Félix J. Palma - Az idő térképe

Félix J. Palma - Az idő térképe

Félix J. Palma - El mapa del tiempo
(Viktoriánus Trilógia 01.)
Eredeti megjelenés: 2008
Magyar kiadás: Európa Könyvkiadó, 2011
Hossz: 588 oldal
Műfaj: kaland, sci-fi, fantasy, steampunk, történelmi romantika, krimi, szépirodalom
Fordította: Latorre Ágnes

Tartalom:

Londonban vagyunk, 1896-ban: szinte naponta áll elő a tudomány valami újabb csodálatos felfedezéssel, és H. G. Wells népszerű regénye, "Az időgép" hatására már az is elképzelhető, hogy az ember utazzon az időben. Sőt a Murray Időutazások nevű cég már éppen szervezi az első ilyen utakat; bár egyelőre még csak a 2000. évbe lehet elutazni, amikor az emberek és az addigra értelmes lénnyé fejlődött gépek vívnak élethalálharcot egymással. Andrew Harrington, a dekadens aranyifjú azonban a múltba szeretne utazni, hogy megakadályozza élete szerelmének, egy whitechapeli prostituáltnak a halálát, akit Hasfelmetsző Jack gyilkolt meg bestiális kegyetlenséggel...

A regény, amely olyannyira bővelkedik fordulatokban, hogy az olvasónak legalább úgy kell kapaszkodnia, mint a zötyögő idővillamos utasainak, hol a jövőbe száguld velünk, hol egy párhuzamos univerzumba. S e fergeteges kalandok főhőse végül maga H. G. Wells, a sci-fi atyja lesz - s mellette felbukkan az Elefántember, Bram Stoker (a Drakula írója) és Henry James is...
S hisszük vagy sem, hogy az időutazás lehetséges, és hogy Wells egy párhuzamos világból küld üzenetet nekünk, annyi bizonyos, hogy Félix J. Palma elvisz minket a saját időutazására: a viktoriánus Anglia izgalmas világába.

Rövid értékelés - spoiler mentesen:

Annyi jó értékelés és oly sok kiváló ajánló után, mikor megtudtam, hogy a regény steampunk motívumokban bővelkedik, ez a mű sem kerülhette el jól megérdemelt sorsát, a gyors beszerzést és kiolvasást. Az íróról gyakorlatilag semmit nem tudtam, csak ami a könyv belső borítóján szerepel. Olvastam még az ilyenkor szokásos dumákat, hogy a könyvet mindenfajta országokban nagy sikerként tartják számon, talán már készül is a film, hihetetlen dolgok váltakoznak gyorsan a lapokon, az olvasó csak kapkodhatja a fejét, stb.

Mit ne mondjak, nagy várakozással kezdtem bele az olvasásba, és kicsit féltem is, nehogy csalódás érjen.

Kísérleti ajánló következik most, abból a szempontból, hogy úgy kezdek neki, hogy a könyv negyedénél járok, és kíváncsi vagyok, hogy az ajánló - és a könyv - végén mennyiben változik a véleményem.

Igazából ez a "kísérlet" most jobban is érdekel, mint a könyv maga.

Ez az alapvető problémám is vele, hogy nem olvastatja magát. Az író eszköztárába tartozik, hogy kiszól a regényből, megszólítja az olvasót. Így, például:

"...ámde, és itt kérek bocsánatot minden széplelkű olvasómtól, vannak dolgok, amelyeket nem lehet egy pillantással elintézni. "

"...bár előttem ugyan nem rejthetik el, mert én akaratom ellenére is mindent látok."

 

"...Hosszan és válogatás nélkül ecsetelhetném a benyomásaimat William Harringtonról, de az én véleményem nem sokat nyom a latban."

Egy-két ilyen kiszólás is zavarna engem ezt belátom, de szinte minden fejezetben használja. Ezzel persze együtt lehet élni, nem muszáj, hogy minden sora tetsszen a regénynek, főleg, ha más "hiba" nincs vele. 

Sajnos azonban van. A viktoriánus kor bemutatása elégséges, nem történelemkönyvet akartam olvasni úgysem, de a könyv eleje - hiába központi témája Hasfelmetsző Jack ténykedése -, akkor is igazából egy romantikus dráma majd 100 oldalon keresztül, amit viszont szintén nem akartam olvasni. :) Persze ez biztos kell a főszereplő motivációja és bemutatása miatt, de nem tudom kikerülni az összevetést Susannah Clarke - A hollókirály című könyvével, ami ugyanekkor játszódik, ugyanott, még a nyelvezete is nehézkesebb, "ósdibb", a cselekmény szövése - a meseszövés - mégis legalább kétszer jobb mint itt. Azért nagy probléma nincsen, nem rossz a könyv eddig sem, csak jobbra számítottam. Szerencsére a jelenlévő szarkasztikus humor lendít az élvezeti faktoron egy jókorát:

"...Most már biztos, hogy az alapszolgáltatás nem volt elég annak az embernek." 

- Mondja a főhős, mikor meglátja a Hasfelmetsző újabb áldozatát. :D

Néhol pedig nem fél nagy dolgokat sem kimondatni a szereplőivel.

"...a Teremtő csak a megtorlást ismeri, a jóvátételt nem."

Ekkor, a 75. oldal környékén úgy éreztem, hogy egy jól megírt könyvet olvasok, ami nem érdekel egy cseppet sem. Egyszerűen a témája miatt, mert olyan volt, mint egy szenvelgős dráma krimi nyomokkal.

Ekkor azonban végre elkezdtek beszállingózni a kaland és a sci-fi elemek a történetbe. Mégpedig a rég várt időutazás és a felfedező expedíciók, a mágia, valamint mindenfajta találmányok képében. Innentől már jobban bele tudtam vonzódni a történetbe, elkezdett érdekelni is a szereplők sorsa, valamint hogy milyen meglepetésekkel tud még az író elkápráztatni a jövőben.

Ebben a részben is megtartotta persze a ki-kiszólós stílust az író, sőt bejelenti, hogy a következő fejezetet úgy meséli el, hogy harmadik személyű nézőpontba vált át:

"...És most engedjék meg, hogy egy kis elbeszélői bűvészmutatvánnyal a Gilliam Murray által elmondottakat ne első személyben, hanem harmadikban írjam le, mintha egy kalandregény része volna, hiszen a szíve mélyén maga a vállalkozó is így szeretett emlékezni rá."

Az elbeszélés-stílusok közti váltás még most is fárasztó, de gondolom ez már végig így marad, szóval erről ennyit. Helyette inkább a másik zavaró motívum, a jelentéktelen részek túlírását emelném ki, pedig szeretek elmerülni a részletekben, de pont nem ilyen módon és ennyire:

Félix J. Palma (1968 - )

"...De ha őket nem zavarja is a csend, gondolom, önöket annál inkább, hisz valamiképp velük együtt utaznak a kocsiban, így bizonyos értelemben kényelmetlenül érezhetik magukat; ezért mellőzöm e háborítatlan csend mibenlétének és minőségének taglalását – alig zavarja meg a kerekek csattogása –, nem írom le a lovak hátsó fertályát, amelyen Andrew pillantása nyugszik, és mert arról sem tudok híven beszámolni, hogy mi fut át éppen Andrew agyán, amelyben lassan háttérbe szorul Marie Kelly megmentésének gondolata, hiszen bár úgy látszik, megtalálták az időutazás módját, nem tudják beállítani a pontos célt, arra használom a cselekmény felfüggesztését, hogy elvarrjak egy szálat, amely még az elbeszélés elején maradt a levegőben, és amelyet csak én varrhatok el, mert a kocsi utasai nem tudnak róla."
( - Bocsi Nima, de látom téged is megrázott azért ez a rész!) :D

A könyv egyébként három részből áll, és itt, az első rész végén van az első AKKORA csavar, hogy a szavam elállt olvasás közben, és végre a történet teljesen berántott és magával ragadott. Nem lehet erről a részről spoiler mentesen írni, lelőni pedig nem akarok semmit és nem is fogok, de akkora csavarra kell gondolni legalább, mint a The Usual Suspect [Közönséges bűnözők] záró jelenete!

Körülbelül innentől kezdve kezdett újra érdekelni a könyv. Már nem zavartak a kiszólások sem - amiből sokkal kevesebb is lett egyébként. Az új szereplők érdekesek, az egész valahogy jobban összeszedettnek tűnt már. Az író, - az olvasó profi megvezetése miatt - mutat be néhány helyszínt vagy eseményt "gagyin", nem azért mert silány fantáziájával nem tud elképzelni grandiózusabb jelenetet, mint derék Derek Shackleton és Salamon mindent eldöntő csatáját például - ami konkrétan egy trágya, de mégis pont jó így.

A romantika szerelmesei is tehetnek egy próbát ezzel a könyvvel, mert ha nem, ilyesmi idézetektől fosztják meg magukat határozott ellenállásuk miatt:

"...és megfigyelhette Claire szeme kékjét, azt a mély, erőteljes kéket, amelyről már tudta, hogy sehol másutt a világon nem találja meg, bármennyi tengert és eget lásson is, mert ez a vad, tiszta kékség egyike azon színeknek, amelyekkel a Teremtő az édenkertet festette, és hogy ne menjen veszendőbe, ez a lány őrzi a szemében."

Persze ez azért nálam kiverte a biztosítékot. :D Ráadásul az egész rész - ne nem ennyire azért - hasonlóan romantikus, hősszerelmes dráma-nyomokat magába foglaló marad.
A könyv további csavarokban sem bővelkedik, azonban ezekről már inkább nem írnék semmit, mert csak az élvezeti értéket rontanám tovább, abból pedig elég legyen ennyi, amit eddig írtam.

Á, azért még a kedvenc idézetem a könyvből ide rakom:

"...Az ember képes tanulni, Bertie, még ha korbács kell is hozzá, mint a cirkuszi állatokhoz."

Summázat (a könyv kiolvasása után):
Szerintem a könyv legnagyobb hibája a legnagyobb erénye is, nevezetesen, hogy nagyon sokféle stílust felvonultat - tökéletesen, teszem hozzá -, amelyek nem feltétlenül mind tetszenek az olvasónak. A romantikus részeken míg "átrágtam" magam, az ugyanannyi ideig tartott, míg a könyv összes többi része, pedig körülbelül a harmada - se - volt. Hiába volt nagyon jól megírva az is! Gyanítom másoknak a kaland/sci-fi/krimi részekkel gyűlne meg a bajuk, de akik ezeket nem szeretik, el se kezdjék! Én feladtam magamban, hogy sci-fit ill. fantasy-t kezdtem el olvasni, mert az igazság az, hogy ez nem az, csak hitegettek minket a fülszöveg írói.A szerző szerint ez kalandregény egyébként, nos... talán, de inkább nem skatulyáznám be ezt a stílus-hullámvasutat.
Azt, hogy valóban trilógia-e a könyv, nem nagyon találtam meg sehol, csak a Goodreads.com-on van így feltüntetve, szóval az információ meg nem erősített még jelenleg.
A könyv ötlete egyébként parádés és a megvalósítás is, szóval a "fanyalgásom" - ami így visszaolvasva kicsit talán eltúlzott - senkit ne riasszon el, ez egy nagyon jó könyv, ami egy cseppet túlírt, néhol unalmas, de az biztos, hogy meghozta a kedvem, hogy újraolvassam H. G. Wells klasszikusait.

Nem - nagyon - kötözködésképpen, hiszen szerintem az Európa Könyvkiadó kötetei a legjobb minőségűek között vannak a mai magyar piacon, de két dolog. Miért nem lehetett ezt az amúgy is nagyobb formátumú könyvet keménykötésben kiadni, és mennyit ráver már a külföldi borító a magyarra. Ég és föld a kettő!

Értékelés: 7/10

Részletesebb webes ajánlók:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Keményfedél
Ekultúra
Ekultúra - Interjú a szerzővel
Borsmenta
SFmag
Litera - Interjú a szerzővel (másik természetesen)
Könyvkolónia
Kötvefűzve - Interjú a szerzővel (3.)