Star Trek Party

Nem fogom ilyen irányba elvinni a blogot ígérem, de ez most megéri!

E-P-I-C! Sírok. :D

Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

Robert E. Howard - Cormac Mac Art és a vikingek

(MesterMűvek - Klasszikusok - 07.)

Eredeti megjelenés: ca. 1925-2003
Magyar kiadás: Delta Vision, 2012
Műfaj: fantasy, novellás, klasszikus
Hossz: 288 oldal
Fordították: Boza Gergely, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Nemes István, Pócsi István, Sárközi Gergely, Tamás Gábor
Linkek:
Robert E. Howard versei (angolul)
A MesterMűvek fóruma

Tartalom:
Róma bukása után vagyunk, az antik civilizáció összeomlása idején. A feudális Európa még csupán a történelem távoli ígérete: a brit törzsfő, akiről az utókor Arthur király legendáját fogja költeni, a valóságban véres kezű, írástudatlan rablóvezér. Az ókori romokon megtelepedő barbárok egymással marakodnak a gazdag koncon, a hátukban azonban fölbukkan egy új ellenség, az ő fajtájukból való, ám még náluk is ádázabb és félelmetesebb: a ködlepte északról kirajzanak rablóportyáikra a viking sárkányhajók. A harc a lételemük, nem kímélnek egyetlen népet sem: pogány istenek nevével az ajkukon dúlnak és fosztogatnak, olyan kapitányok vezénylete alatt, mint Hatalmas Tostig, Agyafúrt Hakon vagy Koponyahasító Wulfhere. Legveszettebb hírű főnökük azonban idegen közöttük, nem az ő vérükből származik: egy Írföldről száműzött kelta herceg, akit Cormac Mac Artnak hívnak, avagy melléknevén egyszerűen csak Farkasnak.

Az ő és sorstársai kalandjaiból nyújt válogatást ez a könyv, Robert E. Howard munkásságát bemutató sorozatunk harmadik darabja. Az elbeszéléseket a kritikai kiadások alapján közöljük, a régebbi fordításokat új köntösbe öltöztetve; keletkezésük hátterére és gyakran viszontagságos utóéletükre bőséges kommentárok világítanak rá.

Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11)

A MesterMűvek sorozatba tartozó Bran Mak Morn és a piktek című könyvéről a napokban esett szó a blogon. Akit az MM sorozat bővebben is érdekel, azt ajánlom, azt a posztot lapozza át. Ez most egy rövidebb írás lesz - ahogy egyébként a rész is jóval rövidebb, mint az eddigiek.

Az MM - Klasszikusok sorozatban megjelent harmadik Robert E. Howard kötet a Cormac Mac Art és a vikingek, ami ha megfigyeltétek az eddigi tematikus felosztást, könnyen kitalálható, hogy kire - és mellette melyik népcsoportra - fókuszál. A kötet ugyanúgy tartalmazza a szerkesztői kommentárokat, mint az eddigi részek, és általában is jellemző rá minden pozitív jelző, amit az előző posztban írtam róla. Ebben a részben a novellák mellett szintén olvashatunk verseket, novella-fragmenteket, sőt az egyik csonka írásnak rögtön két - különböző írók által írt -, különböző stílusú és persze különböző végkimenetelű, alternatív lezárását is megkapjuk. Majd az olvasó eldönti, melyik tetszik neki jobban. Dicséretes alaposság és hozzáállás.

A római birodalom bukása után nem sokkal, Britanniában, a keltákra is csúfos vég vár, ugyanis a régió meghatározó birodalmának eltűnésekor kialakult hatalmi vákumba a germánok léptek. A rómaiak ereje nélkül a britonok királya egyedül képtelen volt ellenállni az írek - és a piktek - jelentette fenyegetésnek, és saját maga hívta be Britannia területére a germán törzseket (angolokat, frízeket, szászokat, jüttöket és frankokat). Ezek a törzseket egyébként a még keletibb népek - köztük a hunok - űzték nyugat felé. A viking hajósok rettentő fizikumú vademberek voltak, a vas gyermekei. Vadságukkal talán csak eredendő becsületességük és a zsákmány szeretete ért fel. Cormac Mac Art állandó társa, Koponyahasító Wulfhere sem lóg ki ebből a sorból. Amit megkedveltünk Howard eddig megismert hőseiben, Conanban, atlantiszi Kullban vagy a pikt Bran Mak Mornban - az acélkeménységű rendíthetetlenséget, az állandó szembeszállást a legnagyobb nehézségekkel, a pragmatikus gondolkozást, magyarul, hogy bátor, hősies tetteik sokszor példaként állhatnak előttünk -, azt a mostani novellafüzérben szereplőktől is maradéktalanul meg fogjuk kapni. (Aki pedig nagyon komázza a "vikinges történeteket" - mint én -, annak különösen fognak tetszeni.)

A kötet első része - Róma bukása - a korai vikingtörténeteket tartalmazza. A novellák többsége egyébként töredék, amik csak több évtizeddel Howard halála után kerültek elő a hagyatékából. A történelmi máz alatt, igazából el se igen dugva, itt is ott lapul a természetfölötti világ, a megmagyarázhatatlan. Ezekből az írásokból Cormac, a martalóc karaktere még teljesen hiányzik, de A viking című fragmentumban Bran Mak Morn nemezisét már ekkor megalkotta (ravasz Hakon). Szinte már szégyen, hogy a két ellenfél végül sosem találkozott egy novella erejéig sem. Talán még az író sem tudott dönteni, melyik szereplője kapja majd meg a szimpátiáját. (Az olvasóknak igazán sajnálatos, hogy ez a párharc kiaknázatlan maradt, de hát ez jellemző volt Howardra. Amihez nem volt épp kedve, vagy nem érdekelte annyira, mint egy másik ötlet - amikből viszont látszólag kifogyhatatlan volt -, azt semmi esetre sem erőltette, nem volt képes megrendelésre dolgozni.) Kihasználva a vikingek lankadatlan vándorlási kedvét, portyázásait, a történetek helyszínében sem ragaszkodott a brit partokhoz vagy a skót vadonhoz. Így eshetett meg, hogy az A király szolgálatában című novellában eljuthatunk egészen az indiai partokig.

"...Ő képviselte a hajdan hatalmas Róma utolsó, messzi maradékát, a barbárság árjával birkózva, mely egyetlen vörös szökőárban nyelte el a birodalom többi részét. Cormac, bár általában hamisítatlan gael ellenszenvet táplált kymri rokonai iránt, megsejtette ennek a bátor, hiábavaló küzdelemnek a hősi emelkedettségét, és még Wulfhere-t is lenyűgözte kissé, amikor a brit király messzire tekintő szemébe nézett. Itt egy nép, amelyik hátát a falnak vetve, elkeseredetten küzd az életéért, és közben hasztalan igyekszik fenntartani egy örökre letűnt kor kultúráját és eszményeit. Róma istenei elenyésztek a gótok és a vandálok kíméletlen csizmái alatt. Lenhajú vademberek uralkodtak a hajdanvolt cézárok bíbor csarnokaiban. Csak ezen a távoli szigeten ragaszkodott egy maroknyi romanizált kelta a tegnap hagyományaihoz."

A második rész - Cormac Mac Art - a teljes ciklust tartalmazza. Mind a két novellát és a két töredéket, amikből egyébként semmi nem jelent meg az író életében. A Cormac-ciklus és a pikt-sorozat között több találkozási pont is van. A két novella-lánc történelme közt több emberöltő is eltelt, így azonos szereplőkről persze nem beszélhetünk, de látszólag Cormac bármerre vetődik, valaki előbb-utóbb keresztezi az útját Mak Morn vérvonalából. Ezért a történelmi vezérlőszál megmarad, és az olvasó könnyedén követheti a történelem változásait a sanyarú sorsú nép történetein keresztül. A Cormac novellákban találhatóak talán Howard legnagyszabásúbb (vagy leghosszabb) harci jelenetei is. A tenger tigrisei az a novella, aminek két lezárása is olvasható a kötetben. Az első Richard Tierny tollából való, és a szerkesztői kommentár szerint "hiányzik belőle Howard szelleme", és a "vérbő akciójelenetek sem tudják palástolni a szereplők elszíntelenedését". Nem akarok vitába szállni ezzel a két állítással, inkább csak kiegészíteném még egy aprósággal. Onnan, amikortól Tierny "átvette" a novellát Howardtól, MINDENKINEK eltört vagy elpattant a kardja pár oldalon belül! Ez már kínos és bosszantó volt, hogy mindig így akarta növelni a feszültséget. Egy dolog jó volt a befejezésében, méghozzá, hogy visszahozott egy jól ismert pikt szereplőt a Mak Morn-ciklusból, még összébb fűzve a szálakat a két sorozat között. A második befejezést David Drake követte el, és "hű marad Howard szelleméhez", bár "letér a Howard által kijelölt ösvényről". Azzal most is egyetértek, hogy ebben a változatban Cormac és Wulfhere karaktere sokkal hihetőbb, nyersebb - "A cél szentesíti az eszközt!" - marad, és nem civilizálódnak egyik mondatról a másikra hirtelen egy nagyot, de a történet fordulata messziről kiszagolható és sablonos lesz. Egyetértek Drake önértékelésével, miszerint Howard valószínűleg nem így fejezte volna be az írását. A kettő szerencsés kombinációjával viszont elégedett lehetett volna. A véres menyegző a második teljes Cormac novella, és minden fordulata élvezetes volt. Egyedül csak azt nem tudtam eldönteni, hogy az ebben szereplő Hakon az vajon ugyanaz a Hakon-e, akit az első rész A viking című írásából már megkedveltünk? Várok egy kis szerkesztői segítséget... :)
Az utolsó Cormac novellatöredék A förtelem szentélye, és kétség kívül hozzájárult azokhoz a találgatásokhoz, gyanúsítgatásokhoz, hogy Howard vallásellenes lenne. (Műveiben kétség kívül érezni, hogy ellenérzései vannak a kereszténységgel szemben, de azt ne felejtsük el, hogy hősei barbár korok és barbár népek gyermekei, akik közül senki nem keresztény - esetleg még a puritán Solomon Kane kivétel lehet -, sőt! Álságosan hatna, sőt nevetségesen, ha ezen szereplők szájába kereszténységet dicsőítő szólamokat adna.) Ennek a novellának is két végét olvashatjuk, és igazából mindkettő tetszett. Az első pont a lovecrafti áthallások miatt, míg a második a frappáns, szűkszavú tömörsége miatt.

