Hollós Korvin Lajos
(1905.12.08 - 1971.03.27)
"Nem addig él nekem a világ,
míg benne élek magam is."
Elnézést, de ez hosszú lesz (
és valószínűleg magamnak írom, de hát mire jó egy saját blog, ha erre sem? :D)!
Ma a végére értem a Hollós Korvin Lajos életműnek. Elolvastam az összes könyvét, színművét, minden versét és az összes újságcikkét. És hogy miért olvastam el minden fellelhető anyagot tőle (első három könyvét, melyek a 20-as, 30-as években jelentek meg 500 példányszámban szerzői kiadásban, sajnos nem tudtam beszerezni, de a bennük meglévő anyagok szerencsére a későbbi gyűjteményekben is megtalálhatóak voltak), és egyáltalán minek szerepel ennyire offtopic költő-író a blogon, arra ennyit írnék:
Egyszerűen semmi esélye nem volt ennek az embernek, hogy műveivel MAGASAN a KEDVENC szerzőmmé válljon.
Nyitott vagyok minden műfajra, de a fantasy és a horror - általában - mindent messze maga mögé utasít. Nagyon jó írók - is - művelik, akiket imádok (Martin, Erikson, Gemmell, Rothfuss, King, stb.), de egyikük írása sem hagyott bennem olyan mély és maradandó - hagy ne mondjam, hogy egy életre szóló - nyomot, mint Ő - folyamatosan.
Az egész kb. 8 évesen kezdődött, mikor elolvastam
A vöröstorony kincse (
írás a könyvről a blogon) című művét, ami egy ifjúsági történelmi kalandregény a kuruc korból, stílusára akár a Delfin könyvek közé is befért volna. Rettenetesen szórakoztatónak és izgalmasnak találtam - és szomorúnak. Annyira, hogy sírtam is rajta (akkortájt ez szokásom volt :) - King Kong, Állati elmék).
Évekkel később (16 éves lehettem) újra kezembe került a könyv, és mivel emlékeztem tartalmára - és hatására rám -, kíváncsiságból újraolvastam, már jó előre alaposan felkészülve a megható jelenetre, de ismét gyengének találtattam. El is határoztam, hogy ezt többet nem fogom elolvasni, mert valamiért nagyon felzaklat (más tapasztalt már ilyet?). Azóta még egy könyv került erre a polcra:
Stephen King - Atlantisz gyermekei, ami nagyon tetszett, de soha többé.
Azt hittem - akkoriban ugye még nem nagyon volt semmi internet, meg jobban foglalkoztattak a csajok is mint a könyvek -, hogy ez az egy könyve van HKL-nek, mígnem teljesen véletlenül - sok évvel később -, megláttam, hogy a Kávészünet együttes egy Hollós Korvin Lajos verset a
Csonka vers-et ad elő, amiről én még sosem hallottam!
Hopp, azonnal irány az internet és pár perc alatt kiderült, hogy "egykönyves" íróm nem is csak író, hanem főleg költő, többszáz verssel, pár regénnyel, színpadí művel, rádiójátékkal a tarsolyában, amiket nekem - úgy éreztem -, AZONNAL be kellett szereznem.
...És milyen jól tettem, tudom ezt már utólag! Azóta megvan (ugye az első 3 könyv kivételével) mindegyik könyve majd mindegyik kiadásában, jópár a szerző dedikálásával.
Első újonnan beszerzett könyvem tőle
A vízbefúlt hal című verseskötete volt, mely nem mérete miatt tarthat számot érdeklődésre, hanem a benne lévő versek mondanivalója, súlya, felkavaró gondolatai okán. Végigolvasása után tudtam, hogy nyomban kell a többi könyve is. Olyan kedvencekre találtam benne, amik lehet, hogy szabadosságuk - vagy egyéb okok - miatt nem mindenkinek a tetszését nyerik el, de az általuk közvetített gondolatok mellett jobbérzésű ember vállvonva el nem mehet. Néhány példa (nem is feltétlen a legjobbak):
HIT
Ha majdan feltalálják az eszközöket,
melyekkel kiirthatják a föld szinéről
a gazembereket, e nagyszerű eszközökkel
ki fogják irtani a gazembereket s velük
együtt a föld szinét is, de én vátesz
vagyok és látom, hogy a jövendő jövőjében,
amikor majdan rendbe teszik a föld színét
s az anyák újra megszülik a gazembereket,
feltalálják az újabb nagyszerű eszközöket,
melyekkel kiirtják majdan őket a föld
szinéről s velük együtt a föld szinét,
mert hiszek a fejlődésben s az
emberiség jövőjében.
CSAK VÉNEN…
Csak vénen érted meg: jutalmat
az vár, ki holtig kiskorú.
