Vernor Vinge - Tűz lobban a mélyben

Vernor Vinge - Tűz lobban a mélyben

(Gondolati Zónák 01.)

Vernor Vinge - A Fire Upon The Deep
(Zones of Thought 01.)
Eredeti megjelenés: 1992
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Műfaj: sci-fi, fantasy, kaland
Hossz: 808 oldal
Fordította: Tamás Gábor
Díjak:
HUGO-díj, 1993
Nebula-díj jelölt, 1992
John W. Campbell emlékdíj-jelölt, 1993
Locus-díj jelölt, 1993

Tartalom:
Értelmes fajok ezrei áhítoznak a galaxis magjától messze eső transzcendens zóna titkaira. A Straumli Birodalom lakói azonban kutakodásukkal olyan rosszindulatú inteligenciát szabadítanak el, amely mételyként terjedve sorra igázza le az útjába kerülő civilizációkat.
A veszedelmes hatalmat felébresztő straumer űrállomásról egyetlen hajó menekül csak el, ám a rajta utazó gyerekek egy idegen bolygón leszállva különös faj fogságába esnek, és kegyetlen hatalmi harc sűrűjébe keverednek. A megmentésükre induló Ravna Bergsndot útjára azonban a straumer állomás túlélői után kutató métely is felfigyel.
A bajba jutott hajón ugyanis lapul még valami, ami az egész galaxis megváltása lehet, és aminek megszerzéséért egész csillagrendszerek pusztulása sem lehet csekély ár…

Az 1944-ben, Amerikában született Vernor Vinge matematika professzor és számítógép-tudós - valamint sci-fi író - magyarul most először megjelenő könyve talán nem volna akkora hír az egyszeri sci-fi olvasó számára, ha a zsáner mellett komolyabban elkötelezett (hardcore) sci-fi fanok már az Ad Astra Kiadó tavalyi bejelentése óta jól láthatóan nem égnének a várakozás felfokozott lázában. Így talán még ők is észrevették, hogy ez a Magyarországon szinte ismeretlen professzor - akinek eddig csak egy könyve jelent meg a Metropolis Media kiadásában, az A szivárvány tövében címmel - valami nem mindennapi dologgal rukkolt elő 1992 telén, amikor megjelent tőle a Gondolati Zónák (Zones of Throught) sorozat első része, a Tűz lobban a mélyben. Bár Vinge már 1968 óta foglalkozik komolyabban írással, első igazi sikereire a '80-as évek derekáig kellett várnia. A HUGO-díj jelölést kapott The Peace War 1984-es megjelenése óta mindegyik könyve - és novellája - nyert egy (vagy több) neves díjat, bár az igaz, hogy két könyvének megjelenése között átlagban hét év telik el, tehát nem egy hamari, kapkodós íróról beszélünk. :)

A Tűz lobban a mélyben a Gondolati Zónák trilógia leghamarabb megjelent része, de 1999-ben egy előzménykötet jelent meg hozzá A Deepness in the Sky címmel (HUGO-, Campbell- és Prometheus-díj, 2000 valamint Nebula-díj jelölés 1999). Csak 2011-ben jött a következő rész, a The Children of the Sky, ami már a Tűz lobban a mélyben történetét viszi tovább a két kötet cselekménye közt lévő tíz év különbséggel. Azoknak, akik ettől a ponttól nem sokkal tovább fognak már eljutni az ajánló olvasásában, jelzem, hogy igen, bizony, szívesen elolvasnám a másik kettő részt is!

"...Ravna véleménye szerint a súlytalanságban szeretkezni nem volt akkora élmény, amilyennek néhányan beállítják..."

Vinge univerzumában a galaxist Zónákra osztja fel. Ezek - belülről kifelé haladva - a Gondolattalan Mélység (GM), a Lomha Zóna (LZ), a Kívül (K) és a Transzcendencia (T). Ezeknek a beszélő neveknek a használatával könnyen érthetővé teszi a Zónák közti hatalmas különbségeket. A GM-ben egy emberihez hasonló intelligencia kialakulása lehetetlen, a fizika általános törvényei megváltoznak, a technikai felszerelések nem működnek, tönkremennek. A LZ-ban (a régi, Vén Föld itt található) a fénysebességet meghaladó utazás nem lehetséges, a technikai felszereltség és a civilizációk fejlettségi foka a galaxis többi részéhez mérve még mindig nevetséges. Értelmes technikai civilizációk milliói alakulnak itt ki, majd halnak ki úgy, hogy senki nem is tud róluk. Az itt élő szerencsésebb fajok - akik a galaxisból kifelé indulva próbálnak szerencsét, nem befelé, GM felé - jó pár évezred alatt ESETLEG kiérnek belőle, és megérkeznek a Kívülbe, ahol szintén különféle fajok milliói élnek, de nekik a fénysebességet meghaladó utazás - másodpercenként pár fényév itt nem elérhetetlen cél -, és a Star Wars / Star Trek filmeket idéző űroperákból ismerős "kütyük" a mindennapjaik unalmas részét képezik. Az utazás sebességének növekedésével tehát együtt nő a technikai színvonal is, valamint a gondolkodás is más, magasabb dimenziókban és sebességgel zajlik már. Az űrutazó fajok vándorlása nem áll meg és Alsó-Kívülről Közép-, majd Felső-Kívülig egyre fejlettebb civilizációk csoportjait találjuk meg. Felső-Kívül után jön a "T", ahol a természetes (illetve mesterséges) evolúcióban még magasabb gondolati szintet elérő fajok - vagy egyes egyedeik - Hatalmasságokká válhatnak és szinte isteni, de legalábbis felfoghatatlan tulajdonságok és lehetőségek haszonélvezőivé válnak. Konkrétumot persze nem igazán tud róluk senki.

"...A fél szívvel végzett programozás olyasféle időtöltés lehetett, mint a kötögetés, és minden bizonnyal az emberi létezés kezdetéig nyúlt vissza." 

A könyvben jócskán található techno-rizsa ellenére nem tudom, hogy az itt felvázolt univerzumnak lehet-e bármiféle tudományos alapja - gondolom nem. A kiindulópont az lehet esetleg, hogy a galaxis közepe és a spirálkarok vége - esetleg - más sebességgel forog egymáshoz viszonyítva, de nem vagyok csillagász/matematikus/fizikus szóval inkább meg se próbálom megérteni - ha egyáltalán van mit - az ötlet racionális magyarázatát. Maga az ötlet viszont szenzációs és már önmagában nagyszerű táptalajt biztosít egy igazán emlékezetes, epikus sci-fi kalandnak. A könyv tehát sokkal inkább fantasztikus, mint tudományos, de ezzel semmi baj nincs. A blog indulása óta tudatosan is próbálom jobban "beleásni" magam a sci-fi történetekbe - ugyanis a fantasy áll hozzám közelebb -, de az űrbe kihelyezett nagyszabású "fantasy" történetek - az űroperák zsánere - máris a kedvenceim lettek (a háborús sci-fik mellett).

