Patrick Rothfuss - A szél neve
(A Királygyilkos Krónikája: Első Nap)
Patrick Rothfuss - The Name Of The Wind(The Kingkiller Chronicle: Day One)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Gabo Könyvkiadó, 2009
Hossz: 813 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Bihari György
Tartalom:
Rothfuss – vagyis Kvothe, aki csakhamar átveszi az elbeszélés fonalát – nagyon tud mesélni. Látszólag minden sora, minden története egyszerű, de az azokat átszövő apróbb utalások százai, a rövid fejezetek csattanóra kihegyezett befejezései, a sejtetésekből kibomló világ egykettőre magához láncol. Nem is lenne igazi fantasy, ha nem egy kocsmából indulna a történet, távolabbról egy városkából, ahol egyre több megmagyarázhatatlan jelenség történik. Feketén izzó szemek, kék lángok, gyilkos, ízeltlábú lények... Azonban nem kelnek útra fiatal kalandorok a világ megmentésére, a történet továbbra is négy fal között, a kocsmában "játszódik". Itt mondja tollba életét Kvothe. Kvothe, a főhős gyermekkora varázslatosan telik vándorszínész szüleivel, egészen addig, amíg apja és anyja, valamint a társulat többi tagja áldozatul nem esik a földöntúli gonosz erőnek, mert olyan titkokat kutatott, amelyet nem kellett volna. A fiú csak véletlenül marad életben, és erdőkben rejtező vademberként lassan talál vissza a civilizált világba, ahol aztán végül sikerül felvételt nyernie a mágusképző egyetemre. Kivételes tehetséggel bír ugyan, de épp ezért irigyeket és ellenségeket szerez magának, igen sok nehézséggel kell megbirkóznia, miközben egyre azt a valamit vagy valakit keresi, aki vagy ami kioltotta szülei életét. Közben barátok, lányok, mesebeli lények sietnek a segítségére.
Rövid értékelés - spoiler mentesen:
Szégyenszemre - bár hittem a jó kritikáknak - csak nemrégiben szereztem be a könyvet, aminek a fő oka az volt, hogy tudtam, a történet folytatására éveket kell még várnom, ...ha egyáltalán kijön magyarul. Épp ezért örültem meg a hírnek, hogy november 20-a körül jön a második rész a GABO-tól alig valamivel az angol kiadás után. El is kezdtem nyomban, így a második részt rögtön az első után tudom kezdeni. A könyvet Rothfuss eredetileg egy monstre 3000 oldalas könyvnek szánta és kiadói nyomásra lett elharmadolva, és hogy senki nehogy másra gondoljon, már most közlöm: Ez egy dicsőítő kritika lesz egy 10-es értékelésű könyvről, aminek olvasása közben egy problémám volt csak. Miért nem vagyok épp szabadságon, mert akkor egyhuzamban ki tudnám olvasni az egészet?? Ja, és hogy miért kellett ezt szétszedni, mert a 3000 oldalt is lebírnám gyűrni alvás nélkül is! :D
Még gyerekkoromban kezdtem el sok fantasyt olvasni és a suli meg a sok szabadidő hatására gyorsan kivégeztem a magyarul megjelent - szinte - összes regényt, nem nézve, hogy milyen világon játszódik, sem hogy milyen minőségűek irodalmi szempontból. Azt hittem a világ minden ideje az enyém és az akkori könyvkiadási tempóval is sikeresen tudtam tartani a tempót. Valamint a fantasy mellett még sok-sok más stílust is folyamatosan fogyasztottam. Később, a munka - és főleg mostanában a gyerekek - mellett persze ez megváltozott és sokkal kevesebb időm - és pénzem - van a könyvekre, ezért próbálom a legjobbakat kiválogatni és csak azokat olvasni. Néha sikerül, néha nem, sok segítségemre van a Moly és a Goodreads a válogatásban, valamint a különböző könyves blogok.
