Robert Charles Wilson - Kronolitok

Robert Charles Wilson - Kronolitok

Robert Charles Wilson - The Chronoliths
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2012
Hossz: 264 oldal
Műfaj: science-fiction, poszt-apokalipszis
Fordította: Tamás Dénes
Vásárlás:
BOOKER
Díjak: 
John W. Campbell emlékdíj, 2002
HUGO-díj jelölt, 2002

Tartalom:
Scott Warden szoftvertervező nem a munka hőse, amíg várja, hogy a következő megbízás rátaláljon, családjával Thaiföldön élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával megfigyelik, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop jelenik meg a semmiből, letarolva maga körül a növényzetet. És ez az oszlop nem természetes eredetű: oldalán felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden, mert a felirat szerint a csatára csak több mint húsz év múlva fog sor kerülni!
Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig két részre szakad: egyesek Kuin eljövetelét várják, mások épp ellene, a békéért protestálnak.

Robert Charles Wilson (1953-)

Robert Charles Wilson kanadai sci-fi szerzővel a világhírű Pörgés-trilógia (Pörgés, Tengely, Örvény) kapcsán ismerkedtem meg. Nem szeretnék kisebb szavakat használni, tehát nyugodtan mondhatom, hogy szerelem volt első olvasásra. (Igen, még a Pörgéshez képest kissé gyengébben sikerült második rész is.) Természetes volt tehát, hogy nagyon vártam, hogy a szerző magyarul elérhető másik két könyvét, a Kronolitokat és a Bioszférát is elolvashassam. A Kronolitokkal kezdtem a kettő közül.

"Azt mondják, a kilencdimenziós geometria önmagában is értelmezhető nyelv. Sajnos én pont ezt a nyelvet nem beszélem."

Wilsonra - már ha egyedül a Pörgés-trilógia elolvasása után merészelhetek általánosítani - jellemző, hogy főszereplőit olyan megoldhatatlan nehézségek elé állítja - (a Föld köré állított pajzs, amin kívül az idő őrült sebességgel telik) -, amelyeknek megoldására első blikkre semmilyen megnyugtató megoldásuk nincsen. Az olvasó, miközben végig együtt érez és izgul a regények szereplőivel, kétségbeesetten fordul az általa valaha olvasott fantasztikus regényekben előforduló tudományos eszköztárához, hogy majd azok segítségével nagyjából kitalálja a feladat - az író képzeletében már - biztosan létező megoldását. Nem fog sikerülni, legalábbis én a közelében sem jártam az első tippjeimmel, hogy mi is várja majd a főhősöket az Örvény végén. A Kronolitok 2001-ben jelent meg, vagyis négy évvel a Pörgés előtt. A két mű összehasonlításakor nem tévedünk vészesen, ha úgy érezzük, hogy a Kronolitok előfutára, főpróbája volt a díjesővel jutalmazott utódjának.

A könyv szereplői most is olyan meghökkentő helyzetbe, logikai hurokba kerülnek, amit meg sem értenek, nem hogy védekezni tudnának ellene. Képzeljük el, mi történne, ha a jövőből hirtelen gigászi háborús emlékművek jelennének meg, amik a fél világ elestéről tudósítanak! Hogyan is tudnánk felvenni a teljesen ismeretlen eredetű, de biztosan fejlettebb technológiákkal rendelkező, láthatatlan - hiszen elképzelhető, hogy még világra sem jött - ellenfeleinkkel a harcot? Vajon azzal, ha felvesszük a kesztyűt és harcolunk, csak magunk teremtjük meg a jövőbeli ellenfelünk - Kuin - részére a szükséges tudásanyagot, amivel aztán le fog győzni minket? De nem mérhetetlenül veszélyesebb csak ülni, és nem csinálni semmit? A Kronolitok egy két évtizedig tartó háború története - amiből szinte semmit sem fogunk látni. Egy logikai paradoxon, egy önbeteljesítő jóslat (az időutazós történetek rákfenéjének) története, amihez hasonlót már láthattunk filmeken, olvashattunk könyvekben, de sajnos ritkán ilyen minőségben.

"A paranoid skizofrénia egyik iróniája, hogy szinte matematikai pontossággal teljesíti be önmaga legsötétebb jóslatait."

Wilson stílusa, írásmódja már ekkor - lehet, hogy már sokkal korábban is - megtalálta a saját egyéniségét. Sorai férfiasak, letisztultak, szikárak. Csapongásoktól mentes prózája logikailag hibátlan, amit élvezetes olvasni. Főszereplői a történet előterében tartózkodnak, a fantasztikus események jórészt csak a háttérben történnek. Gyakran a sorsfordító eseményekről is csak visszaemlékezésekből értesülünk egy fél mondatos utalásból, hiszen a "tudományos rizsa" helyett a lényeg a kronolitok okozta társadalmi változásokon, a technikai és gazdasági hanyatláson, a káoszon és az új vallási mozgalmak kialakulásán van.

Az - úgy tűnik Wilsonnál is - elmaradhatatlan szerelmi szál a karaktereknek mélységet, motivációt ad, de semmi nincs benne, amitől a regény szirupos, csöpögős, elnyújtott, ne adj Isten unalmas lenne. Véleményem szerint nagy előnye könyveinek, hogy képes szereplői sorsát végig fókuszban tartani, emberközeli maradni - érdemes a családról szóló részekben megfigyelni a karakterfejlődést például -, de mindeközben megmaradni tudományosan is hitelesnek. (Persze nem értettem teljesen a Minkowski-térről, Calabi-Yau-terekről (felcsavarodott dimenziókról) vagy a húrelméletről szóló fejtegetéseket. Nekem aztán egyébként is bármit be lehet adni, ami a féreglyukaknál (vagy még inkább a szorzásnál) bonyolultabb, de akkor is, hihető volt, és nem tűnt halandzsának. (Egyébként arra mindig kíváncsi voltam, hogy egy elméleti fizikus - ha szereti a sci-fit -, vajon olvas-e olyan írótól, akinek lövése sincs a tudományról, csak összehord mindenféle hamis, de jól hangzó elméletet?! - Itt most nem Wilsonra gondolok...))

A Pörgésben a szerző a fejezetek záró mondataival a feszültséget, megdöbbentést, sokkolást tanítani való, mesteri precizitással emelte az egekbe. Ezeken kívül egyetlen más fajtájú zárómondattal találkozhattunk a könyvekben, mégpedig a létező legjobb fajtával, amiről csak álmodhatunk egy könyvben. Azzal, ami megmarkolja a gyomrunkat és jeges kézzel szorítja össze, miközben a releváció - az események teljes pompájában való megmutatkozása, megértése - mellszélességben belénk csap, akár egy villám. [Azért eltelt már legalább egy év a Pörgés olvasása óta, szóval elképzelhető, hogy kisebb dolgokban tévedek, de így emlékszem rá vissza. - Nagyon durván jó volt!] Ez az írói eszköz szintén remekül megfigyelhető már a Kronolitokban is. A könyv egyébként végig - nem is kicsit - szomorkás, fatalista, noir-os hangulatú, de ugyanakkor a szerző ironikus humora sincs mélyen elrejtve.

A regény végén a szokásos Metropolis Mediás összefoglalót találjuk a szerzőről, ami a műveit állítja a fókuszba. Ebből tudtam meg - újra, hiszen tudtam, csak elfelejtettem -, hogy Wilsonnak még rengeteg más könyve jelent meg, ami reménykedésre adhat okot, hogy lesz még tőle kiadva valami jóság magyarul. Lenne több ötletem is - még ha az elsőt, 'Mindet!' nem is számítjuk bele. ;-D

A könyvért köszönet a Metropolis Mediának!

[Ui.: A Moly-os és Goodreads-es értékelések előtt egyébként most értetlenül állok, szerintem ez messze sokkal jobb könyv volt, mint "75%", vagy "3.63 pont". Nagy élmény volt elejétől a végéig. Nem unatkoztam, nem csalódtam. Most megyek és megmutatom, hogy is kell jól csillagozni! :D]

Ernest Cline - Ready Player One

Ernest Cline - Ready Player One

Ernest Cline - Ready Player One
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Agave, 2012
Hossz: 508 oldal
Műfaj: sci-fi, disztópia
Fordította: Roboz Gábor

Tartalom:
2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Ernest Cline (1972 - )

Ernest Cline amerikai író neve nem valószínű, hogy igazán ismerősen csengő lenne az átlag magyar olvasónak. Korai éveiben - a felszolgáló, videotékás és technikai ügyfélszolgálatos munkák mellett - figyelmét inkább az Amerikában roppant népszerű amatőr költészeti-versenyek (slam poetry) felé fordította, ahol szép eredményeket - többszörös győztes - ért el. Első könyvének megjelenése előtt forgatókönyvírással kezdett foglalkozni, és neki köszönhetjük a Fanboys - Rajongók háborúja című mozi megszületését. Abba ne menjünk bele, hogy a film mennyire lesz/lett alapvetése a sci-fi történetekért, szuperhősös képregényekért rajongó (súlyos hölgy hiányban szenvedő) kockáknak, de az már ekkor, 2009-ben kiderült, hogy Cline igazi geek, aki egész eddigi életében a Legkockább Kocka-díjára hajtott. 2011-ben - első regénye megjelenésekor -, ez szerintem sikerült is neki. A könyv a kritikusokat és az olvasóközönséget - laikust és más írókat egyaránt - levette a lábáról. Amennyiben a híreknek hinni lehet, a moziváltozat is készül már, mialatt a szerző második könyvén, az Armadán dolgozik.

Bár jómagam a '80-as évek elejéből nem sok mindenre emlékszem - leszámítva a napközis óvónénimet és az ovis szerelmemet -, de a '80-as évek végétől, a rendszerváltozástól (és zsenge, fogékony  ifjúkoromtól) kezdve, amikor a lélekrontó nyugat termékei végre eláraszthatták a boltokat és az MTV (természetesen a zenei) is fogható lett sok háztartásban, komoly kiképzésen estem át - ami azóta is tart. Az első számítógépem egy ZX-81 Spektrum volt, amit hamar követett - az Amigán kívül - az összes többi, ami azóta valaha kijött a piacra. Falni kezdtem a képregényeket, fantasy és sci-fi könyveket, filmeket, anime-okat, számítógépes játékokat. Barátaimmal közösen kalandoztunk az (A)D&D - és SOK más szerepjáték - birodalmaiban, gyűjtöttem figuráktól kezdve kártyákon keresztül minden vicik-vacakot. Nem sokkal később már minden időmet lekötötték az online szerepjátékok és a kocka-lét egyéb alapvetései. Visszaemlékezve már az is csodaszámba megy, hogy legalább dolgozni eljártam - mint számítógép-szerelő és informatikus. (Igen, az életformával együtt járó piramis alakú test is meglett közben.) Egyszóval - én voltam Wade Watts, a könyv főszereplője. Szerintetek volt rá esély, hogy ne tetszen a rólunk szóló könyv? :D

Nagyjából két hónapja olvastam el az Erebos című könyvet. A két mű nagyjából egyszerre jelent meg magyarul, és a hasonló témájuk miatt adja magát, hogy hasonlítsam össze az írásokat. Egy dolog miatt viszont ez nem lenne igazán úriemberhez méltó. Az Erebos ugyanis egy ifjúsági thriller, főleg fiatalkorú olvasóknak, míg a Ready Player One - bár szintén könnyed, lendületes, kiváló stílusú könyv, amit nyugodt szívvel ajánlhatok korosztálytól függetlenül szinte bárkinek - maradéktalan élvezetéhez vagy nagy film-anime-játékgép fanatikusnak kell lenni, vagy a 80-as évek előtt (körül) kellett születni, hogy érthetőek - vagy inkább jobb/rosszabb emlékeket megidézőek - legyenek a könyvben szereplő pop-kulturális utalások. Ezen utalások pontos ismerete nélkül is élvezetes ugyan a könyv, de ha például nem tudod, hogy mi az a Pac-Man, vagy hogy hogyan néz ki Mechagodzilla, Johnny Ötös - a Rövidzárlat című filmből - vagy a Mobil Suite Gundam és a Neon Genesis Evangelion anime-sorozatok robotjai, akkor neked csak annyi jut most, hogy robotok szerepelnek az épp olvasott jelentben. Az amerikai gyökerű filmes vagy számítástechnikai utalások azért valószínűleg minden - a téma után érdeklődő - fiatalnak könnyen meglehetnek, a japánok meg végül is nekem sem voltak mindig teljesen tiszták, a könyvet mégsem éreztem emiatt kevesebbnek, szóval megijedni nem kell. Neked való a könyv, ha ezen szavakat olvasva csillogni kezd a szemed: 

...Space Invaders, pixelek, Oingo Boingo, Muppet Show, Atari 2600, Adventure, Galaga, Defender, Asteroids, Robotron: 2084, Családi kötelékek, A csodálatos Pókember, X-Men, Zöld Lámpás, Peter Parker, Clark Kent, Kozmosz, Donkey Kong, Burgertime, Pitfall, Fruit Rocks, Star Trek, Csillagközi Szövetség, Xur, Ko-Dan armada, Háborús Játékok, Gyalog Galopp, Monty Python, T-1000, John Hughes, Nulladik óra, Különös kísérlet, Meglógtam a Ferrarival, Dragon Magazin, D&D, Betamax, Duran Duran, Doom, Contra, Golden Axe, Heavy Barrel, Smash TV, Ikari Warriors, Tron, Starlog, Rutger Hauer, Sólyomasszony, Harc az Endor bolygón, Csillagok háborúja, A bátorság karavánja, Astrosmash, Howard, a kacsa, Támadás a Krull bolygó ellen, Hegylakó, Kincsvadászok, Superman, Legenda, Greyhawk, Swordquest, Fantasztikus utazás, Csillagközi Romboló, Tie-Fighter, Indiana Jones, Gary Gygax, Garriot, Wozniak, Commodore 64, Vissza a jövőbe, Szellemirtók, Jobb, ha hulla vagy, A suttyók visszavágnak, Gilliam, Kubrick, Cameron, Fincher, Lucas, Spielberg, Tarantino, Kevin Smith, Airwolf, A szupercsapat, Knight Rider, A Simpson család, Deep Space Nine, Voyager, Enterprise, Gobots, Transformers, G.I. Joe, Thundarr, He-Man, Schoolhouse Rock, Gamera, Star Blazers, The Space Giants, G-Force, Godzilla, Totál Turbó, They Might Be Giants, The Police, R.E.M., Van Halen, Def Leppard, Bon Jovi, Pink Floyd, Midnight Oil, Akalbeth, Zaxxon, GURPS, Champions, Car Wars, Rolemaster, Excalibur, Demi-Lich, Super Friends, Joust, Street Fighter II., TRS-80, 16k RAM, +1-es rövidkard, vorpal blade, Gyűrűk Ura, Országúti harcos, cartridge, szalagos magnó, Centipede, Pac-Man, tizes szintű harcos, Gumiláb, Trans-AM, Dodge Omnis, Iroc Z-28, K-Car, Kaboom!, Combat, Star Raiders, Star Master, Yar's Revenge, E.T., Devo, Rush, Atari, Valóságos zseni, Basic 1.1, syntax error, Raaku-tu, Bedlam, Pyramid, Madness and the Minotaur, 2010, Szárnyas fejvadász, Dig-Dug. [Na jól van, meguntam, de ez csak egy rövidke kis ízelítő volt az első pár fejezetből!] ;-)

