Cormac McCarthy - Az út

Cormac McCarthy - Az út

Cormac McCarthy - The Road

Erredeti megjelenés: 2006

Magyar kiadás: Magvető, 2010

Műfaj: dráma, horror, szépirodalom

Hossz: 288 oldal

Fordította: Totth Benedek

Díjak:

Pulitzer-díj, 2007

Tartalom:

"Ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg."

A Magvető Kiadó a Nem vénnek való vidék (2008) és a Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen (2009) után kiadja Cormac McCarthy Az út című regényét.

Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A "vég" után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon "megmenteni" fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják...

Cormac McCarthy a felkavaró történet kegyetlen kulisszái közt, egy apa-fiú kapcsolat felejthetetlen dialógusaiban kérdez rá az ember alapvető értékeire: a hit, a remény és a szeretet erejére. Ám a válaszokat ezúttal is olvasóira bízza. Megrendítő utópiája 2007-ben elnyerte a Pulitzer-díjat.

A regény az angol Times által összeállított "az elmúlt évtized 100 legjobb könyve" listáján az első helyet érdemelte ki.

Nem is olyan régen, mikor az asszonyka José Saramago Az elefánt vándorútja című könyvét olvasta - és istenítette -, mesélte el, hogy a Saramago könyvekben hiányzik a központozás, egy mondaton belül nem ritkán hárman beszélgetnek egymással, sőt a párbeszéd külön nincs is sortöréssel jelezve. Ember legyen a talpán, aki pontosan követni tudja az író egyébként mély, tartalmas mondanivalóját. Bevallom, hogy a szóban forgó könyv egyáltalán nem érdekelt, de ez a furcsa írói technika igen, szóval beleolvastam. Persze nem segítette a szöveg könnyed olvasását az alapvető érdektelenségem sem, de tény, hogy roppant zavaró és frusztráló volt olvasni, ezért a tesztoldal végén örömmel hagytam is abba.

Cormac McCarthy (1933 - )

Mivel én sosem állítottam, hogy mindent tudok az irodalomról, még a kortársról sem, ezért azt sem tudom megmondani, hogy Saramago valami irodalmi iskola vagy irányzat követője-e, de azt már tudom, hogy nincs egyedül vele. Cormac McCarthy, akit sokan - köztük Stephen King, a nagy kedvenc - a ma élő egyik legjelentősebb amerikai írónak tartanak (Philip Roth, Don DeLillo és Thomas Pynchon mellett), sőt néhányan ennél is tovább menve jelentőségét határok nélkülivé, nemzetközivé emelik (mint Saramago-ét is például), szintén e szerint az új irodalmi "irányvonal" - világosítsatok fel nyugodtan, hogy valóban létezik-e ilyen irányvonal - szerint publikál. Műveiben nincsen vessző - így értelmet is kap a könyv fülszövegében a mondatai, mint "vesszőtlen konvojok" zakatolnak kitétel -, és bár párbeszédjelek sincsenek a könyvben, legalább - bár egyáltalán nem mindenhol - új sorban kezdődnek, ezzel azért nagyban egyszerűsítve a megértést.

Értem én, hogy esetleg mire lehet ez jó. Az olvasót 100%-ig a könyvre, a mondanivaló megértésére koncentráltatja, figyelmét el nem engedi egy pillanatra sem - ha mégis, valami fontos felett már át is siklott. Fáradtan, a külvilág zavaró hatása mellett gyakorlatilag olvashatatlan művek ezek (főleg Saramago írásai).
Jómagam a könyv kiolvasása után - ami egyébként nem volt kínkeserves, hiába hökkentem meg az elején a nem várt újdonságtól - is azt mondom, ennek semmi értelme az ég világon, és inkább bosszantó, mint a figyelmemet a könyvre koncentráló írói eszköz. Optimális esetben úgyis figyelek a tartalomra, ha fáradt vagyok, inkább abbahagyom, most viszont végig volt egy zavaró érzésem - olyan, mint az angol nyelvű könyveknél, mikor párbeszédjelek helyett aposztrófok vannak, ami bár tényleg nem nagy dolog, de a szokatlansága miatt mégis zavar.
Megvettem Az út mellett a Véres délköröket is, amit még Jack Ketchum könyvénél, A szomszéd lány írása alatt ígértem meg magamnak, hogy elolvasok idén, mint egy másik, kiemelten sokkoló művet, de úgy érzem, ez nem mostanában lesz mégsem.
Sajnálom - bár kicsit vicces is -, hogy egy Cormac McCarthy könyv olvasásánál bizonyosodott be véglegesen, hogy konzervatív vagyok. Erre sem gondoltam volna soha, sőt! :)

