Októberi könyvmegjelenések

Megszokott havi könyves előrejelző posztunkban most minden szócséplés helyett nézzük meg, milyen címek várhatóak októberben. Mindenki meg fogja találni a számítását!

• Ian Watson - Harlekin [SZUKITS - 10.03]
• Robert Jordan & Brandon Sanderson - Az Éjfél Tornyai I-II. [DELTA VISION - 10.04]
• George R. R. Martin - Királyok csatája [ALEXANDRA - 10.05]
• George R. R. Martin - Varjak lakomája [ALEXANDRA - 10.05] 
• Ray Bradbury emlékére - Árnyak és rémek [METROPOLIS MEDIA - 10.10]
• J. Robert King - A végzet pereme [PLAYON! - 10.10.]
• Dean Koontz - A halott város [SZUKITS - 10.10]
• Pintér Bence & Pintér Máté - A szivarhajó utolsó útja - [AGAVE - 10.11]
• Itó Projekt - </Harmónia> [AD ASTRA - 10. 13]
• George R. R. Martin - Kardok vihara [ALEXANDRA - 10.12] 
• Orson Scott Card - A Hegemón árnyékában [ALEXANDRA - 10.17]
• R. A. Salvatore - Neverwinter [DELTA VISION - 10.17] 
• Ursula Poznanski - Erebos [PONGRÁC - 10.17] 
• Jack Whyte - Sasok vére [GOLD BOOK - 10.17] 
• Amy Kathleen Ryan - Ragyogás [MAXIM - 10.18]
• Richelle Mead - A szukkubusz éjszakája [AGAVE - 10.18] 
• J. R. R. Tolkien - A hobbit [EURÓPA - 10.20]
• Mats Strandberg & Sara Bergman Elfgren - A kör [GEOPEN - 10.25]
• J. R. R. Tolkien - J. R. R. Tolkien meséi [PARTVONAL - 10.25]
• Julie Kagawa - Vashercegnő [KÖNYVMOLYKÉPZŐ - 10.25] 
• Robert Charles Wilson - Kronolitok [METROPOLIS MEDIA - 10.30]
• John Flanagan - A lángoló híd [KÖNYVMOLYKÉPZŐ - 10.30.]
• Michael J. Sullivan - Trónbitorlók [FUMAX - 10.30]

Breaking News! - E-könyvek a Delta Vision-től!!!

Ennek a képnek semmi köze a cikkhez, de olyan jól néz ki! :D

Szépen csendben a napokban a Delta Vision oldalán elkezdődtek az e-könyvek árusítása. A könyvek ára igen jó - 999 forint! -, főleg, ha megnézzük a címeket, írókat, amiket máris kínálnak [MesterMűvek sorozat, Robert Jordan, Raoul Renier, Terry Pratchett, M.A.G.U.S. regények], és a kiadói tervek szerint a lista a jövőben még jelentősen bővülni fog - a még csak előrendelhető új Salvatore könyv, a Neverwinter mellett már ott van az elektronikus vásárlás szabályaira mutató link, szóval valószínű, hogy az újdonságok (már amelyiknél megvannak a jogok hozzá) azonnal jönnek elektronikus formátumban is. Aki megveszi a könyvet, az epub és prc formátumban IS letöltheti a műveket, amiket egyébként folyamatosan frissítenek is [javítják a helyesírási hibákat] majd az olvasói visszajelzések alapján. (Másolásvédelem nincs, a példányok viszont egyediek, visszakövethetőek.)

Vásárlás itt!

A jövőben előfordulhat olyan is, hogy aki megveszi az elektronikus változatot, az a "papíros" példányhoz olcsóbban juthat hozzá.

Ezzel a lépéssel végre - az Ad Astra a Galaktika és az Agave kiadók címei mellett - olyan elektronikus kiadványok is elérhetővé válnak (legálisan), amelyek a fantasztikumot kedvelő olvasók figyelmét is felkelthetik. Kíváncsian várom, mit hoz a jövő - és milyen hatással lesz ez a lépés a papíralapú kiadványaik fogyására -, és mikor mozdulnak a többi kiadók is.

Sok sikert mindenesetre! 

Vásárlási tudnivalók

Justified - Season I-III.

Justified - Season I-III.

(A törvény embere)

A múlt héten újabb FX-es (Sons Of Anarchy, Rescue Me, Wilfred, American Horror Story) sorozatot fejeztem be, méghozzá egy modern környezetben játszódó westernt - vagy ha jobban tetszik, akkor egy krimibe bújtatott akció-drámát. Ez már a sorozat harmadik évada volt és előre bocsátom, hogy messze nem volt annyira izgalmas, mint az első de egy kicsit a másodiktól is elmaradt, viszont ez betudható annak is, hogy az újdonság varázsa vált három év után már megszokottá, sőt elvárttá.