A Rakások

Igen, nekem bizony csillog a szemem - és még John Scalzi is büszke lehet rám (olvassátok el az ajánlását a könyv elején!) -, de a kockalátástól elvonatkoztatva vajon milyen a könyv? Remekül felépített történet egy utópiába ágyazott disztópiából/ról. A szerző elbeszélési módja remek. Érthető, szellemes, lendületes, fiatalos - de nem gyerekes -, letehetetlen, sodró tempójú, szórakoztató, és sajnos valószínűleg látnoki, hiszen se az OASIS nevű hiper-realisztikus MMORPG-től nem állunk nagyon távol technikailag, sem attól az ökológiai katasztrófahelyzettől, nevezetesen az energiaválságtól, amitől a könyv szereplői szenvednek immáron évtizedek óta. Egy rosszindulatú, profi - és sznob - kritikus biztosan ízekre tudná szedni a könyvet a vélt vagy valós hibái miatt, de én nem akarok így tenni. A könyvben van pár naiv elképzelés - ha úgy tetszik, hiba -, például akármennyire is zseniális (és kocka) valaki, azért pár év alatt - még ha minden idejét erre is szánja -, senki nem tud elolvasni MINDEN képregényt, végigjátszani (sok ezerszer akár) MINDEN számítógépes és játéktermi játékot - közben mellékesen kívülről megtanulni vagy legalább lerajzolni a játék pályáit [Ó, azok a Wizardry VI-VII-VIII. térképek, amiken hetekig lehetett teljesen elveszve csámborogni!] -, végignézni (sokszor) MINDEN sorozat és manga összes részét, amit a 80-as években Amerikában és Japánban készítettek. Valamint a filmeket annyiszor megnézni (50x akár), hogy kívülről tudja az ÖSSZES szereplő ÖSSZES szövegét! Higgyétek el, én anno megpróbáltam! (Persze az lehet (vagyis biztos), hogy én nem vagyok zseni!) :D

A könyv ugyan eléggé vaskos a maga 508 oldalával, de mivel igazából akkora körülbelül, mint egy fél boríték - igaz, emellett mikro-méretű betűkkel és majdnem végig a lap széléig, sűrűn szedve -, ezért kisebb meglepetést okozhat a könyvesboltban. Nem tudom, hogy az angol nyelvű kiadás is ekkora-e, és ezt a szerző kikötötte, hogy márpedig az ő 1980-as évekről szóló könyve ekkora kell, hogy legyen - ez esetben ugye nincs mit tenni -, de ha esetleg a kiadó kreatív döntése volt, hát akkor csak jelzem - csak hogy tudják -, hogy nekem nagyon nem tetszett. Elég nehéz volt olvasni úgy, hogy el szerettem volna kerülni a gerinc megtörését. Száz százalékosan sajnos nem is sikerült. (De legalább a ragasztás jól tart, az igaz.) 

Pár szó (és videó - megéri kattintani -) a végére a POETRY SLAM-ről: 

A poetry slam kicsit a stand-up comedy-re hajaz. (A művészek/művészcsoportok kiállnak a színpadra, elmondják versüket, vagy előadják a kis szkeccsüket, a közönség pedig pontozza a teljesítményüket.) Nem tudom megállni, hogy ne rakjak ide pár videót, amit érdemes megnézni ezekről az eseményekről. [Persze angol nyelvtudás melegen ajánlott!] Az elsőn a szerző adja elő egyik versenyművét a Dance Monkeys Dance című darabot, míg a másodikon 2011-ben egy másik - nagy kedvenc! - íróval, a remek humorérzékkel megáldott, így komikusnak is kitűnő, mackótermetű Patrick Rothfussal egymás után szereplenek a színpadon. A harmadik egy kakukktojás annyiban, hogy semmi köze Cline-hoz - vagy a könyvekhez -, de mivel a "személyes hősöm" Nick Offerman - aki a Városfejlesztési Osztály című észvesztően szórakoztató komikus sorozatban alakítja tökéletesen Ron Swanson karakterét - foglalja költeménybe gondolatait a legfontosabb dologról az életben, ...a szalonnáról - kihagyhatatlan.

A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak! 

Értékelés: 8/10

Dan Wells - Partials - Részben ember

Dan Wells - Partials - Részben ember

(Partials 01.)

Dan Wells - Partials
(Partials 01.)
Eredeti megjelenés: 2012
Magyar kiadás: Fumax, 2012
Műfaj: sci-fi, poszt-apokalipszis, thriller, ifjúsági, disztópia
Hossz: 456 oldal
Fordította: Bayer Antal

Tartalom:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Dan Wells amerikai sci-fi és horror szerzőt már visszatérő vendégként köszönthetjük a blogon. A magyarul megjelent első könyvéről, a Nem vagyok sorozatgyilkosról már olvashattatok nálam pár méltató szót. A Fumax által kiadott műben egy fiatalember harcol belső ösztönei ellen, próbál ellenállni a késztetésnek, hogy öljön. Lényeg a lényeg, jó könyv volt, de az egyöntetűen pozitív olvasói visszajelzések, statisztikák és kiadói visszajelzések szerint a Partials - ami szintén egy trilógia első része - még jobb, ráadásul poszt-apokalipszises, amire én kifejezetten cuppanok, ezért alig vártam, hogy nekikezdhessek az olvasásának, és a tapasztalataimat megosszam itt az érdeklődőkkel.

Dan Wells (1977 - )

A magyar keresztségben Részben ember alcímet kapó könyv mint már írtam, egy trilógia nyitókötete, de ezt kéretik kicsit lazán értelmezni, ugyanis a regény annyira új, hogy a második része még angolul sem érhető el, ezért magyarul kisebb csodának kéne bekövetkeznie, hogy már 2013-ban kezünkbe vehessük a folytatást.

Elvakultabb sci-fi rajongóknak talán nem kell bemutatnom Philip K. Dick-et - igen, akit egy díj után neveztek el, ő az! - és híres novelláját a Second Variety-t (A kettes változat), ami magyarul a jobb sorsra érdemes Analógia névre hallgató, két számot megélt sci-fi és fantasy antológiában olvasható. (Aki nem szeret olvasni - mondjuk az mit keres itt? - de megnézné a filmet belőle, az a Screamers-re (Az elhagyott bolygó) keressen rá (igen, van második része is). Nos, nyilvánvaló, hogy a Partials ebből a műből vette az alapötletet, majd átformálta egészen annyira, hogy az a fiatalabb olvasókat védő szigorú (?) szülői cenzúrán is átmenjen. Ez sikerült is neki valahol, máshol meg csúfosan megbukott. Nézzük miért mondom ezt.

Ha a tényeket nézzük, akkor a vaskos könyvet pár óra alatt kiolvastam. Gyorsan belerántott a történetbe, nem ült le sehol, izgalmas volt, akciódús, feszült, néhol humorelemekkel átszőtt és a romantikus részek is elég súlytalanok voltak - ez nálam dicséret - ahhoz, hogy ne idegesítsenek, mindenesetre gyorsan meg is kérdezem a tőlem jóval tájékozottabbakat, hogy mit keres ez a könyv a Moly legjobb romantikus könyveinek listáján a 89. helyen? Igaz, két fiatal "jár", aztán meg "nem járnak", de ha tényleg csak ennyit tud felmutatni a romantika műfaja, akkor szegény Thomas Hardy vagy írhatnék bármilyen másik klasszikus romantikus írót, foroghat a sírjában. Már biztos, hogy nem véletlenül nem olvasom a műfaj könyveit! :) De mivel nagyjából biztos vagyok benne, hogy az író nem is akart szerelmi történetet kreálni, ezt az egészet nem hibaként említettem meg, csak érdekességképpen. (Most térjünk vissza inkább az alapjaiban disztópikus sci-fi mű ifjúsági regényként való értékeléséhez.)

