Philip K. Dick-díj (1982 - )

A Philip K. Dick-díj egy olyan elismerése a sci-fi íróknak, amit 1983 óta oszt ki a philadelphiai Science Fiction Szövetség, az Egyesült Államokban az adott évet megelőzően először megjelenő legjobb fantasztikus műnek. 2005 óta a díjat a Philip K. Dick, híres sci-fi és fantasy szerző nevében eljáró bizottság támogatja.

A magyarul már megjelent - feltűnően kis számú - kötetek mögött álló kiadók munkáját köszönjük, de a többit is szeretnénk olvasni! :)

[Ha olyan könyvet találtok, aminél nincs jelölve, hogy már elérhető magyarul, akkor kérlek jelezzétek kommentben. Örülni fogok neki, és javítom is ki!]

2012 (döntés 2013.03.29-én)
Brian Francis Slattery - LOST EVERYTHING
Andri Snær Magnason - Lovestar (Gondolat)
Nancy Kress - FOUNTAINS OF AGE
Moira Crone - THE NOT YET
Eric Brown - HELIX WARS
Keith Brooke - HARMONY
Ryan Boudinot - BLUEPRINTS OF THE AFTERLIFE

2011
Simon Morden - The Samuil Petrovitch Trilogy
Jean Johnson - A Soldier's Duty
Maureen F. McHugh - After the Apocalypse
Mira Grant - Deadline
Robert Jackson Bennett - The Company Man
Matthew Hughes - The Other
Drew Magary - The Postmortal

2010
Mark Hodder - The Strange Affair of Spring-Heeled Jack
Project Itoh - Harmony (Harmónia) [Ad Astra]
Jon Armstrong - Yarn
Elizabeth Bear - Chill
Alden Bell - The Reapers are the Angels
Sara Creasy - Song of Scarabaeus
James Knapp - State of Decay

2009
C. L. Anderson - Bitter Angels
Ian McDonald - Cyberabad Days
Carlos J. Cortes - The Prisoner
Eric Garcia - The Repossession Mambo
Daryl Gregory - The Devil's Alphabet
Rebecca Ore - Centuries Ago and Very Fast
S. Andrew Swann - Prophets

2008
Adam-Troy Castro - Emissaries from The Dead
David Walton - Terminal Mind
Lou Anders - Fast Forward 2
Karen Traviss - Judge
Jeff Carlson - Plague War
K. A. Bedford - Time Machines Repaired While-U-Wait

2007
M. John Harrison - Nova Swing
Minister Faust - From the Notebooks of Dr. Brain
Jon Armstrong - Grey
Elizabeth Bear - Undertow
Adam Roberts - Gradisil
Karen Traviss - Ally
Sean Williams - Saturn Returns

2006
Chris Moriarty - Spin Control
Elizabeth Bear - Carnival
Andrea Hairston - Mindscape
Nina Kiriki Hoffman - Catalyst: A Novel of Alien Contact
Tony Ballantyne - Recursion
Mark Budz - Idolon
Justina Robson - Living Next Door to the God of Love

2005
M. M. Buckner - War Surf
Justina Robson - Natural History
Neal Asher - Cowl
Karin Lowachee - Cagebird
Justina Robson - Silver Screen
Wil McCarthy - To Crush the Moon

2004
Gwyneth Jones - Life
Lyda Morehouse - Apocalypse Array
Geoff Ryman - Air (Levegő) [Delta Vision]
Liz Williams - Banner of Souls
Karen Traviss - City of Pearl
Minister Faust - The Coyote Kings of the Space-Age Bachelor Pad
Eileen Gunn - Stable Strategies and Others

2003
Richard K. Morgan - Altered Carbon (Valós halál) [Agave]
Jane Jensen - Dante's Equation
M. M. Buckner - Hyperthought
Mark Budz - Clade
Chris Moriarty - Spin State
Ann Tonsor Zeddies - Steel Helix

2002
Carol Emshwiller - The Mount
China Miéville - The Scar (Armada I-II.) [Metropolis Media]Carol Emshwiller - Report to the Men’s Club
Kay Kenyon - Maximum Ice
Karin Lowachee - Warchild
Liz Williams - Empire of Bones
Jeff VanderMeer & Forrest Aguirre - Leviathan Three

