G. K. Chesterton - A vándorló kocsma

G. K. Chesterton - A vándorló kocsma

G. K. Chesterton - The Flying Inn
Eredeti megjelenés: 1914
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2013 
Hossz: 256 oldal 
Műfaj: fantasy, szatíra, klasszikus, szépirodalom, alternatív történelem
Fordította: Tamás Gábor, Kleinheincz Csilla

Tartalom:
Egy angol ember semmire sem vágyik jobban, mint hogy a napi munkák végeztével betérjen kedvenc pubjába. Egy új törvénynek köszönhetően azonban sorra elkezdik bezárni a kocsmákat országszerte. Patrick Dalroy, az ír tengerészkapitány és Humphrey Pump, a Vén Hajó nevű szesztanya tulajdonosa azonban közösen furfangos tervet eszel ki a rendelkezés kijátszására: az ivót kocsira rakják, és járni kezdik vele a vidéket, egyre komolyabb fejtörést okozva a hatóságoknak.
Mindeközben Anglia az uralkodó politikai erők játékszereként a legdrákóibb iszlám szabályozást vezetné be az alkoholfogyasztás visszaszorítására, de a vándorló kocsma egykettőre az ellenállás jelképévé válik, filozófiai magasságokba emelve az ivás hagyományát. Hiszen jól tudjuk: a lé határozza meg a tudatot.

Gilbert Keith Chesterton angol író, a jámbor Brown atya és Az ember, aki Csütörtök volt megteremtője olyan hírességeknek szolgált inspirációul, mint az ír politikus Michael Collins, Mahatma Gandhi vagy az argentin Jorge Luis Borges. Ezzel a művével, mely jócskán megelőzte korát, és manapság vált csak igazán aktuálissá, azt a tételt igazolja zseniálisan, miszerint az egyik ember utópiája a másik számára rémálom lehet.

„Chesterton minden mondata mögött egy olyan ember áll, aki festeni képes a szavakkal.”

– Neil Gaiman

„Méltatlanul elfeledett prófétai mű az európai társadalmak iszlamizálódásáról.”

– The American Spectator

G.K. Chesterton (1874.05.29 - 1936.06.14)
Ennél előnytelenebb képet nem találtam, de olyan aranyos! :D

Aki 2013-ban a Galaktika Baráti Kör tagja, az - az egyéb kiváltságokat is magába foglaló 4000 forintos tagdíj fejében - ingyen juthat hozzá ehhez az exkluzív kiadványhoz, ami egyébként máshogy kereskedelmi forgalomba nem kerül. Mivel én is azok közé az emberek közé tartozom, akik szeretik, ha több olyan dologgal is rendelkezik, ami a tömegeknek nincs (olyan kis dolgokra gondolok, mint egy dedikált könyv, egy egyedi könyvjelző, tagság egy zárt szakmai közösségben - vagy egy kis példányszámú kötet birtoklása), ezért már lebegett is a vörös posztó, hogy én ezt a könyvet márpedig akarom. :D [Főleg, miután - szokásomtól eltérően - elolvastam a könyv hátulján lévő ajánlót.]

Bár irodalom "faktos" voltam világ életemben, és a fantasztikus irodalmon kívüli műveket is szoktam figyelni, de - ne ítéljetek meg túl szigorúan - Gilbert Keith Chesterton neve a világon semmit nem jelentett nekem. Se róla nem hallottam semmit, se a könyveiről, sőt meg voltam győződve róla, hogy nem is jelent meg tőle semmi még magyarul. (Igen, a második bekezdést, az író méltatását már nem olvastam el.)

"...Nem akartam szemrehányást tenni - közölte Humphrey Pump azzal az angolsága alapját jelentő tévedhetetlen szívélyességgel, amely még megmentheti az angolok lelkét -, de ez az igazság."

Ahogy haladtam a már rögtön az elején nagyon is kedvemre való könyvben, azonnal az ismertetőt fogalmazgattam magamban. "Klasszikus, romantikus írókra - Charles Dickensre, Robert Luis Stevensonra, (vagy akár H. G. Wellsre esetleg Jules Vernere) - hajazó nyelvezet" - még nem is gondoltam arra, hogy mennyire beletrafáltam. Azt hittem addig - hogy miért, meg se kérdezze senki -, hogy a könyv "nem mai gyerek", biztosan "megvan már vagy tíz éves is". Mekkora volt az elképedésem, mikor kiderült a könyv kolofonjából, hogy az első angliai kiadása 1914-ben volt, szóval Chesterton Dickensnek majdhogynem kortársa volt. Na, kezdjük csak akkor előről!

"A becsületesen erjesztett szeszes ital fogyasztása egyszerűen a vegetarianizmus diadala."

G. K. Chesterton író, költő és gondolkodó 1874-ben született Londonban és hatvankét éves korában, 1936-ban hunyt el. Illusztrátorként, költőként, újságíróként és kritikusként is dolgozott - ő írta például az Encyclopaedia Britannica-ba a Charles Dickensről szóló bejegyzést -, regényeket csak később kezdett írni. Detektívtörténetei - főszereplőjük Brown atya - mára klasszikusnak számítanak a zsánerén belül. Több regényének is témája a jövő utópisztikus társadalmának változásai. A vándorló kocsma is ebbe a sorba illik bele. Az Edwar-kori értelmiségi elit tagja volt, akinek véleményére sokan és sokat adtak, ezért a szatíráinak leple alatt rejtőző komoly társadalmi bírálatok gyakran hullottak gazdag termőtalajra. A fentebb (a tartalomban) felsorolt politikusokon kívül olyan írók vallják őt szellemi atyjuknak vagy példaképüknek, mint J. R. R. Tolkien, Neil Gaiman, Ernest Hemingway,  Franz Kafka vagy Terry Pratchett (a lista messze nem teljes). Életéről, jelentős munkásságáról - és műveiben található vallási és filozófiai szimbólumrendszer megfejtéséről - halála óta több kutató is könyvet írt. Bár nagyjából nyolcvan regényéből magyarul nem az összes elérhető még, azért időről-időre megjelent tőle pár kötet - eddig összesen tizenhat (bár a Brown atyás novelláskötetek közül pár ugyanaz, csak más címmel). Most mehetek összegyűjteni a könyveit. Eddig ugye van egy. :D

"...Mert Lady Joan a semmiből megérezte az Istentől való szelet, amelyet akaraterőnek neveznek, és az ember egyedüli mentsége a világon."

Essünk is túl azon az egy dolgon, ami esetleg elriaszthat pár lehetséges olvasót. Az alig 256 oldalas könyvben nem történik semmi. Mármint akció, üldözés, kalandok, párbajok és társaik, amik egy fantasztikus könyvben azért általában előfordulnak. Ebben nem. Két furfangos "népmesehős" egyszer itt tűnik fel, majd amott, beszélgetnek egy darabig, majd nem sokkal később nemezisük szintén felbukkan, mire ők valahogy felszívódnak. Nos, nagyjából ennyi az egész. De:

"...Csodálatos, mennyire könnyű túlélni másvalaki keresztre feszítését."

Annyira hihetetlenül jó volt olvasni az egész könyvet - bár a XX. század elejét felidéző dagályosabb elbeszélő-stílust és szóvirágokat azért persze meg kell szokni! -, hogy hirtelen nem is tudok jelzőket kitalálni rá. Az író kifejezésmódja egyszerűen hibátlan. A történet hátterében lévő világ - a XX. század első évtizedének vidéki Angliája - első blikkre pont olyan, mint ahogyan más viktoriánus könyvekből már megismerhettük, mégis, rengeteg apró részletében egészen más. Ha pedig már az elején bajba kerültem a jelzőkkel, nem is tudom, hogy tudnám még fokozni azt a karakterek miatt. Egyszerűen csodálatos, amit Chesterton művel a szereplőivel. Charles Dickens legjobb napjait idéző leírások alapján ismerjük meg a regény főhőseit. Nem számít, hogy egy falusi bugris, vagy polgár, esetleg egy rideg, felfuvalkodott arisztokrata nemes az angol Parlamentből, mindannyian szerethetőek, érdekesek és mélyen emberiek (persze van aki csak nagyon mélyen). :D Szerethetőek, mert hogy is ne szeretnénk meg őket, ha az egész könyv alatt folyamatosan (minimum) mosolygunk esendőségükön, szófordulataikon, akcentusukon, furcsaságaikon, csodálkozunk fortélyos gondolkodásukon vagy minden alapot és logikusságot nélkülöző - mégis meggyőzően előadott - ideáikon, hovatovább őrületbe hajló, biblikus példabeszédek kifacsarásán, félremagyarázásán alapuló eszméiken. (Misziszra Ammon nagy figura!) Chesterton szerencsére akkor sem hibázott, amikor véletlenül nem a "társadalomkritikus" részeket írta, hanem mondjuk a "mocskos tömeg borissza abajkodásáról" szólókat. Azt kell mondjam, bizony elég autentikusan sikerült részek azok is! :D Egyszerűen annyi  jól eltalált szereplője van a könyvnek, hogy még a kedvenceimet is bajos lenne kiválasztani közülük. Dalroy kapitány, Ugyanakkor Hibbs és Mr. Wimpole, a madarak költője - aki a kötet egyik legerőteljesebb (leginkább elgondolkodtató) részének, a XIV. fejezetnek volt jelentős karaktere - biztosan ott vannak az élbolyban.

