Stanislaw Lem - Pirx pilóta kalandjai

Stanislaw Lem - Pirx pilóta kalandjai

Stanislaw Lem - Opowieści o pilocie Pirxie
Eredeti megjelenés: 1961
Magyar kiadások: Európa, 1970; Szukits, 2005
Műfaj: sci-fi, novellás, klasszikus
Hossz: 408 oldal
Fordította: Mach Edward és Murányi Beatrix

Tartalom:

Egy elromlott robot áramköreiben régen halott űrhajósok személyiségének töredékei élnek tovább, s az éjszakánként felhangzó titokzatos morzejelekben újra meg újra végigélik tragédiájukat… Tökéletesen emberi külsejű robotűrhajósok szövögetik számítógép pontosságú hideg terveiket próbaútjukon, ahol senki sem tudhatja a másikról, robot-e vagy ember…. Egy robot a névtelen bolygón hegymászásra adja a fejét – elromlott-e vagy a sportszellem ébredt föl benne? És mi okozta két kutató rejtélyes halálát a Hold túlsó felén? Az izgalmas, fantasztikus kalandok főszereplője Prix, nem szuperhős, hanem kedvesen emberi, talpraesett, bár kicsit félszeg, „a jámborságig becsületes”, nagyon rokonszenves pilóta. Kadét korától tapasztalt parancsnok koráig kísérjük végig hol hátborzongató, hol humoros kalandjait.

Ki emlékezik első kézből az 1973-as "legendás" Pirx kalandjai című magyar sci-fi sorozatra? Sajnos én az eredeti adást még nem láthattam, sőt, azóta is talán egy részt néztünk végig a barátokkal szent rémülettel ebből az alapvetésből. Kíváncsi lennék, hogy ez akkoriban a nézőknek vajon valóban tetszett-e, vagy már akkor is csak kinevették a konyhai és fürdőszobai eszközökből - kétségkívül - nagy fantáziával elkészített művet.
A könyv olvasása után - úgy érzem - hősiesen megpróbáltam pótolni régi adósságomat, és megnézni legalább egy részt ebből a mára már klasszikussá vált sorozatból, de be kell vallanom, beletört a bicskám. Biztos vagyok benne, hogy ha Vérnyúl barátommal - akitől még mindig várom a Herczog posztot grrrr -, vagy B-vel együtt néztem volna a részt, meg sem állunk a sorozat teljes 5 részének ledarálásáig. Gyanítom, harsogott volna az utca és remekül szórakoztunk volna. Egyedül megnézni viszont sajnálnám rá az időt. Sajnálatos vagy sem - és tudom, hogy a látvány nem minden, sőt nem is feltétlenül szokott engem az érdekelni -, ezt komolyan venni én már nem tudom.
Kicsit az alkotókat védve azért megemlítem, hogy az 1979-es észt/lengyel moziverzió - Robotokkal a Saturnus körül - sem tűnik sokkal acélosabbnak - bár kétségkívül jóval emészthetőbb -, igaz, csak a youtube-os trailer alapján mondom ezt.

De milyen volt a könyv?
Röviden is össze tudom ám foglalni. Megosztó (csalódás).

Még csak az elején tartottam a könyvnek, mikor a Combichrist koncert előtt (07.17) - ez nem fizetett hirdetés, hanem kultúrmisszió :D - rég nem látott jóbarátommal egymást túllicitálva emlegettük fel a Pirx könyv - ő még a sorozatra is emlékezett! - jeleneteit, nem tudván eldönteni, melyik rész volt a legjobb benne.
Merthogy az elején el voltam tőle ájulva. Pont olyan volt, ahogyan előtte elképzeltem, milyen lehet a könyv.

Stanislaw Lem (1921-2006)

A legelején kezdve a dolgot. Gyakorlatilag ez egy novelláskötet, Pirx életének random eseményei tíz novellában elmesélve. Az írások közt semmi kapocs nincs, csak maga Pirx, sőt nem is időrendben vannak, csak úgy, számomra megfejthetetlen rendszer szerint (össze-vissza). A főszereplőről, vagy ha már itt tartunk egyik szereplő hátteréről sem tudunk meg sokat, de leginkább semmit. Mivel a novellás szerkezet miatt (egyébként nem tudtam, hogy ilyen lesz, bár gondolhattam volna persze) nem is vártam el, szóval nem negatívumként emelném ezt ki.

