Dan Abnett és mások - Sabbat Világok

Dan Abnett (és mások) - Sabbat Világok

(Antológia)

Dan Abnett - Sabbat Worlds
(Anthology)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2012
Műfaj: akció, sci-fi, háborús, novellás
Hossz: 408 oldal
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:
Sek Fiai a homályból bukkantak elő, s egyszerre több oldalról rontottak rájuk. Feygor, Corbec és Caffran rövid sorozatokkal fedezték Gauntot, Bragg pedig a golyószórójával ritkította az ellenség sorait.
A káoszhívők rengetegen voltak. Gaunt kardja ugyan véres rendet vágott közöttük és négy tárat is kilőtt rájuk – de még mindig csak özönlöttek feléjük.
Gaunt biztosra vette, hogy nem jutnak el a hídig. De annak ellenére, hogy a káoszimádók túlerőben voltak, a meglepetés a birodalmiakat segítette. Szellemek voltak, öten az Impérium legkiválóbb könnyűgyalogosai közül. Folyamatosan fedezték egymást, s úgy harcoltak, akár egy ötfejű, egy akarattól vezérelt, olajozottan működő gépezet. Úgy vágtak át Sek Fiainak arcvonalán, akár egy elit rohamosztag. Mintha halhatatlanok lettek volna. A háború istenei.
És végül elérték a hidat...

Véres háború tépázza a Sabbat Világokat, ami csak győzelemmel vagy teljes pusztulással érhet véget. A Phantine-i Légierő vadászgépei az égen veszik föl a harcot az emberiség ellenségeivel, a reredosi ellenállók a saját szülőbolygójukon küzdenek a megszállókkal, s Gaunt legendás Szellemei a legvéresebb csatatereken csapnak össze az Archon seregeivel.

Ez a kötet a Sabbat Világokba kalauzolja az olvasót, a Black Library olyan elismert íróinak segítségével, mint Dan Abnett, Graham McNeill, Aaron Dembski-Bowden, és még sokan mások.

Dan Abnett (1965-)

Dan Abnettről, a Games Workshop fantasztikus világaiba életet lehelő szerzőről írtam már elég sokat mostanában. Akit bővebben érdekel az író, nézzen körül az előző posztokban. Most inkább a könyv születéséről mondanék pár szót. A novelláskötetben összesen nyolc írás található, ebből kettő Abnett történet és mindkettő a méltán népszerű Gaunt Szellemei sorozatból ismerős alakokról szól. A másik hat történetet olyan szerzők írták, akik a GW megosztott világában - a Warhammer univerzumban - már több írásukat is publikálták. A kötet szerkesztése 2009-ben kezdődött, és apropója egy igen sajnálatos esemény, méghozzá a szerző betegsége volt. Épp  a Vértestvérek folytatásán, a Megváltáson dolgozott, mikor epilepsziát állapítottak meg nála. (Micsoda megkönnyebbülés, hogy "csak" epilepszia volt, emlékszik vissza a könyv előszavában az író, aki már ennél is súlyosabb betegségtől tartott.) Mivel egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy komolyabban írjon - egyik írása például már előzőleg is megjelent egy 2008-as válogatáskötetben -, ezért felkérték, hogy segítsen összeválogatni pár rövid írást, amelyek az univerzum általa megalkotott részén, a Sabbat Világokon játszódnak, és az ottani történéseknek, szereplőknek adnak egy kis mélységet.

A vékonynak éppen nem mondható kötetet egy nap alatt ledaráltam, hiszen végig izgalmas és érdekes volt, de tény, hogy a két Abnett írásmű tetszett messze a legjobban. Lehetséges, hogy túlságosan ragaszkodok a már megismert és megkedvelt szerzőkhöz? Nem tudom, de - talán - egyedül az ő írásaiból nem hiányzott semmi, ami miatt ennyire kedvelem a Warhammer világát. Kemény, karakán karakterek, lövészárok-humor, puskapor ficelénszag, utánozhatatlan világvége hangulat, a félelmet, veszteségérzést és a kilátástalanságot átitató mindennél erősebb vallásos felhangok és a császár személyi kultuszának megingathatatlan tisztelete. A többi író alkotásának olvasása alatt általában volt - kisebb, néha nagyobb - hiányérzetem.

Tetszett a novellák előtt lévő rövid, személyes hangú összefoglaló, amiben Abnett bemutatta az írás szerzőjét és a mű keletkezésének hátteréről is ejtett pár szót. Hasonlóan - bár rövidebben -, mint a Delta Vision nem olyan régen elindított MesterMűvek sorozatában. Ez a kis figyelmesség a minden apró részletre kíváncsi olvasók felé örvendetes és mindenképpen üdvözlésre méltó. Hasonló antológiákban "kötelezővé tenném"! :)

Az első írás Graham McNeill műve, és az egyetlen, amikor nem feltétlenül az író hibája, hogy az olvasónak - nekem - nem tetszett szellemi terméke. A novella ugyanis a légi harc gyönyöreibe enged bepillantást, ami engem valamiért sosem szokott nagyon megmozgatni. Így volt ez most is, de egyébként a kaszárnyás jelenetek, a helyőrségi életet bemutató részek szórakoztatóak voltak. A második novelláról viszont, amit Matthew Farrer követett el, már igencsak el kéne gondolkoznom, hogy volt-e valami, ami tetszett benne egyáltalán. Igazából nem, de a vége jó volt, meg örültem annak is, hogy marsi technopapok szerepeltek benne, de ez így akkor is elég kevés érdem. Írástechnikai hibák voltak benne, egy nagy kulimász volt az egész.

Aaron Dembski-Bowden, a harmadik írás atyja volt az egyik, aki Abnett-mester színvonalát megközelítő írást tudott összerakni a válogatáskötetbe. A története a Sabbat Világok visszafoglalásának elejére, Gaunt pártfogójának, vagyis Slaydo Hadúrnak, a Rettentő Vénembernek a Balhaut visszafoglalásakor elkövetett hőstettét meséli el. Stílusát tekintve élvezetes, hősies történet megfelelő mennyiségű akcióval és durvulással fűszerezve. A következő történet a már emlegetett, 2008-ban már megjelent Abnett-sztori volt, a Vascsillag. A szerzőjéhez képest kicsit több misztikus vonatkozással, de ettől függetlenül - főleg mivel nagy pluszt ad Gaunt karakteréhez - rajongóknak (is) élvezetes és érdekes írás, bár a kötetben szereplő két művéből mégis talán ez a gyengébbik. 

Nick Vincent munkája a földalatti terrorista (ellenálló) sejtek életébe kalauzolja el az olvasót. Apróságok voltak, amik működtek benne (a káosz-növény, ami felold mindent, vagy a kilátástalan helyzetét három sornál tovább túlélő ellenálló például), de az egész sztori egy óriási katyvasz volt. Se értelme nem volt, se célja. Nick Kyme hozta el nekünk a hatodik novellát, ami a Kékvérűek - ők keserítették meg Gaunték életét egy-két könyvben - csapattestének kálváriáját írja le teljesen vállalható minőségben. Jó az alapsztori kiindulóhelyzete, az akcióleírások is jól sikerültek és mindezek mellett még közepesen izgalmasak is az események. Problémám igazából csak a Kékvérűek pár tagjával van, akik néha bizony kiesnek a szerepükből. (Egyszer zsigerből gyűlölik és megvetik a nem arisztokrata származású gárdatagokat - vagyis majdhogynem mindenkit ugye -, máskor meg "elismerően bólogatnak" valami apróságon.) Karakterfejlődés is van a világon - lehet össznépien felkiáltani, és ez igaz is, csak nem így. Ezzel együtt is sokkal inkább tetszett, mint nem.

Az utolsó előtti írás Sandy Mitchell szösszenete, aminek az ajánlójában külön kiemelték, hogy milyen jó, hogy a Warhammer univerzumában ilyen humoros írások is elférnek, mint ez a mű, vagy a szerző Ciaphas Cain trilógiája. A verghasti események után játszódó történetben a birodalom államgépezetének kulisszatitkairól rántja le a leplet az írás, ami kicsit kapkodós lett, de ettől még nagyon érdekes volt. A végét már mérföldekről ki lehetett szagolni mondjuk, de az igazán meglepő nem is ez volt, hanem az, hogy a beharangozó ellenére, ebben sem találni semmi humoros részt. [A cinikus első mondatot kivéve persze, ami ütött, és talán a könyv legemlékezetesebb mondata volt! - "A háború átsöpört a Sabbat Világokon, s azt hiszem, bocsánatos bűn, hogy a többségünk az érkezésénél is jobban várta a távozását."] A záró - és egyben a legjobb - írás újra Dan Abnett nevéhez kötődik. Ebben visszamegyünk - jó sok Gaunt Szellemei regénnyel - az események folyásában, és arról tudhatunk meg fontos információkat, hogy a Tanithi Egyesből hogyan is lettek Gaunt Szellemei. A már megszokhatott, hibátlan történetvezetés és élvezetes stílus mellett külön jó volt, hogy kötetek óta elhullott kedvenc Szellemek is visszatértek pár oldal erejéig és "új" kalandjaikat ismerhettük meg.