"...úgy tűnt, mint aki nem egyszerűen összeszedi, hanem inkább a feneketlen tenger aljáról vonszolja föl merészségét. Kétség nem fér hozzá, ez volt a nép elfeledett bátorsága."

Prófétai műnek tartják - az angolok legalább is - A vándorló kocsmát, hiszen jelenleg valami hasonló folyik a Csatorna túlsó oldalán. (Persze nem az alkoholfogyasztást akarják beszüntetni.) Nem vagyok ott, a bevándorlók nagy számán túl nem tudom ezt pontosan mire is alapozzák, de biztosan igazuk van. Engem igazság szerint ez a része érdekelt a legkevésbé a könyvnek. Viszont minden oldalán találtam olyan megfigyeléseket, mély igazságokat, ami komoly ember- és világismeretről árulkodik. A kiragadott idézetek jellemzően most ilyenek. A kötet Chesterton számos versét is tartalmazza - amelyek az elbeszélés részei, nem különálló versek -, de őszintén szólva a Shelley-féle szárnyaló verselés sosem volt az én ízlésem. Így nem is igen szeretném fordítója, Kleinheincz Csilla munkáját véleményezni, de szerintem neki köszönhető, hogy két-három földhözragadtabb vers még úgy is tetszett - konkrétan az egyik a Dal a fűszeresek ellen, a másik meg "Hupák végtelen útmutatója" -, hogy nem vagyok nagy rajongója az angol romantikus költészetnek. A szövegtörzs fordítása sem lehetett túl egyszerű feladat - egy-két értelmezhetetlen mondat sajnos maradt is a szövegben - a szójátékok miatt, de szerencsére a kötet végén található 'Jegyzetek' nagy segítségünkre van az utalások pontosabb megértésében.

"...Mit lehetne szánalmasabbnak tartani annál, mint a tehetetlen kétéltű örökké tartó őrjöngését? Mi lehetne rettenetesebb egy osztriga könnyénél? [...] De azt hiszem, még a költő is megvilágosodott volna, ha látja az egyre kisebbedő autó sofőrülésén ülő férfi fehér, eltökélt és megszállott arcát. Ha látta volna, talán eszébe jut a neve, sőt talán még akár a természete is annak a bizonyos állatnak, amelyik nem volt sem szamár, sem osztriga, hanem az a teremtmény, amelyet elfeledni mindig is a lehető legegyszerűbb volt az embernek, amióta csak elfeledte egyszer Istent egy bizonyos kertben."

A klasszikus alternatív történelmi könyvek sorába illeszthető talán legkönnyebben ez a sok rejtett (?) bölcseletet tartalmazó mű, amiben igazán sok science-fiction vagy fantasy elemet nem fogunk felfedezni. Aki viszont szereti a szatirikus humorral átitatott, könnyen olvasható filozófiai/metafizikai műveket - amik mondjuk egy párhuzamos univerzumban játszódnak -, az szeretni fogja. Nagyon fogja szeretni! Egyébként nem az a regény, ami zajos sikerre számíthatna - ahhoz túl sok, nem az alapvető műveltséghez tartozó ismeret szükséges a totális megértéséhez és túl kevés a konkrét történés benne -, gondolom ezért is jött ki alacsony példányszámban, csak GBK exkluzív kötetként, de személy szerint örülök, hogy ezt a könyvet választották. Annyit mindenképpen meg kell még jegyeznem, hogy a magyar borító mérföldekkel jobban sikerült, mint eddig bármelyik ország akármelyik kiadásáé. (Nem írtam ugyan külön róla - direkt -, de igen, van benne romantikus szál - hiszen egy majdnem-romantikus-kori regény -, szóval olvassák lányok is el nyugodtan, még ha nem is szeretik annyira a rumot!) :D

"...Azzal az elméleti szakemberrel, aki új elméletet állít fel egy új esemény leírására, nincsen sok gond. Ám az, amelyik egy hamis elméletből indul ki, majd aszerint lát mindent, hogy ezt igazolja, az emberi értelem legveszedelmesebb ellenségei közé tartozik."

Michael Chabon - Jiddis Rendőrök Szövetsége

Michael Chabon - Jiddis Rendőrök Szövetsége

Michael Chabon - The Yiddish Policemen's Union
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Cartaphilus, 2012
Műfaj: sci-fi, krimi, alternatív történelem, szatíra, tragédia
Hossza: 432 oldal
Fordította: M. Nagy Miklós
Díjak:
HUGO-díj győztes, 2008
Nebula-díj győztes, 2007
Locus-díj győztes, 2008
John W. Campbell-díj jelölt, 2008
Edgar Allan Poe-díj jelölt, 2008
BSFA-díj jelölt, 2007

Tartalom:
Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantazmagória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsregény, nabokovi ihletésű játék a nyelvvel: Michael Chabon 2007-ben megjelent, számos díjat elnyert könyve olyan kategorizálhatatlan, vagy olyan sokféleképpen kategorizálható – és élvezhető! –, hogy nem nagy merészség kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és legnagyszerűbb irodalmi alkotása.
Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztálint, s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második világháború alatt elfogad egy törvényt, amelynek értelmében a menekülő zsidók letelepedhetnek Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó pusztul el… A Palesztinában létrejövő zsidó államot az arab túlerő elpusztítja, s így a zsidóság nagy része Alaszkában köt ki, egy Sitka nevű városban és környékén, amely hatvan évre autonómiát kap.
Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor megint „fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede után a jövő újból bizonytalan: a zsidók elveszítik már-már megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó és félig zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el nyomozni egy rejtélyes gyilkosság ügyében, amiből a legelején csak annyi világos: az áldozat egy narkós fiú, és a szobában, ahol megölték, van egy sakktábla, rajta bizarr állással, amely talán valamiféle kulcsa lehet a megoldásnak...

Michael Chabon (1963 - )

Michael Chabon 1963-ban született az Egyesült Államokban. Tíz éves korában kezdett el írni véletlenül, egy iskolai házifeladat hatására és azonnal tudta, hogy ezt szeretné csinálni felnőtt korában is - szerencsére, mondhatjuk már, hiszen generációjának egyik legünnepeltebb írója lett. Szülei válása után kábítószeres anyjával élt. Első könyve 1988-ban - 25 éves korában - jelent meg és azonnal bestseller lett. 2001-ben Pulitzer-díjat kapott új könyvéért és onnantól nem volt megállás, a díjak folyamatosan jöttek. A Jiddis Rendőrök Szövetsége elnyerte a Nebula-, a HUGO-, és a Locus-díjat is.  Regényei mellett forgatókönyveket is ír, legutóbb például a John Carter-hez. Több könyvéből készült film is - sajnos felemás sikerrel -, de ebből a műből az Oscar-díjas Coen testvérek készítenek filmváltozatot, szóval minden adva van, hogy megszülessen az új Fargo vagy Nem vénnek való vidék.

"Sitkában [...] évente hetvenöt gyilkosság történik. Ezek egy része a bandákhoz kötődik: az orosz starkerek (vagányok) előszeretettel nyírják ki egymást. A többi sitkai gyilkosság úgynevezett indulatból elkövetett bűncselekmény: így lehet röviden megfogalmazni az alkohol tűzfegyverekre gyakorolt hatásának matematikai eredményét."

