Itó Project - Harmónia

Itó Project - </Harmónia>

Itoh Project - Harmony

Eredeti megjelenés: 2008

Magyar kiadás: Ad Astra, 2012

Műfaj: science-fiction, utópia/disztópia, poszt-apokalipszis

Hossz: 308 oldal

Fordította: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs

Díjak:
Philip K. Dick-díj, 2010
Seiun-díj, 2009 
Nihon SF Taisho-díj, 2010 

Tartalom:

Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Twan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?

 

Itó Projekt, vagy angolosan Itoh Project, született Satoshi Itó 1974-ben látta meg a napvilágot Tokióban. Életében összesen három könyvet írt, és mivel 2009-ben súlyos rákbetegségével szemben alulmaradt, ez a szám a jövőben sem fog sajnos nőni. Debütáló regénye a Genocidal Organ (2007) azonnal komoly hírnevet szerzett neki a szakmában, és az évtized SF regényének kiáltották ki. Következő regénye a Metal Gear Solid játékokon alapuló Guns of the Patriots (2008) volt. Talán ezek egyikével is találkozhatunk majd egyszer az Ad Astra kínálatában...

Itó Projekt (1974-2009.03.20)

Mindig sejtettem, hogy - csak így egyszerűen általánosítva - a japánoknál

<list:item>

<i: elgurult a gyógyszer>

<i: elmentek otthonról>

<i: baj van a káposztával>

</list>

de nekem a Harmóniában leírt utópia hátterével nem stimmelt valami, de nagyon. 

A Nagy Katasztrófa pontos ideje ugyan nem volt leírva, de képzeljük el közösen, hogy MOST volt. Az atomháború után 50 évvel a mi általunk ismert országok jó része ment a levesbe, a kormányok helyébe ökormányok százai léptek, amiknek fő prioritása az emberi test - mint a közösség legfontosabb erőforrásának - védelme. Az orvostudomány olyan magas fokra emelkedett, hogy betegségek gyakorlatilag nem léteznek. A felnőtté váláskor beültetett WatchMe hardver és a szoftverek pontosan kiszámítják

<list:item>

<i: mennyi kalória kell az adott állampolgárnak,>

<i: adagolják a szükséges gyógyszereket,>

<i: terápiát javasolnak, ha káros hatás ér,>

<i: jelez, ha elvesztette volna az önkontrollt,>

<i: minden lehetséges módon gondoskodik az egyénről.>

</list>

A japán társadalomban 100 év a várható átlagéletkor. Ez ellen a rendszer ellen <notes> hogy mindent szabályoznak </notes> lázadozik három tizenéves kislány, akik visszasírják a mi jó öreg korunkat, amikor még lehetett inni, dohányozni, kávézni, voltak még olyan pedofilok <notes> olyan emberek, akik kislányokkal akarnak szexelni </notes>, akiknek minden társadalmi ellenérzés nélkül, nyugodtan odaadhatták a testüket - erről a kedves szokásról és a japánok, a nyugatiak szemében már-már perverznek tűnhető szexuális szokásairól itt olvasható pár érdekes adalék -, és az emberek még tudták, hogy mit jelent az a szó, hogy "dagi". <notes> olyan állampolgár, aki szörnyen elítélhető módon előre megfontoltan nem vigyáz a köztestére és indokolatlan mennyiségű kalóriával kényezteti azt hosszú időn át. </notes>

<remind>
A WatchMe és a MediMolok mellett ez manapság már természetesen elképzelhetetlen!
</remind> 

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után tehát: Van egy japán szerzőnk - aki maga is végstádiumos beteg volt a regény írása közben -, aki arról ír, hogy fel kell lázadni egy olyan társadalom ellen, ahol nincs olyan, hogy betegség! Ehhez mennyire kell már kifacsart gondolkozásúnak lenni? Vagy mennyire nagy hivatástudattal kell rendelkeznie, hogy kvázi önmaga ellen beszéljen? Elismerésre méltó.
    

