Dan Simmons - Endymion

Dan Simmons - Endymion

(Hyperion 03.)

Dan Simmons - Endymion
(Hyperion Cantos 03.)
Eredeti megjelenés: 1995
Magyar kiadás: Agave, 2012
Műfaj: sci-fi
Hossz: 624 oldal
Fordította: Kuszkó Raymond
Díjak:
Locus-díj jelölt, 1997

Tartalom:
Kétszázhetvennégy év telt el a Világháló Bukása óta, az univerzumban teljes a káosz. A Hegemónia széthullott darabjait a hamvaiból feltámadó katolikus egyház és hadserege fogja össze a halhatatlanság valóra váltásának révén.

Raul Endymion, az egykori pásztor és elítélt gyilkos akaratán kívül sakkfigurává válik egy olyan kozmikus játszmában, amely az emberiség sorsát hivatott eldönteni. Endymiont az új messiás, egy tizenkét éves kislány testőrévé nevezik ki, és miután egy kék bőrű android is melléjük szegődik, hárman hosszú, veszedelmes és kalandokkal teli útra kelnek az időn, a téren és a valóság szövetén át. Azonban a gyermeket a rejtélyes Shrike – szörnyeteg, gyilkológép, bosszúálló angyal – is követi a 32. századba. Endymionra hárul a feladat, hogy megmentse a kislányt az ellene törő hatalmaktól. Vajon sikerül-e eljuttatni mindenkihez a Tanítómester üzenetét, s ezáltal megváltoztatni a világot… és vajon felkészült-e rá az emberiség?

Dan Simmons (1948-)

Dan Simmons Hyperion sorozatának első két részéről reményeim szerint már ódákat zengtem itt és itt is. Bár a négy részes sorozat első két része már kerek történetet mesél el - az első rész végén, amikor is a csapat énekelve elindult a völgybe, kicsit fel voltam még háborodva -, azért a zarándokok további sorsáról és az események elkövetkező kronológiájáról még szívesen olvastam volna. Szerencsére tudtam, hogy a sorozat hamarosan folytatódik és - feltételeztem a címből - Endymion elveszett városában veszi majd fel a történet fonalát a szerző. Nos, várakozásaimmal ellentétben az Endymion egyáltalán nem a városban játszódik - újra bejött ugyebár a ne-olvassuk-el-a-könyv tartalmát meglepetésfaktora -, sőt nem is feltétlenül a zarándokokról szól elsősorban, ugyanis a második rész vége - a Bukás - óta eltelt 274 év, és már minden jól ismert szereplő rég elhalálozott. Vagy mégsem?

Nem szándékozom szakítani az eddig jól bevált módszerrel, és ezúttal sem próbálom szét-spoilerezni az írást a történet fő történéseivel, szóval elég csak annyi, hogy két szálon fut a történet. Az első szálon M. Endymion visszaemlékezéseiről, kalandjairól olvashatunk - E/1 -, amiben akkurátusan számba veszi, mi történt vele és társaival, miközben bolygóról-bolygóra utazott a védelme alá helyezett gyereklánnyal, akiből - ha megéli - majd az emberiség új Messiása lehet.
Simmons nem hagyott fel már jól ismert stílusával, és rettenetesen precízen, alaposan, minden apró részletre külön kitérve, szinte mikroszkóp alól szemlélve mutatja be a régi Háló rendszer bolygóin keresztül vivő menekülést. Eközben nem feledkezik meg arról sem, hogy élettel töltse meg a könyv lapjait és a szereplőket a szívünkbe zárjuk miközben pokoljárásukat olvassuk. Mivel a főszereplő lány - Aenea - a jövőből jött, valamint szuper-intelligens és az útját jövendölések, énekek és az apai ágáról szuper-fejlett MI-k (vagy esetleg valami más? - ld: 4. rész) is segíti, ezért néha már úgy voltam vele, hogy ez már aztán sok a jóból, ezeknek úgyse lesz semmi bajuk, és a másik szálon futó események sokkal-sokkal-sokkal ...de sokkal jobban érdekeltek.