A könyv története szerint a múltban - tizenöt éve - volt egy háború, amiben az amerikai katonákat úgynevezett Részlegesekkel - csak félig ember szerves lényekkel - váltották fel, akik megnyerték a háborút, de mivel utána az emberek elnyomásban tartották őket, fellázadtak és gyorsan kipusztították az emberiség 99,9985 százalékát. Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy elég nyomorúságosan érezzük magunkat, az RM vírus miatt minden csecsemő meghal pár napon belül, tehát az emberiség szó szerinti utolsó éveiben járunk. (A szintén Fumaxos kiadású Menedék című zombi-apokalipszises könyv kvázi-analógiájaként pedig a túlélő körülbelül 40.000 ember átlagéletkora itt is 18 év körül lehet - a főhősök pedig csak 16 évesek.) A néhány életben lévő felnőttől nem várható segítség, az elérhető technológia és a még meglévő tudás pedig minden múló nappal és meghalt túlélővel egyre csak apad.

Ebbe a helyzetbe csöppenünk hirtelen bele az elején. Az olvasás alatt mégis végig az volt az érzésem, hogy ez egy "happy-poszt-apokaliptikus" regény, avagy inkább naiv. Mert ugyan sokat beszélnek arról, hogy meg kell állítani az RM-et és újra fel kell virágoztatni az emberiséget, de közben egy csomóan kertet gondoztak, buliztak, zenelejátszókat keresgéltek a romok közt, egyszóval élik az átlagos tini életüket és közben egymásnak "puffogják el", mi nem tetszik nekik a rendszerben. Persze, sokkal többet ebben a helyzetben valóban nem lehet tenni, de én meg emiatt nem tudtam szorítani értük. A felnőttek pedig még rosszabbak voltak. Lekezelően bánnak az összes "pestisbébivel", aki körülöttük él, mert szinte semmit nem tudnak a nélkülük véget ért múltról - mintha nem pont az ő felelősségük lett volna, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak a letűnt világról -, és nem érdekli őket egyáltalán semmi, csak a hatalmi csatározásaik a Hang nevű terrorista csoporttal és az irányítás minden áron való megtartása. Mégis mi a fenének? Nem segítette a mély átérzését az eseményeknek az sem, hogy nem igen találtam a könyvben olyan szereplőt, aki szerethető lett volna  - vagy legalább érdekes - a számomra. 

A főszereplőnőben - Kirában -, aki eleinte egyedüliként veszi fel a kesztyűt az RM-el, igazából semmi más kivetnivalót nem találni, egyedül annyit, hogy az egész karaktere hiteltelen. Tizenhat évesen, egy-két év ápolónői levezetéssel folytatott orvosi gyorstalpaló után felveszi a harcot az RM vírussal, amiről több mint tíz év kutatás után az akkor még élő tudósok annyit sem tudtak kitalálni, hogy mi úton-módon fertőz! Hát persze! Elhiszem, hogy rettenetesen okos ugyebár - ! -, de a kutatóorvosi - virológiai - részekben leírt logikai ugrásokhoz kicsit több kell, mint józan paraszti ész. Ezeken a részeken a fiatalok - akik úgyis meg vannak győződve arról, hogy mindannyiukban potenciálisan minimum két Einstein veszett el - biztosan nem akadnak fenn, én fennakadtam.

A többi szereplő motivációja igazából rendben volt, a karakterek jelentősen különböztek egymástól, de a szívembe nem tudta belopni magát egyik sem. (Esetleg még Tovar, a csavargó.) Az események fő iránya tehát nekem nem tűnt túl hitelesnek, és úgy éreztem, hogy a csavarok sokszor önmagukat oldják meg, és a váratlan fordulatokban is annyi volt a váratlan, hogy sajnos nem lépte meg a szerző, hogy KIMARADJON végre a könyvből. (Ettől függetlenül a könyv olvasmányos, és ha kikapcsoljuk az agyunkat, remek szórakozást nyújt.) Máshol általában unom az akciórészek olvasását, itt kifejezetten tetszettek, csak nem volt belőlük túl sok sajnos.

Kijelenthető tehát, hogy szerintem a könyv inkább az ifjúság igényeit fogja kielégíteni, és ezzel nincs is semmi baj, úgyis ők a célközönség, de akkor meg mégis hogy kerültek bele azok a jelenetek, amikor a szereplők a társukat közvetlen közelről fejbe lövik? Nálam nem csapták ki a biztosítékot, messze nem, de egy ifjúsági könyvbe azért elég durva volt. Szóval akkor, hogy ifjúsági vagy nem, azt döntse el mindenki maga. Már megint egy negatívabb hangvételű poszt, de a teljesebb kép kedvéért hozzátenném, hogy az Éhezők Viadalánál jobb ez a könyv is, és a tinédzser korú olvasóknak biztos, hogy nagyon fog tetszeni!

A könyvért természetesen ezúton is köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 6/10

Wallpaper 1920x1080

Ann Aguirre - Menedék

Ann Aguirre - Menedék

(Pengeföldek 01.)

Ann Aguirre - Enclave
(Razorland 01.)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Fumax Kiadó, 2012
Műfaj: sci-fi, akció, poszt-apokalipszis, ifjúsági, disztópia, zombi
Hossz: 274 oldal
Fordította: Benes Attila
Díjak:
RITA-díj - Y/A kategória, 2012

Tartalom:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Köszöntünk az apokalipszisben!







A Fumax Kiadó 2012-ben több, Magyarországon eddig még ismeretlen, remek tollú szerzőt hozott el az újdonságokra éhes olvasóknak. Közülük többen – Mark Lawrence, Michael J. Sullivan vagy épp Jon Sprunk – egyenesen elsőkönyves szerzők voltak. Ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott most Ann Aguirre, az amerikai születésű, jelenleg Mexikóban élő írónő. Aguirre munkásságának kezdete 2003-ra datálódik, amikor magánkiadásban megjelent első regénye, a Stone Maiden, az Ezeregyéjszaka meséit megidéző fantasy történet. Ezután 2008-ig semmit sem adtak ki tőle, azóta viszont sorozatban ontja a legkülönfélébb műfajba tartozó regényeket. A Sirantha Jax című hat részes űropera-sorozatot 2012-ben fejezte be, ám a nagy sikerre való tekintettel már egy altrilógián (The Dread Queen) dolgozik, ami szintén Jax univerzumában játszódik. A Corine Solomon sorozata egy urban fantasy tetralógia, amelynek főszereplője egy hölgy, akárcsak könyvei többségének. Ezeken kívül Ava Gray néven egy paranormális romantikus thriller-folyam megírásában, valamint Carrie Lofty (Ellen Connor néven) oldalán egy romantikus apokaliptikus trilógiában is részt vállalt. Jelenleg a disztópikus Razorland (Pengeföldek) trilógia befejezése mellett férjével egy steampunk sorozat írását tervezi.