Egy szál virág a gomblyukadban
több, mint az öntött koszorú.
A fényes bronzok megfakulnak.
Él holnap, ki ma megdicsér?
S mit ér a halhatatlanság a holtnak,
ha életében mit sem ér?
GŐG
Mondják: a gőg! Az lett a vesztem.
S azt is: ne törtem volna feljebb!
De inkább függök a kereszten,
semhogy tövében térdepeljek.
ITT
Itt fogták hálóval a szélvihart.
Itt ontották ki a testvéri vért.
Itt lényegült át mankóvá a kard.
Itt éltem én, már nem tudom, miért.
TÖRTÉNELEM
…Azután évtizedek mulnak,
űzöttek s űzők összesimulnak,
eljő a szent engesztelő nap,
legyőzött s győztes összecsókolódznak,
a bölcs az ellenségnek megbocsát,
s megosztja véle borát s vánkosát,
a vesztes a trón lépcsejére térdel,
később hajlongva feljebb lépdel,
idővel a bársonypárnára ér fel,
onnét a győztes lágy ölébe,
utóbb vállára, majd fölébe,
végső helyére:
a megbocsájtó bölcs nyájas fejére.
Szó több ne essék e baráti körben
arról, mi annyi vért kiontott,
hősit s ártatlant, s mi összhangot bontott:
az eszméről se!… Ünnepi zenék
ujjongásánál arc és fenék
egységet csillog a kristálytükörben.
Tört nyakcsigolyák, átlőtt bordacsontok
forgolódnak a földben.
TÜNEMÉNY
Mondd, hol keressem a lehullt
augusztus-végi csillagot ?
Merre vannak a csillag-temetők?
Jó, jó, tudom, csak egy meteorit,
egy kő vagy ércdarab, de én
zuhantában ragyogni láttam őt!
A következő szintén egy verses kötet volt a
Hallgassatok meg!, amely egy újabb csokornyi remekül sikerült verset tartalmazott. (Itt jegyzem meg, hogy természetesen sem nem minden vers, sem nem az összes novella ugyanolyan magas szintű, mint a legjobbjai, dehát melyik írónál van így? Amivel kiemelkedik számomra a többi költő közül, az a jó versek nagyon magas aránya!) Ebben - és mindben - a témák hasonlóak (háború, szenvedés, a két háború közti pesti/magyarországi élet, kilátástalanság, munkások élete, saját keserű sorsa).
ANTE-DANTE
Én Vergilius nélkül
vergődtem át a poklot,
nem fogta soha senki,
hát reszket a kezem,
a purgatóriumban
szédülve földre botlok,
és a paradicsomhoz
már el sem érkezem.
Inter arma…
Hogy „háborúban hallgatnak a múzsák”?
Tagadom ezt az ósdi tévhitet:
ha fegyver szaggatja a múzsa húsát,
üvölt, hörög, s ti mégis értitek.
Az Illetlen vallomásban (illetve a Zivatarban és az Óbudai búcsúban is) van a szerző egyetlen olyan műve, amiért életében - rosszakarói ellenében Babits Mihály személyes közbenjárására - elismerést kapott, A textofil-gyár című novella, ami a Nyugat novella-pályázatának első díját kapta. Az írás a munkásosztály kiszolgáltatott helyzetéről szól a 30-as évek Magyarországán. Nagyon jó novella, de nekem a Fajáték és a Bőrszag is jobban tetszett még ennél is.
A szatírikus írásai közül a kedvencem a Vendég a Paradicsomban című lett, ami Az ember tragédiájának átköltése.
Az
Óbudai búcsú című könyve az író önéletrajzi regénye, ami gyermekkori emlékeiből táplálkozik. Stílusa ennek sem kevésbé erőteljes, mint ahogy azt már megszokhattam tőle. Nagyon tetszett, hogy ennyi minden "bensőséges titkot" megtudhattam kedvencemről.
Ezután visszatértem a verseihez és "gyorsan" kiolvastam az
Elhal a dal című kötetet. Ebből a kedvencem ez a gyönyörűség:
TALÁN DÜHÖMBEN EGYSZER…
Talán dühömben egyszer
építek majd egy házat,
amelyben nem terem gond,
sem félés, sem alázat.
Üvegből lesz palánkja,
hogy mindenki belásson
és lássa, hogy növök túl
a földi elmúláson.
Uj szenteket avatnék
boldoggá itt e házban,
nem volna benne rejtek,
hol a Sátán tanyázna,
nem volna zűrzavar sem
s nem volna nyugtalanság,
sem gyenge, aki lesné
az erősebb parancsát.
S nem volna félreértés,
nem csapna bele villám,
tán nem bimbózna benne
könnyet sohsem a pillám.
