2011. november 29., kedd

Decemberi könyvmegjelenések

A decemberi hónap ünnep a könyvkiadóknak is, ezért túl sok újdonság - egyenlőre így látszik - idén már nem fog megjelenni tőlük. Az általam legjobban várt két könyv ezek közül is (Weeks és Abercrombie) inkább csak a reményeim szerint fog még idén megjelenni, de pontos hír nincs róluk egyenlőre.Rajtuk kívül még az új M.A.G.U.S. novelláskötet lesz megvéve, a többi egyenlőre nem hozott lázba. 

A havi könyvmegjelenési posztokat egyébként folyamatosan frissítem, ahogy új könyvekről lesz tudomásom, tehát megéri néha (hó végén legalább) visszanézni. A novemberi lista is egészen másképp néz ki most, mint a kiposztolásának idején.

Egy jó hírem van még a sci-fi/fantasy rajongóknak. 2012 tavaszától új kiadó indítja be munkáját kis hazánkban, az Ad Astra Könyvkiadó, akik Magyarországon hiánypótló kötetek kiadásával fognak foglalkozni. Kezdő köteteik Paolo Bacigalupi - The Windup Girl című biopunk (WTF!!!) regénye és Catherynne M. Valente - Deathless című műve lesz. Izgatottan várom személy szerint mindkét könyvüket! Sok sikert nekik!


Christian de Montella - Grál - A névtelen lovag
Tim Davys - A lefejezett keselyű rejtélye
Licia Troisi - Sárkánylány III. - Aldibah homokórája
Diane Carey - Katlan (Aliens)
Kristin Cashore - Zsarát
Terry Pratchett - Kallódó kontinens
Guillermo Del Toro - A kór 2. - A bukás
J.R.R. Tolkien - A Hobbit
Michael A. Stackpole - Én, a Jedi (SW)
Legendák és Enigmák - Kardok a ködben - M.A.G.U.S.
Jim Butcher - Dresden Files 01. - Pusztító vihar
Andreas Eschbach - Összeomlás
Dean Wesley Smith, Kristine Kathryn Rusch - Világok határán (Star Trek)
Robert Charles Wilson - Örvény
Brent Weeks - Éjangyal trilógia 3. - Az árnyakon túl
Horváth György - Ólompegazus
Massár Mátyás - Balor szeme
G. F. Urseri - Bellandor öröksége
Tutmozisz - A Teremtett Világ
Lisa Jane Smith - Stefan naplója - A kezdetek

2011. november 28., hétfő

Henry Rider Haggard - Salamon király kincse

Újraolvasó
Henry Rider Haggard - Salamon király kincse
(Allan Quatermain 01.)

Henry Rider Haggard - King Solomon's Mines
(Allan Quatermain 01.)
Eredeti megjelenés: 1885
Magyar kiadás: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1898, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1983
Hossz: 261 oldal
Műfaj: szépirodalom, kaland
Fordította: F. Nagy Piroska

Tartalom:
Ez regény 1885-ben jelent meg először. Írójának első munkája volt, s azonnal nagy sikert aratott. Nem ok nélkül. Haggard hosszú évekig élt az akkor még titokzatos és jórészt ismeretlen Afrikában. Ismerte őslakos népét éppen úgy, ahogyan a kincsekre sóvárgó fehéreket. S mi más is lehetne témája egy ízig-vérig kalandos regénynek, ha nem kincs, amelyet csak embertelen próbák után, örökös életveszedelemben talál meg az utazó. Haggard hősei derék emberek, minden kincsnél többre tartják a helytállást, a becsületért és az életért. Amikor néger szolgájukról kiderül, hogy jogos örököse egy bennszülött királyságnak szívvel-lélekkel melléje állnak, hogy elűzhesse a zsarnok trónbitorlót. Kukuanaföldet persze hiába keresnénk akár a régibb, akár az újabb Afrika-térképeken! Valóságos ismeretei alapján az író találta ki, nehogy bárkinek is kedve támadjon a bibliai Salamon király mesés kincsei után kutakodni!


Rövid értékelés - spoiler mentesen:
Henry Rider Haggard (1856 - 1925)
Nyolc éves koromban olvastam először ezt a könyvet, de a főszereplő elefántvadász karaktere a filmváltozatból maradt inkább meg bennem, amit gyakorlatilag rongyosra néztem anno. A filmből számos jelenet megmaradt, és még most is kellemes emlékeket idéz fel bennem főleg az üstben legördülős megmenekülő-jelenet! :D Dacára a nem túl acélos 4.7-es ratingnek, még most is újranézném - bár nem túl sok köze van a könyvhöz! :D
Mostanában olvastam egy könyvet, amiben megemlítették futólag ezt a regényt, akkor jutott eszembe, hogy újra kéne olvasni ezt is. Mivel ennek semmi akadálya nem volt, el is kezdtem.
Rövid utánajárás után kiderült, hogy ez egy regény-folyam első kötete (14+1 részes), amiből sajnos többet nem is adtak ki magyarul. Ez az író debütáló regénye, és néhány részlete - vagy inkább néhány helyszín-, vadász- és csataleírás, helyi legendák elmesélése -,  személyes élményeken alapszik, hiszen végigharcolta az angol-zulu háborút. Haggard 3-4 másik könyve még fellelhető kishazánk nyelvén, ám azok önállő regények, vagy az Ayesha sorozatból valók - amik lazán összefüggenek a Quatermain sorozattal.

Nem árulok el vele nagy titkot, ha megmondom, hogy tetszett a könyv és sajnálom, hogy több részét egyenlőre nem olvashatom, illetve remélem, hogy valamelyik kiadó esetleg lát potenciát a sorozat felélesztésében - főleg, hogy (bár nem tudom pontosan a jogszabályokat) igen régi könyvekről van szó, tehát jogdíjmentesek lennének.

A könyv nyelvezete a korának megfelelően kissé nyakatekert, hosszú, néhol nehezen követhető mondatokból felépített. Az élvezeti értékéből azonban ez nem von le semmit, sőt inkább csak hozzá ad - bár az igaz, hogy hiába rövid a regény, engem kicsit fárasztott és nem tudtam egyszerre kiolvasni.




Kedvenc idézet:
"...Bizonyára szép volt az Édenkert ember nélkül is, de én hiszem, hogy még szebb lett, amikor már Éva sétált benne."

A korabeli kalandregényeknek megfelelően a szereplők hősiesen túljutnak az előttük tornyosuló akadályokon. Néhol eszükkel, néhol tűzerejükkel győzedelmeskedve. A romantikus kor romantikus  foglalkozásokat űző férfitíakra volt kíváncsi, ezért itt is megtalálhatjuk őket - hajóskapitány, elefántvadász, milliomos úriember, fekete harcos. A szereplők nem csak jó, hősies tulajdonsággal rendelkeznek, hiszen Quatermain gyáva és öregedő, Sir Henry mindig harcra kész, Good kapitány pedig piperkőc és sokat káromkodik, tehát mind esendőek, akikkel az olvasó könnyen azonosulni tud. 
A csapat bemutatása, "összemesélése" 1-2 fejezet alatt le lesz tudva, onnantól kezdve az expedició viszontagságainak sodró lendületű leírásában találjuk magunkat - az egész könyv szinte naplószerűen van megírva Quatermain fiának szánva. Ezután a feketék háborújába csöppent három gentleman kalandjai következnek.

Akik kedvelték a kalandregényeket, azoknak felnőttként is tudom ajánlani ezt a könyvet, hiába jelent meg Magyarországon a Delfin könyvek sorozatában, - előtte pedig még 1898-ban - semmi gyerekes nincs benne. (Angolul számtalan kiadást megélt.) Időtállóan jó a története, unatkozni nem fogunk egy percig sem. A humor is jelen van a könyvben, bár igen cselesen. A fehérek és a feketék egymás közti, cizellált, túlzottan tekervényes, képszerű dialógusai csalnak mosolyt az olvasó arcára.

Biztos vagyok benne, hogy ha magyarul is annyi része megjelent volna, mint a Burroughs Tarzan könyveiből, itthon is a klasszikus kalandregények legjobbjai közt ünnepelnénk a Quatermain történeteket, mint ahogyan külföldön teszik.