2001
Richard Paul Russo - Ship of Fools
Ken Wharton - Divine Intervention
Julie E. Czerneda - In the Company of Others
Mark W. Tiedemann - Compass Reach
Ray Vukcevich - Meet Me in the Moon Room
Liz Williams - The Ghost Sister

2000
Michael Marshall Smith - Only Forward
Scott Westerfeld - Evolution's Darling
Stephen L. Burns - Call from a Distant Shore
Nalo Hopkinson - Midnight Robber
Maggy Thomas - Broken Time
Janine Ellen Young - The Bridge

1999
Stephen Baxter - Vacuum Diagrams
Jamil Nasir - Tower of Dreams
Kristine Smith - Code of Conduct
Constance Ash - Not of Woman Born
Toni Anzetti - Typhon's Children
William Barton - When We Were Real

1998
Geoff Ryman - 253: The Print Remix
Paul Di Filippo - Lost Pages
Nalo Hopkinson - Brown Girl in the Ring
Steve Aylett - Slaughtermatic
Paul J. McAuley - The Invisible Country

1997
Stepan Chapman - The Troika
William Barton - Acts of Conscience
Susan R. Matthews - An Exchange of Hostages
Richard Paul Russo - Carlucci's Heart
Denise Vitola - Opalite Moon
Catherine Wells - Mother Grimm

1996
Stephen Baxter - The Time Ships (Időhajók) [Metropolis Media]
Michael Bishop - At the City Limits of Fate
William Barton - The Transmigration of Souls
George Foy - The Shift
Sarah Zettel - Reclamation

1995
Bruce Bethke - Headcrash
Richard Paul Russo - Carlucci's Edge
Shale Aaron - Virtual Death
Greg Egan - Permutation City
Amy Thomson - The Color of Distance
Élisabeth Vonarburg - Reluctant Voyagers

1994
Robert Charles Wilson - Mysterium
Jack Cady - Inagehi
Alexander Besher - Rim: A Novel of Virtual Reality
Ian McDonald - Scissors Cut Paper Wrap Stone
Lisa Mason - Summer of Love
Lance Olsen - Tonguing the Zeitgeist

1993
John M. Ford - Growing Up Weightless
Jack Womack - Elvissey
Wilhelmina Baird - Crash Course
David R. Bunch - Bunch!
Elizabeth Hand - Icarus Descending

1992
Richard Grant - Through the Heart
Élisabeth Vonarburg - In the Mothers' Land
Colin Greenland - Take Back Plenty
Elizabeth Hand - Aestival Tide
R. A. Lafferty - Iron Tears

1991
Ian McDonald - King of Morning, Queen of Day
Emma Bull - Bone Dance
Douglas Bell - Mojo and the Pickle Jar
Kathe Koja - The Cipher
Robert Charles Wilson - Bridge of Years

1990
Pat Murphy - Points of Departure
Raymond Harris - The Schizogenic Man
Gregory Feeley - The Oxygen Barons
Elizabeth Hand - Winterlong
Allen M. Steele - Clarke County, Space

1989
Richard Paul Russo - Subterranean Gallery
Dave Wolverton - On My Way to Paradise
Barry B. Longyear - Infinity Hold
James Luceno - A Fearful Symmetry
Rebecca Ore - Being Alien
Susan Shwartz - Heritage of Flight

1988
Paul J. McAuley - Four Hundred Billion Stars
Rudy Rucker - Wetware
Roger MacBride Allen - Orphan of Creation
Marc Laidlaw - Neon Lotus
David Alexander Smith - Rendezvous

1987
Patricia Geary - Strange Toys
Mike McQuay - Memories
Richard Bowker - Dover Beach
Pat Cadigan - Mindplayers
K. W. Jeter - Dark Seeker
Rebecca Ore - Becoming Alien
Lucius Shepard - Life During Wartime

1986
James P. Blaylock - Homunculus
Jack McDevitt - The Hercules Text
Karen Joy Fowler - Artificial Things
Robert Charles Wilson - A Hidden Place

1985
Tim Powers - Dinner at Deviant's Palace
Richard Grant - Saraband of Lost Time
Russell Griffin - The Timeservers
Michael P. Kube-McDowell - Emprise
Barry N. Malzberg - The Remaking of Sigmund Freud
Scott Russell Sanders - Terrarium
Walter Jon Williams - Knight Moves

