A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thriller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thriller. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 2., csütörtök

Lauren Beukes - Moxyland

Lauren Beukes - Moxyland

Lauren Beukes - Moxyland
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Ad Astra, 2013
Műfaj: sci-fi, thriller, cyberpunk, disztópia
Hossz: 312 oldal
Fordította: Körmendi Ágnes

Tartalom:
Vágod, mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom? Rohadtul fogalmad sincs róla. A Moxyland félelmetesen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe. Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat… Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis szembe kell szállnia a Kormányzat Rt-vel – kerül, amibe kerül.



Lauren Beukes (1976 - )
Lauren Beukes (1976-) Dél-Afrikában született és jelenleg is ott él. Újságíróként, forgatókönyvíróként és képregényíróként is dolgozott, de jelenleg már főállású író(nő). Első regényét - Maverick: Extraordinary Women From South Africa's Past (2005) - még nem a science-fiction műfajában publikálta, de megjelenése országos elismertséget jelentett neki. A magyar olvasókkal az Ad Astra Kiadó ismertette meg a nevét tavaly, mikor megjelentették a Zoo City (2010) című, többszörösen díjazott könyvét - amiből egyébként már a filmváltozat is készül. A szerzőnő időrendben második, de a fantasztikum kulisszái mögé először bemerészkedő könyve a Moxyland (2008), ami a közeljövő - 2018 - Dél-Afrikájának forgatagába kalauzolja el az olvasókat.

A történet szerint a világ (vagy Dél-Afrika) társadalma két részre oszlik. A céges kisebbségre, akik jól fizetett állásokban dolgozhatnak - teljes megfigyelés alatt - anyacégüknek és a többiekre (civilek), akiknek annyi joguk van csak, hogy engedelmeskedhetnek szépen a hatalomnak. Az állampolgárokat a bűnüldözőszervek a telefonokban lévő SIM kártyájukon keresztül követik, ellenőrzik, jutalmazzák és büntetik. A totális átláthatóság miatt a szervezett bűnözés szinte megszűnt, csak polgári elégedetlenkedők kis csoportjai hőzöngenek a világháló virtuális városaiban vagy a gettókban lakó utcagyerekek pingálnak hangzatos, de senkit nem foglalkoztató jelmondatokat a házak falára.

Azt mondják - persze nem konkrétan a sci-fi írókról -, hogy a jó író arról ír, amit személyesen is ismer, hiszen arról vannak ismeretei, attól lesz hiteles a története - márpedig Dél-Afrika még manapság is egyike a Föld legdurvább helyeinek. Mea culpa! Az Ad Astra Kiadó nem szokott - Már bocsánat, de ez most egy kicsit durvább poszt lesz! - "szart" kiadni, gondoltam, hogy ez a kis szöszke nőci tud írni, de álmomban sem hittem volna, hogy ÍGY! (Most annyira örülök, hogy nem jutottam még el a Zoo City elolvasásáig, így van még egy Beukes könyv előttem! - Remélem az is hasonló stílusú lesz, és nem felejtett el időközben írni. ;-) )

A "magas" irodalmat olvasók mondják a "többi könyvre", hogy nem éri meg velük az időt tölteni, hiszen ami nem szépirodalom, az művészileg értéktelen. Nekik hiába is mutatnánk meg Orson Scott Card, Dan Simmons, Kim Stanley Robinson vagy Stanislaw Lem könyveit, csak legyintenének rájuk - én meg a falnak megyek az ilyen sznoboktól. [Micsoda csoda, hogy pont a poszt írása alatt jött ki ebben a témában egy bejegyzés a Galaktika.hu-ra. Érdemes elolvasni.] A fenti írók a kedvenceim között vannak, vagy közel hozzá, és szerintem a nyelvezetük és a könyveik témája miatt is alanyi jogon megérdemelnék már évtizedek óta a "magasabb irodalomi besorolást". Nagyon jó és élvezetes őket olvasni, de...

...néha nem akar az ember szép irodalmisággal elmesélt történetet olvasni. Nincs kedve a nagy szavakhoz, a metaforákba becsomagolt körítéshez, a több oldalt kitevő tájleírásokhoz, a magasröptű párbeszédekhez, a főhősök égben köttetett szerelmi gyötrődéséhez. A napi robot végére már nincs ereje gondolkozni a mű mélyebb mondanivalóján, rejtett szimbólumrendszerein. És itt lép be a képbe Beukes - akitől az előző bekezdésben szereplő sznobok minden bizonnyal ordítva menekülnének -, és olyan durván tarol, hogy kész!

Könyve feszes tempójú. Rövid fejezetek, amik még rövidebb, férfias tőmondatokból állnak. Szereplői végig beállva, betépve, becuccozva, bebaszva, basznak, kúrnak, dugnak. Nem lehetséges olyan könyvet írni, amiben sokallnám a "csúnya szavak" használatát, főleg ha ettől autentikussá válik a környezet (mint most a dél-afrikai "gettóváros"), de külön öröm, hogy mostanában - mikor álszenten és meddően védjük a fiatalok (eme könyv legfontosabb potenciális olvasórétegének) erkölcsi fejlődését - ennyi benne maradhatott. Nem akarom a káromkodást dicsőíteni, hiszen egy csomó könyvben semmi keresnivalója, de egy olyanban, ami a közeljövő kilátástalan helyzetben lévő elnyomott (és súlyos drogproblémákkal küzdő (bár konkrétan senki nem küzd ellene, sőt...)) fiataljairól szól, azt kell mondjam, még szép hogy kell bele, b..d meg! Na, ennyi elég is a nyelvezetről - mielőtt még olvasókat vesztek ;-D -, mindenesetre arra komolyan készüljetek majd fel a könyv olvasásakor, hogy a szöveg egyenes, nyoma sincsen a szleng és az átkozódások elmismálsolásának! :) [HURRÁ!]

Kifejezetten tetszett, hogy a könyvben olyan technológiákról olvashatunk, amik jórészt már most is elérhetőek, vagy lassan, de biztosan elérhetővé fognak válni. A könyv végén lévő "Extrák" című fejezetben részletesen le is írja az írónő, honnan vette a génmódosított rendőrkutyák vagy a reklámbébik ötletét. Nincs a könyvben semmi, ami ne lenne hihető. A regény átélhetőségét, hitelességét az is segíti - és ennek is kifejezetten örültem -, hogy a szereplőkkel látszólag (és sokáig) semmi rendkívüli nem történik. Ki-ki éli megszokott életét, a fotós fotózik, a céges csaj programozik, a blogger meg főleg csajozik (a drogozás és az ivás mellett). A kötet legdurvább szereplője a polgárjogi aktivista, aki tüntetéseket szervez utcagyerekeknek és közben graffitizni tanítja őket - megbugázott céges pénzen. Akció gyakorlatilag semmi, és feszültség sem érzékelhető sokáig - leszámítva a helyszínből és a disztópikus (de eleinte sok szempontból egyenesen utópikusnak tűnő [pld: nincs bűnözés!]) jövőképből fakadó alaphelyzet miattit. Nem hangzik túl jól, de máris biztatóbb, ha azt mondom, ezalatt a hangulat: ÖTÖS! Szórakozás: ÖTÖS! Elkezdtem, majd mikor először felnéztem, már csak az utolsó ötven oldal volt hátra. Olvasás közben végig olyan érzésem volt, hogy EZ a kétezres év Neurománca, nem más. Amikor 1992-ben olvastam William Gibson alapművét, akkor éreztem először, hogy egy olyan jövőképbe kapok bepillantást, aminek eljövetele ellen semmit nem tehetünk. Most újra ez volt a helyzet, csak - és ez lehet, hogy népszerűtlen lesz - szerencsére a cybertérben játszódó, számomra végtelenül unalmas cyber-zsokés részek nélkül. A mindkét könyvben alapvetőnek számító - céges világ (manipulálók) a civil világ ellen (birkák) - motívum miatt a párhuzam a regények között még nyilvánvalóbb.

