Jack London - Kóbor csillag
Jack London - The Star RoverEredeti megjelenés: 1915
Magyar kiadás: Delta Vision, 2011 (Légrády Kiadó, 1924)
Hossz: 413 oldal
Műfaj: klasszikus, kaland, sci-fi
Fordította: Kornya Zsolt
Tartalom:
Minden börtön rokonságot tart az alvilággal, de a sötét magánzárka, kényszerzubbonyba fűzve, öt éven keresztül maga a pokol. Az ártatlanul elítélt Darrell Standingot azonban nem tudja megtörni a kaliforniai San Quentin fegyház igazgatójának szadizmusa. Bár a teste magatehetetlenül hever a föld alatt, a szelleme szabad: önhipnózisba merülve küldi vissza az idő vezérfonalán, hogy felidézze letűnt életeit, a korábbi állomásokat a lélekvándorlás végtelenbe nyúló láncolatában. Miközben földi porhüvelye vak féregként senyved és sorvad, ő térben és időben bekalandozza az egész világot, a mitikus ősidőktől a Vadnyugat pionírkoráig. Egyetlen élet során ezret él meg: árja harcos, csillagolvasó pap, bővérű tengerész-kalandor, rögeszmés remete, arisztokrata párbajhős, magányos hajótörött… És amikor a törvényszék egy újabb vád örvén a halálba küldi, könnyű szívvel készül a bitófa alá: tudja jól, hogy semmit sem veszíthet…
Ezt a klasszikus fantasy-regényt az irodalomtudomány Jack London jelentős művei között tartja számon, a hazai közönség azonban alig ismeri: utoljára 1924-ben jelent meg magyarul, a Légrády Rt. kiadásában. Most megújult köntösben, a régi fordítás szövegét átfésülve nyújtjuk át az olvasóknak.
A DV Mesterművek - klasszikusok - sorozatának 3. kötete láttán, mivel egész gyermekkoromat végigkísérték Jack London könyvei és novellái (főleg a hajós történeteit és az Alaszkában játszódó történeteket kedveltem - különösen ajánlott az Északi Odüsszeia című gyűjteményes kötetének beszerzése), nem lehetett kétséges az azonnali vásárlás. Most végre elolvasni is jutott időm.
Az első, 1924-es kiadású fordításhoz nem volt szerencsém, ezért most ezt nem is hasonlítanám össze.
Nagyon sokat vártam ettől a könyvtől, ami az első pár fejezet után világossá vált, hogy túlzott elvárás volt. Gondban vagyok, mert nagy kettősséget éreztem az olvasás közben.
Először is, a könyv 22 fejezetből áll, aminek az első 11 fejezete (a könyv harmada) végig Darrel Standing börtönbeli megpróbáltatásairól szólnak, ami "hálás" téma lehetne, de rémesen unalmasan van elhúzva szerintem. Először is nagyjából három fejezetbe simán beleférnének a történések, a többi szimpla időhúzás és ismétlés.
Annyiszor elmondja a fogoly a börtönparancsnoknak, hogy "nincsen dinamit", hogy ezt azt hittem, nem lehet űberelni, de a kényszerzubbony és a sötétzárka megpróbáltatásait még sokkal többször sikerült újra és újra leírnia az írónak, és azt is, hogy a lélek - a szellem - halhatatlan, de nem ám változatosan, hanem sokszor ugyanazokkal a szavakkal, jelzőkkel, biztosan azért, nehogy az olvasó elfelejtse. Én megértettem minimum a második ismétlésre, jelentem. A semennyire sem burkolt társadalomkritikát is felfogtam lehetséges elsőre, pedig ó, hányszor kiszól az író az olvasóhoz, hogy "a fegyőrök a Ti általatok választott fizetett hóhérok, kínzómesterek, XX. században élő Kaliforniai barátaim!" Nem tudom mit szeretne London börtönőrök helyett az elítéltek őrzésére, mi lenne a megoldása, de a Nép nevében azért kötelezően elszégyelltem magam háromszor, a többinél már - csak azért is - újra örültem, hogy vannak börtönőreink.
Ezeken a példákon kívül is folyamatosan ismétel egy csomó minden mást is az író, de én kitartó voltam és semmi nem tántoríthatott el, hogy megtudjam, milyen előző életei voltak ennek az életfogytos rabnak, de aztán amin már egyenesen nevetnem kellett, hogy hányszor de tényleg, hányszor elmondja, hogy sietnie kell az írással, mert a "Halálsoron" van, és mindjárt viszik akasztani, ezért csak a fontos részleteket mondja el, a legtöbb részletet kihagyja, hogy halála előtt be tudja fejezni a memoárjait.
Akkor inkább az ismétléseket hagyta volna el, amivel persze a feszültséget és sokszor a fogoly kilátástalanságát próbálta növelni és érzékeltetni az író, de nálam az ellenkező hatást érte el.
Ami tetszett, az a három elítélt "beszélgetése" egymással - Ed Morrell, az elítéltek egyike Jack London barátja volt. Az ő visszaemlékezései a börtönévekre voltak ezeknek a részeknek és a börtönélet részleteinek a forrásai. A legjobban nekem az elme-sakkozás a másik barátjával tetszett itt. A sakk (a japán sakk [Sógi]) később is felbukkan még a könyvben.