1984
William Gibson - Neuromancer (Neurománc) [Valhalla Páholy, Szukits]
Kim Stanley Robinson - The Wild Shore
C. J. Cherryh - Voyager in Night
Geary Gravel - The Alchemists
David R. Palmer - Emergence
Lucius Shepard - Green Eyes
Lewis Shiner - Frontera
Howard Waldrop - Them Bones

1983
Tim Powers - The Anubis Gates (Anubisz kapui I-II.) [Valhalla Páholy]
R. A. MacAvoy - Tea with the Black Dragon
Barrington J. Bayley - The Zen Gun
Zoe Fairbairns - Benefits
M. John Harrison - The Floating Gods
John Varley - Millennium

1982
Rudy Rucker - Software
Ray Nelson - The Prometheus Man
J. M. Coetzee - Waiting for the Barbarians (A barbárokra várva) [Európa, Art Noveau]
R. A. Lafferty - Aurelia
John Sladek - Roderick
Steve Rasnic Tem - The Umbral Anthology of Science Fiction Poetry

Itó Project - Harmónia

Itó Project - </Harmónia>

Itoh Project - Harmony

Eredeti megjelenés: 2008

Magyar kiadás: Ad Astra, 2012

Műfaj: science-fiction, utópia/disztópia, poszt-apokalipszis

Hossz: 308 oldal

Fordította: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs

Díjak:
Philip K. Dick-díj, 2010
Seiun-díj, 2009 
Nihon SF Taisho-díj, 2010 

Tartalom:

Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Twan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?

 

Itó Projekt, vagy angolosan Itoh Project, született Satoshi Itó 1974-ben látta meg a napvilágot Tokióban. Életében összesen három könyvet írt, és mivel 2009-ben súlyos rákbetegségével szemben alulmaradt, ez a szám a jövőben sem fog sajnos nőni. Debütáló regénye a Genocidal Organ (2007) azonnal komoly hírnevet szerzett neki a szakmában, és az évtized SF regényének kiáltották ki. Következő regénye a Metal Gear Solid játékokon alapuló Guns of the Patriots (2008) volt. Talán ezek egyikével is találkozhatunk majd egyszer az Ad Astra kínálatában...

Itó Projekt (1974-2009.03.20)

Mindig sejtettem, hogy - csak így egyszerűen általánosítva - a japánoknál

<list:item>

<i: elgurult a gyógyszer>

<i: elmentek otthonról>

<i: baj van a káposztával>

</list>

de nekem a Harmóniában leírt utópia hátterével nem stimmelt valami, de nagyon. 

A Nagy Katasztrófa pontos ideje ugyan nem volt leírva, de képzeljük el közösen, hogy MOST volt. Az atomháború után 50 évvel a mi általunk ismert országok jó része ment a levesbe, a kormányok helyébe ökormányok százai léptek, amiknek fő prioritása az emberi test - mint a közösség legfontosabb erőforrásának - védelme. Az orvostudomány olyan magas fokra emelkedett, hogy betegségek gyakorlatilag nem léteznek. A felnőtté váláskor beültetett WatchMe hardver és a szoftverek pontosan kiszámítják

<list:item>

<i: mennyi kalória kell az adott állampolgárnak,>

<i: adagolják a szükséges gyógyszereket,>

<i: terápiát javasolnak, ha káros hatás ér,>

<i: jelez, ha elvesztette volna az önkontrollt,>

<i: minden lehetséges módon gondoskodik az egyénről.>

</list>

A japán társadalomban 100 év a várható átlagéletkor. Ez ellen a rendszer ellen <notes> hogy mindent szabályoznak </notes> lázadozik három tizenéves kislány, akik visszasírják a mi jó öreg korunkat, amikor még lehetett inni, dohányozni, kávézni, voltak még olyan pedofilok <notes> olyan emberek, akik kislányokkal akarnak szexelni </notes>, akiknek minden társadalmi ellenérzés nélkül, nyugodtan odaadhatták a testüket - erről a kedves szokásról és a japánok, a nyugatiak szemében már-már perverznek tűnhető szexuális szokásairól itt olvasható pár érdekes adalék -, és az emberek még tudták, hogy mit jelent az a szó, hogy "dagi". <notes> olyan állampolgár, aki szörnyen elítélhető módon előre megfontoltan nem vigyáz a köztestére és indokolatlan mennyiségű kalóriával kényezteti azt hosszú időn át. </notes>

