Újraolvasó
Neil Gaiman - Amerikai istenek(10. évfordulós bővített kiadás)
Neil Gaiman - American GodsEredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Szukits, 2003; Agave, 2012
Hossz: 656 oldal
Műfaj: misztikus, fantasy, sci-fi, horror
Fordította: Juhász Viktor
Díjak:
HUGO-díj (2002)
Nebula-díj (2002)
Locus-díj (2002)
Bram Stoker-díj (2001)
World Fantasy-díj jelölt (2002)
Mythopoetic-díj jelölt (2002)
Tartalom:
Szörnyű vihar közeledik…
Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.
A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.
Egyszerűen nem tudom kiválasztani a kedvenc írómat. Nem is nagyon akarom, és szerencsére nem is muszáj. Tíz alá sem tudok nagyon menni, mikor gondolatban számba veszem a lehetséges jelölteket. Legalább kettőnél közülük viszont nem számít semennyire még a téma sem amiről írni akarnak. Gondolkodás nélkül, egy szempillantás alatt ülök neki akár újra és újra bármelyik könyvüknek annyira bízom bennük, annyira tudom, hogy azt kapom, amire vágyok. Ők Stephen King és Neil Gaiman. Kettejük közül King-nél könnyebb érzékeltetni, hogy miről van szó, hiszen mikor kijön egy új horror-könyve, rohanok a boltba, de mikor kijön egy - mondjuk úgy - életrajzi-dokumentum-regénye, amiben "csak" az írói hivatásról, az írásról beszél, akkor... rohanok a boltba.
Gaiman egyszerűbb eset kicsit, hiszen ő azért általában fantasyt ír, még ha fantáziája annyira gazdag, kifacsart, megdöbbentő és újszerű is (mostanában azért sokszor és egyre több helyről hallom, hogy egy történetet ír meg újra és újra, valamint, hogy a Sosehol óta (1996) nem írt igazán jó, egyedi könyvet - így az Amerikai istenek (2001) is csak egy másolat), hogy a fantasy-irodalom megújítójának is nevezték.
Nem olvastam még az összes Gaiman könyvet sajnos (az Anansi fiúk például jelenleg nagyjából beszerezhetetlen, pedig ugye kvázi előzmény-regényről lenne szó), ezért nem tudom, melyik tábornak van igaza. De az Amerikai isteneket most olvastam másodszor - persze először ebben a formában, mint a 12.000 szóval kibővített jubileumi változat - és ugyanakkora élmény volt, mint először kézbe venni anno 2003-ban. Egyébként itt meg is jegyezném, hogy biztosan igaz a regény kibővítése - hisz az előszóban maga Gaiman mondja el az okokat, miért volt rá szükség -, de a szöveg annyira egynemű, hogy meg nem tudnám mondani, melyek voltak a bővített részek. Gondolom kis Google-kutatással hamar rá lehetne jönni, de igazából mindegy, hisz így kerek egész a mű. Kicsit én is féltem a kibővített változattól, hogy nem adja majd azt az élményt, mint régen, de megnyugtatásul közlöm a többi még tartózkodó olvasóval, hogy nyugodtan elolvashatják, a mű szenzációs maradt még mindig!
Az író szerint a könyv műfaja behatározhatatlan, erre utal az is, hogy azok a kritikusok, akik hivatásszerűen foglalkoznak az irodalommal, a legnevesebb fantasy, sci-fi és horror díjakat is ennek a regénynek adták. Bár nem sajnálom Gaimantől egyik díjat sem, de klasszikus sci-fi elemeket nem igazán fedeztem fel a könyvben és a horror-regények eszköztárai is csak nyomokban találhatóak meg benne.
"...Nekem van egy testvérem. Azt mondják, ha összeraksz minket, egy személyt kapsz, érted? Fiatalkorunkban nagyon szőke volt a haja, nagyon fényes, és az emberek azt mondták, ő a jó. És az én hajam nagyon sötét, sötét volt, mint a tiéd, és az emberek azt mondták, én voltam a gazember, érted? És most eltelt sok idő, és a hajam szürke lett. Az ő haja is, gondolom, ősz. És megnézel minket, és nem tudnád megmondani, ki a fény, és ki a sötétség."
Most nézem, hogy lassan már ott tartok, hogy "egyszerű" fantasyként nézek a regényre, ami bár messze nem negatívum nálam, de itt mégis jóval többről van szó. Az Amerikai istenek folklorista elemekkel gazdagon átszőtt road-regény, egy hihetetlen utazás története, amiben Árnyék bejárja Amerika nagy részét, az "ismert földek"-től kezdve a "kárpit mögötti" helyeken és az álmain át lelke legmélyebb zugaiba. Utazása minden, csak nem önkéntes, a körülötte folyó eseményekből eleinte semmit nem ért, amit igen, azt is csak felszínesen vagy egyenesen rosszul. Ehhez az utazáshoz adja a hátteret az ősi és a modern istenek közt kitörni készülő csatározás, aminek Árnyék hirtelen a középpontjában találja magát.