A történet azzal nyit, hogy egy régivágású rendőrbíró hosszú idő után visszatér szülővároskájába, Kelet-Kentucky - "Redneck Land" - egy kis bányászvárosába, ahol a régi ismerősei (akikkel sihederkorában ő is "csintalankodott") jórészt nem becsületes munkával tartják fenn magukat. Itt kellene rendet vágnia - törvényes eszközökkel. Ezek a régi ismerősök esélyt látnak abban, hogy a rendőrbíró gyermekkori barátjuk és megpróbálják kihasználni a helyzetet a legjobban. De főhősünk réges rég megcsömörlött ettől a fajta élettől, bűnöző apjától és a városkától - ahol sokszor úgy tűnik, mintha a rendőrökön kívül mindenki gyilkos, kábszeres, kurva, díler vagy strici lenne -, és szívének kedves fegyverével katonás rendbe fekteti a hullákat bárkivel is akad össze.

Elmore Leonard (1925 - )

Mit sem sejtve a sorozat hátteréről ültem le megnézni, és csak a készítők kiírásakor vettem észre, hogy bizony ennek a sorozatnak is egy könyv az alapja, méghozzá a legendás Elmore Leonard - a "krimikirály" - magyarul sajnos még nem olvasható [MIÉÉÉRT?????] Fire in the Hole című 2001-es könyve. Elmore Leonard neve talán kevésbé ismerős itthon, hiába írt kismillió könyvet (Glanc, Stick, Mint szamár a szürke ködben, Szóljatok a köpcösnek!, Simlis fiúk) és jópár filmforgatókönyvet (Get Shorty, Jackie Brown, 3:10 to Yuma, Out of Sight), de a címek magukért beszélnek. Életműve magyarul nemhogy nem teljes, jószerével alig van a fentieken kiadva még egy-kettő, pedig talán sokunknak öröme telhetne bennük.

Lehetséges, hogy kicsit túlságosan is értékelem, ha egy film olyan környezetben játszódik, ahol akcentussal beszélik az angolt (lehet az brit, ír, skót vagy mucsai déli), de tény, hogy ezt a Kentucky-i akcentust is nagyon bírtam. Annyira ízes, mézgás, hogy öröm hallgatni - bár megérteni már más kérdés persze. (Simán azt gondoltam egyébként, hogy déliek, de most ahogy nézem Kentucky az USA közepén van.)

A tökéletes alap tehát megvolt, hogy egy jó sorozatot kotyvasszanak össze az FX-nél, már csak a színészek a kérdésesek. A főhős Raylan Givens (Timothy Olyphant) rendőrbíró, aki mintha egyenesen csak a Deadwoodból sétált volna át. Arcizmait ez a szerep sem fárasztja el a kelleténél jobban. A fapofa mellett itt néha egy kicsit lenéző, sajnálkozó arcot is kell vágnia, ami megy neki. Én meg egyre jobban kedvelem őt. Olyan, mint Kevin Costner például, akinek a westerneken kívül normális szerepe nem nagyon volt, azokban viszont jól muzsikált.

"Outlaw life's hard, ain't it?"

Givens gyermekkori legjobb barátja - a most épp fasiszta gengszter - Boyd (Walton Goggins), aki a Shield hét évadán keresztül már bemutatta, hogy nagyszerű színész, itt is könnyedén hozza a tőle elvárt szintet. Bűnözőtársai megmosolyogtatóan klisés karakterek (Givens apja, Arlo a bűnözésben megőszült vén róka, a totál idióta épp a bűnözési rangsorba felkapaszkodni készülő redneck fiatalok (Dickie, Dewey, Devil)), akik arra jók, hogy segítségükkel könnyedén sikerül felvázolni azt a genetikai állóvizet, ami Harlan-ban várja az esetlegesen odalátogató turistát. A színészek zavaróan meggyőzőek szerepeikben. :)

Natalie Zea

A nagyobb gengszterek, például Wynn Duffy (Jere Burns) vagy Robert Quarles (Neal McDonough) szintén kimagasló karakterszínésznek bizonyultak. Minden jelenetükben uralják a vásznat. Két említésre méltó hölgyemény van a sorozatban (külsőleg), mégpedig Joelle Carter és Natalie Zea - igaz, őt az Arrested Development óta mindenben kedvelem -, akiknek vannak fontos pillanataik is, sőt néhány részben főszereplővé is vállnak, az esetek túlnyomó többségében inkább azért vannak, hogy a családi szál se hiányozzon a sorozatból / jól mutassanak a képernyőn.

