Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

(John Cleaver 01.)

Dan Wells - I Am Not A Serial Killer

(John Cleaver 01.)

Eredeti megjelenés: 2009

Magyar kiadás: Fumax, 2012

Hossz: 240 oldal

Műfaj: misztikus, thriller

Fordította: Szebegyinszki Szilvia

Tartalom:

John Wayne Cleavernek hívnak.

15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.

A terapeutám szerint szociopata vagyok.

De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.

Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.

Dan Wells 1977-ben született az Egyesült Államokban. Hasonlóan több más írópalántához, ő is novellákkal kezdte, de már a többiekhez egyáltalán nem hasonló módon első könyve - ez, amiről most olvasol épp! - azonnal hatalmas sikert és elismerést hozott a számára (például jelölést a legjobb elsőkönyves szerző John W. Campbell díjára). Még ennél is fontosabb tény, hogy a John Cleaver trilógia másik két része a Mr. Monster és a I Don't Want To Kill You, valamint a szerző magyarul is hamarosan debütáló másik sorozata a Partials - Részben ember (Fumax, 2012.11. hó) sem osztotta meg a rajongókat, sőt!

Dan Wells (1977 - )

Pedig... a "Nem vagyok sorozatgyilkos... még" cím sokkal találóbb lett volna ehhez az első részhez. Lehetségesnek tartom, hogy pár olvasónak meg fogja feküdni a gyomrát az igazából elég vékonyka könyv hirtelen kiolvasása.

John Cleaver (Bárd János) többszörösen is hátrányos kamasz. Apja még hat éves korában elhagyta, a családi boncteremben segít a hullák boncolásában, barátai nincsenek sőt igazából emberi kapcsolatai sem, éjszaka néha még mindig bepisil, a terapeutája már nagykorúsága előtt három évvel megmondta neki - teljesen szakszerűtlenül -, hogy szociopata. Tipikus sorozatgyilkos alapanyag, amit tud is magáról. A kitörni kész gyilkost keményen visszaszorítja magába, de mélyen már érzi, hogy kilátástalan a harca, ha a szörny egyszer elszabadul, akkor nincs megállás, ölni, sőt öldökölni fog.

Három egységre tudnám bontani a könyvet, egyik jobb lesz mint a másik! :)
Az elején John és csonka családjának maradéka hullákat boncol. A leíró részek olyan részletesek és érzékletesek, hogy nem csodálom, hogy - biztos forrás - a fordító rosszul volt, míg ezzel a résszel dolgozott. Úgy éreztem, a hullamesteri vizsgára is fel vagyok készülve miközben olvastam. Még egy érzésem volt: szívesen lennék én is ott a szereplőkkel, hiszen a boncolásban nincsen semmi gusztustalan, hiszen John is olyan szenvtelenül figyeli a kilógó belsőségeket és a gyilkos gyorsan gyarapodó trancsír-munkáját. Nem igaz?

Amikor nem a boncolás leírása megy, akkor John belső gondolataival ismerkedhetünk meg. John ugyanis semmi másra nem gondol, csak a sorozatgyilkosokra, a különböző gyilkolási módszerekre - ez külön tetszett, a végén már tisztára profi bűnügyi elemzőnek éreztem magam -, a hullákra és a benne folyamatosan mocorgó, ébredező gyilkosra. Amikor nem ezekre gondol, akkor ezekről beszél. Mindenkinek, pedig tudja, hogy pont emiatt vele senki nem akar beszélgetni. Ő a "fura srác" az iskolában. De mint egy jóféle, épp felcseperedő "szociopatácska", ő nem érti a többiek érzelmeit, motivációit (sőt igazából még a gyilkos motivációit sem érti, pedig pont ez a "szakterülete"). Annyira más, mint mi, hogy nem is gondolnánk, hogy amíg hozzánk beszél, épp azt tervezgeti, mi módon öljön meg bennünket. Amennyiben még nem tettük meg, akkor ezen részek olvasása alatt elgondolkodhatunk azon, vajon hányas karika hiányzik nagyon a könyv hátsó borítójáról!? :-)

A könyv harmadik egységében John a gyilkos után nyomoz, majd követi és nem egy-két roppant kegyetlen, a "jó öreg" Hasfelmetsző Jack-et felidéző gyilkosságnak szemtanúja, sőt előidézője is lesz. Mégis, ezek a véres és részletesen dokumentált részek talán a legnyugisabbak a könyvben. Olvasásuk közben ki nem gondolkodik vajon el azon, hogy milyen jó, férfias móka is megszabadítani a várost egy dühöngő gyilkostól? Ki nem álmodozott gyerekkorában valami hasonló, nagy kalandról, rögtön a szomszédban, amit pont Ő fog megoldani? :) 

Most ha valaki azt hiszi, azért írtam ÍGY a posztot, mert le akarom húzni a könyvet, mert túl kegyetlen, durva, erkölcsöket romboló vagy [...] (a pontozott részt ki-ki kitöltheti magának a számára legmocskosabb jelzővel), azt ki kell ábrándítsam. Valóban nem épp megnyugtató egy "real menace" szempontjából olvasni egy könyvet - vagy épp ennyire belelátni a fejébe -, de ez kifejezetten jó volt, pont mert ilyen bátran állt a témához.

Egy dolog nem tetszett benne annyira (a borítón kívül), mégpedig a "John és családja kapcsolata" részek. Különös probléma azokkal sem volt, kellettek bele, hogy ne legyen minden szereplő teljesen kétdimenziós - valamint egy 15 éves gyerek persze nem lakhat egyedül, haza kell érni vacsorára, le kell(ene) feküdnie este, stb. - egyszerűen ott megbicsaklott kicsit a sztori menete. A nyomozás és a vadászat izgalma mellett a családi drámázás nem nagyon rúghat labdába. A könyv többi része - mindegy, mennyire volt mocskos vagy kegyetlen - nagyon tetszett. Pont így szeretem. [Az igazán fontos részt pedig direkt nem említem ám sehol, hátha rajtam kívül is lesz még valaki, aki semmi háttér-információval kezdi el az olvasást - és majd örömködhet, mint én is tettem! (Vagy nem, ez ugye kétélű fegyver.)]

"...Ez nem normális, John. Reméltem, hogy ki fogod nőni előbb-utóbb a gyilkosmániád.

- Nem sima gyilkosok - javítottam ki. - Sorozatgyilkosok.

- Látod, ez a különbség közted és a többi ember között. Nekünk a kettő ugyanaz." 

Pár szót az író stílusáról, lehet ezzel kellett volna kezdeni. Végig pörgő cselekmény, izgalmas, érdekes történetvezetéssel, bár a félelemtől és az izgalomtól azért nem fogjuk a falat kaparni - ha csak azért nem, mert a John fejében kerengő gondolatoktól nem tudunk szabadulni az olvasás után. A regény néhány helyen - a kamaszok egymás közti, iskolai interakcióinál például - kifejezetten mulatságos. A szereplők szinte teljesen kidolgozatlanok (nem a főszereplő, hanem a többiek), a cselekménynek teljesen alárendelve. Tényleg sok benne a gusztustalan rész (egy boncmester persze inkább unalmasnak mondaná), a vér, a gyilkosságok, az irtózatosan félelmetes és beteges gondolatok - egy gyermek fejében! -, amire nem árt lelkileg felkészülni, de a végére furcsa mód mégis egy kifejezetten szerethető történetet kapunk. Valóban remek írói bemutatkozás egy jó kis történettel, ami Neil Gaiman - Amerikai istenekének az északi kisvárosban játszódó részét idézi. [A nagyobb probléma ott van, ha valakinek megtetszik a cím vagy a borító és felütve valahol a könyvet beleolvas. Komolyan magyarázkodnunk kell majd, hogy nem épp a kóros sorozatgyilkolási vágyunkról leszoktató motivációs könyvet olvasunk! :) - Még az író is megköszöni a feleségének a könyv ajánlójában, hogy a regény elolvasása után is vele maradt! :-)]

Jöhetnek a folytatások is!

Szigorúan csak saját felelősségre!

A könyvért köszönet a Fumax Kiadó-nak!

Értékelés: 7/10