Mythopoeic Fantasy-díj (1971 - )

Mythopoeic Fantasy-díj (1971- )

A HUGO-, Nebula- és Locus-díjak szentháromsága után az egyik jelentősebbnek számító és nagyobb múlttal rendelkező díjat, a Mythopoeic Fantasy-díjat 1971 óta ítéli oda a Mythopoeic Society. Olyan különálló könyvek és sorozatok kaphatják meg, amik az előző évben jelentek meg az Egyesült Államokban először. A műveket a Társaság tagjai jelölhetik, és a tagjai szavazhatnak a végső helyezésekről. A nem nyertes kötetek a következő évben újra jelölhetők még egyszer. 1992-től két díjat adnak át (és két listát állítanak össze), ugyanis kettéválasztják - nagyon helyesen - a felnőtt illetve a gyermekeknek szóló irodalmat. Kivételt képez az 1996-os év, amikor egy évig újra egyesül a két díj. Ebben a posztban csak a felnőtt irodalom döntősei vannak felsorolva!

Köszönet az eddig megjelent könyvekért a kiadóknak!

Szerintetek melyik író vagy melyik könyv hiányzik még nagyon a polcainkról? Én szívesen elolvasnám többek közt például Robert Holdstock Mythago Wood sorozatát, Tim Powers és Patricia A. McKillip magyarul még ki nem adott könyveit, a Pandemonium-ot vagy a hazánkban még tejesen ismeretlennek számító Charles de Lint könyveit.

Amennyiben szóltok, hogy kihagytam egy könyv magyar kiadását, a jelzésért köszönet!

A 2013-as könyveket febr. 1-ig lehetett jelölni. A győztest a 44. Mythopoeic Konferencián (MythCon) választják majd ki 2013.07.12-15 között East Lansingben, Michigan-ben. Egyenlőre nem tudni, mely könyvek lettek jelölve.

2013
???

2012
Lisa Goldstein - The Uncertain Places
Erin Morgenstern - The Night Circus (Éjszakai cirkusz) [Libri]
Richard Parks - The Heavenly Fox
Catherynne M. Valente - Deathless (Marija Morevna és a Halhatatlan) [Ad Astra]
Jo Walton - Among Others

2011
Karen Lord - Redemption in Indigo
Guy Gavriel Kay - Under Heaven
Patricia A. McKillip - The Bards of Bone Plain
Devon Monk - A Cup of Normal
Sharon Shinn - Troubled Waters

2010
Jo Walton - Lifelode
Barbara Campbell - Trickster’s Game trilógia
Greer Gilman - Cloud & Ashes: Three Winter’s Tales
Robert Holdstock - Avilion
Catherynne M. Valente - Palimpsest

2009
Carol Berg - Flesh and Spirit and Breath and Bone
Daryl Gregory - Pandemonium
Ursula K. Le Guin - Lavinia
Patricia A. McKillip - The Bell at Sealey Head
Gene Wolfe - An Evil Guest

2008
Catherynne M. Valente - Orphan’s Tales
Theodora Goss - In the Forest of Forgetting
Nalo Hopkinson - The New Moon’s Arms
Guy Gavriel Kay - Ysabel (Ysabel) [Metropolis Media]
John C. Wright - Chronicles of Chaos

2007
Patricia A. McKillip - Solstice Wood
Peter S. Beagle - The Line Between
Susanna Clarke - The Ladies of Grace Adieu (Búcsúbáj hölgyei és más elbeszélések) [Agave]
Keith Donohue - The Stolen Child
Susan Palwick - The Necessary Beggar
Tim Powers - Three Days to Never

2006
Neil Gaiman - Anansi Boys (Anansi fiúk) [Agave] 
Margaret Atwood - The Penelopiad (Pénelopeia) [Palatinus]
Lois McMaster Bujold - The Hallowed Hunt
Tanith Lee - Metallic Love
Tim Pratt - The Strange Adventures of Rangergirl

2005
Susanna Clarke - Jonathan Strange & Mr. Norrell (A hollókirály) [Agave]
Kage Baker - The Anvil of the World
Elizabeth Hand - Mortal Love
Patricia A. McKillip - Alphabet of Thorn
Gene Wolfe - The Wizard Knight

2004
Robin McKinley - Sunshine
Lois McMaster Bujold - Paladin of Souls (Lelkek lovagja) [Alexandra]
Kij Johnson - Fudoki
Ursula K. Le Guin - Changing Planes
Patricia A. McKillip - In the Forests of Serre (Boszorkányerdő - Vadság erdeiben) [Delta Vision]

2003
Patricia A. McKillip - Ombria in Shadow
Nina Kiriki Hoffman - A Fistful of Sky
Ellen Kushner és Delia Sherman - The Fall of the Kings

2002
Lois McMaster Bujold - The Curse of Chalion (Chalion átka) [Alexandra] 
Neil Gaiman - American Gods (Amerikai istenek) [Szukits, Agave]
Sarah A. Hoyt - Ill Met by Moonlight
Ursula K. Le Guin - The Other Wind
Tim Powers - Declare

