Andrzej Sapkowski - A végzet kardja

Andrzej Sapkowski - A végzet kardja

(Vaják 02.)

Andrzej Sapkowski - Miecz przeznaczenia 
(Saga o Wiedźminie six short stories) 

Eredeti megjelenés: 1992
Magyar kiadás: PlayON!, 2012

Hossz: 312 oldal

Műfaj: fantasy

Fordította: Szathmáry-Kellermann Viktória

Tartalom:

Egy végzet, hat történet.
Nehezen lehet beskatulyázni ezt a kötetet, mert számos hagyománnyal szakít – de éppen ez teszi annyira izgalmassá. Egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. Minden elem megtalálható benne, amire egy jó könyvnek szüksége van: nyaktörő kalandok, humor, őrült szerelem, a sors szövevényei, páratlan nyelvezet és fantázia, valamit kulturális sémáink értő vizsgálata. Mindezt egy ismerős, meséinkből és hagyományainkból táplálkozó, fantasztikus ősi világba ágyazva, amely tükröt tart a mi századunknak.

Andrzej Sapkowski Tolkienhez mérhető író, még ha különbözik is tőle, hiszen szövegei határozottan közelebb állnak a mai valósághoz és magukban hordozzák a szlávok forróbb temperamentumát. Sapkowskit olvasva egyszerre találjuk magunkat valahol Tolkien világában, egy magából kifordult mesefilm vetítésén, a középkorban, Zagloba uramnál Sienkiewicz trilógiájában, egy közgazdaságtani szemináriumon, komor pogány szokások földjén és egy fekete krimi humorral megfestett háttere előtt.

A nyár közepén kezdtem közelebbi ismerkedésemet az Andrzej Sapkowski Witcher (Vaják) sorozatába tartozó könyvekkel. Kitörő lelkendezésemet az első kötetről és a vaják világán játszódó franchise alakulásáról (könyvek, filmsorozat majd PC-s játék) bővebben itt olvashat az érdeklődő.

Andrzej Sapkowski (1948 - )

Nem izgultam különösebben a második kötet előtt, hogy az író nem tudja tartani a saját maga által felállított normát és a könyv esetleg romló minőségével fog elborzasztani, hiszen ezt a válogatást előbb írta meg, mint az elsőnek kiadottat, de mivel ebben vannak Geralt - a főszereplő vaják - életének későbbi kalandjai, így nálunk már időrendileg helyesen jelenhettek meg a könyvek, ami szerintem jó döntés volt.

"...Ah, örülök, hogy találkoztunk. Itt, Novigradban, a világ közepén, a kultúra bölcsőjében és centrumában. Itt aztán a felvilágosult ember végre fellélegezhet!

- Talán menjünk fellélegezni egy utcácskával arrább - vetette fel Geralt a csavargóra nézve, aki összekuporodva és a szemét düllesztve épp a szükségét végezte a mellékutcában.

- Kezd ez a te örökös szarkazmusod idegesítővé válni."  

Az előző posztban leírtakat tudom szinte csak ismételni egyébként, hiszen a stílus a minőséggel együtt nem változott semmit. Geralt még mindig az a befelé forduló, hallgatag mutáns harcos, aki a becsületkódexét mindennél fontosabbnak tartja. Hivatásos szörnyvadász ő, de szerinte kérdés, hogy minden szörny halált érdemel-e illetve hogy ki a nagyobb fenyegetés az ember vagy a gonosz szörny, akit meg kellene ölnie. Elválaszthatatlan örök kapcsolatban - gyűlöllek-szeretlek típusúban - van egy igazán p.csa varázslónővel, akit én nagyon-nagyon utáltam bárhol jelent is meg, de hát ilyen a szerelem... bár ők legalább jól látták egymás - irtózatosan nagy - hibáit és azok ellenére is szerették egymást, ellentétben annyi béna romantikus történettel, ahol leszáll a rózsaszín felhő és onnantól olvashatatlan/nézhetetlen a sztori. Ezt az egy kis dolgot - Yennefert - tudom csak nagyítóval előpiszkálni, ha valami olyasmit keresek, ami nem tetszett 100%-osan.

"...Úgy jönnek a népek a sárkányra, hogy rossz nézni. Mint a hangyák. Ez már nem is hadjárat, hanem a korhány felé tartó gyászmenet. Én meg nem szeretek tömegben verekedni.