A régen megismert és kedvenccé vált írók műveit azonban lassan mind kivégeztem (H. P. Lovecraft, Stephen King), néhány író azóta meghalt (David Gemmell, Robert Jordan), vagy egyszerűen nem adták ki több könyvüket (Glen Cook). Mások pedig szökőévente jönnek csak új könyvvel (George R. R. Martin), vagy a kiadók adják ki számomra túl lassan a már megírt könyveiket magyarul (Steven Erikson, Robin Hobb).
 |
| Patrick Rothfuss (1973 - ) |
Nézzük akkor, mi tetszett a könyvben!
Nem FELTÉTLENÜL elsődleges szempont, örülök, ha egyáltalán megjelenik valami jó könyv magyarul, de nehogy véletlenül kihagyjam, ha már egyszer eszembe jutott. A fordítás. Nem volt szerencsém az eredeti szöveggel összevetnem a magyar kiadást, de a könyv nyelvezete magyarul nem alapfokú. A fordítónak (Bihari György - mondjuk tőle már megszokhattuk az igényes munkákat) olyan szavakat sikerült belecsempészni a szövegbe, ami enyhén szólva is nem szerepel minden könyvben, ebben viszont roppant sűrűn fordulnak elő, és ez külön élvezetessé teszi az olvasást.
Például: salapáltam, mórikálta, leptika, komé, pitykézett, olyik, csórén, környül, bankli, szegellet, fillent, candra, kukoriság, kántus, svádájú, kolontos, lidérke, megkompolyodott, karjom - a teljesség igénye nélkül. A legtöbbről fogalmam sem volt, mit jelent, utána kellett néznem. :) Szóval gratulálok neki innen is. Remélem a következő kötetet is ő fordította!
Az alapdolgokat most itt hagy ne méltassam. A karakterek kidolgozottak, a történet pörög, olvastatja magát, lendületes, könnyed, stílusos. A nyelvhasználat példaértékű, mint már írtam, minden kifogástalan (és már annyian írtak róla különben is). A dolgok persze mindig úgy és akkor történnek, hogy PONT jó vagy PONT rossz legyen a főszereplő szempontjából, de melyik regényben nincs ez így? Az mondjuk vicces, hogy gyakorlatilag az egész könyvben az az egyik leglényegesebb mozzanat, hogy Kvothe pénzszűkében van - mindig -, és próbálja kifizetni az adósságát. Zseniális tervei és dolgai vannak, pénzt érőek, de valami MINDIG közbejön! :D
Viszont: a párbeszédek frappánsak:
"– Kérdezhetek valamit, Reshi?
– Mindig, Bast.
– Kínos dolgot is?
– Mást nem is érdemes."
"...– Ugyan mit tudsz te a költészetről? – Ambrose annyira se méltatott, hogy rám nézzen.
– Felismerem a sántikáló verssorokat, amikor meghallom őket – feleltem. – De ez még csak nem is sántikál. A sántikálásnak van üteme. Ez inkább olyan, mintha valaki legurulna egy lépcsőn. Egy hepehupás lépcsőn. Aminek az aljában trágyadomb van."
A történetben a kellő humor mennyisége oldja a a történet egyébként feszes stílusát.
"A Krónikás kutyagolt. Tegnap még sántikált, de mára nem volt olyan része a lábának, amelyik ne fájt volna, akkor meg mi értelme a sántításnak?"
A mágia remekül kidolgozott. A könyvben sok fejezet foglalkozik magával a mágiaelmélettel, a mágia működésével. Természetesen nem tankönyvi stílusban, inkább - néha humoros - párbeszédeken keresztül.
– Hogyan hoznád le azt a madarat? – Egy sólyomra mutatott, amely az út menti gabonatábla fölött repült tova.
– Valószínűleg sehogy. Nem ártott nekem.
– Elméletileg.
– Éppen azt mondom, hogy elméletileg nem hoznám le.
A történetben egyébként magával a mágiával elvétve fogunk csak találkozni. A Négy Szegelletben a mágiáról mindenki tudja, hogy létezik, nem is félnek tőle különösebben, de a mágusok (arkaniták) rendjének tagjai ritkán használják erőiket, nyilvánosan meg szinte soha.
Nagy lovagi összecsapásokkal, két (vagy több) birodalom közti háborúval még ennél is sokkalta ritkábban. A történet ettől sokkal emberközelibb lesz, viszont akik nagyszabású, epikus ütközetekben reménykednek, azok kerüljék el a könyvet, mert az nincs benne.