Nem vagyok előítéletes a zsidósággal. Landsman nyomozóhoz hasonlóan vélekedek a vallási irányzatokról is. (Ki nem szarja le? (Már bocsánat!)) Azonban, mint ahogy a sportmérkőzéseken is, legalábbis ha nem az adott csapat szurkolója valaki, az emberek nagy többsége hajlamos a kisebb csapatnak szurkolni. Így vagyok én valahogy a zsidókkal (meg még egy csomó mindennel), már ha tíz évente egyszer eszembe jutnak. Bár a világ egyik legelterjedtebb vallása, alig „maroknyian” vannak a többi világvallással összehasonlítva. Történelmük kemény szívások sorozata - persze hasonlóan egy csomó más néphez -, de hát a Jiddis Rendőrök Szövetsége nem a többi népről szól. Nem szoktam olvasni direkt külön a zsidókról/vallásokról szóló könyvet, mert nem érdekel. Az a fajta vagyok, akit hasonló kerülő utakon kell elérniük az ilyesfajta témákkal! :)

"...- Szóljon egy jó szót az érdekemben a Messiásnak.
- Ó, arra semmi szükség.
- Nincs szükség, vagy nincs értelme?
A vidám szempár hirtelen olyan acélossá válik, mint egy fogorvosi tükör korongja.
- Az magától függ. Hát nem?"

Chabon noir-regényének méltatására alig tudok írni valamit - ez többször előfordult már, ha valamelyik könyvet nagyon-nagyon megszerettem. Sokkal könnyebb egy gyenge könyvet lehúzni, mint egy zseniálisat úgy dicsérni, hogy az ne legyen visszás. Nem akarom csak a felsőfokú jelzőket halmozni, ezért csak annyit mondok, hogy ezt a regényt „bekedvenceltem”. Egy bajom volt vele - a szokásos, mondhatni -, miért nem keménykötésben jött ki? Pedig a Cartaphilus Könyvkiadó könyvei viszonylag sokszor kapnak tartósabb borítást. Most vigyázhatok erre a - foltgyűjtő és koszmágnes - fehér könyvre, mint a hímes tojásra! (A borító viszont jobban tetszik sokkal, mint az eredeti.)

„...soha nem kellett a feketekalapos körzetben járőröznie latke (palacsinta; rendőrjárőr) korában, tapogatózva az üres tekintetekből és csendekből szőtt homályos tengerfenéken, amely össze tudna roppantani egy tengeralattjárót.”

A szereplők mindegyike egyszerűen tökéletes. Landsman nyomozó nagy kedvenc lett hamar. Az élettől már teljesen megcsömörlött, talajt vesztett noz (zsaru) gondolkodásával, életfilozófiájával, tetteivel, sőt sokszor szavaival azonosulni egy pillanat alatt sikerült (bár persze messze nem fogy itthon annyi sligovica, mint a könyvben), de a többiek sem maradtak le mellette - csak kevesebbet találkozhattunk velük. A hátterük majd mindegyiküknek tökéletesen ki lett dolgozva, a személyiségük, motivációjuk világos. A könyv telis-tele van jiddis nyelvű kifejezésekkel, szavakkal, amik külön ízt - sós hering ízét, ugyebár - adnak a regénynek. Olyan szép és találó hasonlatokkal, képekkel, jelenetekkel telitűzdelt, hogy öröm volt olvasni minden egyes sorát. Egy csomó idézetnek valót tudnék gyűjteni minden egyes oldaláról. Szerencsére a fordítás sem rontja el az élményt. Gratulálok is érte, mert nem tűnik igazán egyszerű feladatnak a könyv.

Berko Shemets, az egyetlen tlingit (indián) zsidó rendőr és kedvenc kőkalapácsa

"...Két nyomorult alkoholista támolyog ki, az egyiket Landsman valamikor megakadályozta abban, hogy véletlenül a másik nadrágjára vizeljen, egymásba kapaszkodnak: emberlétra az esőnek döntve. Revüszámot adnak elő egy újsággal és a széllel, majd beröppennek az éjszakába: két toprongyos molylepke."

Általában könnyedén megy a gondolataim összegyűjtése egy-egy könyvről, most meg ülök itt, meredek a képernyőre és még mindig a mű hatása alatt vagyok. Egy igazán jó olvasmányélményhez persze kell egy jó sztori és pár hiteles szereplő, de ez mit sem ér, ha hibádzik a hangulat, ha stílustalan az írás. Chabon könyve szerencsére pont ebben a legerősebb. Az első oldaltól kezdve a legvégéig nem ereszt a hangja, cinikus humora, az emberi lélek legsötétebb mélységébe hatoló éleslátása. Próbáltam összegyűjteni a gondolataimat a könyvről, de most nem igazán megy, szóval vissza a dedós módszerhez. Nézzük egyesével a tényeket.

"...a csudálatos tyúk még egy sor meghökkentő jóslatot mondott, bár elfelejtette megemlíteni a levest, amelyben aztán megfőtt, miután megint ugyanolyan néma lett, mint maga az Úristen. Landsman arra gondol, hogy még a történelem legfelületesebb ismerete is azt mutatja, hogy amikor fura idők jártak a zsidókra, akkor fura idők jártak a tyúkokra is."

A könyv, már ha hihetünk a tartalomnak, műfaj szerint kategorizálhatatlan. Krimi: mindenképpen, az egész könyv a fordulatos és nagyívű nyomozásról szól, az áldozatról és az önsorsrontó nyomozóról. Könnyedén megállja a helyét, mint krimi, bármelyik másik, tisztán bűnügyi műfajú könyvvel összehasonlítva - csak ez jobb. Sci-fi: igazából semmi tudományos fantasztikus dolog nincs benne. Az Alaszkába űzött zsidók története sokkal inkább az alternatív történelem - esküszöm nem értem, hogy emiatt miért menekülnek el tömegek egy csomó könyvtől! - alzsánerébe tartozik. Ott viszont nagyon működik. Sok-sok könyvet elolvasnék még, ami ebben a feje tetejére állt Földön játszódik, ahol Marilyn Monroe a First Lady - nem is feltétlenül csak a zsidók szemszögéből. Politikai szatíra: mindenképp. A zsidóság valós problémái előbukkannak a sorok közül. Olvasásuk során pedig groteszknek, abszurdnak tűnő - de valójában elég pontos - képet kapunk a zsidók életének, gondolatiságának, életfilozófiájának, vallási hiedelmeinek furcsaságairól. Sakkregény: a könyvben mindenki sakkozik és egy sakk feladvány is vissza-visszatérő fejtörő, szóval igen. Szerelmes regény: az a két mondat, amikor több is történik, mint élcelődés a másik nem számlájára, talán még nem elég a szerelmes regény kitételhez - szerencsére. Sorsregény: nagyon is. Egy nép regénye és néhány szerencsétlen, kívül rekedt pária regénye egyszerre. A könyv egészére egységesen jellemző műfaja viszont – ami nem is szerepel a tartalomismertetésben - szerintem: tragédia. Egyéni vagy társadalmi (már ha lennének ilyen alkategóriák) - ez már csak nézőpont kérdése. Valóban kategórizálhatatlan-e vagy sem, nekem már nem számít. A lényeg, hogy egy okos könyv, ami szórakoztatva elgondolkodtató, sötéten világos, világosan sötét. Sokszor elolvasni való műremek. Zsidó-"fóbok" is nyugodtan fogyaszthatják, arra pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy egy mélyen vallásos érzületű, feketekalapos haszid zsidónak hogy tetszene (gondolom el se olvasná, de ha esetleg mégis). Jöhet a többi Chabon könyv. Akkor is el fogom olvasni őket, ha a fantasztikumhoz egyáltalán semmi köze sem lesz!

„...Csak hogy dacoljon önmagával, mert dacolni magával, másokkal és dacolni az egész világgal - ez Landsmannak és népének egyetlen szórakozása és öröksége.”

A könyvért köszönet a Cartaphilus Könyvkiadónak!

Értékelés: 10/10

Ursula K. Le Guin - A rege

Ursula K. Le Guin - A rege

(Haini-ciklus)

Ursula K. Le Guin - The Telling
(Hainish Cycle)
Eredeti megjelenés: 2000
Magyar kiadás: Delta Vision, 2011
Sorozat: MesterMűvek (sci-fi) 01.
Műfaj: science-fiction, szépirodalom, filozófia, vallás, alternatív történelem, filológia, disztópia, antropológia
Hossza: 218 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Díjak:
Locus-díj győztes, 2001

Tartalom:
„A Regében… Ursula K. Le Guin a képességei teljes birtokában álló, valódi mesélő adottságait egyesíti a bölcs és szenvedélyes lélekkel és egy igazi filozófus fegyelmezett, örökké válaszokat kutató elméjével. Haini-ciklusában megteremti egy lenyűgöző, meggyőző és igen hihető jövő valóságát.” (Peter S. Beagle, Az utolsó egyszarvú és A fogadós énekének írója)

Az egykor virágzó kultúrájú Aka bolygót teljesen megváltoztatta a technológia. Egy földi megfigyelő, Szatí, azonban tudomást szerez egy kitaszított csoportról, amely a vadonban él. Tagjai még ápolják az ősi hagyományokat, még mindig őrzik az elveszett vallást – a Regét. Szatít lenyűgözi a hitük, és szent zarándoklatra kíséri őket a hegyek közé, miközben tulajdon elméje és lelke veszedelmes útjait is bejárja.