Értékelés: 8/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultúra
Bridge olvas
Könyves blog

2011. november 25., péntek

Arthur Herzog - Étvágy

Újraolvasó
Arthur Herzog - Étvágy


Arthur Herzog - The Craving
Eredeti megjelenés: 1982
Magyar kiadás: Maecenas Könyvkiadó, 1992
Hossz: 352 oldal
Műfaj: thriller, katasztrófa, orvos
Fordította: Müller György


Tartalom:
A világhírű amerikai szerző ezúttal is hiteles kutatásokra építkező katasztrófaregényt írt. A SOWREN: elhízás elleni szer. Jóízű, tápláló, a tetejében fogyaszt is. Amerikaiak milliói élnek vele, karcsúak tőle, arányosak, emésztésük kiváló.
De váratlanul megbomlik a szervezet és a Sowren "összhangja". A tünet: ÉTVÁGY.
Egyre erőszakosabb a falánkság és torkosság tébolya. Végül a maró, gyötrelmes éhségérzetet már semmi sem csillapítja többé. Az Egyesült Államokra rátör a halálos ÉTVÁGY…
Jó étvágyat, olvasó!


Rövid értékelés - spoiler mentesen:
Úgy döntöttem, hogy új al-témával bővítem a blogot, neveztesen az Újraolvasó-val, amely kategória alá azokat a könyveket veszem, amelyeket mostanában olvastam újra. Micsoda váratlan fordulat! :D

Igazán nem szokásom sajnos - idő hiányában - újraolvasnom könyveket, amiket régebben már "kivégeztem", viszont a kiolvasott könyveket meg elfelejtem 1-2 év múlva, még az igazán jókat is (a kiválókat azért nem, bár a konkrét eseményláncolatra, ami a regény gerincét adja nem nagyon emlékszem azoknál sem). Erre is jó ez a blog - nekem -, évek múlva is elég lesz fellapozni ezeket a kis emlékeztetőket, és talán beugranak az emlékek.
Most olvastam másodszor ki a könyvet - és ezzel már így is előkelő helyen van a többször olvasott könyveim listáján :P
Kettőnél többször egyébként csak az Egri csillagokat olvastam ki (3x), és Walter M. Miller - Hozsánna néked, Leibowitz-át (3x), de azt mostanában tutira kiolvasom mégegyszer, amivel valószínűleg semmilyen könyvolvasmányom nem tud versenyre kelni a távoli jövőben sem, és ezzel meg is szerzi a Kedvenc Könyv Aranydíját.

De visszatérve az Étvágyra.
Herzogtól annak idején a 90-es években sok regényt olvastam. A Kos jegyében volt - ha jól emlékszem - az első olyan regény, amit egyfekvő helyemben kiolvastam. Persze reggel lett közben, még szerencse, hogy szombat (vagy vasárnap) és nem kellett suliba mennem. Mondanom sem kell, mennyire tetszett. Tizenegy éves voltam. :D 
Az Étvágyat tehát már mint Herzog-"rajongó" olvastam először. Tizenöt éves voltam akkor, és csak arra emlékszem, hogy valami fogyasztószerről szólt, ami igazi katasztrófa-könyvhöz illően nem úgy hatott, mint amire alkotói számítottak.

Arthur Herzog (1927 - 2010)
Most teljesen véletlenül kezdtem bele pont ebbe, semmiféle különleges okom nem volt rá, ha csak az nem, hogy nem volt hosszú, és úgy emlékeztem, Herzog jó könyveket ír.

A könyv témája ma is aktuális, talán jobban mint 1982-ben. Most is sokan diétáznak, az emberek meg tömik magukba a sok mesterségesen előállított készítményeket (orvosságok, tartós élelmiszerek, stb.), amik hatóanyagairól, fiziológiai hatásukról nem tudnak semmit. Mi történne, ha kiderülne, hogy az egyik legkelendőbb termék - minden fogyasztójánál - halált okoz?
A felütés tehát remek, a kidolgozás azonban már nem annyira.
Az orvosi maszlag emészthetően van adagolva, alig pár oldal - az, hogy a leírt dolgok igazak-e orvosilag, vagy sem, nem érdekel. Gonodolm jó része igaz lehet, annyi orvosszakértőnek van köszönet mondva az előszóban. 
Sajnos a kutatás a kór majd az ellenszer után is így van "elmismásolva" pár oldalban le van tudva az egész, semmi kiemelkedő. 
A párbeszédek szintén átlagosak, bár egy nagyon jót azért találtam:

" Egy nő számára egy csinos test már fél siker. Egy szép arc a másik fele.
– Érdekes, alig látok itt férfiakat. Rájuk nem igazak ugyanezek a szabályok?
– A férfiak fizetnek azért, hogy a nők itt lehessenek. Azt hiszem, ez elég is." 


A női-férfi kapcsolatok viszont katasztrófálisak. A főszereplő és barátnője közti "perzselő" kapcsolat nem perzsel, de a vejkó-feleség-exbarátnő/kutatótárs szerelmi háromszög minden egyes monológját igazi  fájdalom olvasni, annyira rosszak.
De a legrosszabbak általában is, mikor a női karaktereken keresztül szeretne az író valami érzelmet kifejezni. Ezektől a falnak mentem, olyan életidegennek éreztem őket.
A férfi karakterek viszont jobbak voltak sokkal. Nem a vej volt a kedvencem persze, hanem MacDonald, a kanadai milliárdos, ő adott a regénynek egy kis ízt.

A történetben azok a részek tetszettek igazán, amikor a betegek saját maguknak is hazudnak. Tagadják a probléma létezését, vakon figyelmen kívül hagynak minden jelet. A legjobb példa a főszereplő lánya. Ő igazán idegesítő volt.
Ennél is jobb részek voltak, hogy mennyire elszántan védelmezték a gyógyszert azok, akiknek valami köze volt hozzá (persze anyagi köze). A pénzhajhászás, a többiek eltiprása, "kizsebelése" minden másnál fontosabb ezeknek az embereknek. - Mennyien vannak ezek a való életben is!


Nem akarom lehúzni a könyvet azért nagyon, hiszen nem volt rossz, ráadásul kiderült az olvasás közben, hogy semmire nem emlékeztem a történetből, még a végére sem, szóval olyan volt teljesen, mintha egy új könyvet olvastam volna, de a blog pontozási rendszere alapján nem kaphat mást, mint:


Értékelés: 5/10


Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads


Fiatal detektívek figyelmébe:
Felajánlok egy almát annak, aki elmondja nekem, hogy hogyan lehet az, hogy Arthur Herzog - Delej című könyve magyarul megjelent 1991-ben és 1996-ban, az eredeti címe Polar Swap ahogy az a magyar kiadás kolofonjából kiderül, angolul 2008-ban jelent meg először! De: letöltöttem az Amazonról a Polar Swap Kindle bemutató darabját, és összevetettem az én magyar papír-változatommal, és SEMMI köze nem volt a két könyvnek egymáshoz, csak annyi, hogy a főszereplő ugyanaz volt. Hogy van ez?


Kaphat egy másik almát az, aki megmondja, hogy honnan vették a magyar kiadók azt, hogy az Alkuszok eredeti címe Milennium 3, mikor ilyen című regény egyáltalán NINCS Herzog bibliográfiájában. A Village Buyers viszont persze ugyanarról szól, mint az Alkuszok.


Azért a rendszerváltás körüli magyar könyvkiadási/könyvkiadói morálról/hozzáértésről meg van a véleményem, de inkább nem írom le.

2011. november 24., csütörtök

Agymenés - Kell-e ennyi könyv?

Érdekes beszélgetésbe bonyolódtam a neten a minap, és hamar kiderült, hogy mindkettőnkben hasonló gondolatok merültek fel, amit most megosztok, hátha más is gondolkodott hasonlókon.
(A dőlt betűs részek idézetek más "tollából".)

Kell-e ennyi könyv?


Az ókorban volt mondjuk 30 író, összesen kb. 200 könyvvel, ami értelmes volt (csak arányszám, biztos több is volt, bár 10-et se tudnék most éjjel felsorolni, az biztos), A középkorban is kb ugyanez volt a helyzet, de inkább históriás énekek, kódexek meg ilyesmik, nem hiszem, hogy annyi "regény" "jelent" volna meg akkor. 

