C. S. Goto - Vihar

C. S. Goto - Vihar

(Dawn Of War 03.)

Cassern Sebastian Goto - Tempest
(Dawn Of War 03.)
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Szukits könyvkiadó, 2010
Hossz: 308 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

Rhamah testvért, miközben a Harag Litániáját védelmezi a Káosz erőivel szemben, elnyeli a hipertér egy örvénye. A Vérhollók könyvtárosa az Iszonyat Szemében, egy kihalt planétán tér magához, s hamarosan ráébred, hogy nincs egyedül. S míg ő a holtak városának őreivel csatázik, a bajtársai elindulnak, hogy felkutassák – akkor is, ha a pokol mélyére kell, hogy alászálljanak érte...

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Ugyebár, ha már megvolt az első két rész, a sorozat záródarabja sem maradhatott ki - pláne, hogy Warhammer regény -, és mivel az első és a második rész közt volt egy gyengébb minőségi ugrás, reménykedtem benne, hogy ez esetleg folytatódni fog tovább. 

Röviden, nem így lett.

A harmadik rész kb. 5 perccel az előző rész vége után veszi fel a fonalat, ami jó, de hogy egy olyan szereplő szemszögéből, aki eddig 1 részben szerepelt 1 percet, és az eddigi harmadik személyű írásmód az ő részeinél valamiért áttér egyes szám első személybe - mintha lenne neki valami komolyabb szerepe a könyvben, de... nincs -, ráadásul megkedvelnünk sem sikerül ezt a gyakorlatilag új főszereplőt, annyira súlytalanok a részei, vagy inkább semmilyenek, hiszen nem történik semmi vele a végéig, ami meg egy eléggé a cselekménybe beleerőszakolt, majdhogynem értelmetlen tett lesz, hogy az ő részeit egyedül Ahriman jelenléte - és persze gondolatai - miatt érdemes végigszenvednünk.

Az eddigi főszereplők persze lassan visszatérnek, és teszik a dolgukat, mindenki csinálja, amit eddig, semmi karakterfejlődés, változás a hozzáállásukban egymás iránt, semmi amiért visszaemlékezhetnénk erre a könyvre egy órával az olvasása után. 

Az eddigi kedvenc Birodalmi karakterem - a terminátor őrmester -, ebben nem csinál semmit, csak egyik tűzívet a másik után húzza a "villámszórójával". A többiekről tényleg megemlékezni is kár.

Az eldák ebben a részben is a leghangulatosabbak - a Harlekinek persze -, róluk újabb érdekes adatokat tudhatunk meg, de a művészet iránt érzett oltári elkötelezettségük, ami a regény fordulópontjánál mutat be az író, kissé faramuci dolog a számomra - dehát nem is vagyok Harlekin, na! A régi elda ismerősöknek epizódszerep (se) jut.

A káoszhívők között a már megemlített Ahriman hozza az elvárt káosz-szintet, sőt jellemével még újat is sikerül mondani a szerzőnek, az ő karaktere a legjobb a regényben. Ő legalább 1 pontot húz a regény értékelésén felfele.

A nekronokra csak lőnek. :D

Nem hittem, hogy visszasírom az első rész roppant unalmas és kezdő csataleírásait, de mivel ennek a résznek a fő csatajelenetei az űrben játszódnak, valahogy látszik, hogy ehhez aztán még annyi köze sincs az írónak, mint egy "normál" csatajelenethez.

Egyszerűen fájó volt olvasni.

Mint ahogy az egész könyvet is. Ebben most nem volt feszültség, legalább-egy-kicsi-izgulás, dráma. Semmi.

Persze megint volt akció, halál, sikolyok, és az ŰRCSATA - itt legalább sikolyok nem voltak -, de inkább ne olvassa el senki.

Értékelés: 3/10
A sorozat értékelése a három rész alapján: 4/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

C. S. Goto - A háború hajnala

C. S. Goto - A háború hajnala

(Dawn Of War 01.)