"...Évekkel később egy porig égett könyvtár romjai közt állt megfeketedett könyvek hevertek a földön a tócsákban. Feldöntött polcok. Valakit nagyon feldühített a sorokba rendezett temérdek hazugság."

A filmet a moziba kerülése után nem sokkal néztem meg. Viggo Mortensen-t, akinek szinte egyedül kellett elvinnie a hátán a filmet, kedvelem nagyon, a többieknek alig-alig volt valami szerepük (még a fiúnak sem), ezért és az elpusztult világ lenyűgöző fényképezése miatt egy végtelenül depresszív, vizuális orgiában volt részem. A film - a trailer ellenére - nem egy pörgős akciómozi. Állandóan sétál a két főszereplő, amikor pedig nem, akkor üldögélnek és nagy ritkán egymáshoz is szólnak, hiszen igazából nincs mit mondaniuk egymásnak, azon kívül, hogy szeretik a másikat és félnek. Pont ez a komótos tempó különbözteti meg a többi apokalipszis-víziótól a filmet. Nekem tetszett, bár hanyat nem vágtam magam tőle. Gondoltam a könyv MINDIG sokkal jobb, mint a filmfeldolgozás, alig vártam, hogy a kezembe jusson végre belőle egy példány. Mivel ez sosem történt meg, ezért szóltam tesómnak, hogy ugyan már, ha istent ismer, lepjen már meg vele szülinapomra. :D

A könyv tehát, bár nagyon vártam, hogy elolvashassam az elején emiatt az újfajta írásmódja miatt csöppet kiakasztott, de megpróbáltam mihamarabb túltenni magam ezen, és a mondandóra koncentrálni. A Pulitzer-díjat ugyanis nem szokás odaadni minden jött-ment könyvecskének, valamint konkrétan ez az a könyv, amiről az elmarasztaló kritikákat nagyítóval kell keresni, szinte mindenki kivétel nélkül a hatása alá kerül hosszabb-rövidebb időre (de főleg hosszabbra). Több ismerősömnek is a kedvenc könyve, legalább ketten közülük mondták, hogy ennél megrendítőbb könyvet sosem olvastak és nem is nagyon tudnak elképzelni.

Spoiler nélkül tehát a könyv tartalma röviden - apa és fia a közelebbről meg nem nevezett nagy világpusztulás után északról délre, a tengerhez vándorolnak, és közben minden esélytelenségük mellett is megpróbálják túlélni az utat, legyőzni az éhínséget, elkerülni a még életben lévő emberiség emberevő félvad hordáit, és mindezt úgy, hogy ne hódoljanak be a körülöttük mindenfelé tomboló őrületnek, hanem egymást erősítve továbbra is a romlatlan emberi erkölcsök szerint éljenek, továbbra is a jóság szent tüzének hordozói legyenek. Bármi áron.
Vándorlásuk alatt a múltból felvillanó képekből előtűnnek az apa életének pillanatai és az anya alakja is, aki már feladta a szüntelen és szerinte értelmetlen életéért való küzdelmet. A gyerekről szinte semmmit nem tudunk meg, csak annyit, hogy végtelenül fatalista, apja minden mondatát egykedvűen veszi tudomásul.
Akivel találkoznak, azt elkerülik ha tehetik, ha ez nem jön össze, elmenekülnek előlük, vagy harcolnak is, ha muszáj, de a létfenntartó ösztönük már mindennél erősebb, semmit nem kockáztatnak, még akkor sem, ha van arra esély, hogy akikkel találkoznak, szintén a "jóság katonái" esetleg. Összefogás nélkül pedig esetleg könnyebb lehet az egyik napról a másikig való túlélés, de hosszabb távon semmi jó nem sülhet ki a dologból.