Fokváros lakosai drogfüggők és technikafüggők egyszerre. Történetük élvezetéhez - ha szabad ezt a szót használni egyáltalán - nem szükséges sci-fi rajongónak születni. A könyv "technoblablája" se túlbonyolítva nincsen, se nem olyan jelentős, hogy érthetetlen legyen miatta a könyv mondanivalója. Az írónő fiatalos lendülete, stílusa és a négy (egyébként ellentétben az általános netes visszhangokkal, én hármójukat is megkedveltem) főszereplő története - és főleg egymás közötti interakciójuk és egyedi látásmódjuk - sok, a fantasztikus zsánerrel alapvetően nem kimondottan jó viszonyt ápoló olvasó tetszését is könnyedén megnyerheti.

Egy apróbb problémám volt a könyvvel mindössze. Miért játszódik 2018-ban? A könyv megírása után tíz évvel azért nem hiszem reálisnak, hogy ekkora változás állna be egy ország alapvető működésében - bár ki tudja. 2030-ra viszont már simán bevenném, hogy ehhez hasonló lesz az élet (legalábbis Dél-Afrikában).
Úgy bekedvenceltem a Moly-on - amit NEM a káromkodásoknak köszönhet egyébként, hanem főként a történetek lezárásának -, hogy csak úgy füstölt!

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

2013. április 17., szerda

Leslie Watkins & David Ambrose - Összeesküdt ellenségek

Leslie Watkins & David Ambrose - Összeesküdt ellenségek

Leslie Watkins & David Ambrose - Alternative 3
Eredeti megjelenés: 1978
Magyar kiadás: Pannon Könyvkiadó, 1993
Műfaj: dokumentum, sci-fi, thriller, átverés (hoax)
Hossz: 218 oldal
Fordította: Seres Iván
Linkek:
A teljes könyv angolul

Tartalom:
Azonosítatlan repülő tárgyak nyomába erednek a pilóták, de hamarosan szem elől veszítik őket. Űrhajósok különös benyomásai a Holdon: jártak volna itt előttünk emberek? Kiváló képességű szakemberek eltűnnek, mint a kámfor, de továbbra is küldenek haza leveleket. Tucatjával tűnnek el háziállatok és hétköznapi emberek, mások felbukkannak, s fogalmuk sincs róla, honnan is érkeztek. Kiszáradás vagy újabb vízözön fenyegeti a Földet? Ezek a látszatra egymástól független tények mind-mind apró, de árulkodó mozaikdarabkák, melyekből egy valószínűtlen méretű, nemzetközi terv sejlik fel: az emberiség jobbik részének elköltöztetése a katasztrófa felé száguldó Földről. Egy angol televíziósdokumentum-adás nyomán kötetünk szerzői merész, mégis valószínű következtetésekkel leplezik le az összeesküdt hatalmak e roppant tervének iszonyú embertelenségét.




1977.06.20-án csak H. G. Wells Világok harca című regényéből készült, Orson Welles rendezte 1938-as rádiójátékhoz mérhető - amikor a mit sem sejtő hallgatókkal elhitették, hogy UFO-k támadják épp a Földet - sokként rázta meg Nagy-Britannia tévénéző lakosságát a Sceptre Television Science Report címre hallgató tudományos műsorának egyik adása. Ebben az ominózus részben, ami Alternative 3, azaz a "3-as számú változat" címen futott, neves tudósok és oknyomozó riporterek álltak elő azzal a megdöbbentő leleplezéssel, hogy az amerikai és az orosz nagyhatalmak közösen (titokban) épp a Mars kolonizálását végzik. Az ok: a Föld széndioxid szintjének megállíthatatlan növekedése miatt biztosan bekövetkező, emberi civilizáció kipusztulásának megakadályozása. A módszer: "agyelszívás", vagyis tudományos területeken dolgozó emberek eltűntetése és Marsra költöztetése, rabszolgámunkára használt "közönséges" emberek tömeges elrablása, az Alfa Holdbázis Arkhimédesz-bázis és a Cassini-bázis felépítése a Holdon, valamint telepátiával elkövetett öngyilkosságoknak feltüntetett gyilkosságok. A műsor sugárzása után persze villámgyorsan jött a hivatalos cáfolat, hogy az egész csak egy ugratás, egyenesen Bolondok Napi tréfa volt csupán (a felvételt ugyanis 04.01-én rögzítették).

A könyv szerzőpárosa 1978-ban jelentette meg művét, ami azt kell mondjam, elég jól sikerült. A dokumentum-regény manapság már a szenzációhajhász tévéadásokból jól ismert módon, a drámai hatást egyre fokozva, eleinte a kevésbé lényeges információkat csepegtetve - és közben folyamatosan a mézesmadzagot húzva előttünk, hogy lesz még itt sokkal durvább is! - jut el a végső, az ULTIMATE TERROR-hoz. Közben lehallgatott telefonbeszélgetésekből, az Északi-sark jégpáncélja alatt 64 méterrel lévő atom-tengeralattjárón folytatott szuper-titkos nemzetközi megbeszélések átirataiból, TOP SECRET jelentésekből és gondos nyomozati munkával összeszedett apróságokból végül egységes egésszé összeálló történetet ismerünk meg.

A mű stílusa szórakoztató, olvasmányos, sőt - a néha felfedezhető, egymásból nem következő, sőt össze sem igen függő, mégis ok-okozati kapcsolatba állított random eseményeket leszámítva - sokszor érdekes, izgalmas és elgondolkoztató. Mint a legjobb, leginkább hihető összeesküvés-elméletes teóriákban, az igazság magja - sőt talán több is -, itt is valós eseményeken és információkon alapul. Ezért is nehéz megcáfolni a jól kidolgozott elméleteket, hiszen több hiteles adatnak utána lehet nézni. A könyv hátulján "politikai nyomásra" feltüntetett 'spekuláció' szócskát, és a tévéadás után kiadott cáfolatot pedig könnyű egy legyintéssel elintézni, hiszen a bizalom a médiában és a politikusokban már rég megrendült annyira, hogy az utca embere nagy bölcsen, a fejét rázva beletörődve suttogja kedvenc kocsmájában ivócimborájának: "Persze, még SZÉP hogy tagadják! Nem mondanak nekünk EZEK semmit."