Megfelelően grandiózus a sztori Gaiman ezidáig leghosszabb terjedelmű és talán legfontosabb írása számára, de egy jó ötlet még nem emel kultikus magasságokba egy művet, azt jól is kell megírni. Szerencsére pont ez Gaiman [és King] egyik legnagyobb erőssége (amit a poszt elején akartam kihangsúlyozni, aztán ide került végül), nevezetesen, hogy erőlködés nélkül elvarázsolja az olvasóját. A prózája olyan könnyed, mondanivalója olyan világos, a fantáziája annyira bámulatos, a gondolatai mély értelműek, elgondolkodtatóak, karakterei ÉLŐK, párbeszédei sziporkázóak, leírásai meghökkentőek és gazdagon illusztráltak, történetvezetése csavaros, csapongó és jórészt kiszámíthatatlan. Gaiman valóban választott foglalkozásának egyik legnagyobb mestere.
Elkezdtem olvasni a könyvet, és amikor először felnéztem, jóval túl voltam a felén! (Pedig mostanában ez nem igazán szokott összejönni nálam.) Tiszta élvezet volt olvasni a könyv minden sorát.
"...Árnyék az őzgida tetemére pillantott. Ha igazi erdőjáró lenne, most hasítana magának egy szelet húst, és megsütné a gallyakból rakott tűzön. Ehelyett leült egy kidőlt fatörzsre, megevett egy Snickerst, és tudta, hogy nem igazi erdőjáró."
Bár a fentebb leírtak mind igazak, és szerettem Árnyék és Szerda karakterét, közös központi történetüket, de még ennél is jobban azokat a részeket, amik konkrétan a világ különböző népeinek isteneiről, mitológiai alakjairól, héroszairól szóltak - és evolúciójukról. Hogyan születtek meg, hogyan kerültek át az Újvilágra és miután - csaknem - elfeledték őket, hogyan maradtak fenn, hogyan "hódoltattak maguknak" és mégis, mi a fenét csináltak valójában ebben a számukra olyan ellenséges helyszínen és korban. Ugyan csak a könyv hátterét adják, színesítik a könyv mitológiáját, de például az első viking telepesek, a kikapós cornwalli lány vagy a dzsinn története - beágyazott mini-novellák képében - nagyszerűen vezetik fel a későbbi Lakeview környéki események mozgatórugóit.
"...majd hadonászva megpróbálta elmagyarázni az ír istenek történetét, akik egymást követő hullámokban érkeztek Galliából és Spanyolországból és minden átkozott helyről a világon, és minden egyes hullám átalakította az előző isteneket trollokká meg tündérekké meg mindenféle átkozott teremtménnyé, amíg meg nem érkezett maga az Anyaszentegyház, és Írország összes istenéből ukmukkfukk tündér lett vagy szent vagy halott király..."
Igazi road-regényhez méltóan a szereplők rengeteg helyszínre ellátogatnak, köztük olyan "kultikus" helyekre, amelyek létezéséről sem igen hallott az átlag magyar olvasó (Ház a sziklán, Sziklaváros), ám a jubileumi kiadás előszavában a szerző maga biztosítja az olvasót, hogy a regényben szereplő helyek között alig találni kitaláltat (a cselekményre ez valószínűleg - és remélehetőleg - már nem áll).
Gaiman egyszerűbb eset kicsit, hiszen ő azért általában fantasyt ír, még ha fantáziája annyira gazdag, kifacsart, megdöbbentő és újszerű is (mostanában azért sokszor és egyre több helyről hallom, hogy egy történetet ír meg újra és újra, valamint, hogy a Sosehol óta (1996) nem írt igazán jó, egyedi könyvet - így az Amerikai istenek (2001) is csak egy másolat), hogy a fantasy-irodalom megújítójának is nevezték.
"Minden óra sebet ejt rajtad. Az utolsó végez veled."
 |
| Neil Gaiman (1960 - ) |
Az író szerint a könyv műfaja behatározhatatlan, erre utal az is, hogy azok a kritikusok, akik hivatásszerűen foglalkoznak az irodalommal, a legnevesebb fantasy, sci-fi és horror díjakat is ennek a regénynek adták. Bár nem sajnálom Gaimantől egyik díjat sem, de klasszikus sci-fi elemeket nem igazán fedeztem fel a könyvben és a horror-regények eszköztárai is csak nyomokban találhatóak meg benne.