A Justified, bár igaz ami igaz, évadról évadra egyre "gyengébb", mégis az egyik legtökösebb, kemény-fiús sorozat most is laza dumákkal, vérrel, lőporfüsttel és váratlan húzásokkal, meglepetésekkel és kisvárosi taplókkal tele. Nekem az opening zenéje is nagyon adja, de az Emmy-díjait (2011, 2012) és a további jelöléseket sem a zenéjéért kapta, hanem a színészek játéka miatt, ami ismételten garancia a jó szórakozáshoz. Én mindenesetre már elkezdtem felhajtani Elmore Leonard könyveit, pedig nem is vagyok az a kimondott krimirajongó.
Jön a negyedik évad! Várós!

Értékelés: 8/10

Linkek:

IMDB

Orson Scott Card - A kegyelem ára

Orson Scott Card - A kegyelem ára

Orson Scott Card - Hart's Hope

Eredeti megjelenés: 1983

Magyar kiadás: Delta Vision, 2012

Hossz: 368 oldal

Műfaj: fantasy, szépirodalom

Fordította: Farkas Veronika

Tartalom:

A mágia örök törvénye, hogy az árát vérben kell leróni: annál forróbban és drágábban, minél hatalmasabb. Még az istenek sem mentesek ez alól, hisz ők is így születtek, vérben és varázslatban. A mágia előtt nincs lehetetlen – amíg arányosan megfizetnek érte…

Mekkora áldozatot ér meg egy zsarnok bukása? Egy száműzött bosszúja? Egy ország megszabadítása? És mennyi vért kell kiontani hozzá, hogy valaki dacolni tudjon az istenekkel?

Ennek a történetnek három hőse van; felváltva törnek egymás romlására. Mindháromnak felelnie kell ezekre a kérdésekre; és mindhárman más választ adnak. Bölcsen teszik-e vagy sem, de nem mindenki hajlandó megfizetni közülük a kegyelem árát…

Orson Scott Card 1983-ban élénk felbolydulást keltett ezzel a regényével: ez volt az első kirándulása a fantasy területére, és rögtön halomra döntötte vele a hagyományokat.

Az igazság kegyetlen – de kegyelemmel enyhíteni még kegyetlenebb.

Mennyire lehetetlenül nehéz feladat olyan könyvről írni, amiről az ember egyik kedvenc magyar írója, Kornya Zsolt (a gyengébbek kedvéért Raoul Renier - mikor jön a Pokol folytatása már végre!!??!!) írt több oldalas kedvcsinálót a könyv elejére! :) Még nehezebb, ha ezzel az írással egyet is értek, de kimásolni azért nem szeretném (milyen egyszerű is volna az élet...). De még ennél is nehezebb a dolgom, ha - és ezt gyorsan szögezzük le -, az év (vagy az elmúlt évek?) egyik legjobb könyvéről kellene írnom pár sort!

Orson Scott Card (1951 - )

Kezdjük a borítóval. A Delta Vision-ös borítók nekem általában tetszenek, ez is tetszik, de a könyvben található tartalmakat nem képes visszaadni, a hangulatát meg pláne - (mint ahogy az eredeti vagy a többi külföldi sem). Mikor hazahoztam, az asszony meg is kérdezte, hogy vadász-történetek vannak-e benne. :) A címválasztásról anno a DV fórumán nagy "brainstorming" folyt, mert nem igazán lehetett jól fordítani az eredetit. A kegyelem árával, ami a végén A király története helyett lett, először nem igazán tudtam megbarátkozni, de most már értem, hogy miért is lett jó választás.

"...az igazságosság kegyetlenség is lehet, a szükség pedig még kegyetlenebb, de a legkegyetlenebb dolog a könyörület."

Hamar kiderült, hogy nem vadász-történetek vannak benne. (Az Előszó félsoros név-szörnyeitől se ijedjen meg senki!) Ellenben az írói fantázia magasan szárnyalása mindenképpen. A könyvben végig egy - a végéig névtelen - mesemondó elbeszélését hallhatjuk, ahogy már megtörtént eseményeket mesél, aminek kimenetelével már előre tisztában vagyunk - a ki-kiszólások miatt -, a történet pedig arról szól, hogyan jutottak el a szereplők és az események addig a pontig, míg megtörténtük - hiába a szabad akarat - elkerülhetetlenné nem vált.

"...Három dolog létezik a természetben, amely nem ismer határt jóságban vagy gonoszságban. Ha a jóság irányítja őket, akkor ezek a legnemesebbek. De ha romlottak, akkor megállíthatatlanul zuhannak alá a pokol felé vezető szakadékba. A nyelv. A papi emberek. És a nők."

A regényben annyi kisebb és nagyobb dolog teszi teljesen egyedivé Szarvasbika Reménysége városát és a király birodalmát, ami más íróknál több kötet alatt - se - kerülne csak bele könyveikbe. A legjellemzőbb példa a vérmágia működése és használatának formái vagy a három, fizikai valóságukban is létező istenek (Szarvasbika, Drága Nővérek, Isten) történetei. Kiemelni egyéb példákat a számtalan lehetséges jelölt közül mégis botorság volna, mert csak a könyv élvezeti értékét rontanánk vele, pedig itt oldalanként több látnivaló és még több, további gondolkodást igénylő mondanivaló van, amikre megéri az olvasási időn kívül is még plusz energiákat fordítani.