A '90-es évek profitorientált magyarországi könyvkiadására jellemzően persze a magyar kiadáson sehol nincs feltüntetve, hogy nem valódi dokumentum-regény a könyv, inkább izgalmas thriller, esetleg egy Blair Witch Project-szerű, jól kitalált ugratás. Nem meglepő módon a film és a könyv a hivatalos cáfolat ellenére is az összeesküvés-junkiek kedvelt műve lett. A hasonló stílusú műveiről ismert Jim Keith Casebook on Alternative 3: Ufo's, Secret Societies and World Control című könyvében egyenesen vitába száll a cáfolattal és kiemeli a könyv teljes mértékben bizonyítható részeit. Igazán nehéz dolga ráadásul nincs is, hiszen az eltelt idő (a könyv első eseményei az '50-es években játszódnak) alatt bebizonyosodott néhány manapság már evidensnek tűnő dolog. Például, hogy az üvegházhatás és az emberi túlnépesedés bizony nem légből kapott, csak sci-fi regényekben szereplő ötlet csupán. (A könyvben még a 2000-re jósolt népességi adatok is helyesek.) Szintén bizonyított tény már, hogy az üvegházhatás miatt a Föld átlaghőmérséklete emelkedik ugyan, de mégsem ez lesz a fő problémánk - először -, hanem a tengerszint emelkedése. (Itt egy érdekes cikk a témában.) Az illegális emberkísérletek ténye (az SS katonaorvosainak látványos leleplezése óta legalább is) szintén nem fantasztikum, hanem sajnos valóság. Az egészséges embereken titkos laboratóriumokban (a könyvben elmegyógyintézetekben) végzett pszichosebészeti kezelések, amiknek a célja egy irányítható "rabszolga"-faj megalkotása innen már csak egy tyúklépés, főleg ha belátjuk, hogy a paranormális jelenségek kutatása (telepátia, spontán öngyulladás, stb.), tanulmányozása mennyire felkapott téma már egy jó ideje - és a politikai vezető(in)k is mennyire elégedettek lennének egy birkamód irányítható lakossággal. Vagy nem? :) Az Edward Uhler Condon asztrofizikus professzor által vezetett - állampolgári nyomásra felállított, az egyre sokasodó "repülő csészealj"-észlelések körüli eseményeket vizsgáló - bizottságról szóló adatok is - legalább Wikipediás szinten - helytállóak.

A Mars - "Máma má ott vagyunk má?"
A cáfolhatatlan tények mellett azért - az internet korában már könnyen leellenőrizhető - hibás adatok és következtetések is szép számmal szerepelnek a könyvben. Szerintem például az 'egyes változat'-nak is nevezett módszer messze kevésbé drága, veszélyes vagy etikátlan, mint a hármas, arról már nem is beszélve, hogy az utána felmerülő problémák megoldására is lenne még pár száz évünk. A gyilkosságok, eltűnések és a kormányzati összeesküvések pedig önmagukból fakadóan ellenőrizhetetlenek. A holdbázisok és az 1962-ben a Marsot elért - és ott belélegezhető levegőt találó - telepesek léte pedig egyenesen megmosolyogtató. (Ha mégis igaz lenne, akkor pedig... damn you, NASA!) Viszont a könyv jó táptalaja lehetett az írók mellett - Ken Mitchell írt 2003-ban egy felejthetőnek tűnő techno-thrillert Alternative 3 címmel, aminek a hátterét adja a Watkins könyv - Hollywood forgatókönyvíróinak is. A könyv eseményeihez megszólalásig hasonló részek időről-időre feltűnnek a '80-as, '90-es évek mozifilmjeiben.

Nem tagadom, valamennyire kedvelem a paranoiás összeesküvés-elméleteket, bár a legelszálltabb ideáktól simán távol tudom magam tartani. Annyit biztosra veszek mindenesetre, hogy a világ nagyhatalmi vezetői finoman szólva kozmetikázzák azokat a híreket, amik - szerintük - "csak a nyugalom megzavarására valók", és amiktől a polgárok reakciója várhatóan kilépne a békés mederből. Szerintem tévednek, de úgy is tudjuk jól, hogy a politikusok (és a MULTIK) mind rosszak! (Igaz, Misi? ;-) ). Az Összeesküdt ellenségek címre keresztelt "átverőkönyv" pedig - hibái ellenére is - tetszett és jól elszórakoztatott még ma is. 

A teljes Alternative 3 film (angolul)

2013. február 8., péntek

Dan Wells - Partials - Részben ember


Dan Wells - Partials - Részben ember
(Partials 01.)

Dan Wells - Partials
(Partials 01.)
Eredeti megjelenés: 2012
Magyar kiadás: Fumax, 2012
Műfaj: sci-fi, poszt-apokalipszis, thriller, ifjúsági, disztópia
Hossz: 456 oldal
Fordította: Bayer Antal

Tartalom:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.





Dan Wells amerikai sci-fi és horror szerzőt már visszatérő vendégként köszönthetjük a blogon. A magyarul megjelent első könyvéről, a Nem vagyok sorozatgyilkosról már olvashattatok nálam pár méltató szót. A Fumax által kiadott műben egy fiatalember harcol belső ösztönei ellen, próbál ellenállni a késztetésnek, hogy öljön. Lényeg a lényeg, jó könyv volt, de az egyöntetűen pozitív olvasói visszajelzések, statisztikák és kiadói visszajelzések szerint a Partials - ami szintén egy trilógia első része - még jobb, ráadásul poszt-apokalipszises, amire én kifejezetten cuppanok, ezért alig vártam, hogy nekikezdhessek az olvasásának, és a tapasztalataimat megosszam itt az érdeklődőkkel.

Dan Wells (1977 - )
A magyar keresztségben Részben ember alcímet kapó könyv mint már írtam, egy trilógia nyitókötete, de ezt kéretik kicsit lazán értelmezni, ugyanis a regény annyira új, hogy a második része még angolul sem érhető el, ezért magyarul kisebb csodának kéne bekövetkeznie, hogy már 2013-ban kezünkbe vehessük a folytatást.

Elvakultabb sci-fi rajongóknak talán nem kell bemutatnom Philip K. Dick-et - igen, akit egy díj után neveztek el, ő az! - és híres novelláját a Second Variety-t (A kettes változat), ami magyarul a jobb sorsra érdemes Analógia névre hallgató, két számot megélt sci-fi és fantasy antológiában olvasható. (Aki nem szeret olvasni - mondjuk az mit keres itt? - de megnézné a filmet belőle, az a Screamers-re (Az elhagyott bolygó) keressen rá (igen, van második része is). Nos, nyilvánvaló, hogy a Partials ebből a műből vette az alapötletet, majd átformálta egészen annyira, hogy az a fiatalabb olvasókat védő szigorú (?) szülői cenzúrán is átmenjen. Ez sikerült is neki valahol, máshol meg csúfosan megbukott. Nézzük miért mondom ezt.

Ha a tényeket nézzük, akkor a vaskos könyvet pár óra alatt kiolvastam. Gyorsan belerántott a történetbe, nem ült le sehol, izgalmas volt, akciódús, feszült, néhol humorelemekkel átszőtt és a romantikus részek is elég súlytalanok voltak - ez nálam dicséret - ahhoz, hogy ne idegesítsenek, mindenesetre gyorsan meg is kérdezem a tőlem jóval tájékozottabbakat, hogy mit keres ez a könyv a Moly legjobb romantikus könyveinek listáján a 89. helyen? Igaz, két fiatal "jár", aztán meg "nem járnak", de ha tényleg csak ennyit tud felmutatni a romantika műfaja, akkor szegény Thomas Hardy vagy írhatnék bármilyen másik klasszikus romantikus írót, foroghat a sírjában. Már biztos, hogy nem véletlenül nem olvasom a műfaj könyveit! :) De mivel nagyjából biztos vagyok benne, hogy az író nem is akart szerelmi történetet kreálni, ezt az egészet nem hibaként említettem meg, csak érdekességképpen. (Most térjünk vissza inkább az alapjaiban disztópikus sci-fi mű ifjúsági regényként való értékeléséhez.)

A könyv története szerint a múltban - tizenöt éve - volt egy háború, amiben az amerikai katonákat úgynevezett Részlegesekkel - csak félig ember szerves lényekkel - váltották fel, akik megnyerték a háborút, de mivel utána az emberek elnyomásban tartották őket, fellázadtak és gyorsan kipusztították az emberiség 99,9985 százalékát. Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy elég nyomorúságosan érezzük magunkat, az RM vírus miatt minden csecsemő meghal pár napon belül, tehát az emberiség szó szerinti utolsó éveiben járunk. (A szintén Fumaxos kiadású Menedék című zombi-apokalipszises könyv kvázi-analógiájaként pedig a túlélő körülbelül 40.000 ember átlagéletkora itt is 18 év körül lehet - a főhősök pedig csak 16 évesek.) A néhány életben lévő felnőttől nem várható segítség, az elérhető technológia és a még meglévő tudás pedig minden múló nappal és meghalt túlélővel egyre csak apad.