<remind>
A WatchMe és a MediMolok mellett ez manapság már természetesen elképzelhetetlen!
</remind> 

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után tehát: Van egy japán szerzőnk - aki maga is végstádiumos beteg volt a regény írása közben -, aki arról ír, hogy fel kell lázadni egy olyan társadalom ellen, ahol nincs olyan, hogy betegség! Ehhez mennyire kell már kifacsart gondolkozásúnak lenni? Vagy mennyire nagy hivatástudattal kell rendelkeznie, hogy kvázi önmaga ellen beszéljen? Elismerésre méltó.
    

Angol nyelvű kiadás, 2010

Viszont mennyire hihető gondolat az, hogy mától 50 év múlva - mikor például a ma 20 éves (sajnos a káros szokások terén teljesen átlagosnak számító, tehát cigiző-szívó-alkoholizáló) tinik közül azért még jópáran élnek - a "lázadozó lakosok" (a lakosság elenyésző része) legnagyobb problémája az, hogy nem jutnak italhoz és cigihez - drogokról nem is beszélve -, mert a társadalom szerint ezek már nem "menők" és a "többiekben" fel sem merülne, hogy például inni akarnának. Egy-két generáció alatt ilyen mértékű átnevelés szerintem elképzelhetetlen (a cigiről való leszokás még csak-csak, hiszen dohánylevél nem terem meg a polcon a panel 10. emeletén, ugye!). Biztos, hogy senki nem főz a mai fiatalok közül 70 évesen "valami rövidet" a fejlett vitalista társadalmakban? Én biztos vagyok benne, hogy MIND főznek, mindenből! 
De ez semmi! A lázadás "ultimate maximusa", hogy aki hasonló rejtett, titkos, társadalmilag megvetendő vágyakat dédelget lelke legmélyén, az elmegy a fejlődő országokba a frontra, mint WHO-s munkatárs. Inni! Meg piát csempészni haza a szűkölködőknek! Meg cigizni! Mert a legbarátságtalanabb frontvonalakon a WatchMe offline és nem jelez a szervernek, hogy társadalomellenes "bűnt" követett el a delikvens! :D
Szerintem ez vicces... Ha én 70 éves lennék ezekben az időkben, hátul desztillálnám a pálinkát az udvaromban - kő gazdag lennék, mert el is adnám jó sok kreditért az érdeklődőknek -, ha jönnének a spirálcenzorok ajánlgatni a pszichiátriai átnevelő/segítségnyújtó konzíliumaikat, elküldeném őket a búsba, és nem érdekelne semennyire, hogy mennyire a béka seneke alatt van a társadalmi értékpontom. Élnék, mint Marci Hevesen.

Szerintem több olyan könyvet olvastam, aminél abba tudtam belekötni - akaratlanul -, hogy ezért-azért nem tetszett, de a világ az tök' érdekes volt. Itt pont az ellenkezője van. Ez a világ a szememben ilyen formában megvalósíthatatlan, nem reális, és amíg ez egy fantasyban nem szempont, egy sci-fi műben az. Tudom, hogy amiről eddig keseregtem, az a könyv felétől teljesen átértékelődik, elhalványodik, hiszen kiderül, hogy azért egyáltalán nem erről szól csak - hogy igyunk, cigizzünk és zabáljunk titokban -, és a WatchMe-rendszert - valamint az emberiséget szinte a kaptártudat szintjére emelő/süllyesztő légkört és "rózsaszín felhős" ökormányzati/gazdasági/tudományos döntéshozók hozzáállását - én is keményen nehezményezném a lázadozók helyében, de a tuaregek vagy a bagdadi szegénynegyedben lakók egészséghez való hozzáállása - a mértékletes középútjukkal - simán szimpatikus volt.

