Bernard Cornwell - Királyok alkonya

Bernard Cornwell - Királyok alkonya

(Angolszász históriák 06.)

Bernard Cornwell - Death of Kings
(The Saxon Stories 06.)
Eredeti megjelenés: 2011 
Magyar kiadás: Alexandra, 2012
Műfaj: történelmi fikció, háború
Hossz: 336 oldal
Fordította: Babits Péter


Tartalom:
Uhtredet, a nagy harcost arra kényszerítik, hogy kezdjen béketárgyalásokat a dánokkal, akik ily módon csapdát állítanak neki. A király tanácsadói nem bíznak benne, a dánok a halálát óhajtják, egyetlen szövetségesét, Ethelflaedet, Alfréd lányát klastromba zárják. Uhtrednek látnia kell, hogy miközben a királyt körülvevő papok a béke és a hittérítés politikáját hirdetik, Wessex ellenségei minden nappal erősebbé válnak.

A közel harminc esztendeje uralkodó Nagy Alfrédnak állítólag már csak napjai vannak hátra, miközben egy északi varázslónő megjövendöli Uhtrednek hét király halálát, és asszonyokét, akiket szeret. Amint Alfréd meghal, ellenségei és vetélytársai egymás torkának esnek, így Wessex védtelenné válik a határain gyülekező vikingek előtt. A tét pedig nem kisebb, mint az alfrédi örökség és az egész angol nemzet túlélése.

A nagyszabású történelmi sorozat, az Angolszász históriák hatodik része olyan időkbe repít bennünket, amikor a becsület és a hűség, az önfeláldozás és a hősiesség volt a hírnév és egyben az örök élet záloga. Cornwell megmutatja, miféle erők formálták az angol nemzet karakterét: keresztény lelkiség és pogány természetesség csak együtt volt képes létrehozni egy új nemzetet. A Királyok alkonya lenyűgöző történet arról, hogyan született meg – s kis híján hogyan veszett oda – mindaz, amit ma Anglia néven ismerünk.

Bernard Cornwell (1944 - )

Bernard Cornwell brit írót talán már nem nagyon kell bemutatni senkinek, magyar nyelven is elérhető szinte az összes eddig megjelent kötete az Alexandra és a Gold Book kiadók évek óta tartó erőfeszítésének hála. Az 1944-ben Londonban született szerző először történelem tanárként kereste a betevőt, majd 1981-től kezdődően már mint hivatásos író hódította meg az olvasóközönséget történelmi témájú fikciós regényeivel. Ezeken kívül még néhány modernkori thrillert is írt, amelyek mindegyikében fontos szerepet kap a vitorlázás, köszönhetően a szerző vonzódásának a tenger iránt. Legnagyobb lélegzetű – legelső és leghosszabb – műve a Sharpe-sorozat, ami eddig huszonnégy részt számlál. A szerző rögtön az első regényével bebiztosította helyét a sikerszerzők között. Gondos kutatómunkával megalapozott történelemtudományi és harcászati tudása, egyéni, erőteljes hangja, tömör, lényegre törő stílusa és főleg a férfi olvasókat megmozgató témái miatt várják könyveit izgatottan világszerte az olvasók.

Az Angolszász históriákban – aminek hatodik kötete a Királyok alkonya – egy fiatal szász nemes, Bebbanburgi Uthred szemén keresztül követhetjük nyomon Nagy Alfréd (849-899) wessexi király, dán hódítók fenyegetésének árnyékában folytatott országegyesítési törekvését. Ebben a részben Uthred már koros harcosként jelenik meg, hiszen lassan harminc éve küzd folyamatosan az egységes Anglia eszményéért – ami egyébiránt neki semmit nem jelent. A Királyok alkonya a 898 és 902 közötti eseményeket meséli el, tehát az Alfréd király halála és utóda, Edward király uralkodásának első éveiben történt eseményeket.

"Egyik nap, akár a másik, míg meg nem változik valami."

Cornwell minden könyve végén van egy pár oldalas történelmi összefoglaló, amiben fellebbenti a fátylat azokról a történelmi tényekről – vagy épp bizonytalanságokról –, amelyek felkeltették érdeklődését háttéranyag-kutatás közben. Ezekből a jegyzetekből, amik egyébként sokszor még a könyveknél is érdekesebbek, megtudhatjuk, hogy könyvei általában a legapróbb részletekig bezáróan – szereplők, események, számadatok –, alaposan dokumentált, vélhetőleg valós adatok alapján íródtak. Kivételt képez a szerző Excalibur-sorozata, ami inkább fantasy, mint történelmi fikció és a Stonehenge című könyve, hiszen abból a korból – a bronzkorból – értelemszerűen nincs írott információ. Ennek ellenére mindazt, ami a régészeti kutatásokból kideríthető, azokban a könyveiben is felhasználta. Jogosan feltételezheti tehát az olvasó, hogy a IX. század fordulója körül játszódó Angolszász históriák megírását a régészek és történészek által régóta dokumentált, jól ismert tények és források garmadája segítette. Cornwelltől most megtudhatjuk, hogy az 1066-os országegyesítés előtti – és a Római Birodalom bukása utáni – Anglia történelme mintha nem is létezne, annyira kevés hiteles adatot tudnak róla (nagyjából, mint mi a saját Honfoglalásunkról, hiszen arról is csak jobban-rosszabban megalapozott feltevéseink vannak). Egyetlen írott forrása létezik ugyanis ennek a Sötét Kornak is hívott időszaknak, mégpedig az Angolszász Krónika. Azt viszont minden kolostor saját maga írta, tehát ahány kolostor, annyi Krónika létezik. Mindegyik példány tele van olyan, a középkori babonás emberek által szentül hitt igazságokkal, mint például, hogy 793-ban egy tűzokádó sárkány pusztította végig az ellenség által amúgy is sanyargatott, elszórt angol királyságokat. Ezért a történéseket nézve talán nem olyan meglepő, hogy Cornwell sorozata is jórészt fikció. Ellenben a szereplők majd’ mindegyike valós személyiség. Annyira, hogy a főszereplő Bebbanburgi Uthred a szerző nagyon-sokadik ükapja, és a Cornwell-család ősi fészke – a northumbriai Bebbanburg, amit Uthred oly szenvedélyesen akar visszaszerezni immár hatodik kötete –, az angolszász megszállástól egészen a normann hódításig, tehát jó öt-hatszáz évig a család kezén volt. Ettől függetlenül Uthred jogos bosszú-története teljesen légből kapott.