Ursula K. Le Guin (1929 - )

Ursula K. Le Guin amerikai írónő 1929-ben született Kaliforniában. Édesapja antropológus volt, édesanyja író. Mivel ennek az örökségnek nem sikerült ellenállnia, Le Guin előbb a kultúrális antropológia, majd a tudományos-fantasztikus irodalom lelkes tanulmányozója lett.  Tudományos tanulmányai sikeres befejezése után - a ’60-as évektől kezdve - folyamatosan publikál. Írt sci-fi, fantasy és gyermek könyveket, de novellákat és verseket is. Munkájára J. R. R. Tolkien és Philip K. Dick mellett olyan szerzők hatottak, mint Virgina Woolf vagy Paul Myron Anthony Linebarger (vagyis Cordwainer Smith). Műveiért eddig egyebek közt öt HUGO-, hat Nebula- és tizenkilenc(!) Locus-díjat kapott. Az életműve elismeréséért nemrégiben a science-fiction nagyasszonyává választották.

Az írónő szerencsére az aktuális politikai korszakokat sikeresen átvészelő szerzőnek számít itthon, hiszen már 1979-ben jelent meg magyarul könyve (A sötétség balkeze, - Kozmosz), amit azóta is jobbára rendszeresen követ egy-egy regénye. Nálunk talán az epikus fantasy alzsánerébe tartozó hat részes Szigetvilág sorozata miatt ismerhetik a legtöbben - én eddig legalábbis csak azokat a könyveit olvastam -, amelyek bár valóban kiváló könyvek, de irodalomtörténetileg talán nem a legfontosabbak. Ezt a megtisztelő címet a Haini-ciklusa birtokolja.

A szerző Haini-ciklusba tartozó művei azonos science-fiction univerumban játszódnak. A regények önállóak, olvasásuk sorrendje tehát lényegtelen, nem tételezi fel az olvasóról, hogy ismeri az előző köteteket. Ebben az univerzumban játszódnak egyébként az A sötétség balkeze és az A kisemmizettek (Szukits/Cédrus, 1994) című könyvei is a magyarul elérhető művek közül.

Ebben az univerzumban az emberiség már réges-régen szétáradt a Földről és benépesített számtalan bolygót. A fénysebességet el nem érő űrutazás miatt a különböző bolygók lakosai egyedül fejlődtek tovább (vagy vissza). A sokszor évmilliókra magukra maradt telepes-utódok jelentős része számára a Föld létezése és maga az űrutazás (és technológiai háttere) is régen feledésbe merült. A központi kormányzást, az emberiség egyetemes tudásának felkutatását és megőrzését az Ekumen nevű - jóindulatú - szervezet vállalta magára az utóbbi időkben, aminek a központja Hain. Ebben az univerzumban tehát nincsenek idegen fajok, ám a már véglegesen eltérő emberi kultúrák találkozása így is hasonló következményekkel és meglepetésekkel jár.

"...Most már tudta, hogy még mindig nem találta meg a lényeget, és félreértése olyan hatalmas és abszolút, hogy nem is ismeri fel." 

A kicsit hosszú bevezető és világismertető után jöjjön valami konkrétum is. Semmivel kapcsolatban nem csodálkozom ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nem csodálom, hogy a Delta Vision Kiadó beválogatta a MesterMűvek sorozatába, hiszen ez egyszerűen szenzációsan jó könyv. De azt sem csodálom, hogy a kiadó sci-fi alsorozatot elindító regénye az olvasókat ennyire megosztó könyvé vált hamar. Aki pergő űrcsatákra vagy akcióra vágyik, az kerülje el messzire. Semmi akció - vagy adrenalin növelő izgalom - nincsen benne. Még kalandosabb részek sincsenek. A címből adódik a feltételezés, hogy akkor esetleg valamilyen - persze kitalált - mondákat, történeteket olvashatunk majd, nos, ez azért részben igaz lett, de általában ez sem jellemző a könyvre. 

A Haini-ciklusba illesztve egy olyan történetet olvashatunk most, ami nem elsősorban sci-fi, legalábbis biztosan nem techno sci-fi, dacára az első fejezetnek (az egyetlennek, ami nem tetszett a könyvben), ahol az idegen bolygók és kultúrák sora és a már-már felismerhetetlen Föld politikai eseményeit mozgató erők szélvész gyors kavalkádja teljes erővel robban bele a gyanútlan olvasó arcába a főszereplőnő visszaemlékezésében. Sokkalta inkább egy szépirodalmi igényességgel elbeszélt története egy nyugati nyelvészprofesszor-(asszony) utazásának, expedíciójának a távol-keletre, a nagy kínai kulturális forradalom idején - ugyanis elég nehéz dolgunk lesz, ha a nyilvánvaló párhuzamokat figyelmen kívül szeretnénk hagyni. Rácsodálkozás a kultúrák és az emberi társadalmak, értékrendek sokszínűségére. A tábortüzek melletti történetmesélés és a mindennapos tapasztalatok megosztásának ősidőkből eredő fontosságának dicsérete. A könyvből végig árad a humanizmus és a vidéki életmód/emberek szeretete. (Persze az sehol nincs említve, hogy a könyvben szereplők ősei a kínaiak lettek volna!) 

A sci-fi körítés miatt nyilván a főleg csak „komoly” szépirodalmat - vagy a nyelvészettel, antropológiával, őstörténelemmel esetleg a keleti vallásokkal komolyabban foglalkozó - olvasók még véletlenül sem fognak találkozni ezzel a könyvvel, pedig biztos, hogy a számukra még sokkal többet nyújtana, mint annak, aki csak „szimplán egy jó sztorit” keres az olvasmányaiban. A mű a globalizáció ellenessége és a könyvek (szavak, történetek) szeretetének témája miatt túlzás nélkül Bradbury 451 Fahrenheit-jének testvérregénye is lehetne. Rövid, de nem egy könnyed olvasmány. Kár lett volna kihagyni.

Mert Aka világán totális kulturális és mentális kontroll van. A központi vezetés, a Társasági Állam és a Társadalmi és Kulturális Hivatal a Költészet és Művészet Központi Minisztériumával együtt ugyanis hetven évvel a könyv eseményei előtt - az újbóli és váratlan haini kapcsolatfelvételkor - betiltotta az ősi nyelvet és a hieroglifákon alapuló írást, és a hainit (a közöst) tette meg hivatalos államnyelvvé. A régi írás használatáért akár életfogytig tartó haláltábor is lehet a „jutalom”, a könyveket pedig mind egy szálig könyörtelenül megsemmisítették. A tiszteletteljes megszólításokat és az üdvözlést, búcsúzást, engedélykérést és hamis hála semmitmondóan rituális kifejezéseit pedig betiltották, mint a primitív képmutatás relikviáit, amik az őszinteség útjában állnak.

"...Ennek a világnak a kormánya a technológiai hatalom és az intellektuális szabadság megszerzése érdekében törvényen kívül helyezte a múltat. […] Ennek a kormánynak a számára, amely kijelentette, hogy megszabadul a hagyományoktól, a szokásoktól és a történelemtől, minden régi megszokás, módszer, eljárás, gesztus, ötlet és vallásosság dögvész forrása volt, rothadó tetem, amelyet el kellett égetni vagy temetni. Az írást pedig, mely megőrizte ezeket, el kellett törölni.
Amennyiben a fővárosban tanulmányozott oktatófelvételek és történelmi valóképdrámák tényszerűek, mint ahogy véleménye szerint legalább részben azok voltak, a most élők élete alatt férfiakat és nőket nyomtak agyon a templomfalak, égettek meg mások a menekíteni próbált könyvekkel együtt, börtönöztek be egy életre a korszerűtlen rendszerellenesség és a reakciós ideológia miatt. A felvételek és drámák dicső színekben festették le ezt a múlt ellen folytatott küzdelmet, szigorúan hősies szavakkal írva le a bombázásokat, gyújtogatásokat, házrombolásokat. Bátor férfiak és nők szabadultak ki ostoba szüleik, az áskálódó papok, a babonaság tanítói és a reakciós bujtogatók uralma alól, és rendíthetetlenül égették porig a tévedések miazmás erdeit, hogy helyükre egészséges kerteket ültessenek – feljelentették a gonosz professzort, aki ideogramszótárt rejtett el az ágya alatt -, felrobbantották a borzalmas kaptárokat, ahol a tudatlanság mérgét raktározták – traktorokkal hajtottak át a gyarló, babonás rituálékon -, majd kéz a kézben vezették termelő-fogyasztó társaikat, hogy csatlakozzanak a csillagok menetéhez.
A sekélyes és terjengős retorika mögött valódi szenvedés, valódi szenvedély bújt meg. Mindkét oldalon."