A világ működésén tehát túl kellett tennem magam ugyan, de miután megbarátkoztam vele, maga a történet nagyon izgalmas és érdekes lett. Amikor pedig igazán beindultak az események - a 6000 "illetékestől" kezdve -, egyszerűen letehetetlen volt. Az eleinte furcsa - HTML (?) nyelvű - forráskód betoldások is nagyon bejöttek. Miattuk kicsit olyan érzés volt olvasni, mintha mi is az AR-rendszerre lennénk csatlakozva, mint a szereplők. A pörgős történet miatt a könyvet falni lehet, a párbeszédek jók, a szerző stílusa könnyed, hamar megszerethető - kivéve a filozofálgatós és orvostudományos magyarázó részeknél, mert ott kicsit nehezen követhető -, de érezhető azért benne az ázsiai "beütés". A főszereplőnő szintén kedvelhető - hiszen alig különbözik a ma élő emberek nagy részétől -, a többieknek - a kis árva Miach-on kívül - alig van szerepe.

A morális kérdést, miszerint a továbbfejlődő emberiségnek szüksége van-e egyáltalán még tudatra, nem próbálom megválaszolni, de nekem "kicsit" furcsa volt a levezetés, miszerint nincs. Az evolúció toldozottságáról-foldozottságáról szóló rész viszont nagy kedvencem lett. A cukorbetegség, mint a jégkorszaki hideg miatt kialakult evolúciós előny - nem néztem utána, hogy igaz-e! - olyan érdekesség, amit bár nem fogok társaságban felhozni, mint beszédtémát, mindenesetre elgondolkoztató információ.

Vajon mikor jön belőle az anime változat, ugyanis ez tipikus anime alapanyag! Simán megnézném.

[Kérdés: Nem lehetséges, hogy a könyv magyar címe el lett rontva? Az angol ugye csak simán Harmony, míg a magyar </Harmónia> annyit tesz, a Harmónia vége, lezárva. Ami pont az ellenkezőjét jelenti ugye.] 

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 8/10 

Wallpaper (1920x1080)

Stephen Baxter - Időhajók

Stephen Baxter - Időhajók

Stephen Baxter - The Time Ships

Eredeti megjelenés: 1995

Magyar kiadás: Metropolis Media, 2012

Műfaj: sci-fi

Hossz: 520 oldal

Fordította: Hidy Mátyás
Vásárlás:

Galaktikabolt 

Díjak:

Philip K. Dick-díj (1996)

John W. Campbell-díj (1996)

BSFA-díj (1996)
Kurd-Laßwitz-díj (1996)
Arthur C. Clarke-díj jelölt (1996)

Tartalom:

A 19. század utolsó éveiben H. G. Wells, az angolszász SF atyja megírta egyik legfontosabb művét Az időgépet, a meg nem nevezett Időjáró fantasztikus történetét, utazásokról a távoli jövőbe és vissza, a viktoriánus Angliába. De talán mégsem ő találta ki az egészet, lehetett valami valóságalapja a mesének, esetleg egy élménybeszámoló…
Az Időjáró frissen előkerült, újabb kézirata csodálatos kalandokra invitálja olvasóit, többmillió éves utazásra, melynek során bepillanthatunk a morlockok és eloik által lakott Naprendszer távoli utópiájába, egy évtizedes világháború sújtotta Londonba, a paleocén őslényparadicsomába, és végül a messzi jövőbe, ahol az emberiség romjain született mechanikus életforma immár arra készül, hogy egy grandiózus terv végrehajtásával közvetlenül a kezdeténél terelje új irányba a történelmet.
És mindez azért, mert a 19. század utolsó éveiben egy angol író regényes formában nyilvánosságra hozta egy csupán Időjáróként megnevezett személy kalandjait.

Stephen Baxter számos díjjal kitüntetett és még többre jelölt monumentális regénye a klasszikus wellsi történet újraértelmezése a tudomány és az irodalom legmodernebb eszközeivel.

Stephen Baxter (1957-)

Stephen Baxter egyike azon számos írónak, akiket már régóta nézegetek, hogy be kéne próbálni, de valahogy sosem jutott rá alkalom. A könyvei több díjat nyertek - az Időhajók ugye egymaga négyet is -, valamint érdekesnek tűnnek a témái is. A régmúlt napok fénye című könyvével kezdtem volna az ismerkedést valószínűleg, ha megjelenese óta - április - ki nem jött volna az Időhajók, egy ilyen - számomra legalábbis - pompázatos borítóval és időutazásra csábító történettel.

