Stephen Baxter - Időhajók

Stephen Baxter - Időhajók

Stephen Baxter - The Time Ships

Eredeti megjelenés: 1995

Magyar kiadás: Metropolis Media, 2012

Műfaj: sci-fi

Hossz: 520 oldal

Fordította: Hidy Mátyás
Vásárlás:

Galaktikabolt 

Díjak:

Philip K. Dick-díj (1996)

John W. Campbell-díj (1996)

BSFA-díj (1996)
Kurd-Laßwitz-díj (1996)
Arthur C. Clarke-díj jelölt (1996)

Tartalom:

A 19. század utolsó éveiben H. G. Wells, az angolszász SF atyja megírta egyik legfontosabb művét Az időgépet, a meg nem nevezett Időjáró fantasztikus történetét, utazásokról a távoli jövőbe és vissza, a viktoriánus Angliába. De talán mégsem ő találta ki az egészet, lehetett valami valóságalapja a mesének, esetleg egy élménybeszámoló…
Az Időjáró frissen előkerült, újabb kézirata csodálatos kalandokra invitálja olvasóit, többmillió éves utazásra, melynek során bepillanthatunk a morlockok és eloik által lakott Naprendszer távoli utópiájába, egy évtizedes világháború sújtotta Londonba, a paleocén őslényparadicsomába, és végül a messzi jövőbe, ahol az emberiség romjain született mechanikus életforma immár arra készül, hogy egy grandiózus terv végrehajtásával közvetlenül a kezdeténél terelje új irányba a történelmet.
És mindez azért, mert a 19. század utolsó éveiben egy angol író regényes formában nyilvánosságra hozta egy csupán Időjáróként megnevezett személy kalandjait.

Stephen Baxter számos díjjal kitüntetett és még többre jelölt monumentális regénye a klasszikus wellsi történet újraértelmezése a tudomány és az irodalom legmodernebb eszközeivel.

Stephen Baxter (1957-)

Stephen Baxter egyike azon számos írónak, akiket már régóta nézegetek, hogy be kéne próbálni, de valahogy sosem jutott rá alkalom. A könyvei több díjat nyertek - az Időhajók ugye egymaga négyet is -, valamint érdekesnek tűnnek a témái is. A régmúlt napok fénye című könyvével kezdtem volna az ismerkedést valószínűleg, ha megjelenese óta - április - ki nem jött volna az Időhajók, egy ilyen - számomra legalábbis - pompázatos borítóval és időutazásra csábító történettel.

A mű az 1891-es évben kezdődik - talált kézirat formájában -, amikor H. G. Wells még nem írta meg Az időgép (1895) című azonnal klasszikussá vált művét, és minthogy a kéziratot olyan valaki írta, aki ebben a viktoriánus korban született és élt (egy ideig), a nyelvezete eleinte kissé nehezen emészthető, körmondatos, régies. Ez mondjuk a Prológus alatt marad zavaró, aztán mikor elkezdődik a kaland már fel sem figyeltem rá. Mindenesetre az elmondható Baxterről, hogy hiba nélkül vette át a XIX. századi írók nyelvezetét, írói eszközeit, ami nem kis teljesítmény egy szerzőtől, akinek azért jóval több köze van a modern tudományokhoz, hiszen végzett matematikus és mérnök, aki matematikát és fizikát tanított, majd - miután sikertelenül jelentkezett űrhajósnak - információs technológiákat. Mondjuk, úgyis, mint a H. G. Wells társaság alelnökének, valószínűleg volt is "kedve" alaposan tanulmányozni Wells nyelvezetét, akinek munkássága egyébként is nagy hatással volt rá. Könyvei a sci-fi úgynevezett "hard" vonalába tartoznak, amire a tudományos alaposság jellemző inkább, mint a minden kötöttsége alól felszabadított fantázia. Mindenesetre Baxter egyéni stílusáról emiatt most nem is tudok többet mondani, hiszen az szinte biztos, hogy ebben a könyvében alapvetően más hangon narrál, mint más munkáiban. (Azt mondjuk sajnos gyanítom, hogy a humor-faktor szinte teljes hiánya a többi könyvében is a saját stílusjegye lehet.)