Sokak szerint ez a könyv pesszimista, hiszen egy olyan lehetséges, reménytelen jövőképet mutat be, amit senki épeszű nem kívanna még az ellenségeinek sem. A könyvben borzalmasabbnál borzalmasabb jelenetek követik egymást (persze az emberevés viszi a pálmát), de mind csak egy fél mondattal felvillantva, tehát célja nem az elborzasztás, hanem az elgondolkodtatás, hová süllyedhet az emberiség - mondjuk - 10 év alatt, ha lemálik róla a civilizáció vékony máza. A könyvben direktben el nem hangzó kérdéseket tesz fel magának az olvasó. Én vajon mit csinálnék? Én is megölném magam, mint az anya? Milyen lehet úgy felnőni, hogy nem ismerem a színeket? Mit csinál Isten? Létezett egyáltalán? Mi lesz a fiúval, ha sikeresen túléve is minden megpróbáltatást, az apja meghal öregkorában? Milyen lehet teljesen egyedül?
Igazuk van.

Mások szerint rejtett optimizmus van benne, hiszen minden megpróbáltatáson úgy-ahogy, de sikeresen túljutnak, és a könyv vége sem igazán pesszimista. Akik ezen a véleményen vannak, valószínűleg még arra is képesek, hogy a regényből erőt merítsenek a saját életük mindennapi harcaihoz.
Nekik is igazuk van, tisztelem érte őket.

Nekem ez a könyv az év eddigi csalódása volt. Nem azért, mert rossz volt, nem volt rossz, jó volt. Hanem azért, mert 11 pontot szerettem volna rá adni, annyi pozitív előítélettel kezdtem neki az olvasásának, amit tőlem csak a legjobb könyvek - a legjobb fantasyk - szoktak megkapni, amelyeknél már van sejtésem, hogy mit fogok kapni. Tiszta aranyat. (Trónok harca sorozat, Malaza sorozat, A szél neve trilógia). Szóval nem vitatom, hogy az elvárásaim túlzóak voltak, de minden kritika, minden poszt, minden magánvélemény ezt erősítette bennem. Ezzel szemben szerintem - minden mást véleményt figyelmen kívül hagyva és szó szerint semmibe véve - mit kaptam? Egy történetet, amiben szinte semmi nem történik. Két ellnetmondásos figurát, akik bár a "jóság katonái", mégsem segítenek senkinek az útjuk során. Olyan ellenfeleket, akikkel jószerével kapcsolatba sem kerülnek. Olyan kérdések érintőleges feltevését - Van-e Isten? -, amik más könyvekben sokkal mélyebben és sokkal szebben, részletesebben kifejtésre kerülnek. Egy olyan véget, aminél csak azért nem repült a könyv, mert a filmből már számítottam rá. Nagy hallgatásokat, felesleges flashback részeket is kaptam, hiszen az az 5-10 múltba révedő rész a maga összesen talán 2-3 oldalával nekem semmi pluszt nem nyújtott abban, hogy jobban átérezzem, mennyire kilátástalan a szereplők helyzete vagy jövője.