- Hagyd már, Kajmán. Mi van, sose mentél még sárkányra? A sárkányokra mindig így jön a tömeg, olyan mint a búcsúba', egész kis vándorbordély."

A sztorik ugyanis - mind a hat - nagyon tetszett. Talán egyiknek sem az lett a végén a megoldása, amit 1000 fantasy könyv elolvasása után várt volna az ember, vagy ha az is, valami kis csavar pluszban akkor is volt még benne. 

A dialógusok végig annyira jók voltak, hogy tanulni kéne belőlük más íróknak. A falusiak "falusiasan" beszéltek, ami nem azt jelenti persze, hogy hülyeségeket, csak nem körmondatokkal mondták el népi bölcsességeiket (vagy az egyszerűbbje bizony a hülyeségét), hanem ízes, vidéki nyelvezettel - megjegyzem, a fordító ismét csak remek munkát végzett -, ami magában is sok mulatságos részt eredményezett. A pallérozottabb szereplők - pld. a bárd - pedig úgy szőtte a mondatait, hogy az ember nem csodálkozott rajta, hogy a bugyik folyamatosan csúsztak lefelé, bármerre járt. :)

"...Tudod, Yennefer, nem szeretném megérni azt a percet, amikor megvalósul az eszméd az ember uralmáról, amikor a hozzád hasonlók megtalálják az őket megillető helyet a természetben. Szerencsére ez sosem fog bekövetkezni. Előbb mészároljátok le és mérgezitek meg egymást, dögöltök meg vérhasban és tífuszban, mert a mocsok és a tetvek, nem pedig a sárkányok fenyegetik a ti csodálatos városaitokat, ahol az asszonyok évente szülnek ugyan, de tízből csak egy újszülött él tíz napnál tovább. Igen, Yennefer, termékenység, termékenység és ismét csak termékenység. Foglalkozz inkább, kedvesem, a gyerekszüléssel, az sokkalta természetesebb elfoglaltság számodra. Az majd kitölti az időt, amit jelenleg ostobaságok terméketlen kigondolására fecsérelsz. Viszlát."

Az igazából elég klisés szereplők bármely fantasy regényben megállnák a helyüket - sima nyelvű bárd, hallgatag harcosok, törpe szerencsevadászok, kiismerhetetlen varázslók, félszerzet kereskedők, útonállók, orgyilkosok -, nem ezért lehet azt mondani, hogy a szerző kiforgatta a zsáner kliséit, hanem eme szereplőknek - persze főleg a fő(bb) szereplőknek - bizonyos szituációkban adott meglepő reakcióik, cselekedeteik, választásaik miatt. Szinte soha nem az történik ugyanis, ami egy "normál" fantasyben majdnem biztos, hogy megtörténne ugyanabban a helyzetben, és ez a legjobb dolog a könyvben!

Próbáltam, de nem szeretnék kiemelni egy novellát sem, mint ami jobb, mint a többi. Szinte egyiknek sem az lett a vége, amire a konfliktushelyzet ismertetése után azonnal számítana az olvasó. Mindben volt egy csomó jelenet, amikor hangosan kellett felnevetnem, de a mélyebb mondanivaló sem hiányzott egyikből sem. Főleg a sorsszerű, "eleve elrendelés" valós voltáról és a szabad választás szabadságáról, a kötelességről vagy a becsületről beszélgettek a szereplők és az erkölcsi tanúságot általában mindegyikük megértette (vagy beleverték, esetleg belehaltak - ahogy egy jó fantasyban néha illik is).

"...Ne tanítson engem beszélni - düllesztette ki büszkén hasát a törp. - Én már akkor követségbe jártam, amikor maga még kummának mondta a krumplit és zümmének a legyet."

Tetszett a könyv borítója - az új lengyel (?) változaté is ugyanez -, jó hogy illeszkedik dizájnban az első részhez, de mit keres ott az a (törpe?) harcos a kétkezes karddal? Ki ő? Senki hasonló sincs egyik novellában sem. [És a könyv hátulján lévő - a játékból vett - képhez hasonló sincs a könyvben sehol.]

A történetekben kicsit kevesebb volt most a folklóros áthallás, a népmesék kiforgatása (volt azért egy-kettő), de lehet, hogy csak én nem ismertem azokat a szláv történeteket, amiket egy-egy novellájába beleszőtt Sapkowski. 