Az egyetlen kritika itt éri általában a szerzőt, hogy tudniillik, a könyv 800 oldala alatt nem történik semmi. - :D - Ez persze így nem igaz, de tény, hogy nem fogjuk kapkodni a fejünket az események sodrásában. Nem így van megírva egyszerűen, de hogy unatkozni egy oldalon sem fogunk, az mégis biztos.
Nem mehetünk el amellett, hogy össze ne hasonlítsuk a könyvet a Harry Potter sorozattal, hiszen A szél neve főleg Kvothe a színész-bárd-arkanista-kitudja-még-mi gyermek- és tanoncéletét az Egyetemen meséli végig, mint Rowling a Harry Potter első részeiben. Gondolom ezzel el is riasztottam jó pár reménybeli olvasót - főleg, hogy szerintem a Potter könyvek nem is rosszak -, de tényleg nem ez volt a szándékom. Viszont azt sem mondhatom, hogy ez a regény pedig sokkal sötétebb, mint a másik, ezért inkább idősebbeknek ajánlom, mert ez sincs így. A könyv nem dark-fantasy (bár még lehet belőle simán az a történtek tükrében a második és harmadik részben), de nagyjából biztos vagyok benne, hogy egy gyerek aki elolvasta a Potter-sorozatot, ezt talán félretenné inkább.
Persze mivel trilógiáról van szó, ezért nincs lezárva a történet - a három napos non-stop mesélésnek az első napja ez a kötet -, de mindegy is, hiszen ahogy már mondtam, 20-a környékén itt a folytatás magyarul a boltokban! Figyeljétek, és rendeljétek elő, MUST-BUY/READ!
Nem FELTÉTLENÜL elsődleges szempont, örülök, ha egyáltalán megjelenik valami jó könyv magyarul, de nehogy véletlenül kihagyjam, ha már egyszer eszembe jutott. A fordítás. Nem volt szerencsém az eredeti szöveggel összevetnem a magyar kiadást, de a könyv nyelvezete magyarul nem alapfokú. A fordítónak (Bihari György - mondjuk tőle már megszokhattuk az igényes munkákat) olyan szavakat sikerült belecsempészni a szövegbe, ami enyhén szólva is nem szerepel minden könyvben, ebben viszont roppant sűrűn fordulnak elő, és ez külön élvezetessé teszi az olvasást.
Például: salapáltam, mórikálta, leptika, komé, pitykézett, olyik, csórén, környül, bankli, szegellet, fillent, candra, kukoriság, kántus, svádájú, kolontos, lidérke, megkompolyodott, karjom - a teljesség igénye nélkül. A legtöbbről fogalmam sem volt, mit jelent, utána kellett néznem. :) Szóval gratulálok neki innen is. Remélem a következő kötetet is ő fordította!
Az alapdolgokat most itt hagy ne méltassam. A karakterek kidolgozottak, a történet pörög, olvastatja magát, lendületes, könnyed, stílusos. A nyelvhasználat példaértékű, mint már írtam, minden kifogástalan (és már annyian írtak róla különben is). A dolgok persze mindig úgy és akkor történnek, hogy PONT jó vagy PONT rossz legyen a főszereplő szempontjából, de melyik regényben nincs ez így? Az mondjuk vicces, hogy gyakorlatilag az egész könyvben az az egyik leglényegesebb mozzanat, hogy Kvothe pénzszűkében van - mindig -, és próbálja kifizetni az adósságát. Zseniális tervei és dolgai vannak, pénzt érőek, de valami MINDIG közbejön! :D
Viszont: a párbeszédek frappánsak:
"– Kérdezhetek valamit, Reshi?
– Mindig, Bast.
– Kínos dolgot is?
– Mást nem is érdemes."
"...– Ugyan mit tudsz te a költészetről? – Ambrose annyira se méltatott, hogy rám nézzen.
– Felismerem a sántikáló verssorokat, amikor meghallom őket – feleltem. – De ez még csak nem is sántikál. A sántikálásnak van üteme. Ez inkább olyan, mintha valaki legurulna egy lépcsőn. Egy hepehupás lépcsőn. Aminek az aljában trágyadomb van."
A történetben a kellő humor mennyisége oldja a a történet egyébként feszes stílusát.
"A Krónikás kutyagolt. Tegnap még sántikált, de mára nem volt olyan része a lábának, amelyik ne fájt volna, akkor meg mi értelme a sántításnak?"
A mágia remekül kidolgozott. A könyvben sok fejezet foglalkozik magával a mágiaelmélettel, a mágia működésével. Természetesen nem tankönyvi stílusban, inkább - néha humoros - párbeszédeken keresztül.
– Hogyan hoznád le azt a madarat? – Egy sólyomra mutatott, amely az út menti gabonatábla fölött repült tova.
– Valószínűleg sehogy. Nem ártott nekem.
– Elméletileg.
– Éppen azt mondom, hogy elméletileg nem hoznám le.
A történetben egyébként magával a mágiával elvétve fogunk csak találkozni. A Négy Szegelletben a mágiáról mindenki tudja, hogy létezik, nem is félnek tőle különösebben, de a mágusok (arkaniták) rendjének tagjai ritkán használják erőiket, nyilvánosan meg szinte soha.Nagy lovagi összecsapásokkal, két (vagy több) birodalom közti háborúval még ennél is sokkalta ritkábban. A történet ettől sokkal emberközelibb lesz, viszont akik nagyszabású, epikus ütközetekben reménykednek, azok kerüljék el a könyvet, mert az nincs benne.
Az egyetlen kritika itt éri általában a szerzőt, hogy tudniillik, a könyv 800 oldala alatt nem történik semmi. - :D - Ez persze így nem igaz, de tény, hogy nem fogjuk kapkodni a fejünket az események sodrásában. Nem így van megírva egyszerűen, de hogy unatkozni egy oldalon sem fogunk, az mégis biztos.
Nem mehetünk el amellett, hogy össze ne hasonlítsuk a könyvet a Harry Potter sorozattal, hiszen A szél neve főleg Kvothe a színész-bárd-arkanista-kitudja-még-mi gyermek- és tanoncéletét az Egyetemen meséli végig, mint Rowling a Harry Potter első részeiben. Gondolom ezzel el is riasztottam jó pár reménybeli olvasót - főleg, hogy szerintem a Potter könyvek nem is rosszak -, de tényleg nem ez volt a szándékom. Viszont azt sem mondhatom, hogy ez a regény pedig sokkal sötétebb, mint a másik, ezért inkább idősebbeknek ajánlom, mert ez sincs így. A könyv nem dark-fantasy (bár még lehet belőle simán az a történtek tükrében a második és harmadik részben), de nagyjából biztos vagyok benne, hogy egy gyerek aki elolvasta a Potter-sorozatot, ezt talán félretenné inkább.
Persze mivel trilógiáról van szó, ezért nincs lezárva a történet - a három napos non-stop mesélésnek az első napja ez a kötet -, de mindegy is, hiszen ahogy már mondtam, 20-a környékén itt a folytatás magyarul a boltokban! Figyeljétek, és rendeljétek elő, MUST-BUY/READ!
Kedvenc idézetek:
"...A hatalom, az rendjén való, és az ostobaság rendszerint ártalmatlan. De a hatalom és az ostobaság együtt veszélyes."
"...Három dolog van, amelytől minden bölcs fél: a viharzó tenger, a holdtalan éjszaka és a szelíd ember dühe."
"...A hírnév olyan fegyver, amellyel szükség esetén hadonászhatsz."
Értékelés: 10/10
Nem gondolom, hogy mindenki hisz a különféle listáknak, de tény, hogy a Bestfantasybooks-on a könyv a 3. az összesített fantasy ranglistán Martin, Jég és Tűz Dala és Erikson, Malazai Bukottak Könyve sorozatai után.
Egyébként ha valaki erról a Top 25-ös listáról elkezdené kiadogatni a magyarul még meg nem jelent könyveket, én megvenném mindet! Szerencsére azért már sok kijött nálunk is, vagy folyamatban van épp.
Részletesebb webes ajánlók:
