John Scalzi - Szellemhadtest

John Scalzi - Szellemhadtest

(Vének háborúja 02.)

John Scalzi - The Ghost Brigades
(Old Man's War 02.)
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Agave, 2013
Hossz: 304 oldal
Műfaj: sci-fi, háborús
Fordította: Farkas István

Tartalom:
Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti, űrbéli gyarmatai ellen három intelligens faj szövetkezik. Három faj és egyetlen ember. Az emberiség egyetlen reménye az, hogy az áruló tudós a dezertálása során hátrahagyta az elméjéről készült biztonsági másolatot. De senki nem tudja, hogyan lehetne azt felhasználni. A Gyarmati Véderő Szellemhadteste soha nem az erkölcsi aggályairól volt híres, így megpróbálja egy klónkatonájába ültetni a lemásolt lelket… elvégre a háborút nekik kell megakadályozni, és ezért a célért mindenre hajlandóak.

Scalzi ott folytatja a sodró lendületű katonai sci-fit, ahol a „Vének háborúja” véget ért, még lebilincselőbb történettel és emelve a téteket. Megfiatalított vének és gyorsan öregedő fiatalok vívják a különleges háborút, ami pontosan olyan, mint az összes háború a történelemben: végtelenül mocskos. Az egyetlen menedék, ha valaki megtalálja magában az erkölcsi iránytűt, ahogyan az Scalzi kalandos sorsú főhősének is sikerült. De elég lesz-e most is ennyi, ebben a mindent elsöprő háborúban?

John Scalzi (1969 - )

John Scalzi amerikai író saját, ma is aktív blogján a Whatever-en kezdte publikálni fejezetről-fejezetre a Vének háborúját, amiről én is írtam még tavaly nyáron néhány méltató bekezdést. A Whatever olvasói közt akkora népszerűségre tett szert méltán a könyv, hogy arra már a kiadók is felfigyeltek, és ki is adták a könyvet, ami rögtön HUGO-díj jelöltségig vitte. A siker és a sztori egyaránt folytatásért, sőt folytatásokért kiáltott. A második rész, a Szellemhadtest elolvasása után pedig már magabiztosan mondhatom, hogy Scalzi sorozata a mostanában magyarul kiadott "háborús" sci-fik közt az élen, de legalábbis az élbolyban tanyázik. És igen, az élboly pedig a könyvben is cameoztatott "nagy öregekből" áll, úgymint az Örök háborúból és a Csillagközi invázióból.

Végül nem ez lett a magyar borító

A Szellemhadtest nem a Vének háborújában történő események folytatásáról szól, hanem új aspektusát ismerhetjük meg az intergalaktikus háborúnak. Emiatt - bár nem tudom, ki és miért tenne így -, igazából nem szükséges az első rész ismerete a történet teljes megértéshez. A Gyarmati Véderő, ami kizárólag genetikai eljárásokkal felturbózott humánokból áll nem képes az idegen fajok szövetsége jelentette fenyegetéssel felvenni a harcot. A szupertitkos, beszivárgásos feladatokra szakosodott divíziójára, a Különleges Erők soraiba tartozó Szellemhadtestre bízzák a hálátlan feladatot. A civilek elől teljesen eltitkolt és a közkatonák közt is szinte már legendaszámba menő egység halott GYV-sekből örökítőanyagból klónozott katonákból áll. A két katonai frakció nem érti és nem is bízik egymásban. A katonák felelőtlen gyermekeknek tartják a klónokat, akikben nincs humorérzék és lelkiismeret, míg a klónok egyszerűen csak nem értik, mi a bajuk velük az embereknek, hiszen ők csak háborúzni akarnak - hiszen arra tervezték őket - és megvédeni a civil kolóniákat az ellenséges földönkívüli civilizációk sokaságától.

"...a legtöbb ember egyszerűen unalmas. Amikor előléptettek a Különleges Erők parancsnokának, egész álló nap mások gondolatait figyeltem. Tudja, mire gondol az emberek többsége az idő nagy részében? Arra, hogy ennének. Vagy hogy szarnának. Vagy hogy megdugnának valakit. És onnan vissza oda, hogy ennének. És futják ezeket a köröket halálukig. Higgye el nekem, hadnagy. Egy napig bírná, aztán az emberi szellem csodájáról és összetettségéről alkotott véleménye visszavonhatatlan károkat szenvedne."

Bár a könyv egy katonai egység néhány bevetésének történetét meséli el - tehát háborús -, mégis sokkal inkább akció, mint háború központú. Nincsenek benne nagyszabású hadmozdulatok, és jobbára hiányoznak a stílus klasszikus ismérvei is. A mű nagyobb része az elmaradhatatlan csihi-puhi mellett - és a szórakoztatási faktoron szemernyit nem csorbítva ekkor sem - egyébként is fontosabb, mélyebb kérdésekre keresi a választ. Meddig tekinthető még embernek a "génszakácsok" által nemesített ember? - A gameránok, a homo astrum a tökéletes példa! - A géneink eleve meghatározzák-e vajon a klónunkat, vagy van lehetőségük tőlünk eltérő személyiséget kifejleszteni? Gyártóik, fejlesztőik rabszolgái-e a klónok, akiknek lehetőségük sincs kitérniük az előre meghatározott életút elől? Ezekre, és hasonló kérdések garmadájára kapunk - remélhetőleg - önálló gondolatok sorát szülő válaszokat a regény lapjain. Ennyi is elég lenne, hogy értékelhető, élvezetes regény legyen a könyv, de van ám még ott, ahonnan ez jött. :)

Komoly, komor témája dacára az egyik leghumorosabb könyv, amit mostanában olvastam. Méltó az első részhez. Főleg a katonalét és a katonai feladatok szülte "rebellis" gondolatokon dőltem a legtöbbet. Az író karaktereinek olyan egyetemes, megunhatatlan, szarkasztikus humora van, amit mindig tudok üdvözölni, akárhány könyvben olvasok is hasonlót. A szereplők jellemrajzai, kidolgozásai parádésak. Nem számít, hogy humán vagy valamelyik inhumán fajba tartozó a karakter, vagy hogy a történetben mennyire játszik meghatározott szerepet - kedvenceim a piromán klón, Harvey és Szilárd Leó (igen, a magyar tudós után szabadon) tábornok voltak -, de a többieknek is vannak emlékezetes pillanatai.

"Harvey élt-halt ezért a szarért.
Miközben közeledtek az állomáshoz, Harvey leginkább azért aggódott, hogy Sagan hadnagy megint a szokásos, módszeresen aprólékos stratégiáját veszi elő, valami jó kis lopakodósat, ami miatt neki is lábujjhegyen kell majd osonnia, mint valami kibaszott kémnek vagy minek. Utálta ezt a fost. Harvey pontosan tudta, hogy mi megy neki a legjobban: ő egy balhés csávó volt, akinek a környékén a dolgok összeomlanak és felrobbannak. Ha nagyon ritkán magába nézett, azon elmélkedett, hogy az őse, akinek a génjeiből összerakták, vajon miféle ember volt? Durván antiszociális alak, mint például egy piromániás, vagy egy profi pankrátor, esetleg egy erőszakos bűncselekményekért lesittelt börtöntöltelék? Akárki, akármi is volt, Harvey szívesen adott volna egy szép nagy csattanós csókot a szájára. Mert Harvey olyan tökéletes békében élt a belső énjével, amiről egy Zen buddhista szerzetes csak álmodhatott."

Megemlíteném még, hogy a könyvben üresjáratot, terjedelmes leírásokat vagy túlzottan kidolgozott hátterű karaktereket nagyítóval sem fogunk találni. Scalzi most is mindent feláldozott a pörgő történet, a humor és a humánok ellen erős ellenérzéssel viseltető galaxist élettel - és feszültséggel - való megtöltésének oltárán. Külön tetszett az is - a káromkodásokkal sűrűn tűzdelt fordítás mellett, ami nélkül szerintem egy katonákról szóló mű sem lehet autentikus -, hogy az emberiség végre nem az esélytelenek nyugalmával száll szembe az idegenekkel, hanem igen csak komoly erőt képviselve, saját sorsának kovácsa. Persze azt senki nem állítja, hogy jó kovácsok lennénk...

"- Nem - felelte Roentgen gyengéden. - Már egy vagy közülünk. És ez nem csak a szexről szól. Ez az egymásrautaltság és a bizalom egyik legmélyebb kifejezése. Az összekapcsolódás magasabb szintje.
- Kurvára kamu dumának hangzik ez nekem."

A fentieken kívül külön szót érdemel az idegen kultúrák kidolgozottsága. Nagyon mélyen nem ismerhetjük meg ugyan egyiket sem, de - attól eltekintve, hogy  mindhárom szilárd halmazállapotú (és talán gerinces is) - az embertől és a különböző sci-fi mozgóképek és könyvek miatt már lehet, hogy ismerős xenos-típusoktól a lehető legnagyobb mértékben eltérőek. És mégis, a könyv előrehaladtával, miközben talán még mindig különbözőségükön csodálkozunk, rájövünk, hogy pont olyanok, mint mi. Hiába esznek embert, vagy szaporodnak lárvával, egyedeik motivációja, gondolkozásmódja és érzelmei érthetőek, logikusak és hitelesek. Ez pedig ahogy észrevettem, elég ritka, ha földönkívüli civilizációkról szóló könyvet olvasunk.

A Vének háborúja sorozat már az ötödik kötetének - a The Human Division - megjelenése előtt áll. (Update: A hatodik kötet is be lett jelentve, az ötödik pedig megjelent és hatalmas siker - mi más lenne?) Az olvasók nem lankadó érdeklődése jól jelzi, hogy Scalzinak nem véletlenül sikerült egy jó könyvet írnia, hanem kiapadhatatlan fantáziájával képes megbízható minőségben szállítani a csillagközi űrben az emberiség fennmaradásáért küzdő Gyarmati Véderő katonáiról és a gyarmatok civil lakosságáról szóló történeteket. [Nem véletlenül választották meg az SFWA (Science Fiction and Fantasy Writers of America) elnökének sem.] Engem már az első kötettel teljesen meggyőzött írói kvalitásairól, és szerencsére nem is tévedtem vele kapcsolatban. Nincs még hír róla, hogy a következő kötetet, a The Last Colony-t mikor olvashatjuk magyarul, de szinte biztos, hogy még az idén. (Update: júliusban jön!) Abban újra az első részben megkedvelt John Perry kerül majd a történet középpontjába. Már most nagyon várom - ahogy Scalzi egyéb könyveit is! [A filmváltozatról egyenlőre nincs friss információ.]

A könyvért köszönet az Agave Könyveknek!