Cassern Sebastian Goto - Dawn Of War
(Dawn Of War 01.)  
Eredeti megjelenés: 2004
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2008
Hossz: 339 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

A Dawn of War nevű PC-s játék alapján született trilógia első kötetében Gabriel Angelosz, a Vérholló űrgárdista rend kapitánya nehéz feladatot kap: a Tartarosz nevű, hányatott sorsú bolygót kell megvédenie a Császár ellenségeitől. Véráztatta csatamezőkön kell átvezetnie harcosait, megküzdve orkokkal, eldákkal és a káosz erőivel, valamint egy ősi, sötét hatalommal, hogy végül nyomára jusson a Tartarosz rettentő titkának...

  

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Bajban vagyok ezzel a könyvvel, hiszen a sok sok kitalált világ közül az egyik legnagyobb kedvencem a Warhammer univerzum. Nehéz úgy írni egy benne játszódó könyvről, hogy ne legyek elfogult. 

Bő három éve halogattam a trilógia elolvasását, annyi rosszat hallottam róla olyanoktól, akik egyébként szintén kedvelik az ebben a világban játszódó könyveket, esetleg maguk is játszanak a Warhammer-univerzumban játszódó játékokkal, legyen az számítógépes (ami alapján például ez a sorozat is íródott), vagy táblás változataival, mint jómagam. Nem tartom magam szőrszálhasogató típusnak, aki mindenben direkt a hibákat keresi, de itt sajnos nem erről van szó. Lássuk.

A könyv majdnem első fele nagyjából minősíthetetlen volt. Többször majdnem szó szerint bealudtam rajta, pedig egyébként a 339 oldalból 320-on harcolnak, de lehet, hogy ez volt az egyik bajom pont. Szinte semmi nem történik az egész könyvben, ami lassítaná a történet folyását. Minden oldalon csata, csata, véré, vér, vér, ordítozás, halál. Ez persze kell egy Warhammer könyvbe, ezzel nincs is baj, de míg például a Gaunt Szellemei sorozatban Dan Abnett ezt meg tudta oldani, hogy élvezetes legyen (persze ismerek olyat, akinek azok a könyvek sem jöttek be), addig itt ez nem sikerült sajnos. 

Nincs a könyvben olyan karakter, akivel azonosulni tudnánk, megkedvelhetnénk, egyszerűen túl egysíkú a jellemábrázolás. Karakterfejlődés persze szóba sem jön (kivéve, ha ideszámítjuk a káosz rontását).

Tobzódhatunk viszont a galaxis majd minden jelentős fajában. Itt vannak ugye az emberek, akik nagyon hősiesek, mindent a Császárért és az elvekért (meg a Birodalmi Osztag, akik egyszerűen gyávák). Az orkok, akik nem akarnak semmit, csak harcolni, mégis az egész könyvben semmit nem érnek el egyáltalán, csak csaponganak erre-arra, szerintem ők sem tudják, mit keresnek a Tartaroszon. A káosz hívők szintén jelen vannak persze, de közülük sem emelkedik ki senki semmivel, persze a boszorkánymester igen a hatalmával, de ő is egysíkú karakter. A negyedik frakció, az eldák azok, akik megmentik számomra az egész könyvet, mert róluk, a hátterükről, a Biel-Tan mestervilágról legalább pár izgalmas(abb) részletet megtudhat a lelkes érdeklődő.

A fordításról: minek kell lefordítani a járművek és az egységek neveit magyarra? De most komolyan. Mennyivel jobb a Pengehátú nevű tank, mint a Razorback, vagy a Forgószél "katyusa", mint a Whirlwind? De ha már egyszer lefordítják, akkor ne legyen már a Dreadnought "lépegetőből" Titán!!!, ami egy szintén létező egységtípus az univerzumban, de nem egy kategória a kettő. Kb., mintha a mezőőrt Birodalmi Rohamosztagosnak (Star Wars) fordítanák le. A Dreadnought kb. 2x-3x akkora mint az Adeptus Astartes űrgárdistája, míg a Titan-nak a fegyvercsövének a kerülete akár 30 méter! is lehet. Na, ennyit a szívózásról, de ez nagy hiba! A másik nem olyan nagy, inkább csak bosszantó. Az orkok "tájszólása". Tudom, hogy az orkok így beszélnek a játékban, de ami angolul jól hangzik (pld.: You'ze da boss), az magyarul nem biztos, vagy nem így hangzik jól (lövőskaccok - shoota boyz, ütőskaccok - slugga boyz, harrckoccsi - wartukk, stb.). A "mérnork" az mondjuk tetszett! :D

A könyv felétől azért elragadja annyira az embert a vérszomj történet, hogy néhol már majdnem élvezni is lehet a sztorit. Persze szinte mondat közben van vége a regénynek, szóval túl kell még lenni a 2. és a 3. részen is, hogy kerek? történetet kapjunk végül.

