Tim Powers - Ismeretlen vizeken

Tim Powers - Ismeretlen vizeken

Tim Powers - On Stranger Tides

Eredeti megjelenés: 1987

Magyar kiadás: Metropolis Media, 2011

Hossz: 400 oldal

Műfaj: kaland, dark-fantasy, misztikus, alternatív történelem

Fordította: Tamás Gábor

Vásárlás: 
Galaktikabolt

Díjak:

World Fantasy-díj jelölt (1988)

Tartalom:

John Chandagnac bábjátékos, aki azért tartott Jamaicába, hogy bosszút álljon az apai örökségét elorzó bácsikáján, kalózok fogságába esik, és ott választhat: vagy beáll a martalócok közé, vagy halálnak halálával hal. Mivel megvan a magához való esze, megragadja a kínálkozó lehetőséget, és hamarosan Jack Shandyként próbálja állni a sarat kardpárbajokban, tengeri csatákban és vudu-varázslatok közepette a trópusi szigetvilág legsötétebb zugaiban.
Ám most újabb kihívással kell szembenéznie, mert a legendás Feketeszakáll toborozni kezd a legkönyörtelenebb kalózok közt, legyenek azok élők vagy akár élő halottak, hogy hétpróbás legénységével útnak indulhasson egy másik legenda nyomában: az Örök Ifjúság Forrása után kutatva.
Jack Shandynek minden jártasságára szüksége lesz a kardvívásban, a varázslásban, sőt még a bábozásban is, ha meg akarja szabadítani saját magát és szíve szerelmét a démoni Feketeszakáll karmaiból.

„Ez a dark fantasy-mese nemcsak a kalóztörténetek rajongóinak remek szórakozás, de mindazoknak, akik értékelni tudják Powers tehetségét arra, hogy a legvalószínűtlenebb elemekből kovácsoljon össze egy zseniálisan egységes egészet.” – Publishers Weekly

Ha véletlenül az 1600-1800-as években születek, mint egy tenger melletti ország lakosa, szinte biztosra veszem (innen a karosszék kényelméből), hogy addig nem nyugszok, míg nem csatlakozhattam volna - tengerészként - egy hajó legénységéhez. Az erős bajtársi kötelék - hogy nem egyedül kell szembenézni a kor, a történelem megpróbáltatásaival -, az embertársaink utáni vágy abban az időben ugyanannyira hozzátartozott a mindennapi ember vágyaihoz, mint manapság. A csaták alatt kialakult kötődés után talán a legerősebb a tengerészek között kialakult - a hosszú tengeri úton összezárva, egymásra vannak utalva minden veszéllyel szemben, legyen az betegség, természeti csapás vagy emberi megpróbáltatás (kalózok) - (sokkal békésebb formában létrejött) kötelék lehetett. A nagy kaland, az utazás a szinte ismeretlen - de minimum egzotikus, romantikus - tájakra olyan ígéret lehetett, aminek nem nagy vetélytársa volt az életre szóló robot a földesúr telkén. Az pedig, hogy a békés hajókázás alatt a kapitánynak (jobb esetben, rosszabb esetben egy pár zendülő matróznak) eszébe jut, hogy útközben víg kedélyű kalózkodással múlassák az időt, és növeljék a bevételt, ott, a hajón lévő - a kor erkölcsi "magasságaiban" biztosan nem napfürdőző - emberek számára nem hiszem, hogy ez az idea sok álmatlan éjszakát okozott volna.

Tim Powers (1952 - )

Tim Powers neve a figyelmesebb olvasók számára nem kell, hogy idegenül csengjen, hiszen jó pár év (12) eltelt már, mióta kijött a szerző Anubisz kapui I-II. című - a steampunk stílus egyik alap- és stílusteremtő művének tartott (tudtátok ezt?!?) - regénye a Szukits Kiadó gondozásában. A többszörös World Fantasy-, Phil K. Dick- és Locus-díj győztes íróról tudni kell, hogy művei jórészt kalandos, alternatív történelmi regények egy kis misztikummal, mágiával fűszerezve. 

Az Ismeretlen vizeken a szerző 1987-es regénye és az akkori díj-jelöléseken kívül van még egy fontos ismertetőjegye annak, mennyire jó kis regényt tartunk a kezünkben. 2007-ben a Disney megvásárolta a könyv megfilmesítésének a jogait és - átírva persze - a Karib-tenger kalózai IV. részének alapjává tette. Bár az említett igen látványos film(sorozat) a mozikasszáknál igencsak jól teljesített - köszönhetően a Jack Sparrow-ot megmintázó Johnny Depp-nek is -, szerintem nem valami nagy durranások, inkább csak jelenetek egymás után, mint egy videó-klipben. A könyvet szinte teljesen átformálták, hogy rendesen kapcsolódjon az első három részhez, alig van olyan része a könyvnek, amire a filmből már emlékezhetünk - de azért van egy pár. Személy szerint sajnálom, hogy a Karib-tengeres sorozat miatt át lett írva a történet és a regényből valószínűleg sosem látunk már egy szöveghűbb feldolgozást. Megérdemelte volna, mint ahogy a könyv rajongói is, mert természetesen a könyv összehasonlíthatatlanul sokkal jobb, mint a "kiherélt" változata.