"Közvetlenül a déli falon túl fennmaradt egy hatalmas, romos kőépítmény, a korabeli aréna, ahol vadállatok elé vetették a régi keresztényeket. Van, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, ezért nem tudtam biztosan, hihetek-e neki."

Cornwell könyveire az a legjellemzőbb, hogy az elejétől kezdve a végéig különböző csaták naturális, brutális, nyers leírásaival találkozhatunk. Anglia kialakulása sem ment vér nélkül végbe, ezt gondolhattuk eddig is. A hét kisebb-nagyobb királyság, tehát Wessex, Kelet-Anglia, Cent, Northumbria, Sussex, Essex és Mercia ellentéte annyira jelentős, hogy ha komolyabb háború nélkül telik el egy-két év, azt a vidék lakosai már értetlenkedve szemlélik. A királyságok területi megosztottságukon túl nemzetként sem egységesek. Két nagy nép, a hódító barbár dánok (vikingek) és a már jórészt keresztényekből álló angolszászok állnak egymással szemben. A csak alkalmanként felbukkanó, és inkább csak zavaró, mint birodalomformáló erőt képviselő skót és walesi nép nem sok szerepet játszik az eseményekben. A politikai szál a résztvevő ellenére sem túl intrikus. Kimerül annyiban, hogy ideig-óráig tartó szövetségeket kötnek az épp nem annyira szemben álló felek, egy harmadik társuk ellen, de ezen szövetségek tartósságában eleve senki nem bízik.

"A keresztények szerint megállíthatatlanul közelednek a jobb idők, istenük földi királyságának ideje, az én isteneim azonban káoszt ígérnek a világ végére, és az embernek csak körül kell néznie, hogy lássa a közelgő káosz bizonyítékait, a romlást és a pusztulást. Nem Jákob lajtorjáján mászunk a mennyei tökéletességbe, hanem megállíthatatlanul zuhanunk a Ragnarök felé."

A kulturális és származásbeli különbségek mellett a vallási ideológiákban is alapvető különbségek mutatkoznak. A pogány dánok a Valhallát remélik elérni, ezért pedig harcolniuk kell egész életükben, és a végén karddal a kezükben kell elbukniuk. A keresztény papok pedig megbocsátást és könyörületességet prédikálva szítják a feszültséget, tömik arannyal a zsebüket, vagy a hit erejével, prédikátorokkal és hittérítőkkel próbálják a dánok jelentette fenyegetést orvosolni. A zseniálisabbnál is sokkal jobban sikerült csatajeleneteken kívül a sorozat legérdekesebb aspektusát Uthred karakterének kettőssége adja. Ő ugyanis harminc éve hűséges alattvalója a hithű, buzgó keresztény Alfréd királynak, a sors szeszélye által mégis az északi vikingek vallását követő Thor-hívő válik belőle, míg az ájtatoskodó vallásosságot szívből megveti. Cornwell ugyan leszögezi, hogy a kereszténység – és Alfréd – ereje nélkül sosem alakult volna ki az egységes Anglia, de közben szimpátiája érezhetően Uthredé. Jó tollú íróként pedig igazán nem nehéz elérnie, hogy a mi szimpátiánkat is elnyerje ez a minden alakoskodástól mentes, erkölcsös, egyenes és megtörhetetlen pogány berzerker.

"Vannak időszakok az életünkben, amikor mintha semmi sem történne, amikor sehol sem árulkodik füst a felégetett városokról és tanyákról, amikor csak kevés könnyet ejtenek a nemrég elhunytakért. Megtanultam, hogy ne higgyek ezeknek az időknek. A világban csak akkor van béke, ha valaki már a következő háborút tervezgeti."

Ezek a borítók elég bénák külön külön, de így egyben... iszonyú jó!

A könyv mindvégig akciódús, izgalmas, fordulatos és feszültséggel teli. Cornwell vitán felül az egyik legjobb a háborús történelmi fikciókkal foglalkozó írók közt. A frappáns párbeszédeket, a csataleírásokat – amikből egyébként a könyv első felében kicsit kevesebbet fogunk találni, mint az előző részekben – és a lényegre törő leíró részeket könnyű és egyúttal öröm olvasni. Az oldalak pillanatok alatt pörögnek át az ujjaink közt. Néhány dolog mégis megnehezíti az olvasó dolgát – de ezek egyikéről sem a szerző tehet. A könyv rengeteg mellékszereplővel dolgozik, akiknek neve jellemzően Æ-vel kezdődik – Æthelstan, Æthelbert, Æthelred, Æthelbald, Æthelflæd, Æthelgifu, Ælfthryth –, ha pedig nem, akkor W-el, de általában egy æ abban is fellelhető valahol. A szöveg gyors olvasása közben sokszor fogjuk azt érezni, hogy azt sem tudjuk megmondani, hogy épp melyik két szereplő beszélget. Azt pedig, hogy ők kik is a könyvben, néha szintén nem könnyű megmondani. A seregek wessexi vagy merciai hadmozdulatainak nyomon követése sem mindennapi feladat. A kis falvak, folyókanyarok és burgh-ök (erődítmények) nevei a megszállott anglománokon kívül senkinek nem adnak támpontot. Ráadásul a IX. századi nevükkel és írásmódjukkal szerepelnek a könyvben – aminek az elején van egy térkép és egy három oldalas névmutató a fontosabb helyszínek modern nevével –, és ezekbe a nevekbe, vagy lehet helyesebb, ha azt írom, nyelvtörőkbe bizony könnyen belezavarodik az ember.