Baxter egyébként most fejezte be Terry Pratchettel közös első könyvét, a The Long Earth-öt (magyar kiadásáról egyenlőre nem tudok, de KELL!). [Most vettem észre: Rossz hír a magyar elektronikus könyvek árát túlzónak tartóknak, hogy konkrétan ez a könyv e-book formátumban majdnem 5 dollárral drágább (20,55$), mint a keményfedeles kiadvány (14,93$), pedig ugye az Amazont kiemelten olcsónak tartja általában mindenki.]

 Az Időhajókról elmondható, hogy nem fog benne csalódni, az sem, aki egy "egyszerű" kalandos történetre vágyik, és az sem, aki szerint egy jó könyv elképzelhetetlen elméleti matematika, geofizikai szakszavak vagy kvantummechanikai törvények alapos magyarázata nélkül.

 Nehéz erről a könyvről spoiler-eső nélkül írni, hiszen senki olvasmány-élményét nem szándékozom rontani, ezért most kicsit "hátulról mellbe" haladnék.

Ennek a könyvnek az olvasása alatt tudatosult bennem más - műfajtól teljesen függetlenül - művek nagy hibája, mégpedig az, hogy - optimális esetben - valami hatásos kezdet után nem emelkedik a könyv színvonala, hanem néhol kicsit szinte már unalmas részek váltakoznak közepes és jobb részekkel, majd a végén - szintén optimális esetben - jön egy csattanó, egy remek lezárás, vagyis a mű nem folyamatosan emelkedő élményt nyújt, hanem hullámzót.



Pristichampus

Erről itt most szó sincs (szinte a végéig).

Ezzel persze nem azt akartam írni, hogy az eleje unalmas lett volna. Hogyan is lehetne unalmas, mikor onnan indít, ahol Az időgépnek vége lett, vagyis, hogy az időjáró félresikerült útjáról épp megérkezik otthonába a távoli jövőből, és szinte azonnal el is határozza, hogy újra nekivág az idő ösvényeinek.

Tényleg nagyon szívesen megírnám, hogy kalandos útja pontosan merre vezet, mi történik vele a saját ideje - 1891 - előtti 50.000.000 év és a saját kora utáni 30.000.000 év közti jópár útja között, de biztos vagyok benne, hogy van aki még nem olvasta ezt a remek könyvet, és nem akarom, hogy bárki a felmenőimet emlegesse valamilyen trágár kontextusban.

Annyit írok csupán, hogy a kezdet után bárhová kerül az időjáró, a következő helyszínen egyre grandiózusabb kalandok és egyre nagyobb problémák tornyosulnak előtte. Csak annak, aki olvasta és emlékszik Robert Charles Wilson Pörgés-trilógiájára, annak lehet elképzelése a grandiózusság igazi mértékéről (az abban olvasottakat nyugodtan szorozza meg az időutazás "bekavaró-faktor"-számával, és akkor nagyjából betájolva érezheti magát.) ami az Időhajók-ban vár a lelkes olvasókra.

"...Megdöbbentem, mennyire nem vagyunk tudatában, milyen gyorsan elszalad az életünk, és milyen jelentéktelenek azok az események, amelyek meghatározzák nyúlfarknyi létünket, ha a hömpölygő történelem mércéjével mérjük. Annyik sem vagyunk, mint a kérészek – ki vagyunk téve a geológia és az evolúció engesztelhetetlen erejének, amely olyan lassan munkál, hogy nem is vagyunk tudatában a létezésének!"