Kíváncsi vagyok, hogy amikor a tervek szerint még idén (?) kijön végre az első teljes Vaják regény a pentalógiából (Tündevér lesz a címe), az mennyire viseli majd magán a novellákban nagyon jól működő stílusjegyeket, vagy hogyan változik meg esetleg a szerző stílusa? Én nagyon várom! Sapkowski iszonyú nagy!!! [Egyik novella sem a Witcher 2. történetét dolgozza fel, pedig én úgy rákészültem már, hogy az intróban látott királygyilkosra vadászik Geralt! - Esetleg valamelyik könyv majd erről fog szólni, vagy a PC-s játék második része egy új Witcher-történet?] 

  

A könyvért külön köszönet a PlayON! kiadónak!

Értékelés: 9/10

Hát ez egyszerűen nagyon király!!! :D

Andrzej Sapkowski - Az utolsó kívánság

Andrzej Sapkowski - Az utolsó kívánság

(Vaják 01.)

Andrzej Sapkowski - Ostatnie zyczenie
(Saga o Wiedźminie 01. - "The Witcher 01.")
Eredeti megjelenés: 1993
Magyar kiadás: PlayON Magyarország, 2011
Hossz: 287 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Szathmáry-Kellermann Viktória

Tartalom:

Ismert mítoszokból és mondákból ihletet merítve Sapkowski művészi formába önti kard és mágia központú történeteit. Geraltról szóló történetei bővelkednek lélegzetelállító kalandokban, fanyar humorban, szenvedélyes szerelemben és rejtelmes sorsokban, miközben görbe tükröt tartanak modern életünk elé, és a Közép-Európára oly jellemző cinizmustól sem mentesek.

Sapkowski hőse nem a fantasykre oly jellemző Conan-féle tesztoszterontól csöpögő agresszív macsó figura. Harcos és mágus, ki a fantáziavilág erkölcsi és természeti egyensúlya felett őrködik. Az ismerős, de mégis kifordított történetekben strigákkal küzd, átkokat tör meg vagy konfliktusokat próbál elsimítani – megfelelő fizetség ellenében. Geralt egy két részes (szerintem 3) novelláskötet és egy öt kötetes saga hőse.

2007 tavaszán - akkor még én is mint (éppenhogy) aktív PC-s RPG játékos - figyelhettünk fel itthon egy kiadás előtt álló játékra, ami a hangzatos The Witcher címen futott. Az előzetesek, háttérképek, videók annyira jó játékot sejtettek, amik hamar a figyelem középpontjába repítették a programot.

Akkor, még a játék megjelenése előtt a sajtó (és a játékosok) érdeklődését a játékra irányítandó, valaki - gondolom a kiadó, de most ha megfeszülök se találom sehol a neten - leközölt egy interjút a játék világa mögött álló íróval - Andrzej Sapkowski-val -, amit volt szerencsém olvasni. Ebből szépen kiderült, hogy Sapkowski egy hazájában (Lengyelország) és angol nyelvterületen egy rendkívül népszerű fantasy szerző, akinek sok műve jelent már meg. Ezen művek közül legfontosabb a The Witcher (lengyelül Saga o Wiedźminie) sorozat, ami nyolc részből áll, amiből három novella-gyűjtemény.

Andrzej Sapkowski (1948 - )

Az interjú során kiderült, hogy Sapkowski nem egy középszerű író. Hangulatos világán játszódó több írásáért kapott több díjat is. A witcher (magyarul vaják) világán játszódó műveiben a közép- és kelet-európai mitológiát és középkori, falusias - praktikus - gondolkozást, látásmódot sikeresen vegyíti a fantasy regényekben elengedhetetlen kalandokkal, akcióval miközben a humort is gyakran használja írói eszközként. Könyveiből filmet (The Hexer) és sorozatot (The Hexer) is készítettek a lelkes lengyelek - de sajnos sikerült megbuktatniuk ezeket a projecteket.

Az mindenesetre látszott, hogy jó dolog fő a CD Project RED üstjében. Később kölcsön is kértem valami haveromtól a játékot, el is töltöttem vele 2-3 órát, aztán abba kellett hagynom - már nem tudom miért, de nem a játék hibája miatt - és sokáig ennyi közöm volt Sapkowski világához. (A könyv olvasása alatt azért eszembe jutott ám, hogy az intro az nagyjából az első novella volt, de azt nem tudom, hogy a játék és a könyv végig ugyanazon a szálon mozog-e, valószínűleg nem, de ez akkor is nagyon jópofa élmény volt.)