Nem villannának gyilkok
szivemen s más szivén át
s az áldott csend ölében
tán visszahívnám Évát…
Tán visszahívnám Évát,
hogy itt megcsöndesüljön
és békesóvár szívvel
a küszöbömre üljön.
És megbékülnék én is,
az volna ám az ünnep!
Nem volna bűnünk s Isten
sem volna, aki büntet.
És visszahívnám Évát
és volna nyugtalanság
s a Sátán is bedugná
a kapun ujra mancsát,
és volna zűrzavar, gond,
meg félés és alázat…
– És elkergetném Évát
s lerombolnám a házat.
– – – – – – – – – – – – – – –
S talán dühömben egyszer
még uj házat emelnék,
ha lankadó erőmből
egy uj ház még kitelnék.
Üvegpalánkja lenne,
nem csapna bele villám
s Évának ujra írnék
és ujra visszahívnám.
A
Harminc esztendő (1924-54) és a
Füttyszó a sötétben (1924-71) két gyűjteményes kötet. A második a teljesebb, de az elsőben is vannak olyan versek, amik csak abban találhatóak meg, ezért örömmel merültem meg még kétszer ugyanazokban a testi, lelki, társadalmi, történelmi nyomorúságokban, amelyek tolmácsolására - már biztosan -, kedvenc költőm oly nagy tehetséget mutat.
RIGMUS
A szegény, ha nincs igénye,
az igének is szegénye.
Aki semmit sem mível,
be kell érje semmivel.
Kit jobbfelén megütöttek,
nagyobbat is visszaüthet!
De ki tartja balfelét,
mindörökre csak cseléd.
JELTELENŰL
Az én síromon ne álljon kereszt,
ne gőgösödjön semmiféle márvány,
cirádás jel vagy ékes faragás,
s lármás szavak vagy ájtatos igék
aranybetűkkel ne pompázzanak;
ne hirdessék hivalkodó sorok,
ki voltam, mennyit éltem és minek,
de még nevem se tartson számot arra,
hogy megakadjon rajt néhány tekintet
s kiáltó szájjal álljon rendületlen,
részt kérve múló, időtlen időkből.
Kis, egyszerű fa, barna, szögletes,
vízszintesen a földbe ágyazott,
s csöndes, szerény és dísztelen betűkkel
csak ennyit mondjon:
„Egy a sok közül.”
EGY RENDŐRLÓ ÁLMA
Vezényszó, attak, dörejek.
Bomló, sikoltó tömegek.
Repülő kövek, szögecsek.
Föltépett, vérző kövezet.
Cafatok, véres kocsonyák.
Kettéhasított koponyák.
Rohanás hullasoron át.
Letépett címer, koronák.
Vicsorgó, éhes farkasok.
Villanó, sujtó kardlapok.
Eltiport csákók, kalapok.
Rendülő rendek, alapok…
Riadtan horkan, szimatol…
Testvérei most
békés boronát vonnak valahol…
MEGY A GŐZÖS
Megy a történelem-írás
nyomában a történésnek.
Elől ül a masiniszta,
hátul meg a történészek,
kik a gőzöst, elemezve
masinát és masinisztát,
minden korban a jelenkor
igényéhez igazítják.
EGY HÁROMÉVES KISLÁNY SÍRVERSE
Gyújts néki lángot: kisleány volt
s úgy halt meg, mint a harcosok.
Haján csikónyi nap ficánkolt,
fehér majommal álmodott.
A golyó, mit fejébe lőttek
zöld-irhás, kancsal táltosok,
megállt a lepke agyvelőnek
szárnyán és elcsodálkozott.
A NÉPBÍRÁKHOZ
Aki nevette pusztulásunk,
sohase sírjon eleget!
Aki börtönbe zárt, ne lásson
szabad mezőt és tág eget!
Aki megölte az anyánkat,
ne éljen többé gondtalan!
Aki elvette a hazánkat,
halálig legyen hontalan!
A versek után jöttek a regények és a színművek.
A
Komédiások egy pszichológiai krimi, amelyben holtan találják budai luxuslakásában a legnagyobb magyar színésznőt, Dalmáth Elzát. Mellette ott fekszik férjének, a neves orvosprofesszor Bóra Ádámnak holtteste. Budapesten azonnal megindul a sutyorgás, a rendőrség pedig titkolózik. Vajon kettős öngyilkosságról van szó? Vagy az orvos férj őrült bele karrierjének törésébe, végzett feleségével, majd magával is? Netán valamilyen külső személy okozta a gyilkosságot? Az elbeszélő több, mint tizenöt év után fedi fel titkait. Nagyon jól ismerte Dalmáth Elzát, hódolói közé tartozott, mint annyi más férfi akkoriban. Az egykori barát kitálal. Oly mélyen elemzi a bűntény történelmi és pszicológiai hátterét, hogy abból egy nagyon jó kis könyv kerekedik ki.