Hetven év kellett ahhoz, hogy egy terrai küldöttet sikeresen kiképezzenek nyelvésznek, majd ideérjen az űrhajójával, hogy az aka-i nyelvet, kultúrát és történelmet tanulmányozza, de addigra a hieroglifák írása és olvasása már „halott tudomány” lett, a jeleket talán már csak ő ismeri egyedül, a régi, szájról szájra szálló történeteket pedig még ő sem. Szatí - a főhősnő - pedig nekiáll, hogy megtudja, mi az, és honnan származik egyáltalán a csak suttogva, félve emlegetett Rege. Egy történet csupán, vallás esetleg egy érthetetlen filozófiai irányzat vagy ősi bölcsesség? Valamint, hogy ez a gazdag nyelvtörténeti kincsekkel rendelkező nemzet vajon mi okból tagadta meg ősei örökségét. Nem ő az első, akinek gondolatai gróf Széchenyi híres mondatát - „Nyelvében él a nemzet!” - visszhangozzák. Mi lesz az akai néppel nyelvi gyökerei nélkül? Egyáltalán van még számukra visszaút? Vagy nem is kell…?

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Értékelés: 10/10

Scott Westerfeld - Leviatán

Scott Westerfeld - Leviatán

(Leviatán 01.)

Scott Westerfeld - Leviathan
(Leviathan 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 542 oldal
Műfaj: sci-fi, steampunk, háború, kaland, alternatív történelem
Fordította: Kleinheincz Csilla
Illusztrációk: Keith Thompson
Díjak: 
Locus-díj győztes - ifjúsági - Y/A - kategória (2010)
Aurealis-díj győztes - ifjúsági -Y/A - kategória (2010)

Tartalom:
Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a légierőnél. Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.

Scott Westerfeld (1963- )

Scott Westerfeld 1963-ban született az Egyesült Államokban. Eddigi leghíresebb regényfolyama a disztópikus Csúfok-sorozat, amit a Könyvmolyképző adott ki magyarul (és bocsánat, de borzalmas borítókkal - bár ahogy látom, a külföldiek is hasonló design szerint jelentek meg). Könyvei a sci-fi különböző területeit ölelik fel. Ez a mostani regénye, ami a Leviatán trilógia nyitókötete, az ifjúsági steampunk vonulatba tartozik. Számomra, amikor lassan már pironkodva kell(ene) elsétálnom a könyvesboltok ifjúsági- vagy a fantasztikum irodalmának számára fenntartott szekciója felé - "Nézd, az az apuka biztos a kisfiának keres olvasnivalót. Milyen aranyos!" -, mindig az a legfőbb kérdés, hogy az adott ifjúsági mű, ami elsődlegesen és konkrétan nem az én korosztályom számára íródott, felnőtt fejjel is élvezhető-e, ad-e nekem valamit. Ez persze most sem volt másként.

Bár elenyészően kevés olvasó foglalkozik komolyan vele, de nekem vesszőparipám, szóval kezdjük a könyv külalakjával. Az Ad Astra Kiadó első keményfedeles kiadása egészen egyszerűen csodálatos. (Kár, hogy így nem illeszkedik a kiadó többi kötete mellé a polcon. Mondtam én, hogy azoknak is keménykötésben kellett volna kijönnie! :) ) A védőborító grafikájától kezdve Keith Thompson egész oldalas és kisebb méretű rajzain keresztül - amik a könyvben szétszórva mindenfelé fellelhetőek - a hófehér papíron és a számomra kissé szokatlan nagyságú betűméreten és a dupla sorközökön át egyszerűen minden. A könyv szokásos betűmérettel szerintem 300 oldal se biztos, hogy lenne, de ennek a formátumnak valószínűleg meg volt az oka. A fiatal olvasók számára valószínűleg vonzóbb ez a forma, valamint az egész oldalas belső grafikák is kötötték valamennyire a design-t, nem nagyon lehetett tőle elszakadni. Mindenesetre, bár nem szándékoztam ilyesmit figyelni a blogon, a könyv, legalábbis regény kategóriában, biztosan megérdemli a "2012 legszebb kiadása" díjat. Bizony, megérdemelte volna a könyv, hogy ezt a posztot még a karácsonyi ajándékvásárlási hajsza előtt kirakjam, hátha valaki pont olvasnivalót keresett gyermekének, de hát minden nem jöhet össze...

Ez a térkép sokkal jobb, mint az unalmas történelmi térképek. Rengeteg apró részlet van rajta. Oroszország a legDURVÁBB!

A külső szépség azonban természetesen mit sem ér, ha nem párosul hasonló belső értékekkel. A könyvben rejtett mondanivalót, örök érvényű tanácsokat, vagy túlságosan magasröptű dolgokat ne keressünk. Itt most nem erről van szó. Ez egy vérbeli kalandregény, amit kis túlzással akár Verne is írhatott volna. Ezt igazán elismerésre méltó dicséretnek szántam. Westerfeld stílusa ugyanis nagyon jó. Könnyen olvasható, izgalmas, néhol drámai esetleg akciós. Mindig pontosan adagolja a fordulatokat, sehol nem ül le a könyv, sehol nem fogunk unatkozni. Néhol humoros is, bár ezzel az eszközzel sajnos nem sokszor él. A könyv nyelvezete a célközönség igényeihez van igazítva, tehát észrevehetően egyszerűbb, mint mondjuk egy szépirodalmi alkotásé. A könyvben sok helyütt előforduló darwinista és barkács kifejezések miatt azonban még ez sem fog semmit levonni a regény élvezeti értékéből. Ezeket a kifejezéseket szerencsére sikerült a fordítónak tökéletesen magyarítania, és olyan szavakat barkácsolnia - puccosmári -, amiket elhatároztam, hogy használni is fogok. Gratulálok! :-)

A történet pedig az első világháború kitörésének körülményeinek krónikája - a fantasztikum eszköztárának felhasználásával. Gyakorlatilag azt sem tudtam, melyik szövetségnek drukkoljak jobban. Lassan az ősidőkbe nyúlik vissza a jövőbeni mechanikus lépegetők és társaik iránti rajongásom. A Battletech univerzum Mechwarrior és Mechwarrior: Dark Age regényei régóta itt porosodnak már a polcomon. A PC-s és társasjátékokat is ronggyá gyűrtük a haverokkal anno a fantasy klubban ahová eljártam. A tengelyhatalmak iránti lelkesedésem tehát az első oldalaktól töretlenül jelen volt, amikor is az ifjú Sándor herceg gyakorlatilag beköltözött Küklopsz gyártmányú viharjárója pilótafülkéjébe. Később, mikor a barkácsok elkezdték felsorakoztatni a különböző hadigépezeteiket - zeppelinek, lépegetők, szárazföldi hadihajók -, nos, inkább vesszen a misztikum ködébe, milyen élvezetet okozott. :) [Sajnos semmilyen magyar vonatkozása nincs a könyvnek, meg sem vagyunk említve, maximum, mint Osztrák-Magyar Monarchia címen.]

Ez mondjuk kicsit spoiler, de nem akartam várni vele még egy-két évig...

A darwinisták DNS-kezelt koholmányait sem okozott gondot megkedvelnem. A valós életben még nem döntöttem el, hogy örülnék-e annak, ha a génállományt a tudósok felügyelet nélküli játszadozásainak eszközévé tennénk. Néha ezt gondolom, néha azt. De többször gondolom azt, hogy bizony jó lenne látni élőben mamutot vagy erszényes farkast - vagy kék bőrű embert. Amikor pedig a másik főszereplő - Deryn - felül a huxley-ra (repülő medúza) majd szembetalálkozik a beszélő futárgyíkkal, már tudtam, hogy nincs menekvés, elvesztem.Természetesen ezt cseppet sem bántam, örömmel merültem el a Westerfeld által megálmodott alternatív valóságban. Kicsit a múltban, kicsit a jövőben érezvén magam.
Hajrá barkácsok! Hajrá darwinisták!

