Joe Abercrombie - A királyok végső érve

Joe Abercrombie - A királyok végső érve

(Az Első Törvény Harmadik Könyv)

Joe Abercrombie - Last Argument of Kings
(Book Three of The First Law)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Könyvmolyképző, 2012
Műfaj: fantasy, dark
Hossza: 752 oldal
Fordította: Kamper Gergely

Tartalom:
Kilencujjú Logenre talán az utolsó párbaj vár, de az nem lesz semmi. Odafent északon dúlnak a harcok, Északföld királya keményen küzd, és csak egyetlen ember állíthatja meg. Legrégebbi barátja és legrégebbi ellensége. Itt az idő, hogy a Véres Kilences hazatérjen. Glokta elöljáró, akinek a kelleténél több gazdája, ám a kelleténél kevesebb ideje van, egy teljesen másféle harcot vív. A titokzatos csaták közepette senki nem érezheti magát biztonságban, és senki nem bízhat a másikban. Mivel a kardforgatás már rég nem az erőssége, egyáltalán nem bánja, hogy a zsarolás, a fenyegetés és a kínzás sosem mennek ki a divatból. Jezal dan Luthar eldöntötte magában, hogy a győzelem kivívása túlontúl fájdalmas folyamat, ezért hátat fordított a katonáskodásnak, hogy a szeretett nővel élhesse egyszerű életét. Csakhogy a szerelem is fájdalmas tud lenni a dicsőségnek pedig megvan az a rút szokása, hogy akkor éri utol az embert, amikor az a legkevésbé számít rá. Miközben az Unió királya a halálos ágyán fekszik, a parasztok lázonganak, a nemesek pedig egymással hadakoznak a koronájáért, mégsem gondolja senki, hogy az ország szívére a háború árnyéka vetülhet. Csak az Első Mágusnak vannak tervei a világ megmentésére, ezek azonban kockázatokkal járnak. És a legrettenetesebb kockázat mind közül az Első Törvény megszegése.

Joe Abercrombie (1974 - )

Joe Abercrombie, a fiatal brit írópalánta neve üstökösként robbant be a könyvszakma fantasy-s szekciójába, mikor 2006-ban kiadták első könyvét, Az Első Törvény sorozat Első Könyvét, A penge magá-t. A sokak szerint megcsömörlött, igazán újat nyújtani már nem tudó zsánerbe sikerült neki, ha nem is sosem látott újdonságokat belecsempészni, de jó érzékkel visszanyúlnia az akkoriban épp "mostohafiúnak" számító, epikus hősi fantasyhoz -, hogy aztán istentelenül a sárba döngölje.
A talán sosem remélt nagyságú könyvsiker hatására hamar megjelent a folytatás is Miután felkötötték őket címmel, majd a trilógia lezárása után sorban érkeztek az olvasók lecsillapítására szolgáló további Első Törvény regények (Best Served Cold, The Heroes, Red Country), amik a sorozathoz ugyan nem kapcsolódnak közvetlenül, ám legalább ugyanazon a világon játszódnak. A szerzőt a kiadó - mint biztos befutót -, még négy könyv megírására már le is szerződtette, szóval, ha a Könyvmolyképző Kiadó is úgy akarja, egy ideig el leszünk még látva jobbnál jobb Abercrombie könyvekkel. Nekem elég, ha a rápillantok az angol címekre, hogy a szemem máris vörösbe boruljon és a kezembe vizionáljam az újabb vérgőzös kalandokat. Nem tudom biztosan, hogy tényleg jön-e a többi Abercrombie könyv, de a fordítón biztos nem fog múlni, akinek állítása szerint az egyik legkellemesebb és legemlékezetesebb munkája volt a három kötet.

Glokta inkvizítor és vidám csapata

A harmadik kötet külalakja szerencsére tökéletesen idomul a már kiadott részekhez, és - a keménykötésű változat legalábbis - nagyon vonzza a szemet. Igazi éke a könyvespolcnak. A fordítás pedig egyáltalán nem mellesleg tényleg jól sikerült, de ezt már akár megszokottnak is vehetjük Kamper Gergelytől. Majdnem pontosan egy éve írtam - az azóta is egyetlen - Dühöngő című posztomat - az ugyancsak Könyvmolyképzős kiadványú - Brent Weeks Éjangyal-trilógiájának záró darabjában benne maradt rengeteg helyesírási hibáról. Nos, ezúttal boldogan jelenthetem, hogy a jelenség már a múlté. Bevallom, most szinte kerestem a hibákat, de bőven a megbocsátható átlag alatt maradt a számuk. Ez látványos javulás. Gratulálok!