A kötet végül elég vegyes összhatást mutat. Az Abnett írások - amik már önmagukban is elolvasásra méltóvá teszik a könyvet - és a két-három teljesen vállalható minőségű novella mellett sajnos néhány általános iskolás színvonalú "rajongói" írás is belekerült. Mi volt az oka - személyes barátság, vagy Abnett kevésbé jó szerkesztőnek, mint írónak -, nem igazán tudom, de még az is lehet, hogy az általam lejjebb értékelt írások lesznek sokatok kedvencei. Novellásköteteknél gyakran történik ilyen. Ettől függetlenül biztosan tudom, hogy a rajongók úgyis el fogják olvasni a könyvet - helyesen. Azoknak viszont akik még csak most ismerkednének az univerzummal azt ajánlanám, hogy inkább egy regénnyel tegyék ezt. Dan Abnett Gaunt Szellemei sorozatának első részével, vagy a jóval rövidebb, de igencsak élvezetes Eisenhorn-trilógia első részével, a Xenossal mondjuk. (Ez az antológia pedig összességében egy - rajongói - hetes lenne.)

A könyvért köszönet illeti a Szukits Könyvkiadót!

Dan Abnett - Hereticus

Dan Abnett - Hereticus

(Eisenhorn 03.)

Dan Abnett - Hereticus
(Eisenhorn 03.)
Eredeti megjelenés: 2002
Magyar kiadás: Szukits, 2012
Műfaj: sci-fi, akció
Hossz: 358 oldal
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:
Az Inkvizíció évezredek óta vívja titkos háborúját az emberiség ellenségeivel – az idegenekkel, a démonokkal és az eretnekekkel. Amikor egy régi vérbosszú váratlan és gyilkos fordulatot vesz, hogy mentse a saját és társai életét, Eisenhorn olyan lépésre kényszerül ami beláthatatlan következményekkel jár.
Vajon meddig harcolhat az Inkvizítor a Káosz ellen, míg maga is azzá nem válik, aminek az elpusztítására felesküdött?...



Dan Abnett, a Gaunt Szellemei sorozattal megismert szerző szűk egy éven belül írta meg az Eisenhorn trilógia mindhárom részét. Az évek óta főleg a Games Workshop Warhammer univerzumával foglalkozó hivatásos író teljesítményén szerencsére ez sehol nem látszik. A feszített tempóban elkészült könyvek minőségére nem igen lehet panaszunk, mikor a könyvek végére érve becsukjuk a fedelet és csendben elbúcsúzunk magunkban az inkvizítortól és kicsiny csapatától.

Dan Abnett (1965 - )

A második rész, a Malleus és a Hereticus története között most csak egy viszonylag csekélyebb, negyven éves ugrás van, és a szereplőket ezúttal már jó ismerősként láthatjuk viszont. A Malleus óta Eisenhorn inkvizítor már bővebb, nagyjából harmincfős csapatot szervezett maga köré és az ő segítségükkel veszi fel a harcot az emberiség birodalmának ellenségei, a Káosz szolgáinak fenyegetése ellen. Mikor megérkezik a már évtizedek óta látszólag békés agrárvilágra, még nem is sejti, hogy az oda telepedett gonosz erők fenyegetése már messze túlmutat előzetes becslésein. Az ismeretlen ember-milliók halálán túl most közeli barátai, sőt saját lelke is végveszélybe kerül - és ez még csak az első, a legkisebb volt a megpróbáltatásainak hosszú sorában.

Kifestett, méretarányos Káosz Titán

A Hereticus talán a trilógia leginkább akciódús része, de az biztos, hogy a legsötétebb és leginkább drámai darabja. Az első két részben Eisenhorn által elkövetett hibák, vagy helyesebben, a finoman szólva is megkérdőjelezhető morális döntések most kivétel nélkül mind megbosszulják magukat. A Káosz erői töretlen lelkesedéssel és megújult erőkkel vetik magukat Eisenhorn és csapata után. Az inkvizítori munkával eltöltött időszak alatt az eleinte még tisztán puritán meggyőződésű főszereplő megerősödött és jó pár sötét, emberfeletti képességet sajátított el. Ezek a deus ex machina-szerű képességek azonban kétélű fegyverek, és használatuk az eretnekség vádját vonhatja Eisenhorn már amúgy is jókora pácban lévő fejére. Már ő maga sem teljesen biztos benne, hogy az eretnekség bűnében vajon valóban vétkes, vagy csupán egy radikális útra lépett puritán lett belőle. Eisenhorn belső - és barátain keresztül külső - vívódása és gondolatainak leírása a könyv egyik nagy erénye, bár, hogy azért az izgalmakban bővelkedő kalandos részek lüktetése is megmaradjon, jórészt követi az „egyik (bal)lépés követi a másikat” avagy „ha egyszer egy üzlet beindul” gondolatmenetet. Nem is kell mélyebb mondanivalót várnunk azonban egy csupán szórakoztatni vágyó könyvtől.

Az első két kötetben bemutatott Ordo Xenos és Ordo Malleus inkvizítori szekciók bemutatása után joggal várnánk, hogy az eretnekek felkutatására létrejött Ordo Hereticus főszerepet kap a regényben, de ez sajnos hibás elképzelés. Az univerzumban munkálkodó rejtélyes erőkről is alig-alig esik most szó, nem úgy, mint a Malleus-ban. A galaxison átívelő nagyléptékű nyomozás, és utazgatás, amiket szintén magabiztosan várhattunk az előzmények ismeretében szintén hiányoznak. Mi több, horrorisztikus szakaszokat sem találni most ebben a részben, amik szintén jellemzőek voltak a trilógia korábbi köteteire. A könyvbe mégis annyi esemény, fordulat van belesűrítve, hogy olvasásuk során unatkozni még véletlenül sem lesz időnk. Bár a tisztán katonai hadműveletekről szóló sci-fik - mint a Gaunt Szellemei sorozat - kedvelői ezúttal is kicsit csalódottak lehetnek, de kisebb, egyéni akciókban gazdag részek egész tömkelege kínál gyógyszert csalódottságukra.

Egy "érinthetetlen" - Adepta Sororitas

Abnett sosem félt beállni a szereplőit válogatás nélkül elpusztító szerzők sorába. Már a Gaunt Szellemei sorozatban is kár lett volna megjegyezni az összes karaktert, de amit ebben a könyvében művel, az szimpla tömeggyilkosság. Megmutatja, hogy a drámai fordulatok oltárán minden szereplő feláldozható - és igaza van. Az előző részekben is hulltak a segítők szép számmal, de itt tudatosan manipulál azzal, hogy a szerethetőbb/puhányabb karakterek kiiktatásával – és a velejéig gonosz, manipuláló ellenségek életben tartásával - egyre kilátástalanabb helyzetbe hozza a főszereplőjét és egyre embertelenebb tettek megtételére motiválja. A könyv végén, amikor minden kirakós a helyére kerül, már egy olyan Eisenhorn áll nemezisével szemben, akinek tetteit csak a leginkább liberális érzékű olvasók mentenék fel az eretnekség bűne alól. A teljes történet lezárásáról nyilvánvaló okok miatt nem szeretnék nyilatkozni, de annyi mindenesetre elmondható, hogy nagyszerű megoldást választott a szerző. A rövid szakaszokra bontott, csupán egy-két mondatos kis fejezet-részek - amikben a fontosabb szereplőkről megemlékezik - ugyan egy grandiózus történet végét jelentik, de közben olyan új kérdéseket is felvetnek, amikre talán egyszer, egy másik könyvben még választ is kapunk.