A könyv eseményeinek nagyobb része valós történelmi eseményeken alapul - ahogy a szerző ezt részletesen le is írja a könyv végén -, de talán pont ezért, hiszen jórészt ismerjük a nevezetes merénylet utáni eseményeket, nem elsősorban a történet az, ami "elviszi a hátán" a könyvet - és mondjuk ki, nem is a szereplők jellemábrázolásának finomságai. Sokkal inkább a stílusa. A regény megszólít(hat)ja a reménybeli olvasóit, a fiatalokkal felfedeztetheti az olvasás örömét és a képzelet szabad szárnyalásának szépségét. Több stílus kedvelői is megtalálhatják benne a számításukat. A fantasztikum és főleg a "steam" kedvelői természetesen, de mellettük a klasszikus XIX. századi kalandregényírók munkásságát kedvelők szintén. Olyan érzés volt olvasni, mintha egy H. G. Wells és Jules Verne koprodukcióban készült regényt olvasnék, amit olyan rajzokkal tettek még olvasó-barátabbá, szebbé, amilyeneket Charles Dickens vagy Walter Scott írásainak korabeli kiadásaiban láthatunk - vagy manapság néhány igényes gyerekkönyvben, például a Micimackóban.

2013 tavaszán jön a második rész a Behemót. Várom nagyon!

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 9/10

Wallpaper (1920x1080)

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar:
My Travels with Al-Qaeda
The Last Osama
Wrong Number

Magyar kiadás: Ad Astra Kiadó, 2012

Hossz: -

Műfaj: alternatív történelem, groteszk, dráma, novellás

Fordította: Körmendi Ágnes, Horváth Norbert, Juhász Viktor

Letöltés: Ad Astra Kiadó

Tartalom:

Oszama bin-Láden és az Al-Kaida mintha követné Lavie Tidhart, aki 1998-ban Dar es-Salaamban tartózkodott az amerikai nagykövetség elleni merénylet idején, és kicsin múlott, hogy feleségével elkerülték a 2004-es Sínai-félszigeten történt és a 2005-ös londoni bombatámadásokat. Az események végül a több díjra jelölt Oszama című regény megírására ösztönözték, ám emellett három novella is elkészült, melyek mindegyike Oszama bin-Ládennel foglalkozik, igaz, más és más formában. Ezt a három novellát gyűjtöttük össze ingyenes e-könyvünkben.

Fél évvel az Ad Astra Kiadó elindulása után, precízen bekalibrálva a hatásos időpontot, ma, 2012.09.11-én (pontosan az emlékezetes terrortámadások tizenegyedik évfordulóján ) jönnek ki hatodik könyvükkel, ami a keresztségben az Oszama címet viseli, és az Al-Kaidáról és vezetőjéről, Oszama bin Ladenről fog szólni (gondolom) a fikció eszköztárát is masszívan bevetve.

Lavie Tidhar (1976 - )

A több díjra is jelölt regény megjelenésének alkalmából a kiadó számomra rendkívül szimpatikusan (és váratlanul) magyarul - és ingyen - elérhetőve tette az izraeli szerző három novelláját is. A művek kizárólag elektronikus formátumban jelennek meg (úgy tűnik.)

Ennyi tehát, amit eddig is tudható volt, lássuk a három novellát.

Az első novella rögtön a címadó mű, az Utazásaim az Al-Kaidával című. Rövid, a teljes ebook 18%-a kb. Sajnos minden ismérvét tartalmazza egy olyan könyvnek/novellának, amit nem szeretek. [:)] Se füle se farka, a két főszereplő egyszerre három helyen és idősíkban is jelen van - egy mondaton belül. Rímtelen versek. A történetben nincs is igazi történés, a szereplőktől függetlenül - bármerre mennek épp a világban - valamit felrobbantanak, valami kigyullad. Fél mondatot ha pazarol ezekre az eseményekre a szerző, gondolom azért, mert a karaktereinek (saját magának és a feleségének) is kb. ennyi beleszólásuk volt a körülöttük történő terrortámadásokba. Annit még megtudhatunk, hogy az al kaida annyit jelent, kiindulási pont, bázis.

Egy szó mint száz, ha hasonló stílusú lesz a könyv is, bajban leszek! Műfaj? Nem tudom, de nem tetszik. Inkább csak érzések, szagok és színek. [4/10]

A második novella, Az utolsó oszama már egy hosszabb lélegzetű mű (37%-a az ebooknak). Bár néhol használ még szürrealista - vagy legalábbis az Oszama című könyv olvasása nélkül szürrealistának tűnő - képeket, mégis sokkal jobban tetszett, mint az első mű. Itt is van két "idősík". Az egyikben az oszama-vadász Mike Longshott western-ízű kalandjaiból kapunk egy kis ízelítőt, és választ arra, miért nem elég a terrorista-fenyegetés megfékezéséhez az, ha a mozgalom vezéréből - egy nemzeti hősből - mártírt csinálunk, amivel csak az ellenállás csíráit terjesztjük el még jobban. A közbevetett részekben - a courier betűtípussal szedettekben - pedig maga az író magyarázza el, miért kellett megírnia az Oszamá-t. Ha a második és a harmadik novella közt is lesz egy akkora ugrás, mint az első és a második közt - és ez a minőség megmarad a könyvre is -, akkor már lehetséges, hogy tetszeni fog a könyv is. Műfaj? Dráma, alternatív történelem. [6/10] 

A harmadik novella a Téves szám címet kapta és nagyon rövidke írás volt, alig az ebook 11%-a. Jobb volt, mint a második, teli rövid, humoros részekkel, és kicsit groteszk, kafkai képekkel. A csattanója különösen tetszett. Műfaj? Mondjuk legyen groteszk skicc. [7/10]

Az ebook többi részében megtalálható az Oszama regény tartalma, a külföldi kritikák méltatásai és egy hosszabb részlet a könyvből (gyanítom az eleje), de azt nem olvastam el, majd a könyvvel egyszerre. Valamint egy rövid életrajz a fiatal íróról és egy szerkesztői levél, amelyben az Ad Astra Kiadó elkötelezettségét erősíti meg a papíralapú és az elektronikus könyvkiadás mellett és a kemény másolásvédelem ellen.

Az ebookban körülbelül 15-20 helyesírási hibát találtam (de lusta voltam jegyzetelni), de itt máris látható az elektronikus könyvkiadás egyik előnye. Az ebookban talált (és a kiadónak jelzett hibák) ugyanis könnyedén javíthatóak és a felhasználók egy egyszerű - kiadói - verziófrissítéssel (és újra letöltéssel persze) már egy hibátlan/kevesebb hibát tartalmazó verzió boldog tulajdonosai lehetnek. (A borító nagyon tetszik - és külön jó, hogy ugyanaz, mint a regényé!)

Bár ezektől a novelláktól nem estem épp hanyat - de ingyen lónak se nézzük a fogát, ugye? -, azért biztos vagyok benne (de legalábbis remélem), hogy a könyv ezeknél a rövidke kis szösszeneteknél jóval élvezhetőbb lesz. Például nekem egyáltalán nem jött át a noir-os hangulat egyik novellában sem, (talán kicsit pont az elsőben) pedig arra számítok, hogy csak jó lehet, illetve az alternatív világról sem tudhattunk meg szinte semmit, hogy miben is más pontosan, mint a mi jól ismert kis világunk.

Értékelés (átlagolás után): 6-os (alá)/10

Tim Powers - Ismeretlen vizeken

Tim Powers - Ismeretlen vizeken

Tim Powers - On Stranger Tides

Eredeti megjelenés: 1987

Magyar kiadás: Metropolis Media, 2011

Hossz: 400 oldal

Műfaj: kaland, dark-fantasy, misztikus, alternatív történelem

Fordította: Tamás Gábor

Vásárlás: 
Galaktikabolt

Díjak:

World Fantasy-díj jelölt (1988)

Tartalom:

John Chandagnac bábjátékos, aki azért tartott Jamaicába, hogy bosszút álljon az apai örökségét elorzó bácsikáján, kalózok fogságába esik, és ott választhat: vagy beáll a martalócok közé, vagy halálnak halálával hal. Mivel megvan a magához való esze, megragadja a kínálkozó lehetőséget, és hamarosan Jack Shandyként próbálja állni a sarat kardpárbajokban, tengeri csatákban és vudu-varázslatok közepette a trópusi szigetvilág legsötétebb zugaiban.
Ám most újabb kihívással kell szembenéznie, mert a legendás Feketeszakáll toborozni kezd a legkönyörtelenebb kalózok közt, legyenek azok élők vagy akár élő halottak, hogy hétpróbás legénységével útnak indulhasson egy másik legenda nyomában: az Örök Ifjúság Forrása után kutatva.
Jack Shandynek minden jártasságára szüksége lesz a kardvívásban, a varázslásban, sőt még a bábozásban is, ha meg akarja szabadítani saját magát és szíve szerelmét a démoni Feketeszakáll karmaiból.

