Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

(MesterMűvek - Klasszikusok - 07.)

Eredeti megjelenés: ca. 1925-2003
Magyar kiadás: Delta Vision, 2012
Műfaj: fantasy, novellás, klasszikus
Hossz: 288 oldal
Fordították: Boza Gergely, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Nemes István, Pócsi István, Sárközi Gergely, Tamás Gábor
Linkek:
Robert E. Howard versei (angolul)
A MesterMűvek fóruma

Tartalom:
Róma bukása után vagyunk, az antik civilizáció összeomlása idején. A feudális Európa még csupán a történelem távoli ígérete: a brit törzsfő, akiről az utókor Arthur király legendáját fogja költeni, a valóságban véres kezű, írástudatlan rablóvezér. Az ókori romokon megtelepedő barbárok egymással marakodnak a gazdag koncon, a hátukban azonban fölbukkan egy új ellenség, az ő fajtájukból való, ám még náluk is ádázabb és félelmetesebb: a ködlepte északról kirajzanak rablóportyáikra a viking sárkányhajók. A harc a lételemük, nem kímélnek egyetlen népet sem: pogány istenek nevével az ajkukon dúlnak és fosztogatnak, olyan kapitányok vezénylete alatt, mint Hatalmas Tostig, Agyafúrt Hakon vagy Koponyahasító Wulfhere. Legveszettebb hírű főnökük azonban idegen közöttük, nem az ő vérükből származik: egy Írföldről száműzött kelta herceg, akit Cormac Mac Artnak hívnak, avagy melléknevén egyszerűen csak Farkasnak.

Az ő és sorstársai kalandjaiból nyújt válogatást ez a könyv, Robert E. Howard munkásságát bemutató sorozatunk harmadik darabja. Az elbeszéléseket a kritikai kiadások alapján közöljük, a régebbi fordításokat új köntösbe öltöztetve; keletkezésük hátterére és gyakran viszontagságos utóéletükre bőséges kommentárok világítanak rá.

Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11)

A MesterMűvek sorozatba tartozó Bran Mak Morn és a piktek című könyvéről a napokban esett szó a blogon. Akit az MM sorozat bővebben is érdekel, azt ajánlom, azt a posztot lapozza át. Ez most egy rövidebb írás lesz - ahogy egyébként a rész is jóval rövidebb, mint az eddigiek.

Az MM - Klasszikusok sorozatban megjelent harmadik Robert E. Howard kötet a Cormac Mac Art és a vikingek, ami ha megfigyeltétek az eddigi tematikus felosztást, könnyen kitalálható, hogy kire - és mellette melyik népcsoportra - fókuszál. A kötet ugyanúgy tartalmazza a szerkesztői kommentárokat, mint az eddigi részek, és általában is jellemző rá minden pozitív jelző, amit az előző posztban írtam róla. Ebben a részben a novellák mellett szintén olvashatunk verseket, novella-fragmenteket, sőt az egyik csonka írásnak rögtön két - különböző írók által írt -, különböző stílusú és persze különböző végkimenetelű, alternatív lezárását is megkapjuk. Majd az olvasó eldönti, melyik tetszik neki jobban. Dicséretes alaposság és hozzáállás.

A római birodalom bukása után nem sokkal, Britanniában, a keltákra is csúfos vég vár, ugyanis a régió meghatározó birodalmának eltűnésekor kialakult hatalmi vákumba a germánok léptek. A rómaiak ereje nélkül a britonok királya egyedül képtelen volt ellenállni az írek - és a piktek - jelentette fenyegetésnek, és saját maga hívta be Britannia területére a germán törzseket (angolokat, frízeket, szászokat, jüttöket és frankokat). Ezek a törzseket egyébként a még keletibb népek - köztük a hunok - űzték nyugat felé. A viking hajósok rettentő fizikumú vademberek voltak, a vas gyermekei. Vadságukkal talán csak eredendő becsületességük és a zsákmány szeretete ért fel. Cormac Mac Art állandó társa, Koponyahasító Wulfhere sem lóg ki ebből a sorból. Amit megkedveltünk Howard eddig megismert hőseiben, Conanban, atlantiszi Kullban vagy a pikt Bran Mak Mornban - az acélkeménységű rendíthetetlenséget, az állandó szembeszállást a legnagyobb nehézségekkel, a pragmatikus gondolkozást, magyarul, hogy bátor, hősies tetteik sokszor példaként állhatnak előttünk -, azt a mostani novellafüzérben szereplőktől is maradéktalanul meg fogjuk kapni. (Aki pedig nagyon komázza a "vikinges történeteket" - mint én -, annak különösen fognak tetszeni.)

A kötet első része - Róma bukása - a korai vikingtörténeteket tartalmazza. A novellák többsége egyébként töredék, amik csak több évtizeddel Howard halála után kerültek elő a hagyatékából. A történelmi máz alatt, igazából el se igen dugva, itt is ott lapul a természetfölötti világ, a megmagyarázhatatlan. Ezekből az írásokból Cormac, a martalóc karaktere még teljesen hiányzik, de A viking című fragmentumban Bran Mak Morn nemezisét már ekkor megalkotta (ravasz Hakon). Szinte már szégyen, hogy a két ellenfél végül sosem találkozott egy novella erejéig sem. Talán még az író sem tudott dönteni, melyik szereplője kapja majd meg a szimpátiáját. (Az olvasóknak igazán sajnálatos, hogy ez a párharc kiaknázatlan maradt, de hát ez jellemző volt Howardra. Amihez nem volt épp kedve, vagy nem érdekelte annyira, mint egy másik ötlet - amikből viszont látszólag kifogyhatatlan volt -, azt semmi esetre sem erőltette, nem volt képes megrendelésre dolgozni.) Kihasználva a vikingek lankadatlan vándorlási kedvét, portyázásait, a történetek helyszínében sem ragaszkodott a brit partokhoz vagy a skót vadonhoz. Így eshetett meg, hogy az A király szolgálatában című novellában eljuthatunk egészen az indiai partokig.

"...Ő képviselte a hajdan hatalmas Róma utolsó, messzi maradékát, a barbárság árjával birkózva, mely egyetlen vörös szökőárban nyelte el a birodalom többi részét. Cormac, bár általában hamisítatlan gael ellenszenvet táplált kymri rokonai iránt, megsejtette ennek a bátor, hiábavaló küzdelemnek a hősi emelkedettségét, és még Wulfhere-t is lenyűgözte kissé, amikor a brit király messzire tekintő szemébe nézett. Itt egy nép, amelyik hátát a falnak vetve, elkeseredetten küzd az életéért, és közben hasztalan igyekszik fenntartani egy örökre letűnt kor kultúráját és eszményeit. Róma istenei elenyésztek a gótok és a vandálok kíméletlen csizmái alatt. Lenhajú vademberek uralkodtak a hajdanvolt cézárok bíbor csarnokaiban. Csak ezen a távoli szigeten ragaszkodott egy maroknyi romanizált kelta a tegnap hagyományaihoz."