A mű az 1891-es évben kezdődik - talált kézirat formájában -, amikor H. G. Wells még nem írta meg Az időgép (1895) című azonnal klasszikussá vált művét, és minthogy a kéziratot olyan valaki írta, aki ebben a viktoriánus korban született és élt (egy ideig), a nyelvezete eleinte kissé nehezen emészthető, körmondatos, régies. Ez mondjuk a Prológus alatt marad zavaró, aztán mikor elkezdődik a kaland már fel sem figyeltem rá. Mindenesetre az elmondható Baxterről, hogy hiba nélkül vette át a XIX. századi írók nyelvezetét, írói eszközeit, ami nem kis teljesítmény egy szerzőtől, akinek azért jóval több köze van a modern tudományokhoz, hiszen végzett matematikus és mérnök, aki matematikát és fizikát tanított, majd - miután sikertelenül jelentkezett űrhajósnak - információs technológiákat. Mondjuk, úgyis, mint a H. G. Wells társaság alelnökének, valószínűleg volt is "kedve" alaposan tanulmányozni Wells nyelvezetét, akinek munkássága egyébként is nagy hatással volt rá. Könyvei a sci-fi úgynevezett "hard" vonalába tartoznak, amire a tudományos alaposság jellemző inkább, mint a minden kötöttsége alól felszabadított fantázia. Mindenesetre Baxter egyéni stílusáról emiatt most nem is tudok többet mondani, hiszen az szinte biztos, hogy ebben a könyvében alapvetően más hangon narrál, mint más munkáiban. (Azt mondjuk sajnos gyanítom, hogy a humor-faktor szinte teljes hiánya a többi könyvében is a saját stílusjegye lehet.)

Baxter egyébként most fejezte be Terry Pratchettel közös első könyvét, a The Long Earth-öt (magyar kiadásáról egyenlőre nem tudok, de KELL!). [Most vettem észre: Rossz hír a magyar elektronikus könyvek árát túlzónak tartóknak, hogy konkrétan ez a könyv e-book formátumban majdnem 5 dollárral drágább (20,55$), mint a keményfedeles kiadvány (14,93$), pedig ugye az Amazont kiemelten olcsónak tartja általában mindenki.]

 Az Időhajókról elmondható, hogy nem fog benne csalódni, az sem, aki egy "egyszerű" kalandos történetre vágyik, és az sem, aki szerint egy jó könyv elképzelhetetlen elméleti matematika, geofizikai szakszavak vagy kvantummechanikai törvények alapos magyarázata nélkül.

 Nehéz erről a könyvről spoiler-eső nélkül írni, hiszen senki olvasmány-élményét nem szándékozom rontani, ezért most kicsit "hátulról mellbe" haladnék.

Ennek a könyvnek az olvasása alatt tudatosult bennem más - műfajtól teljesen függetlenül - művek nagy hibája, mégpedig az, hogy - optimális esetben - valami hatásos kezdet után nem emelkedik a könyv színvonala, hanem néhol kicsit szinte már unalmas részek váltakoznak közepes és jobb részekkel, majd a végén - szintén optimális esetben - jön egy csattanó, egy remek lezárás, vagyis a mű nem folyamatosan emelkedő élményt nyújt, hanem hullámzót.



Pristichampus

Erről itt most szó sincs (szinte a végéig).

Ezzel persze nem azt akartam írni, hogy az eleje unalmas lett volna. Hogyan is lehetne unalmas, mikor onnan indít, ahol Az időgépnek vége lett, vagyis, hogy az időjáró félresikerült útjáról épp megérkezik otthonába a távoli jövőből, és szinte azonnal el is határozza, hogy újra nekivág az idő ösvényeinek.

Tényleg nagyon szívesen megírnám, hogy kalandos útja pontosan merre vezet, mi történik vele a saját ideje - 1891 - előtti 50.000.000 év és a saját kora utáni 30.000.000 év közti jópár útja között, de biztos vagyok benne, hogy van aki még nem olvasta ezt a remek könyvet, és nem akarom, hogy bárki a felmenőimet emlegesse valamilyen trágár kontextusban.

Annyit írok csupán, hogy a kezdet után bárhová kerül az időjáró, a következő helyszínen egyre grandiózusabb kalandok és egyre nagyobb problémák tornyosulnak előtte. Csak annak, aki olvasta és emlékszik Robert Charles Wilson Pörgés-trilógiájára, annak lehet elképzelése a grandiózusság igazi mértékéről (az abban olvasottakat nyugodtan szorozza meg az időutazás "bekavaró-faktor"-számával, és akkor nagyjából betájolva érezheti magát.) ami az Időhajók-ban vár a lelkes olvasókra.

"...Megdöbbentem, mennyire nem vagyunk tudatában, milyen gyorsan elszalad az életünk, és milyen jelentéktelenek azok az események, amelyek meghatározzák nyúlfarknyi létünket, ha a hömpölygő történelem mércéjével mérjük. Annyik sem vagyunk, mint a kérészek – ki vagyunk téve a geológia és az evolúció engesztelhetetlen erejének, amely olyan lassan munkál, hogy nem is vagyunk tudatában a létezésének!"

Dyatrima

Tudni "kell", hogy jómagam inkább a kalandos vonalra lennék vevő. A pár sorral feljebbi zárójeles kitétel (mármint, hogy a könyv cselekményének színvonala folyamatosan emelkedik - MAJDNEM A VÉGÉIG) azért került bele így kiemelve a recenzióba, mert a könyv - mondjuk - utolsó negyedére szinte teljesen megváltozik.

A tudományos részek és fizikai elméletek a kalandosabb részek alatt is folyamatosan és világosan megmagyarázva vannak jelen a könyvben, de főleg kisebb, inkább gondolatébresztő módon (például a naptár alapú időmérés tudományos szempontból elégtelen, elavult - ráadásul hibás, mert pontatlan - rendszere, vagy az évszakok megszűnése, a Föld forgásának lelassulása) és bármilyen elképzelhetetlen technikai fejlesztést (vagy evolúciós változást) is látunk az időjáró szemén keresztül, MÁR-MÁR hihető, hogy csak idő kérdése - és még pár fizikai törvény megfejtése - és az emberiség valóban képes lesz hasonló dolgokat építeni, (vagy az evolúció kérlelhetetlen hatására tényleg ennyire megváltozni). Azonban a vége felé az addigi jó értelemben vett kalandregény - nem teljesen váratlanul - egy jóval magasabb szintre emelkedik.

Az eddig sem kis léptékű kalandokat számomra - nem csak szinte, hanem ténylegesen - elképzelhetetlen mértékűre növeli, és eközben remek - bár mondom, nekem a tudomány ezen szintjei már teljesen hihetetlenek (még ha egyszer be is bizonyítják, hogy igazak az elméletek, hiszen a kísérletek folynak már napjainkban is) és érthetetlenek - kvantummechanikai és metafizikai fejtegetéseket kapunk melléjük (sokvilág-interpretáció, történelmek elágazásának elmélete, párhuzamos univerzumok). (Nem hiszem, hogy sokak élményét tenném tönkre, de a fizika-szakos egyetemi tanárok - akik olvassák a blogot! :) - biztos örülnek neki, ha megemlítem, hogy a Stern-Gerlach-kísérletről is szót ejt Baxter, ami még az "egyszerűbbek" közül való. Nos nekem is van erre egy szavam egyébként: Mivaaaan?????) :)

A gravitációs szingularitás, az Ősrobbanás magyarázata viszont kifejezetten érzékletes és meglepően érthető volt (legalábbis azt hiszem értettem) - persze óvodás szinten.

Kurt Gödel (1906-1978)

A könyvben folyton felemlegetett - sőt néhol aktívan szereplő - tudós figurája Kurt Gödel világhírű osztrák (cseh)-amerikai matematikus, logikus és tudományfilozófus, akinek ha jól számolom egyedül is sikerült felállítania több tételt, amik a könyvben is szerepeltek  (nemteljességi tétel, teljességi tétel), és amikből semmit nem értek! :)  - Megnyugtató, hogy az ember fia azért mindig bízhat a komoly tudományok embereiben, hogy sikeresen megkavarják a fejét! GOOD JOB!

Aki kevésbé tudományos, de az időutazással foglalkozó könyvet keres - szintén H.G. Wells-el és a viktoriánus Angliával a középpontban -, annak Félix J. Palma - Az idő térképe című könyvét ajánlom nyugodt szívvel. Aki pedig kevesebb kalandot szeretne és mégtöbb kvantumfizikát, az olvasson tankönyvet! :)

"...Azt hiszem, az én korom emberei közül sokan álltak a háború pártján – egyszerűen két nagyhatalom közötti feszültségek levezetésének tekintették. Az emberek úgy gondoltak a háborúra – legalábbis az épp soron következőre –, mint egy nagy tisztítótűzre, az utolsó háborúra, amit valaha is meg kell vívni. Már láttam, hogy ez nem így van: az emberek a bennük rejlő vadság miatt háborúztak, és mindenfajta magyarázat csak túlméretezett agyunk elmés szüleménye volt."

