Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!

Újraolvasó

Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!

Walter M. Miller, Jr. - A Canticle For Leibowitz!
Eredeti megjelenés: 1959
Magyar kiadás: Móra Ferenc Könyvkiadó (Galaktika Fantasztikus Könyvek), 1988, Maecenas Könyvkiadó, 2008
Hossz: 407 oldal
Műfaj: sci-fi, dráma, szépirodalom
Fordította: Békés András
Díj:
Hugo-díj győztes (1961)

Tartalom:

A Leibowitz-rend apátságában a Memorabíliákat gyűjtik, a Tűzözön előtti civilizáció becses írott emlékeit. Nem veszélytelen hivatás ez, hiszen a tudományellenes közhangulat épp a tudományt, a kultúrát okolja az új nyomorúságért. A szerzet a kőkorszaki körülmények között is jó munkát végez. A nemzedékről nemzedékre átmenekített és megőrzött források révén az emberiség újra megalkotja az első izzólámpát, az első gőzgépet, majd természetesen az első atommáglyát. És 1200 évvel a Tűzözön után végre ismét elhárulnak a technikai akadályai az újabb Tűzözönnek.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Egy könyvnél sem lesz ennyire egyszerű dolgom, mint ennél, és nem is fogom hosszú lére ereszteni.

EZ A VILÁG LEGJOBB KÖNYVE!

Sokan megpróbálják felállítani időről időre a saját TOP-10-es könyvlistájukat, aztán legyintenek, és azt mondják, annyi de annyi jó könyv van, hogy lehetetlen felállítani köztük egy objektív sorrendet, ráadásul ahogy az ember változik, vele változik az ízlése is, szóval ez a hipotetikus lista nem lenne állandó semmiképpen. Ezzel egyet tudok érteni egyébként, magam sem tudnám megmondani, hogy mely könyvek férnének be nálam a TOP 10-be, de azt tudom, hogy ez a HUGO díjas (1961) könyv állna a lista élén. Lehet, hogy vanak nála jobb, izgalmasabb, fordulatosabb, szórakoztatóbb, művészibb, elgondolkodtatóbb, viccesebb, szomorúbb könyvek, esetleg olvastam is már azokat (bár most nem tudnék mondani egyet sem hirtelen), az viszont tény, hogy én ennél többször nem fogok kiolvasni egy másik könyvet sem az életem során. Most olvastam ki negyedszer - és biztos, hogy nem utoljára -, és pontosan azt az élményt nyújtotta, mint első olvasásra.

Walter M. Miller Jr. (1923 - 1996)

Először 13-14 éves koromban olvastam, és persze akkori ésszel nem fogtam fel pontosan minden egyes részét, utalását, csak annyit, hogy BUMM, ez mekkorát szólt! Ilyennek kell lennie egy jó regénynek!

A könyv annyira élvezetes stílusban íródott, humorosan mutatja be az atomháború után 600 évvel a szinte kőkorszaki szinten vegetáló emberek életét, hogy a párbeszédektől kezdve a leírásokon és a gondolatokon is végig - kényszeredetten - vigyorogni fogunk (valahogy úgy, mint mondjuk A 22-es csapdája című könyvben), de közben inkább vicsorognunk kéne látva az emberiség hogy küzdi fel magát oda, ahová egyszer már eljutott, hogyan követi el sorra ugyanazokat a hibákat amiket egyszer már elkövetett, hogyan irányítja az egyház a fennmaradt  közösségeket.

A könyv nyelvezete alapvetően könnyed, ám több súlyos filozófiai, morális, vallási témát is feszeget, ezenkívül több mint száz latin nyelvű részt is tartalmaz, ami kissé megnehezítheti az olvasását - bár engem személy szerint lenyűgöztek ezek a részek. Garantálom, hogy végig szórakozni fog rajta mindenki, aki olvassa, de ha belegondolunk egy kicsit is a mondanivalójába - hogy mennyire aktuális manapság is (bár nem feltétlenül atomháború formájában) -, rögtön sötétebben fogjuk látni a körülöttünk lévő világot (nem mintha az egyébként rászorulna egy kis külön sötétítésre mostanában). Maga a szerző is elég sötéten láthatta, hiszen végül öngyilkos lett sajnos és nem is írt több könyvet, csak jónéhány novellát. A Leibowitz-könyv kvázi folytatását Terry Bisson fejezte be 1997-ben (Saint Leibowitz and the Wilde Horse Woman), ami ha jól tudom, magyarul nem jelent meg.

Nem fogok elmesélni semmi többet a történetből, sem tovább magasztalni a könyvet - jó bornak nem kell cégér alapon csak még annyit, hogy ezt MINDENKINEK ajánlom, még iskolai kötelező olvasmányként is akár! Ez nem egy olyan regény, amit elolvasunk egyszer, majd azt is elfelejtjük, hogy valaha is láttuk, ez nyomot fog hagyni!

Ígérem, hogy több ilyen nem lesz a blogon, de az a könyv - mintegy kiemelve a többi 10 pontos közül - 10+ pontos lesz.

Értékelés: 10+/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultúra
Isolde olvas
Scifikönyvek
Almaleves
Katicabogárka
Vargarockzsolt
Feketenap

Rádiójáték (angol nyelvű) 15 részben

Sir Arthur Conan Doyle - Jobb nem firtatni

Sir Arthur Conan Doyle - Jobb nem firtatni

(MesterMűvek - Klasszikusok 05.)

Megjelenés: Delta Vision Könyvkiadó, 2011
Hossz: 342 oldal
Műfaj: szépirodalom, horror, misztikus
Fordította: Boza Gergely, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Nagy Gábor, Pócsi István, Sárközi Gergely, Tamás Gábor

Tartalom:

Sir Arthur Conan Doyle-t a hazai olvasóközönség leginkább Sherlock Holmes atyjaként ismeri, pedig sokoldalút és maradandót alkotott a természetfölötti irodalom terén is. Régiségbúvár rémtörténeteiben – melyek többek között az első múmiafilmet ihlették – a történelem és az egyiptológia iránti érdeklődése nyilvánul meg; spiritiszta novelláiban saját személyes tapasztalatait dolgozza fel a szeánszokról, a médiumokról és a szellemidézésről; hátborzongató tengerészhistóriáiban egyebek mellett magyarázatot kínál a Mary Celeste kísértethajó titokzatos esetére; kegyetlen meséiben (contes cruels) arról fest végletes képet, hová fajulhatnak a sötét emberi szenvedélyek; modern rémtörténeteiben pedig a tudományos-technológiai haladás vívmányaiban rejlő ijesztő lehetőségekkel játszadozik. Kötetünk reprezentatív betekintést nyújt munkásságának e kevésbé közismert, ám annál figyelemreméltóbb szeletébe, a MesterMűvek hagyományai szerint minden elbeszéléshez külön bevezetést és magyarázatokat mellékelve.