A nevezetes másik szálon a csöppet zsarnoki módszerekkel a Bukás óta kissé egy helyben topogó - illetve hanyatló - humán civilizációk során és emberek zillió felett uralkodó vallási rezsim - a vatikáni új-kereszténység és a PAX - pap-(űrhajó)kapitánya kapja azt a megbízatást, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel - magyarul a galaxis összes pénzügyi-, technikai- és humánerő-forrásának felhasználásával akár - fogja el a menekülőket épségben.
A jezsuita neveltetésű De Soya pap-kapitány - az E/3 személyű narrálási módszer segíti a valószerűtlenül figyelmetlen olvasókat is rávezetni, hogy "EZ A MÁSIK SZÁL" és mellette nyilván célja még a távolságtartás is a szereplőtől -, aki ezzel a feladattal nem is sejti, hogy a saját ízléséhez képest sokkal többször kénytelen magára vállalni a feltámadás nem épp könnyű - de szerencsére (?) a Hyperion univerzumában nem is feltétlenül végzetes - terhét, hiába, hogy abszolút az elnyomók oldalán száll síkra, de annyira jól sikerült, mély karakter, hogy biztosan mindannyiunk szimpátiáját hamar el fogja nyerni. Viselkedésének, egyenességének és emberségének glóriája még embereire is rávetül, ezért én egyértelműen azért drukkoltam - miközben meg a parazita keresztség gondolatát is meg- és elvetettem, mint ugye Endymionék, akik a történet pozitív pólusai -, hogy minél hamarabb érje utol a menekülőket és az ő szenvedéseiknek, megpróbáltatásaiknak is legyen már vége.
A vallás, a papság - itt a könyv egy kis részében szerepet kapó, gondolom az olvasóknak minden időkben egzotikusnak számító Szent Inkvizíció - felépítése, működése és története a sci-fi köntös nélkül is érdekes szokott lenni a laikusoknak, ezért az intrikusabb Pacem-en játszódó részek nekem a könyv legjobb részei voltak, pedig ugyebár akciós rész nem volt a környékén sem.

"És itt lett volna vége a történetnek. De persze nem itt lett vége."

Az in medias res kezdés utáni narráció miatt azt hittem, a történet felölel majd vagy 20 évet (vagy jóval többet) a szereplők életéből - hiszen Endymion beszél a messiással való nemi aktusáról is, aki mikor megjelenik a Szfinxnél az Időkriptáknál, ugye 12 éves -, de nem így lett. A könyv nagyjából fél évet ölel fel, és mivel a negyedik rész az utolsó a Hyperion-i Énekekből, gondolom újra lesz majd jó pár évnyi ugrás a történetben - sajnos -, hiszen ezeket a részletekkel és eposzokba illő kalandokkal sűrűn megpakolt téglákat én még nagyon sok részen keresztül elolvasgatnám. A könyv egyébként valóban lassúbb, mint a szintén ráérős első két rész, legalábbis az első 450 oldalon, aztán viszont jelentősen begyorsul M. Nemes - és a Shrike - karakterének megjelenésével.

Az első résztől kiemelt szerep jutott Teilhard atya karakterének, akiről - bevallom - azt hittem, teljesen az írói fantázia "terméke", eszembe sem jutott, hogy valós személy volt a mintaképe, méghozzá Pierre Teilhard de Chardin francia jezsuita gondolkodó, filozófus és teológus, akinek gondolatai a Sol Draconi Septem jégvilágán játszódó részben - szerintem a legjobb rész volt, azok közül, amikor Endymion és a messiás kalandjain izgulhattunk - többször is felvetődnek a vak pap szavai által.

Simmons sorozata sokszor él igazán költői eszközökkel - nemhiába a költő volt az egyik legfontosabb szereplő az első két részben -, többször konkrétan versrészletekkel is, és bár nekem Keats költészete igazából "nem adta sosem" (és itt sem), azért Robert Frost - Fire & Ice című haikuját bizony felkutattam a könyv olvasása után. Ide is másolom gyorsan a különböző fordításokat és az eredetit is. Nekem az eredeti tetszik a legjobban, de a könyvben a Weöres Sándoros fordításból van a részlet. Meglepő? :-)

Tűz és jég
(Fábián József fordítása)

Mondják, a földnek tűz vet véget,
Mások szerint a vég a jég.
Amit a vágyból eddig éltem,
A tűzre várok jobban én.
De ha kétszer pusztulhatna,
Annyi itt a gyűlölet,
Hogy tarthassam rombolásra
Nagyszerűnek,
Sikeresnek a jeget.