A második rész - Cormac Mac Art - a teljes ciklust tartalmazza. Mind a két novellát és a két töredéket, amikből egyébként semmi nem jelent meg az író életében. A Cormac-ciklus és a pikt-sorozat között több találkozási pont is van. A két novella-lánc történelme közt több emberöltő is eltelt, így azonos szereplőkről persze nem beszélhetünk, de látszólag Cormac bármerre vetődik, valaki előbb-utóbb keresztezi az útját Mak Morn vérvonalából. Ezért a történelmi vezérlőszál megmarad, és az olvasó könnyedén követheti a történelem változásait a sanyarú sorsú nép történetein keresztül. A Cormac novellákban találhatóak talán Howard legnagyszabásúbb (vagy leghosszabb) harci jelenetei is. A tenger tigrisei az a novella, aminek két lezárása is olvasható a kötetben. Az első Richard Tierny tollából való, és a szerkesztői kommentár szerint "hiányzik belőle Howard szelleme", és a "vérbő akciójelenetek sem tudják palástolni a szereplők elszíntelenedését". Nem akarok vitába szállni ezzel a két állítással, inkább csak kiegészíteném még egy aprósággal. Onnan, amikortól Tierny "átvette" a novellát Howardtól, MINDENKINEK eltört vagy elpattant a kardja pár oldalon belül! Ez már kínos és bosszantó volt, hogy mindig így akarta növelni a feszültséget. Egy dolog jó volt a befejezésében, méghozzá, hogy visszahozott egy jól ismert pikt szereplőt a Mak Morn-ciklusból, még összébb fűzve a szálakat a két sorozat között. A második befejezést David Drake követte el, és "hű marad Howard szelleméhez", bár "letér a Howard által kijelölt ösvényről". Azzal most is egyetértek, hogy ebben a változatban Cormac és Wulfhere karaktere sokkal hihetőbb, nyersebb - "A cél szentesíti az eszközt!" - marad, és nem civilizálódnak egyik mondatról a másikra hirtelen egy nagyot, de a történet fordulata messziről kiszagolható és sablonos lesz. Egyetértek Drake önértékelésével, miszerint Howard valószínűleg nem így fejezte volna be az írását. A kettő szerencsés kombinációjával viszont elégedett lehetett volna. A véres menyegző a második teljes Cormac novella, és minden fordulata élvezetes volt. Egyedül csak azt nem tudtam eldönteni, hogy az ebben szereplő Hakon az vajon ugyanaz a Hakon-e, akit az első rész A viking című írásából már megkedveltünk? Várok egy kis szerkesztői segítséget... :)
Az utolsó Cormac novellatöredék A förtelem szentélye, és kétség kívül hozzájárult azokhoz a találgatásokhoz, gyanúsítgatásokhoz, hogy Howard vallásellenes lenne. (Műveiben kétség kívül érezni, hogy ellenérzései vannak a kereszténységgel szemben, de azt ne felejtsük el, hogy hősei barbár korok és barbár népek gyermekei, akik közül senki nem keresztény - esetleg még a puritán Solomon Kane kivétel lehet -, sőt! Álságosan hatna, sőt nevetségesen, ha ezen szereplők szájába kereszténységet dicsőítő szólamokat adna.) Ennek a novellának is két végét olvashatjuk, és igazából mindkettő tetszett. Az első pont a lovecrafti áthallások miatt, míg a második a frappáns, szűkszavú tömörsége miatt.

"Az emberi emlékezetben élő történelem kezdete előtt sötét korszakok ásítanak, melyekről talán jobb mit sem tudni."

A harmadik rész - James Allison - történetei igazából már csak alig-alig kapcsolódnak a viking történetekhez. A novellákat Jack London - Kóbor csillag című műve ihlette. A James Allison történetek főhőse egy féllábú, nyomorék régész, aki álmaiban előző életeiből lát részleteket. Ő Hunwulf, az aranyhajú aesir, Asgard harcosa - ennyi a viking kapcsolódás tehát -, aki egy irtózatosan jó, hamisítatlanul lovecrafti novellában - A Félelem Kertje - találkozik a szárnyas "emberrel", aki egy ember előtti korszak utolsó hírmondójaként maradt a Földön. De ő Martalóc Bane is, a vanir portyázó a Sötét korszakokban, aki egy olyan stygiai varázslóval kénytelen életre-halálra megküzdeni, akivel évezredekkel később Allisonnak is újra meggyűlik a baja. A történet lezárása - és a magyarázat Allison lélekvándorlására - zseniális. Kár, hogy az Allison ciklus ennyire rövid, és azt sem értem, hogy a szerkesztői felvezetőben említett másik három Allison-töredék miért nem fért még bele ebbe a rövidke kötetbe, de talán majd egy másikban benne lesz. Mindenesetre ezek a hányatott sorsú novellák is Howard dicsőségére vállnak. Sikerült úgy megírnia, hogy akár a Kóbor csillagba is beilleszthetők lennének minimális történeti átszerkesztéssel - bár ez nem volt cél persze, inkább csak tisztelgés a kedvenc könyve előtt.

A MesterMűvek sorozatot még mindig ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó fantasyket!

Sötét birodalmi induló

Rőt romlásban kürt szava harsog,

Földre leszórva fehér koponyák;

Sötét urunknak emeljük a zászlót,

Letiporjuk Isten vaskapuját!

Dől le a templom, kórusa lángol,

Húnynak a fények, fog vicsorog -

Tépd ki a kisdedet anyja hasából,

Gyújtsd föl a szentélyt, öld a papot!

Feketén zárul az éjszaka rájuk,

Isten igéje hiába velük;

Feketén vonva vég-nyoszolyájuk,

Rettenet árnya szemfödelük.

Emeld poharad büszke nagyúrra,

Lenn aki trónol az árnyak ölén -

Éji folyó hol fut tova zúgva,

S ciprus sóhajt bakacsinfeketén.

Szűzi sikoly szárnya fel az égre,

Elnémul az ajkon minden ima;

Démoni táncban süt seregünkre

Leprafehéren a hold sugara.

Harsona bődül, omlik az oltár,

Lándzsahegyünkön kisbaba rí;

A pokol ádázul tátja a torkát -

Mi vagyunk ma a világ urai!

Hannu Rajaniemi - Kvantumtolvaj

Hannu Rajaniemi - Kvantumtolvaj

(Jean le Flambeur 01.)

Hannu Rajaniemi - The Quantum Thief
(Jean le Flambeur 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 392 oldal
Műfaj: sci-fi, cyberpunk
Fordította: Juhász Viktor
Linkek:
A Jean le Flambeur sorozatba tartozó szereplők listája és egy rövid kis magyarázata/értelmezése is néhány történet-szilánknak [Érdemes ránézni!]
Díjak:
Tähtivaeltaja-díj győztes, 2012
(Adott évben a legjobb Finnországban megjelenő sci-fi könyvért járó díj.)
Locus-díj jelölt, 2011 [Legjobb elsőkönyves szerző]
John W. Campbell emlékdíj jelölt, 2011

Tartalom:
Jean le Flambeur kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lovasít meg a jövőbeli Naprendszer egzotikusan különc társadalmaiban. Élő legenda, aki egyszer mégis rajtaveszt, és utána hosszú időn át egy virtuális börtönben kénytelen saját másolataival halálos párbajokat vívni.
Egészen addig, amíg egy titokzatos lány és még rejtélyesebb megbízója ki nem szabadítja… azonban a jótettnek ára is van, és ezzel kezdetét veszi Jean le Flambeur eddig legnagyobbnak ígérkező kalandja. Irány a Mars, ahol egy vándorló városban egyszerre kell felkutatnia régi önmagát és kicseleznie egy zseniális ifjú mesterdetektívet, a tét pedig sokkal nagyobb, mint elsőre azt bárki gondolná.

Hannu Rajaniemi (1978 - )

Az alig kimondható nevű fiatal Hannu Rajaniemi 1978-ban Finnországban született. Foglalkozását tekintve kutató-matematikus, a fizika doktora, akinek kedvenc témája - és kutatási területe - a húrelmélet. Jelenleg is tudományos területen dolgozik, hiszen saját cége, az Edinburgh-i székhelyű ThinkTank Maths vezetője. Novellái 2003 óta jelennek meg hazájában, de első regénye csak 2010-ben jelent meg (angolul). Ismert fabulának számít már, miszerint irodalmi ügynöke a regény első 24 oldalának elolvasása után ajánlott neki három kötetre szóló szerződést. A Jean le Flambeur mestertolvaj kalandjairól szóló trilógia második része - A fraktálherceg - tavaly jelent meg külföldön, hozzánk pedig áprilisra hozta el az Ad Astra Kiadó.