„Arthur Conan Doyle mindmáig az egyik legkedveltebb írónk; műveit világszerte érdeklődéssel – és olykor megszállottsággal – olvassák.” - Russell Miller

Sir Arthur Conan Doyle (1859 - 1930) 

Doyle Sherlock Holmes történetein nőttem fel régen - mint oly sokan mások is -, de más magyarul megjelent könyvét (Az elveszett világ) is olvastam. Ezek közt nem volt olyan, amiért ne vesztem volna meg, volt több, amelyet kétszer is elolvastam. Nagy örömmel láttam tehát, hogy a MM sorozat berkein belül - amiért hála az égnek és a DV Kiadó munkatársainak (várom a dark és a fantasy al-csoportot is!) - kijön egy válogatás Doyle - nem Sherlock Holmes - novelláiból. Amennyiben jól emlékszem, az írótól kapunk még köteteket a sorozat berkein belül!

Néhány novelláskötetnél itt a blogon már elég jól bevált a novellánkénti külön értékelés, és nekem is jobb így, később jobban tudok majd visszaemlékzni arra, mely novellák feleltek meg jobban az ízlésemnek, ezért most is így fogom megírni a posztot.

Nem leszek szőrös szívű, ezt már most előre tudom, valamint, hogy jönnek a MM sorozat további kötetei is!

I. Régiségbúvár rémtörténetek

Thot gyűrűje (The Ring Of Thoth - 1890)

Az első altípusba tartozó nyitó novella igazi szomjoltás volt. A - gyakorlatilag - halhatatlan egyiptomi meséjének minden sorát élveztem. Borzongási faktor nem volt benne - de nem is volt célja az írónak a félelemkeltés -, inkább hatott a mesélés szintjén, ott viszont remekelt. A mesélés módja, a nyelvezet manapság is simán megállja a helyét, semmi nehézséget nem okoz olvasni - hogy ez mennyiben a fordító érdeme is, az jó kérdés.

Értékelés: 9/10

A 249. számú tétel (Lot No. 249 - 1892)
Kicsit hosszabb novella, ami kicsivel nehezebben indul be, mint az első, de aztán nincs megállás, hogy ezzel az elcsépelt szófordulattal éljek. Ez a novella volt az őse az összes múmiás mozgóképnek, ami készült az Álogyárban. A szereplők bemutatása itt nagyobb hangsúlyt kap, de kidolgozott háttértörténet persze itt sincs - nem is kell mondjuk -, de hiába írják, hogy Kipling azt mondta, hogy miután elolvasta ezt a művet, lidércnyomása volt tőle, ebből én nem igazán érzékeltem semmit. Aki borzongásra vágyik CSAK, az lehet, hogy csalódni fog, de egyébként jó volt a történet és főleg jó volt a főszereplő, aki - Doyle szavaival élve -, "nem volt jó ellenségnek"! :D
Értékelés: 8/10

A kínzókamra emléke (The Leather Funnel - 1902)
Saját problémám csak, de nem szeretem azokat a műveket, amelyek az álomvilágban játszódnak, és egyenesen utálom azokat, amelyek "megfejtése" az álmokon keresztül érkezik. Ezeket én valahogy írói csalásnak érzem, hiszen ott nem kell figyelni semmire, az álmokat nem lehet úgysem szabályok közé szorítani, ott bárkivel bármi megtörténhet. Ez sajnos sok írót arra késztet, hogy ne gondolkodjon a történeten, hogy valamennyire "hiteles" mű szülessen, hanem csak összedob valami katyvaszt. Itt szerencsére ilyesmiről nincs szó - igaz csak egy kis része játszódik az álomvilágban.
Maga a novella igazából csak felvezetés a végén a - már megint - jó előre látható csattanóra, de az elbeszélés stílusa miatt ezt is élmény volt olvasni.
Értékelés: 7/10

II. Spiritiszta rémtörténetek

A barna kéz (The Brown Hand - 1899)
Közepes hosszúságú novella, újra semmi borzongató rész nem volt benne, és mivel a probléma megoldása faék egyszerű lett, amit azonnal kitalál bárki, aki olvasott már ilyenfajta művet, ezért kevésbé jónak éreztem, mint az előzőt, viszont a mesélés minősége, stílusa ugyanolyan jó volt, élvezet volt olvasni, ezért nem húzom le ezt sem természetesen.
Értékelés: 8/10

Játék a tűzzel (Playing with Fire - 1900)
Ez nem tetszett, az első fele unalmas volt, ami a második felében is megmaradt, ha jobban belegondolok, bár más miatt volt unalmas mindkét fél. Az eleje a spiritizmussal foglalkozókat érdekelheti max, a végében pedig gyakorlatilag történt valami amit nem szpojlerezek el, aztán elmúlt. Szerencsére nem volt hosszú.
Értékelés: 5/10

Így történt… (How It Happened - 1913)
Ennyi kell egy jó novellához. Jó ötlet, frappáns, rövid, meghökkentő kivitelezés. Ebből az utolsó kitétel mondjuk annyira nem teljesült, mert messziről látszott, mi lesz a vége, de itt még ez sem volt igazán probléma.
Értékelés: 7/10

III. Tengerész rémtörténetek

De profundis (De profundis - 1892)
Hatalmas körmondatokból áll az eleje, amelyeken elég nehéz elmenni, ha fel is akarjuk fogni az értelmüket, de egyszerűen bejönnek a tengerrel, hajókkal, matrózokkal operáló történetek/könyvek, így ez is nagyon tetszett, főleg, hogy a vége volt a legjobb, nem átlagos, könnyen kiszámítható volt, hanem egyedi, valamint a könyv eddigi legjobb mondatát is ez a novella tartalmazta. Ld.: A legjobb idézetek között.
Értékelés: 9/10

A Sarkcsillag kapitánya (The Captain Of The Polestar - 1890)
A novelláról már sok jót hallottam, miszerint Doyle egyik legjobb/leghíresebb nem-Holmes novellája, és ugye tengerészes történet is, ami nálam plusz pont, de lehet, hogy a nagy várakozás miatt - vagy az eddig nem annyira jellemző, de ebben a novellában egyszerűen hemzsegő helyesírási hibák miatt -, de nem tudta hozni az elvárt szintet. Egyáltalán nem volt rossz, olvasmányos volt, de néhol untam.
Értékelés: 6/10