Vinge azonban nem áll meg itt, sőt! Egyfelől az események helyszínét a lehető legtávolabb helyezve beutazzuk a fél galaxist a Sávon kívül II. utasaival, akik elsöprő technikai felsőbbrendűség birtokában vannak, míg a történet másik szálán egy középkori - de nem humán - civilizáció két birodalmának gyakorlatilag pitiáner és szánandó/nevetséges harcának közepére kerülünk, ahol a galaxis puszta létének veszélybe kerülését két embergyerek életéért folytatott versenyfutás hozza emberi ésszel is felfogható közelségbe. Igazából nálam már ennyivel - régimódi, kardos-ágyús várostrom és űrhajók egy regényben - is nyerő helyzetben lenne a könyv, ám Vinge a Zónák közti gondolkodásbeli különbségeket sikeresen átültette kicsibe, és így, a regény "középkori" részeiben szereplő non-humán faj - a tüskések - legfontosabb jellemzője is ez lett. A tüskések ugyanis falka-lények, akik közös falkatudattal rendelkeznek. Egy falka - jellemzően 4-6 egyedből áll - számít egy személynek, és a tagok cserélődésével az adott falka személyisége is alapvetően megváltozik. Sőt! A falkatagok egymáshoz viszonyított helyzete és távolsága is befolyásolja a falka intelligenciáját. Minél távolabb vannak egymástól az egyedek, annál butábbak - mint ahogy a GM-LZ-K-T-nél is láthatjuk ugyan ezt, nagyban. De ez még mind semmi! Két falka ha túl közel kerül egymáshoz, zavarja egymás gondolkodását és a falkák teljesen elvesztve a gondolkodás képességét - megőrülnek. A tüskés szereplők motivációjában, jellemvonásaiban ezért sosem lehetünk teljesen biztosak. (A zarándok mellett egyébként nekem Nyúzó volt a nagy kedvencem a regény technikailag elmaradt, középkori részeiben.) :P

A Tejútrendszer fölülnézetből

A Tejútrendszer oldalról

"...Többek között épp az empátia számított az egyik nagy előnyének - e nélkül a diagnosztikai jellegű képesség nélkül egyetlen szadista sem törekedhet a tökéletességre."

A könyvben nem csak a tüskésekkel ismerkedhetünk meg, hiszen a szerző sikeresen népesítette be a galaxisunkat - ahol az információ és a csillagrendszereken átívelő információs sávszélesség a legkeresettebb árucikk, ha nem számítjuk a Transzcendenciából visszaszivárgó technikát - számos, egymáshoz semmiben sem hasonlító civilizációval. A szkródutasok, a guruló cserepeken utazó páfrányok, és a Ködbeli Pödrölt, akiket még a legfejlettebb fordítóprogramok is mindig félreértenek csak pár kiragadott, de emlékezetes példa. Nagy számuk - és ismeretlen, meghökkentő tulajdonságaik - miatt még a regény szereplői sem tudják mit is várhatnak egy-egy képviselőjüktől, nem még az olvasók. A fő-fő-főellenség - a Métely, a másodosztályú perverzitás - pedig olyan nagyszabású és elképzelhetetlenül emberidegen hatalom, hogy mellette Darth Vader vagy Szauron nem hogy labdába se rúghatna, de még jelentéktelen lábjegyzet se lenne - ha véletlenül a galaxisunkba vetődne a regény cselekményekor. A Métely - a szuperintelligencia - ugyanis civilizációk százait pusztítja el reggeli előtt és komplett csillagrendszereket ebédel. Tessék Frodó és Luke Skywalker, ezt győzd le!

Mi volt a bajom a könyvvel? Rövid volt! Persze a kicsit több, mint 800 oldal nem annyira rövid, de mégis alig jutott (nem jutott!) hely benne az apró részletek leírására egyáltalán. Persze, emiatt pörgött a cselekmény, mint a búgócsiga - ami nagyon jó -, de például, ha a "...ruhája az ősi kalandok fonott anyagából készült...", vagyis gondolom textilből, akkor a mostani ruhák miből készülnek és hogy néznek ki? Nem tudom. Vagy, ha az egyik ember főszereplő a Vén Földről származónak néz ki - ami a többiek szerint roppant furcsa, sőt zavaró - akkor a többi ember-származék most hogy néz ki? Nem tudom. Vagy, ha a szkródutasok a szkródjukon utaznak - ami kiváló - akkor mi az a szkród? Igen, az a cserép, amin utaznak, oké, de hogy néz ki? (Ráadásul fontos is a dolog, sőt fél mondatokból kikövetkeztethető, hogy egy csomó mindent meg lehet állapítani csak abból, ha ránéznek a szkródra - merre járt, kikkel találkozott, ilyesmiket - de hogyan?) Szóval igazából ilyen téren maradtam csak "hoppon", egyébként iszonyúan tetszett. 1993-ban a HUGO-díjat megosztva kapta Connie Willis Ítélet Könyvével, amiben a koncepció is hasonló (a fél könyv sci-fi, a másik fél egy középkori környezetben játszódó kaland). Nem is régen olvastam C.W. könyvét - amiben a középkori rész szintén mesteri volt -, de a sci-fi rész szerintem Vinge közelébe sem jön. A Tűz lobban a mélyben egy nagyszabású vízió a civilizációk millióival teli galaxisokról.

"A politika változik, de a mohóság örök."

Még egy gondolat az Előszóról, ami nagyjából 10-12 oldal és a GONOSZ ébredéséről szól. Gyakorlatilag semmi komolyabb bajom nem volt a könyvvel ugye, de ha annyira vészjóslóan drámai, feszült és érdekfeszítő maradt volna végig a regény, mint ott, akkor még ha tízszer ilyen hosszú lett volna, a végén mégis a rövidségét átkoztam volna. Még háromszor elolvastam mióta befejeztem a könyvet! Z-S-E-N-I-Á-L-I-S!
Remélem még idén jön a másik két rész is. Én felkészültem! [Update: Jön! :) ]

A galaxisunk kb. 100-120.000 fényév széles és nagyjából 200-400.000.000.000 csillag(rendszer) található benne. A világegyetem pedig 100-800.000.000.000 galaxisból áll. Elképzelhetetlen méretek, távlatok és számok - szeretek köztük kalandozni nagyszerű sci-fi szerzők segítségével! Szerintetek van arra egyáltalán esély, hogy egyedül lennénk benne?

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 9/10

Tűz lobban a mélyben Wallpaper 1920x1080

Dan Abnett - Xenos

Dan Abnett - Xenos

(Eisenhorn 01.)