Nagy Alfréd király

"Milyen ostobák is vagyunk. Újra és újra, időről időre, nemzedékről nemzedékre ugyanazokat a hibákat látom, mégis hiszünk abban, amiben hinni szeretnénk."

Cornwell sohasem mondta meg pontosan, hány részesnek tervezi az Angolszász históriákat. Valószínűleg összesen hét-nyolc részes lesz Uthred története mire a végére ér. Mindenesetre a tisztes középkorból lassacskán kiöregedő főszereplő ősei kastélyának visszaszerzését még el sem kezdte. Ami viszont rossz hír neki, az jó hír az olvasóknak. Lesz még maszkulin, Uthredes, vikinges, pajzsfalas, véres, keserű-bús, egyházellenes Cornwell könyv. A regénysorozatot a csak fantasyt fogyasztó olvasóktól kezdve a történelmi vagy háborús témájú könyveket előnyben részesítőkig nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Csalódni nem lehet benne – ahogy eddig a szerző többi munkájában sem nagyon.

A könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!

Bernard Cornwell - Felperzselt vidék

Bernard Cornwell - Felperzselt vidék

(Angolszász históriák 05.)

Bernard Cornwell - The Burning Land
(The Saxon Stories 05.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Alexandra, 2011
Műfaj: történelmi fikció, háborús
Hossz: 334 oldal 
Fordította: Babits Péter

Tartalom:
A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.
Alfréd kivételes képességű bajnoka, Uhtred csapdába csalja az ellenséget, majd Farnhamnél az egyik legfényesebb győzelmet aratja a vikingek felett. Ám a diadal után Uhtredre másfajta próba vár: előbb egy személyes tragédia, majd egy váratlan támadás Alfréd talpnyalói részéről, akik féltékenyek sikereire és gyanakvással szemlélik idegen szokásait. Uhtred kényszerűen szakít Alfréddal, megtagadja esküjét és visszatér a hazájába, északra, ahol újra vikinggé válik.

A „Felperzselt vidék” remekbe szabott történelmi regény, amely az angol történelem talán legkevésbé ismert A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.

Mivel Bernard Cornwell regényei itthon is rendre az eladási listák előkelő helyein szerepelnek - bár sajnos nincs pontos, számszerű adatom az eladott példányszámokról -, már amikor nem egyenesen a tetején, magától értetődő a következtetés, hogy a könyveit mindenki olvassa és szereti. Nos, amennyiben elfogadjuk, hogy a Moly.hu itthon mértékadó internetes oldal, amin olvasók tízezrei jelzik a könyvekről a véleményüket minden nap, akkor ennek pont az ellenkezője látszik. Ha nem tévesztettem el a számolást, akkor magyarul 42! könyve jelent meg a szerzőnek, amiből 14! érte el a tíz olvasást, ami ahhoz kell, hogy a tetszési index százalékértéke megjelenjen a cím mellett. (Persze gyanítom, hogy a háborús történelmi könyvek fő fogyasztói a 40+-os apukák lehetnek, akik mit sem törődnek a Moly-os értékelésekkel - lehet, azt sem tudják mi fán terem az oldal (vagy az internet) -, de ez akkor is elég szomorú eredmény.)

A mostani írásomban kész tényként veszem, hogy Bernard Cornwell egész munkássága - ezzel a könyvvel együtt - a háborús témájú történelmi fikciókat kedvelő olvasók óriási kedvence évek óta, nekik úgyse tudnék semmi olyat mondani, ami elvenné a kedvüket ettől a könyvtől - nem is nagyon tudnék, ha ez lenne is a célom -, vagy ne tudnának róla már mindent, ami tudható. Célom most az, hogy a többi stílust kedvelőt győzzem meg, tegyen egy próbát az íróval. (Persze a reménybeli tapasztalatlan Cornwell olvasó jobban teszi, ha az Angolszász históriák címre hallgató sorozat első részével, Az utolsó királysággal kezdi az ismerkedést, nem rögtön az ötödikkel.)

A fantasy szerelmesei: Könnyű dolgom van, hiszen a történelmi fikción alapuló könyvek nagy része gyakorlatilag a fantasy zsánerének egyik altípusa. A mitikus homályba vesző régmúltat felidéző történetektől (hogy ne menjünk messzire, a szerzőtől például a Stonehenge) kezdve a középkor végéig tartó történetek tartozHATnak ide, főleg, hogy a középkor a fantasy szerzőkre úgyis nagy hatást gyakorolt. A Felperzselt vidék - miként Cornwell összes többi könyve szintén - hosszas kutatómunka után keletkezett, és néhány történelmileg is nagyjából hiteles eseményből építkezik, de a 800-as évek angolszász királyságairól nem igazán tud pontos tényekkel szolgálni senki és semmi manapság sem. Ez a kor ma történelmileg szürke zónának számít, már ami a tényszerűséget illeti. - A könyv első fejezetében erre utal is a szerző, mikor a főszereplő irtózatos haragjában elégeti a negyven éve a szerzetesek által hamisan vezetett történelmi kódexet, amiből őt, a hőst, aki az összes eseményt megtette, teljesen kihagyták, míg a király talpnyalóit érdemtelenül belevették. - Ez már csak így ment a középkorban... - tudjuk ugye, hogy a történelmet a győztesek írják.