Palicrovol

A könyv tartalma teljesen lecsupaszítva egy három generáción átívelő diszfunkciós család- és bosszúregény. Ennél azonban természetesen sokkal mélyebb dolgokról szól. OSC nem tagadta meg hithű vallásosságát (mormon), ezért a történet - nem bibliai! - példabeszédek egész sorát tartalmazza (ettől nem kell megijedni, nem akar megtéríteni a könyvben, inkább az emberi természetről vagy a választás csak látszólagos szabadságáról regél), amiknek olvasása közben szó szerint borzongtam. Annyira szépen fogalmaz, olyan szép a nyelvezete, kiforrt a stílusa (pedig ez az első fantasy könyve!), hogy nem kell a fantasztikus irodalmat szeretni ahhoz, hogy ezt a könyvet értékelni tudja bárki, aki az irodalmat (vagy legalább a meséket, mondákat) valamennyire is kedveli.

A szereplők mindegyikéért a szívem vérzett, még a gonoszért is, hiszen láthattuk, mi miatt lett olyan, amilyen. A kedvencem persze a mindvégig megingathatatlan Palicrovol volt, de nehezen lehetne igazságot tenni, hogy vajon ki szívott a legnagyobbat, ő, Orem, a körülöttük állók vagy esetleg a birodalom vétlen polgárai.

Itt megjegyezném, hogy a fordítás is remek lett, valamint hogy a könyvben végre rettentő kevés a helyesírási hiba. [Üröm az örömben, hogy kettő alaposan kiugró betűhiba pont az elején, az egysoros köszönetnyilvánításban és az első fejezet szintén egymondatos leírásában maradt benne.] :(

"A nők olyan bosszúra képesek, amelyet a férfiak meg sem értenek."

Ez a csúnya jár a legközelebb a könyv hangulatához!

Azt is megemlíteném még, hogy a "dark" jelző a címkékhez nem véletlenül került ám oda! A könyvben minden megtalálható, aminek a fele is elég lett volna, hogy a jelző odakerüljön a végére. Vérfertőzés, erőszak, szex, bosszú, "pszichikai hadviselés", kínzások, nagyon lehúzós, kegyetlen, pesszimista történet a feloldozás lehetősége nélkül. Komolyan, szinte meglepő volt, mennyire hatásos a könyv, mennyire be tudott húzni és mennyire bíztam abban, hogy végre valami történik és pozitív irányba megy el a történet a végére, de én a lezárásként kapott erkölcsi dilemma megoldását is - a könyv egészének hangulatát figyelembe véve - pesszimista szemüvegen keresztül láttam. Nem csoda, hogy külföldön ez sok olvasónak megfeküdte a gyomrát, szerintem egyszerűen gyönyörű volt, méltó az egész könyvhöz. Műremek!

Nem tudom, hogy a lehető legjobb választás volt-e a MesterMűvek fantasy alsorozatát pont ezzel a tömegeket igencsak megosztó művel kezdeni, de remélem, hogy igen és másoknak is annyira tetszik majd OSC-nak ez az újdonság erejével bíró hangneme, hogy hasonlóan stílusos könyvek árasztanak el majd bennünket a DV boszorkánykonyhájából.

Orson Scott Card az egyik legnagyobb író és új kedvenc könyvem van!

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Értékelés: 10/10

Falling Skies - Season I-II.

Falling Skies - Season I-II.

(Falling Skies)

Poszt apokaliptikus idegen inváziós sci-fi sorozat Steven Spielberggel a produceri székben, ami azzal kezdődik, hogy a Földön majdnem mindenkit kiirtottak!! 

Anno nem kezdtem el nézni, mert hittem a negatív kritikák sorának - pozitív is volt mutatóban egy pár -, olyan sorozatokat meg nem szeretek elkezdeni, amiről előre látszik, hogy elkaszálják. Nos a Falling Skies nem kapott kaszát, ellenkezőleg. Most indul a harmadik évadja. Annyira imádom a hasonló témájú dolgokat, hogy végül a hétvégén mégis adtam egy esélyt neki.

Elárulom, hogy a blogra szépen komótosan készül egy összesítő poszt (mint a "havi" filmes összesítő) azokról a sorozatokról, amikről nem akarok írni hosszabban, mert ÉN elkaszáltam őket valamiért. Nos előjáróban annyit, hogy ott ennél a f.snál sokkal! jobbak vannak!