Szerencsére nem tőlem függött a játék nemzetközi vagy hazai megítélése - pedig Magyarországon szinkronosan jött forgalomba -, mert a megjelenése után hamar kultikus magasságokba emelkedett szerte a világon. Jött a konzolos verzió is belőle, majd évek múlva a második rész és valamikor a remélhetőleg nem túl távoli jövőben a harmadik is elkészül, szóval mondhatjuk nyugodtan, hogy a siker azóta is töretlen.

Az első Vaják könyv magyar megjelenésére viszont egészen 2011-ig kellett várnunk, de a lényeg, hogy kijött - sőt nemsokára megjelenik a folytatása is (A végzet kardja). Tavaly nem éreztem kedvet a könyv elolvasásához - [Mindegy, megírom, "kipanaszkodom" magamból: Szóval főleg a SOROZAT címe miatt. Vaják. Ez meg mi a túró akar lenni de komolyan? Egy vaja, vagy sok vajákok? Már a hangzása is olyan... nem is tudom pontosan, de rohadt béna. Az angoloknak meg jutott a badass Witcher. Ebben van erő, a mienk inkább röhejes. Nem tudom, kinek az agyszüleménye volt, de mivel így úgyse jelent semmit magyarul (a vajákos ugye kicsit más, mint Geralt), akár a witchert is megtarthattuk volna.]

Klikkre hatalmas a kép!

De vissza Az utolsó kívánsághoz. A kiadó úgy döntött, hogy először a novellásköteteket hozza el a magyar olvasóknak, amivel nekem - lévén szeretem a novellákat - semmi problémám nem volt, más kérdés, hogy ezzel kissebségben vagyok olv-társaimmal szemben. Azt sem igen tudom hová tenni, hogy az, hogy ez egy novella-füzér, sehol nincs feltüntetve, így aki komplett regényt vár, csalódhat, aki meg főleg novellákat szeret olvasni (van ilyen?) az meg nem veszi észre.
Ezért jegyzem meg külön, hogy a sorozat folytatása - A végzet kardja - is novellafüzér lesz!!!

Engem kicsit megkavartak ezek a lengyel címek, de kibogarásztam azért, hogy mi hogy van sorrendben. :)

A novellás válogatások:

1990 - Wiedźmin (The Witcher) - 5 novella (amiből 4 megjelent újra Az utolsó kívánságban, egy pedig a Something Ends, Something Begins-ben)
1993 - Ostatnie życzenie (The Last Wish - Az utolsó kívánság) - 7 novella
1994 - Miecz przeznaczenia (The Sword of Destiny - A végzet kardja) - 6 novella
2000 - Coś się kończy, coś się zaczyna (Something Ends, Something Begins) - ("elvileg" 8 novella)

A könyvsorozat:

1994 - The Witcher 01. - Krew elfów (Blood of Elves)
1995 - The Witcher 02. - Czas Pogardi (The Time of Contempt)
1996 - The Witcher 03. - Chrzest ognia (Baptism of Fire)
1997 - The Witcher 04. - Wieża jaskółki (The Tower of the Swallow)
1999 - The Witcher 05. - Pani Jeziora (The Lady of the Lake)

És hogy miért foglalkoztam ennyit a részek pontos sorrendjének felállításával? Könnyen rá lehet jönni. Reméltem én, hogy jó lesz, hiszen nem hiába alakult ki masszív rajongótábor a játék és a könyvek körül is. Sapkowski biztosan tud valamit, de mélyen legbelül szerintem azt vártam, hogy a közepesnél - remélhetően - jobb, de sima, egyszerű fantasy könyvecske lesz, ami ha nem is tizenkettő egy tucat, de az átlag felhozatalból nem igazán emelkedik ki. Erre, ami a könyv lapjairól rám vetette magát, nem számítottam. Ez egész egyszerűen szenzációsan könnyed és szórakoztató volt.

"...Nem vagyok én szentéletű remete, nem csak jót cselekedtem az életben. De ha választanom kell az egyik és a másik rossz között, jobb szeretek egyáltalán nem választani."

Igazából persze olvastam már olyan könyvet, ami a hozzánk közeli mitológiai alakokat, népmeséket vette alapul, sőt az utolsót nem is olyan régen, és nagyon tetszett is (Marija Morevna és a Halhatatlan), de míg az inkább irodalmiságával, nyelvezetével, szürreális látásmódjával hódított, addig itt - bár nyelvezete ennek is élvezetes - főleg a hangulat és a szereplők - és legfőképpen a szarkasztikus, irónikus humor - tették a regényt felejthetetlen élménnyé számomra.