Tavaly, majdnem pontosan egy évvel ezelőtt (hogy repül az idő) még nem sikerült beszuszakolnom a frissen alakult Ad Astra Kiadó debütáló kötetét az elolvasott könyvek közé, de ettől függetlenül nagyon is érdekelt, milyen kalamajkákba is kerül a magabiztos zsivány a Marson. A második rész közelgő megjelenése pedig újra időszerűvé tette mihamarabbi elolvasását. Arra is kíváncsi voltam, hogy Greg Egan Diaszpórájának olvasása után az a bizonyos bűvös "kvantum" szócska vajon végleg káromkodásként kerül-e be a szótáramba, vagy kibékülünk. ;-)

Az elején finoman szólva sem indult a kapcsolatunk valami biztatóan. Az első huszonnégy oldal elolvasása után én bizony nem adtam volna szerződést az írónak. Van egy pár olyan mozzanat - nevezzük írói fogásnak -, amit általában egy könyvben sem szoktam szeretni. Kiemelt helyen szerepelnek az álomjelenetek, amikor bármi megtörténhet, semmi nem az aminek látszik, ha meg mégis igen, akkor az író egy tollvonással meg nem történté teheti az egész részt. Olcsónak tartom ezt, és a könyv elején, a Börtönben - vagy később és/illetve más könyvekben a cyberspaceben - játszódó jelenetek sokszor tipikusan ilyenek, csak pepitában. Érthetetlenek, elképzelhetetlenek - de persze nem pont ilyennek kellene lenniük? (A Börtön például egy anyagi hely volt a Trojan Neptun övben, egy konkrét Börtön-börtön, vagy egy programba volt bezárva ugyan ott - mintegy loopolva - az agya a tolvajnak? - és - Egyáltalán hogy szöktették meg?)

A kvantumok tehát feladták a leckét most is, nem mondhatom, hogy felfogtam mindent. Az arkhónok leírása és működése - citromos sörbet ízű börtön, pekándiós jégkrém ízű defektálás-minta valamint fahéj ízű Mieli (aki néhol Meili) - viszont visszaadta a lelkesedésem. Beláttam, hogy nem kell mindent azonnal megérteni, ez - sem - az a könyv lesz, ami olvasás közben azonnal érthető. Azonban amíg Egan könyve a matematika és a reáltudományok szépségét akarta nekem megmutatni - Ha, ha, ha - erre semmi esélye sem volt! -, addig Hannu úr könyve költészet. Kicsit mint Ian McDonald A dervisház című könyve (hogy az Ad Astra könyveitől ne szakadjak messzire). Nem próbáltam a folyamatosan feltűnő idegen szavak jelentését - gevulot, gogol, exomemória, pellegrini, szobornoszt (vagy ha már itt tartunk, kvantumcsomókból készült szárnyak, amik tükörfelülete gyémántkemény tűzfallá alakul - WTF is this?) - azonnal megfejteni, hanem hagytam magam a könyvvel sodortatni.

Valóságos felüdülés volt a kvantum-jelenetes részek után, mikor megismerkedünk Isidore-al, a gevoult-álca mögött rejtőzködő tíz éves mesterdetektívvel - aki civilben építészetet tanul az egyetemen -, és a cádikokkal, akik a marsi mozgó város, Labirintus önjelölt igazságosztói. Nem tudom miért van így, de attól még tény, hogyha lehet választani, hogy kinek szorítsak, a törvény őreinek-e, vagy egy öntörvényű tolvajnak, én mindig a rend erőit választom (ezért se szeretem például az Ocean's Eleven-hez hasonló, simlis, heist-alaphelyzetű filmeket). Talán ennek is köszönhető, hogy bár a szívtipró Jean le Flambeur karakterét is sikerült maradéktalanul megkedvelnem - nagy segítség volt ebben a neve, amit nem igazán bírtam mosolygás nélkül olvasni - a könyv vége felé, de az Isidore-os részek már sokkal hamarabb beszippantottak. A könyv többi szereplője közül a beszélő hajó és a Hallgatagok csoportja emlékezetes marad, de sajnos például Mieli és Pixil, a zoku lány nem igazán ragadta meg a figyelmemet.

Jean és Isidore karaktere viszont szerencsére volt annyira érdekes és elvarázsoló, hogy villámgyorsan én is a marsi események közepében találtam magam, és a szemben álló felek - a jók és a gonosz kriptaktőrök - között dúló titkos "cyber"-háború fokozatosan feltárulhatott előttem. A hol lírai finomságú, hol sci-fi regénynél talán valahol el is várt bonyolultságú tech-szöveg mellett szerencsére a történet sem szenvedett csorbát. Ugyan alig tudunk meg valamit a szobornoszt Alapítóiról, és a konfliktus eszkalálódása előtti eseményekről, de amennyi átsejlik az eddig elcsepegtetett információmorzsák mögül, itt még valami nagyon epikus dolog is történhet. Valahol persze már történt is, elég ha csak arra gondolunk, hogy mi is igazából a Labirintus. Ki ne maradjon véletlen, hogy a könyv zseniális ötletek egész tárháza. Kezdve az Idő pénznemként való használatától - elfogy, meghalsz (melyik filmben is volt ez, ja igen, a 2011-es In Time-ban) -, a nemesként majd Hallgatagként leélt életek folyamatos körforgásáról vagy a zokuk (ami egyébként japánul klánt jelent) transzhumán  frakciója, akik tudatukat feltöltve a hálózatba, a jó öreg hálózati játékok utódjaként, kvantum-raideken játszanak és emellett a szobornoszt ellenfelei - hogy csak a legfontosabbakat említsem. A végére igazából egy dolog nem volt a számomra csak meggyőző a könyvben, méghozzá a detektív-szál azon aspektusa, hogy Isidore olyan iszonyú nagy detektív-koponya lenne. Konkrétan rájött, hogy ki követett el egy gyilkosságot, de az elkövető személye annyira egyértelmű volt, hogy még én is rájöttem azonnal, pedig ez nem feltétlenül jellemző rám. Utána meg inkább csak sodródott az eseményekkel. Ettől persze még kedveltem őt, de Sherlock Holmes pozíciója azért nem került veszélybe az űrdetektívtől.

Bár sok minden a helyére kerül végül, azért szép számmal maradtak lezáratlan kérdések, érthetetlen jelenetek. (Mi volt a végén az a rész a kilenc Atlasz típusú Hallgataggal és a kilenc pisztolygolyóval? A múltbeli tudata lőtt, vagy mi?) Ezen kívül a Kvantumtolvaj világának minden technikai szakkifejezése sem adta meg magát lankadatlan figyelmemnek, de hát ez még csak a trilógia első része volt, a folytatásokban valószínűleg sok mindenről lekerül majd a lepel. (Bár ahogy olvasom, abban - jó második részhez méltóan - inkább csak a nyitott kérdések száma nő.) Bár az írónak nem volt kifejezett szándéka, hogy hard sci-fit írjon, ez azért valahogy mégis összejött neki. Ezért is ajánlom a könyvet a nem kifejezetten karakterközpontú könyveket is kedvelő, kitartó, figyelmes olvasóknak, akik nem rettennek meg attól, hogy maguknak kell rájönniük, hogy egyes kifejezések mit is jelentenek, Rajaniemi ugyanis nem fog sok mindent elmagyarázni. Jutalmuk viszont egy szédítő utazás lesz a Marsra... vagy a cybertérbe... és az Alapítókhoz... és a phobosokhoz... és a zokukhoz... és egy Dilemmabörtönbe... és a Jupiterre (ja, nem, az elpusztult)... egyszóval jó pár helyre, ahol nem fognak unatkozni. Én maradok a következő részre is!

A 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (04.18-21.) a szerzővel személyesen is találkozhattok, hiszen az Ad Astra Kiadó jóvoltából most hazánkban dedikálja a könyveit! A dedikálás 04.20-án 15:30 és 16:30 között lesz a B36 standon, míg ELŐTTE ugyan azon a napon 10:30 és 11:30 között a Hess András teremben lesz Poszthumánok és kvantumtolvajok címen egy kötetlen (?) beszélgetés a szerzővel.

Neil Gaiman - Amerikai istenek

Újraolvasó

Neil Gaiman - Amerikai istenek

(10. évfordulós bővített kiadás) 

Neil Gaiman - American Gods
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Szukits, 2003; Agave, 2012
Hossz: 656 oldal
Műfaj: misztikus, fantasy, sci-fi, horror
Fordította: Juhász Viktor
Díjak:
HUGO-díj (2002)
Nebula-díj (2002)
Locus-díj (2002)
Bram Stoker-díj (2001) 
World Fantasy-díj jelölt (2002)
Mythopoetic-díj jelölt (2002)

Tartalom:

Szörnyű vihar közeledik…

Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.

Egyszerűen nem tudom kiválasztani a kedvenc írómat. Nem is nagyon akarom, és szerencsére nem is muszáj. Tíz alá sem tudok nagyon menni, mikor gondolatban számba veszem a lehetséges jelölteket. Legalább kettőnél közülük viszont nem számít semennyire még a téma sem amiről írni akarnak. Gondolkodás nélkül, egy szempillantás alatt ülök neki akár újra és újra bármelyik könyvüknek annyira bízom bennük, annyira tudom, hogy azt kapom, amire vágyok. Ők Stephen King és Neil Gaiman. Kettejük közül King-nél könnyebb érzékeltetni, hogy miről van szó, hiszen mikor kijön egy új horror-könyve, rohanok a boltba, de mikor kijön egy - mondjuk úgy - életrajzi-dokumentum-regénye, amiben "csak" az írói hivatásról, az írásról beszél, akkor... rohanok a boltba. 

Gaiman egyszerűbb eset kicsit, hiszen ő azért általában fantasyt ír, még ha fantáziája annyira gazdag, kifacsart, megdöbbentő és újszerű is (mostanában azért sokszor és egyre több helyről hallom, hogy egy történetet ír meg újra és újra, valamint, hogy a Sosehol óta (1996) nem írt igazán jó, egyedi könyvet - így az Amerikai istenek (2001) is csak egy másolat), hogy a fantasy-irodalom megújítójának is nevezték. 

"Minden óra sebet ejt rajtad. Az utolsó végez veled."

Neil Gaiman (1960 - )

Nem olvastam még az összes Gaiman könyvet sajnos (az Anansi fiúk például jelenleg nagyjából beszerezhetetlen, pedig ugye kvázi előzmény-regényről lenne szó), ezért nem tudom, melyik tábornak van igaza. De az Amerikai isteneket most olvastam másodszor - persze először ebben a formában, mint a 12.000 szóval kibővített jubileumi változat - és ugyanakkora élmény volt, mint először kézbe venni anno 2003-ban. Egyébként itt meg is jegyezném, hogy biztosan igaz a regény kibővítése - hisz az előszóban maga Gaiman mondja el az okokat, miért volt rá szükség -, de a szöveg annyira egynemű, hogy meg nem tudnám mondani, melyek voltak a bővített részek. Gondolom kis Google-kutatással hamar rá lehetne jönni, de igazából mindegy, hisz így kerek egész a mű. Kicsit én is féltem a kibővített változattól, hogy nem adja majd azt az élményt, mint régen, de megnyugtatásul közlöm a többi még tartózkodó olvasóval, hogy nyugodtan elolvashatják, a mű szenzációs maradt még mindig!

Az író szerint a könyv műfaja behatározhatatlan, erre utal az is, hogy azok a kritikusok, akik hivatásszerűen foglalkoznak az irodalommal, a legnevesebb fantasy, sci-fi és horror díjakat is ennek a regénynek adták. Bár nem sajnálom Gaimantől egyik díjat sem, de klasszikus sci-fi elemeket nem igazán fedeztem fel a könyvben és a horror-regények eszköztárai is csak nyomokban találhatóak meg benne. 

"...Nekem van egy testvérem. Azt mondják, ha összeraksz minket, egy személyt kapsz, érted? Fiatalkorunkban nagyon szőke volt a haja, nagyon fényes, és az emberek azt mondták, ő a jó. És az én hajam nagyon sötét, sötét volt, mint a tiéd, és az emberek azt mondták, én voltam a gazember, érted? És most eltelt sok idő, és a hajam szürke lett. Az ő haja is, gondolom, ősz. És megnézel minket, és nem tudnád megmondani,  ki a fény, és ki a sötétség."

Most nézem, hogy lassan már ott tartok, hogy "egyszerű" fantasyként nézek a regényre, ami bár messze nem negatívum nálam, de itt mégis jóval többről van szó. Az Amerikai istenek folklorista elemekkel gazdagon átszőtt road-regény, egy hihetetlen utazás története, amiben Árnyék bejárja Amerika nagy részét, az "ismert földek"-től kezdve a "kárpit mögötti" helyeken és az álmain át lelke legmélyebb zugaiba. Utazása minden, csak nem önkéntes, a körülötte folyó eseményekből eleinte semmit nem ért, amit igen, azt is csak felszínesen vagy egyenesen rosszul. Ehhez az utazáshoz adja a hátteret az ősi és a modern istenek közt kitörni készülő csatározás, aminek Árnyék hirtelen a középpontjában találja magát.  

Megfelelően grandiózus a sztori Gaiman ezidáig leghosszabb terjedelmű és talán legfontosabb írása számára, de egy jó ötlet még nem emel kultikus magasságokba egy művet, azt jól is kell megírni. Szerencsére pont ez Gaiman [és King] egyik legnagyobb erőssége (amit a poszt elején akartam kihangsúlyozni, aztán ide került végül), nevezetesen, hogy erőlködés nélkül elvarázsolja az olvasóját. A prózája olyan könnyed, mondanivalója olyan világos, a fantáziája annyira bámulatos, a gondolatai mély értelműek, elgondolkodtatóak, karakterei ÉLŐK, párbeszédei sziporkázóak, leírásai meghökkentőek és gazdagon illusztráltak, történetvezetése csavaros, csapongó és jórészt kiszámíthatatlan. Gaiman valóban választott foglalkozásának egyik legnagyobb mestere.
Elkezdtem olvasni a könyvet, és amikor először felnéztem, jóval túl voltam a felén! (Pedig mostanában ez nem igazán szokott összejönni nálam.) Tiszta élvezet volt olvasni a könyv minden sorát.

"...Árnyék az őzgida tetemére pillantott. Ha igazi erdőjáró lenne, most hasítana magának egy szelet húst, és megsütné a gallyakból rakott tűzön. Ehelyett leült egy kidőlt fatörzsre, megevett egy Snickerst, és tudta, hogy nem igazi erdőjáró."

Bár a fentebb leírtak mind igazak, és szerettem Árnyék és Szerda karakterét, közös központi történetüket, de még ennél is jobban azokat a részeket, amik konkrétan a világ különböző népeinek isteneiről, mitológiai alakjairól, héroszairól szóltak - és evolúciójukról. Hogyan születtek meg, hogyan kerültek át az Újvilágra és miután - csaknem - elfeledték őket, hogyan maradtak fenn, hogyan "hódoltattak maguknak" és mégis, mi a fenét csináltak valójában ebben a számukra olyan ellenséges helyszínen és korban. Ugyan csak a könyv hátterét adják, színesítik a könyv mitológiáját, de például az első viking telepesek, a kikapós cornwalli lány vagy a dzsinn története - beágyazott mini-novellák képében - nagyszerűen vezetik fel a későbbi Lakeview környéki események mozgatórugóit.