J. Habakuk Jephson beszámolója (J. Habakuk Jephson's Statement - 1884)
Az alaphelyzet ugyanaz, mint az előző novellában, a történet nagy részét naplóbejegyzésekből tudjuk meg, de mégis ez mennyire sokkal jobb, mint az előző. Persze a terjedelem is nagyobb, minden jobban ki van fejtve, ám maga a történet is sokkal érdekesebb, nevezetesen a Mary Celeste rejtélyének ered a nyomába, ami akkor is érdekelne, ha nem Doyle írta volna. :) - Sajnos a helyesírási hibák nem ritkultak!
Értékelés: 9/10

IV. Kegyetlen mesék

Az új katakomba (The New Catacomb - 1898)
Ez a novella - mint a mű előtti kis összegzésbe említik is -, Poe Egy hordó amontillado című művének egy változata. Sajnos a vége totálisan kiszámítható annak, aki olvasott már hasonló műveket - valószínűleg már a címből és a Poe novella felemlegetéséből meg tudják mondani sokan, miről szól és mi lesz a vége -, de ez nem baj, a maga idejében igencsak népszerű lehetett, hiszen egyébként a már megszokott és megszeretett, stílusosan megírt novelláról van szó, ami ördögien gonosz tartalma dacára is szinte elfogadható, érthető. Az olvasó könnyedén azonosulni tud a főszereplővel - valamelyikükkel biztosan! :P
Értékelés: 7/10

A brazíliai macska (The Brazilian Cat - 1898)
Az előző novellához sokban hasonló mű, ám nekem sokkal jobban tetszett valami miatt. Talán az egyes szám első személyű elbeszélésmód adta hozzá a pluszt, talán a Hitchcock-filmekre emlékeztető egyre fokozódó feszültség, mindenesetre a kötet első max. pontos novelláját köszönthettem benne.
Értékelés: 10/10

Château Noir utolsó ura (The Lord of Château Noir - 1894)
Ez lett volna rögtön a következő max. pontos novella, de a vége nem tetszett egyáltalán. Addig viszont a leghangulatosabb volt az eddigi összes közül.
Értékelés: 8/10

V. Modern rémtörténetek

A római tárna rejtélye (The Terror of Blue John Gap - 1910)
Egyszerű, de roppant szórakoztató, szörnyes/bányás rémtörténet, amely mindenkinek tetszeni fog, aki a stílust kedveli, aki meg nem kedveli, minek olvasott el eddig? :)
Értékelés: 10/10

A Los Amigos-i fiaskó (The Los Amigos Fiasco - 1892)
Doyle többi novellájában a humor csak elvétve fedezhető fel, sokban egyáltalán nem, de ebben nagyon sok kacagtató jelenet - vagy mondat - található, amelyek miatt ez a mű csöppet kilóg a válogatás többi novellája közül. Sokkal felszabadultabb, könnyedebb, bár a történet témájából nem ez adódna, hiszen egy kivégzésről szól. A novella technikai oldalról megközelítve persze ósdi és teljesen pontatlan, de ez nem számít.
Értékelés: 7/10

A rémálmok szobája (The Nightmare Room - 1921)
Ez lett volna talán az egyik legjobb novella a kötetben, - feszült, sötét -, de a végén a csattanó nagyon gyenge volt, romba döntötte az egész írást. Biztosan sokaknak tetszeni fog, hiszen tényleg meglepő volt, de én nem vagyok benne a sokakban.
Értékelés: 5/10


Idézetek:

"...Merthogy a történelem lapjain feketén-fehéren olvasható, hogy sem király, sem hadsereg nem tartóztathatja fel azt, akinek van két fillére a páncélszekrényében, és tudván, hol változtathatja hárommá, elhatározza magát erre." - De profundis


"...az erőmű igencsak nagy teljesítménnyel dolgozik. A Los Amigos-iak szerint ez a legnagyobb a földön, de Los Amigosszal kapcsolatban mindenre ezt mondják, kivéve a börtönről és a halálozási rátáról. Azokról az a hír járja, hogy errefelé a legkisebbek." - A Los Amigos-i fiaskó

Összességében nagyon tetszett ez a válogatás, aminek persze vannak hullámvölgyei, ahogy óhatatlanul minden novelláskötetnek vannak, ezek viszont szerencsére nem Abyss-i mélységek, egyszerűen csak a többi műtől vannak kissé elmaradva. A novellák egyéni pontszámait külön összegezve a végén láttam, hogy a várakozásaimnak megfelelően alakult a pontozás. Más íróknál is a spiritiszta, szellemes, túlvilági művek kevésbé mozgatnak meg, mint itt a tengerész történetek vagy a kegyetlen mesék iletve a régiségbúvár történetek. A modern rémtörténetek meg valahol köztük helyezkedik el.
Várom a következő novelláskötetet Doyle-tól - de legyen már benne kevesebb helyesírási hiba, meg betűelhagyás pls!

Össz-értékelés az átlag alapján: 7,6 pont, amit szívesen kerekítek 8-ra.

Értékelés: 8/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Ekultúra

Decemberi könyvmegjelenések

A decemberi hónap ünnep a könyvkiadóknak is, ezért túl sok újdonság - egyenlőre így látszik - idén már nem fog megjelenni tőlük. Az általam legjobban várt két könyv ezek közül is (Weeks és Abercrombie) inkább csak a reményeim szerint fog még idén megjelenni, de pontos hír nincs róluk egyenlőre.Rajtuk kívül még az új M.A.G.U.S. novelláskötet lesz megvéve, a többi egyenlőre nem hozott lázba. 

A havi könyvmegjelenési posztokat egyébként folyamatosan frissítem, ahogy új könyvekről lesz tudomásom, tehát megéri néha (hó végén legalább) visszanézni. A novemberi lista is egészen másképp néz ki most, mint a kiposztolásának idején.

Egy jó hírem van még a sci-fi/fantasy rajongóknak. 2012 tavaszától új kiadó indítja be munkáját kis hazánkban, az Ad Astra Könyvkiadó, akik Magyarországon hiánypótló kötetek kiadásával fognak foglalkozni. Kezdő köteteik Paolo Bacigalupi - The Windup Girl című biopunk (WTF!!!) regénye és Catherynne M. Valente - Deathless című műve lesz. Izgatottan várom személy szerint mindkét könyvüket! Sok sikert nekik!