Hollós Korvin Lajos műve a hatvanas évek magyar prózájának kiemelkedő alkotása. Folytatja a magyar irodalomban oly markáns lélektani hagyományt (rengeteg gondolatébresztő sora van a színházról, a színészetről), ám megtoldja ezt a második világháború utáni európai próza frissességével, új szerkesztési elveivel. Modern, mégis mindenki számára érthető könyv a Komédiások.
Ha pedig valakinek a történetről beugrana Bajor Gizi (ön)gyilkossága, az Hollós Korvin Lajos szerint pusztán a véletlen műve...
A kisregény egy gyilkosság története. Olyannyira igaz története, hogy még kulcsregénynek is vélhetnénk. Ez ellen azonban az író határozottan tiltakozott „A szürke eminenciás” előszavában így:
Rudolf egykori trónörökös alapötletet szolgáltatott az idézett kor szellemének megjelenítésére. Ama mayerlingi éjszaka titkával évtizedeken át foglalkoztak írók és ponyvaírók, legtöbbször szerelmi, utóbb már politikai okokkal próbálva megmagyarázni. Hiteles megfejtést végül is nem adhat senki, hiszen az ügy eredeti okmányai nem kerültek elő a Bécsi Császári Levéltárból. Feltehető, hogy azokat még a császári kamarilla semmisítette meg. Történelmi szempontból tehát az én regényem sem hiteles. Költött meséjével és alakjaival viszont a habsburgi „klasszikus” reakciót s ennek visszfényében a mindenkori reakció tipikus jegyeit művészileg hitelesen törekszik ábrázolni.
(Meg is tiltotta 1942-ben a sajtócenzúra a kiadó által már elfogadott mű kinyomtatását.)
A szerző alapötletként megtörtént eseményt használ fel. A "szürke eminenciás" a nagyhatalmú császári ház érdekében munkálkodó kamarilla vezéralakja. Bár az Öregnek biztos tudása van az ifjú trónörökös rebellis terveiről, a hatalomátvételre készülő összeesküvésről, még egy utolsó látogatást tesz a trónörökös vadászkastélyában. Hosszú éjszakai beszélgetésben csap össze utoljára a reakciós főkamarás és a felvilágosult trónörökös. Bizonyítottnak látván a trónörökös eltévelyedését, az Öreg meggyőzi a Császárt akciója szükségességéről, s megrendezik a kettős öngyilkosságnak feltüntetett gyilkosságot.
Jól megírt, olvasmányos írás.
Az izgalmas mű ekként emelkedik fölébe mind a kizárólagosan bűnügyi elbeszélés, mind a pletykálkodó kulcsregény műfajának: a fordulatos cselekményt fontos társadalmi és lélektani mondanivalók közlésére használva fel.
A következő volt az
Elbukottak, ami szintén egy krimi, ebben egy tanárnő kegyeiért verseng két külön társadalmi rétegbe tartozó diák, akiket nem csak szenvedélyük alanya ugraszt egymásnak, hanem a történelem vihara is.
A végére hagytam a leghosszabbat, a
Hátsólépcsőt, amelyben a bérház hátsó traktusából egy jó szándékú, ám együgyű kishivatalnokot hirtelen áttelepítenek a háziúr pompázatos utcai lakásába. Miért teszi ezt a vagyonos család, s miféle különös eseményláncolat, majd bűneset következik belőle? Erről szól a regény, melynek keletkezését így beszélte el az író:
1943 és 45 között, szökések, bujkálások, légibombázás és ostrom közepette írtam. A német megszállás alatt a kézirat kész kétharmadát ruháimmal együtt egy óbudai textilgyár igazgatója rejtette el irodájában. A felszabadulás után Duna-hídjaink emlékezetes állapota miatt csak jó sokára gyalogolhattam ki Óbudára, s végig a kétórás kerülőúton szorongva alkudoztam a sorssal: kiegyeztem, hogy minden egyebem után ruháim is elvesztek légyen, csak a kéziratot találjam meg. A sors elfogadta ajánlatomat: valóban még egy nadrágom sem maradt, a papirosaimat azonban visszakaptam. A gyár tisztviselői, abban a hiszemben, hogy a rablók dúlta irodában szétszórt lapok igazgatójuk titkos művét tartalmazzák, még rendbe is rakták azokat! Befejezhettem hát a könyvet: a két világháború közti Budapest tragikomikus erkölcsrajzát.