Nekem meg jöhetnek Baxter többi munkái, mert ez pont így volt jó.

Pontosabban... nem. Egy dolog volt benne, ami nem tetszett. Amikor az időutazásról olvasunk, van egy axióma, amit már mindenki kívűlről fúj. NE VÁLTOZTASS SEMMIN A MÚLTBAN! (Mert egy pillangó máshogy rebbenti a szárnyát és a nagyapád meghal - vagy hasonlók.) Nos, ha ettől most sikerült eltávolodni olyan messzire, amennyire csak lehetséges, akkor a másik TIPIKUS jellemzőt - a saját farkába harapó kígyót (vagyis, hogy Te Magad saját Magadhoz és saját Magadnak csöngetsz be a film elején - a'la Lost Highway - de ott ez még működött -, (és sajnos ezer másik - jobb - példát is lehetne írni) minek kell mindig erőltetni?)

Egyébként legjobban a paleocén tengeres rész tetszett, mert olyan ifjúkori emlékeket olvasmányokat idézett fel, mint V. A. Obrucsev Utazás Plutóniába-ja vagy Tőke Péter Veszedelem az ősvilágból-ja. Tíz éves kor körüli gyermekünknek inkább ezeket - és Verne könyveit - ajánljuk majd, ne az Időhajókat! :)

„A múlt alapján biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen ma élő faj sem fogja átvinni változatlan mását a távoli jövőbe…” [Darwin]

Egyébként - egy könyvének olvasása után - nagyon is ráindultam Baxter többi könyvére. Műveit jól elhatárolható kategóriákba sorolhatjuk. Első a Xeelee-sorozat - első része a szerző első könyve, a Raft -, ami Baxter önálló világa és már jópár (11) kötet - A Destiny's Children sorozat 4 kötetével együtt - látott napvilágot ebből az univerzumból, ahol a gravitációs hatások sokkal erősebbek, mint ahogy mi megszokhattuk.

Írásainak másik csoportjába az Arthur C. Clarke-al közösen írt Időodisszeia-trilógia tartozik valamint a külföldi olvasókat igencsak megosztó Manifold quadrológia, ami a Fermi-paradoxon körül forog, vagyis a látszólagos ellentmondást próbálja megmagyarázni a földön kívüli civilizációk létezésének magasra becsült valószínűsége és a rájuk utaló bizonyítékok hiánya között, valamint a NASA-trilógia, ami arról szól, hogy a sikeres Holdraszállás után Nixon elnök nem az űrállomás programot erőlteti, hanem folytatja a Naprendszer felfedezését (Mars).

„Az életet sokkal inkább az élmények hevessége, semmint valós hossza alapján kellene mérni.” [Thomas Hardy]

És bár ezek a könyvek is teljesen biztosan érdekesek, én mégis az alternatív történelmi regény sorozatainak kiadását várom már nagyon (semmi ezirányú infóm nincsen egyébként). (A Flood-sorozatot [Globális katasztrófa a tengervíz megemelkedése miatt. De hová megyünk, ha az emelkedés nem áll meg?], a Time's Tapestry-sorozatot [Misztikus próféciák alakítják egy család sorsát 400 éven keresztül a rómaik által elfoglalt Britanniában], a Mammoth-trilógiát [A jégkorszak után egy elzárt szigeten fennmaradt mammut kolóniának a legnagyobb veszedelemmel kell szembenéznie - az emberrel], de főleg a Northland-trilógiát [7300 évvel Krisztus előtt Angliát még nem választotta el tenger az öreg kontinenstől. Kolosszális erőfeszítések árán ezt az állapotot akarják fenntartani egy kőfallal a környéken élő "történelem előtti" népek. Ez a fal nem csak a térség földrajzát változtatja meg, hanem a történelmet is.]). Különálló könyvei közül pedig az Evolution-t. Komolyan, ALIG VÁROM MÁR!

A recenziós példányért köszönet a Metropolis Media Könyvkiadónak!

Értékelés: 9/10