Tűz és jég
(Hárs Ernő fordítása)

Mondják, a föld veszte a tűz
lesz, vagy a jég.
Én mint ember, kit vágya űz,
amondó vagyok, hogy a tűz.
De ha kell a kétféle vég,
itt gyűlölet is annyi van,
hogy pusztítószerül a jég
is éppolyan
jó és elég.

Tűz és jég
(Imreh András fordítása)

Mondják: jéggé fagy a világ,
Mondják, megég.
Tudom, ilyen a vágy, tehát,
Vallom a tűz-teóriát.
De ha kétszeri lesz a vég,
Mivel volt dolgom gyűlölettel,
Én azt mondanám, hogy a jég
Is príma fegyver,
És épp elég.

Tűz és jég
(Nagy István Paphnutius fordítása)

Mondják, ha itt a vég, s a világ tűzben ég,
Mások meg azt, hogy jégbe fagy.
Mióta a vágyat megízlelém
Azzal tartanék, aki elég.
De ha másodszor is el kell pusztulnia,
Azt hiszem, van a világban elég gyűlölet
Hogyha a jégnek kellene rombolnia
Rémisztő ereje
Is elegendő lenne.

Tűz és jég
(Weöres Sándor fordítása)

Mondják: a világ vége tűz.
Más mondja: jég.
Mert a vágy forrósága űz,
azt vallom én is: vége tűz.
S ha vesznem kétszer illenék:
mert ismerős a gyűlölet,
hiszem: végpusztulásra jég
is jó lehet,
és épp elég.

Fire and Ice

Some say the world will end in fire,
Some say in ice.
From what I've tasted of desire
I hold with those who favor fire.
But if it had to perish twice,
I think I know enough of hate
To say that for destruction ice
Is also great
And would suffice.

A Hyperion moziról, amit 2010 óta várunk - legalább -, még mindig nincs új hír, csak annyi, hogy Bradley Cooper (Másnaposok, Csúcshatás) nagyon szeretné csinálni már - 2012.09.hó!

A könyvért köszönet az Agave Könyveknek!

(Remélhetem, hogy a Rise of Endymion után jön ki a többi Dan Simmons könyv is, ugye?)

Értékelés: 10/10

Wallpaper 1920x1080

Dan Simmons - Hyperion bukása

Dan Simmons - Hyperion bukása

(Hyperion 02.)

Dan Simmons - The Fall of Hyperion
(Hyperion Cantos 02.)
Eredeti megjelenés: 1990
Magyar kiadás: Agave Könyvek, 2011
(Cherubion, 2002)
Hossz: 640 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordította: Huszár András
Díjak:Locus-díj győztes (1991)
BSFA-díj győztes (1992)
HUGO-díj jelölt (1991)
Nebula-díj jelölt (1990)

Tartalom:

Hét zarándok indult útnak a Hyperion távoli bolygójára, hogy a Shrike színe elé járulva választ találjanak kérdéseikre. De vajon melyikük kívánságát teljesíti a félig szerves, félig gép szörnyeteg? És mi lesz a többi hős sorsa?

Az emberek lakta világegyetem fordulóponthoz érkezett. A Hyperion félreeső bolygóján az időben visszafelé haladó, rejtélyes Időkripták megnyitják kapuikat, hogy a Shrike, a fájdalom és a megtorlás félistene emberek millióinak sorsa felett döntsön. A Számkivetettek ostrom alá veszik a Hegemóniát, míg az általunk teremtett, megbízhatatlan MI-k azon fáradoznak, hogy létrehozzák a Végső Intelligenciát, Istent. A gépek istenét, mely pusztulásba taszíthatja az egész emberiséget.

Dan Simmons klasszikus regényének, a Hyperion című űroperának a folytatása még az első kötetnél is grandiózusabb távlatokat nyit a technológiai fejlődés és az emberi civilizáció jövőjéről, de a gépek, fajok, vallások és filozófiák eposzi léptékű háborújában sem veszíti szem elől az egyént.

Úgy látszik, nekem a Hyperion-könyvekkel semmi nem jön össze.