A hátsó lépcső és főlépcső világának valóságos és jelképes ellentéte kapcsán csakugyan megismerjük az egész város Horthy-korszak-beli társadalomtörténetét. Hollós Korvin Lajos a húszas-harmincas „békés" évek széles tablóját festi meg, már-már a történész hitelességével - mindenekelőtt azonban mint mesélő. Szociológiai mondanivalóját nem száraz tételekben fogalmazza meg, hanem az érdekfeszítő cselekmény, a lélektanilag izgalmasan találó emberábrázolás által közli. Előadása plaszticitásához hozzájárul a jellemző anekdoták beszövése és egykor jól ismert pesti figurák - többek közt a hírhedt levesosztó Róbert bácsi s a humanista bohém „Árpád-házi trónkövetelő'" Crouy-Chanel István gróf - szerepeltetése is, valamint a tömör, eleven stílus, amely a tárgyhoz idomulón felváltva játszik az irónia s a költőiség színeiben.
A Hunyadi klasszikus stílusú dráma, - modern történelemszemléleti és pszichológiai eszközökkel - így jellemezte Hollós Korvin Lajos Hunyadi-ját, melynek 1956 tavaszán volt a bemutatója. A korabeli kritika pedig nemzeti drámaírásunk nyereségeként méltatta a művet, amely sajátos, izgalmas költői megformálásban viszi színpadra Hunyadi alakját. Nem az eposzok hősét kelti életre, a győzhetetlen vezért, akit a golyó se fog - ez az alak csak egy-egy pillanatra sejlik fel a dráma fordulataiban. Figyelmét Hunyadi szokatlanabb, kevésbé ismert arculatának megrajzolására összpontosítja - a vívódóra, aki élete legnagyobb győzelme előtt a világtörténelmi események, az ország belső életének gyöngesége, romlottsága, a családi gondok s az öregség, a fáradtság terhei alatt roskadozva vállalja újra a vezérséget. Jellemének ez a megvilágítása nemcsak egy nagy történelmi alakot hoz emberi közelségbe, hanem a történelmi helyzetet is valóságosan érzékelteti.
A Pázmán lovag-ot 1958-ban játszották először. (Nem sokkal utóbb Kósa György vígoperát is alkotott belőle.) A „víg ballada" cselekményét kibővítve és Mátyás korába helyezve szókimondó, reneszánsz komédiának dolgozta át Arany János alaptémáját az író. A fűszeres humorú színdarabban játékosan sziporkázó szellemét engedte szabadjára, ám a könnyed szórakoztatás közepette sem sikkad el a kor valósága.
Mindkét színmű kritikai visszhangja kiemelte a fordulatosságot, továbbá a nyelvezet költői szépségeit mint a vastapsok fő előidézőit. Ezekért számíthatnak e művek nemcsak a színházi, de a könyvolvasó közönség körében is sikerre.
A végére hagytam persze a legnehezebb falatot, az
Alperes nem nyugszik-ot, mely a szerző újságokban megjelent publicisztikáit tartalmazza (politikai újságcikkek, könyvkritikák, filmkritikák, esszék, kiadatlan novellák, interjúk - 1933-69-ig). Sokáig féltem ettől a könyvtől, mert ha nem a kedvenc íróm írta volna, messzire elkerülöm, de szerencsére nem kellett csalódnom az íróban most sem. Persze sok cikk vér-kommunista, de a mondanivalója majd mindegyiknek megfontolandó ill. érthető (még a történelmi/politikai nyomás miatt írtak is), valamint a két háború közti életről szóló cikkei mindenkinek élvezetesek lehetnek, aki szereti a történelmet (politikai beállítottságtól függetlenül - max elkönyveli, hogy az írói ilyen-olyan .... volt).
Tudom, hogy sok szempontból Hollós Korvin Lajos már nem időszerű. Kommunistának (vagy zsidónak) lenni manapság nem "menő", hogy finoman fejezzem ki magam, de aki ezek miatt a vélt "hibái" miatt nem ad neki egy esélyt - legalább annyira, hogy az életrajzát elolvassa, ami egyébként pestiesen szólva "nem semmi", saját magát fosztja meg egy élménytől. Nekem sem a politikai mondanivalói miatt tetszenek a művei, bár a ma uralkodó irányzat híve sem vagyok, hanem mert valamiért képes olyan húrokat megpendíteni bennem, amelyet másoknak nem sikerült.