"Miért nem tanulok semmiből? Senki nem lesz jobb ember. Főleg nem egy nő."                  Glokta inkvizítor

A könyv a már megszokott úton halad tovább. A második és a harmadik rész közt szinte semmi nem telik el, ám a könyv sodrása kicsit lassabb, mint azt vártam volna. Unatkozni persze nem lehet sehol, erről a szereplők és az író precízen gondoskodtak, valamint a 750 oldalba sok akció, "mulatságos" jelenet és udvari intrika belefért, de talán a remek "szürkeskálás" karakterek kicsit túl sokat foglalkoznak azzal, hogy épp saját belső motivációját megkérdőjelezve akár, de valami apró jótettet hajtson végre, vagy ellenkezőleg, valami égbekiáltó gazságot. Nem tudtam eldönteni, hogy ez írói eszköz volt, ami arra szolgált, hogy ne lehessen kitalálni előre, mit cselekszik egy adott szituációra válaszul a karakter, vagy csak a mindenkiben megtalálható ellentmondásokat akarta szemléltetni ezzel a sok ide-oda csapongó "egyénieskedéssel" az író. Az mindenesetre nagy pozitívum, hogy senki nem változik annyit a végére, ami hiteltelenné tenné a karakterét. Kutyából ugyebár nem lesz szalonna. A Véres Kilences - végre valahára - tényleg megmutatta, hogy az eddig csak jobbára a múltja elől menekülve látható, sokszor kedves, érzékeny, és önmagában is bizonytalan, szenvelgő barbártól vajon MIÉRT is rettegett anno egész Északfölde! És hogy az egyik legfontosabb összetevőjét se hagyjam ki véletlenül az epikus fantasyknek: kisebb-nagyobb csatározások és veszett patkányként harcoló ostromlott maroknyiak serege - RENDBEN VOLT! (Bár ebben a nagy öreg David Gemmell jobb volt azért...)

Logan, alias a Véres Kilences, a megbízható barát mintapéldánya

"...Nehéz lehet odalent összeállni. Főleg, ha fentről nyílvesszők záporoznak, és nincs hová elbújni előlük. Én legalábbis kibírnám röhögés nélkül, ha meg kéne próbálnom."

Valahol olvastam egy kritikát - vagy valamelyik barátommal beszélgettünk róla? -, amiben felrótták a sorozatnak, hogy annyira azzal foglalkozik, hogy felrúgja a fantasy kliséit, hogy az már a történet rovására megy és már inkább zavaró hatású, mint a frissesség hatásával bíró. Talán nem ennyire sarkalatos a probléma, de azért van némi igazságtartalma. Eleinte még üdítő volt a szinte egymásra licitálva szarkasztikus-szarkasztikusabb-legszarkasztikusabb, keserű szereplők végeláthatatlan sora, de talán legalább kontrasztként egy-két olyan fontosabb szereplő is elfért volna benne, aki néha nem űz gúnyt a másikból vagy nem már eleve egy született bunkó. Ehhez még legközelebb talán Kutyaembernek sikerült kerülnie, a született gyilkosnak, esetleg Collem Westnek, aki meg is kapja az őt "illető" jutalmat a végén. Jobban belegondolva, ez volt igazából a bajom a könyvvel. Milyen üzenetet közvetít ez? (A jók megkapják méltó büntetésüket, az egoista törtetők pedig minden büntetés alól felmentést kapnak, sőőőt, megkapnak mindent, amit csak akarnak!) Természetesen nem fogom elárulni a végét - talán máris túl sokat mondtam -, de azt azért szeretném jelezni, hogy mikor vége lett a könyvnek, hát majdnem hozzávágtam a falhoz! Most komolyan ez a vége a trilógiának??? Tudtam, tudtam, tudtam, hogy ez lesz a vége, hiszen még a Véres Kilences is ezt hajtogatta végig - „Reálisan kell nézni ezeket a dolgokat.” -, és végül is ez egy ízig vérig realista (vagy annak szánt) fantasy, de én mégis, de én mégis... Tudja mit, Mr. Abercrombie? Elmehet maga a búsba! Az Első Mágusa pedig egy kib....tt gyökér, vegye tudomásul! :D

"...senki nem lehet annyira nyomorék, hogy ne lehetne még inkább az."

Tényleg nem akartam, de visszaolvasva már megint a kesergés süt a szavaimból. Ez nem volt jó, az nem tetszett. Miért így? Miért úgy? Ez túl rövid, az túl hosszú. Mi volt a végén ez a...? Nos, ezek az érzések bennem valóban ott motoszkáltak végig, DE ez akkor is egy szenzációs sorozat zseniális zárókötete volt! Folytatást akarok! (De lehet, akkor el lenne szúrva az egész, nem?) Inkább még több Abercrombie könyvet szeretnék magyarul!!!

Ez előtt az egységes, ötletes és gyönyörűséges dizájn előtt le a kalappal! Most már azért is izgulok, hogy az esetleges magyar kiadás is ilyen legyen - és az alaptrilógiával megegyező formátumú. Tudom, én mindig akarok valamit! :D

Értékelés: 10/10