Ugye 2001-2002-ben kijött a Cherubiontól az első kiadása a könyvnek magyarul, már akkor is tetszett a sztori, el is határoztam, hogy elolvasom, csak megvárom amíg kijön mind a négy rész. Nem jött ki soha már a harmadik sem. Tavaly az Agave Könyvek elkezdte kiadni előről az egész sorozatot - szerencsére. Januárban fejeztem be az első könyvet, ami nagyon tetszett, pont, mint ahogy már 10 évvel ezelőtt is gondoltam, hogy tetszeni fog. (A blogon már régóta olvasható első rész ismertetőjében kitérek az írói stíluselemekre, stb., itt nem, hiszen jobbára ugyanazt kéne leírnom.) Fel is röppent közben a hír, hogy még idén jön tőlük a harmadik rész - az Endymion -, ezért elhatároztam, hogy kivárok a Hyperion bukásával addig, míg már látható közelségbe kerül az Endymion, mert nem akartam egy évet várni a történet folytatására.

Dan Simmons (1948 - )

Tudatosan kerültem a könyvről írt ismertetőket, egy munkatársam már előttem elolvasta, de nem voltam "hajlandó" a könyvről társalgást folytatni, mert ki akartam élvezni a könyv minden betűjét. Mivel 20-án jön a folytatás, gondoltam itt az idő a Hyperion bukásának elolvasására. El is olvastam nagyjából 200 oldalt, mikor jött egy hírlevél a telefonomra a Szellemlovas-tól, amire rákattintottam, hogy elolvassam, most épp milyen könyveket ajánlanak, ami azzal kezdődött, hogy: a .... bukása után....

Persze nem volt kipontozva semmi, de ha leírnám ide, ami abban az első mondatban volt, akkor azok az olvasók, akik még nincsenek túl a második részen, jogosan vághatnának kígyót-békát a fejemhez.

Én azt hittem, a falhoz vágom a telefont!

Egyszóval a vége előtt 420 oldalal már tudtam, hogy mi lesz a könyv vége... de még ez sem tudott csorbítani semmit az élményen!

A könyv ott folytatódik szinte percre pontosan, ahol az első rész véget ér - az egyetlen részénél a könyvnek ugye, ami nem tetszett. :) A zarándokok története folytatódik, de mivel már mindannyian elmondták saját kis sztorijukat egymásnak, ezért a könyvben az eddig megszokott és csodálatosan működő - egymáshoz fűzött novellák - rendszer felbomlik, és a csoport közös történetét, a Shrike elleni harcot és az utazók saját, egyéni  sorsának kálváriáját már egész más módszerrel meséli tovább Simmons. Ez a módszer - hogy egy másik szereplő bevonásával - külső szemlélő szemszögéből figyelhetjük addigi hőseinket, teljesen más olvasási élményt nyújt, mint az első rész. 

Bár azt mondom, hogy ez a harmadik személyű elbeszélés szintén zökkenőmentesen működik - mindig pontosan lehet tudni már az elbeszélés szóhasználatából is, hogy éppen kiről olvasunk, de sajnos egy megoldhatatlan "problémát" is magában hordoz. Mivel az események olyan sűrűn követik egymást, a hat zarándok nyolc felé megy (és a teljes cselekmény jó ha két napot felölel), ezért bizony sokszor előfordul, hogy az X. szereplőről szóló fejezet vége (amikor X. általában nagy bajba kerül természetesen) után X.-el legközelebb 100 oldallal később találkozunk újra - de pont abban a másodpercben, ahol magára maradt. Ez a sokszereplős (bár 8-9 főszereplő nem is tűnik olyan vészesnek) történetek átka, amivel mindanyian együtt élünk, akik olvasunk, nem is igazi probléma persze, inkább csak azért említem meg, mert az első részben ugye nagyszerűen ki volt cselezve ez a dolog a kvázi-novellás szerkezettel.

A zarándokok további sorsa végig izgalmas maradt, bár sajnos van akinek nem túl sok kenyér jutott már a Hyperion ege alatt - pont ők voltak a kedvenceim. Szerencsére - mintha csak a kedvemre szeretett volna tenni az író - elegánsan megoldotta a hiányuk után bekövetkező űr eltüntetését. (Bár nem mindegyikükét - de nehéz spoiler mentesen körülírni a dolgokat!!!) :D Mindenesetre voltak benne olyan fordulatok, amikor csak lestem, de például a Moneta-rejtély az nagyon kézenfekvő volt.  Az lett volna meglepő igazán, ha nem ez történik... :)

John Keats (1795 - 1821)

Kiemelném még, hogy furcsa, hogy a költő kiberhibrid személyiségek szemszögéből átélt történetek nekem ugyanannyira tetszettek, mint a többieké. Azért furcsa ez, mert egyébként Keats (és kortársai) verseiben semmi szépet vagy nagyszerűt nem találok, sőt... És hiába szerepelnek a neves műfordítók által magyarra fordított világhírű versek, versrészletek nagy számban a könyvben, ezeket ugyan elolvastam, de a prózához - szerintem - semmi (hangulati) pluszt nem tettek. De ezen költemények ellenére is, a könyv legjobb részeit a költő(k) kalandjai adták. Ha már egyszer ennyire nem érintett meg az angol romantikus nemzedék költészete (érdekes, most látom, hogy ezt az első résznél is kiemeltem! - nem változott meg az ízlésem fél év alatt! :) ), nem megyek el szó nélkül amellett, hogy mennyire (az egyik) kimagasló része volt a könyvnek UMMON - az M.I. -, kóanokban elbeszélt története.

"...Míg a vallási értékek viszonylagosak, az intellektuális értékek mulandók, az erkölcsi értékek megfoghatatlanok, az esztétikai értékek pedig a megfigyelőtől függenek, a létezés értelme minden esetben végtelen, és végtelen lévén benne foglaltatik minden más, minden igazság."

Tetszett még - nagyon-nagyon sok dolog mellett - a katolikus egyház szinte elfeledett, alig valamit számító tényezőként való szerepeltetése is. Ezt nem azért mondom, mert vallás-ellenes lennék, vagy ilyesmi (bár a téma nem különösebben érdekel), hanem pont ellenkezőleg. A katolikus egyház végre úgy szerepel egy könyvben, hogy az nem kelt visszatetszést bennem. A könyvben szereplő papok (nem csak a katolikusok) végre nem pedofil, teokrata, harácsoló szerzetek, hanem Istenben valóban hívő, de haladó szellemű gondolkodók, akikre a Hegemóniának az eljövendőben - valószínűleg - nagy szüksége lesz.

Az első részben (is) feltett, a könyv egyik nagy morális alap-kérdésére adott választ - Valóban bele kellett-e Ábrahámnak egyezni abba, hogy az Úr parancsára feláldozza a fiát vagy sem? - mégsem ők fejtik meg, hanem a tudós, az apa, aki maga is Ábrahám válaszútja elé kerül.

Nagyszerű, egyszerre felemelő és elszomorító a kérdésre a válasz!

"Itt nyugszik valaki,
kinek nevét
a vízre írták."

A könyv mindenféle unalmas részek nélkül vezet minket végig a Hegemónia ezen két napjának történetén, ám a könyv vége felé az események - igazi háborús regényhez méltóan - annyira felgyorsulnak, hogy szó szerint csak olyan rövid - 1-2 mondatos -, szinte a retinánkba égő bekezdések jutnak egy-egy szereplőre, bolygóra vagy eseményre amiket öröm volt olvasni (na nem a tartalmuk miatt persze, hanem az események lenyűgöző méretei okán).

Nem tudom, az Endymion milyen irányba viszi majd el a történetet, hogy a Számkivetettek közt fog játszódni, vagy a Hyperionon maradt egy-két főszereplő története folyik tovább (ugye még a tartalmát sem olvastam el előre!), vagy attól a - nem fő - szereplőtől fog kezdődni, akinek a sorsa függőben maradt, de biztos vagyok benne, hogy nem fogunk csalódni! Legszívesebben azonnal folytattam volna tovább!

"Élj meg izgalmas időket!"

Még mindig tetszik az új Agavés borító-design, de még mindig nem értem, hogy ez most mi akarna lenni. Ki labdázik? :)

Értékelés: 10/10

Dan Simmons - Hyperion

Dan Simmons - Hyperion

(Hyperion 01.)

Dan Simmons - Hyperion
(Hyperion Cantos 01.)
Eredeti megjelenés: 1989
Magyar kiadás: Agave Könyvkiadó, 2010 (Cherubion, 2001)
Hossz: 537 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordította: Huszár András

Tartalom:

Egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata, hét ember, hét teljesen eltérő életút, s ami közös bennük: a Hyperion. 

