Stanislaw Lem - A kudarc

Stanislaw Lem - A kudarc

Stanislaw Lem - Fiasko

Eredeti megjelenés: 1986

Magyar kiadás: Magyar Könyvklub, 1995; Szukits, 2006

Műfaj: sci-fi

Hossz: 304 oldal

Fordította: Murányi Beatrix

Tartalom:

Miután az emberiségnek sikerült végrehajtania a távoli naprendszerekbe való galaktikus ugrást, expedíció indul az öt fényévnyire lévő Quintára annak kipuhatolására, hogy létezik-e élet és másik értelem ezen a különös, baljós bolygón…

A közelmúltban elolvasott jópár Lem regény után már tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok a híres lengyel írótól. Várakozásomban nem csalódva most is egy olyan fejezettel nyitott, amire egyszerűen nem tudok mást mondani, mint hogy valószínűleg a szerepe szerint a könyv hangulatába való elmélyülést kellett volna elősegíteni (és persze mint később kiderült keretbe foglalni a történetet), de nekem roppant módon megfekszik mostanában a gyomromat a 10-20 oldalas - egyébként költői szépségű - leírások. Most a Szaturnusz egyik holdjának - a Titánnak - emberfeletti léptékű és elképzelhetetlenül hatalmas formáinak látványába feledkezik bele egy asztronauta, aki épp a közelmúltban eltűnt Pirx kapitányt - nem is tudtam, hogy vannak még Pirxről szóló történetei Lemnek - siet megmenteni egy roppant kiterjedésű, ismeretlen veszélyeket rejtő geológiai képződmény csapdájából. Ezek a hosszú leíró részek egyébként gyönyörűek, csak hát az egész alatt mondjuk egy másodperc telik el, szóval annyira lelassítja az amúgy se pörgő cselekményt, amire már igazából sajnálom az időt. Az utolsó (és egyetlen) író, akinek mindig örömmel elnézem ezt az időhúzó / feszültségteremtő húzást az Lovecraft. Ami mégis megmenti a fejezetet számomra az egyértelmű elmarasztalástól, az a vége, ahol egy annyira váratlant húzott Lem, hogy csak pislogni tudtam.

A következő fejezetektől kezdve szerencsére már a történetre koncentrálhatunk - a leíró részek zanzásabb formában azért néha fel-felbukkannak, de szerencsére már nem valami természeti képződményről szólnak, hanem tudomány- és/vagy evolúció-történeti eszmefuttatások, amik már összehasonlíthatatlanul érdekesebbek voltak a számomra -, és ezen a téren Lem, immár a jól megszokott módon, sosem hibázik.

A könyv címének elolvasása után azonnal lehet némi képünk arról - egyébként nem annyira szeretem ezeket a túlságosan spoileres címeket -, hogy az expedíció, amelynek feladata a Quanta értelmes lényeivel való kapcsolatfelvétel lenne, mennyire lesz sikeres. Bár a tudósoknak komolyan meggyűlik a baja az embertől teljesen idegen civilizációval való kommunikáció nehézségeivel, az olvasó pontosan azt kapja, amire már előre számíthatott. Precíz, tudományos alapokon nyugvó hard sci-fit. A szereplők nem csak hipp-hopp ott teremnek az 5 fényévnyire lévő Quantán, hanem eközben Lem bevezet minket az űrhajózás jelenleg még csak hipotetikus szinten létező nehézségeibe, - nekem legalábbis - jobbára ismeretlen, sokszor érthetetlen asztrofizikai fejtegetéseket olvashatunk például a Schwarzschild-övezetekről, a kollapszárok és a fénynél gyorsabb utazás kapcsolatáról, az idő relativizmusáról, de arról is tudományos megalapozottsággal beszél, hogy miért sokkal jobb a hibernálásnál az embrionálás az évekig tartó csillagközi utazások során. A stílus szerelmesei heves szívdobogást kapnak majd egy-egy hasonló mini-esszé olvasása során, ebben biztos vagyok.

Stanislaw Lem (1921 - 2006)

Ami az én szívemhez közelebb áll témában, az az emberiség-idegen civilizáció találkozása és ennek valószínűsége illetve gyakorlatilag valószínűtlensége. A könyvben emlegetett "kapcsolat-ablak " az a pillanat, amikor egy civilizáció MÁR elég fejlett ahhoz, hogy jelt tudjon adni létezéséről, de MÉG nem annyival fejlettebb az emberiségnél, hogy már ne foghassuk jeleiket (fénysebességnél gyorsabb jelzőrendszer, vagy felfoghatatlan technológiákon, módszereken alapuló galaxisok közötti utazás, (fizikai test elhagyása, telepátia)). A feltételezett idegen civilizációkban - a földi történelemből kiindulva és matematikai számításokon keresztül bizonyítva - ez az intervallum nagyjából 1500-2500 év lehet, ami csillagászati méretekben gondolkozva valóban csak egy pillanat. Emiatt a rövid idő miatt valószínűtlen, hogy épp most, amíg az emberiség épp a saját "ablakában" van (a rádiózás megjelenése óta számolva), valahol máshol is pont ebben a stádiumban lenne egy másik értelmes civilizáció - vagy egy kicsit előrébb, hogy legalább ide tudnának jönni. Ez az okfejtés az UFO hívők lelkesedését sajnos eléggé lelombozhatja.

Amikor az emberek megérkeznek "álmaik bolygójára", még fontosabb kérdés köré összpontosul Lem figyelme, ahová az olvasóit is örömmel elkalauzolja. Meddig mehetünk el - az erőszakos módszerek legvégső határáig is akár? -, hogy akaratunkat a másikra (fajra vagy akár csak másik embertársunkra) rákényszerítsük? Képes-e az ember alázattal közeledni a másik felé a megismerés reményében, vagy sem. Mert ha nem, akkor inkább meg se próbáljunk kapcsolatba kerülni idegen civilizációkkal.

Bár A kudarc-ot Lem 1986-ban írta és életéből ekkor még kb. 20 év hátra volt, mégis az utolsó regényei egyike. Több könyvében ír elmarasztalóan az emberiség egyetemes intelligenciájáról, amiért az saját fensőbbségében megingathatatlanul hisz, de Az Úr Hangja után talán ebben a legkeményebben. Vajon a válogatott tudóscsoport - legyőzve a genetikailag kódolt örökségét - elég alázattal, empátiával és persze józan ésszel rendelkezik ahhoz, hogy sikeresen kapcsolatba lépjen a quantaiakkal? Megtudja, aki elolvassa a könyvet. Érdemes. 

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 8/10