Battle Sister farsangi öltözet :)

A trilógia harmadik része önmagában nem feltétlenül állná meg a helyét. Túl sok kérdés gyökerezik az első és második kötet lapjain ahhoz, hogy a belső gyötrelmeket vagy akár a történetet magát teljes pompájában be lehessen fogadni az előzmények ismerete nélkül. A „logós” könyveket nem kedvelőknek is az első részt merném csak bátran ajánlani, a másik két rész többször is a ponyvásabb megoldások felé nyitott. Az Eisenhorn szerelmi életével kapcsolatos mellékszálat például kifejezetten nem szerettem. Nem is hiányzott a könyvbe, és az emberfeletti akarattal rendelkező inkvizítorról kialakult képet is rombolta egy kicsit, bár a célja a főszereplő romlatlan, emberi oldalának hangsúlyozása volt, ezért könnyen megmagyarázható. A figurás Warhammer játék szabályrendszerével összevetve még néhány logikai hibát is tartalmazott - titán és démon nevetséges összecsapása például -, de rajongóknak ezzel együtt is érdemes elolvasni a trilógiát, ami összességében méltó párja akár Ian Watson Inkvizítor-jának is (bár a személyes kedvencemnél, az Űrgárdistánál azért gyengébb).

A Szukits Könyvkiadó márciusban jön a következő Warhammer 40.000 könyvvel, ami a Hórusz eretnekségről szóló hosszú-hosszú sorozat nyitókötete lesz, a The Horus Heresy: Hórusz felemelkedése - szintén Dan Abnett tollából -, ami a felfedezések és hódítások korába repíti vissza az olvasót, a 31. évezredbe. Személy szerint sokat vártam az Eisenhorn inkvizítor trilógiájától és szerencsére nem is kellett csalatkoznom egyik részben sem - sőt az első rész még túl is teljesítette az elvárásaimat -, de az igazi „warhammerikumra”, az Űrgárdisták tömegeire bizony még egy hónapot várnunk kell. Kiadói tervek szerint a Hórusz-sorozat folyamatosan jelenik meg a következő néhány évben, de mellette elindítanak más sorozatokat is. Az Eisenhorn trilógia elolvasása után pedig azt remélem, hogy Dan Abnett „tolókocsis” Ravenor inkvizítorának története lesz az első új bejelentésük.

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 8/10

Dan Abnett - Xenos

Dan Abnett - Xenos

(Eisenhorn 01.)

Dan Abnett - Xenos
(Eisenhorn 01.)
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Szukits, 2012
Műfaj: sci-fi, akció, krimi, horror
Hossz: 368 oldal
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:
Az Inkvizíció bosszúálló árnyként jár az emberiség sorai közt, s kíméletlen szigorral sújt le az Istencsászár és a Birodalom ellenségeire.
Eisenhorn inkvizítor egy kiterjedt csillagközi összeesküvésre bukkan, mely mögött a Káosz erőinek befolyását sejti. Hogy keresztülhúzza terveiket meg kell találnia egy sötét titkokat rejtõ õsi könyvet, ami rossz kezekbe kerülve mérhetetlen pusztítás forrása lehet. A nagyhatalmú szektával és az idõvel egyaránt versenyt kell futnia, ha elsõként akarja meglelni a Necroteuch néven ismert szentségtelen kötetet…
Az Eisenhorn-trilógia egyike a Warhammer 40.000 univerzum legnépszerűbb és legolvasottabb sorozatainak. Dan Abnett ezúttal nem a Birodalom csatatereire kalauzolja el az olvasót, hanem az Inkvizíció és a Káosz erõinek véget nem érő küzdelmébe enged bepillantást.

A Szukits Könyvkiadó néhány éve már rendületlenül szállítja a Warhammer univerzumában játszódó könyveket a fanatikus rajongótábor legnagyobb örömére. Azok, akik nem tudják, miről is van szó, mi az a "Warhammer" - néha 40.000, néha Fantasy utótaggal -, álljon itt egy rövid ismertető.

Dan Abnett (1965 - )

1983-ban a brit Games Workshop játékfejlesztő cég kiadott egy terepasztalon, ólomfigurákkal  játszható stratégiai játékot, a Warhammer Fantasy Battle-t, amiben kisebb, szakaszok közti villongásoktól kezdve nagyobb lélegzetű csatákon át egészen a már-már epikus léptékű összecsapásokig (EPIC Armageddon) mindent le lehetett játszani. Az emberi gyalogos seregek mellett más, fantasy regényekből jól ismert népek (törpe, tünde, ork, patkányember, gyíkember, stb.) seregei, nevesített hősei és szörnyei, valamint motorizált egységei - még repülők - is kaphatóak voltak, tehát a Háború minden elképzelhető aspektusa lemodellezhető volt. Az ebben a klasszikus fantasy-s korszakban, az Old World-ön játszódó könyvek alkotják a Warhammer Fantasy sorozatot. 1987-ben ugyanis a játék dizájnerei kitalálták, hogy helyezzék az eseményeket a távoli jövőbe - cirka 40.000 évvel előre -, és nézzék meg, hogyan élték túl a Régi Föld civilizációi a Káosz folyamatos, már ezer évek óta tartó támadását, és hová sikerült fejlődniük az eltelt idő alatt. Ezek a regények már szakítanak a fantasys hagyományokkal, jórészt a csillagközi űrben vagy idegen bolygókon játszódnak, és Warhammer 40.000, vagy röviden Warhammer 40K-s regényeknek nevezik őket. Az ötlet óriási siker lett!

Közepes méretű kifestett Deathwatch sereg

Egy aprólékosan kifestett 'Eisenhorn inkvizítor' ólomfigura

Az ólomfigurák lelkes gyűjtői a seregük minden egyes tagját hosszú órák sokszor keserves, de mindig jóleső munkájával festették ki. Mire összegyűjtötte valaki a komplett - és minden "tábornoknak" saját, egyéni szája íze szerint összeválogatott - seregét, és mire mindent kifestett, egy jó adag ragaszkodás - és természetesen függés - is kialakult benne a játék felé. A játékokat jellemzően egyetemista kor körül kezdték el játszani, de a dolgozó felnőttek sem voltak ritkák. Ez a milliónyi - több, vaskos kötetre rúgó és azóta is folyamatosan fejlesztett, tehát gyakran változó - megtanulandó szabály miatt alakult ki, de még egy oka volt, a mocskos anyagiak. A hobbi, mint annyi más hobbi szintén, roppant drága mulatság volt (jellemzően több százezer forint/sereg plusz szabálykönyvek). A lényeg, hogy a játék villámgyorsan hatalmas rajongótáborra tett szert. Én a '90-es évek elejétől játszom - a harmadik kiadástól - hol többet, hol kevesebbet. Jelenleg a hatodik kiadás szabályrendszere aktuális a játéknak. A hatalmas siker nyomán folyamatosan jelentek meg hozzá különböző regények, például az azóta kultikus sorozattá avanzsált Ian Watson Inkvizítor quadrológiája, majd nem kerülhette el a leegyszerűsítést és különböző táblás társasjáték formájában (Blood Bowl, Necromunda, Horus Herecy) is kiadták, majd szerepjáték (RPG) alakjában is megjelent. Ezután a számítógép monitorjára is átköltözött és jó pár játékprogram is megjelent hozzá (Blood Bowl, Rites of War, Space Marines, Dawn of War 1-2, Chaos Gate, Fire Warrior). 2010-ben pedig a tévé képernyőjére is felkerült végre az első - animációs -, rajongók által, anyagi forrás nélkül készült - tehát ezt kéretik figyelembe venni az értékelésnél - Warhammer 40.000 film, az Ultramarines.

Dan Abnett a Games Workshop könyvkiadással foglalkozó részlegének, a Black Library-nek a hivatalos bértollnoka. Ez, még ha így igaz is, nem hangzik túl jól. Dan Abnett ugyanis szenzációsan ír. Abnett 1965-ben született brit sci-fi és képregény író, akinek a nevéhez olyan címek kapcsolódnak, mint a Dredd bíró a Sinister Dexter vagy a Doctor Who, hogy csak azokat a műveket említsem, amik nekem is mondanak valamit. A már magyarul is megjelent, tizenhárom részes Gaunt Szellemei sorozat mellett még egy tucat Warhammer könyvet jegyez, többek közt a Sötétpenge Malus-, a most olvasott Eisenhorn- és a Ravenor-trilógiákat, illetve a Hórusz lázadásról szóló huszonvalahány részes ciklus pár kötetét. Ezek mindegyike kapható magyarul, vagy épp kiadás előtt áll. És miért fontos ez? Tizennégy Dan Abnett könyvvel a hátam mögött nyugodtan elmondhatom, hogy még közepes sem igen volt köztük. Szépirodalmi minőséget persze nem várhatunk el tőle - csalatkoznánk is, ha mégis -, de a minőségi szórakoztatást hiba nélkül, változatlanul magas szinten nyújtja.