"...majd hadonászva megpróbálta elmagyarázni az ír istenek történetét, akik egymást követő hullámokban érkeztek Galliából és Spanyolországból és minden átkozott helyről a világon, és minden egyes hullám átalakította az előző isteneket trollokká meg tündérekké meg mindenféle átkozott teremtménnyé, amíg meg nem érkezett maga az Anyaszentegyház, és Írország összes istenéből ukmukkfukk tündér lett vagy szent vagy halott király..."

Igazi road-regényhez méltóan a szereplők rengeteg helyszínre ellátogatnak, köztük olyan "kultikus" helyekre, amelyek létezéséről sem igen hallott az átlag magyar olvasó (Ház a sziklán, Sziklaváros), ám a jubileumi kiadás előszavában a szerző maga biztosítja az olvasót, hogy a regényben szereplő helyek között alig találni kitaláltat (a cselekményre ez valószínűleg - és remélehetőleg - már nem áll).

A könyv fordítója ugyanaz a Juhász Viktor, akinek a 2003-as változatot is köszönhetjük, ami igencsak szerencsés. A fordítóval egyébként a Könyvesblog készített egy interjút pont a regény kapcsán. A könyv borítója szerintem jól sikerült - messze jobban, mint pár külföldi próbálkozás -, bár azt nem tudom, hogy Gaiman könyvei miért nem értek meg egy egységes, keményfedelű "életmű-kiadást", de ezt az Agavénál valószínűleg jobban tudják.

A könyvből Amerikában létezik egy erősen korlátozott, 750 példányszámú limitált kiadás, amiről szó esik az előszóban is. Nos a cirka potom 200.000 forintért árult könyvcsodáról itt látható pár jó kép. Magyarországon vajon van belőle valakinek? Elfogadnám! :)

Az Amerikai istenek szerintem tipikusan olyan könyv, amit nem lenne túlságosan nehéz - jól! - vászonra vinni. Az író is szeretné filmen látni a művét és évek óta tartja magát a pletyka, hogy lesz is belőle valami. Ha minden igaz, 2013-ban el is kezdődik a forgatás. Az HBO sorozatban gondolkodna, de nincs még a gyártó sem lefixálva. Azért már előre: ujjak keresztben! A könyv folytatása is be lett ígérve, azt is több mint tíz éve várjuk, lassan lehet, hogy lesz is belőle valami (talán pont az utószóban megemlített kínai élményeiről (kínai istenekről?) szóló könyve lesz az?

Könnyű dolog megmondani, kinek ajánlanám a könyvet. Mindenkinek, aki nem fél használni a fantáziáját és készen áll arra, hogy egy könyv felforgassa a világát.

A recenziós példányért nagy köszönet az Agave Könyveknek!

Értékelés: 10/10

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar:
My Travels with Al-Qaeda
The Last Osama
Wrong Number

Magyar kiadás: Ad Astra Kiadó, 2012

Hossz: -

Műfaj: alternatív történelem, groteszk, dráma, novellás

Fordította: Körmendi Ágnes, Horváth Norbert, Juhász Viktor

Letöltés: Ad Astra Kiadó

Tartalom:

Oszama bin-Láden és az Al-Kaida mintha követné Lavie Tidhart, aki 1998-ban Dar es-Salaamban tartózkodott az amerikai nagykövetség elleni merénylet idején, és kicsin múlott, hogy feleségével elkerülték a 2004-es Sínai-félszigeten történt és a 2005-ös londoni bombatámadásokat. Az események végül a több díjra jelölt Oszama című regény megírására ösztönözték, ám emellett három novella is elkészült, melyek mindegyike Oszama bin-Ládennel foglalkozik, igaz, más és más formában. Ezt a három novellát gyűjtöttük össze ingyenes e-könyvünkben.

Fél évvel az Ad Astra Kiadó elindulása után, precízen bekalibrálva a hatásos időpontot, ma, 2012.09.11-én (pontosan az emlékezetes terrortámadások tizenegyedik évfordulóján ) jönnek ki hatodik könyvükkel, ami a keresztségben az Oszama címet viseli, és az Al-Kaidáról és vezetőjéről, Oszama bin Ladenről fog szólni (gondolom) a fikció eszköztárát is masszívan bevetve.

Lavie Tidhar (1976 - )

A több díjra is jelölt regény megjelenésének alkalmából a kiadó számomra rendkívül szimpatikusan (és váratlanul) magyarul - és ingyen - elérhetőve tette az izraeli szerző három novelláját is. A művek kizárólag elektronikus formátumban jelennek meg (úgy tűnik.)

Ennyi tehát, amit eddig is tudható volt, lássuk a három novellát.

Az első novella rögtön a címadó mű, az Utazásaim az Al-Kaidával című. Rövid, a teljes ebook 18%-a kb. Sajnos minden ismérvét tartalmazza egy olyan könyvnek/novellának, amit nem szeretek. [:)] Se füle se farka, a két főszereplő egyszerre három helyen és idősíkban is jelen van - egy mondaton belül. Rímtelen versek. A történetben nincs is igazi történés, a szereplőktől függetlenül - bármerre mennek épp a világban - valamit felrobbantanak, valami kigyullad. Fél mondatot ha pazarol ezekre az eseményekre a szerző, gondolom azért, mert a karaktereinek (saját magának és a feleségének) is kb. ennyi beleszólásuk volt a körülöttük történő terrortámadásokba. Annit még megtudhatunk, hogy az al kaida annyit jelent, kiindulási pont, bázis.

Egy szó mint száz, ha hasonló stílusú lesz a könyv is, bajban leszek! Műfaj? Nem tudom, de nem tetszik. Inkább csak érzések, szagok és színek. [4/10]

A második novella, Az utolsó oszama már egy hosszabb lélegzetű mű (37%-a az ebooknak). Bár néhol használ még szürrealista - vagy legalábbis az Oszama című könyv olvasása nélkül szürrealistának tűnő - képeket, mégis sokkal jobban tetszett, mint az első mű. Itt is van két "idősík". Az egyikben az oszama-vadász Mike Longshott western-ízű kalandjaiból kapunk egy kis ízelítőt, és választ arra, miért nem elég a terrorista-fenyegetés megfékezéséhez az, ha a mozgalom vezéréből - egy nemzeti hősből - mártírt csinálunk, amivel csak az ellenállás csíráit terjesztjük el még jobban. A közbevetett részekben - a courier betűtípussal szedettekben - pedig maga az író magyarázza el, miért kellett megírnia az Oszamá-t. Ha a második és a harmadik novella közt is lesz egy akkora ugrás, mint az első és a második közt - és ez a minőség megmarad a könyvre is -, akkor már lehetséges, hogy tetszeni fog a könyv is. Műfaj? Dráma, alternatív történelem. [6/10] 

A harmadik novella a Téves szám címet kapta és nagyon rövidke írás volt, alig az ebook 11%-a. Jobb volt, mint a második, teli rövid, humoros részekkel, és kicsit groteszk, kafkai képekkel. A csattanója különösen tetszett. Műfaj? Mondjuk legyen groteszk skicc. [7/10]

Az ebook többi részében megtalálható az Oszama regény tartalma, a külföldi kritikák méltatásai és egy hosszabb részlet a könyvből (gyanítom az eleje), de azt nem olvastam el, majd a könyvvel egyszerre. Valamint egy rövid életrajz a fiatal íróról és egy szerkesztői levél, amelyben az Ad Astra Kiadó elkötelezettségét erősíti meg a papíralapú és az elektronikus könyvkiadás mellett és a kemény másolásvédelem ellen.

Az ebookban körülbelül 15-20 helyesírási hibát találtam (de lusta voltam jegyzetelni), de itt máris látható az elektronikus könyvkiadás egyik előnye. Az ebookban talált (és a kiadónak jelzett hibák) ugyanis könnyedén javíthatóak és a felhasználók egy egyszerű - kiadói - verziófrissítéssel (és újra letöltéssel persze) már egy hibátlan/kevesebb hibát tartalmazó verzió boldog tulajdonosai lehetnek. (A borító nagyon tetszik - és külön jó, hogy ugyanaz, mint a regényé!)

Bár ezektől a novelláktól nem estem épp hanyat - de ingyen lónak se nézzük a fogát, ugye? -, azért biztos vagyok benne (de legalábbis remélem), hogy a könyv ezeknél a rövidke kis szösszeneteknél jóval élvezhetőbb lesz. Például nekem egyáltalán nem jött át a noir-os hangulat egyik novellában sem, (talán kicsit pont az elsőben) pedig arra számítok, hogy csak jó lehet, illetve az alternatív világról sem tudhattunk meg szinte semmit, hogy miben is más pontosan, mint a mi jól ismert kis világunk.

Értékelés (átlagolás után): 6-os (alá)/10

M. R. James - Szellemjárás Angliában

Montague Rhodes James - Szellemjárás Angliában

(MesterMűvek - Klasszikusok - 02.)

 

Montague Rhodes James - Szellemjárás Angliában
Eredeti megjelenés: Delta Vision, 2011
Hossz: 376 oldal
Műfaj: horror, szépirodalom, misztikus, vallás, novellás
Fordította: Csigás Gábor, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Körmendi Ágnes, Sárközi Gergely, Sellei György

Tartalom:

Az angol természetfölötti irodalmat Magyarországon kevésbé ismerik az amerikainál, talán mert nem annyira harsány és hatásvadász.

Egyik legnagyobb mestere Montague Rhodes James volt, ez a derűs kedélyű cambridge-i tudósember, aki elsősorban barátai szórakoztatására írta elbeszéléseit, minden évben egyet, karácsonyesti felolvasásra. Ő teremtette meg a régiségbúvár rémtörténet hagyományát, melynek fókuszában többnyire valamely titokzatos múltbéli relikvia áll, hősei pedig nem rettenthetetlen kalandorok, hanem – a szerzőhöz hasonlóan – tudósok és talányok megfejtői.

Ezek a gazdag kultúrtörténeti összefüggésbe helyezett novellák nem sokkolják véres jelenetekkel az olvasót, inkább a képzelőerejére hagyatkoznak: a feszültség lassan, fokról fokra növekedik bennük, az egymást követő baljós epizódokból táplálkozva. A tetőpont azonban sohasem marad el, és óhatatlanul megrázó erejű: James démonai és szellemei felfoghatatlanul gonoszak és idegenek, a velük való szembesülés kitörölhetetlen nyomot hagy a hősökben.

James műveit számtalanszor adaptálták filmre, televízióra, színpadra és hangoskönyvre, olyan színészek közreműködésével, mint Christopher Lee. Angliában a patinás egyetemi kiadók gondozásában jelennek meg, tanulmányokat írnak róluk, a szövegekkel filológusok foglalkoznak. Magyar nyelven ez az első önálló kötete, melyet függelékkel és bőséges jegyzetapparátussal ellátva bocsátunk az olvasóközönség elé, minden elbeszéléshez külön bevezetőt mellékelve.

"Dr. James, könnyed stílusa dacára, a legdöbbenetesebb formában idézi föl bennünk a félelmet és a borzadályt, s e sötét irodalmi tartományban kétségkívül egyike azon keveseknek, akik valódi alkotóerővel bíró mesterként fognak állni az utókor előtt."

H. P. Lovecraft

A jelenleg futó ilyen-olyan könyvsorozatok közül a DV MesterMűvek sorozatában megjelenő könyveket várom talán a legjobban. A sorozat indulásakor láttam, mely szerzők műveit fogják benne megjelentetni, és kivétel nélkül mindtől sokat vártam. A már ismert szerzők - Robert E. Howard és Sir Arthur Conan Doyle - könyvei azt a szintet hozták, amit gondolatban elvártam tőlük (vagyis Howarddal elnéző voltam már előre), Jack London kissé alulteljesítette reményeimet, de ennek oka valószínűleg a túlzott elvárás lehetett, hiszen igazából az sem volt rossz könyv, csak az általam már ismert novelláihoz viszonyítva.

M. R. James (1862 - 1936)

Na de itt van ez az "ismeretlen" angol író - M. R. James, aki nem is elsősorban író, hanem egy vidéki lelkészcsaládból származó bölcsészdoktor, tudós, aki 1930-ban megkapta az Order of Merit-et, a legmagasabb brit értelmiségi kitüntetést, világhírű kutató és előadó -, akinek novelláihoz a kedvenc horror szerzőm írt magasztaló sorokat - ez vajon mennyire fog tetszeni? Ez volt a kérdés, a megválaszolását idő hiányában mégis mostanáig húztam.

Azoknak, akik nem akarnak sokat olvasgatni, előre elárulom, hogy kár volt állandóan tologatni egyre hátrébb az olvasási listán Jamest, mert amit a fülszövegben a kiadó ígér, most meg is tartja!

A blogon lévő novelláskötetek ismertetésekor már "megszokhattátok", hogy minden novellát külön-külön értékelek, na erre most nem nagyon lesz szükség, ezért el is marad. A művek mindegyike nagyjából azonos - magas - minőséget hoz. Mindre jellemző, hogy komótosan van felépítve a cselekmény valamirevaló akció nélkül, szóval a pörgősebb könyvek tisztelői talán nem találják meg benne a számításukat, ám a viktoriánus romantika, a gótika kedvelői nem csalódhatnak. A művek megértéséhez (teljes pompájában való élvezetéhez) jelentős - iszonyúan nagy! - háttértudásra lenne szükség (főleg vallási és kultúrtörténeti témában), de a könyvben található - kb. - 300 (néhol igencsak hosszú) szerzői, fordítói és szerkesztői lábjegyzet nagyban megkönnyíti a könyv megértését. Iszonyatos nagy munka lehetett a kiadónál már csak a könyvben található bibliai idézetek, hivatkozások, ókori és középkori könyvek beazonosítása és azokhoz valami épkézláb kommentár összegyűjtése is - már az sem titok ezek után, hogy a következő M. R. James kötet, a Sötét örökség (nagyon várós lett!!!)  miért van még mindig csak előkészületi fázisban hónapok óta! (Ja, és hogy miért kellett ehhez a pár novellához HAT fordító az sem titok már!) :)

Nos, kitartást hozzá, remélem abban is ennyire durván informatívak lesznek a lábjegyzetek, mint ebben!

A St. Bertrand de Comminges-i krokodil

Az egyenletes színvonal miatt egyetlen kedvenc novellát nehéz is kiemelni, de azért megpróbálom. Nem tudok kiválasztani csak egyet-kettőt! Azok tetszettek a legjobban - és pont ezért a tulajdonságáért -, amelyekben a valóság kézzelfoghatóan megjelent. Arra gondolok például, hogy amikor az Alberic kanonok metszetkönyve című novellát olvastam és benne volt, hogy a St. Bertrand de Comminges-i katedrálisban - ahol a mű játszódik - van egy kitömött krokodil, ami a falon lóg. Nos a Google-járat segítségével azonnal repültem is a katedrálishoz és megnéztem - az éppen olvasott novella - helyszínét, összevethettem a leírásokat a valósággal - és mivel James fizikailag is volt ott anno, minden részlet klappolt. Meglett a krokodil is! :) Hasonló témájú - természetfölötti, horror - könyvben ez meglehetősen ritka, pedig nagyon jól működik, hiszen James novelláiban a szereplők kétlábbal a Földön járó tudósok, akikkel nem iszonyatosan látványos természetfeletti dolgok történnek (mint pld. Lovecraftnál), hanem csak egy "kisebb" furcsaság, ami épphogy csak meg nem magyarázható (bár azért sokszor halálos), így az olvasó a végén könnyen jut arra a végkövetkeztetésre, hogy a színtiszta igazat olvasta, mint például konkrétan az Elrabolt szívek című novella előtti kis magyarázatból kitűnik, hogy az angol kisvárosban - Lincolnshire-ben - játszódó történet megjelente után az ott lakó népek levélben érdeklődtek a szerzőtől, hogy valóban megtörtént esetet írt-e meg!