Dan Abnett - Xenos
(Eisenhorn 01.)
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Szukits, 2012
Műfaj: sci-fi, akció, krimi, horror
Hossz: 368 oldal
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:
Az Inkvizíció bosszúálló árnyként jár az emberiség sorai közt, s kíméletlen szigorral sújt le az Istencsászár és a Birodalom ellenségeire.
Eisenhorn inkvizítor egy kiterjedt csillagközi összeesküvésre bukkan, mely mögött a Káosz erőinek befolyását sejti. Hogy keresztülhúzza terveiket meg kell találnia egy sötét titkokat rejtõ õsi könyvet, ami rossz kezekbe kerülve mérhetetlen pusztítás forrása lehet. A nagyhatalmú szektával és az idõvel egyaránt versenyt kell futnia, ha elsõként akarja meglelni a Necroteuch néven ismert szentségtelen kötetet…
Az Eisenhorn-trilógia egyike a Warhammer 40.000 univerzum legnépszerűbb és legolvasottabb sorozatainak. Dan Abnett ezúttal nem a Birodalom csatatereire kalauzolja el az olvasót, hanem az Inkvizíció és a Káosz erõinek véget nem érő küzdelmébe enged bepillantást.

A Szukits Könyvkiadó néhány éve már rendületlenül szállítja a Warhammer univerzumában játszódó könyveket a fanatikus rajongótábor legnagyobb örömére. Azok, akik nem tudják, miről is van szó, mi az a "Warhammer" - néha 40.000, néha Fantasy utótaggal -, álljon itt egy rövid ismertető.

Dan Abnett (1965 - )

1983-ban a brit Games Workshop játékfejlesztő cég kiadott egy terepasztalon, ólomfigurákkal  játszható stratégiai játékot, a Warhammer Fantasy Battle-t, amiben kisebb, szakaszok közti villongásoktól kezdve nagyobb lélegzetű csatákon át egészen a már-már epikus léptékű összecsapásokig (EPIC Armageddon) mindent le lehetett játszani. Az emberi gyalogos seregek mellett más, fantasy regényekből jól ismert népek (törpe, tünde, ork, patkányember, gyíkember, stb.) seregei, nevesített hősei és szörnyei, valamint motorizált egységei - még repülők - is kaphatóak voltak, tehát a Háború minden elképzelhető aspektusa lemodellezhető volt. Az ebben a klasszikus fantasy-s korszakban, az Old World-ön játszódó könyvek alkotják a Warhammer Fantasy sorozatot. 1987-ben ugyanis a játék dizájnerei kitalálták, hogy helyezzék az eseményeket a távoli jövőbe - cirka 40.000 évvel előre -, és nézzék meg, hogyan élték túl a Régi Föld civilizációi a Káosz folyamatos, már ezer évek óta tartó támadását, és hová sikerült fejlődniük az eltelt idő alatt. Ezek a regények már szakítanak a fantasys hagyományokkal, jórészt a csillagközi űrben vagy idegen bolygókon játszódnak, és Warhammer 40.000, vagy röviden Warhammer 40K-s regényeknek nevezik őket. Az ötlet óriási siker lett!

Közepes méretű kifestett Deathwatch sereg

Egy aprólékosan kifestett 'Eisenhorn inkvizítor' ólomfigura

Az ólomfigurák lelkes gyűjtői a seregük minden egyes tagját hosszú órák sokszor keserves, de mindig jóleső munkájával festették ki. Mire összegyűjtötte valaki a komplett - és minden "tábornoknak" saját, egyéni szája íze szerint összeválogatott - seregét, és mire mindent kifestett, egy jó adag ragaszkodás - és természetesen függés - is kialakult benne a játék felé. A játékokat jellemzően egyetemista kor körül kezdték el játszani, de a dolgozó felnőttek sem voltak ritkák. Ez a milliónyi - több, vaskos kötetre rúgó és azóta is folyamatosan fejlesztett, tehát gyakran változó - megtanulandó szabály miatt alakult ki, de még egy oka volt, a mocskos anyagiak. A hobbi, mint annyi más hobbi szintén, roppant drága mulatság volt (jellemzően több százezer forint/sereg plusz szabálykönyvek). A lényeg, hogy a játék villámgyorsan hatalmas rajongótáborra tett szert. Én a '90-es évek elejétől játszom - a harmadik kiadástól - hol többet, hol kevesebbet. Jelenleg a hatodik kiadás szabályrendszere aktuális a játéknak. A hatalmas siker nyomán folyamatosan jelentek meg hozzá különböző regények, például az azóta kultikus sorozattá avanzsált Ian Watson Inkvizítor quadrológiája, majd nem kerülhette el a leegyszerűsítést és különböző táblás társasjáték formájában (Blood Bowl, Necromunda, Horus Herecy) is kiadták, majd szerepjáték (RPG) alakjában is megjelent. Ezután a számítógép monitorjára is átköltözött és jó pár játékprogram is megjelent hozzá (Blood Bowl, Rites of War, Space Marines, Dawn of War 1-2, Chaos Gate, Fire Warrior). 2010-ben pedig a tévé képernyőjére is felkerült végre az első - animációs -, rajongók által, anyagi forrás nélkül készült - tehát ezt kéretik figyelembe venni az értékelésnél - Warhammer 40.000 film, az Ultramarines.

Dan Abnett a Games Workshop könyvkiadással foglalkozó részlegének, a Black Library-nek a hivatalos bértollnoka. Ez, még ha így igaz is, nem hangzik túl jól. Dan Abnett ugyanis szenzációsan ír. Abnett 1965-ben született brit sci-fi és képregény író, akinek a nevéhez olyan címek kapcsolódnak, mint a Dredd bíró a Sinister Dexter vagy a Doctor Who, hogy csak azokat a műveket említsem, amik nekem is mondanak valamit. A már magyarul is megjelent, tizenhárom részes Gaunt Szellemei sorozat mellett még egy tucat Warhammer könyvet jegyez, többek közt a Sötétpenge Malus-, a most olvasott Eisenhorn- és a Ravenor-trilógiákat, illetve a Hórusz lázadásról szóló huszonvalahány részes ciklus pár kötetét. Ezek mindegyike kapható magyarul, vagy épp kiadás előtt áll. És miért fontos ez? Tizennégy Dan Abnett könyvvel a hátam mögött nyugodtan elmondhatom, hogy még közepes sem igen volt köztük. Szépirodalmi minőséget persze nem várhatunk el tőle - csalatkoznánk is, ha mégis -, de a minőségi szórakoztatást hiba nélkül, változatlanul magas szinten nyújtja.

A Gaunt regények a sci-fi zsánerén belül az akciós, katonai vonalat követik, hatalmas, nem ritkán az egész könyvön keresztül vonuló összecsapásokkal, inváziókkal és több tucat, bár sokszor hamar elhulló karakterrel a főszerepben. Az Eisenhorn-trilógiában ezzel szemben jóval kevesebb szereplővel találkozhatunk, és a militáns vonalról is "le kell mondanunk", helyette már-már nyomozósnak is mondható, horror elemekkel sűrűn átszőtt, hamisítatlan, izgalmas és letehetetlen sci-fi történetet kapunk.