Ann Aguirre

A Pengeföldek trilógia első kötete a Menedék - Enclave címet viseli. A föld alatt, egy még csak körvonalaiban sejthető természetű apokalipszis utáni világban játszódó történetben megismerjük a Korcsok – és az emberi civilizáció totális bukása – ellen küzdő gyermek-társadalom kegyetlen életét. Mindenfajta felvezetés nélkül azonnal az enklávéba kerülünk, ahol rácsodálkozunk a nemzedékek óta felnőtt felügyelet, iránymutatás és főleg megfelelő oktatás híján maradt gyermekek kemény szabályok szerint működő közösségére. Ők már csak ezt az életformát ismerik, a régi világ, a felszín eltorzultan maradt fenn történeteikben, ennek következtében sztoikus nyugalommal élik életük az újra kialakult kasztrendszerben – megpróbáltatásaik miatt pedig még a szimpátiánkat is elnyeri groteszk társadalmuk, ahol már az is nagy szó, hogy páran közülük még ismerik a betűket. Aguirre a regény írása során főleg a fordulatos történetvezetésre helyezte a hangsúlyt, így sajnos a felvázolt jövőkép nem igazán nyújt sok pluszt annak, aki már több, ehhez hasonló történetet olvasott. Ugyanakkor ezekkel összehasonlításban a Menedék megállja a helyét, sőt például a hatalmas világsikert aratott Éhezők Viadalához képest kifejezetten hihető és egyedi.

A főszereplő Pikk és vadásztársa, Fakó kalandjai igazán akkor kezdődnek el, amikor az alagutakból kijutnak a felszínre. Ott a kis csapattal közösen mélyül el tudásunk az apokalipszis utáni Földön lévő állapotokról - és Razorland (amit eddig sehol nem hívtak így) univerzuma kitágul. Hamar kiderül, hogy bár az alagutakban az élet nagyjából semmit nem ért, fent azonban még ennél is kevesebbet. A lenti világ veszélyeit Pikk még úgy-ahogy ismerte, a fentiekről azonban halvány fogalma sincsen. A könyvnek ez a része nagyon jól sikerült: lebilincselő ahogyan az írónő bemutatja, miként ismerkedik meg Pikk a számunkra oly természetes jelenségekkel, mint a Nap, a Hold vagy mondjuk a felszínen élő állatok. Talán kicsit tartva a hasonló jövőtől, pontosan a globális katasztrófa után fennmaradó emberi társadalmak további sorsa miatt kedvelem különösen a poszt-apokaliptikus dolgokat.

A könyv ugyan a Y/A (Fiatal/Felnőtt, magyarul "tini") kategóriába van elkönyvelve, de ez csak annyiban igaz, miszerint a szereplői fiatalok – ne feledjük, hogy az öregebbek már meghaltak –, a könyv stílusa azonban még véletlenül sem ifjúsági. A történet jól kitalált, felnőttek számára is élvezetesen elmesélt, az akciójelenetek véresek, a világ brutális. A párbeszédek élők, keserűk, semmiféle visszafogottság sincs bennük. A szereplők hátteréről ugyan túl sokat nem tudunk meg, az el nem mesélt történetek helyetti csend néha mégis többet mond minden szónál. A főszereplőkhöz csapodó mellékkarakterek már kevésbé jól ábrázoltak, de különösebb gondom velük sem volt.

A könyvben romantikus szálkezdemények is felfedezhetőek, azonban szerencsére az írónő inkább a szereplők még bizonytalan érzéseivel és a mindenfajta romantikus témában tapasztalható tudatlanságukkal, értetlenségükkel, éretlenségükkel foglalkozik, mintsem unalmas párkapcsolati problémákkal – és ezekkel sem túl sokat. Ez a vonulat remélem a későbbi könyvekben még inkább elsikkad, bár sajnos a kötet vége felé olvasottakat reálisan értékelve ez nem valószínű.

A csak szépirodalmi műveket olvasók gyaníthatóan nem veszik majd kézbe ezt a könyvet, köszönhetően például a zombis részeknek, én azonban kifejezetten örültem, hogy kedvenc apokaliptikus ellenfeleink feltűntek e regény lapjain. (Miattuk olvastam el egyébként hamarabb, mint a szintén Fumax Kiadós Partials-t.) Valószínű, hogy az olvasók - jelesül most én - rajongása a zombikért, semmivel sem védhető jobban, mint a manapság túlságosan is elharapódzó paranormális romantika urban fantasys vámpírjai iránti nagyfokú vonzalom. De míg engem az utóbbi totálisan hidegen hagy, addig a Z-betű láttán legszívesebben már mennék is a kasszához a könyvesboltban. Mivel most a kóborlók/húszabálók/mutik gyakorlatilag csak mint lemészárolandó nehézségek szerepeltek a könyvben, esetleges fejlődésükről, társadalmukról, ne adj isten kialakulásukról vagy motivációjukról (az étvágyon kívül) semmit nem tudunk meg. Ez mégsem probléma, hiszen így az elkövetkezendő részekre is marad felfedezni való hőseink számára.

Azoknak, akiknek tetszett a Fallout sorozat PC-n, vagy mondjuk a Mad Max filmsorozat, mindenképpen megér egy próbát ez a regény. Akik egy World War Z-szerű már-már „tudományos precizitású” zombi-történetre vágynak, azoknak annyira nem fog tetszeni. A stílus (poszt-apokaliptikus sci-fi) rajongói azonban biztosan nem fognak csalódni benne. A témában Justin Cronin egy-két év alatt kultikussá magasztosult Szabadulásával ugyan nem veszi fel a versenyt, de ettől ez még egy igencsak jó könyv. A trilógiához két, csak e-könyvben megjelent novella is készült, amiket a második, egyébként szintén nem túl vastag kötethez talán majd hozzácsapnak a Fumax boszorkánykonyháján. Ez még időrendben is pont helyes lenne, hiszen mindkét novella a második rész - az Outpost (Helyőrség) - előtt játszódik.

A könyvért köszönet a Fumax Kiadónak!

Értékelés: 8/10

Árnyak és Rémek

Árnyak és Rémek

(Ray Bradbury emlékére)

Shadow Show: All-New Stories in Celebration of Ray Bradbury
Eredeti megjelenés: 2012 
Magyar kiadás: Metropolis Média, 2012 
Műfaj: fantasy, horror, sci-fi, novellás, szépirodalom, dráma, misztikus
Hossz: 366 oldal
Vásárlás:
Booker
Fordította: Ajkay Örkény, Dési András György, Galambos Dalma, Horváth Norbert, Illés Róbert, J. Magyar Nelly, Juhász Viktor, Németh Attila, Pápai Dávid, Pék Zoltán, Radnóti Alice, Sohár Anikó, Varga Csaba Béla

Tartalom:
Antológiánk lapjain korunk angolszász spekulatív irodalmának legnagyobb alakjai tisztelegnek a közelmúltban elhunyt Mester előtt történeteikkel, melyek hol felemelőek, hol borongósak, hol szentimentálisak, hol hátborzongatóak, de valamennyi új és új kaland a képzelet határtalan birodalmában.

Ray Bradbury (1920.08.22-2012.06.05)

Az Árnyak és Rémek eredetije 2012.07.10-én jelent meg az USA-ban, akkor, amikor Bradbury alig egy hónapja távozott közülünk. A könyvben található Bradbury előszó arra utal, hogy tisztában volt vele, hogy követői, tisztelői, a szép- és a fantasztikus irodalom megalkuvást nem ismerő zászlóvivői, a megkérdőjelezhetetlen írói nagysága előtt tisztelgő kötetet szerkesztenek közösen. Sajnos nem élhette meg, hogy a kezébe vehesse a könyvet, de azt remélhetjük, hogy pár novella kéziratát azért még volt érkezése olvasni esetleg tanító szándékkal kommentálni is.