A 29. században az emberiség uralma galaxisokra terjed ki, polgárai gyarmatbolygók százait népesítik be, a Hegemóniát azonban külső és belső veszélyek is fenyegetik: küszöbön áll a háború a barbár számkivetettekkel, miközben az emberi civilizáció életét segítő, kiismerhetetlen MI-k rejtélyes terveket kovácsolnak. A pattanásig feszült helyzetben hét zarándok indul útnak, egy peremvidéki bolygó, a Hyperion felé. Úticéljuk a téridő törvényeinek fittyet hányó legendás Időkripták és a félistenként tisztelt, rettegett gyilkológép, a Shrike. Heten vágnak neki az útnak, ám közülük csak egy élheti túl a zarándoklatot, annak az egynek viszont teljesülhet leghőbb kívánsága. 

Dan Simmons 1989-es könyve, a Hyperioni énekek néven ismert ciklus első kötete a sci-fi megkerülhetetlen alapműve, amely 1990-ben elnyerte a Hugo- és a Locus-díjat. A Canterbury mesék szerkezetére épülő regény egyszerre nagyszabású űropera és irodalmi kaland, gondos karaktertanulmány és társadalomkritika, zsánereken átívelő kutatás a világegyetem titkai után.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A Hyperion 2001-es első magyar nyelvű megjelenése óta szemeztem ezzel a könyvvel. Tetszett a tartalma, az akkori fórumokon olvasható méltató kritikákat is olvastam, meg a külföldi neves díjak amiket megnyert, eleve arra predesztrinálták, hogy elolvasom azonnal, de pont abban az időben ébredtem rá, hogy jó-jó a sci-fi, de a fantasy az én igazi kedvencem. Ezért a könyv végül beszerzetlenül maradt - és olvasatlanul. (Mellesleg azt is meg akartam várni, hogy amikor elolvasom, a sorozat mind a négy részét egyszerre tudjam olvasni (már akkor sem bíztam annyira sajnos a magyar könyvkiadásban, hogy biztos lehettem volna benne, hogy a többi kötet is bizton kijön magyarul.)

2010-ben láttam, hogy a könyv újra megjelent magyarul - új fordításban - az Agave jóvoltából, ezért (miután kijött a második rész és megígérték, hogy jönnek a további részekkel is - [bennük még hiszek]) be is szereztem, és most végre el is olvastam. 

Az új fordításnak biztosan jogi okai voltak, de az érdekelne, hogy melyik fordítás a jobb. Ahogy láttam, az előző kiadásban sok nevet meghagytak angolul (cégek, technológiák, stb...), ami talán nem volt egy buta ötlet, nem mintha lefordítva annyira rosszul hangzanának néhány kivételtől eltekintve, de ezen kívül vajon van különbség köztük? (Egyszer, ha sok időm lesz, lehet elolvasom az első kiadást is.) [Ahogy közben olvasgatom máshol, nem sok, vagy nem sokan olvasták mindkettőt.][Itt egy nagyon jó kis interjú a két fordítóval a Hyperion kapcsán az sfmag.hu-ról.]

Térjünk rá a tartalomra. 

Agyeldobás az első történettől kezdve a könyv legvégéig (ami konkrétan pont egyáltalán nem tetszett ellentétben az egész művel, de mivel van folytatása, nem voltam túlságosan letörve). Lenyűgözően felépített világ,  kezdve a legapróbb csak megemlített mütyürkéktől az egész Hegemónián át a mesterséges intelligenciákig vagy a Fájdalom Uráig. A könyv minden oldalán többször találkozunk valami apró, lezseren odavetett kuriózummal, technikai fejlesztéssel, a történetekben éppen soros helyszín varázslatosan egyedi flórájával, faunájával, amiknek épp lehet, hogy a történet szempontjából semmi szerepe nincsen, de egyszerűen elsöprő tömegük, sűrűségük miatt olyan hangulatot teremtenek, annyira bevonják az olvasót a könyvbe, hogy szinte azon csodálkozunk - és reménykedünk -, hogy a Költő szavai vajon csak a költőkre vonatkoznak, az írókra nem?

„...A költők a valóság tébolyult bábái. Nem azt látják, ami van, vagy ami lehet, hanem hogy minek kell lennie.”