Eisenhorn inkvizítor hosszú évek nyomozása után végre a Hübrisz halott jégvilágán ejti csapdába az ismert univerzum egészében rettegett terroristát, akiről kiderül, hogy egy kereskedelmi ház megbízásából dolgozik, akik pár száz éve már a Szent Inkvizíció látóterébe kerültek, mint a Káosz által megfertőzött eretnekek. Innen indul a több csillagrendszeren is átívelő vadászat az Inkvizíció megalkuvást nem ismerő inkvizítora és a káosz által megrontott befolyásos kereskedelmi ház és magánhadserege között. A két erő - és a szinte láthatatlanul tevékenykedő harmadik fél, a Káosz istenei - közti csatározásokban bolygók vesznek oda és egy új, a Birodalom határain kívül élő idegen faj képviselőivel is megismerkedhetünk.

A Szent Inkvizíciónak - legalább - három nagyobb, jól megkülönböztethető szekciója van. Az Ordo Xenos az idegen fajok levadászásával foglalkozik, az Ordo Malleus a démonok ellen felállított csoport és az Ordo Hereticus, akik a boszorkányok mesterkedéseit hivatottak megrendszabályozni. Munkájukat a híres, Deathwatch (Halálfigyelők) nevezetű űrgárdista rendház segíti. A trilógia elolvasása során mindhárom csoport munkájába bepillanthatunk majd, de már az első részben is megtudhatunk fontos dolgokat az Inkvizíció belső működéséről és a benne munkálkodó különféle csoportok - monodominánsok, puritánok, radikálisok - közötti szűnni nem akaró rivalizálásáról. A Warhammer történeteknek külön ízt ad, hogy a középkori vallási dogmákat és egyházszervezeteket saját magukból teljesen kifordított állapotban - de mégis szinte ismerősként - ültették át a regények lapjaira. A hithű emberiség ugyanis, már ha féli az Inkvizíciót - és itt igenis mindenki rettegi - nem Istent imádja, hanem egy arany szarkofágban lebegő, állítólag isteni hatalommal megáldott embert, az Istencsászárt. Aki nem neki hódol, annak még a családját is kipurgálják a létezésből. Ha pedig kiterjedtebb összeesküvést szimatolnak ki, egy pillanatig sem hezitálnak, hogy megnyomják-e a Nagy Piros Gombot, és bizony a térképkészítők már húzhatják is le a lakható bolygók listájáról az eretnekség bűnében vétkesnek talált planétát. Kedves bagázs, pont, mint az eredeti volt.

Egy Deathwatch kapitány

A céltudatos és rendíthetetlen Eisenhorn inkvizítor is bizony ilyen kedélyes figura. Azonban az Inkvizíció teljes - és abszolút - hatalmát maga mögött tudva mégsem tekinthető megállíthatatlan szuperhősnek, aki kardja és pisztolya segítségével, igazi ellenfél nélkül jut el egészen a végkifejletig. Neki két emberfeletti tulajdonsága van csak, a megingathatatlanra szilárdított akaratereje, és az Istencsászárba vetett mély hite, amivel sikeresen átverekszi magát maroknyi bizalmas familiárisa segítségével az előtte tornyosuló akadályokon. A könyv elején még úgy tűnik, hogy mentális ereje - jó, igen, ez is emberfeletti tulajdonsága - majd nagy segítség lesz, hiszen a közembereket utasítani tudja, hogy egyszerű dolgokat tegyenek meg neki, ám hiába van mentális ereje, nem találkozik olyan gyenge ellenféllel, aki ellen használni tudná.

Biztosan csak a kereskedőházas részek miatt jutott az eszembe Frank Herbert Dűne sorozata, de a könyv első fele mégis nagyon hasonlított rá. Mintha csak a Harkonnen-ház titkos főhadiszállásán nyomozott volna a Bene Gesserit Rend egyik nagyasszony anyája. Herbert könyve irodalmilag magasabb minőség azért - itt például hiányoztak a nagy, lírikus szépségű leírásai a környezetnek -, de a Xenos-ban mégis felfedezhetőnek véltem a párhuzamot. A regény második fele viszont teljesen más stílusba vált át, és a saruthik nem földi, nemeuklidészi-geometriája egy egész sor lovecrafti emléket idézett meg, és azt kell mondjam, egyáltalán nem is rosszul. H.P. Lovecraft több követője írt már erről a száraz, matematikai fogalomrendszerhez képest meglepően sokszor gyomorforgató hatást előidéző jelenségről horror írásaikban, de csak most éreztem újra azt, mint a Mesternél, hogy valóban valami nem emberinek a szemtanúi a szereplők. Azért, ha már egyszer Warhammer - és Dan Abnett - könyvről beszélünk, nem lehet kétséges, hogy legalább pár fejezet erejéig az akciójelenetek és a háborús részek most sem hiányozhatnak, tehát aki a Warhammer 40K-s könyvek eme aspektusát részesíti előnyben a történettel szemben, az se hátráljon meg, ő is meg lesz majd elégedve. A logós fantasztikus irodalomtól ódzkodók pedig nyugodtan próbálják ki a Xenos-t, meglepődnek majd, hogy milyen minőségi olvasnivalót kapnak a pénzükért, ami emellett könnyen olvasható, szórakoztató és nem hiányzik belőle a zsáner jó nevű íróit idéző, szinte már - de azért remélhetőleg nem - látnoki jövőkép és technikai szerkentyűk garmadája sem.

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 9/10

Bernard Cornwell - Felperzselt vidék

Bernard Cornwell - Felperzselt vidék

(Angolszász históriák 05.)

Bernard Cornwell - The Burning Land
(The Saxon Stories 05.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Alexandra, 2011
Műfaj: történelmi fikció, háborús
Hossz: 334 oldal 
Fordította: Babits Péter

Tartalom:
A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.
Alfréd kivételes képességű bajnoka, Uhtred csapdába csalja az ellenséget, majd Farnhamnél az egyik legfényesebb győzelmet aratja a vikingek felett. Ám a diadal után Uhtredre másfajta próba vár: előbb egy személyes tragédia, majd egy váratlan támadás Alfréd talpnyalói részéről, akik féltékenyek sikereire és gyanakvással szemlélik idegen szokásait. Uhtred kényszerűen szakít Alfréddal, megtagadja esküjét és visszatér a hazájába, északra, ahol újra vikinggé válik.

A „Felperzselt vidék” remekbe szabott történelmi regény, amely az angol történelem talán legkevésbé ismert A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.