"...az mindig megnyugtató, ha csak hiányra lel az ember ott, ahol talán lehetne valaki." 

Az Ismeretlen vizeken - a legjószándékúbb értelemben használva a szót - tipikus kalandregény egy "jelentéktelen" adalékkal megfűszerezve, ami a vodun (vudu) mágia, ami a könyvben történő események központi mozgatóereje. A vudu mágia ugyanis ebben a dark-fantasy kötetben megkérdőjelezhetetlenül élő, működő hatalom, ami a véren (és a vízen) keresztül minden szereplőre kérlelhetetlenül hatással van az Újvilág karib-tengeri szigetvilágán. Az ősi helyi (vagy a titokzatos fekete Afrikából származó, úgynevezett - "rada") loák (szellemek) és a fiatalabbak közt folyamatosan - de az ősi tudásba beavatatlan halandók szeme előtt jobbára láthatatlanul - megy a huzavona. A loák becsvágyó kalandorok, bocorok (varázslók) - vagy pont rosszkor rossz helyen tartózkodó - hétköznapi halandók útján formálják az eseményeket. Saját szeszélyük szerint folyton változtatják a torzsalkodó emberparányok közti erőviszonyokat. A karibi szigetek világi törvényt el nem ismerő kalózainak ez a környezet mindennapos, többé-kevésbé mindannyian űzik a vudu-mágiát, ám főhősünk csak értetlenül nézi az eseményeket, amik egy kalóztámadás után ellenállhatatlan erővel szippantják magukkal. Nem érti, miért ne egyen olyan csirkét, aminek a csőrén írás van, vagy miért érzi állandóan az izzó serpenyő szagát, még ha semmi hasonló sincs a közelében sem. Hogy lehet, hogy a többször is közvetlen közelről lelőtt ember sértetlenül megússza, és miért mászkálnak olyan emberek körülötte, akik bele vannak varrva a saját ruhájukba vagy miért áll a csoport, akikkel együtt utazik mindig eggyel több tagból, akkor, ha a csapattagokat úgy számolja meg, hogy közben nem mondja ki mindegyikük teljes nevét. (A kimondhatatlan, elolvashatatlan és megjegyezhetetlen nevű John Chandagnac szerencsére - biztos, mert a kalózok is így gondolják, mint én - gyorsan átneveződik Sanda Jackre.) Egyszóval főhősünk talán hagyná is sodortatni magát az árral, hiszen látszólag nem sokáig van közvetlen életveszélyben, a kalózéletnél pedig sokkal rosszabbat is el lehetne képzelni (például meg is ölhették volna), de szerencsétlenségére "PONT" sikerül összefutnia - vagy egy fél órára - élete szerelmével, aki nemcsak, hogy nála sokkal nagyobb veszélyben van, de látszólag akivel csak összefut, mindenki őt akarja saját céljai elősegítése miatt. Sanda Jack ezt már aztán tényleg nem hagyhatja, ezért őrült kalandokba bonyolódik és megkezdődik a versenyfutás az Ifjúság Forrása és a nő után. Sarkában a katonasággal, szellemhajókkal és a kalózokkal. Ebben a csatában csak 1-2 újdonsült "barát" segítségére számíthat, de vajon mennyire megbízhatóak ezek a törvényenkívüliek, akiket épphogy csak megismert?

Ennyi elég is a történetről, de milyen maga a regény? Először is roppant jó! Lőporfüstszagú, kardcsörtetős, helyenként kifejezetten véres (és talán valaki, aki nem olvasott még hasonló stílusú könyvet már erőszakosnak is mondhatná), szórakoztató, tele váratlan fordulatokkal, tengeri, szárazföldi - és szinte - túlvilági kalandokkal. A nyelvezet igényes, szépirodalminak azért nem mondanám (még jó, hogy nem is volt elvárás), de a leírások és jellemzések, karakterábrázolások sokszor nem feltétlenül a várt módon szépek, virtuózak, néhol szinte költőiek. Külön jók voltak a mocsárban lévő események és a szellemhajó-üldözés közbeni leírások.