A Gaunt regények a sci-fi zsánerén belül az akciós, katonai vonalat követik, hatalmas, nem ritkán az egész könyvön keresztül vonuló összecsapásokkal, inváziókkal és több tucat, bár sokszor hamar elhulló karakterrel a főszerepben. Az Eisenhorn-trilógiában ezzel szemben jóval kevesebb szereplővel találkozhatunk, és a militáns vonalról is "le kell mondanunk", helyette már-már nyomozósnak is mondható, horror elemekkel sűrűn átszőtt, hamisítatlan, izgalmas és letehetetlen sci-fi történetet kapunk.

Eisenhorn inkvizítor hosszú évek nyomozása után végre a Hübrisz halott jégvilágán ejti csapdába az ismert univerzum egészében rettegett terroristát, akiről kiderül, hogy egy kereskedelmi ház megbízásából dolgozik, akik pár száz éve már a Szent Inkvizíció látóterébe kerültek, mint a Káosz által megfertőzött eretnekek. Innen indul a több csillagrendszeren is átívelő vadászat az Inkvizíció megalkuvást nem ismerő inkvizítora és a káosz által megrontott befolyásos kereskedelmi ház és magánhadserege között. A két erő - és a szinte láthatatlanul tevékenykedő harmadik fél, a Káosz istenei - közti csatározásokban bolygók vesznek oda és egy új, a Birodalom határain kívül élő idegen faj képviselőivel is megismerkedhetünk.

A Szent Inkvizíciónak - legalább - három nagyobb, jól megkülönböztethető szekciója van. Az Ordo Xenos az idegen fajok levadászásával foglalkozik, az Ordo Malleus a démonok ellen felállított csoport és az Ordo Hereticus, akik a boszorkányok mesterkedéseit hivatottak megrendszabályozni. Munkájukat a híres, Deathwatch (Halálfigyelők) nevezetű űrgárdista rendház segíti. A trilógia elolvasása során mindhárom csoport munkájába bepillanthatunk majd, de már az első részben is megtudhatunk fontos dolgokat az Inkvizíció belső működéséről és a benne munkálkodó különféle csoportok - monodominánsok, puritánok, radikálisok - közötti szűnni nem akaró rivalizálásáról. A Warhammer történeteknek külön ízt ad, hogy a középkori vallási dogmákat és egyházszervezeteket saját magukból teljesen kifordított állapotban - de mégis szinte ismerősként - ültették át a regények lapjaira. A hithű emberiség ugyanis, már ha féli az Inkvizíciót - és itt igenis mindenki rettegi - nem Istent imádja, hanem egy arany szarkofágban lebegő, állítólag isteni hatalommal megáldott embert, az Istencsászárt. Aki nem neki hódol, annak még a családját is kipurgálják a létezésből. Ha pedig kiterjedtebb összeesküvést szimatolnak ki, egy pillanatig sem hezitálnak, hogy megnyomják-e a Nagy Piros Gombot, és bizony a térképkészítők már húzhatják is le a lakható bolygók listájáról az eretnekség bűnében vétkesnek talált planétát. Kedves bagázs, pont, mint az eredeti volt.

Egy Deathwatch kapitány

A céltudatos és rendíthetetlen Eisenhorn inkvizítor is bizony ilyen kedélyes figura. Azonban az Inkvizíció teljes - és abszolút - hatalmát maga mögött tudva mégsem tekinthető megállíthatatlan szuperhősnek, aki kardja és pisztolya segítségével, igazi ellenfél nélkül jut el egészen a végkifejletig. Neki két emberfeletti tulajdonsága van csak, a megingathatatlanra szilárdított akaratereje, és az Istencsászárba vetett mély hite, amivel sikeresen átverekszi magát maroknyi bizalmas familiárisa segítségével az előtte tornyosuló akadályokon. A könyv elején még úgy tűnik, hogy mentális ereje - jó, igen, ez is emberfeletti tulajdonsága - majd nagy segítség lesz, hiszen a közembereket utasítani tudja, hogy egyszerű dolgokat tegyenek meg neki, ám hiába van mentális ereje, nem találkozik olyan gyenge ellenféllel, aki ellen használni tudná.

Biztosan csak a kereskedőházas részek miatt jutott az eszembe Frank Herbert Dűne sorozata, de a könyv első fele mégis nagyon hasonlított rá. Mintha csak a Harkonnen-ház titkos főhadiszállásán nyomozott volna a Bene Gesserit Rend egyik nagyasszony anyája. Herbert könyve irodalmilag magasabb minőség azért - itt például hiányoztak a nagy, lírikus szépségű leírásai a környezetnek -, de a Xenos-ban mégis felfedezhetőnek véltem a párhuzamot. A regény második fele viszont teljesen más stílusba vált át, és a saruthik nem földi, nemeuklidészi-geometriája egy egész sor lovecrafti emléket idézett meg, és azt kell mondjam, egyáltalán nem is rosszul. H.P. Lovecraft több követője írt már erről a száraz, matematikai fogalomrendszerhez képest meglepően sokszor gyomorforgató hatást előidéző jelenségről horror írásaikban, de csak most éreztem újra azt, mint a Mesternél, hogy valóban valami nem emberinek a szemtanúi a szereplők. Azért, ha már egyszer Warhammer - és Dan Abnett - könyvről beszélünk, nem lehet kétséges, hogy legalább pár fejezet erejéig az akciójelenetek és a háborús részek most sem hiányozhatnak, tehát aki a Warhammer 40K-s könyvek eme aspektusát részesíti előnyben a történettel szemben, az se hátráljon meg, ő is meg lesz majd elégedve. A logós fantasztikus irodalomtól ódzkodók pedig nyugodtan próbálják ki a Xenos-t, meglepődnek majd, hogy milyen minőségi olvasnivalót kapnak a pénzükért, ami emellett könnyen olvasható, szórakoztató és nem hiányzik belőle a zsáner jó nevű íróit idéző, szinte már - de azért remélhetőleg nem - látnoki jövőkép és technikai szerkentyűk garmadája sem.

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 9/10

Dan Abnett - Megváltás

Dan Abnett - Megváltás

(Gaunt Szellemei 13.)

Dan Abnett - Salvation's Reach
(Gaunt's Ghosts 13.)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2012
Hossz: 386 oldal
Műfaj: akció, sci-fi
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

A Szellemek már több mint két éve vannak távol a frontvonaltól, amikor új lehetőséget kapnak, hogy ismét bizonyíthassák rátermettségüket. Képességeikhez illő feladattal bízzák meg őket: Jussanak el a távoli Megváltás titokzatos erődvilágára, ahol olyan titkokat őriznek, amik megfordíthatják a háború menetét.
 A múlt árnyaival és az ellenség erőivel versenyt futva lassan kezd úgy tűnni, ez lesz a Szellemek legdicsőbb órája – vagy a legutolsó.

A Vértestvérek óta eltelt időben a Szellemek közül mindenki felgyógyult és már alig várják, hogy indulhassanak vissza a frontra - vagy legalábbis valahova, ahol a kezük újra véres lehet.

Dan Abnett (1965- )

Én is ezt vártam, hogy az utolsó kötetben majd újra visszatérhetünk a Vervunhive méretű csatákhoz, és végre a káosz erőinek totális - bár persze csak ideiglenes - felszámolásához. Ehhez képest a könyv első felében mindenféle Búcsúünnepségekről tudunk meg a kelleténél többet, majd a Szellemek néhány selejtesebb egyede keveri a moslékostálat a függöny mögött. Az időhúzó jelenetek viszonylagos nyugalmát az sem nagyon rázza fel, hogy valahogy odakeveredik egy alakváltó orgyilkos és egy rezesbanda is húzza a talpalávalót.

Az előző tizenkét részben (és évben) a tanithiak már kétszer töltötték fel ezredük egyre fogyatkozó sorait, most újra megteszik, de az új szereplőknek nincs olyan karakteres szerepük ebben a regényben (még?), mint a régi motorosoknak.