Az 17xx-as években kezdtek egyre sűrűbben megjelenni irodalmi alkotások, de még inkább a 18xx-as években, de ebben a 200 évben is hány jelentős író élt? 100? Az egész világon! Hány könyvet írtak ezek? 300-at? (és nem 3000 oldalas trilógiákat). Ha valaki gazdag volt akár minden könyvüket is elolvashatta, ha akarta volna. 



Most hány könyv van? Magyarországon évente szerintem simán megjelenik 3000 új könyv. A világon? Szerintem 1000 lehet hetente megjelenik. Ki tudná ezeket mind elolvasni (már csak azokat persze, amelyikek ebből érdeklik), hány jó könyvről nem is hallunk, max évekkel később csak.

Ja, és persze az a pár 1000 régi könyv, amit az ősök megírtak, az se megy a kukába, a mostani fiatalságnak azok is újak, a suliba kötelező lesz közülük vagy 50, szüleik is ajánlani fognak nekik pár régi kedvencüket (Verne), hátha "rajongó" lesz a sarj is, stb.

Azok, akik 20 év múlva születnek, hány könyv közül kell kiválasszák az első könyvüket, ami esetleg meghatározhatja, hogy szeretni fognak-e olvasni, vagy nem (és milyen stílusú lesz az a könyv?)

"...A mai gyerekek, fiatalok egy magyar villanyszerelő angol néven kiadott fantasyjáért vannak oda (már amelyik olvas), míg régebben a gyerekek Karl Mayt vagy Dumas Monte Christóját olvasták. Úgyhogy szerintem, ha nem írnának többet az írók bőven elég lenne egy életre (és az emberek se lennének butábbak), hisz valóban minden évben csak több lesz. Ilyen huszadrangú szerzők meg ott toporognak, hogy az ő ponyvájukat olvassák a gyerekek. Egyszerűen annyi jelenik meg, hogy a régieket már senki nem akarja olvasni..."

Na, nem panaszkodásból mondom, hogy túl sok a könyv, egyszerűen tényleg borzalmasan rohadt sok könyv van már. (Persze nem feltétlenül Magyarországon, inkább angol nyelvterületen lehetnek még nagyobb bajban az olvasók. A magyar könyvkiadási tempóval még épphogy felveszem a ritmust olvasásban. - bár a régiek pótlása és az újraolvasásokra már nem nagyon van időm.)

"...Azt nem tagadom, hogy van pár szerző, akik újak és mondjuk szívesen olvasok tőlük, csak egyszerűen már olyan sok lesz, hogy nem győződ."

"...Hisz most még elolvashatod az előző 2700 év termését: ez 2030-ban úgy lesz, hogy elolvashatod az előző 2700 évet plussz annak a 20 évnek a termését, ami 2011 és 2030 közt jelenik meg (amire kb. megint kevés egy élet: mármint csak arra a 20 éves termelésre). Pedig nem olvashatsz állandóan."

Persze inkább több könyv legyen, mint kevesebb, de...

Ez az egész azért jutott az eszembe, mert magamban keseregtem, hogy sosem fogok az olvasási listám végére érni akkor sem, ha csak olvasnék mindig, ami persze lehetetlen, valamint, hogy mennyi olyan író van már most, akiről sose hallottam / sose fogok hallani / hallottam, hogy jó / láttam, hogy a 20. NY Times Bestsellere jön ki magyarul, de még soha egy betűt sem olvastam tőlük. 

És a számuk minden nappal egyre több.

Uff!

2011. november 22., kedd

Dan Abnett - Rendíthetetlenek

Dan Abnett - Rendíthetetlenek
(Gaunt Szellemei 10.)

Dan Abnett - The Armour Contempt
(Gaunt's Ghosts 10.)
Eredeti megjelenés:  2006
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2011
Hossz: 352 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:
A Sabbat Világok visszafoglalására indított hadjárat huszonkettedik évében Gaunt komisszár és a Szellemek visszatérnek a Káosz uralta Gereonra. A bolygó felszabadításáért vívott kegyetlen harc borzalmas áldozatai azonban hamarosan szembefordítják őket parancsnokaikkal, akik szerint a győzelem bármilyen árat megér…

Rövid értékelés - spoiler mentesen:
A filmeknél van egy fogalom - eyecandy -, ami gyakorlatilag annyit tesz, a szem rágógumija. Olyan mozgóképanyagra használják, amiről tudod, hogy nem nagy szám, de valamiért NEKED nagyon tetszik, és nem is akarod abbahagyni a nézését. (Meg jó csajokra persze! :) )


Azt hiszem egy kis csúsztatással ez a fogalom használható rám és a Szukits Warhammer-sorozatára is. (Valamint a M.A.G.U.S. könyvekre.) Általában pontosan tudom, hogy amit várok ezektől a könyvektől pontosan azt kapom. (A Dawn Of War trilógia az kivétel, az nagyon gyenge volt ezekhez képest, de érthető, hogy miért azokat adták ki, mikor épp taroltak PC-n a Dawn Of War II. és kiegészítői.) 
Lehetséges (sőt valószínű), hogy minden részről visszamenőleg nem fogok írni, hiszen nagyjából ugyanazt tudnám mindegyiknél írni, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Szóval, mit várok én el egy jó kis Warhammer könyvtől?
Izgalmas cselekményt, fordulatokat, igényes, de a szépirodalomhoz semmi köze nem lévő nyelvezetet, remek párbeszédeket, egy olyan percet sem, amikor unatkoznék olvasás közben, egy olyan univerzumot, amiben sosem szeretnék élni, de ha mégis, én is ott lennék legszívesebben a "maréknyi" (pár ezer bolygónyi, de egyre csökken :P ) ellenálló közt.
Dan Abnett (1965 - )
A háború elképzelhetetlen borzalmainak a lehető legrealisztikusabb leírását, vért, verejtéket, halált, csatákat, tankokat, lőporfüstöt, ficelén-szagot, akciót rogyásig és még, hősiességet, bajtársiasságot, káromkodásokat, helytállást, lövészárkokat, keményvonalas militáns tiszteket, tahó sorkatonákat, politikai tiszteket, frontvonalakat, fájdalmat, ágyúkat, orbitális bombázást, nulla, azaz NULLA szerelmi szálat, egész planéták kipusztítását, káoszgárdistákat, fertőzötteket, inkvizítorokat, istencsászárt, démonokat, árulókat, emberfeletti teljesítményeket, űrgárdistákat, barátságokat, emberséget, őrületet, elképzelhetetlen borzalmakat.
Karakterek egész sorát, akinek a nevét sem kell elolvasnom szinte, mert a következő oldalon meg fognak halni.
Annyira gyönyörűen túlzó leírásokat, mint ez, ami egy bolygó lerohanását (persze űrjárókkal) festi le elénk:

"Nem várták meg a napfelkeltét. Sem azt, sem a kedvezőbb lehetőséget, vagy a jobb időjárást. Nem vártak, mert hatalmasabbak voltak, mint az időjárás vagy a forgandó szerencse. És ragyogóbbak voltak a napkelténél is."
És mit nyújt nekem egy ilyen regény?
Mindezeket triplán, amit fent felsoroltam és még sok mást, amit véletlenül kihagytam.

Egyébként meglepően hasonlít a sorozat Bernard Cornwell - Sharpe sorozatához, természetesen a jövőbe helyezve az eseményeket és egy kis vallást belevegyítve. Azt hiszem,ez kifejezetten tipikus fiúregény. Ha olvassa a blogot olyan nőnemű egyed, akinek bejönnek a Warhammer regények, vagy Cornwell 300-400 oldalas csataleírásai, jelentkezzen kommentbe, kap egy pacsit! :D 

Egyébként 11.30-án jelenik meg a sorozat 11. része a Mindhalálig. Mindenki rendelje elő, akkor 20%-al olcsóbb! 