Először is a tíz részes első évadban a nyolcadik részig kellett várni az első valamennyire szót érdemlő csavarig, addig, az első hét rész botrányosan unalmas volt. A nyolcadiktól sem ugrott az egekbe a sorozat minősége, de legalább egy kis érdekesség került bele. Spielberg neve szerintem csak a reklámértéke miatt került a stáblistára, esetleg hozott magával pár CGI technikust, mert azt meg kell hagyni, hogy ahol az idegenek megjelennek, ott a látvánnyal nem volt komoly problémám. Amúgy is pókfóbiám van, szóval bármikor amikor megláttam a "tetveket/pókokat", hányhatnékom volt, szóval működött a dolog. Aztán elfogyott a pénz és az emberi kapcsolatok kerültek még jobban az előtérbe - pedig addig is markánsan jelen voltak sajnos. 

Moon Bloodgood

Miért sajnos? Carter doktor Noah Wyle a Vészhelyzetben úgy emlékszem elfogadható volt a szerepében, de itt, mint szabadságharcos alvezér, aki a történelmi katedrát cserélte fel a sörétes puskára... enyhén szólva is kilógott a lóláb. Színészi játéka - főleg a mimikája - a hiteltelentől a nevetségesig terjedő skálán mozgott. Nem szívesen követtem volna őt csatába az biztos. Főnöke, Weaver százados (Will Patton) sajnos hasonló színvonalon teljesített. Nála mondjuk még a forgatókönyvírók is rontottak a megkedvelésének esélyén, mert az egyik részben igazi bunkó katona volt, a másikban gyógyszerfüggő paranoiás, a következőben érzékeny gyermekbarát. És ők még a jobbak közt voltak. Két hihető szereplő volt az egész sorozatban, méghozzá dr. Glass (Moon Bloodgood), aki tényleg olyan volt, mint egy gyermekorvos, se több, se kevesebb, valamint Pope (Colin Cunningham), a vagány törvényenkívüli, aki csak saját magával törődik, egyébként mindenkire magasról tesz. (Ő elég kedvelhető figura volt a maga kőkori bunkóságával együtt, adok is miatta a végén majd +1 pontot.)

Colin Cunningham

A szereplők legaljának díját pedig felajánlom az összes gyerekszínésznek, akiket sikerült kiválogatni a casting során. Már az is túl sok, hogy állandóan a főszereplők közt mozogtak, de sokszor kifejezetten főszereplővé léptek elő, de miért? "Nagyon hiteles" volt a 10 éves Jimmy például az állandóan rajta lévő pókvadász felszerelésével vagy Rick, akinek a szemében annyi értelem sem világított, mint egy igazán buta lajháréban. A többiek sem voltak jobbak. Mason doktor három gyereke közül is nehezen választanám ki, melyik volt az elviselhetetlenebb, de talán a legidősebbre tenném a voksomat, akinek túl sokszor sikerült úgy néznie a kamerában, hogy látszott rajta, hogy azt sem érti, hol van éppen. Tényleg össznépien voltak borzasztóak. Micsoda meglepetés, most látom, hogy a legkisebb Emmy-t nyert idén, mint a legjobb gyerekszereplő. Nem tudom, a zsűri mit látott benne...

A történet olyan jól indul, ahogy egy poszt-apok. történetnek indulnia kell. Majdnem kihaltunk, a megmaradtak viszont ellenállássá szerveződtek és vissza akarnak vágni. Kell ennél több egy jó sci-fi akcióhoz? Nem. Maximum akció... kellene.

Már mondtam, hogy a pók-idegenek tetszettek, rossz volt rájuk nézni (mondjuk a mechák meg pont nem tetszettek egyáltalán, azokra is rossz volt rájuk nézni, csak más miatt). Az időhúzó emócionális részek nem takarták el a tényt, hogy az ígértekkel ellentétben alig van akció a sorozatban - és az is nevetséges, például a géppuska az idegen hódítók legfejlettebb pusztító egységein a mechákon, aminek fel kell pörögnie, mielőtt pontosan tudna lőni - ami hallható és látható is -, hogy biztosan legyen idő előle elugrani, vagy hogy a teljesen leigázott Földön az ellenálló csapatok gyakorlatilag oda mennek, ahová nem szégyelnek, mert az idegenek egy helyben ücsörögnek mindenfajta taktika nélkül. Persze elég nagy dráma, hogy az embereket mondjuk úgy, kiirtották, mégse látszik ebből az elkeseredésből szinte semmi a túlélőkön az egész évad során, csak a minimum, amit egyszerűen nem lehet kihagyni (keressünk kaját a szupermarketekben, mert nincs hami; jaj, a gyerekemnek elvették a gyermekkorát, most 6 évesen tárazhat lőszert matchboxozás helyett; jaj, nem látta a gyerekemet, míg oda volt Bostonban? [Hogy látta volna? Csak visszamentek abba a "csöpp" városba PÁR HÓNAPPAL az emberiség kiirtása után! - És mégis... nicsak... ki jön ott ki az ajtón! Hát pont a TE gyereked, Mike!] - BORZASZTÓAN iszonyúan gyenge trehány forgatókönyv.