„Ez a dark fantasy-mese nemcsak a kalóztörténetek rajongóinak remek szórakozás, de mindazoknak, akik értékelni tudják Powers tehetségét arra, hogy a legvalószínűtlenebb elemekből kovácsoljon össze egy zseniálisan egységes egészet.” – Publishers Weekly

Ha véletlenül az 1600-1800-as években születek, mint egy tenger melletti ország lakosa, szinte biztosra veszem (innen a karosszék kényelméből), hogy addig nem nyugszok, míg nem csatlakozhattam volna - tengerészként - egy hajó legénységéhez. Az erős bajtársi kötelék - hogy nem egyedül kell szembenézni a kor, a történelem megpróbáltatásaival -, az embertársaink utáni vágy abban az időben ugyanannyira hozzátartozott a mindennapi ember vágyaihoz, mint manapság. A csaták alatt kialakult kötődés után talán a legerősebb a tengerészek között kialakult - a hosszú tengeri úton összezárva, egymásra vannak utalva minden veszéllyel szemben, legyen az betegség, természeti csapás vagy emberi megpróbáltatás (kalózok) - (sokkal békésebb formában létrejött) kötelék lehetett. A nagy kaland, az utazás a szinte ismeretlen - de minimum egzotikus, romantikus - tájakra olyan ígéret lehetett, aminek nem nagy vetélytársa volt az életre szóló robot a földesúr telkén. Az pedig, hogy a békés hajókázás alatt a kapitánynak (jobb esetben, rosszabb esetben egy pár zendülő matróznak) eszébe jut, hogy útközben víg kedélyű kalózkodással múlassák az időt, és növeljék a bevételt, ott, a hajón lévő - a kor erkölcsi "magasságaiban" biztosan nem napfürdőző - emberek számára nem hiszem, hogy ez az idea sok álmatlan éjszakát okozott volna.

Tim Powers (1952 - )

Tim Powers neve a figyelmesebb olvasók számára nem kell, hogy idegenül csengjen, hiszen jó pár év (12) eltelt már, mióta kijött a szerző Anubisz kapui I-II. című - a steampunk stílus egyik alap- és stílusteremtő művének tartott (tudtátok ezt?!?) - regénye a Szukits Kiadó gondozásában. A többszörös World Fantasy-, Phil K. Dick- és Locus-díj győztes íróról tudni kell, hogy művei jórészt kalandos, alternatív történelmi regények egy kis misztikummal, mágiával fűszerezve. 

Az Ismeretlen vizeken a szerző 1987-es regénye és az akkori díj-jelöléseken kívül van még egy fontos ismertetőjegye annak, mennyire jó kis regényt tartunk a kezünkben. 2007-ben a Disney megvásárolta a könyv megfilmesítésének a jogait és - átírva persze - a Karib-tenger kalózai IV. részének alapjává tette. Bár az említett igen látványos film(sorozat) a mozikasszáknál igencsak jól teljesített - köszönhetően a Jack Sparrow-ot megmintázó Johnny Depp-nek is -, szerintem nem valami nagy durranások, inkább csak jelenetek egymás után, mint egy videó-klipben. A könyvet szinte teljesen átformálták, hogy rendesen kapcsolódjon az első három részhez, alig van olyan része a könyvnek, amire a filmből már emlékezhetünk - de azért van egy pár. Személy szerint sajnálom, hogy a Karib-tengeres sorozat miatt át lett írva a történet és a regényből valószínűleg sosem látunk már egy szöveghűbb feldolgozást. Megérdemelte volna, mint ahogy a könyv rajongói is, mert természetesen a könyv összehasonlíthatatlanul sokkal jobb, mint a "kiherélt" változata.

"...az mindig megnyugtató, ha csak hiányra lel az ember ott, ahol talán lehetne valaki." 

Az Ismeretlen vizeken - a legjószándékúbb értelemben használva a szót - tipikus kalandregény egy "jelentéktelen" adalékkal megfűszerezve, ami a vodun (vudu) mágia, ami a könyvben történő események központi mozgatóereje. A vudu mágia ugyanis ebben a dark-fantasy kötetben megkérdőjelezhetetlenül élő, működő hatalom, ami a véren (és a vízen) keresztül minden szereplőre kérlelhetetlenül hatással van az Újvilág karib-tengeri szigetvilágán. Az ősi helyi (vagy a titokzatos fekete Afrikából származó, úgynevezett - "rada") loák (szellemek) és a fiatalabbak közt folyamatosan - de az ősi tudásba beavatatlan halandók szeme előtt jobbára láthatatlanul - megy a huzavona. A loák becsvágyó kalandorok, bocorok (varázslók) - vagy pont rosszkor rossz helyen tartózkodó - hétköznapi halandók útján formálják az eseményeket. Saját szeszélyük szerint folyton változtatják a torzsalkodó emberparányok közti erőviszonyokat. A karibi szigetek világi törvényt el nem ismerő kalózainak ez a környezet mindennapos, többé-kevésbé mindannyian űzik a vudu-mágiát, ám főhősünk csak értetlenül nézi az eseményeket, amik egy kalóztámadás után ellenállhatatlan erővel szippantják magukkal. Nem érti, miért ne egyen olyan csirkét, aminek a csőrén írás van, vagy miért érzi állandóan az izzó serpenyő szagát, még ha semmi hasonló sincs a közelében sem. Hogy lehet, hogy a többször is közvetlen közelről lelőtt ember sértetlenül megússza, és miért mászkálnak olyan emberek körülötte, akik bele vannak varrva a saját ruhájukba vagy miért áll a csoport, akikkel együtt utazik mindig eggyel több tagból, akkor, ha a csapattagokat úgy számolja meg, hogy közben nem mondja ki mindegyikük teljes nevét. (A kimondhatatlan, elolvashatatlan és megjegyezhetetlen nevű John Chandagnac szerencsére - biztos, mert a kalózok is így gondolják, mint én - gyorsan átneveződik Sanda Jackre.) Egyszóval főhősünk talán hagyná is sodortatni magát az árral, hiszen látszólag nem sokáig van közvetlen életveszélyben, a kalózéletnél pedig sokkal rosszabbat is el lehetne képzelni (például meg is ölhették volna), de szerencsétlenségére "PONT" sikerül összefutnia - vagy egy fél órára - élete szerelmével, aki nemcsak, hogy nála sokkal nagyobb veszélyben van, de látszólag akivel csak összefut, mindenki őt akarja saját céljai elősegítése miatt. Sanda Jack ezt már aztán tényleg nem hagyhatja, ezért őrült kalandokba bonyolódik és megkezdődik a versenyfutás az Ifjúság Forrása és a nő után. Sarkában a katonasággal, szellemhajókkal és a kalózokkal. Ebben a csatában csak 1-2 újdonsült "barát" segítségére számíthat, de vajon mennyire megbízhatóak ezek a törvényenkívüliek, akiket épphogy csak megismert?

Ennyi elég is a történetről, de milyen maga a regény? Először is roppant jó! Lőporfüstszagú, kardcsörtetős, helyenként kifejezetten véres (és talán valaki, aki nem olvasott még hasonló stílusú könyvet már erőszakosnak is mondhatná), szórakoztató, tele váratlan fordulatokkal, tengeri, szárazföldi - és szinte - túlvilági kalandokkal. A nyelvezet igényes, szépirodalminak azért nem mondanám (még jó, hogy nem is volt elvárás), de a leírások és jellemzések, karakterábrázolások sokszor nem feltétlenül a várt módon szépek, virtuózak, néhol szinte költőiek. Külön jók voltak a mocsárban lévő események és a szellemhajó-üldözés közbeni leírások.

"...Kábán állapította meg, hogy öltözékük alapján [a kalózok] gyerekek is lehettek volna, akik éppen egy színház jelmezraktárát fosztogatták, amikor megzavarták őket: láthatóan sokat használt pisztolyaik és kardjaik, a számos arcon, végtagon látható ráncok és karcolások véletlenszerű mintájából kirajzolódó, szabálytalan, régi hegeik ellenére Hurwood és Friend hidegfejű, módszeres kegyetlenségéhez képest csupán a ragadozó madarakhoz hasonló, keresetlen módon tűntek vadaknak."