Ebbe a helyzetbe csöppenünk hirtelen bele az elején. Az olvasás alatt mégis végig az volt az érzésem, hogy ez egy "happy-poszt-apokaliptikus" regény, avagy inkább naiv. Mert ugyan sokat beszélnek arról, hogy meg kell állítani az RM-et és újra fel kell virágoztatni az emberiséget, de közben egy csomóan kertet gondoztak, buliztak, zenelejátszókat keresgéltek a romok közt, egyszóval élik az átlagos tini életüket és közben egymásnak "puffogják el", mi nem tetszik nekik a rendszerben. Persze, sokkal többet ebben a helyzetben valóban nem lehet tenni, de én meg emiatt nem tudtam szorítani értük. A felnőttek pedig még rosszabbak voltak. Lekezelően bánnak az összes "pestisbébivel", aki körülöttük él, mert szinte semmit nem tudnak a nélkülük véget ért múltról - mintha nem pont az ő felelősségük lett volna, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak a letűnt világról -, és nem érdekli őket egyáltalán semmi, csak a hatalmi csatározásaik a Hang nevű terrorista csoporttal és az irányítás minden áron való megtartása. Mégis mi a fenének? Nem segítette a mély átérzését az eseményeknek az sem, hogy nem igen találtam a könyvben olyan szereplőt, aki szerethető lett volna  - vagy legalább érdekes - a számomra. 

A főszereplőnőben - Kirában -, aki eleinte egyedüliként veszi fel a kesztyűt az RM-el, igazából semmi más kivetnivalót nem találni, egyedül annyit, hogy az egész karaktere hiteltelen. Tizenhat évesen, egy-két év ápolónői levezetéssel folytatott orvosi gyorstalpaló után felveszi a harcot az RM vírussal, amiről több mint tíz év kutatás után az akkor még élő tudósok annyit sem tudtak kitalálni, hogy mi úton-módon fertőz! Hát persze! Elhiszem, hogy rettenetesen okos ugyebár - ! -, de a kutatóorvosi - virológiai - részekben leírt logikai ugrásokhoz kicsit több kell, mint józan paraszti ész. Ezeken a részeken a fiatalok - akik úgyis meg vannak győződve arról, hogy mindannyiukban potenciálisan minimum két Einstein veszett el - biztosan nem akadnak fenn, én fennakadtam.

A többi szereplő motivációja igazából rendben volt, a karakterek jelentősen különböztek egymástól, de a szívembe nem tudta belopni magát egyik sem. (Esetleg még Tovar, a csavargó.) Az események fő iránya tehát nekem nem tűnt túl hitelesnek, és úgy éreztem, hogy a csavarok sokszor önmagukat oldják meg, és a váratlan fordulatokban is annyi volt a váratlan, hogy sajnos nem lépte meg a szerző, hogy KIMARADJON végre a könyvből. (Ettől függetlenül a könyv olvasmányos, és ha kikapcsoljuk az agyunkat, remek szórakozást nyújt.) Máshol általában unom az akciórészek olvasását, itt kifejezetten tetszettek, csak nem volt belőlük túl sok sajnos.

Kijelenthető tehát, hogy szerintem a könyv inkább az ifjúság igényeit fogja kielégíteni, és ezzel nincs is semmi baj, úgyis ők a célközönség, de akkor meg mégis hogy kerültek bele azok a jelenetek, amikor a szereplők a társukat közvetlen közelről fejbe lövik? Nálam nem csapták ki a biztosítékot, messze nem, de egy ifjúsági könyvbe azért elég durva volt. Szóval akkor, hogy ifjúsági vagy nem, azt döntse el mindenki maga. Már megint egy negatívabb hangvételű poszt, de a teljesebb kép kedvéért hozzátenném, hogy az Éhezők Viadalánál jobb ez a könyv is, és a tinédzser korú olvasóknak biztos, hogy nagyon fog tetszeni!

A könyvért természetesen ezúton is köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 6/10
Wallpaper 1920x1080

2013. január 23., szerda

Ursula Poznanski - Erebos

Ursula Poznanski - Erebos

Ursula Poznanski - Erebos
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Pongrác Kiadó, 2012
Műfaj: thriller, ifjúsági, misztikus
Hossz: 548 oldal
Fordította: Gémes Szilvia
Díjak:
Német Ifjúsági Könyv-díj győztes, 2011

Tartalom:
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…





Az olvasás szeretetét már egészen fiatalon át kell adnunk a következő generációnak, amit egy főleg felnőtteknek szóló hard sci-fivel, vagy egy egyébként hatalmas sikerű, monumentálisra hizlalt epikus fantasy történettel meglepően nehéz feladat, szükség van tehát a fiataloknak és a fiatalokról szóló könyvekre. Arra viszont mindig kíváncsi leszek, hogy egy felnőtt olvasó meddig találhat örömet a hasonló könyvek olvasásában. Jó példa a közelmúltból persze épp úgy van, gondoljunk akár Scott Westerfeld Leviatánjára az Ad Astrától, vagy Janne Teller felkavaró Semmijére a Scolartól, mint egy kicsit régebbre visszanyúlva a szintén Pongrác Könyvkiadós Incarceronra, aminek lassan már két éve várom a folytatását. És ezek csak olyan kiragadott példák, amikért nem kellett túlságosan keresgélnem az emlékezetemben.

Ursula Poznanski (1968 - )
A több, német nyelvterületen kiosztott neves díjat nyert osztrák írónő, Ursula Poznanski 1968-ban született Bécsben. Újságírói és jogi tanulmányai befejezése után kezdett el írni. Gyermekeknek szóló művei mellett ifjúsági thrillerei és detektívtörténetei jelentek még meg. Magyarul a Pongrác Könyvkiadó által megjelentetett vaskos EREBOS (a görög mitológiában maga az ősi sötétség) az első írás, amit olvashatunk tőle.

A könyv főszereplői átlagos angliai kamaszok, akik egy nap azt veszik észre, hogy az iskolájukban egy titokzatos csomag jár kézről kézre. Minden nap egyre több tanuló kezd egyre furábban viselkedni, sőt, többen egyáltalán be sem járnak már a tanintézetbe. Mikor Nick is megkapja a csomagot, rájön, hogy a furcsa kór, ami pusztít, a játékszenvedély, amit az EREBOS című, hihetetlenül valóságos számítógépprogramtól való függés okoz. Miután Nick is a program hatása alá kerül, hamar kiderül számára, hogy messze nem az addikció a legnagyobb veszély, ami embertársaira leselkedik. A gyerekeket fenyegető vész ellen összefogó kis csapat a remény halvány sugarával a szívében - és az EREBOS valódi céljáról mit sem tudva - kezdi meg gyöngécske ellenállását a látszólag mindent tudó és mindent látó gépi intelligencia ellen. De lehet egy program egyáltalán ennyire intelligens, vagy valami egészen másfajta fenyegetés ármánykodik London gyermekeinek számítógépén?

Az EREBOS egy ifjúsági thriller, aminek főbb eseményei a valós világban játszódnak, nagy részük pedig a - mondjuk úgy - virtuális térben. Az olvasottabb felnőttek számára nem lesz egy világmegváltó élmény, a történet fordulatai ugyanis a thrillerek műfaji sablonjainak ismeretében kiszámíthatóak, sőt, az alapkoncepció is ismerős lehet pár filmből, de konkrétabbat írni az események mögött álló erőkről a spoilerveszély miatt nem szeretnék, mert az olyan lenne, mint előre elmondani, ki a gyilkos egy krimiben. Mindenesetre a valóban vaskos és szépséges külső-belső formátummal rendelkező (és igen súlyos) kötetet két nap alatt simán elolvastam, szóval elmondható, hogy olvastatja magát, gyorsan peregnek az események és változnak az erőviszonyok.