Az Árnyak és Rémek gyűjteményes kötetben összesen 26 novellát olvashatunk. Olyan szerzők művei ezek, akik a csak magyarul olvasóknak nem feltétlenül lesznek mind ismerősök, ám az óceán túlpartján már mindannyian lerakták a névjegyüket. Úgy tűnik, hogy Hugo-, World Fantasy- vagy Pulitzer-díj és legalább két New York Times bestseller alatt ebbe a kötetbe nem írhatott senki! Az írások irodalmi színvonalára tehát valószínűleg senkinek nem lehet majd panasza - vagy legalábbis nem fogja hangoztatni -, de a történetek szórakoztató voltát vagy az általuk kiváltott érzelmek magas fokát bárki egyénileg meg tudja majd ítélni. Az ítélethozatalban nagy segítségére lehet bárkinek a novellák után lévő, az írások keletkezéséről szóló szerzői magyarázat és a szerző személyét bemutató rövidke összefoglaló.
Jómagam bár Bradbury-t szeretőnek és tisztelőnek vallhatom magam, ám messze nem olvastam minden magyarul is elérhető munkáját, szóval "szakértőnek" semmiképp sem. Így könnyen előfordulhat, hogy nem ismertem fel néhány történetben egy klasszikus Bradbury novellával való kapcsolatot, esetleg egy Bradbury szellemiségét, gondolatiságát megidézni hivatott stílusjegyet.
Jöjjenek hát most az én "ítéleteim":

Neil Gaiman - Aki elfelejtette Ray Bradburyt
Neil Gaiman azok közé a szerzők közé tartozik, akik a magyar közönségnek sem ismeretlen. Itt egy olyan monológot kapunk tőle, olyan mély és őszinte tisztelgést a nagy előd felé, aminek frissességétől a szavunk eláll. A benne lévő ima pedig a "legcoolabb" imádság, amit ki lehet találni! Gaiman most sem okozott csalódást. Melankólikus dráma - nem tudom jobban megfogalmazni. Lesz még ilyen.

Margaret Atwood - Fejek az örökkévalóságnak
Margaret Atwood igazi szépirodalmi fantasztikus szerző, aki talán A szolgálólány meséje című disztópiája miatt lehet ismerős az olvasóknak. A kötet első igazi sci-fi novellája (igaz még csak a második írásnál tartunk, de jó pár el fog még telni a másodikig) az 50-es évek stílusában. Levágott fejek, őrült doktor. Nem is kell más egy kedves múltidézéshez a sokak által - többek közt általam is - annyira kedvelt filléres ponyvák világába. Sci-fi, horror.

Jay Bonansinga - Nehézfiú
A noir-os hangulatú történet egy furcsán alakuló, valószínűtlen kapcsolat leírása. Jó stílusú írás, de a végén a csattanója nekem nem tetszett. Noir-os thriller, dráma.

Sam Weller - A lány a ravatalozóban
Sam Weller Bradbury hivatalos életrajzírója - és egyben e kötet szerkesztője is. Írásában két lelki társ találkozásáról olvashatunk, de az egyikük már meghalt. Jó stílusban megírt, szellemes írás. Természetesen mi lenne más, mint melankólikus dráma.

David Morrell - Kísérők
David Morrell írta a Ramo-t. Kell még mást tudni róla? Nos annyit még mindenképpen, hogy Kísérők című novellájában egy átlagos amerikai házaspár egy furcsa párossal találkozik, akik egyáltalán nem átlagosak. A cím miatt elég könnyen ki lehet találni a csattanót, de maga az írás és az ötlet is jó volt. Misztikus thriller.

Thomas F. Monteleone - Eszmecsere
Monteleone egy Bram Stoker-díj harácsoló (négyszeres) horror író. Ebben a novellájában most mégis más vizekre evez és egy kisfiú találkozását és egy kávé melletti beszélgetését örökíti meg H.P. Lovecraft-tal, a horror pápával. Mivel szinte iszok mindent, amit Lovecraft írt vagy róla írtak, ez a novella fene mód tetszett, bár mivel műfajára nézve leginkább melankólikus drámának mondanám, kicsit már izgulok, hogy vajon lesznek a könyvben egyáltalán űrhajók vagy idegen fajú szörnyek??

Lee Martin - Macska a rossz kanapén
A Pulitzer-díjra jelölt Lee Martin novellában egy házasság alkonyáról olvashatunk és az emberi elidegenedésről, egy átlagos, mégis reményteli élet kudarcáról. Aki szerint valószínű, hogy az írás egy űrhajón vagy egy másik bolygón játszódik, az gondolja át újra. Maxi-melankólikus dráma, tragédia. (De jó volt egyébként!)

Joe Hill - A Champlain-tó ezüstös vizeinél
Joe Hill - Stephen King fia - mára már saját jogán is befutott író, köszönhetően az A szív alakú doboz és a Szarvak című könyvének. A 27 képtelen történet-ben az övé volt a legeslegjobb novella, szóval felfokozott várakozással kezdtem neki az olvasásának. A történet szerint a tóparton játszadozó gyerekek egy dinoszaurusz tetemet találnak, ám a felnőttek közül senki nem veszi a fáradtságot, hogy hitelt adjon a gyerekeknek és megnézze a dögöt. Jó kis írás volt - Az Ördög a lépcsőn-nek mondjuk a közelébe sem ért. Olyan érzés volt, mintha King A köd című írása mellé is be lehetne tenni univerzum-kiegészítő novellaként. Tó-köd-dinoszauruszok-...-happy-end(?). Végre egy MISZTIKUS-dráma!!!

Dan Chaon - Kis Amerika
Breeze úr és Peter, a vérfarkasfiú autózik keresztül-kasul ebben a poszt-apokaliptikus Amerikán. A két szereplő közti feszültség belengi az egész történetet. Amilyen jól kezdődött, a közepe táján valahol olyan hirtelen vesztett engem el. Elég bénácska volt az egész novella. Az írás keletkezéséről szóló írói megemlékezés sokkal jobban tetszett, mint maga a mű. Poszt-apokaliptikus horror.

John McNaully - A telefonhívás
A régimódi fekete, tárcsás telefonról indított hívások némelyike a múltban csörög ki. A telefon tulajdonosa elhatározza, hogy megváltoztatja a múltat. Nem az első 10 pontos novella - direkt nem pontozok most külön egyébként -, de talán az első olyan írás, amilyeneket tömegével vártam ebbe a gyűjteménybe még az olvasás előtt. Misztikus horror.

Limited Edition

Joe Meno - Az ifjú zarándokok
Egy távoli bolygón a mélyen vallásos telepesek gyermekei egy paradicsomi szépségű helyet találnak a bolygó felszíne alatt. Nem is sejtik, hogy a felfedezés a gyermekkoruk végét jelenti majd. Végre újra egy ízig-vérig science-fiction történet.

Robert McCammon - Az álommasina gyermekei
Keserédes történet a többszöri világégés után életben maradt maroknyi túlélő egyikéről - egy magányos asszonyról -, aki újra felfedezi Bradbury történeteinek - tágabb értelemben egyszerűen csak A Történeteknek - örök érvényű fontosságát, enyhet adó gyógyító erejét. Az eddigi legjobb. Poszt-apokaliptikus dráma.

Ramsey Campbell - A könyvlap
Felkavaró, lírai írás a legtekintélyesebb élő brit horrorszerzőtől a könyvek haláláról, az írók-a-műveikben-élnek-tovább gondolat ösvényén. Kicsit túlságosan elhúzott volt a felvezetése az én ízlésemnek, de miután "beindult" nagyon jó lett. A vége kifejezetten tetszett. Fantasy, horror. 