A rettentő sok hasonló - valósággal egyező - részlet szerepeltetése miatt (történelmileg hiteles adatok, személyek) és a különlegesen megragadó írásmód és hangulat miatt letehetetlen a könyv.

A rizs és a só évei-nél írtam már, hogy a vallás engem sosem mozgatott meg igazán, de - úgy mint ott -, ebben a könyvben sem untam egy percig sem. Még a Függelékben szereplő, tisztán bibliai történetet sem (Salamon és a démonok v. Salamon király testamentuma), sőt - igen hiányos - bibliai (és építészeti) ismereteim is sokat fejlődtek a novellák - és jegyzetek - elolvasása után.

A természetfeletti irodalom kedvelőinek, valamint a vallási iratok (főleg az apokrif iratok) után érdeklődőknek és régiségbúvár-lelkülettel megáldottaknak melegen ajánlott. Az írások "rettegés-faktora" nem igazán jelentős, szóval az ne tántorítson el senkit, hogy "én nem olvasok horrort, mert...", ezek nem sima horrortörténetek!

Tartalomjegyzék

Előszó
Elrabolt szívek
Alberic kanonok metszetkönyve
A rézkarc
A kőris
A tizenhármas szoba
Magnus gróf
Csak fújd meg sípod, s én tüstént jövök, fiam
A steinfeldi apát kincse
Iskolapélda
A barchesteri katedrális padjai
A rózsalugas
A Middoth traktátum
A rúnák idézése
A Martin-zug

Függelék
Salamon és a démonok
Salamon király testamentuma
A pókok menete
Éjszaka a kápolnában
Meg Gaffaw tragédiája

Értékelés: 9/10

Linkek:
Wikipedia
Moly
Goodreads

Sir Arthur Conan Doyle - Jobb nem firtatni

Sir Arthur Conan Doyle - Jobb nem firtatni

(MesterMűvek - Klasszikusok 05.)

Megjelenés: Delta Vision Könyvkiadó, 2011
Hossz: 342 oldal
Műfaj: szépirodalom, horror, misztikus
Fordította: Boza Gergely, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Nagy Gábor, Pócsi István, Sárközi Gergely, Tamás Gábor

Tartalom:

Sir Arthur Conan Doyle-t a hazai olvasóközönség leginkább Sherlock Holmes atyjaként ismeri, pedig sokoldalút és maradandót alkotott a természetfölötti irodalom terén is. Régiségbúvár rémtörténeteiben – melyek többek között az első múmiafilmet ihlették – a történelem és az egyiptológia iránti érdeklődése nyilvánul meg; spiritiszta novelláiban saját személyes tapasztalatait dolgozza fel a szeánszokról, a médiumokról és a szellemidézésről; hátborzongató tengerészhistóriáiban egyebek mellett magyarázatot kínál a Mary Celeste kísértethajó titokzatos esetére; kegyetlen meséiben (contes cruels) arról fest végletes képet, hová fajulhatnak a sötét emberi szenvedélyek; modern rémtörténeteiben pedig a tudományos-technológiai haladás vívmányaiban rejlő ijesztő lehetőségekkel játszadozik. Kötetünk reprezentatív betekintést nyújt munkásságának e kevésbé közismert, ám annál figyelemreméltóbb szeletébe, a MesterMűvek hagyományai szerint minden elbeszéléshez külön bevezetést és magyarázatokat mellékelve.

„Arthur Conan Doyle mindmáig az egyik legkedveltebb írónk; műveit világszerte érdeklődéssel – és olykor megszállottsággal – olvassák.” - Russell Miller

Sir Arthur Conan Doyle (1859 - 1930) 

Doyle Sherlock Holmes történetein nőttem fel régen - mint oly sokan mások is -, de más magyarul megjelent könyvét (Az elveszett világ) is olvastam. Ezek közt nem volt olyan, amiért ne vesztem volna meg, volt több, amelyet kétszer is elolvastam. Nagy örömmel láttam tehát, hogy a MM sorozat berkein belül - amiért hála az égnek és a DV Kiadó munkatársainak (várom a dark és a fantasy al-csoportot is!) - kijön egy válogatás Doyle - nem Sherlock Holmes - novelláiból. Amennyiben jól emlékszem, az írótól kapunk még köteteket a sorozat berkein belül!

Néhány novelláskötetnél itt a blogon már elég jól bevált a novellánkénti külön értékelés, és nekem is jobb így, később jobban tudok majd visszaemlékzni arra, mely novellák feleltek meg jobban az ízlésemnek, ezért most is így fogom megírni a posztot.

Nem leszek szőrös szívű, ezt már most előre tudom, valamint, hogy jönnek a MM sorozat további kötetei is!

I. Régiségbúvár rémtörténetek

Thot gyűrűje (The Ring Of Thoth - 1890)

Az első altípusba tartozó nyitó novella igazi szomjoltás volt. A - gyakorlatilag - halhatatlan egyiptomi meséjének minden sorát élveztem. Borzongási faktor nem volt benne - de nem is volt célja az írónak a félelemkeltés -, inkább hatott a mesélés szintjén, ott viszont remekelt. A mesélés módja, a nyelvezet manapság is simán megállja a helyét, semmi nehézséget nem okoz olvasni - hogy ez mennyiben a fordító érdeme is, az jó kérdés.

Értékelés: 9/10

A 249. számú tétel (Lot No. 249 - 1892)
Kicsit hosszabb novella, ami kicsivel nehezebben indul be, mint az első, de aztán nincs megállás, hogy ezzel az elcsépelt szófordulattal éljek. Ez a novella volt az őse az összes múmiás mozgóképnek, ami készült az Álogyárban. A szereplők bemutatása itt nagyobb hangsúlyt kap, de kidolgozott háttértörténet persze itt sincs - nem is kell mondjuk -, de hiába írják, hogy Kipling azt mondta, hogy miután elolvasta ezt a művet, lidércnyomása volt tőle, ebből én nem igazán érzékeltem semmit. Aki borzongásra vágyik CSAK, az lehet, hogy csalódni fog, de egyébként jó volt a történet és főleg jó volt a főszereplő, aki - Doyle szavaival élve -, "nem volt jó ellenségnek"! :D
Értékelés: 8/10

A kínzókamra emléke (The Leather Funnel - 1902)
Saját problémám csak, de nem szeretem azokat a műveket, amelyek az álomvilágban játszódnak, és egyenesen utálom azokat, amelyek "megfejtése" az álmokon keresztül érkezik. Ezeket én valahogy írói csalásnak érzem, hiszen ott nem kell figyelni semmire, az álmokat nem lehet úgysem szabályok közé szorítani, ott bárkivel bármi megtörténhet. Ez sajnos sok írót arra késztet, hogy ne gondolkodjon a történeten, hogy valamennyire "hiteles" mű szülessen, hanem csak összedob valami katyvaszt. Itt szerencsére ilyesmiről nincs szó - igaz csak egy kis része játszódik az álomvilágban.
Maga a novella igazából csak felvezetés a végén a - már megint - jó előre látható csattanóra, de az elbeszélés stílusa miatt ezt is élmény volt olvasni.
Értékelés: 7/10