Az első novella - bár a fordulatra hamar rájöttem - tökéletes volt. Pirx iskolás (végzős) évébe pillanthattunk be. Vicces leírásokkal, gondolatokkal volt tele. Pirx emberi, csetlő-botló, kicsit együgyű, szerethető főhősként lett bemutatva az olvasónak. Talán a mai szemmel már csak viccesnek tekinthető sorozat miatt hittem azt, hogy ez hasonló stílusban fog folytatódni a könyv végéig, de sajnos nem így történt.

A következő írás rögtön stílust váltott, és egy igazi krimi izgalmával feledtette, hogy az épphogy csak megismert pilótánk szinte elveszítette humorérzékét, mióta kikerült az iskolapadból, és a kétbalkezes ifjúból brilliáns intuíciójú felnőtté vált. Amennyiben ilyesmi maradt volna a többi novella, mint akár ez is, még mindig semmi okom nem lenne a szájhúzásra.

Az Albatrosz című írás egy űrkatasztrófa és a mentési munkálatok leírása, amiből szinte semmi értékelhetőt nem tudok felidézni. Rém unalmas volt. Jobbára a rádiósok beszélgettek egymással és szinte semmi nem történt. Pirx semmit nem csinált. Legalább rövid volt.

"...A férfiak elfogadják a tényeket. A nők bizonyos tényeket nem akarnak elfogadni. Akkor is nemet mondanak, ha már semmit sem lehet mondani az igenen kívül."

A negyedik mű - Terminusz - már hosszabb volt (sajnos) és kezdte bennem a bizonyosságot elültetni, hogy valószínű nem ez lesz a kedvenc könyvem Lemtől. Egy réges-régi tragédiát kellett felderíteni Pirxnek, ami új ("ősrégi") hajóján történt, és csak egy robot volt a "szemtanúja". Ez nem volt annyira "felesleges" novella, mint az előző, de a rejtély sem volt annyira érdekes, hogy teljesen lekösse a figyelmemet, valamint a történéseket is meg-megtörték Pirx cselekménylassító gondolatmenetei a csillagokról, vagy az űrrepülésről. Igazából ez volt a bajom a legtöbb novellával a könyvben. Lem annyira részletesen - és sajnos egy nem űrpilóta számára - túl tudományosan, aprólékosan írja le akár a hajóra ható erőket, akár a különböző bolygókon tapasztalható viszonyokat, hogy az embernek komolyan az az érzése, hogy Lem már járt azokon a helyeken, vagy az űrutazás mindennapos dolog, és az űrhajókat is Lem tervezte hozzá, ezért a kisujjában van minden a témáról. Ez - a hihetőség - persze egy sci-fiben nem lehet hátrány, itt sem az, de NEKEM az olvasási élményt romboló volt már az ilyen-olyan precessziós mozgások, napszelek és hiperbolikus sebességek szinte mondatonként való előcitálása. Sok helyen túl száraz, precíz, mintha egy kutató feljegyzései lennének. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy érthetetlenek voltak miattuk az írások. Nem. Fizikusi/csillagász diploma nélkül is fel lehetett fogni minden történést, egyszerűen csak már zavart a túl sok "tudós terminus".

A Feltételes reflex című írás ismét visszavisz minket Pirx tanonc éveibe, és - bár itt is sok volt egy kicsit a technikusi "halandzsa", de a felvázolt történet annyira izgalmas és ötletes volt, hogy nem volt időm húzni a számat miatta. Nem lehúzni (?) akarván Lem írását, de itt olyan érzésem volt, mintha Nemere István ifjúsági sci-fi sorozatát (Műkincsrablók a kisbolygón, A kupolaváros titka, stb.) olvasnám kicsit komorabb és sokkal tudományosabb változatban. Azokat is nagyon szerettem, ez is tetszett. Szerencsére a hosszabb írások közé tartozott.