Had írjam kicsit McCarthy stílusában tovább apa és fiú párbeszédét (gondolkoztam, hogy az egész posztot vessző nélkül írom, szóval örüljetek, hogy nem tettem):

Ez a mű nekem túl megalkuvó volt egy kihagyott ziccer.
Dehát ez a könyv nagyon pesszimista volt lehúzó.
Igen. Akarsz pesszimistábbat olvasni? Olvasd el a Hozsánna néked Leibowitz-ot.
De ez kegyetlen volt és véres.
Igen. Még kegyetlenebbet akarsz? Olvasd el A szomszéd lány-t.
Ennek a témája a hit és a szeretet és Isten.
Igaz. Akarsz olyat olvasni ami ennél mélyrehatóbban foglalkozik ezekkel a témákkal? Olvasd el A rizs és a só évei-t de ha igazán merész vagy akkor Az Úr Hangjá-t.
Igen de ez a poszt-apokaliptikus mű stílusában a legjobbak közül való.
Persze de ha akarsz egy igazán jót olvasni a Legenda vagyok-ot vedd a kezedbe és ne a filmet nézd meg.
Dehát ez nem is volt sokkal jobb mint Az út.
Úgy gondoltad tényleg rögtön a legjobbat ajánlom ha tényleg egy kalandosat és legalább ugyanennyire megrázót illetve elgondolkodtatót szeretnél olvasd el A szabadulás-t.
De apa Az út mindezeket egyben nyújtja.
Ahogy a fentiek többsége szintén.
Félek.
Ne félj. Minden rendben lesz.
Nagyon félek.
Itt leszek melletted.
Jó.

(És ezek csak olyan példák, amiket az utóbbi egy évben olvastam, és írtam róluk a blogon, szóval biztos, hogy sokkal jobb példákkal is elő lehetett volna rukkolni.)

Felkészültem a megkövezésre! Lehet túl sekélyes vagyok?
Könnyen lehet, hogy véleményemmel én vagyok a magányos fiú a regényből...

Értékelés: 6/10

Még egy pár könyvjelzőnek való, ha már elkészítettem őket:

Mosonyi Aliz - Magyarmesék

Mosonyi Aliz - Magyarmesék

Mesék magyarokról, magyaroknak

(Medve Zsuzsi rajzaival)

Kiadás: Magvető, 2011
Hossz: 196 oldal
Műfaj: mese, szépirodalom

Tartalom:

Volt egyszer egy jósnő, egy kislány, Emeletes Zsuzsi, egy balerina, Cukorkás Mici, egy királynő, Erzsébet, egy kertész, egy hídépítő mester, egy föltaláló, egy finom orrú ember, egy fotográfus, egy röpülő ember, egy nagy lyuk, egy bűvész, egy kedves király, egy tengerjáró hajó, egy híres rabló, Sobri Jóska, egy cirkuszos, egy gazdag özvegy, egy moziszínész, Veleszületett Veszedelem, egy hegedűs, egy fagylaltosnéni, fagylaltosbácsi, egy kislány, Anikó, egy híres szakács, Rettegett Iván, egy fontos ember, egy jóságos villanyóraleolvasó, Elvira néni, egy csomagolóember, egy királylány, Tündér Ilona, egy házmestérné, Tetves Mariska, egy leányka, Hétfőnhazud Sárika, egy szegény vándor, egy fiatalember, egy gonosz öreg néni, egy gonosz öreg bácsi, egy svéd király, egy láthatatlanná tévő mosópor, egy megátkozott óvónéni, egy cukrász bácsi, egy szerencsemalac, egy énekesnő, egy bölcs öreg, egy hordár, egy pénzbeszedő, Feri, egy gróf, egy magyar portás, Zsiga bácsi, egy takarítónő, Juliska, egy boszorkány, Vasfogú Erzsike, egy leány, Iboly, egy bankár, egy üdítőital, az Élet Értelme, egy magányos vadász, Tell Vilmos, egy pizzafutár, Petőfi Sándor, egy kisfiú, egy nyomozókutya, egy öreg gengszter, egy titkos recept, egy múzeum, egy kis kövér Zsóka néni, egy énekesnő, Traviáta, egy szép nagy képeskönyv, egy angoltanárnő, egy marcipánmarika, egy leány, Sovány Vigasz, egy parkolóőr, Mátyás, egy festő, egy jó kutya, egy trafikos, egy szabómester, egy királyfi, egy pénztáros, Tiborc, egy szegény kis gyufaáruslány, Mimi, egy kővévált Bözsi néni, egy iskoláslány, Szilágyi Erzsébet, egy király, Mátyás, egy mézeskalácsos, Puszi bácsi, egy öreg ember, Jóska bácsi, egy égigérő fa, egy kacskaringósan gondolkozó ember, egy kalapos király, egy doktor, egy nyúl, egy postás, Dezső bácsi, három harmonikás, két ikertestvér, egy kukásautó, egy gyerek, Liszt Ferenc, egy rettentő erős ember, Herkulesi Gyuri, egy fogorvos, egy csöndes természetű gyerek, Toldi Miklós, egy világhíres ember, egy esernyőkészítő, Halál Mari, egy édes Katinka, egy apróka ember, Zeusz Öcsi, egy ősz tűzoltó, egy rádió, egy százkét éves Vilma néni