Aki viszont kedvet érez arra, hogy bepróbálkozzon vele, verseskötetnek a Füttyszó a sötétben-t ajánlom, antikváriumokban 500 ft-ért megy éppen, regényei novelláskötetei szintúgy, vagy még olcsóbban. (Annak is megvan az előnye, ha valaki épp nem felkapott írót akar olvasni! :P)
Életrajz
Abból a régi óbudai kispolgárságból jött, amely talán évszázadok óta kisiparosként, kiskereskedőként formálta a későbbi Budapest legkorábban polgárosodó, de azután legtöbb régi emléket hordozó kerületét. Szegény emberek voltak, jó polgári hagyományokkal, a kispolgárság és a proletariátus határvidékén. Hamar érezte meg a kultúra ízeit, és korán bontakozott ki benne a lázadó. Ifjan lett forradalmár. Amint írni kezdett, maga választotta a Korvin nevet, és ez már önmagában is kihívó volt: Horthy rendőreit nem Mátyás királyra, hanem Korvin Ottóra emlékeztette. És amikor már ismertté tette ezt a költőnevet, és erre akarta változtatni családnevét, elutasították, illetve a latin Corvinus szó magyar fordítását, a Hollóst engedélyezték. Ettől kezdve írta Hollós Korvinnak a nevét. Nyughatatlansága vitte tanulni messze földekre, így lett világlátott, így tanult meg jól nyelveket. Itthon azután kistisztviselő lett egy gyárban, de hamarosan a legkülönbözőbb lapokban jelentek meg versei és novellái. Szívesen is látták, amíg a politikai bűnügyek, a sokszoros elítéltetés, könyveinek elkobzása félelmetessé nem tették a polgári szerkesztőségekben. Ha csak egész kicsit alkalmazkodóbb, karriert csinálhatott volna korábban is, későbben is. De képtelen volt a legcsekélyebb megalkuvásra. A munkásmozgalomban sem kedvelték: a szektások liberálisnak, a liberálisok szektásnak tartották. Ő pedig konokul járta a maga útját. A fasizmus háborúját munkatáborokban élte át (hiszen az óbudai polgárok vagy svábok, vagy zsidók voltak, és ő történetesen az utóbbi csoportban született). Majd ugyanilyen konok egyértelműséggel járta végig a felszabadulás éveit az indulat okozta halálig.
A lélektan "önsorsrontó" alkatnak nevezi azt az embertípust, amely emberek közti magatartásával következetesen magának okoz kellemetlenségeket, maga vet akadályokat saját előmenetele vagy éppen karrierje elé, saját természetében hordozza a végzetet, amely a kijáró sikerek helyett kudarcokkal, mellőztetésekkel eredménytelenségekkel sújtja az ilyen ember életét. Pedig Hollós Korvin Lajosnak éppen elég lett volna elviselni a külvilágból fenyegető sorsot, ő azonban minden alkalmat felhasznált, hogy tovább nehezítse a maga helyzetét. Az emberek, különösen a pályatársak összeférhetetlennek mondották, pedig szerintem csupán fékezhetetlenül őszinte volt, aki képtelen volt megállni, hogy hangosan ki ne mondja a véleményét. Úgy emlékszem, beszélt, ha nem is kérdezték, és amit mondott, sokak számára igen kellemetlen igazság volt. Az igazság pedig szent volt a számára, és túl indulatosan ragaszkodott hozzá. Például a Horthy-korban nyíltan hangoztatta kommunista meggyőződését (ami persze igen alkalmatlanná tette minden konspirátori munkára), a harmincas években nyolc ízben tartóztatták le, és ötször ítélték el hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A felszabadulás után jogosultnak érezte magát, hogy bíráljon, és az áhítattal átélt kommunista hit és erkölcs nevében újra meg újra hangoztatta, amit a személyi kultusz idején az eszme eltorzításának ismert fel. Ki is zárták a pártból, főleg azért, mert egy fegyelmije alkalmából bíráit sértegető öntudattal hangoztatta, hogy neki több joga van a "kommunista erkölcs" nevében szólni, mint azoknak, akik ítélkeznek felette. Jó ideig hallgatásra is kényszerült ezek után. De ez sem rendítette meg hitét. Mindig mindenütt azt figyelték, most éppen kit fog megsérteni indulatos szókimondásával. Valószínűleg így történt, hogy ez a kora ifjúságától fogva rendíthetetlen, a hitvalló vértanúk módjára minden megalkuvásra képtelen kommunista az épülő szocializmus évtizedeit nemcsak pártján kívül élte végig, hanem soha életében egy apró kitüntetést, egy irodalmi díjat, egy hivatalos elismerést nem kapott, bár tudtommal soha senki, még az sem, aki korábban politikai, később személyes ellensége volt, nem vonta kétségbe, hogy ugyanolyan jó költő, mint amilyen jó prózaíró, kitűnő humorista, és színpadi művei is hatásosak. Pedig mennyire vágyott egy kis elismerésre! Tudta, hogy az olvasók körében népszerű, de szinte éhezte a jó szót a kritikáktól, a hivatalos illetékesektől. A kritika azonban alig-alig szólalt meg, hiszen nem írhattak volna mást, csak elismerést. Ehhez pedig a szerkesztőknek nem volt kedvük, mert minden szerkesztővel előbb vagy utóbb összeveszett, amikor kéretlenül is megmondta, miféle szerkesztési hibákat követnek el. A hivatalok pedig korábban ellenséget, később kellemetlen alakot láttak benne. Végre nagy sokára valaki mégis felvetette, hogy József Attila-díjat kellene adni ennek az író-költőnek, hiszen ezt az irodalmi kitüntetést már oly sokan megkapták, akik művészi nagyságrendben a bokájáig sem értek. Úgy örült a hírnek, mint egy ajándékra váró kisgyerek. És amikor valaki - talán bosszantás okából - telefonon azonnal közölte, hogy a díjkiosztó bizottságban leszavazták a javaslatot, mégse kapja meg a József Attila-díjat, indulatosan a falhoz vágta a telefonkészüléket, összeesett, szívrohamot kapott és meghalt. Tankönyvbe illő példa ez az élet az önsorsrontásra.