A lényeg, hogy a 11-ik fejezetnél VÉGRE elértük, hogy elkezdődjön a könyv érdekes vagy inkább pörgősebb része - vagyis azt hihetjük csak, mert még két fejezet elmegy azzal, hogy "beetetésképpen" random életeiből villant fel pár bekezdésnyi pillanatocskát, az eljövendő "novellák" egy-egy pillanatát kiragadva. Később a visszaemlékezések közt is vannak átvezető fejezetek, de általában ott sem megy előre a történet, csak újra átismételünk pár - már jól berögzült - tényt, például, hogy őt nem lehet megtörni a kényszerzubbonnyal. Túl hosszú volt.
A 13. fejezet (majdnem a fele) után is megmarad a ki-kiszólogatás az olvasók felé, de maga a regény megváltozik, sokkal SOKkal SOKKAL érdekesebb és olvasmányosabb lesz.
A rab első élete, amit megismerünk az ezt megelőző élete, amikor szekérkaravánon egy népvándorláson vesz részt az 1857-es év Amerikájában. Hangulatos western dráma, és mivel ez a műfaj közel áll a szívemhez, ezért (is) imádtam, de ez tényleg jó volt. Akciódús, indiános, telepeses, minden ami kell egy jó szórakozáshoz, ráadásul - természetesen részben - igaz történeten alapul. (Mountain Meadows - 1857). Nekem ez tetszett a legjobban egyébként, talán a témája miatt.
A következő élet során az 1500-1600-as évekbe kerülünk egy tengerész bőrébe, aki megjárja a déltengeri vizeket és eljut Koreáig. Ennek a történetnek az elején London méltán híres tengerésztörténetei idéződnek meg, de hamarosan változik a műfaj és a tengeri kalandokból egy romantikus, drámai, light-horror bosszú-történet kerekedik. Ez is tetszett, csak egy csöppet nagy léptekkel haladtak benne az események, jó lett volna hosszabban elnyújtott formában, részletesebben olvasni erről az életről.
"...A gyors dolgok olcsó dolgok."
 |
| Jack London (1876 - 1916) |
A következő történet az 1800-as évek elején játszódó déltengeri robinzonád, ami végre végig igazán kalandos, élvezetes írás, stílusában hasonló London kaland-novelláihoz, lényegtelen kis módosításokkal külön történetként is megállná a helyét.
Az utolsó részben nem is egy életet mesél el az író, hanem élet-pillanatok felvillanásait kapjuk leíró képek formájában - jellemzően az ősi korokból -, például a lovak háziasításáról, a rizs felhasznosításáról vagy egy íjász életéről, amelyek közt az összekötő kapocs a szerelem és még inkább a női nem dicsérete.
"...Mert a férfi különbözik az asszonytól. Az asszony hozzá van láncolva a most fogalmához, csak a pillanat dolgait ismeri, a jelent és semmi mást. Nekünk azonban másfajta becsületünk van, amit ők tagadnak, és másfajta büszkeségünk, amit ők megvetnek. A mi tekintetünk messze röppen a csillagok közé, míg az asszonyok nem látnak tovább, csak maguk elé a földre, apró lábuk alá és szerelmesük vállára és karjukban nevetgélő gyermekeikre. S mégis, a mi alkímiánk úgy olvasztott össze minket a letűnt korokból, hogy az asszony varázslata ott munkál az álmainkban, ott lüktet az ereinkben, és az asszony nekünk több, mint az álom, mint a messzi csillagokba röppenő tekintet, több, mint az élet vére. A hódító férfi mögött, aki vörös és véres lábnyomát otthagyja minden gyarlóbb teremtmény arcán, ott áll az asszony; és ha a férfi nem lett volna nagyszerű szerelmes, sohasem lehetett volna belőle nagyszerű harcos. Szebben harcolunk, szebben halunk meg és szebben élünk – mert szeretünk."
A fegyenc összekötő sztorija is tetszett volna egyébként, egyedüli problémám az ismétlések számával volt és így kicsit untam azokat a részeket, főleg a "novellákkal" összehasonlítva.
Az viszont, hogy ez a könyv mitől lenne fantasy, nagyjából rejtély. Maximum sci-fi, de csak az alapfelvetés, a testből a megpróbáltatások miatt kiszabaduló lélek ötlete miatt, de egyébként simán kalandregény volt szerintem, amivel nem is lenne problémám, mert az is jöhet. Attól azonban, hogy egy könyv a reinkarnációról szól, már automatikusan fantasy (vagy sci-fi) lenne? Nem hiszem.
Arról pedig, hogy az új magyar kiadás - egyébként szép - borítója mennyire átveri az egyszeri olvasót, elég legyen annyi, hogy a könyvben nincs olyan rész, amiben a képen megjelenő bármelyik részlet szerepelne.(Nincs csata, nem kardoznak (csak párbaj van), nincsenek benne seregek és tűzvész és sikoltozó nők sem!)
A könyv eleje egyáltalán nem tetszett (3 pont) - 2-3 fejezetbe besűrítve 7 körül lenne, de így nagyon túl volt írva, később, a visszaemlékezős részek általában nagyon jók voltak (8 pont), ezért átlagolva és jó szívvel fölfelé kerekítve - bár sokkal többet vártam ettől a könyvtől:
Értékelés: 6/10
Linkek:
Wikipedia
Moly
Goodreads
Ekultúra
Shannara