Hogy ez a könyv hogy kerül ide? Teljesen véletlenül. A könyvtárban jártomban-keltemben mosolygott rám ez a mézeskalács a könyv borítójáról, és ha már egyszer olyan édesen mosolygott, levettem, vajon mi lehet ez?

Benne egész oldalas fekete-fehér, roppant furcsa filcrajzokat találtam valami egér-medve emberekről, mindegyik mellett pedig egy-egy rövid - két-három mondatostól féloldalas hosszúságúig bezárólag -cím nélküli történetet. Ahol felcsaptam, azt el is olvastam rögtön - így kezdődött találkozásom Mosonyi Alizzal. Ez a történet volt az:

"Volt egyszer egy takarítónő, Juliskának hívták, jobb házakhoz járt, németekhez, franciákhoz, olaszokhoz, porolgatott, törölgetett, de főleg nem ebben volt ügyes, hanem hogy közben kileste a titkokat. Kinyitotta a zárakat, fölbontotta a leveleket, feltörte a kompjutereket, és aztán azt mondta a gazdáinak, Hihihi. Tudom ám a titkotok. És a németek, franciák, olaszok fizethették neki a százezer eurókat, hogy ki ne derüljenek a titkaik. Csak a magyaroknak volt szerencséjük, mert nekik nem volt pénzük takarítónőre, hozzájuk nem járt, nem tudta kifürkészni a titkaikat."

Még a helyszínen kiolvastam a könyv nagy részét.

Az itt következő írás most nem is kritika lenne, inkább figyelemfelkeltés. (Andi, Belya, remélem ti ismeritek ezt a könyvet, mert besírtok rajta!)

Az írónő 1944-ben született Keszthelyen. Tanulmányai után újságíró lett. 1973 óta publikál gyermekkönyveket (Retekorrú király, Éhes vagyok!, Orroló, Pimpalin köpenye, Mesék Budapestről, Szekrénymesék, Boltosmesék), verseket, színpadi műveket, rádiójátékokat és animációs filmforgatókönyveket ír. A Magvető Könyvkiadónál ez az ötödik kötete ami megjelent.

Mosonyi Aliz (1944 - )

A Retekorrú királyra - talán - emlékszek még gyermekkoromból, de konkrétan mesét már legalább huszonöt éve nem olvastam (kivéve estimeséket mostanában ugye a gyerekeknek), ezért nem nagy csoda, hogy az írónő munkássága nem lebegett a szemem előtt a történetek olvasása alatt. Nem tisztem tehát összehasonlítani régebbi írásait ezzel, de kétségtelen, hogy vannak benne olyan mesék, amik elmaradnak a legjobbaktól. Hogy ennek az oka az adott írás gyengébb minősége, vagy az, hogy a kifigurázott, megelevenített történelmi személyt vagy népmesehőst nem tudtam beazonosítani és ezért nem értettem a történet csattanóját, az megint érdekes kérdés lehet. Én nem ismerem a választ, de nem is igen hiszem, hogy fontos lehet. Az írások ugyanis jó erős 10 másodpercet vesznek el az ember életéből (plusz a nevetés vagy sírás [na ez azért túlzás] még egy percet), és nem hiszem, hogy mondjuk napi egy ne férne bele bárkinek az életébe elalvás előtt. A történetek fele biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, aki fogékony a furcsára, a szokatlanra, a groteszkre, az ironikusra. A rövid történetek inkább a felnőttekhez szólnak. Sok történetben a magyarság sztereotip tulajdonságait, viselkedési formáit karikírozza ki olyan formában, ami néha, ha jobban belegondolunk egyáltalán nem hízelgő ránk nézve - de ettől még sajnos megállja a helyét. Épp ezért nem feltétlenül tetszene egy "igazi szittya-magyarnak", de ki tudja, lehet mégis, csak én vagyok kicsit a könyv hatása alatt még.

A grafikákról szólva. Én imádtam őket. Rondák az igaz, de aranyosak ezek a malac-egér-medve-emberek az elnagyolt mimikáikkal. Szerintem adott a könyv hangulatához, nem is keveset.

Berakok még pár kedvenc történetem, hátha legalább ezeket elolvassa valaki, ha már az egészet valamiért mégse. Én tuti rászánok még egy-két órát a könyvtárban az írónő többi könyvének az elolvasására. Szerintem ezek kifejezetten parádésak lettek. Örülök, hogy a kezembe akadt ez a kötet.

"Volt egyszer egy jósnő, aki mindent látott, a múltat és a jövőt, látott előre is meg hátra is, és volt egy nagy ceruzája, azzal írta le a jóslatait, nem kellett radírozni soha semmit, amit leírt, az úgy volt. Mindenki hozzá ment, őt kérdezte, és így a magyarok is elmentek egyszer hozzá. Ő megnézte őket, aztán fogta a ceruzáját, és leírta nekik a múltjukat, a jövőjüket és még egy tortareceptet is. Ezt ingyen adom hozzá, mondta. Legalább egyetek egy jót."

"Volt egyszer egy fontos ember, aki mindig álarcban járt, hogy meg ne tudják, ki ő. Volt neki mindenféle álarca, nyuszi, róka, kéményseprő, Barbie, malac, magyar. A magyar álarcát szerette legjobban, azt hordta legtöbbet. Csak feltette, megcsinálta a fontos dolgait, mindent, amit csak akart, és másnap már malac volt vagy Barbie."

"Volt egyszer egy magyar leányka, úgy hívták, Hétfőnhazud Sárika, nagyon tudott hazudni, szemrebbenés nélkül, a szemébe bárkinek, és el is hitték minden szavát, de csak akkor, ha nála volt a piros retikülje. Csakhogy egyszer a villamoson ellopták tőle, és attól fogva neki igazat kellett volna mondani. Ahhoz ő nem volt szokva, meg se próbálta, inkább vett magának gyorsan egy másik piros retikült."

"Volt egyszer egy cukrászbácsi, aki a magyar hazáját nagyon szerette, és ha valami szép magyar ünnep volt, olyankor nem akart egyszerű habos süteményeket meg csokoládétortákat sütni, hanem valami hazaszerető tortát. Ki is gondolta, meg is sütötte, három színű krém volt benne, piros, fehér, zöld, málna, vanília, cián, finom volt nagyon."

"Volt egyszer egy bölcs öreg, aki csak ránézett az emberekre, és tudta, kiben mi rejtőzik, ezért óva intett mindenkit mindenkitől. Főleg a magyarokat óvta volna a magyaroktól, de ahogy rájuk nézett, látta, hogy úgyis hiába beszélne. Úgyhogy nekik nem is mondott semmit."

"Volt egyszer egy bankár, a bőre alatt is pénz volt, amihez nyúlt, arannyá változott, a sok pénzzel azt se tudta, mit csináljon. Adott is mindenkinek szívesen, főleg a magyaroknak adott volna, mert látta, hogy nekik nagyon kéne. Aztán miből látod, te kövér? mondták neki a magyarok. Talán koszosak vagyunk, büdösek? Rongyokban járunk? Hát ide nézz! Azzal bepattantak egy nagy autóba, és száguldottak, mint a szél, míg el nem fogyott a benzinük."

"Volt egyszer egy Sovány Vigasz nevű leány, másik neve is volt, de inkább csak így szólították a magyarok, ha elmentek hozzá, mikor nagyon el voltak keseredve. Ilyenkor ő a sovány kezével megsimogatta a fejüket, a sovány szájával azt mondta nekik, Ti csak ne búsuljatok. Nézzetek rám. A magyarok ránéztek, Nagyon csúnya vagy! mondták, és már nem is volt semmi bajuk, mentek haza vidáman."

És persze a kedvencem se maradjon ki:

"Volt egyszer egy rádió, ez egy reggel a világ összes nyelvén bemondta, hogy Szégyelljetek magatokat. Meghallotta ezt a világ összes embere, és mind elszégyellték magukat. Csak a magyarok nem, ők gyorsan kikapcsolták a rádiót."

Értékelés: 7/10

Hollós Korvin Lajos - A Vöröstorony kincse

Hollós Korvin Lajos - A Vöröstorony kincse

Újraolvasó

Kiadás: Ifjúsági Könyvkiadó (1954, 1955), Móra Ferenc Könyvkiadó (1960, 1964, 1967, 1970, 1973, 1974, 1976, 1977, 1979, 1983), Magvető Könyvkiadó (1983), Unikornis Könyv- és Lapkiadó (1998)
Hossz: 372 oldal
Műfaj: ifjúsági, történelmi, szépirodalom, kaland

Tartalom:

Regényirodalmunkban s ezen belül az ifjúsági regényirodalomban az egyik legbőségesebben feldolgozott történelmi időszak a Rákóczi-szabadságharc korszaka.
Hollós Korvin Lajos regénye elsősorban a szó legjobb értelmében vett kalandosságával válik ki a hasonló témájú regények közül, s ez a tulajdonsága teszi kitűnő ifjúsági olvasmánnyá. Eddigi kiadásai és a regény nagy keresettsége a könyvtárakban, szemléltetően bizonyítják az ifjú olvasók érdeklődését e kitűnő fantáziával megírt regény iránt.

A Vöröstorony kincse II. Rákóczi Ferenc idejében játszódik. Főhőse Eke Miska hegyaljai parasztfiú, akinek családját és barátait kiirtották a labancok, neki magának is el kellett hagynia otthonát. Így lett belőle Bujdosó Miska, aki társaival együtt megmenti a fejedelem elrabolt kincsesládikóját, és sok izgalmas esemény után visszajuttatja hozzá. Ugyanakkor élete nagy vágya is teljesül: beállhat a kuruc seregbe katonának.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A megjelenése óta cirka 15 kiadást megélt kedvenc gyermekkori regényem volt A Vöröstorony kincse című Hollós Korvin Lajos könyv, amint azt már írtam is a HKL-t méltató blogbejegyzésemben. Nem is akarom tovább méltatni ezt a szívemnek oly kedves könyvet. Inkább arra voltam kíváncsi az újraolvasás alkalmával, hogy felnőtt fejjel még mindig szerethető-e a könyv. Nos a könyv in medias res kezdete miatt - amikoris azonnal az események sűrűjében, egy falu felégetésénél találjuk magunkat -, nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen. A történet az első oldaltól kezdve beszippantott a könyvbe, és egészen a végéig fogva tartott. Újra ott izgulhattam a "jándi kurucok"-ért és az elgyötört, kilátástalan helyzetben élő magyar parasztságért. Előre felidézhettem a - 3-szori olvasás után - már ismert történetet előre, és reméltem, hogy némely esemény most mégis máshogy történik valami miatt, mint eddig (persze ez nem történt meg sajnos). Egyszóval tökéletes könyvélmény volt még mindig.