Christian de Montella - Grál - A névtelen lovag
Tim Davys - A lefejezett keselyű rejtélye
Licia Troisi - Sárkánylány III. - Aldibah homokórája
Diane Carey - Katlan (Aliens)
Kristin Cashore - Zsarát
Terry Pratchett - Kallódó kontinens
Guillermo Del Toro - A kór 2. - A bukás
J.R.R. Tolkien - A Hobbit
Michael A. Stackpole - Én, a Jedi (SW)
Legendák és Enigmák - Kardok a ködben - M.A.G.U.S.
Jim Butcher - Dresden Files 01. - Pusztító vihar
Andreas Eschbach - Összeomlás
Dean Wesley Smith, Kristine Kathryn Rusch - Világok határán (Star Trek)
Robert Charles Wilson - Örvény
Brent Weeks - Éjangyal trilógia 3. - Az árnyakon túl
Horváth György - Ólompegazus
Massár Mátyás - Balor szeme
G. F. Urseri - Bellandor öröksége
Tutmozisz - A Teremtett Világ
Lisa Jane Smith - Stefan naplója - A kezdetek

Henry Rider Haggard - Salamon király kincse

Újraolvasó

Henry Rider Haggard - Salamon király kincse

(Allan Quatermain 01.)

Henry Rider Haggard - King Solomon's Mines
(Allan Quatermain 01.)
Eredeti megjelenés: 1885
Magyar kiadás: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1898, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1983
Hossz: 261 oldal
Műfaj: szépirodalom, kaland
Fordította: F. Nagy Piroska

Tartalom:

Ez regény 1885-ben jelent meg először. Írójának első munkája volt, s azonnal nagy sikert aratott. Nem ok nélkül. Haggard hosszú évekig élt az akkor még titokzatos és jórészt ismeretlen Afrikában. Ismerte őslakos népét éppen úgy, ahogyan a kincsekre sóvárgó fehéreket. S mi más is lehetne témája egy ízig-vérig kalandos regénynek, ha nem kincs, amelyet csak embertelen próbák után, örökös életveszedelemben talál meg az utazó. Haggard hősei derék emberek, minden kincsnél többre tartják a helytállást, a becsületért és az életért. Amikor néger szolgájukról kiderül, hogy jogos örököse egy bennszülött királyságnak szívvel-lélekkel melléje állnak, hogy elűzhesse a zsarnok trónbitorlót. Kukuanaföldet persze hiába keresnénk akár a régibb, akár az újabb Afrika-térképeken! Valóságos ismeretei alapján az író találta ki, nehogy bárkinek is kedve támadjon a bibliai Salamon király mesés kincsei után kutakodni!

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Henry Rider Haggard (1856 - 1925)

Nyolc éves koromban olvastam először ezt a könyvet, de a főszereplő elefántvadász karaktere a filmváltozatból maradt inkább meg bennem, amit gyakorlatilag rongyosra néztem anno. A filmből számos jelenet megmaradt, és még most is kellemes emlékeket idéz fel bennem főleg az üstben legördülős megmenekülő-jelenet! :D Dacára a nem túl acélos 4.7-es ratingnek, még most is újranézném - bár nem túl sok köze van a könyvhöz! :D

Mostanában olvastam egy könyvet, amiben megemlítették futólag ezt a regényt, akkor jutott eszembe, hogy újra kéne olvasni ezt is. Mivel ennek semmi akadálya nem volt, el is kezdtem.

Rövid utánajárás után kiderült, hogy ez egy regény-folyam első kötete (14+1 részes), amiből sajnos többet nem is adtak ki magyarul. Ez az író debütáló regénye, és néhány részlete - vagy inkább néhány helyszín-, vadász- és csataleírás, helyi legendák elmesélése -,  személyes élményeken alapszik, hiszen végigharcolta az angol-zulu háborút. Haggard 3-4 másik könyve még fellelhető kishazánk nyelvén, ám azok önállő regények, vagy az Ayesha sorozatból valók - amik lazán összefüggenek a Quatermain sorozattal.

Nem árulok el vele nagy titkot, ha megmondom, hogy tetszett a könyv és sajnálom, hogy több részét egyenlőre nem olvashatom, illetve remélem, hogy valamelyik kiadó esetleg lát potenciát a sorozat felélesztésében - főleg, hogy (bár nem tudom pontosan a jogszabályokat) igen régi könyvekről van szó, tehát jogdíjmentesek lennének.

A könyv nyelvezete a korának megfelelően kissé nyakatekert, hosszú, néhol nehezen követhető mondatokból felépített. Az élvezeti értékéből azonban ez nem von le semmit, sőt inkább csak hozzá ad - bár az igaz, hogy hiába rövid a regény, engem kicsit fárasztott és nem tudtam egyszerre kiolvasni.

Kedvenc idézet:

"...Bizonyára szép volt az Édenkert ember nélkül is, de én hiszem, hogy még szebb lett, amikor már Éva sétált benne."

A korabeli kalandregényeknek megfelelően a szereplők hősiesen túljutnak az előttük tornyosuló akadályokon. Néhol eszükkel, néhol tűzerejükkel győzedelmeskedve. A romantikus kor romantikus  foglalkozásokat űző férfitíakra volt kíváncsi, ezért itt is megtalálhatjuk őket - hajóskapitány, elefántvadász, milliomos úriember, fekete harcos. A szereplők nem csak jó, hősies tulajdonsággal rendelkeznek, hiszen Quatermain gyáva és öregedő, Sir Henry mindig harcra kész, Good kapitány pedig piperkőc és sokat káromkodik, tehát mind esendőek, akikkel az olvasó könnyen azonosulni tud. 

A csapat bemutatása, "összemesélése" 1-2 fejezet alatt le lesz tudva, onnantól kezdve az expedició viszontagságainak sodró lendületű leírásában találjuk magunkat - az egész könyv szinte naplószerűen van megírva Quatermain fiának szánva. Ezután a feketék háborújába csöppent három gentleman kalandjai következnek.

Akik kedvelték a kalandregényeket, azoknak felnőttként is tudom ajánlani ezt a könyvet, hiába jelent meg Magyarországon a Delfin könyvek sorozatában, - előtte pedig még 1898-ban - semmi gyerekes nincs benne. (Angolul számtalan kiadást megélt.) Időtállóan jó a története, unatkozni nem fogunk egy percig sem. A humor is jelen van a könyvben, bár igen cselesen. A fehérek és a feketék egymás közti, cizellált, túlzottan tekervényes, képszerű dialógusai csalnak mosolyt az olvasó arcára.