A történet végig könnyedén követhető, érdekes, a szereplőkről, akik szinte mindannyian gyerekek, két-három kivételtől eltekintve alig tudunk meg valami olyan pluszt, ami nem kapcsolódik szorosan a történethez, de igazából ez most nem is hiányzott. A kamasz szerelem persze nem maradhatott ki ebből a történetből sem, de itt még inkább megmosolyogtatóan romantikus, nem bicska-nyitogatóan nyálas, szóval egyáltalán nem zavaró. Igazán jó volt újra 14-16 évesnek lenni, és úgymond a gyerekek szemén keresztül figyelni a sokszor hihetetlen és néha vérfagyasztó(nak szánt) eseményeket. Fiatal, tapasztalatlan olvasóként nézve a való világ dolgai tényleg egyre rémisztőbbek, de még felnőttként is kirázott a hideg egy-két helyen, főleg amikor a gyerekek elvesztik lelkiismeretük kontrollját - remélem azt senki nem gondolta, hogy nem így történik majd! - és elkezdik egymást terrorizálni. Egy gyerekeknek szóló könyvnél nem lehet hibának felróni a hullahegyek hiányát sem, bár szerintem a tinédzser vonal dacára is elkélt volna bele még egy-két merészebb és főleg aljasabb húzás. Az írónő jól beleásta magát a fiatalokat megmozgató online kapcsolattartó-helyek és -programok világába, ezért valóban autentikus a XXI. század eleji nethuszárokkal teli hangulat. A gyerekek közt tényleg mindenki ismeri a deviantArt-ot, MSN-t, ICQ-t és társait.

A jó dolgok után nézzük kicsit a könyv hiányosságait, mert persze azért vannak. A gyerekek párbeszédeivel nem mindenhol voltam kibékülve, legalábbis emlékeim szerint mi nem ilyen visszafogottan beszélgettünk ennyi évesen. Véleményem szerint a csúnya beszéd, a mindent azonnal kimondó gyerekszáj nem „lóg ki” egy ifjúsági könyvből – nekem ez hiányzott. A játéktérben zajló események elmesélésével is végig volt egy kis problémám, aminek az oka talán a túlságosan is egyszerű, már-már fantáziátlan online valóság lehetett (ork-goblin-pók-óriás-skorpió), igaz, a vége, a nagy leleplezés még véletlenül sem nevezhető elhibázott, rossz befejezésnek. A gyermeklélektan szintén nem erőssége az írónőnek, legalábbis nem tudom mással magyarázni, hogy szerinte valós helyzet lehet az, amikor pár száz fiatal képes betartani olyan - teljes gyermeki valójukat kerékbekötő - szabályokat, amiket egy program erőszakol rájuk. Például, hogy ne beszéljenek a pillanatok alatt kedvenc hobbijukká váló időtöltésükről senkivel, még a legjobb barátjukkal sem és olyan dolgokat tartsanak titokban, amiket egyébként valószínűleg azonnal és örömmel újságolnának el mindenkinek, aki épp arra jár (mondjuk a karakterük nevét, vagy, hogy kit öltek le aznap az arénában). Arról nem is beszélve, hogy mennyire szeretünk ösztönösen is lázadni az ellen, ha megtiltanak a számunkra valamit!

Nem csak könyvbarátként voltam kíváncsi azonban az EREBOSra, hanem mint hosszú online szerepjátékos múltra visszatekintő ember is. Különösen érdekelt, milyen thrillert lehet írni egy RPG (role-playing game, szerepjáték) programról - és hogy fogja majd állni a sarat a Ready Player One-nal szemben. Nézzük meg kicsit közelebbről, hogy a könyvbéli EREBOS valójában mennyire lenne hiteles veszélyforrás gyermekeinkre. Egy laikus szemével talán a program valóban ilyen beszippantó hatású lehet, mint ahogy a könyvben a gyerekek a hatása alá is kerülnek, de ez sajnos teljességgel hibás és valószerűtlen feltételezés. Ilyen formában az EREBOS egy percig sem lenne érdekes egy mai fiatalnak. Gondolok itt arra, hogy nem lehet a játékban beszélgetni (csak a tábortűz mellett, oké), nincsenek küldetések, órákon keresztül nem lehet benne csinálni semmit, amíg a küldönc fel nem tűnik, aztán általában lesz egy rövid csata, majd az unatkozás folytatódik tovább. Nos, nekem ez nem azt a lélegző, pörgő világot mutatja be, aminek mindenáron a játékosává szeretnék válni. És szerintem ez a könyv legnagyobb hibája is, de szerencsére senki más nem fogja észrevenni, csak azok, akik hosszú éjszakákat áldoztak (áldoznak) az életükből játékszenvedélyük oltárán.

Összefoglalva elmondható tehát, hogy mint ifjúsági thriller, a könyv nem okoz csalódást. Kellemesen egyensúlyozik a felnőtteknek szóló (véres) regények és a gyermekirodalom közt meghúzódó keskeny, de mostanában viharos sebességgel bővülő sávon. Számos kisebb-nagyobb hibája ellenére is szerethető olvasmány, amit felnőttként is érdekes volt elolvasni, de tartalmát kéretik megfelelő fenntartással kezelni, már ami az online játékok gyermekeinket fenyegető káros hatásait illeti. Felnőtt - és játék-fanatikus - szemmel ilyen tehát az EREBOS.

A könyvért köszönet a Pongrác Kiadónak!

Értékelés: 7/10

2012. október 30., kedd

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos
(John Cleaver 01.)

Dan Wells - I Am Not A Serial Killer
(John Cleaver 01.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Fumax, 2012
Hossz: 240 oldal
Műfaj: misztikus, thriller
Fordította: Szebegyinszki Szilvia

Tartalom:
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.





Dan Wells 1977-ben született az Egyesült Államokban. Hasonlóan több más írópalántához, ő is novellákkal kezdte, de már a többiekhez egyáltalán nem hasonló módon első könyve - ez, amiről most olvasol épp! - azonnal hatalmas sikert és elismerést hozott a számára (például jelölést a legjobb elsőkönyves szerző John W. Campbell díjára). Még ennél is fontosabb tény, hogy a John Cleaver trilógia másik két része a Mr. Monster és a I Don't Want To Kill You, valamint a szerző magyarul is hamarosan debütáló másik sorozata a Partials - Részben ember (Fumax, 2012.11. hó) sem osztotta meg a rajongókat, sőt!

Dan Wells (1977 - )
Pedig... a "Nem vagyok sorozatgyilkos... még" cím sokkal találóbb lett volna ehhez az első részhez. Lehetségesnek tartom, hogy pár olvasónak meg fogja feküdni a gyomrát az igazából elég vékonyka könyv hirtelen kiolvasása.

John Cleaver (Bárd János) többszörösen is hátrányos kamasz. Apja még hat éves korában elhagyta, a családi boncteremben segít a hullák boncolásában, barátai nincsenek sőt igazából emberi kapcsolatai sem, éjszaka néha még mindig bepisil, a terapeutája már nagykorúsága előtt három évvel megmondta neki - teljesen szakszerűtlenül -, hogy szociopata. Tipikus sorozatgyilkos alapanyag, amit tud is magáról. A kitörni kész gyilkost keményen visszaszorítja magába, de mélyen már érzi, hogy kilátástalan a harca, ha a szörny egyszer elszabadul, akkor nincs megállás, ölni, sőt öldökölni fog.