Az író stílusa, együttérző, az olvasóhoz néhol ki-kiszóló, magyarázó, mégis soha ki-nem-zökkentő, történelmileg hiteles. A könyv ízes, régies nyelvezete (üszkösödő lelkiismeret, szalonnával trágyázott árpás köleskása, vala, leszen, stb.), valamint a töméntelen régi magyar szó, amelyek pontos jelentésével bizony néhol bajban voltam (pld.: üstöllést, csadaj, fustély, radó, rudalás, armális, sőre, szepe, forspont, pádimentom, belepurhásodnék, kommendáns, börbönce, zsigora, rókamálas) csak hozzáad a regény amúgy is nagyon magasfokú élvezeti értékéhez.

"...Örvendett is a pápa szíve mindezek fölött, mert a katolikus egyházat csakis olyankor háborítja fel a vallásüldözés, amikor ennen bőrén érez csiklandást. A más bőrének lenyúzását saját kezűleg sem átallotta soha, de ilyenkor nem szokta volt emlegetni a vallásszabadságot."

Hollós Korvin Lajos (1905-1971)

Gyermekkoromban, mikor lelkendezve ajánlgattam mindenkinek, hogy olvassa el a könyvet, az általam szintén szeretett Egri csillagok-hoz hasonlítottam [most komolyan, 77% 1283 olvasás után? Itt kezd el hiteltelenné válni a moly? :)]. Most megkövetem azokat, akik anno rám hallgattak, mert történetileg szinte semmi hasonlóság nincs a két regény közt. Itt nem a harci jeleneteken, az ostromon van a hangsúly. A regény a Rákóczi-szabadságharc ELŐTTI pár évben játszódik, amikor az előző paraszti próbálkozást már leverték az egyesített német-labanc-nemesi hadak, és jobbára pár tizenéves fiúgyerek kálváriájáról és kalandjairól szól a gerincetörött, kilátástalan, kiszipolyozott Magyarországon, közelebbről a Hegyalja és a Tiszahát falvaiban és környékükön. Nincsenek tehát nagy csaták, amik annyira elrémítették női osztálytársaimat anno az Egri csillagok akár egyszeri kiolvasásától is.  Sokkal jobban hasonlít akkor már A Tenkes kapitányá-ra, amiben szintén inkább a kuruc vitézek józan paraszti eszére volt szükség a németek/labancok ellen.

1954 és 84 közti 30 évben 14 kiadást ért meg a könyv, vagyis majd két évente újra kiadták, hiszen akkora rajongói táborral rendelkezett egyszerűen azért, mert jó, élvezetes, kalandos volt. 84 óta egy kiadása volt, az is immár 14 éve. Ezt egyáltalán nem értem (vagy inkább nem akarom érteni, hiszen nem is akarok arra gondolni, hogy azért nem adják ki mostanában ezt a könyvet, mert 1. az író kommunista volt és az most épp szopóág, vagy 2. a szegények szabadságának eszménye az elnyomás/elnyomók ellen az elmúlt jópár évben a politikai viszonyok miatt inkább kerülendő téma lenne kis hazánkban), hiszen témája szerint örök bestseller, mondanivalója, stílusa időtálló, nyelvezete szabatos, történelmileg hiteles, fontos üzenetet közvetít és eközben hazaszeretetre oktat. Szégyen, hogy habár a külföldi ifjúsági regényeket nagyon nyomják manapság a kiadók, a hazait ennyire elhanyagolták és feledésre ítélték!

„A hazáért s a szabadságért!”

9-99 éves kor között melegen ajánlom mindenkinek többszöri olvasásra!

"...Mert a szegénység csak egy ellenséget ismer: az elnyomóját."

Értékelés: 10/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
SZTE BTK (erősen spoileres)