II. Spiritiszta rémtörténetek

A barna kéz (The Brown Hand - 1899)
Közepes hosszúságú novella, újra semmi borzongató rész nem volt benne, és mivel a probléma megoldása faék egyszerű lett, amit azonnal kitalál bárki, aki olvasott már ilyenfajta művet, ezért kevésbé jónak éreztem, mint az előzőt, viszont a mesélés minősége, stílusa ugyanolyan jó volt, élvezet volt olvasni, ezért nem húzom le ezt sem természetesen.
Értékelés: 8/10

Játék a tűzzel (Playing with Fire - 1900)
Ez nem tetszett, az első fele unalmas volt, ami a második felében is megmaradt, ha jobban belegondolok, bár más miatt volt unalmas mindkét fél. Az eleje a spiritizmussal foglalkozókat érdekelheti max, a végében pedig gyakorlatilag történt valami amit nem szpojlerezek el, aztán elmúlt. Szerencsére nem volt hosszú.
Értékelés: 5/10

Így történt… (How It Happened - 1913)
Ennyi kell egy jó novellához. Jó ötlet, frappáns, rövid, meghökkentő kivitelezés. Ebből az utolsó kitétel mondjuk annyira nem teljesült, mert messziről látszott, mi lesz a vége, de itt még ez sem volt igazán probléma.
Értékelés: 7/10

III. Tengerész rémtörténetek

De profundis (De profundis - 1892)
Hatalmas körmondatokból áll az eleje, amelyeken elég nehéz elmenni, ha fel is akarjuk fogni az értelmüket, de egyszerűen bejönnek a tengerrel, hajókkal, matrózokkal operáló történetek/könyvek, így ez is nagyon tetszett, főleg, hogy a vége volt a legjobb, nem átlagos, könnyen kiszámítható volt, hanem egyedi, valamint a könyv eddigi legjobb mondatát is ez a novella tartalmazta. Ld.: A legjobb idézetek között.
Értékelés: 9/10

A Sarkcsillag kapitánya (The Captain Of The Polestar - 1890)
A novelláról már sok jót hallottam, miszerint Doyle egyik legjobb/leghíresebb nem-Holmes novellája, és ugye tengerészes történet is, ami nálam plusz pont, de lehet, hogy a nagy várakozás miatt - vagy az eddig nem annyira jellemző, de ebben a novellában egyszerűen hemzsegő helyesírási hibák miatt -, de nem tudta hozni az elvárt szintet. Egyáltalán nem volt rossz, olvasmányos volt, de néhol untam.
Értékelés: 6/10

J. Habakuk Jephson beszámolója (J. Habakuk Jephson's Statement - 1884)
Az alaphelyzet ugyanaz, mint az előző novellában, a történet nagy részét naplóbejegyzésekből tudjuk meg, de mégis ez mennyire sokkal jobb, mint az előző. Persze a terjedelem is nagyobb, minden jobban ki van fejtve, ám maga a történet is sokkal érdekesebb, nevezetesen a Mary Celeste rejtélyének ered a nyomába, ami akkor is érdekelne, ha nem Doyle írta volna. :) - Sajnos a helyesírási hibák nem ritkultak!
Értékelés: 9/10

IV. Kegyetlen mesék

Az új katakomba (The New Catacomb - 1898)
Ez a novella - mint a mű előtti kis összegzésbe említik is -, Poe Egy hordó amontillado című művének egy változata. Sajnos a vége totálisan kiszámítható annak, aki olvasott már hasonló műveket - valószínűleg már a címből és a Poe novella felemlegetéséből meg tudják mondani sokan, miről szól és mi lesz a vége -, de ez nem baj, a maga idejében igencsak népszerű lehetett, hiszen egyébként a már megszokott és megszeretett, stílusosan megírt novelláról van szó, ami ördögien gonosz tartalma dacára is szinte elfogadható, érthető. Az olvasó könnyedén azonosulni tud a főszereplővel - valamelyikükkel biztosan! :P
Értékelés: 7/10

A brazíliai macska (The Brazilian Cat - 1898)
Az előző novellához sokban hasonló mű, ám nekem sokkal jobban tetszett valami miatt. Talán az egyes szám első személyű elbeszélésmód adta hozzá a pluszt, talán a Hitchcock-filmekre emlékeztető egyre fokozódó feszültség, mindenesetre a kötet első max. pontos novelláját köszönthettem benne.
Értékelés: 10/10

Château Noir utolsó ura (The Lord of Château Noir - 1894)
Ez lett volna rögtön a következő max. pontos novella, de a vége nem tetszett egyáltalán. Addig viszont a leghangulatosabb volt az eddigi összes közül.
Értékelés: 8/10

V. Modern rémtörténetek

A római tárna rejtélye (The Terror of Blue John Gap - 1910)
Egyszerű, de roppant szórakoztató, szörnyes/bányás rémtörténet, amely mindenkinek tetszeni fog, aki a stílust kedveli, aki meg nem kedveli, minek olvasott el eddig? :)
Értékelés: 10/10

A Los Amigos-i fiaskó (The Los Amigos Fiasco - 1892)
Doyle többi novellájában a humor csak elvétve fedezhető fel, sokban egyáltalán nem, de ebben nagyon sok kacagtató jelenet - vagy mondat - található, amelyek miatt ez a mű csöppet kilóg a válogatás többi novellája közül. Sokkal felszabadultabb, könnyedebb, bár a történet témájából nem ez adódna, hiszen egy kivégzésről szól. A novella technikai oldalról megközelítve persze ósdi és teljesen pontatlan, de ez nem számít.
Értékelés: 7/10

A rémálmok szobája (The Nightmare Room - 1921)
Ez lett volna talán az egyik legjobb novella a kötetben, - feszült, sötét -, de a végén a csattanó nagyon gyenge volt, romba döntötte az egész írást. Biztosan sokaknak tetszeni fog, hiszen tényleg meglepő volt, de én nem vagyok benne a sokakban.
Értékelés: 5/10


Idézetek:

"...Merthogy a történelem lapjain feketén-fehéren olvasható, hogy sem király, sem hadsereg nem tartóztathatja fel azt, akinek van két fillére a páncélszekrényében, és tudván, hol változtathatja hárommá, elhatározza magát erre." - De profundis


"...az erőmű igencsak nagy teljesítménnyel dolgozik. A Los Amigos-iak szerint ez a legnagyobb a földön, de Los Amigosszal kapcsolatban mindenre ezt mondják, kivéve a börtönről és a halálozási rátáról. Azokról az a hír járja, hogy errefelé a legkisebbek." - A Los Amigos-i fiaskó

Összességében nagyon tetszett ez a válogatás, aminek persze vannak hullámvölgyei, ahogy óhatatlanul minden novelláskötetnek vannak, ezek viszont szerencsére nem Abyss-i mélységek, egyszerűen csak a többi műtől vannak kissé elmaradva. A novellák egyéni pontszámait külön összegezve a végén láttam, hogy a várakozásaimnak megfelelően alakult a pontozás. Más íróknál is a spiritiszta, szellemes, túlvilági művek kevésbé mozgatnak meg, mint itt a tengerész történetek vagy a kegyetlen mesék iletve a régiségbúvár történetek. A modern rémtörténetek meg valahol köztük helyezkedik el.
Várom a következő novelláskötetet Doyle-tól - de legyen már benne kevesebb helyesírási hiba, meg betűelhagyás pls!

Össz-értékelés az átlag alapján: 7,6 pont, amit szívesen kerekítek 8-ra.

Értékelés: 8/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Ekultúra