Az első évad végén a kötelező cliffhanger sem szólt akkorát a TNT sikersorozatánál, mint amire igazából számítottam, hogy ott aztán tutira villantanak valamit, mert ez így harmatgyenge. Mindenesetre azért folytattam azonnal a második évaddal, hiszen poszt-apokalipszis, szóval néznem kell. Muszáj megtudnom, mit csináljak majd, ha eljönnek az idegenek, ugye?

A második évadban szinészi fronton sajnos semmi változást nem várhattunk és nem is kaptunk - pár feltűnően gyenge színészt azért csendben kiírtak -, de a sztori kicsit jobb lett. (A szemes rész az végre durván jó ötlet volt, és jól is lett megcsinálva.) Az évad  végére érve kiderült, hogy cirka 10%-al lett jobb a sorozat, hiszen itt már a 7. részben is volt valami értékelhető ötlet, sőt a 9-10. rész (de főleg a vége) az eddig látottakhoz képest meglepő magasságokba emelkedett (mondjuk 6-7 pont). 

Poszt-apokalipszises téma, Pope, idegenek. Ezek értek valamit ebben a silányul eltöltött 20 órában. A harmadik évadra is maradok, amitől előre kaparom a falat, hogy mi a frásznak, de látni akarom, ahogy az idegenek elkotródnak. Ez nem "guilty pleasure" sorozat, ez csak simán a junkie-faktor. Az én áldozatom a témának.

Értékelés: 3/10

Linkek:
IMDB

Jon Sprunk - Az árny fia

Jon Sprunk - Az árny fia

(Árnyorgyilkos 01.)

Jon Sprunk - Shadow's Son

(Shadow's Saga 01.)

Eredeti megjelenés: 2010

Magyar kiadás: FuMax, 2012

Hossz: 302 oldal

Műfaj: fantasy

Fordította: Galamb Zoltán

Tartalom:

Othir szent városában ármány és korrupció uralkodik, így eszményi hely a független és gátlástalan bérgyilkosok számára. Caim az egyik legjobb közülük, ám egy félresikerült megbízást követően rá kell döbbennie, hogy fondorlatos összeesküvésbe keveredett. A törvény tisztességtelen őrei, a rivális orgyilkosok és az Odaátról származó mágia ellenében csupán utolsó célpontjának előkelő leányára számíthat, és Kitre, az oltalmazó szellemre, aki mások számára láthatatlan. Amikor az életéért és az igazságért folytatott küzdelem Othir veszélyes sikátoraiból a hatalom fényűző folyosóira vezeti, Caim pengéi és ösztönei már kevésnek bizonyulnak. Ahhoz, hogy a birodalom központjából szőtt összeesküvést leleplezhesse, az Árny elsőszülött fiának fel kell vállalnia súlyos örökségét …

Az Árny fia igazi dark fantasy: politikai cselszövés, sodró cselekmény, sötét és metsző él, biztos kézzel megírt részletgazdag, letehetetlen bemutatkozó regény.

A FuMax a Tövisek hercege után újra egy hagyományos fantasy kötettel jelentkezik, méghozzá az amerikai Jon Sprunk, nálunk még teljesen ismeretlen - és külföldön se túl régóta ismert - író könyvével, ami véleményem szerint nagy bátorságra vall. (Bár a szerző 2010-ben debütált kötete villámgyorsan tett szert nemzetközi ismertségre, köszönhetően az elismerő kritikáknak és a Compton Crook-díj jelölésnek. (A felhúzhatós lány legyőzése azért már túl nagy falatnak bizonyult.)) Lássuk mire fel ez az össznépi lelkendezés.

Jon Sprunk (1950 - )

Bár valószínűleg sosem lesznek annyian, mint az angyalok vagy a vérfarkasok, annyian, mint a vérszopók pedig biztosan nem, lassan az orgyilkosokkal is folyót lehetne rekeszteni. A tinilány-kedvenc, fantasynak kikiáltott, de valójában romantikus vámpírkönyvektől eltérően azonban az orgyilkosos történetek közül elég sok szokott jól sikerülni. A FuMax egyik zászlóshajóját, az Assassin's Creed történeteket mondjuk pont nem sikerült még elolvasni - a Tövisek hercege pedig NEM orgyilkos-regény -, de elég, ha csak a közelmúltban befejezett Éjangyal-trilógiára gondolunk.