"Az emberi emlékezetben élő történelem kezdete előtt sötét korszakok ásítanak, melyekről talán jobb mit sem tudni."

A harmadik rész - James Allison - történetei igazából már csak alig-alig kapcsolódnak a viking történetekhez. A novellákat Jack London - Kóbor csillag című műve ihlette. A James Allison történetek főhőse egy féllábú, nyomorék régész, aki álmaiban előző életeiből lát részleteket. Ő Hunwulf, az aranyhajú aesir, Asgard harcosa - ennyi a viking kapcsolódás tehát -, aki egy irtózatosan jó, hamisítatlanul lovecrafti novellában - A Félelem Kertje - találkozik a szárnyas "emberrel", aki egy ember előtti korszak utolsó hírmondójaként maradt a Földön. De ő Martalóc Bane is, a vanir portyázó a Sötét korszakokban, aki egy olyan stygiai varázslóval kénytelen életre-halálra megküzdeni, akivel évezredekkel később Allisonnak is újra meggyűlik a baja. A történet lezárása - és a magyarázat Allison lélekvándorlására - zseniális. Kár, hogy az Allison ciklus ennyire rövid, és azt sem értem, hogy a szerkesztői felvezetőben említett másik három Allison-töredék miért nem fért még bele ebbe a rövidke kötetbe, de talán majd egy másikban benne lesz. Mindenesetre ezek a hányatott sorsú novellák is Howard dicsőségére vállnak. Sikerült úgy megírnia, hogy akár a Kóbor csillagba is beilleszthetők lennének minimális történeti átszerkesztéssel - bár ez nem volt cél persze, inkább csak tisztelgés a kedvenc könyve előtt.

A MesterMűvek sorozatot még mindig ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó fantasyket!

Sötét birodalmi induló

Rőt romlásban kürt szava harsog,

Földre leszórva fehér koponyák;

Sötét urunknak emeljük a zászlót,

Letiporjuk Isten vaskapuját!

Dől le a templom, kórusa lángol,

Húnynak a fények, fog vicsorog -

Tépd ki a kisdedet anyja hasából,

Gyújtsd föl a szentélyt, öld a papot!

Feketén zárul az éjszaka rájuk,

Isten igéje hiába velük;

Feketén vonva vég-nyoszolyájuk,

Rettenet árnya szemfödelük.

Emeld poharad büszke nagyúrra,

Lenn aki trónol az árnyak ölén -

Éji folyó hol fut tova zúgva,

S ciprus sóhajt bakacsinfeketén.

Szűzi sikoly szárnya fel az égre,

Elnémul az ajkon minden ima;

Démoni táncban süt seregünkre

Leprafehéren a hold sugara.

Harsona bődül, omlik az oltár,

Lándzsahegyünkön kisbaba rí;

A pokol ádázul tátja a torkát -

Mi vagyunk ma a világ urai!

Az Agave Könyvkiadó Könyvheti ajánlata - és a végére pár gondolat az idei Könyvhétről

Itt vannak az Agave Könyvkiadó Könyvheti megjelenései. Ha rákattintotok a címekre, akkor elolvashatjátok a regények első pár-tíz oldalát, megkönnyítve a vásárlást. A blogon László Zoltán Egyszervolt című könyvéről olvashattok majd reményeim szerint valamikor nyáron (hiszen ő is hatvani születésű, mint én, tehát minden bizonnyal roppant jó fej, mint ott a legtöbben - szóval egyszerűen MUSZÁJ! :-D). De egyébként a Róma: A király eljövetele című könyvet is jó szívvel tudom ajánlani, mert az írónő Boudica-ciklusa szuper volt! Ha minden igaz, a Róma sorozat azoknak a könyveknek a folytatása.

László Zoltán: Egyszervolt

"Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait.

Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek."

John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

"Amikor Alec Leamas utolsó ügynökét is megölik Kelet-Németországban, a kémet visszahívják Londonba. Leames úgy hiszi, annyi hosszú, sötét és jeges év után végre bejöhet a hidegről. Ám Kontroll, a brit hírszerzés feje mindenáron térdre akarja kényszeríteni a kelet-német kémszervezetet. Terve megvalósításához Leamasra van szüksége, a kémre, akit még egyszer, utoljára visszaküld a hidegbe… John le Carré regényét világszerte a kortárs angol irodalom egyik legnagyszerűbb alkotásaként tartják nyilván. A kiadó a regényt megjelenése 50. évfordulója alkalmából Falvay Mihály klasszikus fordításában adja közre ismét. A kötet ezen felül tartalmazza még a szerző két új írását is: az egyiket a nagy sikerű film létrejötte kapcsán írta, a másikat pedig annak alkalmából, hogy a regény fél évszázada jelent meg és vált a műfaj talán legnagyobb klasszikusává."

Scott Turow: Ártatlan

"Húsz éve Tommy Molto azzal vádolta ügyész kollégáját, Rusty Sabichet, hogy megölte egykori szeretőjét, és Rusty, a vád képviselője egyszerre a vádlottak padján találta magát. Rustyt végül tisztázták, de a világrengető tárgyalásba kis híján mindkét férfi belerokkant. Moltót meghurcolták, és noha Rusty visszakapta a karrierjét, annál sokkal jelentősebb veszteségeket szenvedett.
A jelen. A hatvan éves Rusty, a fellebbviteli bíróság elnöke újabb rémálomra ébred. A felesége, Barbara gyanús körülmények között elhalálozik, és megint ő az első számú gyanúsított. Újra összefog hát karizmatikus védőügyvédjével, Sandy Sternnel, hogy a fiát, Natet meggyőzze ártatlanságáról. De vajon mit titkol előlük a fiú? Bombasztikus tárgyalás veszi kezdetét, ahol napvilágra kerül minden hazugság, féltékenység, bosszúvágy és az emberi lélek legsötétebb oldala, ahol Rusty Sabich és Tommy Molto egyszer s mindenkorra pontot tehet az igazság nevében vívott harcára."

Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó
 

"Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban - már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró - amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt."

M. C. Scott: Róma: A király eljövetele

"Kr. u. 65: Sebastos Pantera, Néró császár kéme, mindennél veszélyesebb küldetést vállal. Magányos vadászként, alig néhány emberben bízva kell felkutatnia és a szigorú igazságszolgáltatás elé állítania a Római Birodalom legveszedelmesebb emberét.

Ellenfele nem más, mint Szaulosz, akinek lelkét személyes természetű gyűlölködések és hamis hitek gyötrik. Szaulosz, aki most egy egész római provincia elpusztítását tűzi ki célul. A rendkívül éles elméjű, irgalmat nem ismerő embert egyedül a teljes győzelemről elképzelt víziója vezérli - nem törődve azzal, hogy hány ember halálát, és mekkora pusztítást hozna magával egy ilyen hadjárat.

Kettejük között áll a berber Iksahra, a vadász. Szépséges és halálosan veszélyes nő, akinek el kell döntenie, ki mellé álljon, ha meg akarja bosszulni az apja halálát.