Angol nyelvű kiadás, 2010

Viszont mennyire hihető gondolat az, hogy mától 50 év múlva - mikor például a ma 20 éves (sajnos a káros szokások terén teljesen átlagosnak számító, tehát cigiző-szívó-alkoholizáló) tinik közül azért még jópáran élnek - a "lázadozó lakosok" (a lakosság elenyésző része) legnagyobb problémája az, hogy nem jutnak italhoz és cigihez - drogokról nem is beszélve -, mert a társadalom szerint ezek már nem "menők" és a "többiekben" fel sem merülne, hogy például inni akarnának. Egy-két generáció alatt ilyen mértékű átnevelés szerintem elképzelhetetlen (a cigiről való leszokás még csak-csak, hiszen dohánylevél nem terem meg a polcon a panel 10. emeletén, ugye!). Biztos, hogy senki nem főz a mai fiatalok közül 70 évesen "valami rövidet" a fejlett vitalista társadalmakban? Én biztos vagyok benne, hogy MIND főznek, mindenből! 
De ez semmi! A lázadás "ultimate maximusa", hogy aki hasonló rejtett, titkos, társadalmilag megvetendő vágyakat dédelget lelke legmélyén, az elmegy a fejlődő országokba a frontra, mint WHO-s munkatárs. Inni! Meg piát csempészni haza a szűkölködőknek! Meg cigizni! Mert a legbarátságtalanabb frontvonalakon a WatchMe offline és nem jelez a szervernek, hogy társadalomellenes "bűnt" követett el a delikvens! :D
Szerintem ez vicces... Ha én 70 éves lennék ezekben az időkben, hátul desztillálnám a pálinkát az udvaromban - kő gazdag lennék, mert el is adnám jó sok kreditért az érdeklődőknek -, ha jönnének a spirálcenzorok ajánlgatni a pszichiátriai átnevelő/segítségnyújtó konzíliumaikat, elküldeném őket a búsba, és nem érdekelne semennyire, hogy mennyire a béka seneke alatt van a társadalmi értékpontom. Élnék, mint Marci Hevesen.

Szerintem több olyan könyvet olvastam, aminél abba tudtam belekötni - akaratlanul -, hogy ezért-azért nem tetszett, de a világ az tök' érdekes volt. Itt pont az ellenkezője van. Ez a világ a szememben ilyen formában megvalósíthatatlan, nem reális, és amíg ez egy fantasyban nem szempont, egy sci-fi műben az. Tudom, hogy amiről eddig keseregtem, az a könyv felétől teljesen átértékelődik, elhalványodik, hiszen kiderül, hogy azért egyáltalán nem erről szól csak - hogy igyunk, cigizzünk és zabáljunk titokban -, és a WatchMe-rendszert - valamint az emberiséget szinte a kaptártudat szintjére emelő/süllyesztő légkört és "rózsaszín felhős" ökormányzati/gazdasági/tudományos döntéshozók hozzáállását - én is keményen nehezményezném a lázadozók helyében, de a tuaregek vagy a bagdadi szegénynegyedben lakók egészséghez való hozzáállása - a mértékletes középútjukkal - simán szimpatikus volt.

A világ működésén tehát túl kellett tennem magam ugyan, de miután megbarátkoztam vele, maga a történet nagyon izgalmas és érdekes lett. Amikor pedig igazán beindultak az események - a 6000 "illetékestől" kezdve -, egyszerűen letehetetlen volt. Az eleinte furcsa - HTML (?) nyelvű - forráskód betoldások is nagyon bejöttek. Miattuk kicsit olyan érzés volt olvasni, mintha mi is az AR-rendszerre lennénk csatlakozva, mint a szereplők. A pörgős történet miatt a könyvet falni lehet, a párbeszédek jók, a szerző stílusa könnyed, hamar megszerethető - kivéve a filozofálgatós és orvostudományos magyarázó részeknél, mert ott kicsit nehezen követhető -, de érezhető azért benne az ázsiai "beütés". A főszereplőnő szintén kedvelhető - hiszen alig különbözik a ma élő emberek nagy részétől -, a többieknek - a kis árva Miach-on kívül - alig van szerepe.

A morális kérdést, miszerint a továbbfejlődő emberiségnek szüksége van-e egyáltalán még tudatra, nem próbálom megválaszolni, de nekem "kicsit" furcsa volt a levezetés, miszerint nincs. Az evolúció toldozottságáról-foldozottságáról szóló rész viszont nagy kedvencem lett. A cukorbetegség, mint a jégkorszaki hideg miatt kialakult evolúciós előny - nem néztem utána, hogy igaz-e! - olyan érdekesség, amit bár nem fogok társaságban felhozni, mint beszédtémát, mindenesetre elgondolkoztató információ.

Vajon mikor jön belőle az anime változat, ugyanis ez tipikus anime alapanyag! Simán megnézném.

[Kérdés: Nem lehetséges, hogy a könyv magyar címe el lett rontva? Az angol ugye csak simán Harmony, míg a magyar </Harmónia> annyit tesz, a Harmónia vége, lezárva. Ami pont az ellenkezőjét jelenti ugye.] 

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 8/10 

Wallpaper (1920x1080)