Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Lakott sziget

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget

(Kammerer trilógia 01. / "Delelő univerzum" 05.)

Arkady Strugatsky and Boris Strugatsky - Обитаемый остров
(Максим Каммерер 01. / The Noon Universe 05.)
Eredeti megjelenés: 1969
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2009
Hossz: 348 oldal
Műfaj: sci-fi, disztópia
Vásárlás: 
Booker 
Fordította: Weisz Györgyi
Vendégblogger:
MrBloodBunny

Tartalom:
A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni.
Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat.
Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén?
A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is.

Jó napot.

Nos, ezen leírás megalkotója (én) nem Profundus Librum. Egy vendég vagyok, egy idegen baktérium, aki viszont nem kéretlenül fertőz itten, hanem P.L. kérésére. Szóval, ha bárki észreveszi, és mondjuk sérelmezi azt, hogy jelen írás stílusa és színvonala el(marad)tér az eddig megszokottól, az a számlát kéretik a Könyvtáros kollegának benyújtani.

Arkagyij (1925 - 1991) és Borisz Sztrugackij (1933 - )

Kezdjük  Arkagyij és Borisz Strugackij-jal/val(?): első közös élményünk sok-sok évvel ezelőttre tehető. Ekkor láttam ugyanis a Tarkovszkij által rendezet Stalker címet viselő mesterművet. Azóta számtalanszor újranéztem, és máig is az egyik (ha nem A?) kedvenc sci-fi mozim (jó, tudom, hogy TV film, de a "sci-fi" és a "film" szavak egymás után leírva hülyén veszik ki magukat). Később persze megtudtam, hogy a cucc alapja egy könyv, a Piknik az árokparton (Roadside Picnic, 1972). Kerestem, kutattam, rengeteg kereskedőnél, kiadónál próbáltam beszerezni, de mára már bizonyos vagyok benne, hogy ez a regény egész egyszerűen nem létezik. Olyan, mint a Mikulás, akivel gyermekkorunkban hülyítettek minket. Vagy talán találóbb a Szent Grál- vagy az Atlantisz-, esetleg az Eldorádó analógia: nagyjából mindenki tudja miről van szó, kb. mindnyájan ismerjük a történetüket, a szereplőket, készültek róla filmek, de valójában még senki nem látta, érintette, szagolta, nyalogatta ezen misztifíciumok egyikét sem. 

Legutóbb, a "Galaktika szépe" fotópályázaton (a nyilvánvalóan elcsalt első helyezésünk helyetti) második helyezésünk alkalmával próbálkoztam be a Galaktikánál:
- Gratulálunk. Az ezüst is szépen csillog. Mely könyv legyen?
- Sztrugackij: Piknik.
- AZ NINCS!
- Sztrugackij: Sziget.
- AZ VAN! JÓ SZÓRAKOZÁST.
Komolyra fordítva, a galaktikás lányok fiúk nagyon kedvesek voltak, és azóta még inkább biztos vagyok benne, hogy a keleti blokk szkifi írói igazi géniuszok.
Nos, aki szerint egy hosszú, terjengős és a bemutatandó téma szempontjából irreleváns előszót zár le ezen mondattal (hál'Isten), ők nyilván nem olvasták még Stanislaw Lem: Az Úr Hangja művét. Végre jöjjön hát maga A könyv.:
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott Sziget 

"...ha ehető vagy egy idegen bolygón, magad sem halsz éhen."

Nagyon nehéz bármit is írni ezen regényről spoilermentesen, de megpróbálom. Szóval, 2157-et írunk, az emberiség aranykorát éli. Az új, és tökéletesített Neveléselméletnek hála nincs többé háború, éhínség, kapzsiság, jóval környezettudatosabban, más szemlélet mentén élünk. Az orvostudomány forradalmi áttöréseinek hála nincsenek többé beteg emberek, nincs az a kórság, ami bárkit is ledönthetne a lábáról. Sőt! Az emberi test és agy eddig rejtett erőforrásait is ki tudjuk immár aknázni. Megkezdődik a Kozmosz benépesítése, mely ilyen testi, szellemi és technológiai képességek birtokában gyakorlatilag rutinfeladattá satnyul. Egy ilyen erős, rendkívül szimpatikus, gyermekien naiv fiatal felfedező, Makszim Kammerer regényünk főhőse. Oppá! Jut eszembe. Betiltott regényünk főhőse. 1969-ben készültek el vele  az Sz. fivérek, de a cenzorok jó kétévnyi munkájukkal tudták csak "kiadható" formára csiszolni a könyvet, mely így csak '71-ben látott napvilágot. De hát miért is tiltottak be egy olyan könyvet, melyben az emberiség, és a Föld maga egy csudálatosan jó, szép hely? Valószínűleg azért, mert már a kor cenzorai sem voltak olyan ostobenkók, hogy ne lássák meg a nyilvánvalót: a Lakott sziget (Makszim nevezi így a bolygót ahová lezuhan) minden velejárójával, borzalmával, társadalmi betegségeivel, anyabolygónk - akkori és mostani - metaforája.

Mak Szim (újdonsült barátai nevezik így, mivel a Kammerer névvel nem tudnak mit kezdeni) ártatlan szemén keresztül ismerhetjük meg ezt a világot, az ő utazásai, "kalandjai", felfedezései által látunk bele egyre mélyebbre ezen visszataszító, nyomorúságos, statáriális rendőrállamba, melynek az abszolút kontroll az alapja. A legutóbbi atomháború romjaiból újjáépülő, szegény, apatikus társadalmat az Ismeretlen Atyák tartják egyben vasszigorral, és a minden lakosra kiterjedő és hatással bíró manipulatív eszközökkel: TV-, rádió-propaganda - propaganda, propaganda - és legfőképp a "tornyok" segítségével. A másként gondolkodókat (és úgy egyáltalán a gondolkodókat) elfajzott korcsoknak tekintik, üldözik és megbélyegzik, ahogy a regény írásának idején - és természetesen ma is - teszik mindenhol e glóbuszon. Fura, olykor veszélyes szerzetek, mutánsok, ellenségek és barátok, de többnyire félrevezetett és megtévesztet emberek lakják ezen groteszk világot. Makszim erkölcsileg és morálisan magasan mindenki felett áll, ő nem érti az öldöklést, és őt sem értik, mit nem lehet az öldöklésen érteni és magasztalni?

Fain kis világ ugye? No azért nem kell automatikusan kisatírozni a "Mit szeretnék még halálom előtt elolvasni" listáról a franciakockás ánégyesből. A téma valóban nem túl vidám, de a részletesen kidolgozott, érdekes és hihető karakterek, a sztori, a forma és a lebilincselő tartalom miatt senkinek sem fog visszajönni a vacsora. Ugyan fullasztó a légkör, de parádés a sztori és a stílus. Ez utóbbit elsősorban Weisz Györgyi nagyszerű és profi fordításának köszönhetjük. A könyv magával ragad. A nagyszerű történetvezetésnek hála letehetetlen. Legalább is számomra. Az a fajta olvasmány ez, melynél az ember ha eléri a negyvenedik oldalt a fejéhez kap, hogy "áhhááá! szóval a huszadik oldalon ez meg ez, ezért és ezért történt úgy ahogy!! gyihhá, gyerünk tovább!"

Obitaemyy ostrov 1-2 BD

Meg kell emlékezzünk a megfilmesítési kísérletről is. Én főleg a filmekkel... rossz filmekkel szoktam elb***ni az időmet, ezen szubzsáneren belül is az olyanokkal, amiben igen nagy potenciál rejlett, de valami (hát ez a "valami" általában meglepő módon a mohó kaparintásvágy szokott lenni) miatt katasztrófa lett a vége. Sajna a kétrészes filmadaptáció (első és második rész), nincs mit kertelni, nem lett jó. Aki nem olvasta a regényt, annak talán élvezetes lehet, mivel: orosz film, már-már Terry Gilliam-féle abszurd víziókkal, masinákkal operáló, valóban nagyon látványos, akciódús film, a színészek is többé kevésbé hitelesen játszanak - főleg Makszim - de sajnos hiányzik belőle az az atmoszféra, mely a regényt a legnagyobbak közé emeli. Talán ha más rendező jut lehetőséghez, vagy ha trilógiát forgatnak (mert bizony rengeteg, RENGETEG lényeges dolog/történés/információ valahogy eltűnt az adaptálás folyamán), vagy ha TV sorozatot gyártanak, lehet jobban járunk. Bár nem tudom hány kiadó vagy csatorna lelkesedne egy olyan műért, mely épp az emberek tudatosságát, önbecsülését szándékszik megacélozni, szemben a "Shut Up and Obey!!!" számukra mindenképpen kényelmes és jövedelmező népforgácsolással szemben...? Valószínűleg egy ügyetlen asztalos bal kezén meg lehetne számolni.

Végszó gyanánt egy csomó közhellyel tudok csak szolgálni: alapmű, remekmű, minden sci-fi rajongónak kötelező darab, emlékezetes darab, nem könnyen felejthető regény, blablabla. Én mindenkit tiszta lelkiismerettel bátorítanék a Lakott sziget megolvasására, és nem kell megijedni ha néha úgy érezzük "Mit olvasok? Ennek a fejezetnek most mi köze van... bármihez??" minden a helyére kerül, minden értelmet nyer.

A könyvért köszönet a Metropolis Media Kiadónak!

Értékelés: 10/10

by Vérnyúl

Részlet a Lakott sziget első részéből (magyar felirattal): 

Marina és Szergej Gyacsenko - Alekszandra és a Teremtés növendékei

Marina és Szergej Gyacsenko - Alekszandra és a Teremtés növendékei

(Metamorfózis 01.)

Marina és Szergej Gyacsenko - Vita Nostra
(Metamorphosis 01.)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2009
Hossz: 366 oldal
Műfaj: fantasy, szépirodalom
Fordította: Weisz Györgyi
Vásárlás:
Galaktikabolt

Tartalom:

Szaska, a tizenhét éves iskoláslány anyjával nyaral a Fekete-tengernél, amikor egyszer csak észreveszi, hogy egy titokzatos, fekete ruhás, fekete szemüveges férfi követi. Próbál előle menekülni, de hiába. A férfi megszólítja, és szörnyű felelősséggel ruházza fel: egy látszólag egyszerű feladattal, amit azonban ha elmulaszt, az tragikus következményekkel jár.

A szeretteit féltve Szaska hamar megtanulja a leckét, és a következő év őszén, az ismeretlen ösztönzésére, beiratkozik a sosem hallott Torpa nevű városban a Speciális Technológiák Főiskolájára. Itt különleges tantárgyakkal tömik a fejét, és a legapróbb vétségekért is kemény büntetés jár. A katonás fegyelem és a jó tanulás jutalmaként azonban, a felsőbb évfolyamok tanulói azt pletykálják, csodálatos adományok kárpótolják majd a végzősöket.

No persze csak ha megérik.

A népszerű ukrán szerzőpáros, akiket 2005-ben Európa legjobbjainak kiáltottak ki, mesterien szövik át életünk hétköznapjait varázslattal, kézzelfoghatóbb, realisztikusabb, mégis álmokkal, mesével teli, komoly, felnőtt alternatívát nyújtva a Harry Potter-jelenségből kinőtt, ám a könyvek szeretetét megőrző olvasóknak.

Az ember egyszerűen nem olvashat el mindent, amit szeretne - még azon a műfajon belül sem, amit tényleg igazán szeret -, ezért kénytelen valahogy szelektálni az olvasnivalók közül. A szelektálásnak persze több - butábbnál butább - módja van, az én egyik módszerem, ha nem is teljesen tudatosan, de az volt, hogy ha fantasyt akarok olvasni, azt valami angolszász írja, ne valami "ismeretlen" író a keleti blokkból (vagy legyen M.A.G.U.S., hogy a hazai írók is eljussanak valahogy azért hozzám). Ezzel a lépéssel tudom, hogy rengeteg jó könyvet elszalasztottam, de mindig azzal nyugtattam magam, hogy "majd egyszer, ha lesz rájuk időm..."

Konkrétan ez a 2009-es könyv totálisan ismeretlen volt a számomra, a múlt héten hívta rá fel egy kedves ismerősöm a figyelmemet - köszi Péter! -, mint méltatlanul elfeledett, sőt nálunk igazán soha fel sem fedezett gyöngyszemre. Amikor eldöntöttem, hogy az olvasmánylistámon az első helyre előreveszem, még nem tudtam pontosan, hogy mire is vállalkozom.

Nézzük először, hogy micsoda NEM ez a regény.

A szárnyas tündér a borítón azt sejteti, hogy ez a könyv a természetfeletti lények szerelmeseinek lesz a kedvence, de nem, nincsenek benne ilyen lények.

A tartalomjegyzék Harry Potter utalása azt sejteti, hogy azok a fiatal (gyermek) olvasók fogják nagy élvezettel forgatni, akiknek tetszettek a Harry Potter könyvek, de nem, szerintem egy átlagos - fantasztikumot kedvelő - tinédzser ebből a könyvből semmit nem fog érteni.

Szintén a tartalomjegyzékből ihletet véve, biztosan azoknak fog tetszeni, akik az olyan fantasy történeteket kedvelik, mint pld. A szél neve, ahol egy fiatalember tanulóéveit mesélik el az akadémián, mint itt Szaska kalandjait a Speciális Technológiák Főiskoláján, de nem, igazából magáról a tanulásról, hogy egyáltalán mit tanulnak ott, alig lehet megtudni valamit, ez a könyv nem erről szól.

Akkor biztosan a horror irodalom szerelmeseinek a polcán a helye, hiszen a fekete szemüveges férfi Szaskát - és társait - akaratuk ellenére egy sor olyan dologra kényszeríti, amiket nekik eszük ágában sem lenne elvégezni, lelki terror alatt tartja, sőt megfenyegeti őket egy sor borzalmas dolog megtörténtével - és bár ő sosem kér lehetetlent, ő a lehetetlent is simán végrehajtja.

Nos igen, a horrorkedvelők polcán eszerint ott a helye, de a könyv nem erről szól, inkább pont az ellenkezőjéről - bárcsak ne történne semmi, akkor nem történnének meg a szörnyű dolgok sem!

Akkor meg mégis kinek szól? (és miről?)

Biz isten nem tudom, de iszonyúan jó volt! :D

A szerzőpáros prózája egyszerűen szép. Nemhiába, az oroszok közt azért találunk pár írófejedelmet. A technika, amivel elmesélik Szaska három évét, lenyűgöző. Lényegében pofon egyszerű (he-he-he). Arról van szó, hogy irtó rövidek a fejezetek, minden szócséplés nélkül elmondják a fontos dolgokat, aztán annyit ugranak az időben, amíg újra valami lényeges nem történik. Néhol - ezek voltak a kedvenceim -, az események megtörténtét ki sem mondva, csak sejtetve.

Így kap például a főszereplő pótpapát egy mondatban:

"...A fürdőszobai polcon megjelent egy ecset és egy borotva, a fogkefék poharában egy idegen darab, és Szaska már nem mert többet bugyiban és trikóban mászkálni otthon."

Igazából az irodalmi részre csak jókat lehet mondani, gyakorlatilag minden tetszett benne a párbeszédektől kezdve a hitelességen át a feszültség növeléséig bezárólag.

Marina és Szergej Gyacsenko

A könyv három részből áll, az első a legkönnyebben érthető, az urban-fantasy horror elemekkel. Nyomasztó, hogy a szereplő mellett az olvasó sem érti, miért történnek a dolgok ÚGY, ahogy történnek. Az ukrán írópáros (férj és feleség) játszi könnyedséggel adja vissza a nagy orosz valóságot, ami iszonyú hangulatos a sok tucat-amerikaias-twilightos-seíze-sebűze könyv mellett. Azokban a könyvekben diszkóba járnak, itt diszkotékába, ott whiskeyt isznak, itt vodka+savanyúuborka kombót, esetleg kisüstit, de azt gumi melegítőpalackból, és fűtés sincsen, csak a fürdés alatt (néha), a vonatjegy vásárlása kenőpénzzel megy csak, és még ezernyi apró példát lehetne sorolni. Ezek kis, lényegtelen apróságoknak tűnnek, és persze azok is, de a hangulatot az olvasás alatt iszonyúan megemelik.

Az iskolai részek alatt a kemény orosz oktatási rendszer bemutatása (most hogy ez hasonlóan van-e valójában akár egy kicsit is arrafelé, attól tekintsünk el, mert mindegy is, a lényeg, hogy elhihető, hogy igen) szintén parádés.

"...Nem akar tanulni? Hát mit akar? Nézzen a lelkébe, és megérti: főleg mulatni, szórakozni szeretne. Minden tanulás: kényszer. Maguk belül még éretlenek, ezért kényszeríteni kell magukat, méghozzá könyörtelenül kényszeríteni."

"...– Az a világ, ahogyan maguk látják, nem létezik. Az, amilyennek képzelik, még nyomokban sem létezik. Némely dolgokat szemmel láthatónak tartanak, de azok egyszerűen nem léteznek.
– Maga sincs? – szakadt ki Szaskából. – Maga nem létezik?
Portnov levette róla a kendőt. Pillantásának súlya alatt Szaska pislogni kezdett.
– Én létezem – jelentette ki Portnov komolyan. – De egyáltalán nem az vagyok, akinek gondolnak."

A második rész, mikor már van valami sejtésünk, hogy mi van itt a háttérben, ki a jó, ki a rossz a történetben és mit akarnak egyáltalán, itt kezd trükkössé válni a dolog. A horror(osabb) - de igazából ilyenről sehol nem beszélhetünk, legyen inkább az izgulós(abb) részek mellett megjelenik a regényben egy határozott filozófiai szál, ami olyan mély értelmű, hogy egyszerűen gyerek/tini ésszel, hogy azt ne mondjam - iskolázatlanul, szerintem felfoghatatlan, de legalábbis helyesen nagyjából értelmezhetetlen.

„A verifikáció a tudományos elméletek empirikus igazolása a tudat szemléleti szintjére való »visszavetítés« révén, amikor az absztrakciók ideális jellegét figyelmen kívül hagyják, és a megfigyelt objektummal »azonosítják«. Például az ideális geometriai objektumokat – pontokat, egyeneseket – érzékelt ábrázolásukkal azonosítják…”

Nem mondom, ezeknek a részeknek az értelmezésével néhol nekem is volt gondom, néhol 2x-3x is el kellett olvasnom, hogy legalább messziről ugassam az értelmét - hiába, sosem voltam a filozófia felkent doktora.

És ez még csak a definíció, ami konkrétan le van írva, és hol vagyunk még a rejtett mondanivalótól!

A könyv egyre szürreálisabb, egyre irracionálisabb mélységeibe enged bepillantást, és ahogy Szaska halad előre a tanulmányaival (bár ezt a folyamatot ő sem nevezi tanulásnak, inkább idomításnak, kényszerítésnek) és egyre jobban kezdi megérteni a látszólagos világ mögött húzódó mozgató erőket - az egyszeri olvasó annál kevesebbet ért (Eee, nemaddig a'! Mikor jönnek má' a boszorkányok? És a vámpírok azok nem erősebbek, mint a szavak? Most ebbe tényleg nem lesz egy darab szukkubusz se - de gáz!).

A harmadik rész a másik kettőhöz viszonyítva egy rövid lezárás csak, ahol a könyv végül teljes egészé válik, hiába egy trilógia első része, simán ki lehet olvasni a többi rész megléte nélkül is, de az irracionalitás, a szürreális részek szinte teljesen átveszik a hatalmat a végére.

"...Szónak érezte magát, amelyet a nap fénye mondott ki."

"...És ő maga is tükröződés volt. E felismerés nyomán Szaska apró részekre hullott szét, azután újra összeállt."

"...A mamából csak a hangja maradt: Szaska nem látta őt, elképzelni sem tudta, ezért a báránnyal beszélt. A bárány mosolygott. Szaska megértette, hogy örülnie kell, és ő is mosolygott."

Marad a kérdés, hogy ezt most jószívvel akkor kinek?

Nos maradjunk annyiban, hogy próbálja ki minél több ember, remélem közülük sokaknak fog tetszeni, de én azt hiszem, hogy inkább olyanok fogják értékelni, akik egy könyv elolvasása után (és közben) szeretnek elmélázni, elgondolkodni azon - lassan -, hogy mégis mi a fészkes fenét olvastak - és ami ennyire meghatározhatatlan, az mégis miért tetszett ennyire?

A szerzők szerint egyébként a regény műfaja (zsánere - de ez a szó nekem unszimpatikus) M-realism, vagyis M-realizmus (Szergej egy interjújában azt mondta, hogy ő sem tudja pontosan, hogy ez mágikus realizmust vagy Marina-realizmust jelent.)

Szerintem legyen mindkettő.

A borítóról pár szó:

Persze semmi hasonló nincs a könyvben, mint a borítón, szóval tényleg félrevezető, de akár lehetne is, szóval ezért nem akarom bántani, de az azért érdekelne, hogy mit keres a szerzőpáros Ritual című könyvének eredeti borítója ezen könyv magyar kiadásán? (Valamint nem védve a borítót, de nekem a külföldi borítók sem tetszenek. A háztetőn üldögélő még csak-csak, de ez a másik, hát ez egyáltalán nem.)

Érdemes megfigyelni a Molyon a könyvnél az értékeléseket. Gyakorlatilag mindenki 9-10-et adott, de igazán senki sem tudta leírni, hogy miről is szólt, de mindenki a hatása alá került valahogy mégis.

Értékelés: 9/10

(de megértem azt is, aki abbahagyja a fele után)

Linkek:

Wikipedia

Moly

Goodreads