Mivel Bernard Cornwell regényei itthon is rendre az eladási listák előkelő helyein szerepelnek - bár sajnos nincs pontos, számszerű adatom az eladott példányszámokról -, már amikor nem egyenesen a tetején, magától értetődő a következtetés, hogy a könyveit mindenki olvassa és szereti. Nos, amennyiben elfogadjuk, hogy a Moly.hu itthon mértékadó internetes oldal, amin olvasók tízezrei jelzik a könyvekről a véleményüket minden nap, akkor ennek pont az ellenkezője látszik. Ha nem tévesztettem el a számolást, akkor magyarul 42! könyve jelent meg a szerzőnek, amiből 14! érte el a tíz olvasást, ami ahhoz kell, hogy a tetszési index százalékértéke megjelenjen a cím mellett. (Persze gyanítom, hogy a háborús történelmi könyvek fő fogyasztói a 40+-os apukák lehetnek, akik mit sem törődnek a Moly-os értékelésekkel - lehet, azt sem tudják mi fán terem az oldal (vagy az internet) -, de ez akkor is elég szomorú eredmény.)

A mostani írásomban kész tényként veszem, hogy Bernard Cornwell egész munkássága - ezzel a könyvvel együtt - a háborús témájú történelmi fikciókat kedvelő olvasók óriási kedvence évek óta, nekik úgyse tudnék semmi olyat mondani, ami elvenné a kedvüket ettől a könyvtől - nem is nagyon tudnék, ha ez lenne is a célom -, vagy ne tudnának róla már mindent, ami tudható. Célom most az, hogy a többi stílust kedvelőt győzzem meg, tegyen egy próbát az íróval. (Persze a reménybeli tapasztalatlan Cornwell olvasó jobban teszi, ha az Angolszász históriák címre hallgató sorozat első részével, Az utolsó királysággal kezdi az ismerkedést, nem rögtön az ötödikkel.)

A fantasy szerelmesei: Könnyű dolgom van, hiszen a történelmi fikción alapuló könyvek nagy része gyakorlatilag a fantasy zsánerének egyik altípusa. A mitikus homályba vesző régmúltat felidéző történetektől (hogy ne menjünk messzire, a szerzőtől például a Stonehenge) kezdve a középkor végéig tartó történetek tartozHATnak ide, főleg, hogy a középkor a fantasy szerzőkre úgyis nagy hatást gyakorolt. A Felperzselt vidék - miként Cornwell összes többi könyve szintén - hosszas kutatómunka után keletkezett, és néhány történelmileg is nagyjából hiteles eseményből építkezik, de a 800-as évek angolszász királyságairól nem igazán tud pontos tényekkel szolgálni senki és semmi manapság sem. Ez a kor ma történelmileg szürke zónának számít, már ami a tényszerűséget illeti. - A könyv első fejezetében erre utal is a szerző, mikor a főszereplő irtózatos haragjában elégeti a negyven éve a szerzetesek által hamisan vezetett történelmi kódexet, amiből őt, a hőst, aki az összes eseményt megtette, teljesen kihagyták, míg a király talpnyalóit érdemtelenül belevették. - Ez már csak így ment a középkorban... - tudjuk ugye, hogy a történelmet a győztesek írják.

Az ifjú Bebbanburgi Uhtred

A Felperzselt vidékben hemzsegnek az epikus fantasykból kihagyhatatlan események, jellemzően őrületes összecsapások képében, ahol az esélytelen félnek egyszerűen muszáj helytállnia. Egy történelmileg hitelesnek beállított könyvben mágia kétféleképpen szerepelhet - istenek és természeti mágia (gonosz boszorkányok) képében. Itt mindkettőt megkapjuk, de az már az olvasón áll, hogy vérmérsékletétől függőn eldöntse, hogy a megfogant átkok, rontások mögött milyen erőket sejtsen. A pogány hiedelemvilághoz tartozó északi nornák döntöttek vajon a szereplők sorsáról, az átok fogant-e meg, vagy az istenek nyilvánították ki az akaratukat, esetleg nem is történt semmi, csak a véletlen ereje munkálkodott. Wyrd bið ful ãræd. - A végzet megkerülhetetlen. Minek van még helye egy jó fantasyban? Barbárok, vikingek, királyok, áskálódó birodalmak, kisstílű papok, remek karakterek, nagy fordulatok. - CHECK! Külön megemlíteném még, hogy a szereplők mindegyike színes, mély egyéniség, senki nem egyszerűen jó vagy rossz - még a főszereplő sem -, bár persze már tudjuk, hogy a szürkének is legalább 50 árnyalata van. (Most egy laza broáfot engedjetek meg ide!) 

Kalandregény fanatikusok: Szintén egy szegről-végről rokon műfaj, ezért nekik is a fantasys részben írtakhoz hasonlókat tudnék írni. Horror, thriller, krimi: semmi igazán horrorisztikus nincsen ezekben a könyvekben, de azért az emberi kegyetlenkedések mélységeire bőven találhatunk részeket, akár a brutális harci jelenetekben, akár az irigységből vagy kapzsiságból egyénileg elkövetett borzalmak hosszas sorát nézzük. Romantikus irodalmat olvasók: Bár a sok nőnek igazi ideál Uhtred körül minden részben van egy fehércseléd - és az ő érzései is tisztán romantikusak feléjük - a középkor nem arról volt híres, hogy az akkor élt hősnők valódi, nem romantizált életéről vágyakozva fantáziálna egy mai modern, felvilágosult feminista hölgy, így itt sem nagyon lelne sok örömet benne. Helyette viszont van erőszak, elnyomás, a nők semmibe vétele, akaratuk elleni kiházasítása vagy zárdába adás. Ezek valóban nem szép dolgok, de ugye ez már csak így ment a középkorban... Dráma: bár nem shakespeari magasságokban szárnyaló nyelvezettel, de összetört emberi sorsokról azért itt is bőséggel olvashatunk. Humoros regényeket falók: Senki nem fog megszakadni ezen könyvek olvasása alatt a nevetéstől, de a középkorban élők látásmódja, és gondolataik a körülöttük levő világot formáló hatásokról, eseményekről és embertársaikról, jó néhány cinikus félmondattal örvendeztetik meg olvasóikat. Magasan kiemelkedik ezek közül természetesen az egyre jobban hódító kereszténység kellős közepén lassan utolsó Thor-hívő angolként büszkén magasló Uhtred magvas és nem minden történelmi igazságot nélkülöző gondolatai a csak mélységes megvetésére méltó keresztény egyházról és az egyházgépezet apró fogaskerekeiről, a papokról. Az egyház bírálata egyébként minden Cornwell-könyvben visszatérő motívum. Egy jó könyvre vágyók: Ha van még egy-két bizonytalankodó, aki nem tudja, vajon nekikezdjen-e Anglia vikingek általi megszállásáról és a szászok csatáiról szóló krónikáknak, azoknak bevetném még a tökéletes sztorivezetést utolsó aduászként, ami miatt egyszerűen lebilincselő, letehetetlen mindegyik rész. A fordításra pedig már jól ismert garancia az ős Cornwell-fordító, Babits Péter neve. (Vicces, hogy - véletlenül - három régi formátumú Sharpe könyvet kaptam tőle pár évvel ezelőtt, azóta is bánom, hogy nem dedikáltattam őket.)