Biztos vagyok benne, hogy ha magyarul is annyi része megjelent volna, mint a Burroughs Tarzan könyveiből, itthon is a klasszikus kalandregények legjobbjai közt ünnepelnénk a Quatermain történeteket, mint ahogyan külföldön teszik.

Értékelés: 8/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultúra
Bridge olvas
Könyves blog

Arthur Herzog - Étvágy

Újraolvasó

Arthur Herzog - Étvágy

Arthur Herzog - The Craving
Eredeti megjelenés: 1982
Magyar kiadás: Maecenas Könyvkiadó, 1992
Hossz: 352 oldal
Műfaj: thriller, katasztrófa, orvos
Fordította: Müller György

Tartalom:
A világhírű amerikai szerző ezúttal is hiteles kutatásokra építkező katasztrófaregényt írt. A SOWREN: elhízás elleni szer. Jóízű, tápláló, a tetejében fogyaszt is. Amerikaiak milliói élnek vele, karcsúak tőle, arányosak, emésztésük kiváló.
De váratlanul megbomlik a szervezet és a Sowren "összhangja". A tünet: ÉTVÁGY.
Egyre erőszakosabb a falánkság és torkosság tébolya. Végül a maró, gyötrelmes éhségérzetet már semmi sem csillapítja többé. Az Egyesült Államokra rátör a halálos ÉTVÁGY…
Jó étvágyat, olvasó!

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Úgy döntöttem, hogy új al-témával bővítem a blogot, neveztesen az Újraolvasó-val, amely kategória alá azokat a könyveket veszem, amelyeket mostanában olvastam újra. Micsoda váratlan fordulat! :D

Igazán nem szokásom sajnos - idő hiányában - újraolvasnom könyveket, amiket régebben már "kivégeztem", viszont a kiolvasott könyveket meg elfelejtem 1-2 év múlva, még az igazán jókat is (a kiválókat azért nem, bár a konkrét eseményláncolatra, ami a regény gerincét adja nem nagyon emlékszem azoknál sem). Erre is jó ez a blog - nekem -, évek múlva is elég lesz fellapozni ezeket a kis emlékeztetőket, és talán beugranak az emlékek.

Most olvastam másodszor ki a könyvet - és ezzel már így is előkelő helyen van a többször olvasott könyveim listáján :P

Kettőnél többször egyébként csak az Egri csillagokat olvastam ki (3x), és Walter M. Miller - Hozsánna néked, Leibowitz-át (3x), de azt mostanában tutira kiolvasom mégegyszer, amivel valószínűleg semmilyen könyvolvasmányom nem tud versenyre kelni a távoli jövőben sem, és ezzel meg is szerzi a Kedvenc Könyv Aranydíját.

De visszatérve az Étvágyra.

Herzogtól annak idején a 90-es években sok regényt olvastam. A Kos jegyében volt - ha jól emlékszem - az első olyan regény, amit egyfekvő helyemben kiolvastam. Persze reggel lett közben, még szerencse, hogy szombat (vagy vasárnap) és nem kellett suliba mennem. Mondanom sem kell, mennyire tetszett. Tizenegy éves voltam. :D 

Az Étvágyat tehát már mint Herzog-"rajongó" olvastam először. Tizenöt éves voltam akkor, és csak arra emlékszem, hogy valami fogyasztószerről szólt, ami igazi katasztrófa-könyvhöz illően nem úgy hatott, mint amire alkotói számítottak.

Arthur Herzog (1927 - 2010)

Most teljesen véletlenül kezdtem bele pont ebbe, semmiféle különleges okom nem volt rá, ha csak az nem, hogy nem volt hosszú, és úgy emlékeztem, Herzog jó könyveket ír.

A könyv témája ma is aktuális, talán jobban mint 1982-ben. Most is sokan diétáznak, az emberek meg tömik magukba a sok mesterségesen előállított készítményeket (orvosságok, tartós élelmiszerek, stb.), amik hatóanyagairól, fiziológiai hatásukról nem tudnak semmit. Mi történne, ha kiderülne, hogy az egyik legkelendőbb termék - minden fogyasztójánál - halált okoz?

A felütés tehát remek, a kidolgozás azonban már nem annyira.
Az orvosi maszlag emészthetően van adagolva, alig pár oldal - az, hogy a leírt dolgok igazak-e orvosilag, vagy sem, nem érdekel. Gonodolm jó része igaz lehet, annyi orvosszakértőnek van köszönet mondva az előszóban. 

Sajnos a kutatás a kór majd az ellenszer után is így van "elmismásolva" pár oldalban le van tudva az egész, semmi kiemelkedő. 

A párbeszédek szintén átlagosak, bár egy nagyon jót azért találtam:

"– Egy nő számára egy csinos test már fél siker. Egy szép arc a másik fele.
– Érdekes, alig látok itt férfiakat. Rájuk nem igazak ugyanezek a szabályok?
– A férfiak fizetnek azért, hogy a nők itt lehessenek. Azt hiszem, ez elég is." 

A női-férfi kapcsolatok viszont katasztrófálisak. A főszereplő és barátnője közti "perzselő" kapcsolat nem perzsel, de a vejkó-feleség-exbarátnő/kutatótárs szerelmi háromszög minden egyes monológját igazi  fájdalom olvasni, annyira rosszak.
De a legrosszabbak általában is, mikor a női karaktereken keresztül szeretne az író valami érzelmet kifejezni. Ezektől a falnak mentem, olyan életidegennek éreztem őket.
A férfi karakterek viszont jobbak voltak sokkal. Nem a vej volt a kedvencem persze, hanem MacDonald, a kanadai milliárdos, ő adott a regénynek egy kis ízt.

A történetben azok a részek tetszettek igazán, amikor a betegek saját maguknak is hazudnak. Tagadják a probléma létezését, vakon figyelmen kívül hagynak minden jelet. A legjobb példa a főszereplő lánya. Ő igazán idegesítő volt.
Ennél is jobb részek voltak, hogy mennyire elszántan védelmezték a gyógyszert azok, akiknek valami köze volt hozzá (persze anyagi köze). A pénzhajhászás, a többiek eltiprása, "kizsebelése" minden másnál fontosabb ezeknek az embereknek. - Mennyien vannak ezek a való életben is!