Az árny fia szerencsére nem lóg ki ebből a sorból. Sprunk mester könyve persze messze nem hibátlan. Az elején Caim karaktere nekem cseppet sem volt szimpatikus - egyébként kinek szimpatikus egy rohadék orgyilkos, akiről épp csak akkor kezdett el olvasni? -, állandó "wing-girlje", Kit sem tetszett különösebben, sőt kicsit azt is zavarónak éreztem, hogy amikor új fejezet kezdődik és más szereplő nézőpontjára váltunk, visszaugrunk az időben is pár órát, és újra elolvashatjuk, hogy EZ a szereplő hogy került oda, ahol az előző fejezet végén a MÁSIK szereplő rátalált. Kukacoskodás? Persze. Engem kicsit idegesített.

Azt már komolyabb problémának gondoltam, hogy a világról nem tudunk meg semmit, csak neveket vesz elő a szerző a semmiből (papi rendekre, birodalmakra, szervezetekre gondolok itt), az arcunkba vágja - mintha tudnánk hová tenni -, aztán nem is esik róluk szó sehol a későbbiekben. Akkor minek? Ha meg később fontos lesz - amire jó esély van, hiszen trilógiáról van szó (2013. tavaszán jön magyarul a második rész), akkor meg egy kis háttérinfó elfért volna még oda. A nemeai birodalomról, Othir városáról, ne adj isten a környező birodalmak történelméről megszerzett tudásunk a könyv végére jó ha két oldalt kitesz. Persze e nélkül is működik a könyv, de ezekkel lehetett volna az eseményeknek egy kis mélységet adni, még szerethetőbbé téve a könyvet.

Ezen kívül még egy dolog nem tetszett - aztán rátérek a jó dolgokra is ígérem -, nevezetesen az, hogy Caim annyira de annyira sokkal jobb orgyilkos a többieknél, hogy a nyomába sem ér senki. Mikor életveszélyben van, még akkor sem érezni, hogy "na, most lehet mégis kicsinálják". (Az új Orson Scott Card könyv az Ender árnyékáról írta azt egy kommentelő, hogy a főszereplő GOD módban nyomja végig az egész könyvet. Sajnos ez itt is áll - dacára a sebesüléseknek, amik azért be-becsúsznak.)

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy Sprunknak ez a könyv a debütáló műve. Komolyan mondom, hogy - mondjuk - száz oldalanként szinte érezni, ahogy jobb és jobb lesz a könyv. Az elején zavaró gyermekbetegségek folyamatosan és látványosan kopnak ki a szövegből, Caim karaktere egyre szimpatikusabb lesz - főleg a sutasága és ál-keménysége miatt a nőkkel szemben. Kit is kap pár olyan szerethetővé tevő negatív tulajdonságot (makacsság, önefjűség, sértődékenység), ami miatt el lehet nézni neki hogy igazából csak egy kis látványeleme a könyvnek, de komoly szerepe nem nagyon van sokáig. Jezi, a bajba jutott hölgyemény is csak addig idegesítő, amig az elején a csitrit játssza az író tollhegyén, miután villámgyorsan felnőtté kell válnia, teljesen emésztehető női szereplővé válik (végre nem idegesített halálra).

Othir városa - és a birodalom - egyre kevésbé hasonlít egy random kölcsönvett TSR-univerzumhoz, egyre több olyan dolog bukkan fel, amik egyedivé teszik Caim világát. (Nem azért, mert például az Odaáthoz hasonlót nem talált még ki senki, hanem mert sikeresen csavar rajta annyit, hogy már ne legyen az a kellemetlen érzésünk, hogy ugyanazt olvassuk, mint már több száz fantasyban előtte.) A különleges képessége - bár szerintem túl durva - is morális korlátok közé lett szorítva, a tutifix-elmaradhatatlan szerelmi szál sem olyan lett, mint amire rögtön gondoltam, a (fél)morzsánként adagolt karakterhátterek is jó irányba vitték el a könyvet - igen, a bosszú, bár eléggé sablonos megoldás, de legalább (nálam) mindig tökéletesen működik -, és a legjobb... a könyv vége. Nem az, hogy VÉGE lett, hanem AHOGY. Innen még bármerre - rossz ("Salvatore-s") irányba is sajnos - folytatódhat a történet, és mivel szeretnék optimista maradni, szerintem a gyermekbetegségeket már kinőve, a birodalom és a birodalmon kívüli területek működésébe sokkal mélyebb bepillantást engedve folynak majd tovább hőseink kalandjai. Én biztosan maradok a folytatásokra is.

A történet és a helyszín elég sötét tónusú, hogy bátran ráakaszthassuk a fantasy elé a dark jelzőt. Meglepően (?) sokan halnak véres halált benne, és a szerző nem riadt vissza a (meg)erőszakolás nem épp ifjúsági könyvbe való szerepeltetésétől sem, amihez valljuk be, kell valamicske "tökösség" ebben a műfajban. (Általában a főhős odaér és "rendet tesz" még pont az aktus előtti másodpercekben.)

"Megszületünk és meghalunk. Amit időközben teszünk, az senki másra nem tartozik."