"...Azt tanítjuk gyermekeinknek, hogy a sikeres élet titka a kemény munka és az okos gazdálkodás, de ez éppoly sületlenség, mint hogy egy farkas, egy borz és egy róka templomot képes építeni. A gazdagság kikövezett útja az, ha valaki keresztény püspökké vagy apáttá küzdi fel magát, hogy az égiek engedelmével a maga boldogulására hazudjon, lopjon és csaljon."

Ebből a kis összefoglalóból az mondjuk kiderült, hogy Bernard Cornwell könyvei inkább fiúregényeknek tekinthetők, de az igényesebb történelmi fikciókkal kacérkodó hölgyek véleményem szerint nyugodtan kipróbálhatják ezt a sorozatát vagy az Excalibur-trilógiáját és a Stonehenge-t is. A kb. harminc részes Sharpe-sorozattal ellentétben, amiben ha van tíz oldal, ahol nem harcolnak, akkor szerintem nagyot mondtam, itt, dacára annak, hogy viszonylag sok és nagy jelentőségű ütközetekről ír, ezek a jelenetek mégis kevés helyet foglalnak el a könyvből, és az események katonai részletességű leírása helyett inkább gyönyörű - elég furcsa leíró szó ide, még ha igaz is -, szürreális leírásai a kaotikus harci kavalkádnak, ahol senki nem tudja pontosan, mi is történik épp tőle tíz méterrel arrébb. (Kicsit hiányoltam mondjuk, a szemben álló felek merevrészeg állapotban fojtatott csatározásait, amit az első részekben már jól megismerhettünk.)

Az öreg Uhtred

A sorozat következő, hatodik - és eddigi utolsó - része 2012. decemberében megjelent magyarul is az Alexandra Kiadó jóvoltából. Címe, Királyok alkonya, amire természetesen hamarosan visszatérek majd. Addig aki teheti, pótoljon egy-két Cornwell könyvet. Bármelyiket jó szívvel ajánlom! (Az erőd című könyve például egy olyan különös ostrom története az amerikai függetlenségi háború idejéből, aminek a végén mind a támadók, mind a védők többen lettek, mint ahányan nekikezdtek!)

Értékelés: 9/10

Scott Westerfeld - Leviatán

Scott Westerfeld - Leviatán

(Leviatán 01.)

Scott Westerfeld - Leviathan
(Leviathan 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 542 oldal
Műfaj: sci-fi, steampunk, háború, kaland, alternatív történelem
Fordította: Kleinheincz Csilla
Illusztrációk: Keith Thompson
Díjak: 
Locus-díj győztes - ifjúsági - Y/A - kategória (2010)
Aurealis-díj győztes - ifjúsági -Y/A - kategória (2010)

Tartalom:
Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a légierőnél. Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.

Scott Westerfeld (1963- )

Scott Westerfeld 1963-ban született az Egyesült Államokban. Eddigi leghíresebb regényfolyama a disztópikus Csúfok-sorozat, amit a Könyvmolyképző adott ki magyarul (és bocsánat, de borzalmas borítókkal - bár ahogy látom, a külföldiek is hasonló design szerint jelentek meg). Könyvei a sci-fi különböző területeit ölelik fel. Ez a mostani regénye, ami a Leviatán trilógia nyitókötete, az ifjúsági steampunk vonulatba tartozik. Számomra, amikor lassan már pironkodva kell(ene) elsétálnom a könyvesboltok ifjúsági- vagy a fantasztikum irodalmának számára fenntartott szekciója felé - "Nézd, az az apuka biztos a kisfiának keres olvasnivalót. Milyen aranyos!" -, mindig az a legfőbb kérdés, hogy az adott ifjúsági mű, ami elsődlegesen és konkrétan nem az én korosztályom számára íródott, felnőtt fejjel is élvezhető-e, ad-e nekem valamit. Ez persze most sem volt másként.

Bár elenyészően kevés olvasó foglalkozik komolyan vele, de nekem vesszőparipám, szóval kezdjük a könyv külalakjával. Az Ad Astra Kiadó első keményfedeles kiadása egészen egyszerűen csodálatos. (Kár, hogy így nem illeszkedik a kiadó többi kötete mellé a polcon. Mondtam én, hogy azoknak is keménykötésben kellett volna kijönnie! :) ) A védőborító grafikájától kezdve Keith Thompson egész oldalas és kisebb méretű rajzain keresztül - amik a könyvben szétszórva mindenfelé fellelhetőek - a hófehér papíron és a számomra kissé szokatlan nagyságú betűméreten és a dupla sorközökön át egyszerűen minden. A könyv szokásos betűmérettel szerintem 300 oldal se biztos, hogy lenne, de ennek a formátumnak valószínűleg meg volt az oka. A fiatal olvasók számára valószínűleg vonzóbb ez a forma, valamint az egész oldalas belső grafikák is kötötték valamennyire a design-t, nem nagyon lehetett tőle elszakadni. Mindenesetre, bár nem szándékoztam ilyesmit figyelni a blogon, a könyv, legalábbis regény kategóriában, biztosan megérdemli a "2012 legszebb kiadása" díjat. Bizony, megérdemelte volna a könyv, hogy ezt a posztot még a karácsonyi ajándékvásárlási hajsza előtt kirakjam, hátha valaki pont olvasnivalót keresett gyermekének, de hát minden nem jöhet össze...

Ez a térkép sokkal jobb, mint az unalmas történelmi térképek. Rengeteg apró részlet van rajta. Oroszország a legDURVÁBB!

A külső szépség azonban természetesen mit sem ér, ha nem párosul hasonló belső értékekkel. A könyvben rejtett mondanivalót, örök érvényű tanácsokat, vagy túlságosan magasröptű dolgokat ne keressünk. Itt most nem erről van szó. Ez egy vérbeli kalandregény, amit kis túlzással akár Verne is írhatott volna. Ezt igazán elismerésre méltó dicséretnek szántam. Westerfeld stílusa ugyanis nagyon jó. Könnyen olvasható, izgalmas, néhol drámai esetleg akciós. Mindig pontosan adagolja a fordulatokat, sehol nem ül le a könyv, sehol nem fogunk unatkozni. Néhol humoros is, bár ezzel az eszközzel sajnos nem sokszor él. A könyv nyelvezete a célközönség igényeihez van igazítva, tehát észrevehetően egyszerűbb, mint mondjuk egy szépirodalmi alkotásé. A könyvben sok helyütt előforduló darwinista és barkács kifejezések miatt azonban még ez sem fog semmit levonni a regény élvezeti értékéből. Ezeket a kifejezéseket szerencsére sikerült a fordítónak tökéletesen magyarítania, és olyan szavakat barkácsolnia - puccosmári -, amiket elhatároztam, hogy használni is fogok. Gratulálok! :-)