Értékelés: 3/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

LFG

Könyvbagoly

Peter Straub - Koko I-II.

Peter Straub - Koko I-II.

(Blue Rose Trilógia 01.)

Peter Straub - Koko
(Blue Rose Trilogy 01.)  
Eredeti megjelenés: 1988
Magyar kiadás: Alexandra, 1988
Hossz: 762 oldal
Műfaj: horror, thriller
Fordította: Babits Péter

Tartalom:

Csak négyen tudták, mit is jelent a név.
Vietnami veteránok. Egy orvos. Egy ügyvéd. Egy hétköznapi melós. Egy író. Annyira különböztek egymástól, amennyire csak lehetséges – mégis, örökké egymáshoz láncolta őket egyetlen közös titok. És most valamennyien újra összefogtak a kutatásban, mely a Távol-Kelet temetőitől és fényűzésétől New York emberi dzsungelébe vezette őket… egy emberfeletti szellemet hajszolva, mely a rémálomba illő múltból emelkedett felszínre, hogy gyilkoljon és gyilkoljon és gyilkoljon…
Komplex szövésű mese, érzékletesen ábrázolt gonosz… Vérbeli horror! Igazi telitalálat… A KOKO magával ragadja olvasóját, és el sem ereszti!

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Nagyon röviden - ebbe aztán jól beleszaladtam, mint Koko áldozatai a pengéjébe. Az első fordulatnál kitaláltam az egész könyv poénját, ezért cirka 700 oldalt töltöttem el káromkodva, hogy a béna szereplők jöjjenek már rá arra az egészen egyértelmű következtetésre, amit kb. mindenki kitalált volna az elején, nem csak én. Ezért, mikor elértünk a nagy csattanóhoz, a nagy fordulathoz, csak megkönnyebbülést éreztem, hogy innen talán még lesz valami meglepő a könyvben végre (azt nem árulom el, hogy volt-e! :P)

Nem ez volt azonban az egyetlen gondom a könyvvel. Olvasás közben jöttem rá, hogy mennyire nem tetszik, hogy az író először bejelenti, hogy mi történt, aztán visszaemlékezésekkel 100 oldalon keresztül elmeséli, hogy hogyan. Ez a fajta felépítésű könyv/film nem jön be nekem, mert úgy érzem, nincs miért izgulni, és ezzel a lényegtől foszt meg a szerző. Azonkívül, a Koko cselekménye nem annyira bonyolult, vagy épp szerteágazó, ami indokolná a majd 800 oldalas terjedelmet. Fele ennyi oldalon keresztül talán még valami feszültséget is sikerült volna teremteni benne, így tömény unalom volt számomra szinte az egész. 

Peter Straub (1943- )

A szereplőkkel is meggyűlt a bajom, ugyanis 1-2-n kívül szinte semmilyenek voltak, érdektelenek. Nem sikerült megkedvelnem egyiküket sem igazán (akit igen, az persze meghalt). Jó részek is voltak benne azért, a helyszínek leírása, az ott folyó élet ecsetelése nagyon jó volt (az ázsiai és az amerikai részeknél is), abban a stílusban szívesebben olvastam volna többet is még.

A fordítás is hagy maga után némi kivetnivalót, olvasás közben a gyanús részeket összevetettem az angol verzióval, és sajnos látszott, hogy jó néhány szót - főleg káromkodásokat és hangulatkeltő szavakat - egyszerűen kihagytak a magyar kiadásból, szóval lehetséges, hogy aki teheti, jobban jár, ha eredeti nyelven olvassa el (persze ez nagyjából minden könyvre igaz, de ennél különösen).

Könyvet persze abba nem hagyunk, de hogy a második és a harmadik részét is elolvasom-e a sorozatnak, az igencsak kérdéses.

 Értékelés: 3/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Fiction Kult