Shrike, A Fájdalom Ura

A zarándokok által elmesélt történetek - gyakorlatilag novellák a könyvben -, valamint az összekötő átkötések hangulata is lebilincselő. Tökéletes egésszé forrasztja össze a "novellák" totálisan - még szinte műfajában is - más stílusát, nyelvezetét. Sokakkal ellentétben nekem a legjobban az első sztori tetszett, a Pap története, talán mert az viselte magán legjobban a sci-fi mellett a fantasy/(horror)/kaland stílusjegyeit is, és emellett még elgondolkodtató is volt. Valamint az egyik legkönnyebben érthető. Arra gondolok, hogy a története lineáris, ráadásul naplószerű, pontos időmeghatározásokkal, míg a többiek történetét néhol elég kalandos követni, köszönhetően a bolygón maradottak és a különböző sebességgel haladó űrjárók közti időeltolódásoknak (egyik részben még az egyik szereplő 18 éves a másik 19, mikor a következő fejezetben újra találkoznak (1 év múlva), az egyik 19 éves a másik 37!), valamint az egyáltalán, semmilyen szempontból nem lineáris történetmesélésnek. De ezzel nincs baj, egyszerűen nem lehet annyira gyorsan olvasni, mert figyelni, sőt néha gondolkozni kell! :)

"...Ha az egyháznak meg kell halnia, haljon hát meg – de haljon meg dicsőn, a Krisztusban való újjászületés biztos tudatában. Ne önként és dalolva, de becsülettel, bátran és szilárd hittel vonuljon a sötétségbe, követve az előttünk vonuló milliók példáját, eleget téve mindazon nemzedékekkel szembeni kötelességének, akik a haláltáborok elszigetelt némaságában, a nukleáris gombafelhők képében, a rákos betegek osztályán és a pogromokban néztek szembe a halállal; akik a sötétségbe menetelve remélni már nem tudtak, de imádkozni és bízni még igen. Imádkozni és bízni abban, hogy nemhiába történt mindez, hogy volt valami értelme, amiért megérte elszenvedni azt a sok fájdalmat, meghozni azt a sok áldozatot."

Dan Simmons (1948 - )

Mivel nem akarok semmit elszpoilerezni, nem írom le, melyik zarándok mit és hogyan mesélt el, de annyit mondhatok, hogy van bennük bőven torokszorító dráma, klasszikus - talán William Gibson - Neuromancer-én (1985) érlelt - adathalász cyber-látomás, akció, nyomozás, szex, szerelem, teknofil orgia, időcsúszás, kaland, vallás, háború, delfinek, egyszóval minden, amit 537 oldalba csak bele lehet sűríteni. Mindenesetre senki ne arra gondoljon, hogy itt űrcsatákról (na jó, kicsit) vagy lézerpisztoly párbajokról (na jó, kicsit!) fog olvasni, vagy esetleg a galaxis meghódításáról (na jó, kicsit :) ), itt inkább az EMBER(iség) áll EGY Isten, mint bírája előtt, hogy vajon érdemes-e arra, hogy egyáltalán fennmaradjon, valamint számtalan más teológiai, filozófiai, társadalomelméleti kérdés van feszegetve.

"...– Apa – szólalt meg Rachel –, szeretnék kérdezni valamit, amit kétéves korom óta már legalább kismilliószor megkérdeztem. Hiszel Istenben?
Sol nem mosolyodott el. Nem tehetett mást, mint hogy ugyanazt a választ adja, amit már kismilliószor adott.
– Várom, hogy hihessek."

A mű nyelvezete nekem nagyon tetszett, tele van költői képekkel, szinte mindegy, hogy esetleg épp milyen szörnyűségről mesél az író. Sok versrészlet is van a könyvben, de azoktól mondjuk pont nem estem hanyat - úgy látszik, a XIX. század angol romantikus költészete nem az én asztalom.

"...A legtöbb holttest körül ott lebegett saját, vérből és szövetből képződött naprendszere."

Az Agave Hyperion borítója nagyon tetszik, bevallom, hozzájárult ahhoz, hogy végre beszerezzem ezt a szuper könyvet - bár az a sárga borítós (lengyel kiadás) még sokkal jobban tetszik -, de mit akarna jelenteni? Golyókkal artistáskodó szereplők ugyanis pont nincsennek benne (meg labdák se).

Értékelés: 10/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Keményfedél

SFMag

Szubjektív kultnapló

Memoir

Byblos books

Ekultúra

Ilweran

Könyvekkel suttogó

Katamano