Mort Castle - Fény
Furcsa kis írás Marilyn Monroe-ról a kötet társszerzőjének tollából. Szerintem nagyon rossz volt - már bocsánat. Bőven elment volna, egy "nyomi" kis életrajzi összefoglalónak, de egy elvileg misztikus írásokkal foglalkozó válogatásban... maradjunk annyiban, nem volt az én stílusom.

Alice Hoffman - Ördögűzés
A kisváros gyermek lakói közt suttogva terjed a pletyka, hogy a szomszédos kiserdőbe egy angyal költözött. Két barátnő hamarosan közelebbi ismeretségbe kerül vele, ami mindkettőjük jövőjét alaposan megváltoztatja. Alice Hoffman könyveit már többen ajánlották a figyelmembe, eddig nem jutottam el hozzájuk, de ez a novellája valóban érdekes és stílusos volt. Talán a címe miatt volt igazán borzongató ez a romantikus, mágikus realizmusos fantasy történet.

John Maclay - Max
Rövidke történet Max-ről, a szabadkőműves kapuőrről, akinek egész élete tele van titkokkal, rejtélyekkel. Kedves-bús misztikus történet. Like!

Jacquelyn Mitchard - Hasonszőrűek
Újra egy remek, hosszabb lélegzetű novellával találkozhatunk a kötet lapjain. A több generáció óta Amerikában élő magyar! Nikolai (jaj!) család két - szinte iker - tini tagja 1-1 ajándékot kap a nagypapától. Senki nem is sejti, hogy a tárgyakkal valami nincs rendben. Egyszerű, hétköznapi elemekkel operáló, és talán pont ezért igazán hátborzongató horror sztori.

Gary Braunbeck - A kövér ember és a kisfiú
Egy rövid írás a horror egy másik nagyágyújától, aminek semmi köze a híres atombombákról készült 89-es filmhez (Fat Man And Little Boy). Itt egy kisfiú beszélget egy olyan kövér emberrel, akinek kinézete már büntetendő. Kicsit misztikus dráma. (Nem tetszett.)

Bonnie Jo Campbell - A tetovált nő
Bradbury híres művének az A tetovált embernek az előzményét írja le Bonnie Jo Campbell ebben a viszonylag hosszabb lélegzetű mágikus realista műben. Kicsit lassúcska, de élvezetes írás.

Audrey Niffenegger - Visszafelé Sevillában
Az időutazó feleségének - a talán az egyetlen olyan romantikus (és egyben fantasztikus) filmnek (a könyvet nem olvastam) a szerzője, ami fenntartások nélkül tetszett - írónőjének rövid munkája egy varázslatos hajóútról. Az élete során elért eredmények láttán elkeseredett lány azt kívánja, bárcsak haldokló apja és ő helyet cserélhetnének. Ennél sokkal nagyobb durranást vártam az írónőtől. Misztikus.

Charley Yu - Föld (Ajándékbolt)
Szatírikus írás, amiben a Földet évezredek óta elhagyó földlakók visszatérnek a lakhatatlanná vált Földre és miután látják, hogy ott semmi érdekes nincs a turistáik számára, a megmentett haszontalan kacatjainkból ajándékboltot nyitnak. Nagyon ötletes, jó írás volt. Szatíra.

Julia Keller - Hayleigh apja
A végig feszültségben tartó írásból kiderül, miért is NE menjünk le a pincébe, ha már egyszer megmondták, hogy NE menjünk le! Horror, thriller.

Dave Eggers - Ki kopog?
Ez után a három oldalas írása után egyszerűen muszáj felvennem Eggers úr magyarul is fellelhető könyveit - pld. az Ahol a vadak várnak-ot - a csak a fejemben létező olvasási listámra. Horror.

Bayo Ojikutu - Rezervátum 2020
Ez a szerintem inkább cyberpunk-, mint Bradbury-hatásokat mutató írás nekem egyáltalán nem tetszett, bár a szerzője szerint a Fahrenheit 451-ből merítette a legnagyobb ihletet. Szerintem a stílusa is fárasztó volt és a történet sem fogott meg. Sci-fi.

Kelly Link - Két ház
Az évek óta küldetése felé száguldó Titkok Háza nevű űrhajó épp ébren lévő legénysége horrortörténetekkel szórakoztatja egymást. Érdekes horror történet volt. A vége különösen jó volt.

Harlan Ellison - Kifáradás
Harlan Ellison - Bradbury évszázados személyes jóbarátja - utolsó munkája, amiben ő is elbúcsúzik és készül barátja után a legnagyobb kalandra.

Valószínűleg elégtelen Bradbury-s ismereteimnek - valamint a címnek és a borítónak is - köszönhetem, de én másmilyen műveket vártam. Nem akarok most számolgatni, de a könyv első részében publikálók közt a gyász valószínűleg nagyon munkálhatott, ezért ott a sci-fi és misztikus írások helyett inkább a szomorúság, a dráma és a búcsúzás hangulata jött át nekem. Ez nem azt jelenti persze, hogy az ebben a formában írt művek nem tetszettek volna, egyszerűen csak mint írtam is, nem erre számítottam. Később az egyensúly helyrebillent és én is megkaptam az űrhajóimat, az idegen bolygókat, különféle szörnyetegeket - persze az emberben élő szörnyeteget ki nem lehet hagyni a szörnyfajták közül - egyaránt. Ahogy szerettem is volna, hogy megkapjam. A 26 novella közül 5 egyáltalán nem tetszett, de ez úgyis egyéni ízlés függő, szóval nem nevesítem őket itt, de a kedvenceimet azért mégiscsak. John McNally telefonhívása, Robert McCammon álommasinája, Jacquelyn Mitchard kiskése, Julia Keller pincéje és Dave Eggers feneketlen tava sokáig velem maradnak még - ahogy Neil Gaiman imáját sem fogom elfelejteni valószínűleg sosem.
Miattuk szeretem a novellás köteteket. Ismeretlen - számomra ismeretlen - írókra hívják fel a figyelmemet percek (pár oldal elolvasása) alatt. Bradbury büszke lehet követőire!

Wallpaper 1920x1080

A könyvért köszönet a Metropolis Media Kiadó-nak!

Értékelés: 7/10

Most pihenj meg egy kicsit Ray, aztán gyorsan csatlakozz újra hozzánk!
"Istenem, hallgasd meg fohászomat!
A...B...C...D...E...F...G..."

Neil Gaiman

Itó Project - Harmónia

Itó Project - </Harmónia>

Itoh Project - Harmony

Eredeti megjelenés: 2008

Magyar kiadás: Ad Astra, 2012

Műfaj: science-fiction, utópia/disztópia, poszt-apokalipszis

Hossz: 308 oldal

Fordította: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs

Díjak:
Philip K. Dick-díj, 2010
Seiun-díj, 2009 
Nihon SF Taisho-díj, 2010 

Tartalom:

Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Twan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?

 

Itó Projekt, vagy angolosan Itoh Project, született Satoshi Itó 1974-ben látta meg a napvilágot Tokióban. Életében összesen három könyvet írt, és mivel 2009-ben súlyos rákbetegségével szemben alulmaradt, ez a szám a jövőben sem fog sajnos nőni. Debütáló regénye a Genocidal Organ (2007) azonnal komoly hírnevet szerzett neki a szakmában, és az évtized SF regényének kiáltották ki. Következő regénye a Metal Gear Solid játékokon alapuló Guns of the Patriots (2008) volt. Talán ezek egyikével is találkozhatunk majd egyszer az Ad Astra kínálatában...

Itó Projekt (1974-2009.03.20)

Mindig sejtettem, hogy - csak így egyszerűen általánosítva - a japánoknál

<list:item>

<i: elgurult a gyógyszer>

<i: elmentek otthonról>

<i: baj van a káposztával>

</list>

de nekem a Harmóniában leírt utópia hátterével nem stimmelt valami, de nagyon. 