Három egységre tudnám bontani a könyvet, egyik jobb lesz mint a másik! :)
Az elején John és csonka családjának maradéka hullákat boncol. A leíró részek olyan részletesek és érzékletesek, hogy nem csodálom, hogy - biztos forrás - a fordító rosszul volt, míg ezzel a résszel dolgozott. Úgy éreztem, a hullamesteri vizsgára is fel vagyok készülve miközben olvastam. Még egy érzésem volt: szívesen lennék én is ott a szereplőkkel, hiszen a boncolásban nincsen semmi gusztustalan, hiszen John is olyan szenvtelenül figyeli a kilógó belsőségeket és a gyilkos gyorsan gyarapodó trancsír-munkáját. Nem igaz?

Amikor nem a boncolás leírása megy, akkor John belső gondolataival ismerkedhetünk meg. John ugyanis semmi másra nem gondol, csak a sorozatgyilkosokra, a különböző gyilkolási módszerekre - ez külön tetszett, a végén már tisztára profi bűnügyi elemzőnek éreztem magam -, a hullákra és a benne folyamatosan mocorgó, ébredező gyilkosra. Amikor nem ezekre gondol, akkor ezekről beszél. Mindenkinek, pedig tudja, hogy pont emiatt vele senki nem akar beszélgetni. Ő a "fura srác" az iskolában. De mint egy jóféle, épp felcseperedő "szociopatácska", ő nem érti a többiek érzelmeit, motivációit (sőt igazából még a gyilkos motivációit sem érti, pedig pont ez a "szakterülete"). Annyira más, mint mi, hogy nem is gondolnánk, hogy amíg hozzánk beszél, épp azt tervezgeti, mi módon öljön meg bennünket. Amennyiben még nem tettük meg, akkor ezen részek olvasása alatt elgondolkodhatunk azon, vajon hányas karika hiányzik nagyon a könyv hátsó borítójáról!? :-)

A könyv harmadik egységében John a gyilkos után nyomoz, majd követi és nem egy-két roppant kegyetlen, a "jó öreg" Hasfelmetsző Jack-et felidéző gyilkosságnak szemtanúja, sőt előidézője is lesz. Mégis, ezek a véres és részletesen dokumentált részek talán a legnyugisabbak a könyvben. Olvasásuk közben ki nem gondolkodik vajon el azon, hogy milyen jó, férfias móka is megszabadítani a várost egy dühöngő gyilkostól? Ki nem álmodozott gyerekkorában valami hasonló, nagy kalandról, rögtön a szomszédban, amit pont Ő fog megoldani? :) 

Most ha valaki azt hiszi, azért írtam ÍGY a posztot, mert le akarom húzni a könyvet, mert túl kegyetlen, durva, erkölcsöket romboló vagy [...] (a pontozott részt ki-ki kitöltheti magának a számára legmocskosabb jelzővel), azt ki kell ábrándítsam. Valóban nem épp megnyugtató egy "real menace" szempontjából olvasni egy könyvet - vagy épp ennyire belelátni a fejébe -, de ez kifejezetten jó volt, pont mert ilyen bátran állt a témához.

Egy dolog nem tetszett benne annyira (a borítón kívül), mégpedig a "John és családja kapcsolata" részek. Különös probléma azokkal sem volt, kellettek bele, hogy ne legyen minden szereplő teljesen kétdimenziós - valamint egy 15 éves gyerek persze nem lakhat egyedül, haza kell érni vacsorára, le kell(ene) feküdnie este, stb. - egyszerűen ott megbicsaklott kicsit a sztori menete. A nyomozás és a vadászat izgalma mellett a családi drámázás nem nagyon rúghat labdába. A könyv többi része - mindegy, mennyire volt mocskos vagy kegyetlen - nagyon tetszett. Pont így szeretem. [Az igazán fontos részt pedig direkt nem említem ám sehol, hátha rajtam kívül is lesz még valaki, aki semmi háttér-információval kezdi el az olvasást - és majd örömködhet, mint én is tettem! (Vagy nem, ez ugye kétélű fegyver.)]

"...Ez nem normális, John. Reméltem, hogy ki fogod nőni előbb-utóbb a gyilkosmániád.
- Nem sima gyilkosok - javítottam ki. - Sorozatgyilkosok.
- Látod, ez a különbség közted és a többi ember között. Nekünk a kettő ugyanaz." 

Pár szót az író stílusáról, lehet ezzel kellett volna kezdeni. Végig pörgő cselekmény, izgalmas, érdekes történetvezetéssel, bár a félelemtől és az izgalomtól azért nem fogjuk a falat kaparni - ha csak azért nem, mert a John fejében kerengő gondolatoktól nem tudunk szabadulni az olvasás után. A regény néhány helyen - a kamaszok egymás közti, iskolai interakcióinál például - kifejezetten mulatságos. A szereplők szinte teljesen kidolgozatlanok (nem a főszereplő, hanem a többiek), a cselekménynek teljesen alárendelve. Tényleg sok benne a gusztustalan rész (egy boncmester persze inkább unalmasnak mondaná), a vér, a gyilkosságok, az irtózatosan félelmetes és beteges gondolatok - egy gyermek fejében! -, amire nem árt lelkileg felkészülni, de a végére furcsa mód mégis egy kifejezetten szerethető történetet kapunk. Valóban remek írói bemutatkozás egy jó kis történettel, ami Neil Gaiman - Amerikai istenekének az északi kisvárosban játszódó részét idézi. [A nagyobb probléma ott van, ha valakinek megtetszik a cím vagy a borító és felütve valahol a könyvet beleolvas. Komolyan magyarázkodnunk kell majd, hogy nem épp a kóros sorozatgyilkolási vágyunkról leszoktató motivációs könyvet olvasunk! :) - Még az író is megköszöni a feleségének a könyv ajánlójában, hogy a regény elolvasása után is vele maradt! :-)]
Jöhetnek a folytatások is!

Szigorúan csak saját felelősségre!

A könyvért köszönet a Fumax Kiadó-nak!

Értékelés: 7/10

2012. október 2., kedd

Andreas Eschbach - Összeomlás

Andreas Eschbach - Összeomlás

Andreas Eschbach - Ausgebrannt
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2011
Hossz: 550 oldal
Műfaj: thriller, sci-fi
Fordította: Varga Csaba Béla
Vásárlás:
Galaktikabolt
Díjak:
Kurd-Lawitz-díj, 2008

Tartalom:
Markus Westermann német komputerprogramozó egy jobb élet reményében érkezik az Egyesült Államokba, az álomállás ígérete azonban nem válik valóra. Kétségbeesetten keres valami más esélyt, hogy a „korlátlan lehetőségek földjén” mégiscsak megtalálja számítását. Ekkor találkozik egy osztrák kutatóval, aki új módszerével forradalmasítaná a kőolajlelőhelyek felkutatását és kiaknázását.
Markus egyszeriben nyakig merül az energiaipar sötét mesterkedésekkel teli világába, és kénytelen ráébredni, hogy az emberi civilizáció egy olyan krízishelyzet felé tart, mely gyökerestül forgathatja fel a fennálló társadalmi rendet. Mert ha elfogy az olaj, élethalálharc indul meg országok és szövetségek között, a technikai fejlődés leáll, és a Földön újra beköszönt a középkor.

Andreas Eschbach, A Jézus-videó és a Hajszőnyegszövők szerzője ezúttal egy lélegzetelállítóan izgalmas világvége-thrillerrel jelentkezik, amely mai, energiaínséges, kőolajfüggő világunkban a lehető legaktuálisabb kérdéseket teszi fel, hogy a maga irodalmi eszközeivel keressen rájuk válaszokat. Válaszokat, melyekre akár már holnap szükségünk lehet.


Andreas Eschbach idehaza - dacára, hogy nem az Összeomlás az első könyve, ami magyarul is elérhető - nem akkora név még, mint külföldön. Tudni kell róla, hogy a németajkú területek legsikeresebb bestseller sci-fi szerzője, könyvei folyamatosan ott vannak a szakma díjazottjai között. A Jézus-videó mellett a másik magyarul megjelent könyve a Hajszőnyegszövők volt. Erről a nagyszerű regényről márciusban volt szerencsém írni pár méltató sort. [A jövőben ennek jön a folytatása is (Quest) a Metropolis Mediától.] Az Összeomlás pedig ismét jó példája annak, miért lett ennyire sikeres a szerző világszerte. (Bár ezen könyvének angol változatát hiába kerestem, elvileg Burned Out a címe.)

Összeismerkedésem a könyvvel nem indult éppen simán. Mivel a borítónak bedőlve arra gondoltam, hogy itt egy poszt-apokaliptikus anti-Mad Max regényt fogok olvasni pár életben maradt szerencsétlenről, akik az olaj nélküli világban a romok közt bóklásznak, majd sorra elbuknak és elkezdődik az emberiség alkonya. Nos ez az, amiről nem szól a könyv. Pontosabban nem így szól erről.

Andreas Eschbach (1959 - )
A vaskos kötetben - az 550 oldalas könyv olyan apró betűvel és olyan sűrű sorközökkel van szedve - valamint a Metropolis Media sorozatba tartozó könyvek szélesebbek is, mint a "normális" kötetek -, hogy simán lett volna legalább 750-800 oldalas is egy másik kiadónál (vagy mint épp hazájában is) - szinte többször bolyongunk a múlt ösvényein - 1850-201X -, mint a könyv jelenének idejében. Megtudhatunk belőle szinte minden lényeges és érdekes adatot a világ olajkitermelésének cirka 150 éves történetéről, valamint azt a tényt (?) - mindenesetre belém is ezt sulykolták már általános iskola 6. osztályától földrajz órákon, tehát idestova 20 éve így tudom magam is -, hogy a világ kőolajkészlete, ami a mai ember életéhez elengedhetetlen - hiszen a benzinen kívül kőolajból lesz a műtrágya, a műanyagok és még sokmillió dolognak elengedhetetlen alapanyaga (pld. az orvosságoknak) -, pár éven belül (20-100 év) valóban kiürül.

Teljesen érthetően - és én bizony most remélem is, hogy a regény kedvéért kicsit negatívabban a valóságnál - meséli el ezekben a részekben a kőolajipari társaságok, az államok, uralkodók és a különböző titkosügynökségek köznapi ember előtt teljesen titokban tartott gazdaság-politikai megállapodásait, a különböző események, háborúk, merényletek történelmi összefüggéseit, (Miért szövetségese Szaud-Arábia Amerikának, mikor a szaudi nép körében Amerika a közellenség képe?; Miként lehetséges, hogy a szaudi uralkodócsalád 20.000 tagja(!) a világ legtehetősebb polgárai közé számít és országukban bármit megtehetnek, de a nép egy főre eső GDP-je a világon a legkisebb, és hogy Szaud-Arábia eladósodottsága a legmagasabb a világon?) illetve a kőolaj-kitermelés módszereit, szakmai fogásait és az olajmezők jelenlegi állapotát.

A magam részéről vagyok annyira paranoiás (vagy naív?), hogy elhiggyem, amit a szerző a könyv előtti megjegyzésében ír, miszerint a könyvben szereplő puszta - kétségbe ejtő - számadatok bizony valósak és bárki megtekintheti őket (persze már amelyiket), és a történelmi adatok sem a képzelet szüleményei (persze a tények mögötti spekulációk, összeesküvés-elméletek már más tészta).

Emiatt a paranoiás látásmódom miatt gondolom azt is, hogy egy ilyen gazdasági thriller, ami ennyire a szeme előtt van mindenkinek (mondom, még az iskolában is erről tanulunk földrajzon), szó szerint sokkal félelmetesebb, mint egy zombi-apokalipszises horror (amit imádok egyébként), vagy egy idegen inváziós sci-fi (amit szintén imádok) mű. Az Összeomlást olvasva - pedig az első felében a könyvnek, csak a feszültség mesteri fokozása és a tények (felének) ismertetése történik - már azon kezdtem el gondolkodni, hogy venni kéne egy fegyvert, hogy meg tudjam védeni a családot, vagy legalább a ház energiaellátását átállítani napelemesre és beszerezni pár mezőgazdasággal és kenyérsütéssel foglalkozó könyvet (és vetőmagokat), és háztáji állatokat valamint kitanulni a háztáji gazdálkodás csínyját-bínyját - biztos ami biztos, felkészülve a jövőre.

Egyszóval, nem vagyok földrajztudós és nem tudom, a könyv pesszimista jövőképe mennyire valós (és mennyire lefutott ügy az alternatív energiaforrások jelenlegi "használhatatlansága" / kihasználatlansága), de ha egy könyv ennyire elgondolkoztatja az embert - miközben remekül szórakozik egyébként a csavaros és jól kitalált történeten is -, akkor le  kalappal, maximálisan elérte a célját.

A masszívan thrilleres történetre egyébként jórészt alig-alig lehet rásütni a sci-fi jelzőt, de azért a vége már mindenképpen az, és pár tudományos módszer is (pld. az oztrakció) túl jól hangzik ahhoz, hogy feltétlenül igaz legyen - és a neten sem találtam róla említést sem.

A könyvet fajsúlyos témája ellenére is falni lehet, az olvasót egy pillanatra sem engedi el, az írás stílusa könnyen emészthető, mégis - sajnos túlzással persze, hiszen ismerve önmagam és a többi embertársam alapvető gondolkozásmódját, tudom, hogy ez majdhogynem lehetetlen - szinte már életmód- és szemléletmódváltásra ösztönző. A sok szereplő különböző idősíkokban felváltva mozgatása sem fárasztó, mindig azonnal tudni lehet, épp ki van a középpontban. Ezen szereplők háttere a könyvben történetük fontossága szerint van jobban vagy csak kevésbé kidolgozva. A gőzerővel pörgő történetet nem szakítják meg minduntalan fölösleges - unalmas - karakterfelépítéssel foglalkozó részek. A történelmi visszatekintéseket én nem sorolnám ide, mert bár a történet előrehaladását nyilván megszakítják, de ezek a részek, még azok is, ahol - a könyvet még nem olvasók számára legalábbis biztosan riasztóan hatóan - csak a száraz(abb) adatokat kapjuk [olajmezők hozama, elhelyezkedése, élettartama, politikai tárgyalások az amerikai és a szaudi elnök közt a világháború után, stb.], jószerével a könyv legérdekesebb részei. A főbb szereplők közül jellemre nem feltétlenül mindannyian szimpatikusak, de hát ez így van a valóságban is, ugye.

A könyv stílusa miatt - "gazdasági-apokalipszises" - persze nagy fegyverropogásra, jól ismert thrilleres fordulatokra (bérgyilkosság, autós üldözések, stb.) most ne nagyon számítson a jövőbeni kedves olvasó, mert bár nyilván lehetett volna erre a ponyvásabb irányba is elvinni a könyv cselekményét, az író most nem az egyszerűbb utat választotta.

A könyv központi kérdése mellett, hogy vajon mi lesz velünk - esetleg a gyermekeinkkel - a kőolajszármazékok nélkül, manapság nem mehet el senki, aki felelősségteljesen gondolkozik. A könyv által adott - logikus - válaszoktól pedig az olvasóban néhány pillanatra biztosan meg fog fagyni a sz...