2001
Midori Snyder - The Innamorati
Win Blevins - ravenShadow
Charles de Lint - Forests of the Heart
Guy Gavriel Kay - The Sarantine Mosaic

2000
Peter S. Beagle - Tamsin (Tamsin története) [Delta Vision]
A.S. Byatt - Elementals
Lisa Goldstein - Dark Cities Underground
Peg Kerr - The Wild Swans
Yves Meynard - The Book of Knights

1999
Neil Gaiman and Charles Vess - Stardust (Csillagpor) [Agave]
Charles de Lint - Someplace to be Flying
R.E. Klein - The History of our World Beyond the Wave
Patricia A. McKillip - Song for the Basilisk
James Stoddard - The High House

1998
A.S. Byatt - The Djinn in the Nightingale’s Eye
Peter S. Beagle - Giant Bones (A karakoszki varázsló) [Delta Vision]
Charles de Lint - Trader
Neil Gaiman - Neverwhere (Sosehol) [Agave] 
Patrick O’Leary - The Gift

1997
Terri Windling - The Wood Wife
John Barnes - One for the Morning Glory
Patricia A. McKillip - Winter Rose
Nancy Springer - Fair Peril
Gene Wolfe - The Book of the Long Sun

1996
Elizabeth Hand - Waking the Moon
Michael Bishop - Brittle Innings
James P. Blaylock - All the Bells on Earth
Patricia A. McKillip - The Book of Atrix Wolfe
Kenneth Morris - The Dragon Path

1995
Patricia A. McKillip - Something Rich and Strange
Pamela Dean - The Dubious Hills
Robert Holdstock - The Hollowing
Rachel Pollack - Temporary Agency

1994
Delia Sherman - The Porcelain Dove
Peter S. Beagle - The Innkeeper’s Song (A fogadós éneke) [Delta Vision]
Patricia A. McKillip - The Cygnet and the Firebird
Robin McKinley - Deerskin

1993
Jane Yolen - Briar Rose (Csipkerózsa) [Metropolis Media]
James P. Blaylock - The Paper Grail
Tim Powers - Last Call
Susan Shwartz - The Grail of Hearts
Connie Willis - Doomsday Book (Ítélet Könyve) [Metropolis Media]

1992
Eleanor Arnason - A Woman of the Iron People
Pamela Dean - Tam Lin
Greer Ilene Gilman - Moonwise
Patricia A. McKillip - The Sorceress and the Cygnet
Sheri S. Tepper - Beauty

1991
Ellen Kushner - Thomas the Rhymer
Guy Gavriel Kay - Tigana
Ursula K. Le Guin - Tehanu (Tehanu) [Móra, Szukits]
James Morrow - Only Begotten Daughter
Jane Yolen - The Books of Great Alta

1990
Tim Powers - The Stress of Her Regard
Orson Scott Card - Prentice Alvin (Kovácsinas) [Kalandor]
Patricia A. McKillip - The Changeling Sea
Pat Murphy - The City, Not Long After
Matt Ruff - Fool on the Hill

1989
Michael Bishop - Unicorn Mountain
James P. Blaylock - The Last Coin
Orson Scott Card - Red Prophet (A rézbőrű próféta) [Kalandor]
Kara Dalkey - The Nightingale
Diana L. Paxson - The White Raven
Michaela Roessner - Walkabout Woman

1988
Orson Scott Card - Seventh Son (A hetedik fiú) [Kalandor]
Emma Bull - War for the Oaks
Pat Murphy - The Falling Woman
Connie Willis - Lincoln’s Dreams

1987
Peter S. Beagle - The Folk of the Air
Guy Gavriel Kay - The Fionavar Tapestry
Tanith Lee - Tales from the Flat Earth
Jane Yolen - Merlin’s Booke

1986
Barry Hughart - Bridge of Birds
Barbara Hambly - Dragonsbane
P.C. Hodgell - Dark of the Moon
Diana Wynne Jones - Fire and Hemlock
Ursula K. Le Guin - Always Coming Home
Manuel Mujica Lainez - The Wandering Unicorn

1985
Jane Yolen - Cards of Grief
Charles de Lint - Moonheart
R.A. McAvoy - The Damiano Trilogy
Robin McKinley - The Hero and the Crown
J. R. R. Tolkien - The Book of Lost Tales (Elveszett mesék könyve) [Holló és Társa, Cartaphilus]

1984
Joy Chant - When Voiha Wakes

1983
Carol Kendall - The Firelings
Marion Zimmer Bradley - The Mists of Avalon (Avalon ködbe vész) [Édesvíz]
Stephen R. Donaldson - The One Tree
David Eddings - Queen of Sorcery (A mágia királynője) [Beholder]
P.C. Hodgell - God Stalk
Robin McKinley - The Blue Sword
Robin McKinley - The Door in the Hedge
Diana L. Paxson - Lady of Light
Meredith Ann Pierce - The Darkangel

1982
John Crowley - Little, Big
Tanith Lee - Delusion’s Master
Elizabeth A. Lynn - The Woman Who Loved the Moon
Julian May - The Many-colored Land
Nancy Springer - The Sable Moon
Gene Wolfe - Claw of the Conciliator (A Békéltető Ereklyéje) [Delta Vision]