A következő írás, a legkorábban megjelentetett Pirx történet  - A vadászat -, már nem volt ilyen pozitív, de a jobbak közé tartozott még így is. Itt a történet maga nem tetszett annyira, inkább az írásmód maga volt élvezetes, főleg az eleje, mikor még nem kezdődött el a konkrét vadászat. Utána nagyon lelaposodott.

A baleset volt a következő mű, aminek kulcskérdése és mondanivalója szintén érdekes volt - Lehet-e a robotoknak (akár direkt titkolt) saját személyiségük? -, de ez is olyan sok belső monológot tartalmazott, hogy egyszerűen nem tudtam szeretni.

"...Hiszen minden ember két lábon járó geológiai képződmény, amely ezer izzó állapoton és ezer kihűlő korszakon ment keresztül, újabb meg újabb rétegek rakódtak benne egymásra: először az a végső, mert legelső, és ezért semmihez sem hasonlítható, beszéd előtti világ, amelyet elnyel a beszéd, de valahol a mélyben azért tovább izzik; színek, formák és szagok özönlik el az agyat, a születés után felnyíló érzékeken keresztül megrohanják a benyomások; csak később  polarizálódik a világ és a nem-világ, vagyis a nem-én és az én. No és aztán jön a hormonok áradata, a hiedelmek és az ösztönök egymásnak ellentmondó, különböző szintű programjai; a személyiségfejlődés története háborúk története: az agy önmaga ellen."

A Pirx elbeszélése volt a kötet talán legrövidebb írása, de - lehet pont ezért? - számomra a legkedvesebb. Vicces volt az egész úgy ahogy van, a valószínűtlen egybeesésekkel tarkított repülőút, az esendő legénység és a gigászi csattanó a végére. Ha mást nem, ezt mindenképp érdemes elolvasni és mivel a novellák nem összefüggőek, ha tetszett, akkor a többit is be lehet próbálni.

A tárgyalás szintén egy hosszabb mű, ráadásul érdekes volt a novella szerkezete és jó a történet maga is. A jobbak közül való volt ez az írás, de a fentebb emlegetett - általam most hibának felrótt - stílusjegyeket ez is magán viselte. A teljesen emberi formájú robotok és az emberekkel való közös jövőjük viszont - egészen a jövőbeni megvalósulásáig - a szerzők kedves témája marad, ez biztos. Lem sikeresen kerülte el, hogy olyan érzésünk legyen, hogy a témáról egy újabb rókabőrt húztak le. A Lem által megálmodott robotokat mindenesetre sokkal valószínűbbnek látom, mint Asimov a robotika három törvényéhez mereven ragaszkodó gépezeteit.

"...az olyan robot, amely szellemileg felér az emberrel, de ugyanakkor nem képes hazudni vagy csalni, puszta fikció. Vagy teljes értékű emberekvivalenseket állítunk elő, vagy bábokat. Harmadik út nincsen."

Az utolsó írás az Ananké volt, ami a Marson játszódó történet volt. Pirx itt már mint idősödő kapitány szerepel és csodálatosan működő agyával egyedül megoldja a tudósok hadát foglalkoztató feladványt. Ezzel szemben a novella első fele kicsit unalmas volt, míg a vége túl egyszerű.

Semmiképpen nem célom árnyékot vetni Lem nimbuszára, de két dolog tény.
Én ennél sokkal egyenletesebb novellákat vártam (a fele kiváló, de legalábbis nagyon jó volt, a másik felén egyszerűen alig tudtam szó szerint átrágni magam), és ugyan Lem majd minden könyve klasszikus már és alapműnek számít, de talán egyik legfontosabb írása a Solaris, ami szintén mindenkinek tetszett - mint ez -, na nekem pont az nem tetszett különösebben, pedig annak több esélyt is adtam már.

"...A demokrácia nem más, mint tökfejek által megválasztott intrikusok uralma."

Szóval ez most annyira nem, talán a túlzott elvárások miatt, amit támasztottam felé, de a Kiberiádát már alig várom... újra!

A recenziós könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 6/10