Dyatrima

Tudni "kell", hogy jómagam inkább a kalandos vonalra lennék vevő. A pár sorral feljebbi zárójeles kitétel (mármint, hogy a könyv cselekményének színvonala folyamatosan emelkedik - MAJDNEM A VÉGÉIG) azért került bele így kiemelve a recenzióba, mert a könyv - mondjuk - utolsó negyedére szinte teljesen megváltozik.

A tudományos részek és fizikai elméletek a kalandosabb részek alatt is folyamatosan és világosan megmagyarázva vannak jelen a könyvben, de főleg kisebb, inkább gondolatébresztő módon (például a naptár alapú időmérés tudományos szempontból elégtelen, elavult - ráadásul hibás, mert pontatlan - rendszere, vagy az évszakok megszűnése, a Föld forgásának lelassulása) és bármilyen elképzelhetetlen technikai fejlesztést (vagy evolúciós változást) is látunk az időjáró szemén keresztül, MÁR-MÁR hihető, hogy csak idő kérdése - és még pár fizikai törvény megfejtése - és az emberiség valóban képes lesz hasonló dolgokat építeni, (vagy az evolúció kérlelhetetlen hatására tényleg ennyire megváltozni). Azonban a vége felé az addigi jó értelemben vett kalandregény - nem teljesen váratlanul - egy jóval magasabb szintre emelkedik.

Az eddig sem kis léptékű kalandokat számomra - nem csak szinte, hanem ténylegesen - elképzelhetetlen mértékűre növeli, és eközben remek - bár mondom, nekem a tudomány ezen szintjei már teljesen hihetetlenek (még ha egyszer be is bizonyítják, hogy igazak az elméletek, hiszen a kísérletek folynak már napjainkban is) és érthetetlenek - kvantummechanikai és metafizikai fejtegetéseket kapunk melléjük (sokvilág-interpretáció, történelmek elágazásának elmélete, párhuzamos univerzumok). (Nem hiszem, hogy sokak élményét tenném tönkre, de a fizika-szakos egyetemi tanárok - akik olvassák a blogot! :) - biztos örülnek neki, ha megemlítem, hogy a Stern-Gerlach-kísérletről is szót ejt Baxter, ami még az "egyszerűbbek" közül való. Nos nekem is van erre egy szavam egyébként: Mivaaaan?????) :)

A gravitációs szingularitás, az Ősrobbanás magyarázata viszont kifejezetten érzékletes és meglepően érthető volt (legalábbis azt hiszem értettem) - persze óvodás szinten.

Kurt Gödel (1906-1978)

A könyvben folyton felemlegetett - sőt néhol aktívan szereplő - tudós figurája Kurt Gödel világhírű osztrák (cseh)-amerikai matematikus, logikus és tudományfilozófus, akinek ha jól számolom egyedül is sikerült felállítania több tételt, amik a könyvben is szerepeltek  (nemteljességi tétel, teljességi tétel), és amikből semmit nem értek! :)  - Megnyugtató, hogy az ember fia azért mindig bízhat a komoly tudományok embereiben, hogy sikeresen megkavarják a fejét! GOOD JOB!

Aki kevésbé tudományos, de az időutazással foglalkozó könyvet keres - szintén H.G. Wells-el és a viktoriánus Angliával a középpontban -, annak Félix J. Palma - Az idő térképe című könyvét ajánlom nyugodt szívvel. Aki pedig kevesebb kalandot szeretne és mégtöbb kvantumfizikát, az olvasson tankönyvet! :)

"...Azt hiszem, az én korom emberei közül sokan álltak a háború pártján – egyszerűen két nagyhatalom közötti feszültségek levezetésének tekintették. Az emberek úgy gondoltak a háborúra – legalábbis az épp soron következőre –, mint egy nagy tisztítótűzre, az utolsó háborúra, amit valaha is meg kell vívni. Már láttam, hogy ez nem így van: az emberek a bennük rejlő vadság miatt háborúztak, és mindenfajta magyarázat csak túlméretezett agyunk elmés szüleménye volt."

Nekem meg jöhetnek Baxter többi munkái, mert ez pont így volt jó.