1981
J. R. R. Tolkien - Unfinished Tales (Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről / A Gyűrű keresése) [Európa, Szukits]
Joy Chant - The Grey Mane of Morning
Stephen R. Donaldson - The Wounded Land
Ursula K. Le Guin - The Beginning Place
Morgan Llywelyn - Lion of Ireland

1975
Poul Anderson - A Midsummer Tempest (Tomboló vihar) [Cherubion]
Richard Adams - Watership Down (Gesztenye, a honalapító) [Móra, Partvonal]
Patricia A. McKillip - The Forgotten Beasts of Eld (Boszorkányerdő) [Delta Vision]
H. Warner Munn - Merlin’s Ring
Thomas Burnett Swann - How Are the Mighty Fallen
Evangeline Walton - Prince of Annwn

1974
Mary Stewart - The Hollow Hills
Poul Anderson - Hrolf Kraki’s Saga
Susan Cooper - The Dark Is Rising (Ébredő sötétség) [Egmont-Hungary]
Sanders Anne Laubenthal - Excalibur
Katherine Kurtz - High Deryni

1973
Evangeline Walton - The Song of Rhiannon
Poul Anderson - The Dancer from Atlantis (Az atlantiszi táncosnő) [Cédrus]
Katherine Kurtz - Deryni Checkmate
Ursula K. Le Guin - The Farthest Shore (A legtávolibb part) [Móra, Szukits]
Thomas Burnett Swann - Green Phoenix
Roger Zelazny - The Guns of Avalon (Avalon ágyúi) [Szukits]

1972
Joy Chant - Red Moon and Black Mountain
John Gardner - Grendel
Isidore Haiblum - The Tsaddik of the Seven Wonders
Ursula K. Le Guin - The Tombs of Atuan (Atuan sírjai) [Móra, Szukits] 
Michael Moorcock - The Corum Trilogy (Corum kardjai) [Tájfun Records]
Joan North - The Light Maze
Thomas Burnett Swann - The Forest of Forever
Evangeline Walton - The Children of Llyr

1971
Mary Stewart - The Crystal Cave
Lloyd Alexander - The Marvellous Misadventures of Sebastian
Katherine Kurtz - Deryni Rising
Roger Zelazny - Nine Princes in Amber (Amber hercegei) [Valhalla Páholy]

Jonathan Stroud - A gólem szeme

Jonathan Stroud - A gólem szeme 

(Bartimaeus 02.)

Jonathan Stroud - The Golem's Eye
Eredeti kiadás: 2004 
Magyar megjelenés: Animus, 2005 
Műfaj: ifjúsági fantasy 
Hossz: 528 oldal 
Fordította: Pék Zoltán 
Díj:  Mythopoetic-díj [Ifjúsági könyvek] (2006) 

Tartalom:

A varázslók uralta Londonban egyre szaporodnak a rejtélyes bűnesetek, páratlan erejű mágikus eszközök tűnnek el. Puccskísérlet húzódik a háttérben, vagy a mágusokkal szembeni Ellenállás a felelős? Bartimaeusnak, a pimasz és találékony dzsinnek és immár magas állami hivatalt betöltő megidézőjének, aki azonban még mindig kamasz éveiben jár, olyan ügyeket kell felgöngyölítenie, amelyek nem csupán átláthatatlanul bonyolultak, de roppant veszélyesek is.

Nem is túl régen írtam a Bartimaeus-sorozat első részéről, A szamarkandi amulett-ről. Mivel a könyv könnyedségével, olvasmányosságával könnyedén levett a lábamról, gondoltam, hogy ezt a nagy meleget - ami a múlt héten újra éreztette, hogy még nincs vége a nyárnak -, kiböjtölöm vele egy csendes és árnyékos szobában. 

Jonathan Stroud (1970 - )

Utólag úgy gondolom, hogy mivel az utóbbi időben semmi kedvem nem volt olvasni semmit - valami komoly szóba sem jöhetett -, inkább hagyni kellett volna az egészet és még pár napig inkább csak videózgatni (megnéztem még pár sorozatot a felkerülteken kívül, arról is jönnek majd a posztok sorban - előre is elnézést kérek, de valószínű, hogy több sorozatos poszt lesz még 1-2 hétig, mint könyves).

A gólem szeme egész egyszerűen teljesen hidegen hagyott, pedig ha megnézzük a Bartimaeus-sorozatot a Moly-on - de még inkább a Goodreads-en, mert ott kiderül, hogy ez nem trilógia, hanem quadrológia (bár az igaz, hogy a 4. kötet inkább előzmény, hiszen csak a dzsinn szerepel benne, a többi megismert szereplő nem) -, látható, hogy a tömegek szerint ez a rész semmivel sem gyengébb, mint volt az első, szóval a hiba nagy valószínűséggel ez alkalommal bennem keresendő.
Az ugyan kétségtelen, hogy kalandosnak és fordulatosnak volt szánva az egész regény az elejétől a végéig, de a három szálon futó történet finoman szólva most "nem kapott el". 

Legkevésbé a dzsinn - Bartimaeus - szemszögéből elmesélt fejezetek untattak. Az ő stílusa - egoista világszemlélete, csípős nyelve, humora - most is felébresztettek, mikor el-elszunyókáltam már majdnem a könyv felett. Hozzátenném azért, hogy szerintem Stroud a "dzsinnes fejezetekben" is egy kicsit haloványabb volt, mint a "trilógia" nyitó részében.

Az ifjú mágus - Nathaniel - szemszögéből elmesélt fejezetek már sokkal kevésbé tetszettek. Mondjuk a Tövisek hercege című regénynek a méltatásakor senkiben fel sem merült - ugye? -, hogy mivel a főszereplő kicsit szociopata, ezért esetleg lehúznám a könyvet? Nem akarok én feltétlen jó főhősökről olvasni egyáltalán. Viszont, hogy Nathaniel ebben a részben a mágusok megszokott útjára teljesen ráfordulva - beképzelt, nagyképű, piperkőc, gőgös, hataloméhes még ha az idősebb mágusok (mesterei) példáján felnőve is (hiszen két év eltelt az előző részhez képest) -, ilyen kis féreggé érjen... elég hiteltelen volt - bár azért az első részben sem a becsületesség mintaképe volt persze. Nem éreztem benne az első részben annyira kihangsúlyozott intelligenciát, ami miatt kitűnt a többi tanonc közül, nem láttam magam előtt félelmetes magasságok elérésére képes fiatalemberként. Amit láttam az egy elkényeztetett kis öleb volt minimális hatalommal, amivel szeret kérkedni. Egy unszimpatikus, egoista, törtető kis akarnok hivatalnokot láttam, azt a fajtát, akit mindannyian jól ismerhetünk a való életből - persze mágikus hatalom nélkül. :) Ennek kellett volna szurkolnom? Azt reméltem, kivégzik, vagy valami, bár tudtam, hogy ebben a könyvben ilyesmi tutira nem fog történni. Ebből a szempontból teljesen áll az ifjúsági jelző. A regény totálisan vértelen (nekem sajnos izgalom-mentes is volt). Ugyan a hullák száma viszonylag magas, de mind maximum csak - pukk!!! - eltűnik.

A harmadik szemszög, az Ellenállás egyik alakjának - Kitty - nézőpontja volt. A regény legerkölcsösebb főszereplője. A Locke Lamora hazugságai-ban olvastam mostanában hasonló csoportról (abban is tolvajok voltak ugyanis). Ott ki volt találva a csoport úgy, hogy a könyv majd minden oldalán izgulni lehessen a tagok életéért. Ebben az Ellenállás összes figurája egy papírmasé darab volt, hátterükről, életükről semmit nem tudtunk meg. Sok regényben ez nem baj, sőt van ahol pozitívum is lehet, itt még véletlenül sem az. Semmi kötődésem nem alakult ki a tagok felé. Egyedüli kivétel Kitty volt, akiről azért megtudhattunk pár dolgot. Vele nem is volt kifejezett problémám, de az Ellenállás ürességét egyedül nem tudta tartalommal feltölteni. Neki nem kívántam semmi rosszat, mint Nathanielnek, de nem is érdekelt a sorsa.

A történet szövéséről egy kicsit. Az elején viszonylag gyorsan ment az olvasása - amikor azt hittem, még annyira fog tetszeni, mint az első rész -, aztán villámgyorsan bealudtam rajta. Onnantól nagy nehezen napi 1-2 fejezet ment le. (Mivel nem hagyok abba könyvet, és sosem olvasok párhuzamosan kettőt vagy többet egymás mellett, ez jól visszafogta az olvasási kedvemet. - Tíz teljes napig olvastam!!!) A könyv felénél nagyjából, elmennek Prágába. Onnantól azért már lényegesen élvezhetőbb, jobb volt a könyv és a cselekmény is egyre erősödik - már nem akartam rajta bealudni sem. Megjelenik egy egészen kedvelhető szereplő is - Bartimaeus mellett - egy őrült afrita (hatalmas erejű dzsinn), akinek az "észjárásán" jókat lehetett derülni (végre!). Az utolsó harmadát már egyszerre olvastam ki.

A fordítással most sem volt semmi bajom, de a kötet helyesírása... ha annyit mondok, hogy volt benne elgépelés bőséggel, akkor roppant finom voltam és nőies - pedig az első részben nem emlékszem, hogy ezzel problémám lett volna. A borítója viszont tetszett. A régi kiadásnál sokkal jobb (bár az meg keményfedelű volt!), de jobb az eredetinél is (kivétel talán az az egy, amit beraktam ide a cikkbe - a kék). A görög? kiadás borítója viszont még sokkal jobb!
 

Döntse el mindenki maga, hogy csak én nem tudtam értékelni most egy egyébként jó regényt, vagy igazam van esetleg, mindent összevetve szerintem jóval gyengébb volt, mint az első rész. (Azt hiszem azért is, mert Bartimaeus sokkal ritkábban kapott szót köszönhetően a három nézőpontnak - ha jól emlékszem, az első részben csak két nézőpontból mesélt az író.) Ettől függetlenül azoknak, akiknek igazából íródott - a tiniknek - szerintem ez a rész is tetszeni fog, és ezért nem is kap túl alacsony "osztályzatot" sem.

A sorozat következő része - és a többi Stroud könyv is - már itt van a polcomon, és mivel "trilógiát" sem hagyunk félbe, az írás jön azokról is, de azt hiszem majd csak valami hideg napon.

A recenziós példányt azért természetesen köszönöm az Animus Kiadó-nak! 

Értékelés: 6/10

Lois McMaster Bujold - Chalion átka

Lois McMaster Bujold - Chalion átka

(Chalion 01.)

Lois McMaster Bujold - The Curse of Chalion
(Chalion 01.)
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Alexandra, 2012
Hossz: 488 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Hoppán Eszter
Díjak:
Mythopoeic-díj 2002
World Fantasy-díj jelölés 2002
HUGO-díj jelölés 2002
Locus-díj jelölés 2002

Tartalom:

Egy testben és lélekben egyaránt megtört ember, Cazaril visszatér abba a nemesi házba, ahol valaha apródként szolgált. Tanító-titkárnak nevezik ki a szépséges, erős akaratú hercegnő mellé, aki a léha hercegi örökös nővére. Cazaril megrémül a megbízatástól, mely arra a helyre juttatja el, amitől a legjobban retteg: a cardegossi királyi udvarba, ahol legvérmesebb ellenségei, akik valaha rabszolgasorba juttatták, most magas pozíciókat foglalnak el.
Ám nemcsak az ellenfelek áruló intrikái fenyegetik Cazarilt és Iselle hercegnőt, hanem egy baljós átok is, amely gyilkos pallosként lebeg az egész kárhozott Chalion-ház fölött. Cazaril csak a legsötétebb, legtilalmasabb mágia alkalmazásával remélheti megóvni hercegi pártfogoltját - mely által váratlanul sosem látott csodák eszközévé, és egyben démoni erők porhüvelyévé válik.

"Üdítő, fordulatos és - mint Lois McMaster Bujold mindig - felemelő". (Robert Jordan)

"Cazaril nagyszerű története az első oldaltól kezdve magával ragadott, az izgalmas kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül egészen a végéig fogva tartott. Olvassák el!" (Jean M. Auel)

 Ki az, akinek be kell mutatnom Lois McMaster Bujold-ot, akinek magyarul is immár a harmadik kötete lát napvilágot? A HUGO, Nebula és a Locus díjak szentháromságának egyik legtöbb jelölését és első helyezését begyűjtő írónőt? - Összegyűjtöttem ám: 30 jelölést kaptak a könyvei, amiből megnyert 3 Locus-díjat (2 sci-fi, 1 fantasy), 4 Hugo-díjat, 2 Nebula-díjat. Újra jelzem, hogy ezekben nincsenek benne az egyéb megnyert díjak (World Fantasy, Mythopoeic, stb.)! Ó, mégis de rossz tollú szerző lehet...

...ugyanis a fentiektől eltekintve nekem is be kellett őt mutatni újra, mert a díjesők ellenére sem olvastam tőle még semmit. (Szégyen, nem szégyen, de erről az elrettentően bárgyú - és a rossz olvasóközönségnek pozicionált Lazi-s borítók tehetnek, amik még arról sem győztek meg, hogy a 300 forintos utcai árusnál már csak próbaképpen is, de a borítón virító "HUGO-díjas regény" reklámszlogennek örömmel engedve - mint más regényeknél akár - megvegyem.

 Az Alexandrás Chalion átkával ilyen problémám nem volt, csak annyit talán, amit mindig jelezni fogok, ha épp eszembe jut (és mindig eszembe fog jutni ígérem), hogy: Miért nem keményfedeles? Ennek a borítója valószínűleg szét fog menni pár év múlva (a borítón lévő átlátszó fóliaréteg már el is kezdte a leválást, pedig én "betegesen" vigyázok minden könyvre) - de mindegy, nem kesergek, örülök, hogy egyáltalán kijött! Már az előrendelhető könyvek listáján azonnal kiszúrtam Bujold könyvét, pedig a 2006-os amerikai puhafedeles kiadás borítója nem épp feltűnő - bár nekem mondjuk pont tetszik!

A nyaralás előtti napon kezdtem olvasni a nem épp vékonyka kötetet, ami azonnal magába szippantott elementáris erővel, így még aznap majdnem sikerült is a végére érnem. Mivel azonban a pihenést mindenképpen könyvek nélkül szerettem volna "letudni", ezért a könyv végére majd egy hetet várnom kellett.

Azok a fantasy regények, amiket mostanában olvastam, az olvasót a történet és a karakterek nyersességével próbálták kizökkenteni  (Tövisek hercege vagy a szintén Alexandrás Locke Lamora hazugságai) - óóó, maximális sikerrel: önként és dalolva - megszokott komfortzónájából, vagy mint például az Alekszandra és a Teremtés növendékei illetve a Marija Morevna és a Halhatatlan szokatlan témaválasztásával. David Gemmell pedig egyszerűen az egyik kedvencem, szóval A Villámlás Pajzsát olvasni is külön öröm volt.

Ehhez a válogatott és illusztris társasághoz kellett felnőnie tehát Bujold regényének.

A - mondjuk azt - kiváltságosok magasságából a legszörnyűbb emberi nyomorúságba taszíttatott le a könyv emberi roncs, idős (35 éves) főszereplője Lupe dy Cazaril (igen, mindenkinek ilyen spanyolos/franciás neve van, mint a szerzőnek is) ex-lovag, most gyakorló koldus, akinek hányattatott sorsáról elejtett megjegyzéseiből, villámszerű gondolataiból tudunk meg egyre többet a regény lapjain. Eleinte oly szánandóan esendő - a könyv elején mindenen sír, vagy legalábbis a könnyeivel küszködik -, akiből nem nézné ki senki, hogy valamikor hősi nagyságra volt hivatott, mégis emiatt az esendősége miatt oly könnyű őt megértenünk, annyira gyorsan sikerül megkedveltetnie magát az olvasóval, hogy ezután hányattatásai egyszerűen letehetetlenné teszik a könyvet.

Chalion térképe

A lovag az írónő által megálmodott kegyetlen világban az istenek játékszerévé válik, szabad akaratát elvesztett (vagy önként feladott) bábuvá. Ezen a háborútól sújtott, közkatonákkal és lovagokkal sűrűn meghintett földön az istenek hatalma csak az emberek hathatós (önkéntes?) közreműködésével nyilvánulhat meg. Az emberek felajánlkozása nélkül az istenek (Atya, Anya, Fiú, Leány és a Fattyú) szinte tehetetlenek. Az isteni hatalom eme hordozóin - a szenteken - keresztül megnyilvánuló papi mágia is felettébb ritka, a köznapi emberek alig tudnak valamit róla, inkább csak súgva terjesztett mesékből ismerik a halálmágia misztériumait. A szentek, még ha - szerencsés esetben - önként vállalkoztak is a hatalom kezének felemelő feladatára, hamar rájönnek, hogy esetükben szó sincs valódi hatalomról, kétélű kardot kaptak kezükbe, ami végül szinte biztosan elemészti forgatóját is. A fantasy könyvekből jól ismert "varászlói" mágia teljesen hiányzik a könyvből, mint ahogyan a különböző szörnyetegek is. Emiatt - és az udvari intrikák központi témája miatt - kicsit George R. R. Martin teljes joggal felkapott A Jég és Tűz Dala sorozatához hasonlít.

 "...Az istenek nem nekünk alkotják a csodákat, hanem maguknak. Ha te az eszközükké válsz, akkor az magasabb célt szolgál, valamilyen fontos és sürgős célt. Ám te csak eszköz vagy. Nem maga a mű. És számíts rá, hogy ennek megfelelően is kezelnek."

Lois McMaster Bujold (1949 - )

A könyv tobzódik az élő, lélegző karakterekben, a főszereplőtől kezdve az ellenlábasokon keresztül a női szereplőkön át - itt sokat segít, hogy a szerző is nő, mert hitelesebben ábrázolja az elszánt, intelligens, kemény női szereplőket, mint esetleg más (férfi) szerző tenné.
Itt megemlítem örökös vesszőparipámat, a romantikus szálat, ami ugyan innen sem hiányozhat, de egyáltalán nincs túlzásba víve, nem is csöpögős vagy feleslegesen elnyujtott, mondjam azt, könnyedén átvészelhető.
A történet nem száguld, inkább lassan folydogál és több politikai csatározás van benne, mint valódi hús-vér veszedelem, ennek ellenére sehol nem érheti a könyvet az unalom vádja, a történet ironikus humorral átszőtt, a kalandelemek olvasmányos stílusban.

"...Voltál udvaronc, kapitány, várkapitány, futár...

- Utoljára Ias király halála előtt voltam udvaronc... Ami pedig a kapitányságot illeti... Kicsit besegítettem a dalusi csata kudarcába - hogy azután majdnem egy évet rohadjon Brajar királyságának börtöneiben. - Várkapitányként elvesztettem az ostromot. Futárként pedig majdnem felakasztottak, mert kémnek hittek. Kétszer is - megborzongott. És háromszor kínoztak meg békeszerződés megszegéséért. - Nos... az evezéshez értek. És ötféleképpen tudom elkészíteni a patkányhúst."

[A franciás/spanyolos nevek miatt gondoltam sok helyen, hogy a Chalion-sorozat esetleg egy alternatív Földön játszódik - mondjuk egy réges-régi atomkatasztrófa után -, de erről igazából nem találtam semmit, szóval lehet, hogy teljes hülyeség, mindenesetre nem lennék nagyon meglepve, ha a folytatásokból ilyesmik derülnének ki.]

A könyv a Chalion trilógia első része - remélem a többi rész magyar kiadása sem várat sokat magára, bár egyenlőre semmi infóm erről -, de ez ne tántorítson el senkit az elolvasásától, hiszen a könyv kerek egész, szóval ha véletlenül hoppon is maradnánk a folytatásokat illetően, akkor sem fogjuk a fejünket a falba verni mérhetetlen kétségbeesésünkben. Egyébként mivel a sorozat második része a Lelkek lovagja 2004-ben gyakorlatilag mindent megnyert, amit lehetett, valószínűtlennek tartom, hogy a kiadó csak az első rész jogait vette volna meg. Mindenesetre én ott leszek a következő résznél is amikor jön, ez biztos.

