Guy Gavriel Kay - Ysabel

Guy Gavriel Kay - Ysabel

Guy Gavriel Kay - Ysabel

Eredeti megjelenés: 2007

Magyar kiadás: Metropolis Media, 2009

Műfaj: fantasy, misztikus, ifjúsági, romantikus

Hossz: 418 oldal

Vásárlás:

Booker

Fordította: Sohár Anikó

Díjak:

World Fantasy-díj, 2008

Mythopoeic-díj jelölt, 2008

Tartalom:

A tizenöt éves Ned Marriner elkíséri fotóművész apját Provence-ba, hogy hat héten át a festői szépségű tájakat járják, képeket készítve egy dekoratív albumhoz. Amíg apja fényképez, Nedet titokzatos események rádöbbentik, hogy az iPodok, mobiltelefonok és hibridüzemű autók modern világában még mindig jelen vannak bizonyos ősi hatalmak. Egy megszentelt, kísértetjárta éjszakán, amikor az élők és a holtak birodalmát elválasztó falak leomlanak, mitikus alakok támadnak fel, mai hétköznapi emberek életét változtatva meg mindörökre.

Kanada egyik legnépszerűbb szerzőjének ez a regénye hat hetet töltött a sikerlista élén, és 2008-ban elnyerte a rangos World Fantasy-díjat is. Varázslatos története megmutatja, hogy a múltunk velünk él, elpusztíthatatlanul.

A számomra igencsak furcsa nevű Guy Gavriel Kay kanadai fantasy író, aki 1954-ben született. A húszas évei derekán az irodalommal kapcsolatos elő munkája az volt, hogy J. R. R. Tolkien fiának, Christopher Tolkiennek segített kiadás alá rendezni A szilmarilok-at. A fiatalember számára, aki ekkor még nem tudta biztosan, hogy mivel is fog foglalkozni, ez a családi barátság döntően befolyásolta az életét, és örökre a fantasy irodalom szerelmesévé tette. Nehezen találhatunk ennél inspirálóbb kezdetet egy ekkor még szárnyait se nagyon bontogató író számára. Magyarul a World Fantasy-díjjal jutalmazott Ysabel az egyetlen könyve, amit olvashatunk tőle.

Guy Gavriel Kay (1954 - )

Nem tudom, mi vonzott ehhez a könyvhöz már éveken át, de biztosan nem a vállalhatatlan borító. Az eredeti sem nagyon tetszik - a női temetőkerti szobor -, nekem nem jött át belőle a könyv hangulata, de ez a félig-mályva-félig-bugyirózsaszín-iPodból(?)-kilógó-oszlopfőfejjel... hát ez egyszerűen gusztustalan. Komolyan, ÉGŐ volt olvasni egy férfinek ezt a vonaton! Szinte láttam a lesajnáló félmosolyt az utastársak arcán. Mivel úgyis van már pár Galaktikás könyvnek elektronikus változata, én azt javaslom, ebből is legyen - egy újraolvasás, betűhibák, betűhiányok, magyartalan mondatrészek javítása után -, Kindlén onnantól majd nem lesz zavarba ejtő az olvasása senkinek!

...és nagyjából ennyi volt a negatív mondanivalóm a könyvről.

Nem áll a hátam mögött komoly kutatómunka, mikor azt mondom, hogy a félrepozicionált marketing miatt lett ennyire visszhangtalan a könyv hazánkban (3 év alatt 11 olvasás a Molyon?!?) - már ha az volt egyáltalán. Mentségünkre szóljon, de nem csak minket, hanem a külföldi olvasókat is istenesen megosztotta a mű.

Elolvasása után be kell látnom, nekem is nehéz lenne, ha ki kellene találnom egy olyan korosztályt vagy csoportot, akiknek fenntartások nélkül ajánlhatnám.
A következőkben egypár kemény általánosítás is következik - akire nem vonatkozik, attól előre elnézést kérek! Csak saját felelősségre!

 A könyvben egy - tipikusan nádszálként hajlongó - nő kegyeiért verseng két férfi, két született ellenség hosszú évezredeken, számlálatlan életeken át. [Férfiak: Azoknak, akik fantasyt akarnak olvasni, ez a vég! Még egy látszat-fantasyba csavart romantikus bullshit! - Köszi, de nem.] Múlni nem akaró szerelmük szó szerint mindent és mindenkit - volt olyan kor, amikor egyszerre kb. 200.000 keltát és rómait - elemészt. [A romantikusabb lelkületű hölgyek szerint: Ennyi hulla még a Twilight-ban sincs, inkább olvasok valami jó kis váááámpíííírost!]

A könyv jó részében (az első felében) a cselekmény lassan folydogál. Mindenki fel-le autózgat Provence-ben, órákat elpepecselnek egy-egy fénykép elkészítésével, semmiségekről beszélgetnek, egymást cikizik - a szövegben pár igazán bántó fiataloskodással (pld: mesi), ami nem tudom, hogy nem a fordító által került-e bele esetleg -, a történet nem csak nekünk halad lassan előre, de még a szereplők sem tudják biztosan, hogy van-e történet, vagy tényleg csak fotózzák Provence nevezetességeit. [Férfiak: Köszi szépen, de erre nekem nincs időm!]

Az Aix-en-Provence-i katedrális

Később ez a szál teljesen átvált egy jóval sötétebb, misztikusabb, nyomozósabb részbe, ahol felidéződik pár híresebb és durvább Provence környéki történelmi esemény (Pourriéres - a kelta törzsek lemészárlása; Béziers - "Öljétek meg mind, majd Isten felismeri a sajátjait!"), amik azért bőven a jó ízlés határain belül maradnak, sőt továbbmegyek, végig "fiatalság-barátok", ugyanis a fizikai erőszak - ezzel együtt - mégis szinte teljesen hiányzik a könyvből - [Férfiak: Micsoda ez már megint, kérem szépen?!] -, de a félmeztelen kelta/skót/gall/római/görög férfiak sem produkálnak egyetlen egy árva soft-pornó jelenetet sem, sőt vámpírok helyett is csak egy-két szellemecske és vaddisznó mászkál - [Kiestek a "romantikát" kedvelő nők is végre?] - erre-arra az erdőben.

Maradnak akkor tehát a még "erkölcsileg romlatlan" - a szürke különböző árnyalatai és a vámpíros-"irodalom" által még nem korrumpálódott - fiatal hölgyek, mint potenciális olvasók? Igen, ők nyugodtan olvassák csak el! DE KÉREM SZÉPEN, ÉN EGYÁLTALÁN NEM VAGYOK ILYEN ÉS MÉGIS IMÁDTAM AZ ELEJÉTŐL A VÉGÉIG! Sőt, igen, nekem a vége is nagyon tetszett! Ritkán ennyire EGYSZERŰ, mégis nagyszerű, sallangmentes a történetek vége (igen, már az elejétől lehetett sejteni).

A kerengő

Az Ysabelben ugyanis kapunk egy olyan szellem-történetet, ahol a fehér leples, láncot csörgető kísértetek helyét egy igen jól kitalált, valódi, kelta alapokon nyugvó Beltane-éji (május 1.) szellemjárás veszi át - egyébként a könyv nekem Clive Barker Korbács-ára hasonlított nagyon, bár abban sokkal több és sokkal durvábbak voltak az erőszakos részek -, amikor a holtak birodalmát és az élők világát SEMMI sem választja el; egy olyan romantikus szerelmi történetet, amiről egész egyszerűen jó volt olvasni - idén A kegyelem ára után már másodszor, mi történik itt??? - és nem az 1000 egy tucat kategóriába tartozik; végre egy olyan természetfeletti dolgok után nyomozó csoportot, amelyikben nincs széthúzás, és mindegyikük kedvelhető valamennyire; egy komplett provence-i útikalauzt - mennyire tetszett volna a könyv, ha még utazni is szeretnék (esetleg pont Provence-be)? -; felfedezésre váró misztikumot és megoldandó rejtélyeket; három-négy olyan ellenfelet - kettő igazi macsó hím -, akiket nem KELL utálni, mert nem tehetnek arról, amit meg KELL tenniük; érdekes történelmi tényeket és izgalmas "druidás" hiedelmeket; igen profi fényképészeti és építőművészeti tárlatvezetést; és mindezt megspékelve egy olyan prózával, ami olvasás közben teljesen beszippant, elvarázsol, gyakorlatilag mindegy, hogy épp miről is szól az adott rész.

Cézanne egyik festménye (a rengetegből) a híres hegyről (Mnt. Sainte Victoire)

Lehet, hogy sikerült pont jókor olvasnom a könyvet - vagy mégis egy romantikus lelkületű tinilány vagyok? -, de nekem mintha a doktor is ezt írta volna fel. Hipp-hopp - zavartan felnéztem -, máris vége volt! Adjatok neki egy esélyt nyugodtan Ti is!
(Ilyenkor sajnálom, hogy a blogon használatban lévő ORCA pontozási rendszer ennyire szigorú. Néha már kedvem lenne hagyni a fenébe az egész pontozást.)

A könyvért köszönet a Metropolis Media Kiadónak!

Értékelés: 7/10