A katonák magánéletének leírását, a táborkísérők hétköznapjait nagyjából bármely másik sorozatban még érdekesnek is minősíteném, de nem itt, ahol csak az adrenalin-fröccs elől vették el az időt. Mindegy, tényleg jó rész is akadt ezeken az oldalakon is, méghozzá az ŰRGÁRDISTÁK megjelenése a Szellemek közt. A következő küldetés ugyanis annyira veszélyesnek/érdekesnek/fontosnak tűnik, hogy a nagy űrgárdistarendek képesek voltak, és elküldtek 3 DARAB - fél osztag - űrgárdistát a sok-sok-sokezer Birodalmi Gárdista közé segítségnek. Itt - és később mikor ez a hármas harcolt - jól lehetett érzékelni a sima "ágyútöltelék" (bár sokuk tizenkét kötetet túlélt) emberek és a génmanipulált, beültetésekkel megerősített - még a gárdistáknál is fanatikusabb - ŰRgárdisták közti elképesztő minőségbeli különbséget - (és hol vannak még akkor a Terminátorok??). Ezek azok az űrgárdisták, akik Ian Watson Űrgárdistájában (meg minden más könyvben és játékban) oldalanként tucatjával hullanak el. (Talán ezért van belőlük itt már csak egy maroknyi.)

A Szent
(aki ebben a részben nem szerepelt)

Itt jött el az idő, hogy siránkozzak a döntés miatt - nem tudom, hogy kié volt az "érdem" -, hogy lefordították magyarra az űrgárdista rendházak neveit. Hiába a tükörfordítás, de a Fehér Hegek (White Scars), a Vaskígyók (Iron Sneaks) vagy az Ezüst Gárda (Silver Guard) akkor sem hangzik olyan jól, mint eredetiben. Ráadásul a járművek nevei is magyarosítva lettek, így törhettem a fejem, hogy most épp mivel repülnek - az előző kötetekben viszont ha jól emlékszem egy csomó birodalmi tank neve megmaradt eredeti állapotában (vagy nem?). Itt most csak az űrhajók neve maradt angol (latin) pld Necrostar Antiversal vagy Tormageddon Monstrum Rex - ezeknek örültem, pedig ennyi erővel ezek is lehettek volna Hatalmas Véééégíítélet Király vagy valami hasonló szamárság (bár tudom, ezek tulajdonnevek).

Silver Guard Commander

White Scars (Fehér Hegek)

Iron Snakes (Vaskígyók)

Egy szó mint száz, szerintem kár volt, és gondolom most már készülhetek rá, hogy a sok-sok-sok még megjelenő Black Library-s Warhammer 40k könyvben is a magyar lesz az Adeptus Astrartes "hivatalos nyelve". A fordítással más szempontból semmi problémám nem volt. 

A viszonylag unalmasabb első fél után jött az Űr és a benne való utazás. Ez szintén egy uncsibb rész volt a szokásosnál, de az űrgárdisták, a káoszhajók és pár Szellem megmentett az elalvástól azért. 

Mire elértek a Megváltásra, már alig volt a könyvből - és igazi szárazföldi hadmozdulatok még nem is voltak benne, ezzel a "legkevésbé akciós rész" megtisztelő címet el is nyerte -, de innentől szerencsére minden rendbejött - nekem, mert a Szellemek szívtak, ahogy szoktak általában. Lézer, golyó, plazma, kard, akna, repesz - soronként csapódott ki minden a könyvből. Dőltek ki mindkét oldalon épp annyian, amennyien "kellett" ahhoz, hogy elfelejtesse a "lelkisebb" történéseket az olvasóval. (Bár még ide is jutott egy kis harctéri összeborulás, könnyezés, de az már a jobbik fajtából való volt. A hősies fajtából.) 

Már a felétől gyanítottam, hogy hiába ígérték az előző részben, hogy a Megváltáson megfordul a Sabbath-háború menete - és hiába értük be az amerikai kiadásokat is -, látszott, hogy itt semmi olyan nem történhet, ami a Gaunt Szellemei sorozatot esetleg végleg lezárná (max ha meghalnak mindannyian, de szerintem ezt Abnett sosem merné megcsinálni), ezért is nem volt olyan meglepő a vége, sokkal inkább bosszantó, hogy így otthagyta az olvasót a történet kellős közepébe, és most ki tudja meddig kell várni a következő részig - még csak az amerikai kiadásra is, hát még a magyarra (bár remélem a Szukits Könyvkiadónál már előre le is fixálták a jogokat rá régen) ...mert az utolsó fejezet nagyon-nagyon jó volt!

White Scars gépesített támadás
(sajnos még ez sem volt a könyvben, de majd a Sabbat Crusade sorozatban biztos lesz!)

"...És ne ismerjék a félelmet!"

Értékelés: 7/10

Dan Abnett - Vértestvérek

Dan Abnett - Vértestvérek

(Gaunt Szellemei 12.)

Dan Abnett - Blood Pact
(Gaunt's Ghosts 12.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2012
Hossz: 356 oldal
Műfaj: akció, háborús, sci-fi
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

 A Tanithi Elsők két éve nem harcoltak. A Balhauton várakozva lassan elveszítik minden reményüket abban, hogy visszakerülhetnek a frontra. Mindez azonban megváltozik, amikor a Vértestvérek megtámadják a helyőrséget. Gauntnak és embereinek egy foglyot kell védelmezniük. Vajon mit tudhat a fogoly, és miért akarják az eretnekek mindenáron elnémítani?

Mivel a Szukits Könyvkiadónak hála - az Istencsászár mutasson nekik utat a jövőben is - elindult az új Warhammer 40.000 sorozat (az Eisenhorn) a múlt hónapban, szintén Dan Abnett tollából, ezért nem húzom tovább, és gyorsan ledarálom a Gaunt Szellemei sorozat időközben felgyűlt részeit, hiszen a folytatások úgy látszik valóban sorban érkezni fognak, tehát nem kell tartalékolni egyik kedvenc univerzumom könyveit az eljövendő Sötét Korokra előre készülve.

Az előző regényről, a Mindhalálig-ról itt olvasható egy rövid írás a blogon, amiben a mostaninál kicsit bővebben kitérek az író stílusjegyeire, és a világra, itt pedig a blogon lévő összes Warhammer 40.000 poszt van összegyűjtve - folyamatosan fog bővülni természetesen.

A tizenkettedik rész rövid értékelésénél most inkább a többi résztől való eltérésekre koncentrálnék, amiből - meglepetésemre - bőven tartogatott a regény. Próbálok spoiler nélkül írni mindent.

Dan Abnett (1965 -)

A tizenkettedik rész olvasása előtt jól felkészültem a tizenkettedik monstre ütközetre - ami (sajnos) elmaradt. A tanithi csapat az előző csatájukat kipihenendő - tíz év frontszolgálat után - visszatér a Balhaut "szanatórium-világára", aztán két évig ottfelejtik őket.

Nagyjából itt vesszük fel a történet fonalát, amikor a tanithi felderítő ezred már tökéletesen ismert harci taktikáját (bemennek, mint a szellemek - elvégzik a feladatot - eltűnnek (ha pedig a lecsó belecsap a ventillátorba, veszett patkányokként harcolnak, míg megjön az erősítés)) a lassan a birodalom egyik nemezisévé váló Vértestvérek káosz-csoport fordítja a mit sem sejtő emberek ellen. A leromlott erkölcsű, unatkozó, elpuhult birodalmi gárdaosztag (természetesen a tanithi Első és Egyetlen) néhány katonája még így is a legjobb - az egyetlen - választás arra, hogy megállítsák az Ellenség beszivárgó egységét, ha már a Bolygóvédelmi Erők és az Inkvizíció egyesített (de még véletlenül sem egységes) osztagai sem tudják szavatolni az árulóvá lett káosz-fogoly életét.

Mi ebben a részletben a különös, ami általában nem volt jellemző az előző részekre?

- A támadók alig vannak páran, igaz azok elit egységek (ez a Szellemekre volt jellemző eddig)

- A tanithi katonák közül megismertek közül a nagy részük meg sincs említve a könyvben, vagy éppen csak hogy említés szintjén szerepel, jelezve, hogy megvannak ők is, ezért hiányoztak az egymást ugrató, vagy egyszerűen a frontszolgálat viszontagságairól szóló részek, igaz helyette ott voltak a túl sok szabadidővel megáldott adrenalin-junkie katonák problémái illetve a mellőzöttség feldolgozását jelentő nehézségek

- A kevés birodalmi szereplő egy békés, lakott, civil világon - a fronttól fényévekre -, mondhatni szabadságát tölti a Balhauton, ezért teljesen felkészületlenül éri őket a támadás, és a "fegyverarzenáljuk" így még a szokásostól is gyengébb (asztalláb, kés, egy tár lőszer, stb...)

- Gaunt részleges jövőbelátása miatt vagy a káosz-boszorkány miatt például már nem feltétlenül hiszem azt, hogy egy sima háborús regényeket kedvelő olvasónak feltétlen tetszene

- Néhány kisebb utcai/épületen belüli pikk-pukk van ugyan, de nagy(obb) csata nincs benne

Mi nem változott?

- Abnett stílusa, amiben gyorsan, határozott ecsetvonásokkal felfesti a helyszínt és a szereplőket az olvasó lelki szemei elé. Élvezetes olvasni, gyorsan lehet haladni vele, könnyen érthető (pedig én ezt a részt szinte egy "háborús övezetben" olvastam ki a strandon és egy kicsi szobában, körülöttem három üvöltözőset játszó kiskölyökkel - Cartoonitoval és Minimaxxal a háttérben!!) :D

- Gaunt és a többi (többet szereplő) Szellem

- Megint volt olyan csavar benne kettő is, ami nem látszódott jó előre, meglepő volt és hozzá is adott a történethez

"...Az emberek általában alábecsülik a tudatlanság erejét, pedig az egyik leghasznosabb tulajdonságunk!"

A tartalmi újítás végülis - már ha el akarta juttatni Gauntot élve a Sabbat-világok felszabadításáért folytatott harc végéig a szerző - érthető, a megvalósítás sem lett méltatlan Abnett, a Gaunt Szellemei sorozatába írt többi könyvéhez, de én még a sorozat végéhez közeledve sem untam meg az epikus csaták és hősies helytállások folyamatosan következő történeteit, ezért egy nagyon-nagyon-nagyon kicsit csalódott vagyok. Semmi baj, majd a 13. - befejező - rész (Megváltás) meghozza a 12. dicsőséges összecsapást

Értékelés: 7/10

Dan Abnett - Mindhalálig

Dan Abnett - Mindhalálig

(Gaunt Szellemei 11.)

Dan Abnett - Only in Death
(Ghosts of Gaunt 11.)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2011
Hossz: 380 oldal
Műfaj: háborús, akció, sci-fi
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

A Sabbat világok felszabadításáért indítot hadjárat 23. évében Gaunt komisszár-ezredes a Jago romos erődvilágára vezeti a Tainthi Első és Egyetlent. A véres összecsapások során azonban Gauntnak és embereinek nem csak a jelen borzalmaival, hanem a múlt szellemeivel is szembe kell nézniük...

 Nem tudom, hogy pontosan mekkora lehet a Warhammer 40.000 könyvek olvasó és rajongó tábora, de abban biztos vagyok, hogy jóval kevesebben adták meg ezeknek a könyveknek az esélyt, mint ahány olvasónak valóban tetszenének.

Jómagam is nagyjából leszoktam a "logós" fantasy, sci-fi könyvek olvasásáról, mert a nagy tömegben kiadott könyvek közt jóval több volt a rosszul sikerült, mint a jófajta. Vagy túl kevés írónak kellett ellátni újabbnál újabb történetekkel az aktuális világ rajongóit, vagy - ami gyakrabban jelentkezett problémaként - túl sokan voltak (mert a világnak is sok rajongója volt, tehát sok könyv kellett az olvasási vágyak csillapítására), és sok alacsonyabb színvonalú szerző is bekerült az állandó (vagy hirtelen beugró) tollnokok közé.

Nálam azok a logós (szerepjátékos) könyvsorozatok élték túl az olvasási listák radikális csökkentésére irányuló törekvésemet, amik tudtak valami pluszt nyújtani, vagy ifjonti koromban valamivel több közöm volt hozzájuk, mint a többiekhez. (Warhammer 40K, M.A.G.U.S., Battletech)

Így maradtak meg - úgy szoktam mondani -, "bűnös élvezetnek", nosztalgiából a Warhammer 40.000 könyvek (bár a Dawn Of War sorozat szerintem nagyon nem volt jó), hiszen pontosan 20 éve (ó, te jó ég!) - Ian Watson - Inkvizítor című regényének magyar megjelenése óta az ezen  könyvek alapjául szolgáló táblás stratégiai játék lelkes híve és IRL ("in real life") gyakorlója vagyok (bár mostanában épp pont nem gyakorlom). [Dark Angels seregem mondjuk nem feltétlen győzedelmeskedett minden csatában, de egy összecsapásból sem futottak meg, mindvégig hűek maradtak jelmondatukhoz: "And they shall know no fear!"] Ezen kívül - és a könyvek olvasásán kívül - a számítógépen megjelent játékokat is rendre végigjátszottuk pár barátommal (a PC-s Dawn of War sorozat piszok jó volt, szóval megértem, hogy miért adta ki olyan gyorsan a Szukits pont azokat a részeket könyvben), sőt az is biztos, hogy a már régen várt THQ-s Warhammer 40K: Dark Milennium lesz a következő (sajnos nem MMO) játék, amit ki fogok próbálni, mikor megjelenik.

A Warhammer 40.000 regényeket jómagam nem tartom feltétlen sci-finek. A könyvek ugyan gyakorlatilag egy alternatív Föld távoli jövőjében játszódnak, teli idegen fajokkal (tyrannidák, necronok, stb.), technikai fejlesztésekkel (lézerfegyverek), ám ezek a külsőségek gyakorlatilag egy háborús akció-regényt takarnak. A lőporfüstös hangulat és a birodalmi seregek megingathatatlan elkötelezettsége az emberiség Ura, a "halhatatlan" Istencsászár felé - vagy bukásuk története - illetve a kisemberek minden körülmények közötti hősi helytállásának bemutatása (legalábbis a Gaunt Szellemei sorozatban) mesteri szintre van emelve.

Ezek miatt a tulajdonságai miatt, azoknak a militáns beállítottságú olvasóknak, akiknek tetszett például A piszkos tizenkettő vagy más, hasonló témájú (háborús) könyv, simán ajánlanám. A sorozat eddigi összes része telis-teli van a katonaélet viszontagságait (vérmérséklet szerint szépségét/szörnyűségét) egyaránt bemutató részekkel - például a fronton kialakuló bajtársiasság; a feltétlen engedelmesség az elöljárók felé; a napi rutin vagy a lövészárok-harc lélekölő nyomasztóságának precíz bemutatásával.

"...Egy csata mindig mocskos dolog, ahol embereket vágnak darabokra, s más emberekre bízzák, hogy ezt később feltakarítsák, de a legocsmányabbak akkor is azok az ütközetek voltak, amiket később a krónikák a dicsőséges jelzővel illettek. Az effélék után kellett a legtöbbet takarítani."

A katonák ellen támadó (főleg a káosz megrontotta mutánsok, fertőzöttek, démonok) ellenséget pedig bárki - akit zavar a kitalált lények hordája - könnyen behelyettesítheti "kedvenc" - legalább - II. világháborús ellenségének képével. (Hiszen a Warhammer univerzum haldokló világain a harcoló alakulatok legmagasabb elérhető technikája a még ÁLTALÁBAN működő rádió, a szilárd magvas lőszerű puskák, kések és harckocsik - a fejlettebb jövőbeni űrtechnikák [pld.: űrhajók] gyakorlatilag nem játszanak szerepet a Gaunt könyvekben. [Tudom, hogy általában lasgunnal vannak felszerelve a felderítők, de igazából semmit nem számít, mivel pukkantgatnak egymás felé.]) Roppant csekély fantáziával így garantáltan olyan élményben lesz része, mintha egy sima II. világháborús regényt olvasna - a legjobbak közül!

"...Oly sokat felejtettünk, mi, emberek! Elfeledtük a technikát és a tudományokat, és sok olyat, amire már senki nem emlékszik, és soha többé nem is fog.
Nem létezik már sem a fejlődés, sem a megértés ígérete, mert ebben a jövőben nem létezik már más, csupán háború.
A csillagok közt nincs már béke, csupán öldöklés, sötétség, hideg, és a vérre szomjazó, kegyetlen istenek kacaja."

Dan Abnett (1965 -)

Ez a rész az eleje felé kicsit horroros beütésű, és a fentiekkel ellentétben (ebben a részben egyedülálló módon) sokáig azt lehet hinni, hogy természetfeletti lények az ellenfelek, ami miatt kicsit húztam is a számat, de később kiderül, hogy mégsem szellemek kísértik a tanithi Első és Egyetlen embereit, sőt sikerült egy váratlan húzással meglepni engem is az írónak (egyáltalán nem számítottam hasonlóra), szóval a végére igen pozitív véleményem alakult ki erről a részről is.

"...Ha volt a Jagón olyan, hogy végtelen, innen azt is lehetett látni."

Meg kell említeni, hogy ugyan szépirodalmi magasságok senkire sem várnak, mikor végigolvassa a könyvet, de az írás ettől még néhány helyen igencsak megkapó, érzékletes leíró képekkel kedveskedik a rajongóknak, legyen az a csata hevében hirtelen megváltozott idő (harci idő) folyásáról szóló rész vagy már-már költői leírása a bolygó tájainak minden lágyságot nélkülöző látképének. Dan Abnett a maga szintjén kiváló író, akiben nyugodtan meg lehet bízni, hogy egy állandó szinten hozni tudja a katonás történeteit (A Warhammer Fantasys sorozatát még nem olvastam mondjuk, szóval ezt egyenlőre a 40.000-es könyveire értem.)

"...A tűzvirágokként nyíló lézersugarak lebegni látszottak, az ellenséges harcosok, akiket Seena sorozatai terítettek le, szétvetett karokkal hulltak a porba, akár a lassan pörgő falevelek. A kiontott vér vízbe csöppentett tintaként oldódott fel a levegőben, s egy leszakadt arcmaszk, akár egy céltalanul sodródó aszteroida, lebegett Hark szeme előtt."

Értékelés: 8/10

Dan Abnett - Rendíthetetlenek

Dan Abnett - Rendíthetetlenek

(Gaunt Szellemei 10.)

Dan Abnett - The Armour Contempt
(Gaunt's Ghosts 10.)
Eredeti megjelenés:  2006
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2011
Hossz: 352 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

A Sabbat Világok visszafoglalására indított hadjárat huszonkettedik évében Gaunt komisszár és a Szellemek visszatérnek a Káosz uralta Gereonra. A bolygó felszabadításáért vívott kegyetlen harc borzalmas áldozatai azonban hamarosan szembefordítják őket parancsnokaikkal, akik szerint a győzelem bármilyen árat megér…

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A filmeknél van egy fogalom - eyecandy -, ami gyakorlatilag annyit tesz, a szem rágógumija. Olyan mozgóképanyagra használják, amiről tudod, hogy nem nagy szám, de valamiért NEKED nagyon tetszik, és nem is akarod abbahagyni a nézését. (Meg jó csajokra persze! :) )

Azt hiszem egy kis csúsztatással ez a fogalom használható rám és a Szukits Warhammer-sorozatára is. (Valamint a M.A.G.U.S. könyvekre.) Általában pontosan tudom, hogy amit várok ezektől a könyvektől pontosan azt kapom. (A Dawn Of War trilógia az kivétel, az nagyon gyenge volt ezekhez képest, de érthető, hogy miért azokat adták ki, mikor épp taroltak PC-n a Dawn Of War II. és kiegészítői.) 

Lehetséges (sőt valószínű), hogy minden részről visszamenőleg nem fogok írni, hiszen nagyjából ugyanazt tudnám mindegyiknél írni, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Szóval, mit várok én el egy jó kis Warhammer könyvtől?

Izgalmas cselekményt, fordulatokat, igényes, de a szépirodalomhoz semmi köze nem lévő nyelvezetet, remek párbeszédeket, egy olyan percet sem, amikor unatkoznék olvasás közben, egy olyan univerzumot, amiben sosem szeretnék élni, de ha mégis, én is ott lennék legszívesebben a "maréknyi" (pár ezer bolygónyi, de egyre csökken :P ) ellenálló közt.

Dan Abnett (1965 - )

A háború elképzelhetetlen borzalmainak a lehető legrealisztikusabb leírását, vért, verejtéket, halált, csatákat, tankokat, lőporfüstöt, ficelén-szagot, akciót rogyásig és még, hősiességet, bajtársiasságot, káromkodásokat, helytállást, lövészárkokat, keményvonalas militáns tiszteket, tahó sorkatonákat, politikai tiszteket, frontvonalakat, fájdalmat, ágyúkat, orbitális bombázást, nulla, azaz NULLA szerelmi szálat, egész planéták kipusztítását, káoszgárdistákat, fertőzötteket, inkvizítorokat, istencsászárt, démonokat, árulókat, emberfeletti teljesítményeket, űrgárdistákat, barátságokat, emberséget, őrületet, elképzelhetetlen borzalmakat.

Karakterek egész sorát, akinek a nevét sem kell elolvasnom szinte, mert a következő oldalon meg fognak halni.

Annyira gyönyörűen túlzó leírásokat, mint ez, ami egy bolygó lerohanását (persze űrjárókkal) festi le elénk:

"Nem várták meg a napfelkeltét. Sem azt, sem a kedvezőbb lehetőséget, vagy a jobb időjárást. Nem vártak, mert hatalmasabbak voltak, mint az időjárás vagy a forgandó szerencse. És ragyogóbbak voltak a napkelténél is."

És mit nyújt nekem egy ilyen regény?

Mindezeket triplán, amit fent felsoroltam és még sok mást, amit véletlenül kihagytam.

Egyébként meglepően hasonlít a sorozat Bernard Cornwell - Sharpe sorozatához, természetesen a jövőbe helyezve az eseményeket és egy kis vallást belevegyítve. Azt hiszem,ez kifejezetten tipikus fiúregény. Ha olvassa a blogot olyan nőnemű egyed, akinek bejönnek a Warhammer regények, vagy Cornwell 300-400 oldalas csataleírásai, jelentkezzen kommentbe, kap egy pacsit! :D 

Egyébként 11.30-án jelenik meg a sorozat 11. része a Mindhalálig. Mindenki rendelje elő, akkor 20%-al olcsóbb! 

Nyílt levél a Szukits Könyvkiadónak:

Tisztelt Kiadó!

Nem tudom pontosan, hogy mi az oka annak, hogy a könyveiket már csak tőlük lehet megvásárolni neten keresztül. Nyilván jó okuk volt erre a lépésre (hallottam az Alexandra és a Libri egyoldalú fizetési moráljáról, hogy gyakran mennyit csúsznak (1,5 év), mire a kiadó is pénzt lát a könyveikből. Mindegy, akkor Önöktől veszem ezentúl, különösebben nem lényeges. Azt végképp nem tudom, hogy ez a terjesztési stratégia hogy fog bevállni (vagy hogy vált be), nem az én dolgom más pénztárcájába kutatni. Az érdekelne viszont, hogy a jelenlegi adatok birtokában van-e a Warhammer rajongó közösségnek tartani attól, hogy egyszercsak nem jön több Warhammer 40K regény (mint a Battletechből 2 éve a Beholder Kiadótól)? Csak mert innen jelzem, van, aki olvassa őket (még azt a béna Dawn Of War trilógiát is!), sőt kicsit gyorsabban is jöhetnének a regények! Van belőlük bőven. Valamint nem lenne rentábilisabb rögtön az Omnibus-okat kiadni (egy keménykötéses könyvbe kiadni egy trilógiát), mint az külföldön is szokás pont a Games Workshopnál? Jól mutatna az Ian Watson Warhammer Univerzuma mellett, ha olyan formátumban jönnének ki! :D

Értékelés: 7/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

C. S. Goto - Vihar

C. S. Goto - Vihar

(Dawn Of War 03.)

Cassern Sebastian Goto - Tempest
(Dawn Of War 03.)
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Szukits könyvkiadó, 2010
Hossz: 308 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

Rhamah testvért, miközben a Harag Litániáját védelmezi a Káosz erőivel szemben, elnyeli a hipertér egy örvénye. A Vérhollók könyvtárosa az Iszonyat Szemében, egy kihalt planétán tér magához, s hamarosan ráébred, hogy nincs egyedül. S míg ő a holtak városának őreivel csatázik, a bajtársai elindulnak, hogy felkutassák – akkor is, ha a pokol mélyére kell, hogy alászálljanak érte...

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Ugyebár, ha már megvolt az első két rész, a sorozat záródarabja sem maradhatott ki - pláne, hogy Warhammer regény -, és mivel az első és a második rész közt volt egy gyengébb minőségi ugrás, reménykedtem benne, hogy ez esetleg folytatódni fog tovább. 