Nyílt levél a Szukits Könyvkiadónak:

Tisztelt Kiadó!
Nem tudom pontosan, hogy mi az oka annak, hogy a könyveiket már csak tőlük lehet megvásárolni neten keresztül. Nyilván jó okuk volt erre a lépésre (hallottam az Alexandra és a Libri egyoldalú fizetési moráljáról, hogy gyakran mennyit csúsznak (1,5 év), mire a kiadó is pénzt lát a könyveikből. Mindegy, akkor Önöktől veszem ezentúl, különösebben nem lényeges. Azt végképp nem tudom, hogy ez a terjesztési stratégia hogy fog bevállni (vagy hogy vált be), nem az én dolgom más pénztárcájába kutatni. Az érdekelne viszont, hogy a jelenlegi adatok birtokában van-e a Warhammer rajongó közösségnek tartani attól, hogy egyszercsak nem jön több Warhammer 40K regény (mint a Battletechből 2 éve a Beholder Kiadótól)? Csak mert innen jelzem, van, aki olvassa őket (még azt a béna Dawn Of War trilógiát is!), sőt kicsit gyorsabban is jöhetnének a regények! Van belőlük bőven. Valamint nem lenne rentábilisabb rögtön az Omnibus-okat kiadni (egy keménykötéses könyvbe kiadni egy trilógiát), mint az külföldön is szokás pont a Games Workshopnál? Jól mutatna az Ian Watson Warhammer Univerzuma mellett, ha olyan formátumban jönnének ki! :D

Értékelés: 7/10

Részletesebb webes ajánlók:

2011. november 20., vasárnap

Catherine Fisher - Incarceron

Catherine Fisher - Incarceron
(Incarceron 01.)

Catherine Fisher - Incarceron
(Incarceron 01.)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Pongrácz Könyvkiadó, 2011
Hossz: 544 oldal
Műfaj: ifjúsági fantasy
Fordította: Zubovics Kata

Tartalom:
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik. Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok.
Hát ez az Incarceron!


Rövid értékelés - spoiler mentesen:
Elolvasok én mindent, ami kicsit is érdekel, de valahogy az ifjúsági irodalom ebbe nem tartozik bele. Ifjú koromban persze szerettem, de aztán volt elég más olvasnivaló, szóval ezek egyszerűen kikoptak az idő múlásával. A Pongrácz kiadó előzékenyen viszont - hogy mindenki számára tiszta legyen, miről van szó -, 15-ös karikával látta el a regényt. Igen, a könyv besorolása ifjúsági fantasy, de az éljenző kritikák sorának hatására úgy gondoltam, ezt bizony elkezdem és ha még így felnőtt fejjel is tetszik, akkor jöhetnek még más hasonló könyvek is a jövőben. Hiszen mennyivel lehet gyerekesebb ez a könyv, mint mondjuk az előző olvasmányom A rettegés légiója, vagy akár bármely másik fantasy, amikkel aztán semmi problémám nincsen.
Adjuk azért még hozzá, hogy a fentieken túl ez még steampunk is álítólag, ami nekem mindig jöhet!

Catherine Fisher (1957 - )
Szóval az Odakintről. Arról van szó, hogy a társadalom eljutott a technika magas fokára, majd valami igazán rossz történt - A Pusztítás Évei -, aminek hatására a gazdagok úgy döntöttek, hogy inkább visszatérnek egy romantikusabb korhoz, és megállítják az időt. Vagyis szerkezeteik segítségével a környezetüket 17. század szerinti korhűvé "varázsolták", a benne lakók mindegyike szerepet játszik, látszólag korabeli felszereléseket használnak (persze mind teli a legmodernebb technikai fejlesztésekkel), az illúziót hologrammokkal teszik teljessé. A társadalmilag veszélyesnek hitt egyedeket (bűnözők, szegények, betegek) az Incarceronba zárták párszáz bölcs vezetése alatt (néha százötven, néha többszáz évvel ezelőtt, attól függően, ki beszél róla). A cél, hogy a bezártak a Bölcsek (Sapientek) segítségével utópisztikus társadalmat hozzanak létre, ahol mindenki szabad és boldog. A két "világ" közt nincs átjárás, csak az Igazgató hoz(hat) híreket a Börtönből. A jelentések szerint a Kísérlet totális siker!

Az Incarceronról. Egy hatalmas börtön, amiről az átlagemberek azt sem tudják, hogy hol van. A börtön úgy viselkedik, mintha öntudata lenne, vagy legalábbis mintha egy rosszindulatú mesterséges inteligencia irányítaná. A bentlakók sosem jutnak ki belőle, ott alakították ki saját társadalmukat, és persze több frakcióra vannak szakadva. Vannak a Polgárok és a Söpredék (gépi beültetésekkel néhányuk). A börtön mindegyikük minden mozdulatát, szavát figyeli (kamerák segítségével). Amennyiben valami olyan történik, ami nem tetszik neki, közbelép. A rabokat simán megöli beépített fegyverei segítségével, vagy épp teljesen átlakítja a börtön kinézetét, folyosóit, elrendezését. A bentlakók sosem tudhatják, hogy a következő pillanatban mit fog tenni velük az Incarceron. A külvilág misztikus homályba vész. Gyakorlatilag már senki a létezését sem hiszi el.

A kintiek társadalma is kor-hű. Király uralkodik rajtuk (most épp királynő), de a börtönigazgató posztja az utána következő legmagasabb rang. El is határozzák gyorsan, hogy az Igazgató lányát (Claudia) hozzáadják a királynő fiához. Ez már a második eljegyzés, ugyanis a királynő mostohafia (a király fia) egy lovasbalesetben elhunyt (a király halála után). Ez persze nem tetszik a lánynak, hiszen ő az első jegyesébe szerelmes volt, és nem hisz benne, hogy a fiú tényleg balesetet szenvedett és elhatározza, hogy kinyomozza, mi történt. Viszont 2 nap múlva esküvő!
A Söpredék tagja Finn is a tartalomban már felidézett fiatal fiú, akinek semmi emléke nincsen.

Hát ez elég egyenes vonal pár további eseményhez meg kell mondanom.
Ez az első 3 fejezetből derül ki, lássuk, hogy folytatódik.

Egyszerűen megmondva, jól.
Nem követik egymást az események ennyire nyilvánvalóan. A technikai-reneszánsz katyvasznak köszönhetően sosem tudhatjuk, mi fog legközelebb hőseinkkel történni. "Szét-lézerezi" őket a Börtön, mint a katonákat a Resident Evilben a Kaptár vagy egy nano-sárkány készül őket kicsontozni esetleg kardpárbaj, levegőbe fellógatott gömbökben lefelé vezető lépcsőkre lelnek, amik sehovás sem vezetnek?  Mindegyik ugyanolyan valószínűséggel bekövetkezhet. Ez egyrészt kiváló szórakozást nyújt az olvasónak, másrészt a hihetetlen megmenekülések miatt (repülő bárka) kicsit el is vesz az élvezeti értékből.   A könyvben a random meghökkentő megoldásokon túl azért átgondolt fordulatokat, csavarokat is szép számban adagol nekünk az írónő. A történetmesélés jellegéből adódóan mindenre magunk jövünk rá szép lassan, semmit nem magyaráz meg az írónő előre, ami kicsit zavaró lehet, de nem vészesen.

A halvány földi mitológiai átkötések tetszettek (Ikarosz, Moirák (Párkák), stb.) Egyébként sehol nincs kimondva, vagy tagadva, hogy az Odakint a Föld lenne, de persze nagyon adja magát. A két "világ" közti hatás-kapcsolat is érdekes volt, például mikor mindkét helyszínen ugyanakkor volt fekete rózsaszirom eső, stb., hogy a legspoilermentesebb példát idézzem fel. Ezek a kis dolgok sokat adtak a hangulathoz.

A disztopisztikus hangulat nagyon átjön direktben az Odabenti részeken, míg Idekint inkább csak meghúzódik a látszat mögött.
A könyv alapötlete nagyon jó (bár sajnos egy kis józan ésszel kb. a 10. oldalon ki lehet találni, hol van a Börtön)! Kicsit olyan érzésem volt, mintha Tad Williams - Másvilág sorozatát olvasnám vegyítve Robert Silverberg - Lord Valentine kastélyá-val (az amnéziás herceg vándorútja haza [mekkora jó könyv!] ). Sajnos az írónő néhol nem tudott felnőni a feladathoz - (leíró részek, és a történet egy-két bugyuta része) -, bár általában nem volt gond. (Keveset szerepeltek benne a fél-gép ember-mutánsok! :S )
Az ifjúsági jelző itt annyit tesz, hogy a két főszereplő 18-20 éves fiatal, de nincs a könyv tele fiataloknak szóló kikacsintásokkal, sőt vámpírok és nyálas szerelmes részek sincsenek benne! :D
Felnőtt olvasóknak is ajánlható!

Maradok a második, befejező részre is! (Sapphique, 2008)
Ja, és a könyv nagyon szép lett, karácsonyi ajándéknak is jó lehet! Gratula a kiadónak hozzá (bár elég sok névelő probléma akad a könyvben)!

Az Incarceronból 2013-ra elkészül a film is.

Értékelés: 7/10

Részletesebb webes ajánlók:

2011. november 17., csütörtök

Megjelenés - Scott Lynch - Locke Lamora hazugságai


Scott Lynch - Locke Lamora hazugságai
(Úri Csirkefogók 01.)

Scott Lynch - The Lies Of Locke Lamora 
(The Gentleman Bastards 01.)
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar megjelenés: Alexandra, 2011.11.28
Hossz: 560 oldal
Műfaj: fantasy

Tartalom:
Camorr városa épp olyan, mint középkorunk Velencéje - leszámítva furcsa és felkavaró épületeit, melyeket egy ősi, idegen faj emelt, az árnyékukban megbúvó méregkeverő fekete alkimistákat és a mindenki által rettegett varázslókat. Ebben a városban él az ifjú Locke Lamora, aki csak annyiban emelkedik Camorr több százezer lakója fölé, hogy bármelyiküket bármikor képes becsapni művészetté fejlesztett szélhámosságával.
Senki sem sejti, hogy a legendás Camorr Tövise, a legyőzhetetlen kardvívó, a szegények barátja, a mestertolvaj, akinek a falak sem jelentenek akadályt, nem más, mint a jellegtelen külsejű, a víváshoz alig értő Locke Lamora. és bár valóban a gazdagoktól lop - hiszen ki mástól lenne érdemes? -, a szegények soha nem látnak a zsákmányból egyetlen rezet sem. Locke ugyanis kizárólag saját magának, valamint szorosan összetartó csapatának, az Úri Csirkefogóknak dolgozik.
Camorr ősi városának szeszélyes és színes alvilága az egyetlen hely, amit a tolvajbanda tagjai valaha otthonukként ismertek, ám most egy titokzatos háború darabokra szaggathatja ezt a világot. Locke és barátai gyilkos játszmába keverednek, és hirtelen a puszta létükért kell küzdeniük...

A "Locke Lamora hazugságai" mesterien ötvözi az urbánus fantasy gazdag képzelőerejét a kalandregények könnyedségével, szórakoztató és nemegyszer megrázó élményt nyújtva az újdonságra vágyó olvasóknak.



A - többek között - 2007-es World Fantasy Díj és Brit Fantasy Díj jelölt könyv végre magyarul is megjelenik. Egy újabb első könyves szerzőt ismerhet meg a magyar közönség Scott Lynch személyében. A könyvnek angol nyelven már kijött a második része is és további három rész és egy előzmény kötet vár még ránk kiadásra. A harmadik rész 2012-ben jön ki.

2011. november 16., szerda

Raymond E. Feist - A rettegés légiója

Raymond E. Feist - A rettegés légiója 
(Démonháború 01.)


Raymond E. Feist - Rides A Dread Legion
(The Demonwar Saga 01.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Beholder Könyvkiadó, 2010
Hossz: 331 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Ruzsinszki Zsolt

Tartalom:
A tündék elveszett rokonai,a taredhelek, vagyis a "csillagok népe" a világegyetem túlsó végéről érkeznek Midkemiára.Jelenlegi bolygójukon mindent elemésztő démonhorda szorongatja őket, és egykori hatalmas birodalmukból csak maroknyi túlélő maradt. Taredhel legendák mesélnek az ősi világról, ahonnan minden tünde származik. Ezt a helyet egyszerűen Otthonnak hívták,s holléte az idő homályába veszett. Most azonban úgy vélik, Otthon Midkemiával azonos, ezért eljönnek, hogy visszaköveteljék.
A kegyetlen és gőgös taredhelek nem hagyják, hogy bármi terveik útjába álljon. Pug és a Tanács azonban hamar ráébred, hogy nem feltétlenül a tündék jelentik a legnagyobb fenyegetést, hanem az őket üldöző démonhorda. S közben Pug feje felett ott lebeg a prófécia: végig kell néznie, amint mindenki, akit szeret, előtte hal meg…


Rövid értékelés - spoiler mentesen:
Feist-et 1991-ben kezdtem el olvasni, természetesen Az érzőszívű mágus-sal (Mágus - A tanítvány és Mágus - A mester), ami ekkor - fiatalon és ilyen szegényes felhozatal mellett, ami akkoriban a magyar fantasy kiadás produkálni tudott - hamar a kedvenc könyvemmé vált. Instant 10 pontos lett volna, ha már akkor is pontoztuk volna a könyveket. Azóta nem olvastam, szóval igazán kíváncsi vagyok rá, hogy tényleg csak a fenti okok miatt emlékszek úgy, hogy nagyon jó volt a könyv és igazából felnőttként már nem is tetszene. Ezt nem tudom most megválaszolni.
Az elkövetkező évek alatt a Beholder Könyvkiadó rendületlenül hozta ki az író Midekemiás (és szorosan kapcsolódó) köteteit. Most nem nézem meg, hogy hány rész jelent meg, de sok, és mindet olvastam, sőt itt vannak a polcomon. A részek persze egyre kevésbé tetszettek, de sosem voltam Feistel túl szigorú, még az utolsó köteteket is szivesen olvastam, mert Pug, Nakor, James és a többiek történetei elszórakoztattak, és azért egy bizonyos szint alá sosem csökkent a minőségük. Hatosnál rosszabbat egyik részre sem adnék, de a legtöbb 7-8-as lenne szerintem - így visszagondolva rájuk, már amit sikerül felidézni belőlük.
Valahogy úgy jött össze, hogy A rettegés légiója volt az első Feist könyv, amit nem vettem meg a megjelenéskor, és az olvasás is egyre csak húzódott. (Nem a roppant béna borító volt az oka (bár az angol kiadásé sem a legszebb, az igaz)). (Update: 50%-os leértékelésekor ma (11.11.16.) vettem meg.) Tehát az előtte lévő rész óta (Az őrült isten dühe, 2008) - három éve - semmit nem olvastam Midkemiáról. 
De, eljött ennek a könyvnek is az ideje - és a folytatásnak is el fog jönni.
Raymond E. Feist (1945 - )
Azt, hogy melyik faj kivel szövetséges, melyik szereplő kivel milyen viszonyban van, már alig tudtam felidézni. Az azonban biztos volt már a történet elején, hogy most kapunk egy rakás új szereplőt, szóval gondoltam majd kialakul minden szépen. Ki is alakult, csak sajnos nem úgy ahogy szerettem volna. Az új karakterek érdektelenek voltak - bár Feist megpróbálta a gyémántlovag-nő és a fiatal szélhámos-démonidéző és az öreg harcos fia hátterét szépen árnyalni, de egyszerűen nem tudtak érdekelni. Én Pug-ot akartam és a régi társait! Persze ez hülyeség, tudom, hogy csak nem olyan passzban olvastam a könyvet, amit megérdemelt volna, igazából nem sok probléma volt vele, de az igaz, hogy mire megjelent Pug (Hatodik fejezet), én kétszer elaludtam a könyvön. Szó szerint. Pedig voltak már démonok is meg minden!
És itt van a nagyobb, valódi problémám az íróval!  
Máskor nem panaszkodnék egy jó kis inváziós fantasy ellen, sőt! - Ide velük! Hajrá Malazák!! - De szegény nyomorult Midkémiát minden könyvben/Midkémiai évtizedben valaki megpróbálja leigázni. Jönnek a tsurannik, a kígyóemberek, a valheruk, az istenek, a Sötét Ösvény Testvérisége, a dasatik, (meg valami szauruszokról is beszéltek ebben a részben, hogy az ő világukon halt meg Fekete Macross, de erre már egyáltalán egy csöppet sem emlékszem), most meg a taredhelek és a démonok. Most komolyan, miért nem lehet valami egyedibbet kitalálni, mint inváziót MINDEN RÉSZBEN!?! Szerintem ez kicsit a lustaság jele lehet. Ráadásul ebben a részben maga az invázió még el sem kezdődik! A szereplők beszélgetnek és ide-oda repkednek. Azért, hogy mégse lehessen mondani azt, hogy ebben a részben egyáltalán nem történik semmi a könyv végének fordulata gondoskodik, meg persze az elején a taredhel világ lassú de megállíthatatlan pusztulása. Ha ezen túl tudunk emelkedni, akkor viszont egy korrekt iparos-fantasy-t olvashatunk, amitől azért a stílus szerelmeseinek nem kell túlzottan tartania... bár azért ez nem túl nagy dícséret. (Idén jelent meg az új trilógia első része - The Chaoswar Saga - The Kingdom Besieged -, ahol Kesh fog inváziót indítani. Mondjuk ez jó, hogy legalább nem egy másik létsík újra, bár azért néztem csak hirtelen utána, mert a könyv olvasása közben, mikor megemlítik, hogy a törpök fő ellenségei az orkok a Harag idején egy másik világra menekültek el (pár ezer évvel ezelőtt ugye), és Midkemián nem élnek egyáltalán, azonnal tudni véltem, hogy a következő trilógia az ő visszatérésükről fog szólni. De nem, arra még várni kell, de nem hiszem, hogy ne találkoznánk velük még.) :-)
A gyémántlovag-nő karaktere a könyv legalja volt. Egy kicsit sem hihető a magyarázat (nincs is nagyon), ahogy egyszercsak a kurtizánból gyémántlovag lesz, aki utálja, hogy gyönyörű, a férfiakat ki nem állhatja, de közben sírós szerelembe esik. Mint egy rossz tini úgy váltogatja az arcait. A démonidézők végül nagyjából megkedveltették magukat, de a régiektől azért messze elmaradtak. Visszaolvasva a kritikát, lehet hogy kicsit szigorú voltam, mert jobbra számítottam, de azért a könyv nem vészes. Jó szívvel még 7 pontos is lehetne, de most nincs kedvem jószívűnek lenni.
Egyébként ez a sorozat csak két részes, nem trilógia.

Értékelés: 5/10


Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultura

2011. november 11., péntek

Robert Schneider - Álomnak fivére

Robert Schneider: Álomnak fivére 
 Ki szeret, nem alszik
 
Robert Schneider: Schlafes Bruder
Eredeti megjelenés: 1992
Magyar kiadás: Frames kiadó, 1996
Hossz: 198 oldal
Műfaj: szépirodalom
Fordította: Schaufler-Jurányi Andrea

Tartalom:
1803-at írunk. A történet egy eldugott vorarlbergi falucskában játszódik, Eschbergben.
Keserves kínok közt egy asszony vajúdik.Különös gyermeket hoz a világra, kinek sírására mindenki hátán végigfut a hideg. Mostoha sors vár a kis Eliasra: anyja szégyenében a kis különcöt elzárja a külvilágtól. Mert Eschbergben jaj annak, ki más, mint a többiek. Legyen az egy boszorkánynak hitt vénasszony, a bolondos szénégető, ki versírásra adja fejét, vagy éppen a zseniális tehetséggel megáldott csodagyerek, Elias. Mikor egy napon a kisfiú előtt megszólal a világ, a gyermek a hangok kavalkádjában különös, eddig sohasem hallott zörejre figyel fel. 
A még meg nem született Elsbeth szívverésére. Azé a lányé, kit Isten néki rendelt, s aki iránt végzetes szerelemre lobban. Miután Elias egy tűzvész során kimenti Elsbethet a lángok közül, teljes egészében a lánynak szenteli életét. Attól fogva neki orgonál vasárnaponként az eschbergi templomban. Mivel úgy véli, bűn alvásra tékozolni az időt - hiszen ki alszik, nem szeret - letelepszik kedvenc kövére a folyóparton, s úgy dönt, többé nem hajtja álomra a fejét. Történetünk tehát Elias Alderről, a muzsikusról szól, ki huszonkét évesen végezte be életét, miután úgy határozott, nem alszik többé...

Rövid értékelés - nem spoiler mentesen...
A könyv szempontjából igazából mindegy, hogy mennyit árulok el még a történetből, mert a mű inkább hangulatok, érzések, víziók és bizarr felvillanások szédítő kavalkádja.

Van úgy, hogy az ember megcsömörlik kicsit a kedvenc műfajoktól és valami mást szeretne olvasni... Ilyenkor mindig nyitott szemmel járok és a sors által elémsodort könyveket veszem sorra, ilyen volt az Álomnak fivére, amire Amadea - bár akaratlanul - hívta fel a figyelmem...
Nos ez a könyv valóban különleges. Kicsit benne foglaltatik Ady A Hortobágy poétája, picit felidézi Erskine Caldwell regényeit, de amiben mégis különbözik, az a varázslat.
Mert kérem Schneider nemcsak kiváló íróként debütált nálam, hanem igazi varázslóként is.


Hallucinációi, víziói elragadják az embert az őrület világába. Képtelen voltam egy szusszra elolvasni az egészet, néha meg kellett pihennem, hogy ne csak végigpörgessem az oldalakat, hanem hagyjam magam elmerülni ebben a különös és beteg világban.
Az elzárt hegyi település mindennapjait a maga primitív, kegyetlen, sokszor gyomorforgató, züllött, erotikától sem mentes módon tárja elénk.
A fő momentum természetesen a csodálatos zenei tehetségű Elias, aki bár megszületett, de az isteni gondviselés groteszk játékaként olyan helyre, ahová e "mag kőre hullt, nem termékeny talajra". Szomorú vége születése napjától eleve elrendeltetett.  
Reménytelen szerelme Elsbeth iránt, egyetlen  barátja homoerotikus vonzalma, az örökös kiközösítés külső adottságai miatt, a benne szunnyadó zsenialitás körüli értetlenség az őrületre predesztinálták.
Nem csoda hát, hogy teremtője ellen fordult, mely az egyik legmeghatóbb jelenet lesz az egész könyvben.
A vég már a fülszövegből kiderül az Olvasó számára, de ez senki kedvét ne szegje!
Katarktikus és brutális, nincs rá megfelelőbb szó!
Ahogy Peter asszisztál - akkor már háborodott elméjű - barátja halálához, olyan kíméletlenül részletes, hogy az ember lúdbőrözik tőle. Mintha maga is ott lenne velük az erdőbe és nem tudja hányjon-e, vagy ordítson. Beleég Schneider képi világa a  lélekbe. Szóval azon ritka eset áll majd fenn, hogy az Olvasó könyörög, hogy pusztítsa már végre el az író a főhősét, mert kínjai már számára is elviselhetetlenek. Így a halál nem csak Elias és  Peter, hanem az Olvasó számára is igazi megkönnyebbülés...

Elias és a szerző életében számos párhuzam fedezhető fel, és ha nem is teljesen önéletrajzi ihletésű, jól körülhatárolhatóak a valós és fiktív elemek.
Az írót 2 évesen fogadta örökbe egy földműves család, egy vorarlbergi falucskában nevelkedik... maga is orgonázni tanult, széleskörű néprajzi ismereteit pedig nemcsak a könyvben, de az idegenvezetésben is kamatoztatta. Néha felötlött bennem, hogy vajon a könyv megírása közben Schneider nem alkalmazta-e magán is a maszlaglevelek jótékony ihlető hatását? Hiszen látomásai annyira képszerűek, hogy saját élményt sejt mögötte a gyarló és kíváncsi ember...
A könyvet 32 nyelvre fordították le és 1995-ben Joseph Vilsmaier rendezésében megfilmesítésre került Schlafes Bruder címmel. 

Egy könyv olvasása és átélése mindig hangulatfüggő, ez kiemelten érvényes erre a műre.
Ha pedig az Olvasó rendelkezik zenei előtanulmányokkal, akkor a sorok egyéb különlegességeket és titkokat tartogatnak számára. 
Hallani fogja az orgona páratlan zengésű harmóniáját, a virtuóz szólamokat, az orgonataposó legények kimerült fújtatását...
Nagy élmény adhat, ha épp megfelelő pillanatban ragad el bennünket a zene és a téboly világába. 
És vajon mi lett volna, ha Elias nem a mindentől elzárt Eschbergbe születik?
Talán valami ilyesmi:

Reméljük a kiadók figyelmét előbb-utóbb ismét felkelti ez a nagyszerű könyv. Igazi világsiker, nem vallhatnak kudarcot az újra kiadással.

Értékelés: 10/10

További webes ajánlók:
Wikipedia
MOLY
Goodreads
Amadea blogja
Schaufler-Jurányi Andrea - A fordító
Brother of Sleep

2011. november 10., csütörtök

Patrick Rothfuss - A szél neve

Patrick Rothfuss - A szél neve
(A Királygyilkos Krónikája: Első Nap)


Patrick Rothfuss - The Name Of The Wind
(The Kingkiller Chronicle: Day One)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Gabo Könyvkiadó, 2009
Hossz: 813 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Bihari György

Tartalom:
Rothfuss – vagyis Kvothe, aki csakhamar átveszi az elbeszélés fonalát – nagyon tud mesélni. Látszólag minden sora, minden története egyszerű, de az azokat átszövő apróbb utalások százai, a rövid fejezetek csattanóra kihegyezett befejezései, a sejtetésekből kibomló világ egykettőre magához láncol. Nem is lenne igazi fantasy, ha nem egy kocsmából indulna a történet, távolabbról egy városkából, ahol egyre több megmagyarázhatatlan jelenség történik. Feketén izzó szemek, kék lángok, gyilkos, ízeltlábú lények... Azonban nem kelnek útra fiatal kalandorok a világ megmentésére, a történet továbbra is négy fal között, a kocsmában "játszódik". Itt mondja tollba életét Kvothe. Kvothe, a főhős gyermekkora varázslatosan telik vándorszínész szüleivel, egészen addig, amíg apja és anyja, valamint a társulat többi tagja áldozatul nem esik a földöntúli gonosz erőnek, mert olyan titkokat kutatott, amelyet nem kellett volna. A fiú csak véletlenül marad életben, és erdőkben rejtező vademberként lassan talál vissza a civilizált világba, ahol aztán végül sikerül felvételt nyernie a mágusképző egyetemre. Kivételes tehetséggel bír ugyan, de épp ezért irigyeket és ellenségeket szerez magának, igen sok nehézséggel kell megbirkóznia, miközben egyre azt a valamit vagy valakit keresi, aki vagy ami kioltotta szülei életét. Közben barátok, lányok, mesebeli lények sietnek a segítségére. 

Rövid értékelés - spoiler mentesen:
Szégyenszemre - bár hittem a jó kritikáknak - csak nemrégiben szereztem be a könyvet, aminek a fő oka az volt, hogy tudtam, a történet folytatására éveket kell még várnom, ...ha egyáltalán kijön magyarul. Épp ezért örültem meg a hírnek, hogy november 20-a körül jön a második rész a GABO-tól alig valamivel az angol kiadás után. El is kezdtem nyomban, így a második részt rögtön az első után tudom kezdeni. A könyvet Rothfuss eredetileg egy monstre 3000 oldalas könyvnek szánta és kiadói nyomásra lett elharmadolva, és hogy senki nehogy másra gondoljon, már most közlöm: Ez egy dicsőítő kritika lesz egy 10-es értékelésű könyvről, aminek olvasása közben egy problémám volt csak. Miért nem vagyok épp szabadságon, mert akkor egyhuzamban ki tudnám olvasni az egészet?? Ja, és hogy miért kellett ezt szétszedni, mert a 3000 oldalt is lebírnám gyűrni alvás nélkül is! :D

Még gyerekkoromban kezdtem el sok fantasyt olvasni és a suli meg a sok szabadidő hatására gyorsan kivégeztem a magyarul megjelent - szinte - összes regényt, nem nézve, hogy milyen világon játszódik, sem hogy milyen minőségűek irodalmi szempontból. Azt hittem a világ minden ideje az enyém és az akkori könyvkiadási tempóval is sikeresen tudtam tartani a tempót. Valamint a fantasy mellett még sok-sok más stílust is folyamatosan fogyasztottam. Később, a munka - és főleg mostanában a gyerekek - mellett persze ez megváltozott és sokkal kevesebb időm - és pénzem - van a könyvekre, ezért próbálom a legjobbakat kiválogatni és csak azokat olvasni. Néha sikerül, néha nem, sok segítségemre van a Moly és a Goodreads a válogatásban, valamint a különböző könyves blogok.
A régen megismert és kedvenccé vált írók műveit azonban lassan mind kivégeztem (H. P. Lovecraft, Stephen King), néhány író azóta meghalt (David Gemmell, Robert Jordan), vagy egyszerűen nem adták ki több könyvüket (Glen Cook). Mások pedig szökőévente jönnek csak új könyvvel (George R. R. Martin), vagy a kiadók adják ki számomra túl lassan a már megírt könyveiket magyarul (Steven Erikson, Robin Hobb).

Patrick Rothfuss (1973 - )
Ezért néha eszembe jut, hogy mi lesz, ha kifogyok az általam érdekesnek ítélt írók könyveiből, mit fogok olvasni akkor? Ezért figyelem árgus szemekkel a fiatal új írókat, és szerencsére minden évben sikerül is felírnom egyet-kettőt a kedvenceim listájára. Például 2007-ben Brandon Sanderson az Elantris-sal robbantott nálam bankot, 2008-ban Rothfuss-t szalasztottam el, 2009-ben Peter S. Beagle jött (bár ő persze nem fiatal már), 2010-ben Joe Abercrombie és Brent Weeks valamint Justin Cronin képviselte a fiatal korosztályt, és 2011-ben végre megérkezett Patrick Rothfuss a könyvtáram örök-klasszikus-ultimate-kedvencei szekciójába. Ezek a fiatalok képesek voltak megnyugtatni, hogy mindig lesz olyan új irodalom, amit érdemes lesz olvasnom még akkor is, ha már nagypapa leszek. :)

Nézzük akkor, mi tetszett a könyvben!

Nem FELTÉTLENÜL elsődleges szempont, örülök, ha egyáltalán megjelenik valami jó könyv magyarul, de nehogy véletlenül kihagyjam, ha már egyszer eszembe jutott. A fordítás. Nem volt szerencsém az eredeti szöveggel összevetnem a magyar kiadást, de a könyv nyelvezete magyarul nem alapfokú. A fordítónak (Bihari György - mondjuk tőle már megszokhattuk az igényes munkákat) olyan szavakat sikerült belecsempészni a szövegbe, ami enyhén szólva is nem szerepel minden könyvben, ebben viszont roppant sűrűn fordulnak elő, és ez külön élvezetessé teszi az olvasást.
Például: salapáltam, mórikálta, leptika, komé, pitykézett, olyik, csórén, környül, bankli, szegellet, fillent, candra, kukoriság, kántus, svádájú, kolontos, lidérke, megkompolyodott, karjom - a teljesség igénye nélkül. A legtöbbről fogalmam sem volt, mit jelent, utána kellett néznem. :) Szóval gratulálok neki innen is. Remélem a következő kötetet is ő fordította!

Az alapdolgokat most itt hagy ne méltassam. A karakterek kidolgozottak, a történet pörög, olvastatja magát, lendületes, könnyed, stílusos. A nyelvhasználat példaértékű, mint már írtam, minden kifogástalan (és már annyian írtak róla különben is). A dolgok persze mindig úgy és akkor történnek, hogy PONT jó vagy PONT rossz legyen a főszereplő szempontjából, de melyik regényben nincs ez így? Az mondjuk vicces, hogy gyakorlatilag az egész könyvben az az egyik leglényegesebb mozzanat, hogy Kvothe pénzszűkében van - mindig -, és próbálja kifizetni az adósságát. Zseniális tervei és dolgai vannak, pénzt érőek, de valami MINDIG közbejön! :D
Viszont: a párbeszédek frappánsak:

"– Kérdezhetek valamit, Reshi?
– Mindig, Bast.
– Kínos dolgot is?
– Mást nem is érdemes."


"...– Ugyan mit tudsz te a költészetről? – Ambrose annyira se méltatott, hogy rám nézzen.
– Felismerem a sántikáló verssorokat, amikor meghallom őket – feleltem. – De ez még csak nem is sántikál. A sántikálásnak van üteme. Ez inkább olyan, mintha valaki legurulna egy lépcsőn. Egy hepehupás lépcsőn. Aminek az aljában trágyadomb van."


A történetben a kellő humor mennyisége oldja a a történet egyébként feszes stílusát.

"A Krónikás kutyagolt. Tegnap még sántikált, de mára nem volt olyan része a lábának, amelyik ne fájt volna, akkor meg mi értelme a sántításnak?"

A mágia remekül kidolgozott. A könyvben sok fejezet foglalkozik magával a mágiaelmélettel, a mágia működésével. Természetesen nem tankönyvi stílusban, inkább - néha humoros - párbeszédeken keresztül.

– Hogyan hoznád le azt a madarat? – Egy sólyomra mutatott, amely az út menti gabonatábla fölött repült tova.
– Valószínűleg sehogy. Nem ártott nekem.
– Elméletileg.
– Éppen azt mondom, hogy elméletileg nem hoznám le.


 A történetben egyébként magával a mágiával elvétve fogunk csak találkozni. A Négy Szegelletben a mágiáról mindenki tudja, hogy létezik, nem is félnek tőle különösebben, de a mágusok (arkaniták) rendjének tagjai ritkán használják erőiket, nyilvánosan meg szinte soha.
Nagy lovagi összecsapásokkal, két (vagy több) birodalom közti háborúval még ennél is sokkalta ritkábban. A történet ettől sokkal emberközelibb lesz, viszont akik nagyszabású, epikus ütközetekben reménykednek, azok kerüljék el a könyvet, mert az nincs benne.
Az egyetlen kritika itt éri általában a szerzőt, hogy tudniillik, a könyv 800 oldala alatt nem történik semmi. - :D -  Ez persze így nem igaz, de tény, hogy nem fogjuk kapkodni a fejünket az események sodrásában. Nem így van megírva egyszerűen, de hogy unatkozni egy oldalon sem fogunk, az mégis biztos.
Nem mehetünk el amellett, hogy össze ne hasonlítsuk a könyvet a Harry Potter sorozattal, hiszen A szél neve főleg Kvothe a színész-bárd-arkanista-kitudja-még-mi gyermek- és tanoncéletét az Egyetemen meséli végig, mint Rowling a Harry Potter első részeiben. Gondolom ezzel el is riasztottam jó pár reménybeli olvasót - főleg, hogy szerintem a Potter könyvek nem is rosszak -, de tényleg nem ez volt a szándékom. Viszont azt sem mondhatom, hogy ez a regény pedig sokkal sötétebb, mint a másik, ezért inkább idősebbeknek ajánlom, mert ez sincs így. A könyv nem dark-fantasy (bár még lehet belőle simán az a történtek tükrében a második és harmadik részben), de nagyjából biztos vagyok benne, hogy egy gyerek aki elolvasta a Potter-sorozatot, ezt talán félretenné inkább.

Persze mivel trilógiáról van szó, ezért nincs lezárva a történet - a három napos non-stop mesélésnek az első napja ez a kötet -, de mindegy is, hiszen ahogy már mondtam, 20-a környékén itt a folytatás magyarul a boltokban! Figyeljétek, és rendeljétek elő, MUST-BUY/READ!


Kedvenc idézetek:
"...A hatalom, az rendjén való, és az ostobaság rendszerint ártalmatlan. De a hatalom és az ostobaság együtt veszélyes."

"...Három dolog van, amelytől minden bölcs fél: a viharzó tenger, a holdtalan éjszaka és a szelíd ember dühe."

"...A hírnév olyan fegyver, amellyel szükség esetén hadonászhatsz."
  
Értékelés: 10/10

Nem gondolom, hogy mindenki hisz a különféle listáknak, de tény, hogy a Bestfantasybooks-on a könyv a 3. az összesített fantasy ranglistán Martin, Jég és Tűz Dala és Erikson, Malazai Bukottak Könyve sorozatai után.
Egyébként ha valaki erról a Top 25-ös listáról elkezdené kiadogatni a magyarul még meg nem jelent könyveket, én megvenném mindet! Szerencsére azért már sok kijött nálunk is, vagy folyamatban van épp.

Részletesebb webes ajánlók:

2011. november 8., kedd

Megjelenés - Kardok a ködben (M.A.G.U.S.)

M.A.G.U.S. - Legendák és Enigmák - Kardok a ködben


Kiadó: Delta Vision
Megjelenés: nov. 29.
Északfölde legsokoldalúbb harcosai, az erv fejedelmek testőrei és ítéletvégrehajtói, sötét praktikákkal megtámogatott beszivárgók és gyilkosok: az embervadászokról Ynev majd’ minden lakója más nézetet vall. Véleményük olykor nagyon távol áll az igazságtól, máskor közelebb, mint bárki gondolná – a hetedkor hajnala óta csak a választott keveseknek adatott meg, hogy a klánok mindennapjaiba és legféltettebb titkaiba is betekinthessenek.

Kötetünk szerzői – köztük a 2011-es Szkriptúra irodalmi pályázat legjobbjai – arra vállalkoztak, hogy az embervadászok és a toroni Ikrek küzdelme mellett azt a harcot is bemutassák, melyet a hagyomány és kötelesség útját járó fegyverforgatók önmaguk ellen és önmagukért vívnak a kíméletlenség, az elvakultság és az árulás démonaival.

 





Az idei utolsó (Delta Vision-ös) M.A.G.U.S. könyv is hivatalosan bejelentésre került. Valószínűleg ebben a válogatásban sem fognak csalódni a műfaj illetve a világ szerelmesei.
Érdeklődve várjuk az új szerzők bemutatkozását.


Tartalom:

Szarka Zoltán:Árnyak gyülekezete
Jeszenszky Zsuzsanna:Kettesben
Márkus Csaba:Észak az ebeké lesz
Néma Ákos:Kardok a ködben
Czövek Andrea:A klán szava
Héja Zsolt:Kiszakítva
Sátha László:Vér és árnyék
Kiss Attila:A láda
Liptay Zoltán Árpad:Átkos szenvedély
Szentesi Kadosa -
Szentesi Levente:
Vihar előtt
Wayne Chapman:Északfölde embervadászai

2011. november 4., péntek

Neil Gaiman - Farkasok a falban

Neil Gaiman - Farkasok a falban

Neil Gaiman - The Wolves in the Walls
Eredeti megjelenés: 2003
Magyar kiadás: Agave Könyvkiadó, 2011
Hossz: 56 oldal
Műfaj: ifjúsági, képregény, fantasy, horror, mese
Fordította: Pék Zoltán

Tartalom:

Lucy biztos benne, hogy farkasok élnek a házuk falában, és ahogy mindenki mondja: ha a farkasok egyszer kijönnek a falból, akkor vége. A családja azonban nem hisz neki... amíg egy nap a farkasok tényleg ki nem jönnek a falból.
De itt még nincs vége. Sőt, Lucy harca a farkasokkal csak most kezdődik. Egy kellemesen ijesztő, furcsa és féktelen történet felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, Dave McKean különleges rajzaival.



Rövid értékelés - spoiler mentesen:
Ebben a kiadványban Gaiman most is megmutatta, hogy "nem semmi" fantáziája van - pestiesen szólva ugye. Dave McKean rajzainak, montázsainak stílusa pedig jól kiegészíti a történetet, és éppen megfelelően nyugtalanítóak, hogy a két és három éves lányaimnak még inkább nem ezt a könyvet meséltem el elalvás előtt - és nappal sem, mert akkor is sikítozva menekültek volna az anyjukhoz.
Felnőttként nyilván más a könyv hatása, de az biztos, hogy nem untam, míg a vonaton kiolvastam tegnap hazafelé.
A történet érdekes, bár azért nyilván kitaláltam a tanmese végét (pontosabban a legvégét nem), a kiadvány szemet gyönyörködtető, már persze annak, aki kedveli ezt a "beteges" stílust. Főleg a rajzok miatt nem ajánlanám mondjuk 8 éves kor alatt, nem azért, mert a történetben bármi durva lenne, ami a gyerekekre káros. Olyan, mint mondjuk a Varjúdombi mesék, amit UTÁLTAM kisgyerekként, mert annyira RETTEGTEM a rajzoktól, hogy kész. ... És tudom, hogy ezzel nem voltam egyedül. :)
A pontot - mert nem akarok nem pontozni - most nem a sztorira gondolva adom, hanem a hatásra, amit a kisiskolás BWizardra - végül is ez a könyv főleg neki szólna - gyakorolt volna anno a 80-as években.

"Ha a farkasok kijönnek a falból, akkor vége."

Értékelés: 8/10

Részletesebb webes ajánlók: