vallásos telepesek gyermekei egy paradicsomi szépségű helyet találnak a bolygó felszíne alatt. Nem is sejtik, hogy a felfedezés a gyermekkoruk végét jelenti majd. Végre újra egy ízig-vérig science-fiction történet.

Robert McCammon - Az álommasina gyermekei
Keserédes történet a többszöri világégés után életben maradt maroknyi túlélő egyikéről - egy magányos asszonyról -, aki újra felfedezi Bradbury történeteinek - tágabb értelemben egyszerűen csak A Történeteknek - örök érvényű fontosságát, enyhet adó gyógyító erejét. Az eddigi legjobb. Poszt-apokaliptikus dráma.

Ramsey Campbell - A könyvlap
Felkavaró, lírai írás a legtekintélyesebb élő brit horrorszerzőtől a könyvek haláláról, az írók-a-műveikben-élnek-tovább gondolat ösvényén. Kicsit túlságosan elhúzott volt a felvezetése az én ízlésemnek, de miután "beindult" nagyon jó lett. A vége kifejezetten tetszett. Fantasy, horror. 

Mort Castle - Fény
Furcsa kis írás Marilyn Monroe-ról a kötet társszerzőjének tollából. Szerintem nagyon rossz volt - már bocsánat. Bőven elment volna, egy "nyomi" kis életrajzi összefoglalónak, de egy elvileg misztikus írásokkal foglalkozó válogatásban... maradjunk annyiban, nem volt az én stílusom.

Alice Hoffman - Ördögűzés
A kisváros gyermek lakói közt suttogva terjed a pletyka, hogy a szomszédos kiserdőbe egy angyal költözött. Két barátnő hamarosan közelebbi ismeretségbe kerül vele, ami mindkettőjük jövőjét alaposan megváltoztatja. Alice Hoffman könyveit már többen ajánlották a figyelmembe, eddig nem jutottam el hozzájuk, de ez a novellája valóban érdekes és stílusos volt. Talán a címe miatt volt igazán borzongató ez a romantikus, mágikus realizmusos fantasy történet.

John Maclay - Max
Rövidke történet Max-ről, a szabadkőműves kapuőrről, akinek egész élete tele van titkokkal, rejtélyekkel. Kedves-bús misztikus történet. Like!

Jacquelyn Mitchard - Hasonszőrűek
Újra egy remek, hosszabb lélegzetű novellával találkozhatunk a kötet lapjain. A több generáció óta Amerikában élő magyar! Nikolai (jaj!) család két - szinte iker - tini tagja 1-1 ajándékot kap a nagypapától. Senki nem is sejti, hogy a tárgyakkal valami nincs rendben. Egyszerű, hétköznapi elemekkel operáló, és talán pont ezért igazán hátborzongató horror sztori.

Gary Braunbeck - A kövér ember és a kisfiú
Egy rövid írás a horror egy másik nagyágyújától, aminek semmi köze a híres atombombákról készült 89-es filmhez (Fat Man And Little Boy). Itt egy kisfiú beszélget egy olyan kövér emberrel, akinek kinézete már büntetendő. Kicsit misztikus dráma. (Nem tetszett.)

Bonnie Jo Campbell - A tetovált nő
Bradbury híres művének az A tetovált embernek az előzményét írja le Bonnie Jo Campbell ebben a viszonylag hosszabb lélegzetű mágikus realista műben. Kicsit lassúcska, de élvezetes írás.

Audrey Niffenegger - Visszafelé Sevillában
Az időutazó feleségének - a talán az egyetlen olyan romantikus (és egyben fantasztikus) filmnek (a könyvet nem olvastam) a szerzője, ami fenntartások nélkül tetszett - írónőjének rövid munkája egy varázslatos hajóútról. Az élete során elért eredmények láttán elkeseredett lány azt kívánja, bárcsak haldokló apja és ő helyet cserélhetnének. Ennél sokkal nagyobb durranást vártam az írónőtől. Misztikus.

Charley Yu - Föld (Ajándékbolt)
Szatírikus írás, amiben a Földet évezredek óta elhagyó földlakók visszatérnek a lakhatatlanná vált Földre és miután látják, hogy ott semmi érdekes nincs a turistáik számára, a megmentett haszontalan kacatjainkból ajándékboltot nyitnak. Nagyon ötletes, jó írás volt. Szatíra.

Julia Keller - Hayleigh apja
A végig feszültségben tartó írásból kiderül, miért is NE menjünk le a pincébe, ha már egyszer megmondták, hogy NE menjünk le! Horror, thriller.

Dave Eggers - Ki kopog?
Ez után a három oldalas írása után egyszerűen muszáj felvennem Eggers úr magyarul is fellelhető könyveit - pld. az Ahol a vadak várnak-ot - a csak a fejemben létező olvasási listámra. Horror.

Bayo Ojikutu - Rezervátum 2020
Ez a szerintem inkább cyberpunk-, mint Bradbury-hatásokat mutató írás nekem egyáltalán nem tetszett, bár a szerzője szerint a Fahrenheit 451-ből merítette a legnagyobb ihletet. Szerintem a stílusa is fárasztó volt és a történet sem fogott meg. Sci-fi.

Kelly Link - Két ház
Az évek óta küldetése felé száguldó Titkok Háza nevű űrhajó épp ébren lévő legénysége horrortörténetekkel szórakoztatja egymást. Érdekes horror történet volt. A vége különösen jó volt.

Harlan Ellison - Kifáradás
Harlan Ellison - Bradbury évszázados személyes jóbarátja - utolsó munkája, amiben ő is elbúcsúzik és készül barátja után a legnagyobb kalandra.

Valószínűleg elégtelen Bradbury-s ismereteimnek - valamint a címnek és a borítónak is - köszönhetem, de én másmilyen műveket vártam. Nem akarok most számolgatni, de a könyv első részében publikálók közt a gyász valószínűleg nagyon munkálhatott, ezért ott a sci-fi és misztikus írások helyett inkább a szomorúság, a dráma és a búcsúzás hangulata jött át nekem. Ez nem azt jelenti persze, hogy az ebben a formában írt művek nem tetszettek volna, egyszerűen csak mint írtam is, nem erre számítottam. Később az egyensúly helyrebillent és én is megkaptam az űrhajóimat, az idegen bolygókat, különféle szörnyetegeket - persze az emberben élő szörnyeteget ki nem lehet hagyni a szörnyfajták közül - egyaránt. Ahogy szerettem is volna, hogy megkapjam. A 26 novella közül 5 egyáltalán nem tetszett, de ez úgyis egyéni ízlés függő, szóval nem nevesítem őket itt, de a kedvenceimet azért mégiscsak. John McNally telefonhívása, Robert McCammon álommasinája, Jacquelyn Mitchard kiskése, Julia Keller pincéje és Dave Eggers feneketlen tava sokáig velem maradnak még - ahogy Neil Gaiman imáját sem fogom elfelejteni valószínűleg sosem.
Miattuk szeretem a novellás köteteket. Ismeretlen - számomra ismeretlen - írókra hívják fel a figyelmemet percek (pár oldal elolvasása) alatt. Bradbury büszke lehet követőire!

Wallpaper 1920x1080

A könyvért köszönet a Metropolis Media Kiadó-nak!

Értékelés: 7/10

Most pihenj meg egy kicsit Ray, aztán gyorsan csatlakozz újra hozzánk!
"Istenem, hallgasd meg fohászomat!
A...B...C...D...E...F...G..."

Neil Gaiman