"...Kábán állapította meg, hogy öltözékük alapján [a kalózok] gyerekek is lehettek volna, akik éppen egy színház jelmezraktárát fosztogatták, amikor megzavarták őket: láthatóan sokat használt pisztolyaik és kardjaik, a számos arcon, végtagon látható ráncok és karcolások véletlenszerű mintájából kirajzolódó, szabálytalan, régi hegeik ellenére Hurwood és Friend hidegfejű, módszeres kegyetlenségéhez képest csupán a ragadozó madarakhoz hasonló, keresetlen módon tűntek vadaknak."

A karakterek jól kidolgozottak, a motivációik világosak, még azokkal sem trükközik sokat a mester, akikkel egyébként simán meg lehetne kavarni az olvasó fejét. Gondolok itt most arra, hogy a "másik dimenzióban"/fejben/alvás közben történő párbeszédek a loákkal sincsenek rébuszokba szedve, hanem jól megkülönböztethető a többi eseménytől. A kalóz kompánia tagjai is - még a legsötétebb karakter (Feketeszakáll) is -, akik igazából nem sok jó tulajdonsággal büszkélkedhetnek, szóval még ők is annyi szeretettel és biztos, értő kézzel vannak elénk festve, hogy akinek nem fut át a könyv olvasása alatt a fején, hogy milyen jó lett volna köztük élni (egy darabig), az nem is tekintheti magát igazán romantikus álmodozónak. Én biztosan felcsaptam volna Philip Davis kapitány emberének.

"...A napnak ebben a szakában a település bűze komoly versenyre kelt a tiszta tengeri fuvallattal, mivel a kátrányfüst, kén, régi étel és a számtalan nem előírás szerinti latrina szokásos egyvelegéhez ilyenkor hozzájárult a főzőtudományban járatlan emberek keze munkájából születő, gyakorta megdöbbentő felhozatal: égő toll bűze azoknak a kondérjában, akik túlságosan türelmetlenek voltak befejezni a csirkék kopasztását, furcsa pörköltek, amelyekbe lelkes műkedvelők a kétes eredetű húsok ízének elfedésére nagy adag elcsent mentalevelet, cilantrót és kínai mustárt szórtak, valamint a puncskészítés művészetében bemutatott különös és alkalmanként kifejezetten robbanékony kísérletek eredményei."

Ő sajnos nem szerepel a könyvben

A romantikus szál nem domináns, erőltetett, még ha Jack motivációját ez is adja, inkább megmarad a mélyben dolgozó, a hősünk lelkületét fűtő anyagnak. A hősszerelmes - úgynevezett nyálas - történeteket kerülők (mint én is) sem találnak majd benne kivetnivalót. A manapság boltokba kerülő - általánosítok persze - könyvekhez képest meglepő a szexjelenetek (majdnem) teljes hiánya. Jobban belegondolva, szerintem még csak egy - akár véletlen - puszika sincs az egész könyvben! (Nem úgy a filmben ugyebár!)

 
Az első rész eseményei alatt, amiben Sanda Jack "kalózosat játszik" a New Providence nevű kalózfészekben, a szöveg sokszor humoros, a kalózok dialektusa és mondatszerkesztési parádéja is sokszor csalhat mosolyt az ajkunkra, épp ezért sajnáltam nagyon, hogy a könyv következő részeiben ezekből a furcsa mondat-parádékból kicsit kevesebbet kapunk, ami érthetetlen, hiszen a kalózok később is folyton beszélnek, csak épp normálisabban, mint addig. Az ízes beszéd ilyetén való lebutítása lehet írói figyelmetlenség vagy tudatos írói eszköz is (amit nem értettem meg).

"– A fenébe is! – szólalt meg a mellette botorkáló fogatlan fiatalember. – Valami kiváló zabát érzek a levegőben!
– Majd kisül, miből sül ki – bólintott arra gondolva, hogy tekintettel az előttük látható lángokra, az onnan érkező szagokra és kiáltozásra, a vacsora alapanyaga nemcsak hogy életben van még, egyelőre az elfogása sem zárult le megnyugtatóan."

A fordítással egyébként semmi bajom nem volt egyébként, sőt a mágikus effektek, a kaotikus látvány és főleg a vitorlázási szakkifejezések értő átfordítása valószínűleg nem kis feladat lehetett.