A történet pedig az első világháború kitörésének körülményeinek krónikája - a fantasztikum eszköztárának felhasználásával. Gyakorlatilag azt sem tudtam, melyik szövetségnek drukkoljak jobban. Lassan az ősidőkbe nyúlik vissza a jövőbeni mechanikus lépegetők és társaik iránti rajongásom. A Battletech univerzum Mechwarrior és Mechwarrior: Dark Age regényei régóta itt porosodnak már a polcomon. A PC-s és társasjátékokat is ronggyá gyűrtük a haverokkal anno a fantasy klubban ahová eljártam. A tengelyhatalmak iránti lelkesedésem tehát az első oldalaktól töretlenül jelen volt, amikor is az ifjú Sándor herceg gyakorlatilag beköltözött Küklopsz gyártmányú viharjárója pilótafülkéjébe. Később, mikor a barkácsok elkezdték felsorakoztatni a különböző hadigépezeteiket - zeppelinek, lépegetők, szárazföldi hadihajók -, nos, inkább vesszen a misztikum ködébe, milyen élvezetet okozott. :) [Sajnos semmilyen magyar vonatkozása nincs a könyvnek, meg sem vagyunk említve, maximum, mint Osztrák-Magyar Monarchia címen.]

Ez mondjuk kicsit spoiler, de nem akartam várni vele még egy-két évig...

A darwinisták DNS-kezelt koholmányait sem okozott gondot megkedvelnem. A valós életben még nem döntöttem el, hogy örülnék-e annak, ha a génállományt a tudósok felügyelet nélküli játszadozásainak eszközévé tennénk. Néha ezt gondolom, néha azt. De többször gondolom azt, hogy bizony jó lenne látni élőben mamutot vagy erszényes farkast - vagy kék bőrű embert. Amikor pedig a másik főszereplő - Deryn - felül a huxley-ra (repülő medúza) majd szembetalálkozik a beszélő futárgyíkkal, már tudtam, hogy nincs menekvés, elvesztem.Természetesen ezt cseppet sem bántam, örömmel merültem el a Westerfeld által megálmodott alternatív valóságban. Kicsit a múltban, kicsit a jövőben érezvén magam.
Hajrá barkácsok! Hajrá darwinisták!

A könyv eseményeinek nagyobb része valós történelmi eseményeken alapul - ahogy a szerző ezt részletesen le is írja a könyv végén -, de talán pont ezért, hiszen jórészt ismerjük a nevezetes merénylet utáni eseményeket, nem elsősorban a történet az, ami "elviszi a hátán" a könyvet - és mondjuk ki, nem is a szereplők jellemábrázolásának finomságai. Sokkal inkább a stílusa. A regény megszólít(hat)ja a reménybeli olvasóit, a fiatalokkal felfedeztetheti az olvasás örömét és a képzelet szabad szárnyalásának szépségét. Több stílus kedvelői is megtalálhatják benne a számításukat. A fantasztikum és főleg a "steam" kedvelői természetesen, de mellettük a klasszikus XIX. századi kalandregényírók munkásságát kedvelők szintén. Olyan érzés volt olvasni, mintha egy H. G. Wells és Jules Verne koprodukcióban készült regényt olvasnék, amit olyan rajzokkal tettek még olvasó-barátabbá, szebbé, amilyeneket Charles Dickens vagy Walter Scott írásainak korabeli kiadásaiban láthatunk - vagy manapság néhány igényes gyerekkönyvben, például a Micimackóban.

2013 tavaszán jön a második rész a Behemót. Várom nagyon!

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 9/10

Wallpaper (1920x1080)

Robert Jordan - Brandon Sanderson - Gyülekező fellegek

Robert Jordan - Brandon Sanderson - Gyülekező fellegek I-II.

(Az Idő Kereke 12.)

Robert Jordan - Brandon Sanderson - The Gathering Storm
(The Wheel of Time 12.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Delta Vision, 2012
Műfaj: fantasy
Hossz: 1128 oldal
Linkek:
Wheel Of Time Wiki
Fordította: Körmendi Ágnes
 
Tartalom:
A Tarmon Gai’don közeleg. És az emberiség nem áll készen.

Rand al’Thor, az Újjászületett Sárkány igyekszik még az Utolsó Csata előtt egyesíteni a királyságok és szövetségek töredezett sorát. Míg ő a seanchan erők északra nyomulását akarja megakadályozni, szövetségesei kétségbeesetten próbálják visszaszorítani a sötétséget, amely mintha magának az Újjászületett Sárkánynak a szívében vert volna tanyát. Egwene al’Vere, a lázadó aes sedaiok amyrlinje a Fehér Torony foglya, kiszolgáltatva zsarnoki ellenfele kényének-kedvének. Ahogy telnek a napok, és közeleg az általa Álmodott seanchan támadás, a lány próbálja összekovácsolni az aes sedaiok széthúzó frakcióit, egyúttal küzd a mindent eluraló bizonytalanság és elkeseredettség ellen. Harca megmutatja, mennyit érnek az aes sedaiok, és küzdelme dönti el a Fehér Torony jövőjét – márpedig azon múlik az egész világ sorsa. Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Múlt, jövendő és jelen egyaránt a sötétbe hullhat…

Robert Jordan (1948 - 2007.09.16)

"Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mítoszt is rég elfelejtik, mielőtt a kor, amelyből ered, visszatérne. Az egyik korban, melyet egyesek harmadik kornak is neveztek, egy korszakban, amelyik nem jött még el, amelyik rég elmúlt már, feltámadt a szél a Fehér Toronyként ismert alabástrom erősség körül. A szél nem a kezdet volt. Az Idő Kerekének forgásában nincsenek kezdetek és végek. Mégis, a szél egyfajta kezdetet jelentett."

Brandon Sanderson (1975 - )

1990 - A világ szeme I-II. megjelenése - óta ez a tizenkettedik (plusz az előzménykötet) Idő Kereke regény, ami a fenti bekezdéssel kezdődik. Sajnos Robert Jordan (igazából James Oliver Rigney) 2007-ben bekövetkezett halála miatt nem tudta befejezni a teljes sorozatot, de még életében felkérte felesége egyik kedvenc fiatal íróját - a több mint zseniális Elantris-t és a szintén szenzációsan jó Ködszerzet-sorozatot is jegyző - Brandon Sanderson-t, hogy legyen a segítségére. Az eddig a szerző által biztos kézzel vezetett sorozat - ha szabad ilyet mondani - még jobb kezekbe került, hiszen Sanderson gyermekkora óta kedvenc sorozata épp Az Idő Kereke volt, ezért azonnal igent mondott a váratlan és igencsak megtisztelő felkérésre. 