Röviden, nem így lett.

A harmadik rész kb. 5 perccel az előző rész vége után veszi fel a fonalat, ami jó, de hogy egy olyan szereplő szemszögéből, aki eddig 1 részben szerepelt 1 percet, és az eddigi harmadik személyű írásmód az ő részeinél valamiért áttér egyes szám első személybe - mintha lenne neki valami komolyabb szerepe a könyvben, de... nincs -, ráadásul megkedvelnünk sem sikerül ezt a gyakorlatilag új főszereplőt, annyira súlytalanok a részei, vagy inkább semmilyenek, hiszen nem történik semmi vele a végéig, ami meg egy eléggé a cselekménybe beleerőszakolt, majdhogynem értelmetlen tett lesz, hogy az ő részeit egyedül Ahriman jelenléte - és persze gondolatai - miatt érdemes végigszenvednünk.

Az eddigi főszereplők persze lassan visszatérnek, és teszik a dolgukat, mindenki csinálja, amit eddig, semmi karakterfejlődés, változás a hozzáállásukban egymás iránt, semmi amiért visszaemlékezhetnénk erre a könyvre egy órával az olvasása után. 

Az eddigi kedvenc Birodalmi karakterem - a terminátor őrmester -, ebben nem csinál semmit, csak egyik tűzívet a másik után húzza a "villámszórójával". A többiekről tényleg megemlékezni is kár.

Az eldák ebben a részben is a leghangulatosabbak - a Harlekinek persze -, róluk újabb érdekes adatokat tudhatunk meg, de a művészet iránt érzett oltári elkötelezettségük, ami a regény fordulópontjánál mutat be az író, kissé faramuci dolog a számomra - dehát nem is vagyok Harlekin, na! A régi elda ismerősöknek epizódszerep (se) jut.

A káoszhívők között a már megemlített Ahriman hozza az elvárt káosz-szintet, sőt jellemével még újat is sikerül mondani a szerzőnek, az ő karaktere a legjobb a regényben. Ő legalább 1 pontot húz a regény értékelésén felfele.

A nekronokra csak lőnek. :D

Nem hittem, hogy visszasírom az első rész roppant unalmas és kezdő csataleírásait, de mivel ennek a résznek a fő csatajelenetei az űrben játszódnak, valahogy látszik, hogy ehhez aztán még annyi köze sincs az írónak, mint egy "normál" csatajelenethez.

Egyszerűen fájó volt olvasni.

Mint ahogy az egész könyvet is. Ebben most nem volt feszültség, legalább-egy-kicsi-izgulás, dráma. Semmi.

Persze megint volt akció, halál, sikolyok, és az ŰRCSATA - itt legalább sikolyok nem voltak -, de inkább ne olvassa el senki.

Értékelés: 3/10
A sorozat értékelése a három rész alapján: 4/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

C. S. Goto - Ébredés

C. S. Goto - Ébredés

(Dawn Of War 02.)

Cassern Sebastian Goto - Ascension
(Dawn Of War 02.) Eredeti megjelenés: 2005
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2009
Hossz: 332 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

A Vérholló űrgárdista rend versenyt fut az idővel, hogy megóvja egyik toborzóvilágát a pusztulástól. Úgy tűnik, ismét az eldákkal kell megmérkőzniük, de ahogy a helyi régészeti ásatások egyre több leletet hoznak a felszínre, lassan nyilvánvalóvá válik, hogy egy sokkal halálosabb és ősibb ellenséggel is szembe kell nézniük. Ha nem sikerül időben a végére járniuk a sivatag mélyére temetett titoknak, az egész rendszert elnyelhetik a háború lángjai...

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Nehezen szántam rá magam, hogy egyáltalán belekezdjek ennek a regénynek az elolvasásába, az első rész annyira mély nyomot hagyott bennem. De mivel Warhammer regényt nem hagyok olvasatlanul, ezért végülis magamra vettem ezt a "terhet".

Ennél a résznél még jobban vigyáznom kell, hogy nehogy méltánytalanul lehúzzam a regényt az első rész tükrében, vagy a Warhammer-világ/hangulat miatt túlságosan felpontozzam, de nézzük, mi sült ki belőle.

Az egyik problémám az első résszel az volt, hogy semmi nem volt benne, csak 100% akció (az is bénán tálalva), ez a problémám eltűnt erre a részre. A könyv feléig!! 1-2 bekezdéses puffogtatásokon kívül semmi akció nincs (onnantól persze végig - és nem sokkal jobb minőségben, mint az előző részben), ellenben egészen vállalható részeket tesz le az író a kíváncsi olvasó elé. Legnagyobb kedvenceim az űrgárdista implantátumok beültetésének és működésének viszonylag részletes beszámolói (talán az Űrgárdistában persze ezeket már leírták, de mikor volt az már!), a Blood Raven (Vérholló) űrgárdista-ház Vérpróbájának bemutatása - ami egyébként józan ésszel belegondolva orbitális nagy baromság, de pont beleillik a Warhammer-univerzum hangulatába.

A történet kesze-kusza, van benne minden, amire egy jó könyvben szükség van - kivéve jó karakterek (esetleg a terminátor őrmester még elment, bár egy értelmesebb jelenete van csak), mert azok ebben a részben sincsenek -, kaland, akció, ásatás, rejtély, űrcsata, vér, halál (ja, szex és szerelem sincs benne, ez akár pozitívum is lehet... ebben a könyvben az is).

Az olvasó végre az eldákra koncentrálhat Rahe Paradicsomán, nem zavarnak a történetbe bele a "csak úgy" pont ott lévő orkok, vagy a teljesen súlytalan káosz erők, mint az első részben végig. Ezek a frakciók már csak említés szintjén vannak benne a történetben, ellenben most sok mindent megtudhatunk az elda mestervilágokról, működésükről, az eldák hierarchiájáról, militáris tagozódásukról. Persze azért mások is megjelennek a végén, mikor a nagy rejtély kiderül, de hogy kik, arról csak annyit, hogy nagy kedvet éreztem, hogy nekikezdjek újra a Dawn Of War - Dark Crusade kiegészítőjének! :)

A nyelvezet teljesen átlagos, megfelel egy sci-fi akció könyv szintjének, de a Titán vs Dreadnought hiba még mindig megvan (de most csak 1x lett elkövetve szerencsére), mint ahogy orkok híján szerencsére nem kellett a "tájszólásukat" lefordítani magyarra, ezért nem is lehetett a fordítás olyan nehéz, mint az első részé.

Felmerült bennem, hogy ha már mindent lefordítottak magyarra, ami angol, "ork", stb, akkor miért nem fordították le a latin szavakat (adeptus astartes, apotekarium, librarium, stb.)? - Na nem mintha örültem volna neki, sőt!!!

A Vérpróbáról még pár dolog:

Mennyire hihető az, hogy egy olyan univerzumban, ahol az emberek épp vesztésre állnak, mindenkivel háborúban állnak, technikai fejlődés nincs, ami tönkremegy (kilövik), az helyére nincs más, amivel pótolnák, elözönlik őket az idegen fajok, akik száma (a káosz által megrontott emberektől kezdve a tyrannidákon át a szapora orkokig és a hipertér démonaiig) sok ezerszerese a Birodalom embereiének, szóval a próba abból áll, hogy emberöltőként! (mé?) egy arénába összeeresztik a bolygó mondjuk 300 harcosát, akik szeretnének űrgárdisták lenni, egy hétig (2-3 napig) annyi a feladatuk, hogy öljenek meg mindenkit, akit tudnak, és aki a végén életben marad (általában 1-3 harcos), az beállhat közéjük, és ha túlélik a több évig is eltartó implantátum beültetéseket (ébren, fájdalomcsillapítás nélkül, hiszen a fájdalom ad erőt!), akkor kezdik meg az évtizedekig tartó kiképzést. Ja, és a Blood Raven-ek a "tudósok" az űrgárdisták között! 

Nagyon életszagú, valóban! :D

Mindegy, ezzel együtt tudok élni, biztos nem jöttek még rá, hogy az emberi erőforrás pazarlás miatt vannak épp szopóágon! :)

A könyv vége s.z.a.r, de egyébként meg jópár helyen fel tudta kelteni az érdeklődésem és feszültséget is képes volt teremteni. Warhammer-fanok nyugodtan elolvashatják, a többiek inkább a Gaunt sorozatot.

Értékelés: 6/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads