Stanislaw Lem - Visszatérés

Stanislaw Lem - Visszatérés

Stanislaw Lem - Return From The Stars
Eredeti megjelenés: 1961
Magyar kiadás: Európa 1964, 1979, Szukits 2005
Hossz: 318 oldal
Műfaj: sci-fi, klasszikus
Fordította: Mach Edward, Murányi Beatrix

Tartalom:

A regény hőse Hal Bregg, a kozmoszban tett hosszú útjáról tér vissza a földre, ahol időközben teljesen megváltozott viszonyokat talál. Nemcsak a technika alakul át – más az életmód, és más az emberek természete. S más a férfiak és nők egymáshoz való viszonya is.

Hal összeütközésbe kerül ezzel a megváltozott, néha meghökkentően idegen világgal és lakosaival, akik nem honfitársai az időben, s mégis velük kell leélnie hátralévő életét. Végül a szerelem segíti hozzá, hogy megtalálja a helyét, s lázongás és keserűség nélkül gondolhasson azokra, akik elrepülnek a csillagok aranygyapjúáért.

A Stanislaw Lem műveit végigolvasó vállalkozás a harmadik fordulóhoz érkezett a Visszatérés című regénnyel. Ezzel a regénnyel sem kerültem még kapcsolatba régebben, ezért mindenfajta előzetes tudás nélkül olvashattam most.

A könyv elején, amikor a még számomra ismeretlen mesélő több oldal hosszúságú belső monológját olvastam, körülbelül annyira elveszettnek éreztem magam, mint a könyv főhőse. Az ugyan hamar kiderül, hogy a Földön járunk, de minden annyira más, hogy már éppen az értelmezhetőség határán túl van. A földiek technológiája a miénket messze meghaladó, a tárgyak funkciója ismeretlen sőt az általuk beszélt nyelv is szinte az érthetetlenségig megváltozott.

"...Fürdőszobát keresve, véletlenül ráleltem az ágyra: gyöngyfényű, duzzadt négyszöge a falból ereszkedett le, gombnyomásra. A fürdőszobában nem volt kád, se csapok, semmi, csak csillogó lemezek a mennyezeten, a padlón pedig szivacsos műanyaggal bélelt, kis mélyedés. Biztosan oda kell beállni, de nem zuhanynak látszott. Úgy éreztem magam, akár egy neandervölgyi ősember."

A sevége-sehossza monológ hirtelen egészen váratlanul ért, de Lem zsenijének szerintem tökéletes prezentálása, az, hogyan tudta elmesélni a jövőbeni társadalom ezernyi furcsaságát a 127 éves távollétből hazaérkező űrhajós szemszögéből. A könyv történetének alakulása közben - ahogy fokozatosan egyre többet tudunk meg a földi utópiáról -, ránk van bízva, hogy eldöntsük, vajon tényleg beszélhetünk-e utópiáról, vagy épp az emberiség végromlásának kezdetének lehetünk tanúi?

"...Mit bizonyított be neked Starck? Hogy az űrutazás haszontalan? Mintha mi nem tudnánk! És a sarkok? Mi volt a sarkokon? A sarkutazók tudták, hogy nincs ott semmi. És a Hold? Mit keresett Ross csoportja az Erathostenes-kráterben? Briliánsokat? Minek gyalogolt át Bant és Jegorin a Merkúr korongjának kellős közepén? Napozni akartak? Hát Kellen és Offshagg – amikor a Cerberus hideg felhőjébe repültek, csak egyvalamit tudtak biztosan: azt, hogy otthagyhatják a fogukat. Tisztában vagy vele, mit mond valójában ez a Starck? Az embernek étel, ital és ruha kell, a többi őrültség. Mindenkinek megvan a maga Starckja, Bregg. Minden korszaknak is."

 

A könyv ezen részei - körülbelül a fele - zseniális. Erről többet kár is mondani. Az, hogy a maradék részek sem maradnak el sokban, bizonyítja igazán Lem írói nagyságát. Igen, ősellenségemre, az elmaradhatatlan szerelmi szálra gondolok, ami viszont egyáltalán nem a megszokott módszerek szerint van elénk tárva, szerencsére. A történet szerint ugyanis az idejéből kiszakadt Hal egyetlen lehetősége a viszonylag normális életre, ha sikerül egy régimódi férfi-női kapcsolatot kialakítani valakivel ebben a gyökeresen megváltoztatott társadalomban, DE a betrizálás - az erőszak, aggresszió és a hozzá kapcsolt ősi, emberi érzelmek alól való felszabadítás, aminek a célja egy erkölcsös minden rossz (emberi) tulajdonságtól mentes társadalom létrehozása - nevű művelet miatt az emberiség már nincs felkészülve egy múltból érkezett vadember "gátlástalan", erőszakos fellépésére. Ez ad annyi pluszt, hogy ne legyenek ezek a részek sem közömbösek, hanem épp elenkezőleg, akár még drukkolni is lehet a főhősnek, hogy vajon sikerül-e neki találni valakit egyáltalán ebben a számára oly érthetetlen, furcsa időben.

A tudományos kérdések, amiket felvet Lem a regényében, valóban elgondolkoztatóak, például hogy mi szükség van a csillagközi utazásokra, ha az általuk visszahozott információk akár több száz évesek is lehetnek és rég elavultnak számítanak, mire egyáltalán megérkeznek hozzánk.

Stanislaw Lem (1921 - 2006)

Aki ismeri a matematikával való kapcsolatomat - mármint, hogy olyan nincs nekem egyáltalán és sosem volt :) - az tudja, hogy most egy nagy dicséret jön, mikor azt mondom, hogy le a kalappal Lem előtt, hogy ilyen szemléletesen tudja visszaadni a matematika fenségességét, amit nagytudású (tényleg) matektanáraim évekig próbáltak nekem átadni - sikertelenül.

"...És tudja, miért voltam így a matematikával? Csak ott jöttem rá, hogy mit jelent. Miért a legfontosabb. Amit Abel és Kronecker bebizonyított, ma éppen úgy érvényes, mint négyszáz évvel ezelőtt, és mindig is érvényes marad. Lesznek új utak, de a régiek is továbbvezetnek. Nem lepi be őket a gyom. Ami ott van, az… örök. Egyedül a matematika nem fél az örökkévalóságtól. Ott értettem meg, milyen végérvényes. Milyen erős. Nincs más, ami hozzá fogható."

A mű mondanivalója, társadalomkritikája az eltelt több mint 50 év után sem évült el, ezért a sci-fi-t szerető fiatalabb olvasók is megtalálhatják benne a számításukat.

Nekem eddig ez a regény tetszett a legjobban, viszont talán túl lázadó vagyok ahhoz, hogy a végével igazán ki lehetnék békülve.

"...Egyikünk sem repülne, ha tudná, mi van ott. Azt nem tudja senki. Csak aki ott járt. Olyanok voltunk, mint a kétségbeesett, halálra rémült állatok."

A könyvért külön köszönet a Szukits Könyvkiadónak!

Értékelés: 9/10

Linkek:

Wikipedia

Moly

Goodreads