A könyvért köszönet a Metropolis Media Kiadónak!

Értékelés: 9/10

Interjú a szerzővel a könyvről (angolul): Energy Bulletin

Andreas Eschbach - Ausgebrannt (3SAT - német nyelvű)

2012. május 28., hétfő

Richard Stark - Visszavágó

Újraolvasó

Richard Stark - Visszavágó
(Parker 01.)

Richard Stark - The Hunter / Point Blank! / Payback
(Parker 01.)
Eredeti megjelenés: 1962
Magyar kiadás: InterCom, 1999
Hossz: 286 oldal
Műfaj: krimi
Fordította: Upor László

Tartalom:
Parker egyszerű, törvénytisztelő tolvaj. Végzi a munkáját, szereti a feleségét: nem tör nagyra. Amikor társával, Mallel megszerez, majd értékesít egy nagyobb fegyverszállítmányt, akkor sem jár más az eszében, mint hogy tisztességes osztozkodás után mindenki élvezze nyugodtan munkája gyümölcsét. Malnek azonban más a terve. Magának akarja megtartani a teljes összeget, és amikor Parker tiltakozni próbál, lelövi. Ám Parker nem hal meg. Felgyógyul, és úgy dönt, visszavág. Kemény és könyörtelen: bosszút akar állni árulóján, vissza akarja kapni a pénzét, mégpedig bármilyen áron. Nem ismer sem istent, sem embert, nem rettentheti el semmi sem. Mal oldalán azonban új, mindennél veszélyesebb szereplők kerülnek a képbe: A Céh nevű bűnszövetkezettel eddig még senki sem mert ujjat húzni… Egészen mostanáig. Parker élete legdurvább játszmájába kezd, amelyből nem lehet kiszállni, csak koporsóban vagy győztesen. És Parker az utóbbit választja.




Donald E. Westlake (1933.06.12 - 2008.12.31)
Tegye fel a kezét az a bosszútörténeteket vagy akciófilmeket kedvelő ember a kezét, aki a Visszavágó című Mel Gibson film 1999-es bemutatása óta azóta sem látta a fenti filmet. Nem hiszem, hogy sokan lennének. Most jelentkezzen az, aki tudta, hogy a film egy 1967-es mű remake-je (A játéknak vége), egy 1962-ben írt - klasszikus noir stílusú - regényből készült, ami Richard Stark 24 részes Parker alcímű regényfolyamának első része.
Nos ezekről a tényekről mit sem tudva is remekül szórakoztam a filmen, sőt azon nyomban a könyv magyar kiadását is elolvastam - bár fogalmam sincs már, hogyan tetszett akkoriban a regény. (A filmet viszont pár évente mindig újranézem. Badass.) Az író - Donald E. Westlake, hiszen a Richard Stark csak egy álnév, amin Westlake a krimijeit írja -, és a Parker sorozat külföldön azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Néhány éve már a könyvek képregényváltozata is elérhető.

A könyv hátán lévő tartalom viszont a film tartalma, nem sok köze van a könyv valódi tartalmához. A film a tömegízlésnek eleget téve Parker karakterét egy valóban kedvelhető "törvénytisztelő tolvajjá" alakította át, akit jogos bosszú hajt az ellene fordult társa után.

A könyv ellenben egészen másról szól. Jobban mondva ettől sokkal sötétebb karakterrel vértezi fel Parkert. Bizony, könyörtelen gyilkos ő már az első laptól fogva, aki nem által bárkin átgázolni, csak hogy célját elérje - legyen az börtönőr, hajléktalan, ártatlan nő -, neki mit sem számít, lelkifurdalás nélkül öl. A társa persze átveri, de ezzel csak megelőzi Parkert, aki szintén a partner elveszejtését tűzte ki maga elé - csak elkésett vele. (Ennyit a tartalom "akkor sem jár más az eszében, mint hogy tisztességes osztozkodás után mindenki élvezze nyugodtan munkája gyümölcsét" félmondatáról.)

"...A tizenegyből nyolc szinten ártatlan, tisztességes, rendesen fizető vendégek laktak. A földszinten, az első és a második emeleten lakók viszont se ártatlanok nem voltak, se tisztességesek, és nem is fizettek."

Az író stílusa férfias, tömör, lényegretörő. A regény pörgős, sehol nincs leállás. Karakterábrázolásai - már ahol egyáltalán van olyan - nagyszerűek. Érzékletesen, vizuálisan - mintha csak képregényt olvasnánk/néznénk - írja le pár tőmondattal a szereplőket. Parker leírása például ennyi a könyvben, ezen felül ő már csak CSELEKSZIK. Múltjáról is a többiek - ritka és rövid - visszaemlékezéseiből tudunk meg többet:

"...Nagydarab, loncsos férfi volt, szögletes, széles vállal, rövidre méretezett zakóujjából hosszan kilógó, túlméretezett karokkal. Szürke öltönyt viselt, amelyen igencsak meglátszott a kor és hogy rég nem látott vasalót. Zoknija, cipője egyaránt fekete volt és egyaránt lyukas – a cipő a talpán, a zokni a sarkán és az orrán.
Törzse mellett himbálózó, görbe ujjakban végződő karját mintha vörös-barna agyagból gyúrta volna egy nagy formákban gondolkozó szobrász. Haja barna volt, sprőd és élettelen, s úgy lobogott a feje körül, mint egy szánalmas paróka, amely épp lerepülni készül. Arca rücskös betontömb volt, szeme repedt ónixkő. Szája elnagyolt, vértelen ecsetvonás. Kabátja csattogva lobogott mögötte, karjai szabadon lengtek léptei ritmusára."


Nekem ez most nagyon bejött, nem volt kedvem valami nagy körmondatos, dagályos prózához, ezért is iktattam be hirtelen ezt az igazán rövid - és sodró lendületű - regényt az "olvasási rendembe".

Külön tetszett, hogy a regény 1962 New Yorkjában játszódik, és így nincs internet, mobiltelefon és társaik, ezért volt benne pár olyan - 2012-ben megmosolyogtató - jelenet, amit a mai technika fejlettségi szintjén már nem lehetne elsütni.

A regény nyelvezete természetesen nem szépirodalmi szépségű és mélységű, viszont igen könnyen érthető és gyorsan kiolvasható. Hatalmas káromkodások sincsenek benne, szóval emiatt nem kell kerülni.

"...A hátsó teremben időről időre összegyűltek marcona férfiakban végződő öltönyök és nyakkendők, és nyilvánvaló volt, hogy legjobb békén hagyni őket."

Nagyjából egy humoros dolog fedezhető fel a könyvben, az pedig a hűvös, lelkiismertlen Parker többi emberrel való kapcsolata. (Nem is értem, hogy lehet ennek az embernek felesége és barátai, hiszen érzéketlen, sőt sokszor kifejezetten "bunkó" még azokkal is, akiket már majdhogynem a barátjának tart.)

"...Wanda bizonytalan tekintettel nézte a felé nyújtott két tízdollárost.
– Menj a francba! Menj, és nyírasd ki magad, te rohadék. Hét év, és még annyit se kérdezel, hogy vagyok.
Parker visszatette tárcájába a pénzt, a tárcát pedig a zsebébe.
– Legközelebb – mondta – hozok diákat."


Most megyek és megnézem a Visszavágót és az eredeti változatát is, aztán meg beszerzem valahogy a másik két (magyarul egy kötetben) kiadott Richard Stark regényt a Parker és a szindikátust és a Parker és a szajrét, valamint a Donald E. Westlake néven kiadott A nagy zöld balhét. Úgy látom, ez a fajta krimi az én stílusom - nem Agatha Christie.

Értékelés: 8/10