Az ifjú Bebbanburgi Uhtred

A Felperzselt vidékben hemzsegnek az epikus fantasykból kihagyhatatlan események, jellemzően őrületes összecsapások képében, ahol az esélytelen félnek egyszerűen muszáj helytállnia. Egy történelmileg hitelesnek beállított könyvben mágia kétféleképpen szerepelhet - istenek és természeti mágia (gonosz boszorkányok) képében. Itt mindkettőt megkapjuk, de az már az olvasón áll, hogy vérmérsékletétől függőn eldöntse, hogy a megfogant átkok, rontások mögött milyen erőket sejtsen. A pogány hiedelemvilághoz tartozó északi nornák döntöttek vajon a szereplők sorsáról, az átok fogant-e meg, vagy az istenek nyilvánították ki az akaratukat, esetleg nem is történt semmi, csak a véletlen ereje munkálkodott. Wyrd bið ful ãræd. - A végzet megkerülhetetlen. Minek van még helye egy jó fantasyban? Barbárok, vikingek, királyok, áskálódó birodalmak, kisstílű papok, remek karakterek, nagy fordulatok. - CHECK! Külön megemlíteném még, hogy a szereplők mindegyike színes, mély egyéniség, senki nem egyszerűen jó vagy rossz - még a főszereplő sem -, bár persze már tudjuk, hogy a szürkének is legalább 50 árnyalata van. (Most egy laza broáfot engedjetek meg ide!) 

Kalandregény fanatikusok: Szintén egy szegről-végről rokon műfaj, ezért nekik is a fantasys részben írtakhoz hasonlókat tudnék írni. Horror, thriller, krimi: semmi igazán horrorisztikus nincsen ezekben a könyvekben, de azért az emberi kegyetlenkedések mélységeire bőven találhatunk részeket, akár a brutális harci jelenetekben, akár az irigységből vagy kapzsiságból egyénileg elkövetett borzalmak hosszas sorát nézzük. Romantikus irodalmat olvasók: Bár a sok nőnek igazi ideál Uhtred körül minden részben van egy fehércseléd - és az ő érzései is tisztán romantikusak feléjük - a középkor nem arról volt híres, hogy az akkor élt hősnők valódi, nem romantizált életéről vágyakozva fantáziálna egy mai modern, felvilágosult feminista hölgy, így itt sem nagyon lelne sok örömet benne. Helyette viszont van erőszak, elnyomás, a nők semmibe vétele, akaratuk elleni kiházasítása vagy zárdába adás. Ezek valóban nem szép dolgok, de ugye ez már csak így ment a középkorban... Dráma: bár nem shakespeari magasságokban szárnyaló nyelvezettel, de összetört emberi sorsokról azért itt is bőséggel olvashatunk. Humoros regényeket falók: Senki nem fog megszakadni ezen könyvek olvasása alatt a nevetéstől, de a középkorban élők látásmódja, és gondolataik a körülöttük levő világot formáló hatásokról, eseményekről és embertársaikról, jó néhány cinikus félmondattal örvendeztetik meg olvasóikat. Magasan kiemelkedik ezek közül természetesen az egyre jobban hódító kereszténység kellős közepén lassan utolsó Thor-hívő angolként büszkén magasló Uhtred magvas és nem minden történelmi igazságot nélkülöző gondolatai a csak mélységes megvetésére méltó keresztény egyházról és az egyházgépezet apró fogaskerekeiről, a papokról. Az egyház bírálata egyébként minden Cornwell-könyvben visszatérő motívum. Egy jó könyvre vágyók: Ha van még egy-két bizonytalankodó, aki nem tudja, vajon nekikezdjen-e Anglia vikingek általi megszállásáról és a szászok csatáiról szóló krónikáknak, azoknak bevetném még a tökéletes sztorivezetést utolsó aduászként, ami miatt egyszerűen lebilincselő, letehetetlen mindegyik rész. A fordításra pedig már jól ismert garancia az ős Cornwell-fordító, Babits Péter neve. (Vicces, hogy - véletlenül - három régi formátumú Sharpe könyvet kaptam tőle pár évvel ezelőtt, azóta is bánom, hogy nem dedikáltattam őket.)

"...Azt tanítjuk gyermekeinknek, hogy a sikeres élet titka a kemény munka és az okos gazdálkodás, de ez éppoly sületlenség, mint hogy egy farkas, egy borz és egy róka templomot képes építeni. A gazdagság kikövezett útja az, ha valaki keresztény püspökké vagy apáttá küzdi fel magát, hogy az égiek engedelmével a maga boldogulására hazudjon, lopjon és csaljon."

Ebből a kis összefoglalóból az mondjuk kiderült, hogy Bernard Cornwell könyvei inkább fiúregényeknek tekinthetők, de az igényesebb történelmi fikciókkal kacérkodó hölgyek véleményem szerint nyugodtan kipróbálhatják ezt a sorozatát vagy az Excalibur-trilógiáját és a Stonehenge-t is. A kb. harminc részes Sharpe-sorozattal ellentétben, amiben ha van tíz oldal, ahol nem harcolnak, akkor szerintem nagyot mondtam, itt, dacára annak, hogy viszonylag sok és nagy jelentőségű ütközetekről ír, ezek a jelenetek mégis kevés helyet foglalnak el a könyvből, és az események katonai részletességű leírása helyett inkább gyönyörű - elég furcsa leíró szó ide, még ha igaz is -, szürreális leírásai a kaotikus harci kavalkádnak, ahol senki nem tudja pontosan, mi is történik épp tőle tíz méterrel arrébb. (Kicsit hiányoltam mondjuk, a szemben álló felek merevrészeg állapotban fojtatott csatározásait, amit az első részekben már jól megismerhettünk.)

Az öreg Uhtred

A sorozat következő, hatodik - és eddigi utolsó - része 2012. decemberében megjelent magyarul is az Alexandra Kiadó jóvoltából. Címe, Királyok alkonya, amire természetesen hamarosan visszatérek majd. Addig aki teheti, pótoljon egy-két Cornwell könyvet. Bármelyiket jó szívvel ajánlom! (Az erőd című könyve például egy olyan különös ostrom története az amerikai függetlenségi háború idejéből, aminek a végén mind a támadók, mind a védők többen lettek, mint ahányan nekikezdtek!)

Értékelés: 9/10

Bernard Cornwell - Az erőd

Bernard Cornwell - Az erőd

Bernard Cornwell - The Fort
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Alexandra, 2012
Hossz: 424 oldal
Műfaj: történelmi, háborús
Fordította: Babits Péter

Tartalom:

1779 nyarán járunk a függetlenségét éppen csak kiharcolt Egyesült Államokban, ahol lángoló hazafiság és hideg, önző számítás furcsa elegyéből születik egy új nemzet.

Ám ennek a nemzetnek még számos próbát kell kiállnia, míg valóban független és önálló lehet.

A Brit Királyi Haditengerészet három kis hajója és hétszázötven brit katonája azt a parancsot kapja, hogy építsenek erődöt New England partvidékének ellenőrzésére és az angolok becsületén ejtett csorba kiköszörülésére.

A másik oldalon viszont negyvenegy amerikai hajó és kilencszáznál is több katona kapja ezt az egyértelmű parancsot: „Elfogni, megölni és elpusztítani az ellenség teljes haderejét, és kiűzni a briteket.”

Az ezután kibontakozó csata története jól példázza, hogyan hozza ki a háború az emberekből a legjobbat és a legrosszabbat, és hogyan húzzák át az egyéni érdekek és a politika a leggondosabb számításokat is. Hősiesség és gyávaság, hiúság és hazafiság, önzés és önfeláldozás teljes és tökéletes példatára – egy újabb időtlen mese a hadviselés művészetéről korunk egyik legnagyobb mesemondójának tolmácsolásában.

A fantasyk mellett a háborús/kalandos történelmi regényeket kedvelem még nagyon - elsősorban a viking korban illetve az angolszász területek környékén játszódóakat (hiszen ezek már szinte maguk is fantasy-k, tele barbár harcosokkal, druidákkal), de ezek mellett még azokat, amelyek a tengereken, óceánokon, hatalmas vitorláshajók "főszereplésével" varázsolnak el.

A hasonló könyvek szerelmeseinek nem kell bemutatnom Bernard Cornwell-t, aki valóban a történelmi regények nagymesterének számít. Vele a lenyűgöző Excalibur trilógia folytán ismerkedtem meg (ami pont inkább fantasy, mint történelmi, bár rengeteg valós helyszínt és feltételezhető történelmi eseményt felvonultat az is). Azóta ahogy csak tehetem, folyamatosan szerzem be a könyveit - a Sharpe sorozat azért feladja a leckét a pénztárcának a maga huszonvalahány részével -, és ahogy tehetem, sorban olvasom is el őket. Eddig egyik sem okozott csalódást, bár a blogon eddig csak a Stonehenge című könyvéről írtam.

Nem olyan régen - konkrétan az ötödik Hunyadi megjelenése utáni héten - édesapám, aki szintén hasonló témájú könyveket olvas, megkérdezte a könyvesbolti eladót, hogy vajon a hatodik rész kijött-e már. Az eladó meghökkenve válaszolta, hogy hiszen még csak most jelent meg az ötödik! Apám erre megkérdezte, hogy "És? Meddig tarthat megírni egy történelmi könyvet? Hiszen a könyv története ugye már eleve adott, csak a párbeszédeket kell hozzáírni!" :D



Bernard Cornwell (1944 -

És hogy hogyan kapcsolódik ez ide? Nos a Penobscoti-expedíció története - ami egészen Pearl Harbour-ig az Amerikai Egyesült Államok (és előd-államai) legnagyobb tengeri veresége volt - annyira pontosan le van dokumentálva, történészek által oda-vissza feldolgozva levelezések, korabeli iratok, napiparancsok és hadászati jelentések ezreiben, hogy Cornwell Az erőd című könyvében valóban minden - még egyes fontosabb párbeszédek is - ezekből a fennmaradt iratokból lettek rekonstruálva (sok levél részlete olvasható is a fejezetek elején). [Bár ahogy Bán Mór Hunyadi sorozata, természetesen ez sem pár nap alatt íródott, kutyafuttában!]. A könyvei végén Cornwell mindig nyújt egy áttekintést arról az olvasónak, hogy a könyvben mik voltak az írói fantázia termékei és mik azok a részek, amiket történészek meggyőződéssel vallanak igaznak. (Ezeket a részeket külön szeretem!) Természetesen ebben is van ilyen, de itt már az elején, ahol a földrajzi nevek akkori és mostani állapotáról beszél kijelenti, hogy ebben a könyvben MINDENKI valós személy (kivéve, akiknek a családneve F-el kezdődik)! A könyv teljes cselekménye szinte órára pontosan - de az biztos, hogy napra pontosan - akkor és úgy történik, ahogy az a valóságban is történt. Azért ez a precízség ad egy külön ízt a Cornwell-könyveknek, ennek különösen.

A Cross-sziget (ma Nautilus-sziget),
az első összecsapás helyszíne

Tisztelet a kivételnek, de nem hiszem, hogy Cornwell könyveinek túl sok női rajongója lenne, no nem a véres részletek, vagy a száraz stílus miatt, mert ezekről semmiképpen nincs szó, de romantikus részek - no jó, az Excalibur talán kivétel - elvétve, pár mondatban letudva vannak csak jelen a könyveiben. Ellenben akcióból - vagy inkább hadászati, logisztikai leírásokból - áll a könyv szinte egésze. Itt kicsit visszavett a tempóból, hiszen az első száz oldal csak a készülődésről szólt, akciót megfeszülve sem találnánk benne. A következő háromszáz oldal viszont végig az erőd ostromáról szólt.

Ja, hogy mégsem?

Gen. Francis McLean - Penobscot hőse

Aki háborús történelmi könyveket olvas - akár hiteles történelmi leírásokat, akár regényeket -, megszokhatta, hogy általában vagy két hatalmas sereg (illetve taktikai géniusz vezérek) összecsapsáról szól, vagy egy kis sereg kilátástalan, hősies harcáról a túlerővel szemben. Alapesetben ez a felállás érvényesült - volna - itt is, ám hamar kiderül, hogy a hatalmas amerikai sereg annyi felé húz, ahány vezetője van, akiket a könyv olvasása közben legszívesebben versenyeztettem volna egymással, hogy melyikük a legeslegbénább katonai vezető közülük. Ennyi elbaltázott stratégiát, hibás döntést tíz másik háborús könyvben kéne összevakarni, mint amit az amerikai seregek - igaz legtöbbjük csak milicista - bemutattak. A bibliai Dávid szerepére kárhoztatott parányi brit seregnek gyakorlatilag nem is volt kivel harcolnia egész végig - de azt mondjuk derekasan tették. Az emberek általában a kisebbnek, a gyengébb csapatnak szurkolnak, ha semleges félként néznek egy focimeccset, vagy olvasnak más népek harcairól. Itt is a brit csapatok felé billen a rokonszenv - mondjuk az író is angol, szóval erről tehet ő is azért -, bár hátul végig ott motoszkál az olvasóban a kisördög, hogy valójában ők lennének az elnyomók itt. Ez érdekes aspektusa volt a regénynek.

"...Tavasszal tényleg nagy a köd, tábornok úr, ahogy nyáron is, de azután jön az őszi köd, majd pedig a hó, de azt már nem is szoktuk látni a köd miatt. Köd köd hátán."



Sir John Moore - az angol hadsereg
azóta is leghíresebb tisztje (1761 - 1809)

Az amerikai csapatok szinte hihetetlen bénázása dacára a könyv nem unalmas, Cornwellnek sikerült úgy megírnia a regényét, hogy a folyamatosan dörgő ágyúdörej és a lőporfüst eltakarja azt a tényt, hogy heteken keresztül ezek a csapatok jószerével csak egymást nézték. Akik a Sharpe könyvek véres csatajeleneteire vágynak lehet, hogy csalódni fognak. (Főleg, ha elolvassák a könyv végén a történelmi jegyzeteket, ahol a halottak számát is pontosan számba veszik.)

A könyv másik "hibája" - és mint az előzőről - mármint, hogy történelmileg hiteles maradt végig, pedig nem is túl sok minden történt -, szintén nem a szerző tehet. Annyi fontos szereplő - tábornokok, hajóskapitányok, hadnagyok, civilek - volt a könyvben, hogy igazi főszereplő, akinek az arcát lehetne társítani a könyvhöz - mint például Sharpe, vagy az Angolszász Krónikákban Uhtred -, egyszerűen nincs benne. A brit sereg tábornoka vagy a penobscoti csata utáni életében legendás magasságokba emelkedő Sir John Moore persze kiemelkedik a történelem lapjairól, de a könyvben jó ha tíz oldal jut rájuk.

Cornwell írói stílusát egyébként könnyen össze lehet foglalni. Rendkívül olvasmányos - úgymond "haladós" -, kalandos, ahol a történet megengedi vicces is tud lenni, de jellemzően inkább történelmileg amennyire lehetséges - a végletekig - precíz, alapos. Az írás megkezdése előtt rengeteg történelmi tudásanyagot, adalékot, apró érdekességet - itt most remek példa az amerikai kisdobos mini-története -  halmoz fel, amit az olvasónak bőkzűen tovább is ad. Karaktereinek háttere annyira kidolgozott, amennyire a könyv történelmi hihetőségéhez szükséges. Az erődben nem annyira voltak kidolgozottak, hiszen a fő olvasóközönség - az angol és amerikai olvasók - a szereplők többségéről pontosan tud(hat) mindent, hiszen a tananyaguk része. A regény pont azokra az eseményekre van kidomborítva, ami - legalábbis Cornwell szerint - ROSSZUL volt a tananyag része!

"...A katonának is ez a dolga, tábornok, felsöpörni a mocskot a politikusok után."

A Majabigwaduce-i csata - igazából tükörkép - térképe 1785-ből (ma: Castine, Maine)



Paul Revere - Boston hőse

Igaz, hogy Cornwell angol, aki saját bevallása szerint is azért írta meg ezt a könyvet, mert zavarta, hogy olyan amerikai hősöket tisztelnek manapság is - Paul Revere -, akiknek egyáltalán nem hősies - sőt gyáva - tetteit politikai nyomásra hallgatták el a függetlenségi háború alatt/után. Mindezek ellenére nem megy át sima amerika-gyalázásba, korrektül beszámol az amerikai oldalon harcba szálló kevés tisztességes - és általában reguláris (vagyis hivatásos) - katona, tengerész vagy vezető figyelemre méltó tetteiről is.

A könyv végén lévő történelmi jegyzetek minden Cornwell könyv végén különösen érdekesek, de ennél aztán kiemelten figyelemre méltó volt, ráadásul viszonylag hosszú is, aminek külön örültem.

"...a történelem csalfa múzsa, ki méltatlan sarjait kegyeli."