Talán furcsa lehet megemlíteni, amikor egy olyan könyvről beszélek, amiben a mágia központi szerepet játszik, hogy mennyi sok minden alapul valós, hiteles történelmi tényeken (szerintem ezért is teljesen jogos az 'alternatív történelem' jelző a mű esetében.)
A vudu-mágiát (de legalább a vudu-babát [ami egyébként NINCS a könyvben]) - van aki elhiszi, van aki nem, hogy működik, de jelen esetben nem számít - nem nagyon kell bemutatni senkinek gondolom. [Akinek mégis, de nem dokumentumfilmekből akar jobban megismerkedni a vérmágia titkaival, annak jó szívvel ajánlom megnézésre a Robert de Niro főszereplésével készült Angyalszív című Alan Parker thrillert (a könyvet sajnos nem olvastam). Elég durva film, szólok előre!] A könyvben is szereplő loák - szokatlan neveik ellenére is - (pld.: Maitre Carrefour avagy Kartfúr mester, Samedi báró, Eszte Fásztá, Jean Petro vagy Gede) a vudu hit alapköveinek számítanak a haiti szigetvilág környékén napjainkban is. Ezen a linken találtam egy viszonylag részletes (angol nyelvű) vudu-ki-kicsoda összefoglalót az érdeklődőknek. Ezen a linken pedig magáról az ősi vallásról olvashatunk (angolul) érdekes dolgokat, többek között azt is megtudhatjuk, hogy a rettegett Feketeszakáll hunsi kanzó rangja sem kitalált beavatási fokot jelent, hanem annyit, hogy segédként szolgálhatta - volna - a nagyobb hatalmú papokat (akik még maguk sem a misztérium legnagyobb erejű tagjai), de az igazi hatalomtól még igencsak messze járt.

Feketeszakáll (kb.1680 - 1718.11.22)

"...A tatfedélzetre és a főfedélzetre néző korláthoz lépett. Legalább a vitorlása egyelőre abbahagyta a változást, és nem volt most egyetlen árboc vagy fedélzet sem, amelyik pillanatról pillanatra más és más véleményen volt azt illetően, hogy vajon tényleg itt van-e. Feltehetően még az az ablak… abban a kabinban… Az is állandóan ott volt, vagy állandóan nem."

Nekem azonban a vallásnál is érdekesebb (megfoghatóbb), az a tény, hogy a szereplők jelentős része szintén valós dokumentumok alapján keltődött életre (nyilván nem a főszereplőre gondolok), ráadásul, ami még csodálatosabb, hogy nem csak a nevét vette kölcsön az író a valódi személyeknek, hanem életének ismert momentumai is nagy számban köszönnek vissza a regény lapjairól.

Feketeszakáll fogságba esik

Valószínűleg nem volt túl nehéz az írónak a cselekménybe szőni például Woodes Rogers karakterét, aki valóban elhozta 1718-ban a királyi pardont a szigetvilág kalózainak (és ennyiben ki is merült nagyjából a regénybeli szerepe), hiszen róla azért rengeteg adat fennmaradt, ugyanúgy, ahogy a regényben is fontos szerepet kapó Juan Ponce de Leon-ról (Florida felfedezőjéről [és az Ifjúság Forrásának elszánt spanyol kutatójáról]), de ki gondolná a könyv olvasása közben, hogy olyan apróságok, mint hogy Feketeszakáll (Blackbeard) állandóan kanócot égetett a szakállában, vagy hogy Bonnet nevű társának életpályája, SŐT, kettejük közös kalandjának a vége (ami a könyvben is olvasható) nem puszta kitaláció, hanem dokumentált tények - teszem hozzá, a könyvben szereplő - legalábbis a kalóz- - hajók nevei úgyszintén. Erre utalhat a könyv ajánlójában a Publishers Weekly zsurnalisztája, mikor azt mondja, hogy "...a legvalószínűtlenebb elemekből kovácsol össze egy zseniálisan egységes egészet."

Edward Teach 1715-ben

Nagyon jó könyv volt! A kalóz-romantika korszakának végét (1718-ban játszódik egyébként a regény) és a szabadságra vágyó emberek egyik legnagyobb fellegvárának (Karib-tenger) ledőlését valamint a mágia idejének - újbóli - hanyatlását érzékletesen bemutató fantasy. Kicsit - ebből a szempontból legalább is mindenképpen - Orson Scott Card Teremtő Alvin-sorozat-ához tudnám hasonlítani (ami véletlenül ugyancsak 1987-ben indult hódító útjára). Nagy örömmel és izgatottan várom a könyv hátulján megszellőztetett további Tim Powers könyveket! (Az Anubisz kapui-nak egy kicsiny antikvárium poros sarkában elfekvő példányát meg már el is kezdtem felkutatni!)

Olvassátok el sokan!

"...de talán jobb, ha az ember törvényenkívüli és van célja az életének, mint ha rendes polgár, és nincs."

A recenziós példányért köszönet a Metropolis Mediának!

Értékelés: 9/10