"...a sötétségből előhúzta a vaskos kötet mögött rejtőző, szalmával körbefont, hasas palackot.

– Ohhó! – A bárd szemmel láthatóan felvidult. – A bölcsesség és az ihlet, úgy látom, még mindig ott lakoznak a könyvtárak mélyén."

A többi fantasy regényből ismerős fajok itt is megvannak (elf - Aen Seidhe (a kelta mondavilágból), törpe), és szörnyűséges ellenfelekben sincs hiány, ám a vaják(ok) haldokló világán - igen, a vaják egy darab embert jelent -, ami a Föld egy alternatív/párhuzamos verziója lehet (vagy esetleg majd kiderül, hogy ez is a Föld távoli jövőjében játszódik, mint a Tövisek hercege vagy Jack Vance Haldokló Föld ciklusa például?), a Nap káros sugarai (UV?) ríkatókra, ruszalkákra, vargányokra, strigákra, lesikre, kikimorákra, vipprákra, marákra, alpokra, brukszákra, acsákra, éhínekre vagy rémsáskákra sütnek.

"...A szörnyeteg a lépcsőn megfordult.

– És mi lóbálódzik a nyakadban, vendég? Miféle dolog ez?
– Nézd meg magad.
A szörnyeteg a kezébe vette a medaliont, és a szeméhez emelte. Geralt nyakán a lánc kissé megfeszült.
– Nem vág valami szép pofát ez az állat. De mi ez?
– Céhjel.
– Ahá, biztos koloncok gyártásával foglalkozol."

A Ríviai Geralt - a történetek főszereplője - a vajákok közé tartozik (gyerekkorukban a szüleiktől elvett harcos-varázslónak nevelt, mutációkkal átalakított félemberek), akiknek feladata az embereket háborgató fentebb felsorolt szörnyek irtása. Tántoríthatatlan igazságérzetére és lelkiismeretére van bízva, kit ítél szörnyetegnek - a rémet-e vagy az embert -, ezért - és nem éppen ortodox munkamódszereik miatt - a vajákok rendje enyhén szólvan nem minden ember szemében számít nagy kedvencnek.

Geralt a hét történet alatt találkozik (vagy felemlegetik neki) gyermekkori esti meséink legfontosabb alakjaival (Aranyhajjal, Hófehérkével és a hét törpével - és a mostohával, a szépséggel és a szörnyeteggel, Hamupipőkével - és a szerelmes herceggel, a híd alatt lakó trollal, majd magával az ördöggel, akit annyi sok Magyar népmesében tesznek lóvá a rátermett parasztgazdák).

Ezek az esti mesék megírásukkor, feljegyzésükkor (Charles Perrault 1628-1703) korántsem voltak még annyira gyermekbarátok, mint amit Walt Disney csinált belőlük később. Sötét történetek voltak ezek, amelyeknek sokszor egyáltalán nem lett boldog befejezése. [Erről bővebben itt - már linkeltem egyszer, de nagyon jó írás!]

"...Renfri hangjában volt valami nagyon különös. Valami, ami a tűzvész kardélen vöröslő visszfényét, a meggyilkoltak üvöltését, lovak nyerítését és a vér szagát idézte fel benne."

Sapkowski biztosan az eredeti változatokat kedveli jobban a lebutított variánsokkal szemben, és úgy gondolta, ő még ezeken a már-már horrortörténeteken is tudna még egyet csavarni, vagy a szereplőket árnyalni. Ezért a jó és a rossz - mára már szinte kőbe vésett - szereposztásokat teljesen figyelmen kívül hagyva, a mese mondanivalójának, esetleges tanulságának felrúgását oly tökéletesen elvégezte, hogy valóban sikerült a nagy klasszikus meséket teljesen kiforgatnia önmagukból. Ehhez hasonló verziókban biztosan senki nem olvasta még ezeket a történeteket - esetleg akik látták ezeket a filmfeldolgozásokat, azoknak lehet - talán - egy kis sejtésük, hogy milyenek lehetnek ezek a kifacsart verziók. (Például: Hófehérke - A terror meséje) - Bár a könyvben nem horrorisztikus semmi, a csavar nem ebbe az irányba fordul a jelen esetben.

"...rögtön idecsődült néhány agyament meg kóbor lovag, még egy pásztorlegény is. Mindenki ismerte a környéken azt a kretént, nyugodjék békében. A striga meg jól van. Épp csak annyi, hogy időnként felfal valakit. Hozzá lehet szokni. A hősökből meg, akik vissza akarják varázsolni, legalább annyi hasznunk van, hogy a beste még ott helyben telezabálja magát, és nem kóborol az udvarházon kívülre."

A novellás szerkezet miatt persze Geraltról (és a többi szereplőről) sem tudunk meg túl sokat, ráadásul alig beszél pár szót, hiszen általában mogorva egy fickó, ez a szófukarság mégis inkább előnyére válik a könyvnek, hiszen így a kalandos részek mellett csak a humoros beszólásokra van hely és idő - de arra minden egyes írásban. (Van, ahol 2-3 karakter szövegén is szó szerint szakadtam a vonaton. - Égő volt!) :)

"...Úgy néz ki, urak, mint az ördeg, az ördeg, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Honnan jött? A semmiből, na. Zsipsz-zsupsz, piff-puff, oszt’ nézem: ördeg. Ártani meg igazándiból túlságosan nem árt az nekünk. Olyan is van, hogy segít."

A szóhasználat a könyvben néhol hogy úgy mondjam szabados (szerencsére), de sehol sem túl trágár ok nélkül. A fordítás nekem tetszett, látszott, hogy jó pár régies szót ki kellett keresni a fordítónak az emlékezete poros polcairól (a "vaják"-ról meg ő pont nem tehet gondolom). A beszélő nevek is jól sikerültek (Derzsidomb, Léprigó), pedig itt szoktak nagy sületlenségek kialakulni néha. A játékon ugyan ott a nagy 18-as gyerekvédő vörös négyszög, de a könyvben igazából semmi olyan nincs, amitől védeni kellene a fiatalabb olvasókat, szóval nyugodtan.

"...Egy lovag seb nélkül, az fasz, nem lovag."

[Volt egy szó, amit bevallom sosem hallottam még, mégpedig a volapük(ön), aminek utána néztem, hogy mi a fenét jelenthet, esetleg nyomdai huba-e? Hát nem. Szuper-geek-adat! A volapük az első mesterséges nyelv, amit 1879-ben találtak ki, és jelenleg 19 ember beszéli! :D - Itt több adat van róla!]

"...Annyira vagy te horgász, amennyire a kecske segge trombita."

Mikor lesz már 16-a és jön már a folytatás? Még a játékhoz is megjött a kedvem PC-n! ;-)

A könyvért - és a megkeresésemért is - még egyszer köszönet a kiadónak!

A második résznek nagyon durván jó az intrója!

Értékelés: 9/10

Catherynne M. Valente - Marija Morevna és a Halhatatlan

Catherynne M. Valente - Marija Morevna és a Halhatatlan

Catherynne M. Valente - Deathless
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 370 oldal
Műfaj: fantasy, mágikus realizmus, folklór, szépirodalom, mythpunk
Fordította: Kleinheincz Csilla

Tartalom:

Marija Morevna gyerekkorában tanúja lesz annak, ahogy madárból emberré változott jóképű fiatalemberek feleségül veszik a nővéreit. Amikor pedig lassan feltárul előtte az orosz mítoszok láthatatlan világa, érte is eljön Halhatatlan Koscsej, hogy nagy hatalmú mesebeli lények és törékeny emberek játszmájának, sodró lendületű történetének részese legyen.  

A kiadónál dolgozókon kívül valószínűleg kevés ember várta nálam jobban, hogy az Ad Astra által jóelőre beharangozott könyveket végre a kezében tarthassa. Messziről látszott, hogy igényes művek értő kezek közé kerültek náluk. A könyvek élőben is nagyon szépek - bár igaz, hogy nem keményborítósak, amit mindig megjegyzek, amikor csak tehetem -, és az áruk is a magyarországi átlagár alatt maradt. (Aki tudja, mesélje már el, mert érdekelne, hogy a 370 oldalas és az 570 oldalas könyv hogy kerülhet ugyanannyiba? Nem kerül többe a nyomdai előállítás, ha a könyv több íven terpeszkedik el? - Gondolom ez a haszon rovására ment, szóval azt hiszem megelőlegezhetjük a kiadónak az "olvasóbarát" jelzőt.) Könyveik a mostanában divatossá vált kartonált (vissza behajtott borítójú) kiadásban jelentek meg, és nagy örömömre ez a sokszor céltalan fülecske rövid életrajzot és fényképet is tartalmaz a szerzőről, ami kis dolog ugyan, de nekem más kiadványokból mégis szokott hiányozni, szóval piros pont. A könyvek lapjai hófehérek, jól olvashatóak - de azért megjegyzem, hogy a sorok nagyon bent kezdődnek, ahhoz, hogy igazán kényelmesen széthajtva lehessen olvasni. Én ugyanis inkább a kezemet törném le, minthogy a könyvgerinc megtörjön. (Ennél a könyvnél ezt végül sikerült elérni, de már előre félek, hogy vajon a A felhúzhatós lány is gyűrődésmentes marad-e.)
Külön öröm, hogy könyveiket elektronikusan - féláron! - is elérhetővé tették. Megemlítésre méltó, hogy végre helyesírási szempontból is kiemelkedő kiadványt olvashatunk. Konkrétan négy hibát vettem észre csak - ez kiemelkedően jó szám!

Kleinheincz Csilla fordítása - laikusként - frenetikusan jól sikerült. Mondom ezt azért, mert a könyv, bár a műfaji besoroláshoz odaírtam, hogy folklór (mese), de brutálisan nehéz nyelvezetű (nyilván az elején, amíg meg nem szokja az ember fia az írónő stílusát). Ez főleg a szláv (orosz) szavak folyamatos szövegbe keverése miatt van így, de egyébként a "normális" mondatok is igénybe veszik az olvasó agykapacitását, hogy a szürreális, mesébe illő leíró képeket felfogja és a könyv valóságában a helyére tegye (magyarul, sokszor kapjuk a fejünkhöz a kezünket és kiáltunk fel, hogy "Most meg mivan már megint?" - :D )

Marija Morevna egy 6 éves kislány a cári Oroszországban, mikor legidősebb testvérét elveszi egy madárból férfivé alakuló ember. Ebben az időben a városi-értelmiségi családból származó kislány feje felett a történelmi-politikai rendek éveken keresztül tartó követhetetlenül gyors változásai zajlanak, kilakoltatások, nélkülözés, munkanélküliség, politikai tisztogatások folynak, de ebből ő szinte csak annyit fog fel, hogy egyre másra viszik el mellőle a madarak a testvéreit, de mivel a Párt még 11 családot a házukba költöztetett, egyre kevesebb a hely otthon, és ő is várná már, hogy egy madár elvigye őt messzire.
Hamar kiderül számára, hogy ő másként látja a valóságot, mint a többi ember, ő a "meztelen világ"-ot érzékeli, amit nem torzítanak el a társadalmi normák, beidegződések.

"...A házasság kevés tanút visel el."

Catherynne M. Valente (1979 - )

Az olvasó a történet előrehaladtával megismerkedik az orosz mesevilággal és az ezeket benépesítő lényekkel. (Ezekről nem sokat tudok, de régen olvastam egy Lebegő (vagy Száguldó) palota című vaskos, nagyalakú csodás orosz népmesei gyűjteményt és abból folyamatosan be-beugrottak részek, szereplők.) Találkozunk a változó idők szavát meghalló, kommunista egységfrontba tömörült házimanókkal, Baba Yagával a gonosz boszorkánnyal, az Óra Hosszának cárnéjával, Víjjel a Halál cárjával és magával Halhatatlan Koscsejjel is, az Élet cárjával, valamint annyi de annyi más klasszikus orosz mesefigurával, hogy hiba lenne külön mindet felsorolni (azért legnagyobb kedvencemet az allegórikus Fagy tábornokot még csak megemlítem). Ebben a könyvben természetesen mind modern (1910-50-es évekbeli) formát öltenek. A  valóságunk történései azonban Koscsej mesebeli birodalmában (Bujánban) is éreztetik hatásukat.

"...Én élvezem a keserűséget - a tapasztalat adja. Annak az előjoga, aki valóban élt. Neked is meg kellene tanulnod élvezni. Végtére is, amikor minden egyéb elfogyott, keserűség akkor is bőséggel akad."