A véres harcot egy királyi város palotája és egy sivatagi sziklaerőd falai között kell megvívni a két embernek, akik mindent megnyerhetnek - és egy királyságot veszíthetnek el…"

Akit érdekel a - körülbelül - teljes Könyvheti megjelenések listája, az Amadea blogján nézzen szét. Gondolkoztam én is, hogy összeszedem az összes megjelenést, de aztán úgy döntöttem felesleges vesződség, alig jelenik meg valami számomra értékes könyv. Most nem az Agavéra - vagy az általam favorizált zsánerű könyveket rendszeresen megjelentető többi kiadókra (Ad Astra, Metropolis Media, Delta Vision, Fumax, Szukits) - gondolok, hanem az összes többire. Az Alexandrától konkrétan semmi érdekes nem jön ki - pedig Steven Eriksont, Orson Scott Cardot vagy Alastair Reynoldsot vártuk egy páran -, ahogy az Európa és a Cartaphilus könyvlistája is kicsit csalódást keltő. De a többi kiadó ajánlatától se estem fenékre. A fent felsorolt zsánerkiadók könyvein kívül valószínű, hogy Bán Mór következő Hunyadi kötetén kívül csak Hugh Howey A siló és ha az asszonyka kiszúrja, akkor Marina Fiorato A mandulaliget madonnája fog hazaköltözni velünk. [...esetleg - majd a helyszínen kiderül - még Kevin Hearne Üldöztetve és Bartók Imre A patkány éve esélyes lehet.] Ennyi. Még szerencse, hogy legalább a Könyvheti programok jók lesznek, így azért unatkozni nem fogok.

Sci-fi horror klasszikusok éjszakája

Tegnap este lezajlott a BEM moziban a "Sci-fi horror klasszikusok éjszakája" című program. Örömmel jelentem, hogy sikerült rá elmennem, és nagy siker volt. Persze nem folyhatott minden simán, gikszer nélkül, így Vérnyúlék még a próba ELŐTT elvesztették az eseményre szánt laptopjukat, de szerencsére pikk-pakk sikerült pótolni a szerkentyűt, és onnantól a legnagyobb bosszúságot a próba alatt az erősítővel folyton összegerjedő szaxofon okozta. Az előadáson már semmi fennakadás nem volt.

A Spacetaxi koncerttel egybekötött filmvetítés 21:00 körül kezdődött el végre és majdnem tele volt az egész moziterem. MrBloodBunny videóklippjei és oltári humora eleve garantálta a jókedvet, az együttes pedig nagy kedvvel, vidáman húzta a talpalávalót. Sajnos a moziteremben a koncertet ülve kellett végighallgatni - bevallom én ilyenen még talán sosem voltam -, pedig ahogy láttam, sok vendég szinte már ülve táncolt. [Az együttes stílusát meg sem kíséreltem komolyan behatárolni, de ha valamelyik bolygón majd összefuttok velük, ne mondjátok rájuk, hogy "alter", mert ha van nálatok törülköző, ha nincs, a Spacetaxi ott fog hagyni titeket a vogonok prédájának!] :D

A minden szempontból sikeres előadás után (meg már egy kicsit előtte és közben is) össznépien rávetettük magunkat a helyi sörökre - Figyelem! Az üveges soproni a BEM-ben olcsóbb, mint a csapolt sör! ;-D - és kötetlen dumapartiba, röhögésbe és laza de lelkes italozásba torkollott ez a kellemes, romantikus éjszaka. Végül MrBloodBunnyval és a zenekarral (ezek a srácok totál őrültek!) - és a Galaktika Magazin (és kiadó) képviselőjével, aki nagy örömömre családostól fogadta el a meghívást az eseményre - zárásig maradtunk, és bár utána már nem jutottunk le a Gyárba - bár megpróbáltuk félszívvel -, de így is felkelt már a Nap, mikorra hazaértem. :D Nagyszerű éjszaka volt, remek mulatság, bánhatja, aki nem volt ott! Annyit nevettünk, hogy még most is fáj a hasam - vagy ez valami más miatt lehet???

Készítettem pár felvételt telefonnal, aminek a minősége egy lépéssel áll csupán a szimplán emberi emlékezet általi rögzítésű minőség fölött (magyarul épp hogy csak látni/hallani valamit), de talán megéri megnézni őket még így is. A főleg a zenei klipp alatt halható torzításnak élőben nyoma sem volt. [Fényképeztem is ám, de mivel csak a parti vége felé, ezért mindenkinek jobb, ha azokat inkább nem teszem fel! :P]

Spacetaxi - What Is All About?

Robert E. Howard - Bran Mak Morn és a piktek

Robert E. Howard - Bran Mak Morn és a piktek

(MesterMűvek - Klasszikusok - 04.)

Eredeti megjelenés: ca. 1927-1988
Magyar kiadás: Delta Vision, 2011
Műfaj: fantasy, novellás, klasszikus
Hossz: 368 oldal
Fordították: Boza Gergely, Kornya Zsolt, Körmendi Ágnes, Nagy Gábor, Sárközi Gergely, Tamás Gábor
Linkek:
Robert E. Howard versei (angol)
A MesterMűvek fóruma

Tartalom:
Egy kőkorszaki nép harca Róma ellen – egy bukásra ítélt király története…

Robert E. Howard, Conan megalkotója nem csupán saját világokat teremtett: számos hősét a történelem közegében helyezte el. Talán a legérdekesebb közülük Bran Mak Morn, a piktek királya. Egy hanyatló, elkorcsosult nép uralkodójaként próbálja kiemelni alattvalóit a legsötétebb barbárság mocsarából, miközben olyan ellenséggel kell megküzdenie, aki előtt még az ókori kelet nagy birodalmai is fejet hajtottak: a hatalma teljében lévő Rómával.

A piktek végigkísérték Howard egész írói pályafutását, fiatalkori szárnypróbálgatásaitól a tragikusan korai végig. Találkozhatunk velük békés kézműves népként a csiszolt kőkorszakban, mely kétségbeesetten próbálja megvédeni falvait a prédára éhes martalócoktól; elvadult barbárokként az ókorban, akik egy sötét és elfeledett birodalom feltámasztásán fáradoznak; és ijesztően elfajzott szörnyekként a modern időkben, amikor a föld mélyére vonulnak vissza, emberi vonásaikat levetkezve. Válogatásunk átfogó képet nyújt róluk, a befejezett elbeszéléseken kívül a kapcsolódó töredékeket, verseket és háttérfeljegyzéseket is közölve; az olvasó tájékozódását bőséges kommentárok segítik.

Kötetünk a második része annak a vállalkozásnak, melynek célja, hogy megismertesse a hazai közönséget Howard teljes munkásságával, eredeti és csonkítatlan formájában, a későbbi szerkesztők önkényes változtatásai nélkül. A korábban már publikált fordításokat a mérvadó kritikai kiadásokkal össszevetve javítottuk, az újakhoz pedig a beszerezhető leghitelesebb szövegeket vettük alapul.

Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11)

Lassan három éve, hogy a Delta Vision Kiadó útjára engedte a MesterMűvek - Klasszikusok című sorozatát. A tervek szerint évente csatlakozna mellé egy-egy új alsorozat. Így az azóta már elindult MesterMűvek - Fantasy és MesterMűvek - Science-fiction mellé csatlakozna majd idén/jövőre a MesterMűvek - Dark sorozat is. A kezdeti időkben a Klasszikus alsorozatba tartozó könyvek "szédületes" tempóban, havonta, kéthavonta jelentek meg, mostanában viszont a kiadás sebessége vészesen lelassult. Ez főleg a munka összetett volta - hiszen szinte tudományos alaposságú kutatás szükséges a szerzői kéziratok beszerzéséhez és a több forrásból is elérhető, ám hiányos, esetenként más szerzők/szerkesztők által átírt kópiák kigyomlálásához  -, valamint a szerkesztő, Kornya Zsolt (alias Raoul Renier) hosszan tartó betegsége miatt alakult így. Úgy gondolom, hogy a MesterMűvek sorozatok hiánypótlóak, és remekül alkalmasak a Magyarországon a széles olvasóközönség által igazán soha el nem ismert írók megismertetésére, vagy újra felfedezésére. Külön öröm a könyvek/novellák/versek/töredékek/levelek előtt olvasható hosszabb-rövidebb szerkesztői írások, amiből sok hasznos és érdekes információt megtudhatunk a mű keletkezéséről, a szerzőről vagy az írásban megfigyelhető írói eszközökről. Remélem, hogy a különböző hátráltató tényezők lassan véget érnek - bár így legalább van időm pótolni a még elmaradt köteteket -, és a KEDVENC kiadói sorozatom - amiben nem csak egy szerző műveit mutatják be - hamarosan új részekkel gazdagodik. (Még akkor is, ha természetesen nem tetszhet egyformán minden mű, például pont Howard kedvenc könyvétől, Jack London - Kóbor csillagától sem voltam annyira elájulva - de kuriózum volt, tehát öröm volt olvasni.)