A kontinens térképe

Robert Jordan nem arról híres, hogy szűkre húzott történetei füzet-vastagságúak lennének - kötetenként cirka 1000 oldalról beszélünk -, de amit a sorozatzáró kötettel művelt, az csöppet elrettentő lehetett. Az előzetes tervek és vázlatok szerint nagyjából 3000 oldalas kötet az A Memory of Light címet viselte volna, ezt kellett Sandersonnak az előzetes megbeszélések, jegyzetek és vázlatok alapján megírnia (a történetvezető fonál tehát már megvolt, az epikus történet végét még Jordan felvázolta). A grafomán Sanderson, aki szintén megsértődik, ha egy könyvének 900 oldalnál rövidebbnek kell lennie - és a kiadó - úgy döntöttek, hogy a történet csonkítása helyett inkább három részben adják ki a sosem látott vastagságú monstre-részt. A Gyülekező fellegek a lezáró trilógia első része (folytatása Az Éjfél Tornyai I-II. (1440 oldal) és az A  Memory of Light (ez meg még az ÉT-nál is hosszabb lesz, és leghamarabb jövő tavasz végén olvashatjuk magyarul!)

"A Kerék sző, a Minta jő."

Moiraine Damodred, kék ajah-beli aes sedai

Nem hiába lovagolok a kötetek hosszúságán. Az eddig megjelent könyvek körülbelül - egészen elképesztő! - 14.000 apróbetűs!!! oldalt tesznek ki, és biztos vagyok benne, hogy ennyit csak az igazán fanatikus fantasy olvasók fognak végigolvasni. Ez nem az a sorozat - a kiadók szempontjából, anyagilag gondolom, sajnos -, amibe valaki a közepén sikeresen be tudna kapcsolódni, és a lezáró trilógia első részével is ez a helyzet. A könyv végén van egy több mint 60 oldalas!!!!!! névmutató, amit bizony néha fel kellett lapoznom, hogy tudjam, kiről is olvasok épp... de sajnos sokszor nem találtam meg bennük az aktuális szereplőt, ugyanis ebbe a névmutatóba csak a fontosabbak fértek bele! :D

Mat

Perrin

Rand Al'Thor

Mégis - furcsa ezt mondani -, a sok országban egyszerre nagyon sok helyszínen tartózkodó rettentő sok szereplő miatt nem mindenkire jut elég idő. A főszereplő - Rand Al'Thor, az Újjászületett Sárkány - két barátjára, a kedvenceimre, Matrim Cauthon-ra három-négy fejezet jutott csak, míg Perrin Aybara-ra csak egy (vagy kettő). De olyan fontos szereplő is volt, akire egy sor sem (Lan).

Az igazán epikus sorozat eme része valóban csak felvezetése a másik két résznek. Sok fontos esemény történik persze a szereplőkkel, sokan meghalnak vagy nem várt irányba fordul a sorsuk kereke, de igazán fontos, az Utolsó Csata menetét döntően befolyásoló esemény még nem történik benne, inkább csak a pozícióikat veszik fel az egymással szemben álló felek és seregeik.

Bár elég régen olvastam az eddigi utolsó részt (Álmok tőre I-II., 2006), szóval lehet, hogy nincs igazam, de mégis azt mondanám, hogy a két szerző közti esetleges stílusbeli különbség nem érzékelhető egyáltalán. 

"...egyik labdát a levegőbe dobta a másik után, és egyre jobban tapsoltak. Azt hitték, megállíthatatlan. Nem értették, hogy amikor valaki még több labdával zsonglőrködik, nem csak a mutatványa lesz látványosabb.

A végén a bukás is látványosabb lesz." 

Milyen új olvasóknak ajánlanám ezt az igazán heroikus, epikus fantasy sorozatot? (Persze semmiképp sem rögtön ezt a könyvet!) Olyanoknak, akik szeretnek olvasni ( :-) ), szeretik a végtelenségig kidolgozott főszereplőket és szeretnek elmerülni az aprólékos, minden részletre kiterjedő leíró részekben, akik nem bánják, ha az általuk választott fantasy világban a nőké az uralkodó szerep (mert bizony az Újjászületett Sárkányt leszámítva itt a hölgyek a dominánsak), ha szeretik azokat az igen sötét hangulatú fantasy világokat, ahol a mágia nagyon erősen van jelen, nem bánják, ha az emberen kívül más értelmes faj csak igen ritkán bukkan fel a könyvben - se elf, se törpe, se sárkány, se ork vagy goblin... -, azoknak, akik  kedvelik a háttérben folyó intrikus csatározgatásokat (a későbbi részekben főleg), akik egy lassan kibontakozó, de ezer szálon futó, abbahagyhatatlan, izgalmas, fordulatos történetre vágynak, aminek a végén - természetesen, mi más? - az egész világ fennmaradása a tét.

Átlagos nap egy vörös ajah-beli aes sedainak

Sokakkal ellentétben - és hibái elismerése mellett - nekem az első rész volt a kedvencem egyszerűen azért, mert a szereplők ott még a világ folyásáról mit sem sejtő tudatlan gyerekek voltak, legkomolyabb harctéri tapasztalatuk a kapa vagy a juhász-bot (?)  forgatása volt. Később ez a földhözragadtság sajnos megszűnt, amit én bántam, de helyette kárpótolt más, például a pedáns, súlyos logikai hibáktól mentes történetvezetés, a szerethető karakterek és boldogan, önfeledten gyűlölhető gonosztevők.

Nem térek ki rá most nagyon, de a sorozat rajongótábora természetesen óriási - és mit ne mondjak, fanatikus. Az Idő Kereke sorozatból készültek asztali szerepjátékok (RPG) - az angol alap szabálykönyvem még nekem is megvan talán valahol -, számítógépes játékok, képregénysorozatok, gyűjtögetős kártyajáték (CCG) és táblás társasjáték is.
 

A sorozat Delta Vision-ös új kiadásának borítóit imádom! Istenien néznek ki! A régi Beholderes kiadások (ebből a részből persze már nincs régi kiadás!) borítói valami fertelmesek voltak. Az Ysabel posztjánál kérték kommentben, hogy legyen majd egyszer egy cikk a legszebb és legcsúnyább borítókról - All-Time -, és bár persze ez elég szubjektív lista lenne, de pár régi Idő Kerekés borító bátran pályázhatna... és nem a legszebb címére persze. 

Más kérdés, hogy helyesírási - jobban mondva betűhibai - szempontból semmiképpen sem vizsgázhat jelesre a könyv, mert még akkor is elég sok van benne, ha hozzá vesszük, hogy 3-4 "normális" könyv hosszúságának felel meg a terjedelme. Ez persze szomorú, de igazából lássuk be, kit érdekel? Hol van a következő rész?! Akarom!!!! Most!!! [Az Éjfél Tornyai I-II. 10.04.-én már megjelentek!]
 

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

[Most komolyan, hogyan adhatnék ennél kevesebb pontot, mikor bekönnyezett a szemem, mikor elolvastam a Prológus első részét és az első bekezdést?]

Értékelés: 9/10

A jó szemű érdeklődők itt nyomon követhetik, hogy a főszereplők merre utaztak a sorozat összes eddigi részében! :D