Dan Abnett - Megváltás

Dan Abnett - Megváltás

(Gaunt Szellemei 13.)

Dan Abnett - Salvation's Reach
(Gaunt's Ghosts 13.)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2012
Hossz: 386 oldal
Műfaj: akció, sci-fi
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

A Szellemek már több mint két éve vannak távol a frontvonaltól, amikor új lehetőséget kapnak, hogy ismét bizonyíthassák rátermettségüket. Képességeikhez illő feladattal bízzák meg őket: Jussanak el a távoli Megváltás titokzatos erődvilágára, ahol olyan titkokat őriznek, amik megfordíthatják a háború menetét.
 A múlt árnyaival és az ellenség erőivel versenyt futva lassan kezd úgy tűnni, ez lesz a Szellemek legdicsőbb órája – vagy a legutolsó.

A Vértestvérek óta eltelt időben a Szellemek közül mindenki felgyógyult és már alig várják, hogy indulhassanak vissza a frontra - vagy legalábbis valahova, ahol a kezük újra véres lehet.

Dan Abnett (1965- )

Én is ezt vártam, hogy az utolsó kötetben majd újra visszatérhetünk a Vervunhive méretű csatákhoz, és végre a káosz erőinek totális - bár persze csak ideiglenes - felszámolásához. Ehhez képest a könyv első felében mindenféle Búcsúünnepségekről tudunk meg a kelleténél többet, majd a Szellemek néhány selejtesebb egyede keveri a moslékostálat a függöny mögött. Az időhúzó jelenetek viszonylagos nyugalmát az sem nagyon rázza fel, hogy valahogy odakeveredik egy alakváltó orgyilkos és egy rezesbanda is húzza a talpalávalót.

Az előző tizenkét részben (és évben) a tanithiak már kétszer töltötték fel ezredük egyre fogyatkozó sorait, most újra megteszik, de az új szereplőknek nincs olyan karakteres szerepük ebben a regényben (még?), mint a régi motorosoknak.

A katonák magánéletének leírását, a táborkísérők hétköznapjait nagyjából bármely másik sorozatban még érdekesnek is minősíteném, de nem itt, ahol csak az adrenalin-fröccs elől vették el az időt. Mindegy, tényleg jó rész is akadt ezeken az oldalakon is, méghozzá az ŰRGÁRDISTÁK megjelenése a Szellemek közt. A következő küldetés ugyanis annyira veszélyesnek/érdekesnek/fontosnak tűnik, hogy a nagy űrgárdistarendek képesek voltak, és elküldtek 3 DARAB - fél osztag - űrgárdistát a sok-sok-sokezer Birodalmi Gárdista közé segítségnek. Itt - és később mikor ez a hármas harcolt - jól lehetett érzékelni a sima "ágyútöltelék" (bár sokuk tizenkét kötetet túlélt) emberek és a génmanipulált, beültetésekkel megerősített - még a gárdistáknál is fanatikusabb - ŰRgárdisták közti elképesztő minőségbeli különbséget - (és hol vannak még akkor a Terminátorok??). Ezek azok az űrgárdisták, akik Ian Watson Űrgárdistájában (meg minden más könyvben és játékban) oldalanként tucatjával hullanak el. (Talán ezért van belőlük itt már csak egy maroknyi.)

A Szent
(aki ebben a részben nem szerepelt)

Itt jött el az idő, hogy siránkozzak a döntés miatt - nem tudom, hogy kié volt az "érdem" -, hogy lefordították magyarra az űrgárdista rendházak neveit. Hiába a tükörfordítás, de a Fehér Hegek (White Scars), a Vaskígyók (Iron Sneaks) vagy az Ezüst Gárda (Silver Guard) akkor sem hangzik olyan jól, mint eredetiben. Ráadásul a járművek nevei is magyarosítva lettek, így törhettem a fejem, hogy most épp mivel repülnek - az előző kötetekben viszont ha jól emlékszem egy csomó birodalmi tank neve megmaradt eredeti állapotában (vagy nem?). Itt most csak az űrhajók neve maradt angol (latin) pld Necrostar Antiversal vagy Tormageddon Monstrum Rex - ezeknek örültem, pedig ennyi erővel ezek is lehettek volna Hatalmas Véééégíítélet Király vagy valami hasonló szamárság (bár tudom, ezek tulajdonnevek).

Silver Guard Commander

White Scars (Fehér Hegek)

Iron Snakes (Vaskígyók)

Egy szó mint száz, szerintem kár volt, és gondolom most már készülhetek rá, hogy a sok-sok-sok még megjelenő Black Library-s Warhammer 40k könyvben is a magyar lesz az Adeptus Astrartes "hivatalos nyelve". A fordítással más szempontból semmi problémám nem volt. 

A viszonylag unalmasabb első fél után jött az Űr és a benne való utazás. Ez szintén egy uncsibb rész volt a szokásosnál, de az űrgárdisták, a káoszhajók és pár Szellem megmentett az elalvástól azért. 

Mire elértek a Megváltásra, már alig volt a könyvből - és igazi szárazföldi hadmozdulatok még nem is voltak benne, ezzel a "legkevésbé akciós rész" megtisztelő címet el is nyerte -, de innentől szerencsére minden rendbejött - nekem, mert a Szellemek szívtak, ahogy szoktak általában. Lézer, golyó, plazma, kard, akna, repesz - soronként csapódott ki minden a könyvből. Dőltek ki mindkét oldalon épp annyian, amennyien "kellett" ahhoz, hogy elfelejtesse a "lelkisebb" történéseket az olvasóval. (Bár még ide is jutott egy kis harctéri összeborulás, könnyezés, de az már a jobbik fajtából való volt. A hősies fajtából.) 

Már a felétől gyanítottam, hogy hiába ígérték az előző részben, hogy a Megváltáson megfordul a Sabbath-háború menete - és hiába értük be az amerikai kiadásokat is -, látszott, hogy itt semmi olyan nem történhet, ami a Gaunt Szellemei sorozatot esetleg végleg lezárná (max ha meghalnak mindannyian, de szerintem ezt Abnett sosem merné megcsinálni), ezért is nem volt olyan meglepő a vége, sokkal inkább bosszantó, hogy így otthagyta az olvasót a történet kellős közepébe, és most ki tudja meddig kell várni a következő részig - még csak az amerikai kiadásra is, hát még a magyarra (bár remélem a Szukits Könyvkiadónál már előre le is fixálták a jogokat rá régen) ...mert az utolsó fejezet nagyon-nagyon jó volt!

White Scars gépesített támadás
(sajnos még ez sem volt a könyvben, de majd a Sabbat Crusade sorozatban biztos lesz!)

"...És ne ismerjék a félelmet!"

Értékelés: 7/10