Ahogy megszokhattuk már, a fordítást Babits Péter követte el - akitől van 3 Sharpe könyvem is! -, aki szerintem már álmában is Cornwellt fordít. Hibát pedig itt sem ejtett. Hadászati és tengerészeti szakkifejezések egyébként nem annyira sűrűn fordulnak elő Cornwell könyveiben, hogy valaki ezért ne adjon neki egy esélyt. Külön öröm volt számomra, hogy a hajók neveit dőlt betűkkel szedték, ahogy helyes és szokás is, mégis sok könyvnél elmarad.

A végére idebiggyesztettem a Szégyenmars-ot, amit sokszor emlegetnek a könyvben és egyéb Cornwell könyvekben - vagy a Sharpe filmekben akár - amikben a híres-neves vöröskabátos hadak szerepelnek. (A címre kattintva meghallgatható John Tams híres angol folkzenész előadásában!)

The Rogue’s March

Tuppence I got for selling me cloak,
Tuppence for selling me blanket.
If ever I ‘list for a soldier again,
Devil shall be me sergeant.

Poor old soldier, poor old soldier,
If ever I ‘list for a soldier again,
Devil shall be me sergeant. 

A recenziós könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!

Értékelés: 7/10

Interjú Bernard Cornwell-el Az erőd című könyve kapcsán (angol!)

Pár érdekes link a történelmi korszak kedvelőinek az eseményről:
- A Penobscot-expedíció rövid történelme
- Új-Skócia történelme

A Majabigwaduce-i tengeri blokád

Bernard Cornwell - Stonehenge

Bernard Cornwell - Stonehenge

Bernard Cornwell - Stonhenge
Eredeti megjelenés: 1999
Magyar kiadás: Alexandra Könyvkiadó, 2000, 2010
Hossz: 462 oldal
Műfaj: történelmi fikció, fantasy, kaland
Fordító: Babits Péter

Tartalom:

Négyezer évvel ezelőtt egy idegen erőszakos halált hal Ratharryn Régi Templomában és különös kincsei felbolygatják a település életét - ezek az események harangozzák be egy olyan építmény létrejöttét, melyet évszázadok óta az emberiség legcsodálatosabb vívmányai között tartunk számon.

Bernard Cornwell regénye elrepít bennünket a rituálék és áldozatok kortalan, rég feledésbe merült világába, hogy hősiességből, árulásból és testvérharcból szőjön feledhetetlen történetet. Három, egymással halálos vetélkedést folytató testvér egyesíti erejét, hogy létrehozza az istenek méltó templomát. A legidősebb fivér, Lengar könyörtelen harcos, aki atyját követi Ratharryn törzsfői székében; Camaban, a számkivetett gyermek fanatikus varázslóvá emelkedik, aki megálmodja Stonehenge-t; míg Saban, a legifjabb testvér rendelkezik azzal a gyakorlati tudással, melyet a templom építése megkíván. A közös látomás egy táborba tereli a fivéreket, akik roppant gránitgyűrűt emelnek, mely nemcsak az égitestek mozgását teszi megfigyelhetővé, de egyesíti az isteneket, és egy új, csodálatos világ alapköve lesz. Saban, aki becsvágyó fivérei közt őrlődik, idővel népe igazi vezére lesz, aki nemcsak templomot épít a megváltás és újjászületés jegyében, de békét is hoz Ratharrynra.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Számomra az ókori Róma és az az előtti korokban játszódó történelmi könyvek már a fantasy kategóriájába esnek, hiába nincs bennük mágia vagy szörnyek hordái. A bronzkor környékén játszódó könyv ráadásul még az író saját bevallása szerint is szinte teljesen a fantáziája szülötte, régészeti adatokkal megtámogatva, amelyben a varázslatok és az istenek minden oldalon megjelennek, a cselekmény szerves magját képezik. 

A könyv kezdete előtt is úgy gondoltam, hogy a könyv inkább az erősebb gyomrú olvasók tetszését fogja elnyerni, de hiába ismerem viszonylag jól Cornwell munkásságát, lebilincselő történetvezetési stílusát, és hiába gondoltam laikusként, hogy a sötét középkornál is volt durvább kor - pld. a bronzkor környéke -, akkor sem készültem fel arra, ami itt fogadott. Rendszeres motívuma e könyvnek az emberáldozat - egy idő múlva már a fejét sem kapja rá fel az ember -, de mint gyermekes apa, a szinte félvállról vett gyermekáldozatok SORA kicsit megborozongatott. Ezt nem kritikaként, negatív előjellel írom, hiszen így lett - szerintem is - reális a kor ábrázolása. Emellett a vérengzések, csonkítások, nemi erőszakok, átkok, zsigeri káromlások (levizelem a májad és az epédet férgeknek adom, bűzhödt tetemedet farkasok ürülékébe temetem, stb...) már csak mint hangulati elemként tették a dolgukat. 

Bernard Cornwell (1944 - )

Mégis, ez nem a pusztítás könyve, hanem az építésé. A könyv hátlapja méltán hasonlítja a Stonhenge-t Ken Follett Katedrálisához, hisz itt is a cselekmény egy templom építése körül bonyolódik.

És váratlanul, pont itt ütköztem a problémámba a könyvvel kapcsolatban. A könyv legalább harmadában, de inkább több mint a felében arról van szó, hogy hogyan viszik a hatalmas köveket innen-oda, hogyan állítják be a helyükre, hogyan tervezik (át és újra át) a templomot, hogyan építik azt fel végül, és a történelem az építők MELLETT szinte észrevétlen folyik el, velük szinte "alig" történik valami.

Az évekig tartó folyamatos háborúskodás ennyi a könyvben: "És a háború folyt tovább." De a háborúról ezután szinte nincs is szó.

Cornwell számomra mindig is arról volt nevezetes, hogy a könyvei telis-tele vannak hatalmas csatákkal. (A Sharpe könyveknél ezt meg épp eltúlzottnak tartottam, hogy ott 1 könyv 1 csata (max 2)). Az Excalibur sorozat vagy éppen az Angolszász históriák sorozat pontosan adagolta a folyamatos csatározásokat és a történet egyéb szálainak mixtúráját, de ebben sajnos az a - talán - két kisebb ütközet az én "vérszomjamat" nem elégítette ki.

Persze az építős részek is jól voltak megírva, unatkozni nem lehetett a könyvön, a szereplők a végtelenségig vallásuk fanatikusai, mai szemmel nézve rettenetesen ostobák, elvakultak (vagy egyszerűen csak természetesek, istenfélők). A teljesítményükkel azonban nem lehet vitába szállni, az most is ott tornyosul történelmi mementóként, 4000-5000 évvel az építése után is.

Másik problémámat a tudatlanság okozza. A könyvben vannak varázslók és papok, de ebben az időben még nem druidák voltak a vallási vezetők? Mindegy, ez kicsit zavart, de az író feltételezhetően ezt sokkal jobban tudja, főleg még hogy angol is. :)

A könyv leghihetetlenebb része az igazság-magja maga (kedvenc részeim a Cornwell könyveknek végükön lévő történelmi összefoglalók), hogy ezek a kőkorszakból "szinte alig" kilépett emberek, akik minden természeti jelenségben, minden madár repülési irányában, stb., isteni akaratot, ómeneket, jövendölést vagy varázslatot láttak, hogyan győzték le a köztük és álmuk közt tornyosuló akadályokat, ahogy megtanulták a kőfaragás mesterségbeli fogásait (csak úgy a maguk eszéből, tapasztalásaiból), ahogy a szállítmányozás lehetetlennek látszó feladatát (a több 10 tonnás kövek több száz mérföldre való elszállítása) megoldották, ahogy az építészetet addig ismeretlen és nem elképzelhetetlen, hanem soha el sem képzelt magasságaiba emelték. 

Az Excaliburtól elmaradt minőségben, és nekem az Angolszász históriák is jobban tetszik (a vikingek miatt), de ettől függetlenül igen jó könyv volt.

Értékelés: 8/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Ekultúra

Peter Straub - Koko I-II.

Peter Straub - Koko I-II.

(Blue Rose Trilógia 01.)

Peter Straub - Koko
(Blue Rose Trilogy 01.)  
Eredeti megjelenés: 1988
Magyar kiadás: Alexandra, 1988
Hossz: 762 oldal
Műfaj: horror, thriller
Fordította: Babits Péter

Tartalom:

Csak négyen tudták, mit is jelent a név.
Vietnami veteránok. Egy orvos. Egy ügyvéd. Egy hétköznapi melós. Egy író. Annyira különböztek egymástól, amennyire csak lehetséges – mégis, örökké egymáshoz láncolta őket egyetlen közös titok. És most valamennyien újra összefogtak a kutatásban, mely a Távol-Kelet temetőitől és fényűzésétől New York emberi dzsungelébe vezette őket… egy emberfeletti szellemet hajszolva, mely a rémálomba illő múltból emelkedett felszínre, hogy gyilkoljon és gyilkoljon és gyilkoljon…
Komplex szövésű mese, érzékletesen ábrázolt gonosz… Vérbeli horror! Igazi telitalálat… A KOKO magával ragadja olvasóját, és el sem ereszti!

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Nagyon röviden - ebbe aztán jól beleszaladtam, mint Koko áldozatai a pengéjébe. Az első fordulatnál kitaláltam az egész könyv poénját, ezért cirka 700 oldalt töltöttem el káromkodva, hogy a béna szereplők jöjjenek már rá arra az egészen egyértelmű következtetésre, amit kb. mindenki kitalált volna az elején, nem csak én. Ezért, mikor elértünk a nagy csattanóhoz, a nagy fordulathoz, csak megkönnyebbülést éreztem, hogy innen talán még lesz valami meglepő a könyvben végre (azt nem árulom el, hogy volt-e! :P)

Nem ez volt azonban az egyetlen gondom a könyvvel. Olvasás közben jöttem rá, hogy mennyire nem tetszik, hogy az író először bejelenti, hogy mi történt, aztán visszaemlékezésekkel 100 oldalon keresztül elmeséli, hogy hogyan. Ez a fajta felépítésű könyv/film nem jön be nekem, mert úgy érzem, nincs miért izgulni, és ezzel a lényegtől foszt meg a szerző. Azonkívül, a Koko cselekménye nem annyira bonyolult, vagy épp szerteágazó, ami indokolná a majd 800 oldalas terjedelmet. Fele ennyi oldalon keresztül talán még valami feszültséget is sikerült volna teremteni benne, így tömény unalom volt számomra szinte az egész. 

Peter Straub (1943- )

A szereplőkkel is meggyűlt a bajom, ugyanis 1-2-n kívül szinte semmilyenek voltak, érdektelenek. Nem sikerült megkedvelnem egyiküket sem igazán (akit igen, az persze meghalt). Jó részek is voltak benne azért, a helyszínek leírása, az ott folyó élet ecsetelése nagyon jó volt (az ázsiai és az amerikai részeknél is), abban a stílusban szívesebben olvastam volna többet is még.

A fordítás is hagy maga után némi kivetnivalót, olvasás közben a gyanús részeket összevetettem az angol verzióval, és sajnos látszott, hogy jó néhány szót - főleg káromkodásokat és hangulatkeltő szavakat - egyszerűen kihagytak a magyar kiadásból, szóval lehetséges, hogy aki teheti, jobban jár, ha eredeti nyelven olvassa el (persze ez nagyjából minden könyvre igaz, de ennél különösen).

Könyvet persze abba nem hagyunk, de hogy a második és a harmadik részét is elolvasom-e a sorozatnak, az igencsak kérdéses.

 Értékelés: 3/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Fiction Kult