Aki pedig jó barátként ismerte ezt a hírhedetten kellemetlen hírű írót, az tudta, hogy igazából rendkívül kedves, csillogóan szellemes, érzékenyen jószívű és segítőkész, nagy műveltségű, igen széles érdeklődési körű, minden szépért, jóért, igazért, a jó könyvekért, szép képekért és zenékért szinte gyermekien lelkesedő ember; társaságok eszményien kellemes csevegője, aki ráadásul igen jó megjelenésű, férfiasan vonzó alakú-tekintetű ember, hűséges jó barát, asszonyok kedvence. Emlékszem, kamaszos büszkeséggel szeretett kérkedni szerelmi hódításaival. Változatos szerelmek és házasságok kísérték életét, mígnem a felszabadulás után megtalálta az igazi élettársat, a hozzá méltó szerelmes és őrzően gondos feleséget a nem kevésbé kitűnő költőasszonyban, Tóth Eszterben, Tóth Árpád leányában. Tóth Árpád emlékét és költészetét pedig Hollós Korvin az olümposziaknak kijáró áhítattal tisztelte és szerette. Játékos büszkeséggel mondogatta, hogy felesége által ő a magyar klasszikus költészet veje.
Ez a magyar klasszikus költészet pedig Csokonaitól a Nyugat költőiig azt a helyet foglalta el az ő lelkében, mint a vallásos lelkekben a szentek galériája. Kitűnően ismerte a világirodalmat, németül és franciául, később angolul is igen jól tudott (fiatalon huzamosabb ideig élt Bécsben, majd Párizsban is), de bár Goethétől Shelleyn keresztül Baudelaire-ig kívülről idézte a legnagyobbak verseit, nem volt olyan világirodalmi klasszikus, aki lelkében megközelíthette volna nemhogy Petőfit vagy Adyt, vagy a többi legnagyobbat, de még a romantika vagy a szecesszió harmadrendűit sem. Mélységes és érzelmes magyar hazafiságának minden meghittsége és pátosza egyesült abban az áhítatban, amellyel legszemélyesebb tulajdonának tudta a magyar költészet egészét, és amelynek modern, kommunista folytatója akart lenni egy életen keresztül.
És nem volt méltatlan utód. Nagy formakultúrájú és formabiztos, izgalmasan, jól, gazdag nyelvezettel és gyakran csillogó játékossággal verselő költő volt, a modernség és a klasszicizálás mesteri vegyítője. Helye - koránál fogva - ott lett volna a Nyugat második nemzedékének legjobbjai között. Nem is volt idegen a Nyugattól, egy ízben még a Nyugat novellapályázatán is első lett, és sok verse jelent meg a Nyugatban. De nem tartozott közéjük, hiszen nyilvántartott kommunista volt. Vezéralak lehetett volna a munkásmozgalmi költők között, és számos verse jelent meg a Népszavában is, a félillegális kommunista folyóiratokban is, de nem tartozott közéjük, mert akadékoskodó polgári szépléleknek tekintették; Kassákék körében is fontos helye lehetett volna, de tőlük elválasztotta klasszicizálása és mély kapcsolata a nemzeti költői múlttal. A felszabadulás után ünnepelt lehetett volna: de a koalíciós kezdeteknek türelmetlenül kommunista, a fordulat utáni személyi kultusznak pedig fegyelmezetlen kritizálgató volt. Ezért kívül is rekedt az irodalmi életen, noha soha senki se tagadta, hogy kitűnő és hatásos költő, s emellett olyan regény- és novellaíró, aki példaszerűen tud egyszerre hiteles társadalom- és lélekábrázoló lenni.
A Hazám vagy végre a felszabadulás pillanatának szerintem talán legszebb költeménye, és a
Hátsólépcső a háború utáni évek egyik jelentős regénye. Hogy ne is szóljunk a sipuluszi hagyományokhoz méltó, valóban mulatságosan író humoristáról és a verses történelmi drámák szerzőjéről. Ezek általában jelen is voltak irodalmunkban, miközben írójuk-költőjük nem volt jelen az irodalmi életben, sőt kellemetlen alak hírében állt, mert az igazság szerelmese volt.