"...Fonsa király a fiai életén vette meg Gotorgetet. Lord dy Jironal pedig eladta háromszázezer aranyért. Csodás átalakulás ez, amikor egy ember vére egy másik ember kezében pénzzé változik. Az ólom arannyá változtatása semmi ehhez képest."

A könyvért köszönet az Alexandra kiadónak!

Értékelés: 8/10

Jonathan Stroud - A szamarkandi amulett

Jonathan Stroud - A szamarkandi amulett

(Bartimaeus 01.)

Jonathan Stroud - The Amulet of Samarkand

(Bartimaeus 01.)

Eredeti megjelenés: 2003

Magyar kiadás: Animus, 2004, 2011

Hossz: 472 oldal

Műfaj: ifjúsági fantasy

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

Díj: Mythopoeic Fantasy-díj (2006)

Tartalom:

Londonban a varázslóké a hatalom. Nathaniel még csak készül rá, hogy a kiválasztottak közé kerüljön, s éli a varázslóinasok hétköznapjait. Ám élete hirtelen fordulatot vesz, amikor az egyik nagy hatalmú varázsló nyilvánosan megszégyeníti őt. A fiú bosszúvágytól hajtva idézi meg az ötezer éves dzsinnt, Bartimaeust, és megparancsolja neki, hogy lopja el ellensége legféltettebb kincsét. Ezzel a több mint vakmerő lépésével a fiú a varázslók között dúló hatalmi harc kellős közepén találja magát, oldalán a csavaros eszű és pimasz dzsinnel.

Sokan kapnak a fejükhöz, mikor elárulom, hogy - néha - úgynevezett "ifjúsági" előtagú fantasy irodalmat is olvasok, nem csak "HC" fantasy-t, pedig szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló. Az ifjúsági kitétel nem feltétlenül jelenti azt rögtön, hogy az adott könyv bárgyú, bizonyos kor után olvasásra már méltatlanná váló mű lenne. (Persze sok olyan is van.) A jó ifjúsági REGÉNY csak annyiban kell(ene), hogy különbözzön az egyszeri olvasó által különben favorizált könyvektől, hogy kevesebb bennük a mészárlás, a szex és a káromkodás, de az irodalmi értékeknek ettől még hiánytalanul megtalálhatóaknak kéne lenniük bennük.

A legjobb példa erre - természetesen - (a szintén Animus-os kiadású) Harry Potter-sorozat, amit számos ismerősöm semmi pénzért nem lenne hajlandó elolvasni/megnézni, pedig igazából ennek a merev elzárkózásnak semmi racionális indoka nem lehet, hiszen a könyvek (és a filmek is) teljesen rendben vannak. Funkciójukat ellátják, szórakoztatóak, izgalmasak, látványosak, néhol viccesek, gyakorlatilag sehol nem unalmasak. Sok úgynevezett "logós" fantasynál sokkal több értéket képviselnek.

Más, közelmúltban olvasott - szuper - ifjúsági fantasy könyv még az Incarceron a Pongrácz kiadótól, vagy az Agave-től az Őfelsége sárkánya és a Temető könyve például. Ezek mindegyike felnőtt fejjel is maradéktalanul élvezhető volt.

Nos ezekhez a könyvekhez csatlakozott viharos sebességgel Jonathan Stroud tetralógiájának első része - A szamarkandi amulett.

Jonathan Stroud (1970 - )

A történetet két főszereplő szemszögéből izgulhatjuk végig. Az első - minősége szerint is - Bartimaeus, a dzsinn egyes szám első személyű nézőpontja, ami minden olvasót egy fejezet alatt elvarásol, amennyiben szereti Rejtő Jenő Fülig Jimmy könyveit. Olvasás közben nekem folyton ez járt a fejemben, hogy mintha az író erről az ízig-vérig magyar szerzőtől kölcsönözte volna a "dzsinnes fejezetekben" uralkodó írói eszköztárát. Bartimaeus ugyanis nem az Aladdinból megismert jóságos dzsinn - hanem mintha egy Rejtő-regényből megszökött karakter lenne -, ő nem igazán szereti, ha szolgaságba kényszerítik, utálja az embereket, - különösen a varázslókat! -, de nem szereti a fajtája többi tagját sem - ahogy őt sem szeretik viszont a hasonszőrű lények. A nyelvét annyira felvágták, hogy kígyónak is beillene már. Nem tisztel senkit, csak önmagát, parancsot is alig-alig fogad el, a kéréseket meg sem hallja. A gyengékkel szemben erőszakos, az erősekkel szemben gyáva - saját maga ezt a tulajdonságot persze intelligensnek és előrelátónak aposztrofálná. Varázsereje dzsinn mércével mérve átlagos, saját maga életben tartása mindennél fontosabb számára... és persze roppantul vicces (mármint az olvasónak, a gazdája szerintem semmi humorosat nem talált benne).

Fajtájának persze minden tagja hasonló tulajdonsággal rendelkezik - kivéve a humort -, sőt, ő a jobbak közé tartozik.

"...aztán beszélgetésbe elegyedjem vele, és további „véletlen” találkozások során a bizalmába férkőzzem. Ha elég türelmes, barátságos és fesztelen vagyok, előbb-utóbb bizonyára elkotyog valamit… Vagy megtehettem, hogy jól elverem. Ezt a gyorsabb és célirányosabb módszert sokkal rokonszenvesebbnek tartottam."

Gazdája - Nathaniel - az alig tíz éves varázslótanonc, aki leendő kollégái minden - rossz - tulajdonságával már most - duplán! - rendelkezik. Akaratos, pökhendi, becsvágyó, bosszúálló, öntelt, hataloméhes, gonoszkodó, beképzelt, rátarti kis vakarcs, aki azért kerül a konfliktus középpontjába - és azért okozza mások vesztét -, mert nem bírta elviselni, hogy 1-2 számára ismeretlen varázsló gyakorlatilag egy ártalmatlan helyzetben fizikai erőszakot alkalmazott ellene (elporolták a fenekét arcoskodása miatt), és szinte azonnali bosszúját nem koronázta igazán káprázatos siker. Rossz tulajdonságai mellett azért adjuk meg neki, ami jár, ugyanis emellett okos, szorgalmas, tántoríthatatlan, ambiciózus.

Nos ennek a két jómadárnak kéne drukkolni, hogy sikerrel vegyék a körülöttük tornyosuló - sokszor önmaguknak köszönhető - akadályok tömkelegét.

...És drukkolni is fogunk, mert Stroud stílusa lenyűgözően könnyed, vicces és a sztorivezetése is példás. Az ifjú olvasók nem fognak körmönfont leírásokkal találkozni lépten nyomon, sőt a könyv többszáz lábjegyzete szintén segít az utalások, fogalmak értelmezésében. (Szerintem az általam olvasott - töménytelen - könyv közül a lábjegyzetek léte ebben a könyvben a legjobban megmagyarázott. Lábjegyzetek ugyanis csak a dzsinnes fejezetekben vannak, és mivel a dzsinnek - köztudomásúlag! - egyszerre több síkon tudnak gondolkodni, a lábjegyzetek Bartimaeus adott cselekvéskor gondolt gondolatainak leírásai. Bonyolult? Olvasásuk közben iszonyúan jól működött - és persze általában rettentő mulatságosak is!)

"– Te épp elég dzsinnt láttál, Martha. Találkoztál olyannal, amelyiknek „a fekete szeme láttán elolvad a szív”? Legfeljebb az arc olvad el!"

Az idősebb olvasók sem fognak viszont a gyerekes leírások miatt panaszkodni, mert ilyenek nincsenek benne. Ez a másik ok is, amiért ennek a furcsa párnak végig szurkolni fogunk. A többiek ugyanis még náluk is rosszabbak. A varázslók ebben az alternatív Földön kivétel nélkül mind - ha nem is feltétlenül gonoszak -, de a muglikat nem varázslókat elnyomásban tartó hataloméhes, pénzéhes szerzetek, akikben gyakorlatilag semmi kedvelhető nincsen. Nathanielbe legalább egy kis lelkiismeret szorult és Bartimaeus se jószántából jött közénk zavartkelteni, sőt! Ő azonnal menne vissza jól megszokott közegébe a Másik Világ legmélyebb káoszába, ahonnan megidéztetett.

"...Képtelenség. Innen nem tudok megszökni. Minden oldalról feltartóztathatatlanul közeledett a halál. Elképzelni se tudtam, hogyan válhatna helyzetem ennél kilátástalanabbá.
Párafelhő, bődülés és egy izzó, vörös szempár ereszkedett le hozzám.
– Bartimaeus!
Hát, például így...

– Most már emlékszem! – ordította. –  népem hóhéra! Végre, végre! Huszonhét évszázadot vártam erre a percre!
Egy ilyen kijelentésre nehéz frappáns választ találni.
Úgy döntöttem, zümmögök a szárnyammal. Egy bátor bogár így tesz a halál torkában."

Egy szó, mint száz, nekem nagyon tetszett. Van benne sok akció, jó történet, jó dumák és vicces leírások, mágia és a könyvben fellelhető hullák száma is - viszonylag - jelentős, szóval aki attól ódzkodik, hogy itt úgyse lesz vér és gyilkosság, hiszen "ifjúsági" a regény, felejtse el. Számomra külön öröm volt, hogy  a "szokásos" - és teljesen felesleges - romantikus szál hírmondónak sincsen benne.

A sztori kerek, de persze több szála is nyitott maradt, ráadásul ezek még érdekes, "magasra vezető" szálaknak is tűnnek, ezért nem kérdés, hogy maradok a következő részre is, ami A gólem szeme címen fut.

Az új kiadás borítója sokkal jobban sikerült, mint a régié, de a papír minősége... (a régi nem tudom, milyen papírra volt nyomva) ...de legalább sok hiba nem volt benne.

A könyvért külön köszönet az Animus Kiadónak, már régóta szemeztem vele!

Értékelés: 8/10

Linkek:

Jonathan Stroud

Wikipedia

Moly

Goodreads