Valente stílusa egyszerre lenyűgözően kacifántos, hosszú körmondataiba és leírásaiba könnyen belebicsaklik az ember szeme, de közben meseszerűen könnyed is marad. Ezt a látszólagos ellentmondást sokszor az írónő finom humora, szinte költői előadásmódja (Valente ugyanis több verseskötetes [5] költőnő is, sőt egyéb műveivel már több nemzetközi díjat [HUGO, Locus, Mythopoeic, Andre Norton, Tiptree, World Fantasy, Rhysling, Spectrum] is nyert, vagy legalábbis jelölt volt) oldja fel teljesen, bár egy jó 50-100 oldalt el kellett olvasnom, mire teljesen megszoktam ezt a szimbólumokban tobzódó, szürreális, az általunk megszokott és ismert mesevilágot fejtetőre állító stílust (sztálinista koboldok, meggyőződéses Párt-tag sárkány) és elbeszélő módot, utána azonban... egyszerűen csodás volt. Ne higyje azt azonban senki, hogy a könyv túlságosan harsány, vidám lenne, sokkal inkább melankólikus, depresszív, töprengő hangulat jellemző rá végig, de persze a háborús részek környékén méginkább.
Itt megjegyzem azért, hogy jópár lábjegyzetet szívesen vettem volna, mert rengeteg tipikusan orosz kifejezés, szó teljesen ismeretlen volt számomra, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok fiatalabb - akár az "átkosban" még meg sem született -  olvasó szintén így lesz vele.

A könyv a szó szerinti tartalmától természetesen súlyosabb dolgokról is szól, első helyen természetesen a női-férfi kapcsolatokról, a köztük lévő állandó küzdelemről (ez milyen igaz), a szabad akaratról, a szerelemről, a háború borzalmairól és a hatalomról. Az életről.

"...Ahogy lenyeled a tehén nyelvét, egy pillanatra gondolkodj el azon, milyen különös és szent dolog valaki más nyelvét megenni. Ellopni tőle a beszéd, a holdra bőgés, a borjú szólításának hatalmát. Hogy méltó légy erre az ételre, ügyelned kell a saját szavaidra, csak azt szabad kimondanod, ami bölcs és okos, nehogy a te nyelved is így végezze, egy gazdag ember tányérján. Persze a gazdag embereket megritkította a Párt, de a második dolog, amit ma éjjel megtanulhatsz tőlem, ez: a városi koboldoknak talán bizottságot kell összehívniuk, hogy szétosszanak egyetlen szem burgonyát, de az erősek és kegyetlenek még mindig a dombon üldögélnek, vodkát vedelnek, fekete bundát viselnek és vödrével szürcsölik a borscsot, akár a vért."

A könyv az írónő szerint a mythpunk stílus (első?) képviselője, és a netes közönség Gaiman könyveihez hasonlítja a mesebeli alakok szerepeltetése miatt. Biztosan igaz, de nekem egyértelműen Susanna Clarke zseniális (HUGO, Locus, World Fantasy, Mythopoeic-díjak 2005 és Nebula-díj jelölés 2006) A hollókirály című művét juttatta az eszembe stílusával, igaz abban az angolszász folklór elevenedik meg, nem az orosz és persze a mondanivalója is más, de egyébként a hangulata kopp hasonló. [Most látom, hogy csak 75%-os a moly-on, ami szégyen (nyomtam is rá egy 10-est gyorsan).]
Nos biztos vagyok benne, hogy a Marija Morevna és a Halhatatlan is ragyogóan alkalmas lesz arra, hogy megossza olvasótáborát. Tizennégy éves koromban, mikor elkezdtem fantasyt olvasni, lehet, hogy a kukában landolt volna (pedig még sárkány is van benne), szóval tényleg nem való mindenkinek, mégsem féltem attól, hogy nem alakul ki körülötte masszív rajongótábor hazánkban is..

"...Nem létezik jó feleség vagy jó férj. Csak olyanok, akik kivárják, míg eljön az idejük."

Kinek tudom ajánlani akkor jó szívvel? Olyan irodalmi kalandoroknak, akik értékelik - és epedve vágyják - az újszerűt. Nagyjából azoknak - leszámítva a vallásos témát -, akiknek tetszett A rizs és a só évei, ami hasonlóan haladó olvasási felfogást kívánt meg.

A könyvért külön köszönet az Ad Astra Kiadónak!
A könyvből részletet olvashatsz itt!

Értékelés: 9/10

Linkek:
Catherynne M. Valente
Wikipedia
Moly
Goodreads