Nem akarom lehúzni a könyvet azért nagyon, hiszen nem volt rossz, ráadásul kiderült az olvasás közben, hogy semmire nem emlékeztem a történetből, még a végére sem, szóval olyan volt teljesen, mintha egy új könyvet olvastam volna, de a blog pontozási rendszere alapján nem kaphat mást, mint:

Értékelés: 5/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads

Arthur Herzog

Fiatal detektívek figyelmébe:
Felajánlok egy almát annak, aki elmondja nekem, hogy hogyan lehet az, hogy Arthur Herzog - Delej című könyve magyarul megjelent 1991-ben és 1996-ban, az eredeti címe Polar Swap ahogy az a magyar kiadás kolofonjából kiderül, angolul 2008-ban jelent meg először! De: letöltöttem az Amazonról a Polar Swap Kindle bemutató darabját, és összevetettem az én magyar papír-változatommal, és SEMMI köze nem volt a két könyvnek egymáshoz, csak annyi, hogy a főszereplő ugyanaz volt. Hogy van ez?


Kaphat egy másik almát az, aki megmondja, hogy honnan vették a magyar kiadók azt, hogy az Alkuszok eredeti címe Milennium 3, mikor ilyen című regény egyáltalán NINCS Herzog bibliográfiájában. A Village Buyers viszont persze ugyanarról szól, mint az Alkuszok.


Azért a rendszerváltás körüli magyar könyvkiadási/könyvkiadói morálról/hozzáértésről meg van a véleményem, de inkább nem írom le.

Agymenés - Kell-e ennyi könyv?

Érdekes beszélgetésbe bonyolódtam a neten a minap, és hamar kiderült, hogy mindkettőnkben hasonló gondolatok merültek fel, amit most megosztok, hátha más is gondolkodott hasonlókon.

(A dőlt betűs részek idézetek más "tollából".)

Kell-e ennyi könyv?

Az ókorban volt mondjuk 30 író, összesen kb. 200 könyvvel, ami értelmes volt (csak arányszám, biztos több is volt, bár 10-et se tudnék most éjjel felsorolni, az biztos), A középkorban is kb ugyanez volt a helyzet, de inkább históriás énekek, kódexek meg ilyesmik, nem hiszem, hogy annyi "regény" "jelent" volna meg akkor. 

Az 17xx-as években kezdtek egyre sűrűbben megjelenni irodalmi alkotások, de még inkább a 18xx-as években, de ebben a 200 évben is hány jelentős író élt? 100? Az egész világon! Hány könyvet írtak ezek? 300-at? (és nem 3000 oldalas trilógiákat). Ha valaki gazdag volt akár minden könyvüket is elolvashatta, ha akarta volna. 

Most hány könyv van? Magyarországon évente szerintem simán megjelenik 3000 új könyv. A világon? Szerintem 1000 lehet hetente megjelenik. Ki tudná ezeket mind elolvasni (már csak azokat persze, amelyikek ebből érdeklik), hány jó könyvről nem is hallunk, max évekkel később csak.

Ja, és persze az a pár 1000 régi könyv, amit az ősök megírtak, az se megy a kukába, a mostani fiatalságnak azok is újak, a suliba kötelező lesz közülük vagy 50, szüleik is ajánlani fognak nekik pár régi kedvencüket (Verne), hátha "rajongó" lesz a sarj is, stb.

Azok, akik 20 év múlva születnek, hány könyv közül kell kiválasszák az első könyvüket, ami esetleg meghatározhatja, hogy szeretni fognak-e olvasni, vagy nem (és milyen stílusú lesz az a könyv?)

"...A mai gyerekek, fiatalok egy magyar villanyszerelő angol néven kiadott fantasyjáért vannak oda (már amelyik olvas), míg régebben a gyerekek Karl Mayt vagy Dumas Monte Christóját olvasták. Úgyhogy szerintem, ha nem írnának többet az írók bőven elég lenne egy életre (és az emberek se lennének butábbak), hisz valóban minden évben csak több lesz. Ilyen huszadrangú szerzők meg ott toporognak, hogy az ő ponyvájukat olvassák a gyerekek. Egyszerűen annyi jelenik meg, hogy a régieket már senki nem akarja olvasni..."

Na, nem panaszkodásból mondom, hogy túl sok a könyv, egyszerűen tényleg borzalmasan rohadt sok könyv van már. (Persze nem feltétlenül Magyarországon, inkább angol nyelvterületen lehetnek még nagyobb bajban az olvasók. A magyar könyvkiadási tempóval még épphogy felveszem a ritmust olvasásban. - bár a régiek pótlása és az újraolvasásokra már nem nagyon van időm.)

"...Azt nem tagadom, hogy van pár szerző, akik újak és mondjuk szívesen olvasok tőlük, csak egyszerűen már olyan sok lesz, hogy nem győződ."

"...Hisz most még elolvashatod az előző 2700 év termését: ez 2030-ban úgy lesz, hogy elolvashatod az előző 2700 évet plussz annak a 20 évnek a termését, ami 2011 és 2030 közt jelenik meg (amire kb. megint kevés egy élet: mármint csak arra a 20 éves termelésre). Pedig nem olvashatsz állandóan."

Persze inkább több könyv legyen, mint kevesebb, de...

Ez az egész azért jutott az eszembe, mert magamban keseregtem, hogy sosem fogok az olvasási listám végére érni akkor sem, ha csak olvasnék mindig, ami persze lehetetlen, valamint, hogy mennyi olyan író van már most, akiről sose hallottam / sose fogok hallani / hallottam, hogy jó / láttam, hogy a 20. NY Times Bestsellere jön ki magyarul, de még soha egy betűt sem olvastam tőlük. 

És a számuk minden nappal egyre több.

Uff!

Dan Abnett - Rendíthetetlenek

Dan Abnett - Rendíthetetlenek

(Gaunt Szellemei 10.)