(Az Életrajz forrása: MEK)
Bibliográfia
* Nihil (versek, 1928) - A füttyszó a sötétben tartalmazza
* Harc (versek, 1930) - A füttyszó a sötétben tartalmazza
* Tömegszállás (versek, 1934) - A füttyszó a sötétben tartalmazza
* Harmincas évek (versek, 1936) - A füttyszó a sötétben tartalmazza
* Elhal a dal (versek, 1938) - A füttyszó a sötétben tartalmazza
* Zivatar (elbeszélések, 1940)
* A szürke eminenciás (regény, 1941)
* Hátsólépcső (regény, 1945)
* Torpedó (elbeszélések, 1946)
* Böjti szelek (regény, 1947)
* Fekete gyémántok (riport, 1948)
* Egy királytigris naplója (humoreszkek, 1949)
* A Vöröstorony kincse. Regény a kuruc világból (regény, 1954)
* Harminc esztendő (Válogatott versek 1924-1954) (versek, 1955) - A füttyszó a sötétben tartalmazza
* Hunyadi (dráma, 1956)
* Illetlen vallomás (válogatott elbeszélések, 1958)
* Elbukottak (regény, 1958)
* Hallgassatok meg! (versek, 1960)
* Óbudai búcsú (önéletrajzi elbeszélés, 1961)
* Komédiások (kisregény, 1965)
* A vízbefúlt hal (versek, 1970)
* Óbudai búcsú és más elbeszélések (összegyűjtött novellák, 1973)
* Füttyszó a sötétben (Válogatott versek 1924–1971) (válogatott versek, 1974)
* Hunyadi – Pázmán lovag (színpadi művek) (dráma, 1978)
* Böjti szelek és más szatirikus írások (válogatott elbeszélések, 1979)
* A szürke eminenciás - Elbukottak - Komédiások (Három regény, 1985)
Zárszó - a kitartóaknak:
Ez volt - és valószínű lesz is - az a poszt, amit a legnagyobb örömmel írtam meg. A többit is élveztem, de itt, ahogy újra átfutottam a versesköteteket, és a versek már mint régi ismerős köszöntek vissza. A néhány kiragadott példa kiválasztása közülük igazi élmény volt. Ha több posztot nem tudnék valami miatt írni ide, már akkor is megérte elindítani a blogot! Remélem, lesz közületek valaki, aki el is olvassa a posztot! :D (És legalább egy, aki megszereti a költőt, miután elolvasta pár művét). Megérdemli!
Pár Hollós Korvin Lajossal kapcsolatos link:
Stephen King - 11/22/63
Az időutazással és hatásaival foglalkozó könyvek jó része operál a már szinte unalomig ismert pillangó-effektussal, vagy az időutazás paradoxonaival. Itt, mivel King nem tudta/akarta meghazudtolni a róla kialakult képet, szintén lesz dolgunk valami hasonlóval, de masszív ezer oldalon keresztül nem igen lesz dolgunk hasonló problémákkal. Ahogy Al kérdésére, miszerint "Mi történik, ha véletlenül megölnéd nagyapádat?", Jake - a főszereplő - tömören ennyit válaszol: "Mi a faszért csinálnék ilyet?" Ennyivel el vannak intézve a más szerzőket annyira megihlető paradoxonok. Az időutazás lehetőségének mikéntjére, pontos módjára vagy miértjére ebben a könyvben nem kapunk feleletet, ez tényleg csak a körítés – és a végkifejlet - miatt került bele egyáltalán.
A könyv története kerek, jól összerakott – bár ugye a misztikus szál nincs megmagyarázva -, történelmileg és politikailag hitelesnek tűnő. Személy szerint egy jó történetre, egy jó King-történetre vágytam, amit végül maradéktalanul megkaptam, bár a borzongás most elmaradt. Nem értek egyet azzal a vélekedéssel, miszerint ez lenne az utóbbi tíz év legjobb King könyve – még ha World Fantasy-díjra jelölték is (amit végül Lavie Tidhar kapott meg az Oszamáért) -, szerintem a Setét Torony sorozatának ez idő alatt megjelenő mindhárom része kenterbe veri, ahogy a Blaze is. Mindazonáltal akik önként le tudnak mondani a magasfeszültség idegborzoló hatásairól egy hamisítatlan King-stílusban megírt „romantikus dráma” kedvéért, azoknak nem okoz majd csalódást, sőt azt hiszem, új rajongókat is könnyen szerezhet a szerző számára. A könyv filmváltozata elvileg már készül, producere maga King lesz. (A rendezője pedig remélem Darabont.) 
_original.jpg)