"...Nekem van egy testvérem. Azt mondják, ha összeraksz minket, egy személyt kapsz, érted? Fiatalkorunkban nagyon szőke volt a haja, nagyon fényes, és az emberek azt mondták, ő a jó. És az én hajam nagyon sötét, sötét volt, mint a tiéd, és az emberek azt mondták, én voltam a gazember, érted? És most eltelt sok idő, és a hajam szürke lett. Az ő haja is, gondolom, ősz. És megnézel minket, és nem tudnád megmondani, ki a fény, és ki a sötétség."
Most nézem, hogy lassan már ott tartok, hogy "egyszerű" fantasyként nézek a regényre, ami bár messze nem negatívum nálam, de itt mégis jóval többről van szó. Az Amerikai istenek folklorista elemekkel gazdagon átszőtt road-regény, egy hihetetlen utazás története, amiben Árnyék bejárja Amerika nagy részét, az "ismert földek"-től kezdve a "kárpit mögötti" helyeken és az álmain át lelke legmélyebb zugaiba. Utazása minden, csak nem önkéntes, a körülötte folyó eseményekből eleinte semmit nem ért, amit igen, azt is csak felszínesen vagy egyenesen rosszul. Ehhez az utazáshoz adja a hátteret az ősi és a modern istenek közt kitörni készülő csatározás, aminek Árnyék hirtelen a középpontjában találja magát. 
Megfelelően grandiózus a sztori Gaiman ezidáig leghosszabb terjedelmű és talán legfontosabb írása számára, de egy jó ötlet még nem emel kultikus magasságokba egy művet, azt jól is kell megírni. Szerencsére pont ez Gaiman [és King] egyik legnagyobb erőssége (amit a poszt elején akartam kihangsúlyozni, aztán ide került végül), nevezetesen, hogy erőlködés nélkül elvarázsolja az olvasóját. A prózája olyan könnyed, mondanivalója olyan világos, a fantáziája annyira bámulatos, a gondolatai mély értelműek, elgondolkodtatóak, karakterei ÉLŐK, párbeszédei sziporkázóak, leírásai meghökkentőek és gazdagon illusztráltak, történetvezetése csavaros, csapongó és jórészt kiszámíthatatlan. Gaiman valóban választott foglalkozásának egyik legnagyobb mestere.Elkezdtem olvasni a könyvet, és amikor először felnéztem, jóval túl voltam a felén! (Pedig mostanában ez nem igazán szokott összejönni nálam.) Tiszta élvezet volt olvasni a könyv minden sorát.
"...Árnyék az őzgida tetemére pillantott. Ha igazi erdőjáró lenne, most hasítana magának egy szelet húst, és megsütné a gallyakból rakott tűzön. Ehelyett leült egy kidőlt fatörzsre, megevett egy Snickerst, és tudta, hogy nem igazi erdőjáró."
"...majd hadonászva megpróbálta elmagyarázni az ír istenek történetét, akik egymást követő hullámokban érkeztek Galliából és Spanyolországból és minden átkozott helyről a világon, és minden egyes hullám átalakította az előző isteneket trollokká meg tündérekké meg mindenféle átkozott teremtménnyé, amíg meg nem érkezett maga az Anyaszentegyház, és Írország összes istenéből ukmukkfukk tündér lett vagy szent vagy halott király..."
A könyv fordítója ugyanaz a Juhász Viktor, akinek a 2003-as változatot is köszönhetjük, ami igencsak szerencsés. A fordítóval egyébként a Könyvesblog készített egy interjút pont a regény kapcsán. A könyv borítója szerintem jól sikerült - messze jobban, mint pár külföldi próbálkozás -, bár azt nem tudom, hogy Gaiman könyvei miért nem értek meg egy egységes, keményfedelű "életmű-kiadást", de ezt az Agavénál valószínűleg jobban tudják.
Az Amerikai istenek szerintem tipikusan olyan könyv, amit nem lenne túlságosan nehéz - jól! - vászonra vinni. Az író is szeretné filmen látni a művét és évek óta tartja magát a pletyka, hogy lesz is belőle valami. Ha minden igaz, 2013-ban el is kezdődik a forgatás. Az HBO sorozatban gondolkodna, de nincs még a gyártó sem lefixálva. Azért már előre: ujjak keresztben! A könyv folytatása is be lett ígérve, azt is több mint tíz éve várjuk, lassan lehet, hogy lesz is belőle valami (talán pont az utószóban megemlített kínai élményeiről (kínai istenekről?) szóló könyve lesz az?
Könnyű dolog megmondani, kinek ajánlanám a könyvet. Mindenkinek, aki nem fél használni a fantáziáját és készen áll arra, hogy egy könyv felforgassa a világát.
A recenziós példányért nagy köszönet az Agave Könyveknek!
Értékelés: 10/10