Dan Abnett - The Armour Contempt
(Gaunt's Ghosts 10.)
Eredeti megjelenés:  2006
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2011
Hossz: 352 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:

A Sabbat Világok visszafoglalására indított hadjárat huszonkettedik évében Gaunt komisszár és a Szellemek visszatérnek a Káosz uralta Gereonra. A bolygó felszabadításáért vívott kegyetlen harc borzalmas áldozatai azonban hamarosan szembefordítják őket parancsnokaikkal, akik szerint a győzelem bármilyen árat megér…

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

A filmeknél van egy fogalom - eyecandy -, ami gyakorlatilag annyit tesz, a szem rágógumija. Olyan mozgóképanyagra használják, amiről tudod, hogy nem nagy szám, de valamiért NEKED nagyon tetszik, és nem is akarod abbahagyni a nézését. (Meg jó csajokra persze! :) )

Azt hiszem egy kis csúsztatással ez a fogalom használható rám és a Szukits Warhammer-sorozatára is. (Valamint a M.A.G.U.S. könyvekre.) Általában pontosan tudom, hogy amit várok ezektől a könyvektől pontosan azt kapom. (A Dawn Of War trilógia az kivétel, az nagyon gyenge volt ezekhez képest, de érthető, hogy miért azokat adták ki, mikor épp taroltak PC-n a Dawn Of War II. és kiegészítői.) 

Lehetséges (sőt valószínű), hogy minden részről visszamenőleg nem fogok írni, hiszen nagyjából ugyanazt tudnám mindegyiknél írni, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Szóval, mit várok én el egy jó kis Warhammer könyvtől?

Izgalmas cselekményt, fordulatokat, igényes, de a szépirodalomhoz semmi köze nem lévő nyelvezetet, remek párbeszédeket, egy olyan percet sem, amikor unatkoznék olvasás közben, egy olyan univerzumot, amiben sosem szeretnék élni, de ha mégis, én is ott lennék legszívesebben a "maréknyi" (pár ezer bolygónyi, de egyre csökken :P ) ellenálló közt.

Dan Abnett (1965 - )

A háború elképzelhetetlen borzalmainak a lehető legrealisztikusabb leírását, vért, verejtéket, halált, csatákat, tankokat, lőporfüstöt, ficelén-szagot, akciót rogyásig és még, hősiességet, bajtársiasságot, káromkodásokat, helytállást, lövészárkokat, keményvonalas militáns tiszteket, tahó sorkatonákat, politikai tiszteket, frontvonalakat, fájdalmat, ágyúkat, orbitális bombázást, nulla, azaz NULLA szerelmi szálat, egész planéták kipusztítását, káoszgárdistákat, fertőzötteket, inkvizítorokat, istencsászárt, démonokat, árulókat, emberfeletti teljesítményeket, űrgárdistákat, barátságokat, emberséget, őrületet, elképzelhetetlen borzalmakat.

Karakterek egész sorát, akinek a nevét sem kell elolvasnom szinte, mert a következő oldalon meg fognak halni.

Annyira gyönyörűen túlzó leírásokat, mint ez, ami egy bolygó lerohanását (persze űrjárókkal) festi le elénk:

"Nem várták meg a napfelkeltét. Sem azt, sem a kedvezőbb lehetőséget, vagy a jobb időjárást. Nem vártak, mert hatalmasabbak voltak, mint az időjárás vagy a forgandó szerencse. És ragyogóbbak voltak a napkelténél is."

És mit nyújt nekem egy ilyen regény?

Mindezeket triplán, amit fent felsoroltam és még sok mást, amit véletlenül kihagytam.

Egyébként meglepően hasonlít a sorozat Bernard Cornwell - Sharpe sorozatához, természetesen a jövőbe helyezve az eseményeket és egy kis vallást belevegyítve. Azt hiszem,ez kifejezetten tipikus fiúregény. Ha olvassa a blogot olyan nőnemű egyed, akinek bejönnek a Warhammer regények, vagy Cornwell 300-400 oldalas csataleírásai, jelentkezzen kommentbe, kap egy pacsit! :D 

Egyébként 11.30-án jelenik meg a sorozat 11. része a Mindhalálig. Mindenki rendelje elő, akkor 20%-al olcsóbb! 

Nyílt levél a Szukits Könyvkiadónak:

Tisztelt Kiadó!

Nem tudom pontosan, hogy mi az oka annak, hogy a könyveiket már csak tőlük lehet megvásárolni neten keresztül. Nyilván jó okuk volt erre a lépésre (hallottam az Alexandra és a Libri egyoldalú fizetési moráljáról, hogy gyakran mennyit csúsznak (1,5 év), mire a kiadó is pénzt lát a könyveikből. Mindegy, akkor Önöktől veszem ezentúl, különösebben nem lényeges. Azt végképp nem tudom, hogy ez a terjesztési stratégia hogy fog bevállni (vagy hogy vált be), nem az én dolgom más pénztárcájába kutatni. Az érdekelne viszont, hogy a jelenlegi adatok birtokában van-e a Warhammer rajongó közösségnek tartani attól, hogy egyszercsak nem jön több Warhammer 40K regény (mint a Battletechből 2 éve a Beholder Kiadótól)? Csak mert innen jelzem, van, aki olvassa őket (még azt a béna Dawn Of War trilógiát is!), sőt kicsit gyorsabban is jöhetnének a regények! Van belőlük bőven. Valamint nem lenne rentábilisabb rögtön az Omnibus-okat kiadni (egy keménykötéses könyvbe kiadni egy trilógiát), mint az külföldön is szokás pont a Games Workshopnál? Jól mutatna az Ian Watson Warhammer Univerzuma mellett, ha olyan formátumban jönnének ki! :D

Értékelés: 7/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads

Catherine Fisher - Incarceron

Catherine Fisher - Incarceron

(Incarceron 01.)

Catherine Fisher - Incarceron
(Incarceron 01.)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Pongrácz Könyvkiadó, 2011
Hossz: 544 oldal
Műfaj: ifjúsági fantasy
Fordította: Zubovics Kata

Tartalom:

Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik. Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok.
Hát ez az Incarceron!

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Elolvasok én mindent, ami kicsit is érdekel, de valahogy az ifjúsági irodalom ebbe nem tartozik bele. Ifjú koromban persze szerettem, de aztán volt elég más olvasnivaló, szóval ezek egyszerűen kikoptak az idő múlásával. A Pongrácz kiadó előzékenyen viszont - hogy mindenki számára tiszta legyen, miről van szó -, 15-ös karikával látta el a regényt. Igen, a könyv besorolása ifjúsági fantasy, de az éljenző kritikák sorának hatására úgy gondoltam, ezt bizony elkezdem és ha még így felnőtt fejjel is tetszik, akkor jöhetnek még más hasonló könyvek is a jövőben. Hiszen mennyivel lehet gyerekesebb ez a könyv, mint mondjuk az előző olvasmányom A rettegés légiója, vagy akár bármely másik fantasy, amikkel aztán semmi problémám nincsen.

Adjuk azért még hozzá, hogy a fentieken túl ez még steampunk is álítólag, ami nekem mindig jöhet!

Catherine Fisher (1957 - )

Szóval az Odakintről. Arról van szó, hogy a társadalom eljutott a technika magas fokára, majd valami igazán rossz történt - A Pusztítás Évei -, aminek hatására a gazdagok úgy döntöttek, hogy inkább visszatérnek egy romantikusabb korhoz, és megállítják az időt. Vagyis szerkezeteik segítségével a környezetüket 17. század szerinti korhűvé "varázsolták", a benne lakók mindegyike szerepet játszik, látszólag korabeli felszereléseket használnak (persze mind teli a legmodernebb technikai fejlesztésekkel), az illúziót hologrammokkal teszik teljessé. A társadalmilag veszélyesnek hitt egyedeket (bűnözők, szegények, betegek) az Incarceronba zárták párszáz bölcs vezetése alatt (néha százötven, néha többszáz évvel ezelőtt, attól függően, ki beszél róla). A cél, hogy a bezártak a Bölcsek (Sapientek) segítségével utópisztikus társadalmat hozzanak létre, ahol mindenki szabad és boldog. A két "világ" közt nincs átjárás, csak az Igazgató hoz(hat) híreket a Börtönből. A jelentések szerint a Kísérlet totális siker!

Az Incarceronról. Egy hatalmas börtön, amiről az átlagemberek azt sem tudják, hogy hol van. A börtön úgy viselkedik, mintha öntudata lenne, vagy legalábbis mintha egy rosszindulatú mesterséges inteligencia irányítaná. A bentlakók sosem jutnak ki belőle, ott alakították ki saját társadalmukat, és persze több frakcióra vannak szakadva. Vannak a Polgárok és a Söpredék (gépi beültetésekkel néhányuk). A börtön mindegyikük minden mozdulatát, szavát figyeli (kamerák segítségével). Amennyiben valami olyan történik, ami nem tetszik neki, közbelép. A rabokat simán megöli beépített fegyverei segítségével, vagy épp teljesen átlakítja a börtön kinézetét, folyosóit, elrendezését. A bentlakók sosem tudhatják, hogy a következő pillanatban mit fog tenni velük az Incarceron. A külvilág misztikus homályba vész. Gyakorlatilag már senki a létezését sem hiszi el.

A kintiek társadalma is kor-hű. Király uralkodik rajtuk (most épp királynő), de a börtönigazgató posztja az utána következő legmagasabb rang. El is határozzák gyorsan, hogy az Igazgató lányát (Claudia) hozzáadják a királynő fiához. Ez már a második eljegyzés, ugyanis a királynő mostohafia (a király fia) egy lovasbalesetben elhunyt (a király halála után). Ez persze nem tetszik a lánynak, hiszen ő az első jegyesébe szerelmes volt, és nem hisz benne, hogy a fiú tényleg balesetet szenvedett és elhatározza, hogy kinyomozza, mi történt. Viszont 2 nap múlva esküvő!

A Söpredék tagja Finn is a tartalomban már felidézett fiatal fiú, akinek semmi emléke nincsen.

Hát ez elég egyenes vonal pár további eseményhez meg kell mondanom.

Ez az első 3 fejezetből derül ki, lássuk, hogy folytatódik.

Egyszerűen megmondva, jól.
Nem követik egymást az események ennyire nyilvánvalóan. A technikai-reneszánsz katyvasznak köszönhetően sosem tudhatjuk, mi fog legközelebb hőseinkkel történni. "Szét-lézerezi" őket a Börtön, mint a katonákat a Resident Evilben a Kaptár vagy egy nano-sárkány készül őket kicsontozni esetleg kardpárbaj, levegőbe fellógatott gömbökben lefelé vezető lépcsőkre lelnek, amik sehovás sem vezetnek?  Mindegyik ugyanolyan valószínűséggel bekövetkezhet. Ez egyrészt kiváló szórakozást nyújt az olvasónak, másrészt a hihetetlen megmenekülések miatt (repülő bárka) kicsit el is vesz az élvezeti értékből.   A könyvben a random meghökkentő megoldásokon túl azért átgondolt fordulatokat, csavarokat is szép számban adagol nekünk az írónő. A történetmesélés jellegéből adódóan mindenre magunk jövünk rá szép lassan, semmit nem magyaráz meg az írónő előre, ami kicsit zavaró lehet, de nem vészesen.

A halvány földi mitológiai átkötések tetszettek (Ikarosz, Moirák (Párkák), stb.) Egyébként sehol nincs kimondva, vagy tagadva, hogy az Odakint a Föld lenne, de persze nagyon adja magát. A két "világ" közti hatás-kapcsolat is érdekes volt, például mikor mindkét helyszínen ugyanakkor volt fekete rózsaszirom eső, stb., hogy a legspoilermentesebb példát idézzem fel. Ezek a kis dolgok sokat adtak a hangulathoz.

A disztopisztikus hangulat nagyon átjön direktben az Odabenti részeken, míg Idekint inkább csak meghúzódik a látszat mögött.

A könyv alapötlete nagyon jó (bár sajnos egy kis józan ésszel kb. a 10. oldalon ki lehet találni, hol van a Börtön)! Kicsit olyan érzésem volt, mintha Tad Williams - Másvilág sorozatát olvasnám vegyítve Robert Silverberg - Lord Valentine kastélyá-val (az amnéziás herceg vándorútja haza [mekkora jó könyv!] ). Sajnos az írónő néhol nem tudott felnőni a feladathoz - (leíró részek, és a történet egy-két bugyuta része) -, bár általában nem volt gond. (Keveset szerepeltek benne a fél-gép ember-mutánsok! :S )
Az ifjúsági jelző itt annyit tesz, hogy a két főszereplő 18-20 éves fiatal, de nincs a könyv tele fiataloknak szóló kikacsintásokkal, sőt vámpírok és nyálas szerelmes részek sincsenek benne! :D
Felnőtt olvasóknak is ajánlható!

Maradok a második, befejező részre is! (Sapphique, 2008)
Ja, és a könyv nagyon szép lett, karácsonyi ajándéknak is jó lehet! Gratula a kiadónak hozzá (bár elég sok névelő probléma akad a könyvben)!

Az Incarceronból 2013-ra elkészül a film is.

Értékelés: 7/10

Részletesebb webes ajánlók:

Wikipedia

Moly

Goodreads
Könyvgalaxis
Könyvkritika