Pontosabban... nem. Egy dolog volt benne, ami nem tetszett. Amikor az időutazásról olvasunk, van egy axióma, amit már mindenki kívűlről fúj. NE VÁLTOZTASS SEMMIN A MÚLTBAN! (Mert egy pillangó máshogy rebbenti a szárnyát és a nagyapád meghal - vagy hasonlók.) Nos, ha ettől most sikerült eltávolodni olyan messzire, amennyire csak lehetséges, akkor a másik TIPIKUS jellemzőt - a saját farkába harapó kígyót (vagyis, hogy Te Magad saját Magadhoz és saját Magadnak csöngetsz be a film elején - a'la Lost Highway - de ott ez még működött -, (és sajnos ezer másik - jobb - példát is lehetne írni) minek kell mindig erőltetni?)

Egyébként legjobban a paleocén tengeres rész tetszett, mert olyan ifjúkori emlékeket olvasmányokat idézett fel, mint V. A. Obrucsev Utazás Plutóniába-ja vagy Tőke Péter Veszedelem az ősvilágból-ja. Tíz éves kor körüli gyermekünknek inkább ezeket - és Verne könyveit - ajánljuk majd, ne az Időhajókat! :)

„A múlt alapján biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen ma élő faj sem fogja átvinni változatlan mását a távoli jövőbe…” [Darwin]

Egyébként - egy könyvének olvasása után - nagyon is ráindultam Baxter többi könyvére. Műveit jól elhatárolható kategóriákba sorolhatjuk. Első a Xeelee-sorozat - első része a szerző első könyve, a Raft -, ami Baxter önálló világa és már jópár (11) kötet - A Destiny's Children sorozat 4 kötetével együtt - látott napvilágot ebből az univerzumból, ahol a gravitációs hatások sokkal erősebbek, mint ahogy mi megszokhattuk.

Írásainak másik csoportjába az Arthur C. Clarke-al közösen írt Időodisszeia-trilógia tartozik valamint a külföldi olvasókat igencsak megosztó Manifold quadrológia, ami a Fermi-paradoxon körül forog, vagyis a látszólagos ellentmondást próbálja megmagyarázni a földön kívüli civilizációk létezésének magasra becsült valószínűsége és a rájuk utaló bizonyítékok hiánya között, valamint a NASA-trilógia, ami arról szól, hogy a sikeres Holdraszállás után Nixon elnök nem az űrállomás programot erőlteti, hanem folytatja a Naprendszer felfedezését (Mars).

„Az életet sokkal inkább az élmények hevessége, semmint valós hossza alapján kellene mérni.” [Thomas Hardy]

És bár ezek a könyvek is teljesen biztosan érdekesek, én mégis az alternatív történelmi regény sorozatainak kiadását várom már nagyon (semmi ezirányú infóm nincsen egyébként). (A Flood-sorozatot [Globális katasztrófa a tengervíz megemelkedése miatt. De hová megyünk, ha az emelkedés nem áll meg?], a Time's Tapestry-sorozatot [Misztikus próféciák alakítják egy család sorsát 400 éven keresztül a rómaik által elfoglalt Britanniában], a Mammoth-trilógiát [A jégkorszak után egy elzárt szigeten fennmaradt mammut kolóniának a legnagyobb veszedelemmel kell szembenéznie - az emberrel], de főleg a Northland-trilógiát [7300 évvel Krisztus előtt Angliát még nem választotta el tenger az öreg kontinenstől. Kolosszális erőfeszítések árán ezt az állapotot akarják fenntartani egy kőfallal a környéken élő "történelem előtti" népek. Ez a fal nem csak a térség földrajzát változtatja meg, hanem a történelmet is.]). Különálló könyvei közül pedig az Evolution-t. Komolyan, ALIG VÁROM MÁR!

A recenziós példányért köszönet a Metropolis Media Könyvkiadónak!

Értékelés: 9/10