A karakterek jól kidolgozottak, a motivációik világosak, még azokkal sem trükközik sokat a mester, akikkel egyébként simán meg lehetne kavarni az olvasó fejét. Gondolok itt most arra, hogy a "másik dimenzióban"/fejben/alvás közben történő párbeszédek a loákkal sincsenek rébuszokba szedve, hanem jól megkülönböztethető a többi eseménytől. A kalóz kompánia tagjai is - még a legsötétebb karakter (Feketeszakáll) is -, akik igazából nem sok jó tulajdonsággal büszkélkedhetnek, szóval még ők is annyi szeretettel és biztos, értő kézzel vannak elénk festve, hogy akinek nem fut át a könyv olvasása alatt a fején, hogy milyen jó lett volna köztük élni (egy darabig), az nem is tekintheti magát igazán romantikus álmodozónak. Én biztosan felcsaptam volna Philip Davis kapitány emberének.

"...A napnak ebben a szakában a település bűze komoly versenyre kelt a tiszta tengeri fuvallattal, mivel a kátrányfüst, kén, régi étel és a számtalan nem előírás szerinti latrina szokásos egyvelegéhez ilyenkor hozzájárult a főzőtudományban járatlan emberek keze munkájából születő, gyakorta megdöbbentő felhozatal: égő toll bűze azoknak a kondérjában, akik túlságosan türelmetlenek voltak befejezni a csirkék kopasztását, furcsa pörköltek, amelyekbe lelkes műkedvelők a kétes eredetű húsok ízének elfedésére nagy adag elcsent mentalevelet, cilantrót és kínai mustárt szórtak, valamint a puncskészítés művészetében bemutatott különös és alkalmanként kifejezetten robbanékony kísérletek eredményei."

Ő sajnos nem szerepel a könyvben

A romantikus szál nem domináns, erőltetett, még ha Jack motivációját ez is adja, inkább megmarad a mélyben dolgozó, a hősünk lelkületét fűtő anyagnak. A hősszerelmes - úgynevezett nyálas - történeteket kerülők (mint én is) sem találnak majd benne kivetnivalót. A manapság boltokba kerülő - általánosítok persze - könyvekhez képest meglepő a szexjelenetek (majdnem) teljes hiánya. Jobban belegondolva, szerintem még csak egy - akár véletlen - puszika sincs az egész könyvben! (Nem úgy a filmben ugyebár!)

 
Az első rész eseményei alatt, amiben Sanda Jack "kalózosat játszik" a New Providence nevű kalózfészekben, a szöveg sokszor humoros, a kalózok dialektusa és mondatszerkesztési parádéja is sokszor csalhat mosolyt az ajkunkra, épp ezért sajnáltam nagyon, hogy a könyv következő részeiben ezekből a furcsa mondat-parádékból kicsit kevesebbet kapunk, ami érthetetlen, hiszen a kalózok később is folyton beszélnek, csak épp normálisabban, mint addig. Az ízes beszéd ilyetén való lebutítása lehet írói figyelmetlenség vagy tudatos írói eszköz is (amit nem értettem meg).

"– A fenébe is! – szólalt meg a mellette botorkáló fogatlan fiatalember. – Valami kiváló zabát érzek a levegőben!
– Majd kisül, miből sül ki – bólintott arra gondolva, hogy tekintettel az előttük látható lángokra, az onnan érkező szagokra és kiáltozásra, a vacsora alapanyaga nemcsak hogy életben van még, egyelőre az elfogása sem zárult le megnyugtatóan."

A fordítással egyébként semmi bajom nem volt egyébként, sőt a mágikus effektek, a kaotikus látvány és főleg a vitorlázási szakkifejezések értő átfordítása valószínűleg nem kis feladat lehetett.


Talán furcsa lehet megemlíteni, amikor egy olyan könyvről beszélek, amiben a mágia központi szerepet játszik, hogy mennyi sok minden alapul valós, hiteles történelmi tényeken (szerintem ezért is teljesen jogos az 'alternatív történelem' jelző a mű esetében.)
A vudu-mágiát (de legalább a vudu-babát [ami egyébként NINCS a könyvben]) - van aki elhiszi, van aki nem, hogy működik, de jelen esetben nem számít - nem nagyon kell bemutatni senkinek gondolom. [Akinek mégis, de nem dokumentumfilmekből akar jobban megismerkedni a vérmágia titkaival, annak jó szívvel ajánlom megnézésre a Robert de Niro főszereplésével készült Angyalszív című Alan Parker thrillert (a könyvet sajnos nem olvastam). Elég durva film, szólok előre!] A könyvben is szereplő loák - szokatlan neveik ellenére is - (pld.: Maitre Carrefour avagy Kartfúr mester, Samedi báró, Eszte Fásztá, Jean Petro vagy Gede) a vudu hit alapköveinek számítanak a haiti szigetvilág környékén napjainkban is. Ezen a linken találtam egy viszonylag részletes (angol nyelvű) vudu-ki-kicsoda összefoglalót az érdeklődőknek. Ezen a linken pedig magáról az ősi vallásról olvashatunk (angolul) érdekes dolgokat, többek között azt is megtudhatjuk, hogy a rettegett Feketeszakáll hunsi kanzó rangja sem kitalált beavatási fokot jelent, hanem annyit, hogy segédként szolgálhatta - volna - a nagyobb hatalmú papokat (akik még maguk sem a misztérium legnagyobb erejű tagjai), de az igazi hatalomtól még igencsak messze járt.

Feketeszakáll (kb.1680 - 1718.11.22)

"...A tatfedélzetre és a főfedélzetre néző korláthoz lépett. Legalább a vitorlása egyelőre abbahagyta a változást, és nem volt most egyetlen árboc vagy fedélzet sem, amelyik pillanatról pillanatra más és más véleményen volt azt illetően, hogy vajon tényleg itt van-e. Feltehetően még az az ablak… abban a kabinban… Az is állandóan ott volt, vagy állandóan nem."

Nekem azonban a vallásnál is érdekesebb (megfoghatóbb), az a tény, hogy a szereplők jelentős része szintén valós dokumentumok alapján keltődött életre (nyilván nem a főszereplőre gondolok), ráadásul, ami még csodálatosabb, hogy nem csak a nevét vette kölcsön az író a valódi személyeknek, hanem életének ismert momentumai is nagy számban köszönnek vissza a regény lapjairól.

Feketeszakáll fogságba esik

Valószínűleg nem volt túl nehéz az írónak a cselekménybe szőni például Woodes Rogers karakterét, aki valóban elhozta 1718-ban a királyi pardont a szigetvilág kalózainak (és ennyiben ki is merült nagyjából a regénybeli szerepe), hiszen róla azért rengeteg adat fennmaradt, ugyanúgy, ahogy a regényben is fontos szerepet kapó Juan Ponce de Leon-ról (Florida felfedezőjéről [és az Ifjúság Forrásának elszánt spanyol kutatójáról]), de ki gondolná a könyv olvasása közben, hogy olyan apróságok, mint hogy Feketeszakáll (Blackbeard) állandóan kanócot égetett a szakállában, vagy hogy Bonnet nevű társának életpályája, SŐT, kettejük közös kalandjának a vége (ami a könyvben is olvasható) nem puszta kitaláció, hanem dokumentált tények - teszem hozzá, a könyvben szereplő - legalábbis a kalóz- - hajók nevei úgyszintén. Erre utalhat a könyv ajánlójában a Publishers Weekly zsurnalisztája, mikor azt mondja, hogy "...a legvalószínűtlenebb elemekből kovácsol össze egy zseniálisan egységes egészet."

Edward Teach 1715-ben

Nagyon jó könyv volt! A kalóz-romantika korszakának végét (1718-ban játszódik egyébként a regény) és a szabadságra vágyó emberek egyik legnagyobb fellegvárának (Karib-tenger) ledőlését valamint a mágia idejének - újbóli - hanyatlását érzékletesen bemutató fantasy. Kicsit - ebből a szempontból legalább is mindenképpen - Orson Scott Card Teremtő Alvin-sorozat-ához tudnám hasonlítani (ami véletlenül ugyancsak 1987-ben indult hódító útjára). Nagy örömmel és izgatottan várom a könyv hátulján megszellőztetett további Tim Powers könyveket! (Az Anubisz kapui-nak egy kicsiny antikvárium poros sarkában elfekvő példányát meg már el is kezdtem felkutatni!)

Olvassátok el sokan!

"...de talán jobb, ha az ember törvényenkívüli és van célja az életének, mint ha rendes polgár, és nincs."

A recenziós példányért köszönet a Metropolis Mediának!

Értékelés: 9/10