A Klasszikus sorozat negyedik részében újra a sorozatindító szerző, a sajnálatosan rövid élete alatt is kimagaslót alkotó Robert E. Howard (1906.01.22 - 1936.06.11) novelláihoz (regénye ugye neki sajnos nincs is) kanyarodunk vissza. Howard neve talán azért nem csak a fantasy rajongói számára ismerős. Ha máshonnan nem, a kimmériai Conan karaktere időről időre visszatér a filmvászonra és mára talán már nem csak irodalmi, hanem filmtörténeti klasszikusnak is számítható. Kevesen tudják - én például nem figyeltem fel rá eddig -, de Howard nem csupán fantasy-t írt, hanem jelentős számú boxolós történetet, rengeteg westernt is, sőt jó néhány erotikus novellát is publikált. Kíváncsi vagyok, ezekből készül-e majd MesterMűvek kötet? :) Bár a box nem érdekel különösebben, azért egy Howard-os box könyvet ugyanúgy elolvasnék, mint Stephen King könyvét a baseballról, vagy akár H. P. Lovecraft - Mindent a kötésről, horgolásról című tiltólistás grimoire-ját is.

A Klasszikus sorozat Howard műveit ciklusokra bontva közli, nem időrendben, így Kull király után - Conan és Solomon Kane mellett, akik kimaradnak a sorozatból, gondolom a Szukits Kiadós, kétkötetes Robert E. Howard összes Conan története és a Tuan-os Solomon Kane történetei miatt - a másik jelentős szereplőt, a pikt királyt, Bran Mak Morn-t és népét ismerhetjük meg. Sokakkal együtt én is Conan történetein "nőttem fel". Kiolvastam a vaskos Conan, a kimmériai című kötettől a vékonyka - talán csak klubtagsági ajándékkötetként megjelent -, A tenger tigrisei-ig mindent, ami akkoriban elérhető volt. Az évek azonban teltek-múltak és a remekbe szabott novellákból csak annyi maradt meg, hogy megkedveltették velem véglegesen a fantasy alzsánerének, a kard és boszorkányságnak a sötét, komor, vérzivataros műveit. Viszont eközben - köszönhetően a futószalagon a kezem ügyébe kerülő jobb-rosszabb műveknek -, el is feledkeztem Howard-ról, és manapság (a MesterMűvek elolvasása előtt) nagyjából annyit tudtam felidézni, hogy "jó volt, olvassátok el, tiniként tetszett". Pedig Howard jelentősége ettől jóval nagyobb! Műveire olyan szerzők voltak hatással, mint G. K. Chesterton, H. Rider Haggard, Jack London, Rudyard Kipling, Clark Ashton Smith vagy H. P. Lovecraft (aki ugyebár abszolút kedvenc) és olyan későbbi szerzőkre hatott többek közt, mint például David Gemmell, Steven Erikson, George R. R. Martin, Fritz Leiber vagy Michael Moorcock akiknek több könyve szintén nagy kedvencem lett, pont azok miatt az írói fogások és stílus miatt, amit most újra felfedeztem Howardnál is. (Borongós, pesszimista hangulat, durva, véres jelenetek, dacos, kőszikla-férfiak, és a sokszor akaratlan hősiesség és megingathatatlan tartás elba..ott, mégis felemelő keveréke.)

A kötet első részében - Ókor - lévő történetek Howard fiatalkori zsengéi. Ezekben a pikteknek még alig jut hely, de főleg annyiban mások csak, hogy helyszínük az ókori kelet birodalmai, Egyiptom és Mezopotámia. Valamiért ez a történelmi kor és a dicsőséges keleti birodalmak bennem semmit nem mozgatnak meg, ha összehasonlítjuk a klasszikusnak vehető angolszász, viking, kelta fantasy történetekkel és helyszínekkel. (Gondolkoztam is már ezen, vajon miért alakulhatott így nálam? Okosabbat nem tudtam kisütni, mint hogy egyszerű testméret problémáról lehet szó. A rendíthetetlen alfa férfitípus hihetőbben ábrázolható egy vikingekről szóló fantasyben, mint egy nyüzüge egyiptomiról/szírről/türrosziról szóló történetben.) A másik dolog, ami kiderült számomra, hogy minden probléma nélkül el tudom fogadni Howardot jó - sőt nagy - írónak, de a költészete... az "nem annyira" tetszik, és ez nem a magyar fordítás hibája. (A poszt végére kimásolt nagyjából az egyetlen kivétel.) A verselemzéshez még kevésbé értek, mint a könyvajánlókhoz, ezért csak annyit írnék, hogy a lírai, romantikus verselést annyira nem tudom élvezni, értékelni, mint a "ridegebb", sokak szerint - szerintem is - lehúzósabb, még komorabb verssorokat. Mint például a számomra legmaradandóbb, legtöbbet adó költő, Hollós Korvin Lajos versei. (Csak sikerült beszúrni ide! :D ) - Mazochizmusnak számít, ha ettől függetlenül örülnék egy Robert E. Howard összes verseit tartalmazó kötetnek? El is olvasnám. Egy H. P. Lovecraft összes versei és levelezéseiért pedig ölni tudnék!

A könyv második részében - Bran Mak Morn - már a pikt királyról szóló történeteket olvashatjuk, és ez volt az a rész, ami már mindenben kielégítette az igényemet, amit egy jó fantasyval szemben támasztok. Itt megemlíteném, hogy a legfontosabb dolog, amit ebből a kötetből megtudhatunk, az, hogy Howard piktjei nem azok a piktek, akikről az iskolába tanultunk (egy percet maximum), vagy láthattuk őket különféle történelmi/fantasy témájú filmben (A 13. harcos, Az utolsó légió). Az Angolszász Krónika szerint a piktek egyike a Britanniában őshonos öt fajnak és Szkítiából érkeztek a szigetekre. Howard piktjei azonban ennél jóval régebbi, az első újkőkori nép - az Első Nép -, akik valaha páratlan dicsőségben uralkodtak mindenhol, ahol megfordultak a Földön. Méltóságteljes tagjaik azonban a hosszú békés időszak alatt elsatnyultak - kivéve a tisztavérű vérvonal -, és végül kénytelenek voltak behódolni az életerős új fajoknak, a ma élő emberek őseinek, a kelta-gall-szláv-stb. népeknek, akik, ha számításaim nem csalnak, a jócskán elkorcsosult Negyedik Nép  vagyunk. (Jól érzékelteti az Első Nép felsőbrendűségét, hogy az emberfeletti méretű atlantiszi Kull király is már csak a Harmadik Nép tagja!) Az ebben a részben lévő novellákra talán a drámai jelző illik legjobban. Egy elnyomott de gyökereire büszke nép haláltusáját asszisztálhatjuk végig. Közben megidéződik a dicső múlt - például a Ködből és homályból vagy a Róma ellen című novellában és levélben - és megláthatjuk, hogyan is kapcsolódik össze Howard univerzuma egységes egésszé a sok-sok, egymáshoz tartalmilag nem összekapcsolódó, mégis konzisztens elegyet alkotó novellaláncon. Akit bővebben érdekel a howard-i mitológia, az a Kull király és az ősök című részben olvassa el a A hybóriai kor című értekezést. Kiváló kiindulópont! Szintén sok érdekes adat megtudható a Howard és Lovecraft között megfordult levelekből is. A se eleje, se vége novellatöredékek mellett ez egy másik olyan egysége a könyvnek, amiből látszik, hogy ez a kötet - mint a többi MesterMűvek kötet szintén - PROFI rajongók által készült, rajongóknak. Kifejezett öröm volt olvasni ezeket a leveleket és tanulságos volt megfigyelni, ahogy Howard stílusára egyre nagyobb hatást gyakorol barátjának - és kollégájának - (még mindig Lovecraftról beszélek) saját mitológiája és néhány novellában a két univerzum szinte már fedésbe is kerül - A föld férgei. Howardtól amúgy sem állt távol a történeti szálak keresztezése, amire az Árnykirályok tökéletes példa.

"...Cororuc még egy pillantást vetett hátra a válla fölött, s a kőtrónusán ülő ősöreg aggastyán képe örökre bevésődött az emlékezetébe. Szeme zordan ragyogott, mintha a hajdankor elveszett dicsőségére nyílna; két oldalán lángok lobogtak. Lenyűgöző alak volt: egy elveszett nép királya."

A harmadik rész - A kicsi nép - a piktek hanyatlásával foglalkozik legendás királyuk halála után. Ezekben az írásokban a lovecrafti mitológia még élesebben megmutatkozik. Az éjszaka gyermekei már egyenesen olyan novella, ami akár a lovecrafti életműből sem rína ki. Őrült tudósok, Nagy Öregek, reinkarnáció, titokzatos relikviák és fóliánsok - minden klasszikus elem adott benne, hogy megidézze az elemi iszonyatot az olvasóban - és szerencsére sikerrel is jár. A kötete utolsó előtti novellája Az elveszettek völgye, ami Howard próbálkozása a texasi természetfölötti irodalom, a vadnyugati-horror megteremtésére. John Reynolds története azonban sajnos csak a halála után jelent meg először nyomtatásban (mint oly sok más írása szintén), sőt, a majdnem-kiadás során a szöveg is csak épp hogy nem veszett oda. A történet egyébként van olyan jó, hogy valószínűsíthessük, siker lett volna egy korabeli magazin lapjain, ezért a tervezett folytatások is követhették volna, de ebből az ambiciózus vállalkozásból sem lett sajnos semmi. Szerencsére, ami Howardnak akkor nem sikerült, azt a filmipar manapság próbálja meg újra-feltalálni. (The Burrowers) Hajrá! Hajrá! (Ebben a részben többször is felmerült Arthur Machen walesi rémtörténetíró neve, akitől szintén szívesen elolvasnék pár művet.)

A MesterMűvek - Klasszikusok sorozatát mindenkinek ajánlom. A - nagyon - lassan száz éves Howard műveket nem fárasztó, és nem ciki olvasni. Nem avítt, régies nyelvezetű írások ezek, amit egy kiadó elbányászott valahonnan, mert lejártak róla a szerzői jogok - erről nem tudok semmit egyébként -, és relatíve olcsón kiadhatóvá váltak, mint manapság több klasszikus szerzőnél is látható ez a tendencia, hanem igényes, izgalmas és olvasmányos irodalomtörténeti kötetek, amelyek - szerencsére - egyúttal fantasyk is. A Delta Vision fórumán folyamatosan nyomon követhető a rajongók - és a kiadó - közös ötletelése, melyik "elfeledett" írónagyságot adják még ki magyarul. Évtizedekre előre vannak már ötletek. ;-) Remélem nagyon-nagyon hosszú sorozat lesz mindegyik MesterMűvek alfolyam!

[Egy kis kötözködés Howard szellemével azért engedtessék meg nekem. Az Árnykirályokban a római légiók felmorzsolódnak a vikingek pajzsfalán, amiről Howard azt írja, ez minden áthatolhatatlan alakzat őse. Én ezt pont fordítva tudtam. vagyis, hogy a római légiók azért voltak olyan sikeresek, mert a falanxukat nem sikerült áttörnie semmiféle barbár hőzöngésnek. A római rövidkard is ezért volt annyira hatásos és félelmetes, mert a pajzsfalban nagyon jól lehetett használni. Történészek! Tegyetek igazságot!]

Ókor

Zöld hullám zúg fölöttünk,

Kik alant szunnyadunk;

A korok árja zúgva

Elmossa hős fajunk.

Városunk csak poros rom,

Hajónk a víz ölén;

Lelkünk pora is elszállt

Az idő seprűjén.

Hazánk homály borítja,

Szívünkbe lándzsa vert;

De hogy miként szerettünk,

Száz kor se mossa el.

Ó, díszes esti tornyok -

Aranylant sóhaja -,

Ó, oroszlános Knósszosz,

Világnak hajnala!

Robert Charles Wilson - Bioszféra

Robert Charles Wilson - Bioszféra

Robert Charles Wilson - Bios
Eredeti megjelenés: 1999
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2009
Műfaj: sci-fi
Hossz: 236 oldal
Fordította: Tamás Dénes
Vásárlás:
BOOKER

Tartalom:
A távoli jövőben a Földet irányító Trösztök mindent megtesznek azért, hogy anyagi vagy hatalmi előnyökre tegyenek szert. Ilyen előnyök reményében kezdik meg az Isis nevű bolygó felderítését is, amelynek egyedülálló ökológiája forradalmi tudományos áttörésekkel kecsegtet. Csakhogy ez a különleges élővilág az ember számára halálos veszélyeket tartogat, így a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is fogyatkoznak a kutatók.

A Trösztök a helyzet kivizsgálására elküldik az első osztályú kiképzést kapott – sőt genetikailag ellenállóra tervezett – Zoe Fishert, akit minden tudása és technikai felszerelése sem menthet meg attól, hogy tehetetlen játékszerévé váljon úgy munkaadói hatalmi játszmáinak, mint a bolygó akadályt nem ismerő életformáinak.

Robert Charles Wilson Hugo- és Philip K. Dick-díjas kanadai szerző új regénye egy kegyetlenségében is csodálatos, idegen világot tár az olvasó elé, melynek titkait csak az emberi önfeláldozás segíthet megfejteni.

Robert Charles Wilson (1953-)

Egy Robert Charles Wilson könyv volt az előző könyves poszt témája is, mégpedig a Kronolitok, ami szerintem egy igencsak jól sikerült alkotás volt (mármint a könyv, persze). A Pörgés írójától igazság szerint nem is vártam kevesebbet. Akit kicsit bővebben érdekelnek esetleg az író könyveiről szóló blogposztjaim, azok IDE kattintsanak. Ez most egy rövidebb poszt lesz a szokásosnál, inkább csak összehasonlítás, mert nem szeretném magam sokszor ismételni.

Azt írtam, Wilsonra jellemző, hogy hőseit elsőre kilátástalan helyzetekbe helyezi. Ez a Bioszférában sincs másképp. A Földtől hatalmas távolságra található Ízisz nevezetű bolygón az élet a Földitől évmilliárdokkal öregebb. Minden létformája a baktériumoktól kezdve a félállati egyedekig bezárólag hatalmas, bolygóméretű kataklizmák nélkül - kihalás, jégkorszak és társaik - fejlődött jelenlegi szintjére. A folyamatos, töretlen rivalizálás és fejlődés következtében csak a leginkább virulens, legalkalmazkodóbb vagy a legellenállóbb létformák maradtak fenn. Az Ízisz a lakói számára maga a Paradicsom. Az ember számára... a Pokol. Itt minden az ember életére tör. Immunrendszerünk tehetetlen, még a legártalmatlanabb vírus is halálos a fehérjealapú ember számára. Mivel azonban sehol máshol nem találtuk meg az értelmes élet leghalványabb nyomát sem, ezért presztízskérdés (is), hogy a tudósokból álló - a hatalmas távolság miatt gyakorlatilag pótolhatatlan -, kutatószemélyzet minél többet megtudjon az Íziszen található életközösségről. A kutatóbázisból - esetleg - kinövő íziszi kolónia - a már kolonizált Naprendszeren kívüli -, távoli csillagrendszerekbe vezető út első állomása lehetne majd. A csillagok közé vezető út azonban szinte elérhetetlen távolságba kerül, mikor egy ismeretlen veszélyforrás "jóvoltából" a tudósok rohamosan fogyni kezdenek.

Az igencsak érdekes felvetésből aztán felemás könyv született. Először is a bolygó élővilágának leírása parádés, egy hibája van, hogy a biológusokon és földönkívüli létformák kutatásával foglalkozó tudósokon kívül eleinte más nem igazán kapna tőle dzsungellázat. Miután megtudjuk, hogy minden irtóztatóan - és azonnal - halálos, és a kutatók csak hatalmas páncélokban tudnak kimenni a bolygó felszínére, valahogy a feszültség eltűnik. Helyette bennem inkább a 'Minek vacakolunk annyit ezzel a hellyel? Menjünk inkább másfelé!' stílusú kérdések mocorogtak. Kétségtelen, hogy bizonyos fajta bevállalósság kell a veszélyes biológiai anyagok kutatásához (virológia), de itt arról nincs szó, hogy akkor, ha NEM megyünk kutatni az Íziszre, akkor NEM mehetünk a csillagok közé, vagy NEM marad fenn az emberiség. Sőt, miután kiderült, hogy az Íziszt a fehérjealapú, gyenge emberi test nem bírja elviselni egy másodpercig sem, SEMMI nem volt - az idegen bioszférán kívül -, ami miatt megérte fenntartani a több ezer fős űrállomás (és a három felszíni telep) létét csilliárd dollárokért. Miért nem mentek rögtön a Napra felszíni kutatóállomást építeni? Közelebb is van, tehát olcsóbb is - és ugyanennyire értelmetlen lenne.

Amennyiben valakit ezek a költői kérdések nem érdekelnek, vagy könnyen túl tudja tenni rajta magát - ami egyébként nem nehéz -, akkor ott van a könyv másik fő része, a történet hátteréül kidolgozott világ kérdése. Ezzel annyi volt a bajom, hogy eléggé súlytalannak éreztem. A Trösztök, a Családok, a Kuiper-övi szakadárok és a Föld bolygón élő dolgozók közti ellentétek nem kaptak elég helyet, pedig könnyen lehetett volna az íziszi eseményeknél is izgalmasabb történeti szál belőlük. Így maximum hangulati elemként funkcionált az egész körítés, de igazi feszültséget nem sikerült vele teremteni. Látszott, hogy a szerző szívesebben mesél az Íziszről, mint a szereplők - maguk mögött hagyott - életéről. Ez alól még a főszereplő, Zoe Fischer sem volt kivétel, akivel bár valóban csúnyán elbánt fiatalabb korában az élet, de még így sem tűnt ki a földi elnyomott népesség több milliárd tagja közül. Sőt, ha úgy nézzük, még jól is járt, hiszen iszonyú messzire jutott megpróbáltatásai helyszínétől - és mindezt céges költségen. :-) Egy szó mint száz, nem volt jó ez a földi szál, de nem azért, mert rosszul megírt volt, hanem, mert sokkal komolyabban ki kellett volna bontani, akár egy külön könyvet is szívesen olvastam volna, ami a Trösztökről (és a Kuiper-övi Köztársaságokról) szól.

A romantikus szál ebből a könyvből sem maradhatott ki, de ellentétben a többi Wilson könyvvel - végre? - ebben sok szerethető motívumot nem találtam. A Tam (az egyik felszíni kutató) és Zoe közötti hirtelen szikra még tudományosan védhető magyarázatot kapott (rögtön az Előszóban), de a könyv vége felé történt eseményeket olvasva a férfi motivációja "cseppet" eltúlzottnak és feleslegesnek tűnik. [Úgy szeretlek, te rohadt spoiler-kerülő fogalmazásmód!] A könyv ezen aspektusa - bár szerencsére most sem csöpögött - feleslegesnek tűnt.

Sokat áradoztam a Kronolitok és a Pörgés írásakor a fejezeteket rövidre záró ütős mondatokról. Nos, 1999-ben ezt úgy tűnik, még nem alkalmazta - igazán jól és emlékezetesen - Wilson. A könyv első fele a halálos veszélyek, ivartalanított igazgatók és a Naprendszeren kívüli utazás ellenére is elég lassúcska, de azért nem kell félni, az események begyorsulnak. Nagyon, és hirtelen. Onnantól már végre érezni lehet a wilsoni minőséget is, mert addig nem igazán. (Bár a kiinduló alapötlet, a "mérgező" bolygó azért addig sem volt rossz.) Ami egyértelműen és vitathatatlanul jó volt, az a könyv lezárása, a konklúzió. Meggyőződésem, hogy - nem a végén az Ízisz felszínén történtekre gondolok, (az könnyen kitalálható) - erre nem sokan fogadtak volna. Én két eltérő befejezést is kigondoltam a vége előtt - és az egyik nagyjából be is jött -, de azt nem gondoltam, hogy ennyire "Hyperionos" lesz a vége. A második befejezés-variánsom talán jobban illett volna ehhez a bio-horror témához. [Spoiler nélkül csak ennyit írhatok: The eunuch leader goes back to the Earth!]

Ha már az előző poszt végén megjegyeztem, hogy a Kronolitok kicsit alul van pontozva szerintem a Molyon - apám szerint "a Mollin" -, és a Goodreads-en, úgy a stílszerű, ha ezt most is jelzem. Véleményem szerint valóban az eddigi legkevésbé szerethető Wilson könyv (magyarul), de nem "70%"!

[Pontosabban, de, a 70% igazából elég pontos, korrekt szám, de máris fájó lesz ez az érték, ha összehasonlítjuk a mostanában felkapott - például a vámpíros "para-romantikus" - "irodalomba" tartozó könyvek átlagos pontértékével. Bosszantó, mikor ez a "gyengébb" könyv is mérföldekkel jobb - nem azért mert sci-fi, hanem a témája, mondanivalója miatt - bármelyiknél, de mégsem fogják elolvasni, mert azt látják, hogy, "ez csak egy szar 70%-os", és kölcsönkérnek mondjuk egy Twilightot! Itt a blogon nem valószínű, hogy valaha is fogtok paranormális-romantikus könyvről olvasni - csak jelzem. - (Az eltérő pontozás (ORCA vs. hasraütés alapú módszer) problémája folyton visszatér, és mivel semmit nem lehet ellene tenni, csak magamban füstölgök rajta néha. Most is csak úgy eszembe jutott.)]

A könyvért köszönet a Metropolis Médiának!

Te hol leszel, mikor kialszanak a fények?

Május 25-én lesz a Klasszikus Sci-fi Horror Filmek Éjszakája a BEM moziban. Az esemény 19:30-kor kezdődik és a filmtörténeti klasszikusok mellett élőzenés, élőkommentáros filmvetítést is láthat az odalátogató a Spacetaxi nevű zenekar, és országos cimborám, Vérnyúl előadásában - és oly közkedvelt stílusában. Akinek van két jó lába, acél idegzete, illetve márvány gyomra, az jöjjön el! Nem elrettentésként, csak jelzem, hogy velem is biztosan össze lehet futni az eseményen majd.  [Azt csak csendben jegyzem meg, hogy az épületes látni- és hallanivaló mellett a lelkes látogatók jól teszik, ha sörözéshez öltöznek.] ;-D
Filmbarátok! Epikus éjszakára számítok. Csatlakozzatok hozzánk!

Robert Charles Wilson - Kronolitok

Robert Charles Wilson - Kronolitok

Robert Charles Wilson - The Chronoliths
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2012
Hossz: 264 oldal
Műfaj: science-fiction, poszt-apokalipszis
Fordította: Tamás Dénes
Vásárlás:
BOOKER
Díjak: 
John W. Campbell emlékdíj, 2002
HUGO-díj jelölt, 2002

Tartalom:
Scott Warden szoftvertervező nem a munka hőse, amíg várja, hogy a következő megbízás rátaláljon, családjával Thaiföldön élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával megfigyelik, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop jelenik meg a semmiből, letarolva maga körül a növényzetet. És ez az oszlop nem természetes eredetű: oldalán felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden, mert a felirat szerint a csatára csak több mint húsz év múlva fog sor kerülni!
Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig két részre szakad: egyesek Kuin eljövetelét várják, mások épp ellene, a békéért protestálnak.

Robert Charles Wilson (1953-)

Robert Charles Wilson kanadai sci-fi szerzővel a világhírű Pörgés-trilógia (Pörgés, Tengely, Örvény) kapcsán ismerkedtem meg. Nem szeretnék kisebb szavakat használni, tehát nyugodtan mondhatom, hogy szerelem volt első olvasásra. (Igen, még a Pörgéshez képest kissé gyengébben sikerült második rész is.) Természetes volt tehát, hogy nagyon vártam, hogy a szerző magyarul elérhető másik két könyvét, a Kronolitokat és a Bioszférát is elolvashassam. A Kronolitokkal kezdtem a kettő közül.

"Azt mondják, a kilencdimenziós geometria önmagában is értelmezhető nyelv. Sajnos én pont ezt a nyelvet nem beszélem."

Wilsonra - már ha egyedül a Pörgés-trilógia elolvasása után merészelhetek általánosítani - jellemző, hogy főszereplőit olyan megoldhatatlan nehézségek elé állítja - (a Föld köré állított pajzs, amin kívül az idő őrült sebességgel telik) -, amelyeknek megoldására első blikkre semmilyen megnyugtató megoldásuk nincsen. Az olvasó, miközben végig együtt érez és izgul a regények szereplőivel, kétségbeesetten fordul az általa valaha olvasott fantasztikus regényekben előforduló tudományos eszköztárához, hogy majd azok segítségével nagyjából kitalálja a feladat - az író képzeletében már - biztosan létező megoldását. Nem fog sikerülni, legalábbis én a közelében sem jártam az első tippjeimmel, hogy mi is várja majd a főhősöket az Örvény végén. A Kronolitok 2001-ben jelent meg, vagyis négy évvel a Pörgés előtt. A két mű összehasonlításakor nem tévedünk vészesen, ha úgy érezzük, hogy a Kronolitok előfutára, főpróbája volt a díjesővel jutalmazott utódjának.

A könyv szereplői most is olyan meghökkentő helyzetbe, logikai hurokba kerülnek, amit meg sem értenek, nem hogy védekezni tudnának ellene. Képzeljük el, mi történne, ha a jövőből hirtelen gigászi háborús emlékművek jelennének meg, amik a fél világ elestéről tudósítanak! Hogyan is tudnánk felvenni a teljesen ismeretlen eredetű, de biztosan fejlettebb technológiákkal rendelkező, láthatatlan - hiszen elképzelhető, hogy még világra sem jött - ellenfeleinkkel a harcot? Vajon azzal, ha felvesszük a kesztyűt és harcolunk, csak magunk teremtjük meg a jövőbeli ellenfelünk - Kuin - részére a szükséges tudásanyagot, amivel aztán le fog győzni minket? De nem mérhetetlenül veszélyesebb csak ülni, és nem csinálni semmit? A Kronolitok egy két évtizedig tartó háború története - amiből szinte semmit sem fogunk látni. Egy logikai paradoxon, egy önbeteljesítő jóslat (az időutazós történetek rákfenéjének) története, amihez hasonlót már láthattunk filmeken, olvashattunk könyvekben, de sajnos ritkán ilyen minőségben.

"A paranoid skizofrénia egyik iróniája, hogy szinte matematikai pontossággal teljesíti be önmaga legsötétebb jóslatait."

Wilson stílusa, írásmódja már ekkor - lehet, hogy már sokkal korábban is - megtalálta a saját egyéniségét. Sorai férfiasak, letisztultak, szikárak. Csapongásoktól mentes prózája logikailag hibátlan, amit élvezetes olvasni. Főszereplői a történet előterében tartózkodnak, a fantasztikus események jórészt csak a háttérben történnek. Gyakran a sorsfordító eseményekről is csak visszaemlékezésekből értesülünk egy fél mondatos utalásból, hiszen a "tudományos rizsa" helyett a lényeg a kronolitok okozta társadalmi változásokon, a technikai és gazdasági hanyatláson, a káoszon és az új vallási mozgalmak kialakulásán van.

Az - úgy tűnik Wilsonnál is - elmaradhatatlan szerelmi szál a karaktereknek mélységet, motivációt ad, de semmi nincs benne, amitől a regény szirupos, csöpögős, elnyújtott, ne adj Isten unalmas lenne. Véleményem szerint nagy előnye könyveinek, hogy képes szereplői sorsát végig fókuszban tartani, emberközeli maradni - érdemes a családról szóló részekben megfigyelni a karakterfejlődést például -, de mindeközben megmaradni tudományosan is hitelesnek. (Persze nem értettem teljesen a Minkowski-térről, Calabi-Yau-terekről (felcsavarodott dimenziókról) vagy a húrelméletről szóló fejtegetéseket. Nekem aztán egyébként is bármit be lehet adni, ami a féreglyukaknál (vagy még inkább a szorzásnál) bonyolultabb, de akkor is, hihető volt, és nem tűnt halandzsának. (Egyébként arra mindig kíváncsi voltam, hogy egy elméleti fizikus - ha szereti a sci-fit -, vajon olvas-e olyan írótól, akinek lövése sincs a tudományról, csak összehord mindenféle hamis, de jól hangzó elméletet?! - Itt most nem Wilsonra gondolok...))

A Pörgésben a szerző a fejezetek záró mondataival a feszültséget, megdöbbentést, sokkolást tanítani való, mesteri precizitással emelte az egekbe. Ezeken kívül egyetlen más fajtájú zárómondattal találkozhattunk a könyvekben, mégpedig a létező legjobb fajtával, amiről csak álmodhatunk egy könyvben. Azzal, ami megmarkolja a gyomrunkat és jeges kézzel szorítja össze, miközben a releváció - az események teljes pompájában való megmutatkozása, megértése - mellszélességben belénk csap, akár egy villám. [Azért eltelt már legalább egy év a Pörgés olvasása óta, szóval elképzelhető, hogy kisebb dolgokban tévedek, de így emlékszem rá vissza. - Nagyon durván jó volt!] Ez az írói eszköz szintén remekül megfigyelhető már a Kronolitokban is. A könyv egyébként végig - nem is kicsit - szomorkás, fatalista, noir-os hangulatú, de ugyanakkor a szerző ironikus humora sincs mélyen elrejtve.

A regény végén a szokásos Metropolis Mediás összefoglalót találjuk a szerzőről, ami a műveit állítja a fókuszba. Ebből tudtam meg - újra, hiszen tudtam, csak elfelejtettem -, hogy Wilsonnak még rengeteg más könyve jelent meg, ami reménykedésre adhat okot, hogy lesz még tőle kiadva valami jóság magyarul. Lenne több ötletem is - még ha az elsőt, 'Mindet!' nem is számítjuk bele. ;-D

A könyvért köszönet a Metropolis Mediának!

[Ui.: A Moly-os és Goodreads-es értékelések előtt egyébként most értetlenül állok, szerintem ez messze sokkal jobb könyv volt, mint "75%", vagy "3.63 pont". Nagy élmény volt elejétől a végéig. Nem unatkoztam, nem csalódtam. Most megyek és megmutatom, hogy is kell jól csillagozni! :D]

Best blog-díj (...avagy kicsi virágos)

Pár napja jelezte Nima, aki a Keményfedél blog vezetője és rabszolgája egy személyben, hogy a Profundus Librumra - is - gondolt, mikor azon morfondírozott, kinek ajánlja fel elvitelre a kis virágcsokrát. (Velem egyébként azt reszkírozta, hogy a fülem botját nem mozgatom - ami egyébként szokásom, már ha vándordíjakról van szó.) [Remélem kicsit azért megleptelek, Nima!?!] Aki nem tudná, miről is van szó, annak itt vannak a szabályok:

Szabályok:
1. Említsd meg, kitől kaptad a díjat, természetesen linkelve!
2. Válassz ki 4 blogost, akinek a díjat tovább szeretnéd adni - de csak olyannak adhatod, akinek 200-nál kevesebb rendszeres olvasója van!
3. Írj röpke kommentet a kiválasztott blogosoknak, hogy díjat kapnak tőled!

Bevallom, nem szoktam rengeteg sok blogot olvasni, inkább csak a kedvenceimre járok vissza rendszeresen. Olyanoknak sem akartam visszapasszolni a díjat, akik már mástól megkapták. Szóval nehéz a helyzet - már Nimának is nehéz volt, de mit mondjak én, a "piramisjátékban" még egy szinttel lemaradt blogger -, de azért megoldottam. (Azt mondjuk végképp nem nyomozgattam, kinek mennyi rendszeres olvasója van.)

Itt pedig a listám: (Amivel biztos, hogy még ezeket az egyszerű szabályokat is megsértettem - több helyen és teljesen önkényesen.)
1. Az új Karl May kiadások (a kis zöld sorozat) apropójából írt kimerítő és igényes blogbejegyzésére figyeltem fel nem is oly rég, ami a nálunk eddig egyedül elérhető, ifjúsági szintre butított Szinnyei-féle fordítások hátteréről szólt. Azóta járok vissza Katherine's Bookstore-jába. (Nem mellesleg ő is publikál az ekultura.hu-ra, mint mostanság néha én is.)

2. Igazából vele kellett volna kezdenem a listát, hiszen ppayter írásait már tavaly óta követem rendszeresen. Külön öröm, hogy gyakorlatilag ugyanolyan az ízlésünk a könyvek terén, így még néha sem kell a romantikus műveket átscrolloznom, amikor meglátogatom a Szubjektív Kultnaplót. :D [Az már nagyobb probléma, hogy hamarabb olvassa a friss megjelenéseket, mint én, szóval azoknak a bejegyzéseknek az elolvasását viszont el kell halasztanom - míg előbb én is végzek az adott könyvvel.]

3. Jud naplója nem is csak könyves blog a szó klasszikus [HA-HA-HA!] értelmében. Én is csak véletlenül botlottam bele, fogalmam sem volt, ki az a Jud, sokkal később vettem észre, hogy egy írót takar. Ráadásul olyat, aki sci-fit ír! (Lőrinczy Juditnak most jelenik meg Ingókövek című regénye az Ad Astra Kiadónál.) A blogon egy író csapongó gondolatain kívül sok poszt szól a természetjárásról (ez mondjuk nálam már-már kuriózum), teli van szép fényképekkel (ennyi a természet iránti csodálatomat pont ki is elégíti), festményekkel. Igazi mindenes. Mondjuk idén még nem volt bor- és pálinka-túrán, azt hiányolom!

4. A negyedik ajánlómhoz egy kis távsegítséget kérek! Azt a blogot ajánlom, aminek nem tudom a nevét, és lehet, hogy sosem jártam ott. A decemberi Galaktikás összejövetelen volt egy páros, akik Hatvanból - vagy Hatvan mellől jöttek fel - Pestre egy kis dumálásra, ismerkedésre és borozásra (amit kihagytak az autó miatt, de mi pótoltuk helyettük is a mulasztást). Mint hamisítatlan lokálpatrióta, látatlanban is ajánlom az oldalukat (mert szeretik a fantasyt és sok mindenben egyetértettünk!) -, aminek a nevét jó bumburnyák módjára hazafelé sikeresen el is felejtettem... és azóta sem tudtam kideríteni. Szóval: HELP és bocsi! ;-D (Update: Titti Olvastár)

Stanislaw Lem - Csillagnapló

Stanislaw Lem - Csillagnapló

(aka. A világűr csavargója)

(Ijon Tichy 01.)

Stanislaw Lem - Dzienniki gwiazdowe
(The Star Diaries: Further Reminiscences of Ijon Tichy és a Memoirs of a Space Traveler: Further Reminiscences of Ijon Tichy)
(Ijon Tichy 01.)
Eredeti megjelenés: 1957
Magyar kiadás: Európa, 1960; Magyar Könyvklub, 1996; Szukits Könyvkiadó, 2008
Hossz: 352 oldal
Műfaj: sci-fi, humor, filozófia
Fordította: Mach P. Edward, Murányi Beatrix

Tartalom:
Ijon Tichy, a Csillagnapló lejegyzője talán a legkedvesebb állandó hőse Lemnek. Münchausen báró és Gulliver rokona ő. De mindegyiktől megkülönbözteti őt lényének egészen sajátos bája.

A Naplóban Tichy fejezetenként egy-egy űrutazását meséli el. A kalandok színhelye egy mesés Világegyetem, a részben valódi, részben kitalált nevű csillagok és ködök sok millió lakott bolygóján többé-kevésbé emberi formájú, mindig emberi lelkületű emberi lények társadalmai élnek, ebben a végtelen mesevilágban utazgat Ijon Tichy, ezer fényéveket röppen át egyszemélyes kis űrhajójával, amely gyakran defektet kap, mindig beszorul az ajtaja, de azért elég kényelmes: lehet ebéd után a tetején sétálni egyet, az atommáglyában krumplit sütni, a szkafandert kiakasztani a csapóajtó elé száradni. Ijont hajtja a tudásvágy, új meg új értelmes társadalmakat látogat meg, mindenütt vannak új és régi barátai, felfedezéseit a Földön egész tudományos intézet, sőt tudományág: a tichológia dolgozza fel. A távoli bolygókon többnyire vendégszeretően fogadják, de az antiutópia-történetek diktatórikus társadalmaiban gyakran börtönbe, munkatáborba kerül… 

Stanislaw Lem (1921-2006)

Stanislaw Lem (1921-2006) lengyel író sokáig a legtöbbet olvasott sci-fi szerző volt a világon azok közül, akik nem angol nyelven publikáltak. Több tucat könyvét rengeteg nyelvre fordították le és számtalan kiadást megéltek. Legfontosabb fantasztikus művei – hiszen emellett tisztán filozófiai anyagokat is írt – jó pár éve már magyarul is elérhetők, de sajnos Lem életműve nyelvünkön még nem teljes. A Szukits Könyvkiadó négy kötetes sorozata – amely Stanislaw Lem Teljes Science-Fiction Univerzuma névre hallgat –, mindenesetre kiváló kiindulópontja lehet mindenkinek, aki késztetést érez arra, hogy ezzel a még ma is világszerte méltán népszerű, könyveiben magvas gondolatokat megfogalmazó íróóriással megismerkedjen. A kötetekben szereplő könyvek listáját és ezzel együtt az olvasásuk optimális sorrendjét is maga Lem állította össze.

"Csak azt sajnálom, hogy nincs semmi tehetségem fantasztikus mesék kitalálásához..."

A Csillagnapló egy űrkori Münchausen báró–Till Eulenspiegel-keverék csavargó kalandjait és megpróbáltatásait meséli el. Az Ijon Tichy névre hallgató XXVII. századi nagyotmondó űrutazó/felfedező/kutató/életművész rendre különböző kalamajkákba keveredik, miközben bolygóról bolygóra vándorol és különféle földönkívüli civilizációkkal kerül kapcsolatba. Összegyűjtött történetei oly nagyszabásúak és hihetetlenek, hogy személye köré külön tudományág, a tichológia épült. A kapcsolatfelvételek és utazások sora alatt Tichy szemén keresztül többek között az emberi civilizációról, a kozmogenezisről, az időutazásról, a biotikus életről, a gépi evolúcióról, különböző tudományágakról, vallásokról és a társadalmak különféle fejlődési útjairól kaphatunk görbe – de minden pillanatban metszően éles és végtelenül kritikus – képet. 

"...A Napló sajtó alá rendezésében segítségemre nem volt tulajdonképpen senki; azokat, akik hátráltattak, nem sorolom fel, mert túl sok helyet venne igénybe."

Körülbelül egy tucat Lem könyvvel a hátam mögött, amelyekre valamilyen szempontból mindre könnyedén rá lehetne sütni a „science-fiction mérföldkő” vagy „alapmű” jelzést, bátran kijelenthetem, hogy ha Lem nem írta volna meg csak a Kiberiádát és/vagy a Csillagnaplót, akkor is kitörölhetetlen nyomot hagyott volna maga után a sci-fi palettáján. A Kiberiáda olyan játékosan szeretteti meg a science-fiction műfaját az ifjabb olvasókkal, hogy az párját ritkítja. Gyakorlatilag azt sem veszik észre – kifejezetten ifjú olvasókról beszélek! –, hogy már nem is igazi tündérmesét olvasnak, hanem sokkal mélyebb mondanivalójú „felnőtt irodalmat”. A komoly, filozófiai témákat szinte már zavarba ejtő könnyedséggel, észrevétlenül ülteti át a gyermeki történetek mezsgyéjére. Távol álljon tőlem, hogy azt érzékeltessem, hogy a Kiberiáda gyerekkönyv! Amikor felnőtt fejjel ülünk neki, akkor a sárkányok, hősök, robotok történetei mögül – nem is túl mélyről – előtűnik a szerző valódi mondandója. A társadalomkritika, az irónia, a teológiai, természettudományos vagy filozófiai utalások tömkelegének felfogásához és értékeléséhez ugyanis már jóval érettebb gondolkodású olvasó szükséges. Azt viszont állítom, hogy gyerekként és felnőttként egyaránt tudtam imádni a könyvet – persze eltérő szinteken.

"A járőrszolgálat azt szajkózza, hogy az űrben nehéz felismerni a részeget: mind azt állítja, hogy a súlytalanságtól dülöngél."

Miért írtam ennyit a Kiberiádáról? Nagyon egyszerű. A Csillagnapló – bár tíz évvel hamarabb íródott – szinte testvérkötete a másiknak. Ugyanolyan könnyed stílusban prezentált, közepesen hosszú novellák sorozata, amiket szinte csak a főszereplő – Ijon Tichy – személye köt össze. A könyvben lévő történetek befogadásához – utódához képest – viszont nagyobb intellektus szükségeltetik, ezért talán gyerekkorban ez nem fog akkora élményt jelenteni. Bár ebben – mondjuk – nem vagyok teljesen biztos, hiszen Lem: ZSENI. Az első történet alatt – mikor nekikezdtem, még nem tudtam, hogy milyen könyvre is számíthatok – konkrétan folyt a könnyem a visszatartott visítástól a vonaton annyira vicces volt végig. Nem egy-két mondata, hanem az egész! Minden általam valamikor is olvasott novella közül magasan a legjobb lett rögtön. Sok könyv/film él azzal a trükkel, hogy az események időrendjét felborítva alaposan megkeveri az olvasót/nézőt, aki egy idő múlva már maga sem tudja, a jelenet a jelenben, a jövőben vagy épp a múltban játszódik-e. Lemnek ennyi nem elég. Novellájában az idősíkok párbeszédenként, sőt gyakran soronként változnak, de olyan tökéletesen kitalálva, megtervezve és megírva, hogy a történet végig simán, megbicsaklás nélkül követhető – és emellett még humoros is! 

"Szervizbe adtam az űrhajómat. Legutóbb túl közel repültem a Naphoz; az egész dukkózás lejött." 

A többi történet az abszolút kedvenc elsőt nem tudta ugyan űberelni – nálam –, de ettől függetlenül mindegyik csodálatos, és magasan kiemelkednek tartalmukat és minőségüket tekintve is a tucat sci-fi történetek közül. Lem hol szarkasztikus, hol cinikus humora és teremtő fantáziája pedig elapadhatatlan, és alaposan átitatja az egész könyvet. A mű egyébként két részre bomlik, az első a Csillagnapló, a másik az Ijon Tichy emlékeibőlcímet viseli. A kettő rész között talán összesen annyi különbséget lehet felfedezni – azon kívül, hogy az űr különböző poros szegletei helyett ezek bizony már a Földön játszódnak –, hogy az Ijon Tichy emlékeiből-ben lévő írások némelyike konkrét horror-elemeket is tartalmaz. Persze nem vérgőzös írások ezek sem, inkább elgondolkodtató, zsigeri iszonyt kiváltó gondolat-játékok, mint H.P. Lovecraft vagy Edgar Allan Poenéhány novellája.  

"A Sátán az, amit Istenben a legkevésbé értünk."

Az Ijon Tichy-ciklusba a Csillagnaplón kívül még a Helyszíni szemle és a Béke a Földön című kötetek is beletartoznak – szerencsére mindkettő ugyanebben az összefoglaló kötetben (a III. kötetben) található, szóval hamarosan sor kerül rájuk –, én pedig előre örülök, hogy Lem ennyire ragaszkodott Tichy karakteréhez és több könyvének is a főszereplőjévé tette. A Csillagnapló1960-ban megjelent A világűr csavargójacímmel is az Európa Könyvkiadó gondozásában, Mach P. Edward fordításában. A két kötet nem csak a fordításában tér el – megjegyzem, Murányi Beatrix az újabb verzió elkészítésekor egyszerűen világszínvonalú, már-már nyelvújító munkát végzett (ahogy a Kiberiádánál is) –, hanem a novellák összetételében is. A régi kiadás ugyanis az Ijon Tichy emlékeiből című részt nem tartalmazza. A könyvet mindenkinek jó szívvel ajánlom - nem kell hozzá sci-fi fanatikusnak lenni. 

"[az űrben]...nem csoda, hogy rengeteg baleset történik, mikor annyi a gyorshajtó. Főleg a nők veszik semmibe a sebességkorlátozást, mert ha gyorsan utaznak, lelassul az idő, és így kevésbé öregszenek."

A könyvért köszönet a Szukits Könyvkiadónak!