A Nagy Katasztrófa pontos ideje ugyan nem volt leírva, de képzeljük el közösen, hogy MOST volt. Az atomháború után 50 évvel a mi általunk ismert országok jó része ment a levesbe, a kormányok helyébe ökormányok százai léptek, amiknek fő prioritása az emberi test - mint a közösség legfontosabb erőforrásának - védelme. Az orvostudomány olyan magas fokra emelkedett, hogy betegségek gyakorlatilag nem léteznek. A felnőtté váláskor beültetett WatchMe hardver és a szoftverek pontosan kiszámítják

<list:item>

<i: mennyi kalória kell az adott állampolgárnak,>

<i: adagolják a szükséges gyógyszereket,>

<i: terápiát javasolnak, ha káros hatás ér,>

<i: jelez, ha elvesztette volna az önkontrollt,>

<i: minden lehetséges módon gondoskodik az egyénről.>

</list>

A japán társadalomban 100 év a várható átlagéletkor. Ez ellen a rendszer ellen <notes> hogy mindent szabályoznak </notes> lázadozik három tizenéves kislány, akik visszasírják a mi jó öreg korunkat, amikor még lehetett inni, dohányozni, kávézni, voltak még olyan pedofilok <notes> olyan emberek, akik kislányokkal akarnak szexelni </notes>, akiknek minden társadalmi ellenérzés nélkül, nyugodtan odaadhatták a testüket - erről a kedves szokásról és a japánok, a nyugatiak szemében már-már perverznek tűnhető szexuális szokásairól itt olvasható pár érdekes adalék -, és az emberek még tudták, hogy mit jelent az a szó, hogy "dagi". <notes> olyan állampolgár, aki szörnyen elítélhető módon előre megfontoltan nem vigyáz a köztestére és indokolatlan mennyiségű kalóriával kényezteti azt hosszú időn át. </notes>

<remind>
A WatchMe és a MediMolok mellett ez manapság már természetesen elképzelhetetlen!
</remind> 

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után tehát: Van egy japán szerzőnk - aki maga is végstádiumos beteg volt a regény írása közben -, aki arról ír, hogy fel kell lázadni egy olyan társadalom ellen, ahol nincs olyan, hogy betegség! Ehhez mennyire kell már kifacsart gondolkozásúnak lenni? Vagy mennyire nagy hivatástudattal kell rendelkeznie, hogy kvázi önmaga ellen beszéljen? Elismerésre méltó.
    

Angol nyelvű kiadás, 2010

Viszont mennyire hihető gondolat az, hogy mától 50 év múlva - mikor például a ma 20 éves (sajnos a káros szokások terén teljesen átlagosnak számító, tehát cigiző-szívó-alkoholizáló) tinik közül azért még jópáran élnek - a "lázadozó lakosok" (a lakosság elenyésző része) legnagyobb problémája az, hogy nem jutnak italhoz és cigihez - drogokról nem is beszélve -, mert a társadalom szerint ezek már nem "menők" és a "többiekben" fel sem merülne, hogy például inni akarnának. Egy-két generáció alatt ilyen mértékű átnevelés szerintem elképzelhetetlen (a cigiről való leszokás még csak-csak, hiszen dohánylevél nem terem meg a polcon a panel 10. emeletén, ugye!). Biztos, hogy senki nem főz a mai fiatalok közül 70 évesen "valami rövidet" a fejlett vitalista társadalmakban? Én biztos vagyok benne, hogy MIND főznek, mindenből! 
De ez semmi! A lázadás "ultimate maximusa", hogy aki hasonló rejtett, titkos, társadalmilag megvetendő vágyakat dédelget lelke legmélyén, az elmegy a fejlődő országokba a frontra, mint WHO-s munkatárs. Inni! Meg piát csempészni haza a szűkölködőknek! Meg cigizni! Mert a legbarátságtalanabb frontvonalakon a WatchMe offline és nem jelez a szervernek, hogy társadalomellenes "bűnt" követett el a delikvens! :D
Szerintem ez vicces... Ha én 70 éves lennék ezekben az időkben, hátul desztillálnám a pálinkát az udvaromban - kő gazdag lennék, mert el is adnám jó sok kreditért az érdeklődőknek -, ha jönnének a spirálcenzorok ajánlgatni a pszichiátriai átnevelő/segítségnyújtó konzíliumaikat, elküldeném őket a búsba, és nem érdekelne semennyire, hogy mennyire a béka seneke alatt van a társadalmi értékpontom. Élnék, mint Marci Hevesen.

Szerintem több olyan könyvet olvastam, aminél abba tudtam belekötni - akaratlanul -, hogy ezért-azért nem tetszett, de a világ az tök' érdekes volt. Itt pont az ellenkezője van. Ez a világ a szememben ilyen formában megvalósíthatatlan, nem reális, és amíg ez egy fantasyban nem szempont, egy sci-fi műben az. Tudom, hogy amiről eddig keseregtem, az a könyv felétől teljesen átértékelődik, elhalványodik, hiszen kiderül, hogy azért egyáltalán nem erről szól csak - hogy igyunk, cigizzünk és zabáljunk titokban -, és a WatchMe-rendszert - valamint az emberiséget szinte a kaptártudat szintjére emelő/süllyesztő légkört és "rózsaszín felhős" ökormányzati/gazdasági/tudományos döntéshozók hozzáállását - én is keményen nehezményezném a lázadozók helyében, de a tuaregek vagy a bagdadi szegénynegyedben lakók egészséghez való hozzáállása - a mértékletes középútjukkal - simán szimpatikus volt.

A világ működésén tehát túl kellett tennem magam ugyan, de miután megbarátkoztam vele, maga a történet nagyon izgalmas és érdekes lett. Amikor pedig igazán beindultak az események - a 6000 "illetékestől" kezdve -, egyszerűen letehetetlen volt. Az eleinte furcsa - HTML (?) nyelvű - forráskód betoldások is nagyon bejöttek. Miattuk kicsit olyan érzés volt olvasni, mintha mi is az AR-rendszerre lennénk csatlakozva, mint a szereplők. A pörgős történet miatt a könyvet falni lehet, a párbeszédek jók, a szerző stílusa könnyed, hamar megszerethető - kivéve a filozofálgatós és orvostudományos magyarázó részeknél, mert ott kicsit nehezen követhető -, de érezhető azért benne az ázsiai "beütés". A főszereplőnő szintén kedvelhető - hiszen alig különbözik a ma élő emberek nagy részétől -, a többieknek - a kis árva Miach-on kívül - alig van szerepe.

A morális kérdést, miszerint a továbbfejlődő emberiségnek szüksége van-e egyáltalán még tudatra, nem próbálom megválaszolni, de nekem "kicsit" furcsa volt a levezetés, miszerint nincs. Az evolúció toldozottságáról-foldozottságáról szóló rész viszont nagy kedvencem lett. A cukorbetegség, mint a jégkorszaki hideg miatt kialakult evolúciós előny - nem néztem utána, hogy igaz-e! - olyan érdekesség, amit bár nem fogok társaságban felhozni, mint beszédtémát, mindenesetre elgondolkoztató információ.

Vajon mikor jön belőle az anime változat, ugyanis ez tipikus anime alapanyag! Simán megnézném.

[Kérdés: Nem lehetséges, hogy a könyv magyar címe el lett rontva? Az angol ugye csak simán Harmony, míg a magyar </Harmónia> annyit tesz, a Harmónia vége, lezárva. Ami pont az ellenkezőjét jelenti ugye.] 

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 8/10 

Wallpaper (1920x1080)