A könyv nyelvezete bár nem annyira ízes, élvezetes, mint Lawrence, Rothfuss vagy Card írásai, de semmi szégyelni való sincs benne. A regény nagy erőssége, hogy annyi történéssel, annyi akcióval van telitűzdelve, hogy igazából az általam kiemelt "hibák" csak azoknak fognak szemet szúrni, akik direkt keresik azokat (mondjuk nekem sem ez volt a célom, egyszerűen csak jobban szeretem az akciós vonulatnál a történet orientáltabb mesélési formát. - [Salvatore például ezért van leszedve évek óta az olvasási listámról. Olvashatatlan. 400 oldalból 395-ön csak kardoznak benne rendületlenül!]) Egy normális, háromszáz oldalas könyvhöz bizony én már általában egy kis negatív diszkriminációval ülök neki. Ez van. Sokkal jobban kedvelem a féltéglákat - tudom, hogy oda-vissza lenne sok-sok ellenpélda.

A recenziós példányért köszönet a FuMaxnak!

Értékelés: 7/10

Kedves Olvasók!

Megnyerhetitek David Herbert Lawrence: Tövis a testben című könyvét, ha az alábbi kérdésekre helyesen válaszoltok:

1. Mikor jelent meg a Tövis a testben című könyv?

2. Ki volt az a két neves író, akik tisztelték, és kiálltak D.H. Lawrence mellett?

3. Mi volt a foglalkozása D.H. Lawrence édesapjának?

4. Hány éves korában hunyt el a szerző?

5. Kik fordították a köteten szereplő novellákat?

A válaszokat az alábbi blogbejegyzésben olvashatjátok ITT.

A játék szeptember 27-ig tart. A válaszokat a facebook oldalunkon várjuk: (kattints a linkre)

GEOPEN - PROFUNDUS LIBRUM II. NYEREMÉNYJÁTÉK

De elfogadjuk a Profundus bármelyik blogoldalán, a nyereményfelhívás alatt ill. a MOLY eseményekben, valamint a profunduslibrum@gmail.com emailcímen.

A helyesen válaszolók közt a GEOPEN Könyvkiadó felajánlásában 3 példányt sorsolunk ki  David Herbert Lawrence: Tövis a testben című  könyvéből.

Neil Gaiman - Amerikai istenek

Újraolvasó

Neil Gaiman - Amerikai istenek

(10. évfordulós bővített kiadás) 

Neil Gaiman - American Gods
Eredeti megjelenés: 2001
Magyar kiadás: Szukits, 2003; Agave, 2012
Hossz: 656 oldal
Műfaj: misztikus, fantasy, sci-fi, horror
Fordította: Juhász Viktor
Díjak:
HUGO-díj (2002)
Nebula-díj (2002)
Locus-díj (2002)
Bram Stoker-díj (2001) 
World Fantasy-díj jelölt (2002)
Mythopoetic-díj jelölt (2002)

Tartalom:

Szörnyű vihar közeledik…

Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.

Egyszerűen nem tudom kiválasztani a kedvenc írómat. Nem is nagyon akarom, és szerencsére nem is muszáj. Tíz alá sem tudok nagyon menni, mikor gondolatban számba veszem a lehetséges jelölteket. Legalább kettőnél közülük viszont nem számít semennyire még a téma sem amiről írni akarnak. Gondolkodás nélkül, egy szempillantás alatt ülök neki akár újra és újra bármelyik könyvüknek annyira bízom bennük, annyira tudom, hogy azt kapom, amire vágyok. Ők Stephen King és Neil Gaiman. Kettejük közül King-nél könnyebb érzékeltetni, hogy miről van szó, hiszen mikor kijön egy új horror-könyve, rohanok a boltba, de mikor kijön egy - mondjuk úgy - életrajzi-dokumentum-regénye, amiben "csak" az írói hivatásról, az írásról beszél, akkor... rohanok a boltba. 

Gaiman egyszerűbb eset kicsit, hiszen ő azért általában fantasyt ír, még ha fantáziája annyira gazdag, kifacsart, megdöbbentő és újszerű is (mostanában azért sokszor és egyre több helyről hallom, hogy egy történetet ír meg újra és újra, valamint, hogy a Sosehol óta (1996) nem írt igazán jó, egyedi könyvet - így az Amerikai istenek (2001) is csak egy másolat), hogy a fantasy-irodalom megújítójának is nevezték. 

"Minden óra sebet ejt rajtad. Az utolsó végez veled."

Neil Gaiman (1960 - )

Nem olvastam még az összes Gaiman könyvet sajnos (az Anansi fiúk például jelenleg nagyjából beszerezhetetlen, pedig ugye kvázi előzmény-regényről lenne szó), ezért nem tudom, melyik tábornak van igaza. De az Amerikai isteneket most olvastam másodszor - persze először ebben a formában, mint a 12.000 szóval kibővített jubileumi változat - és ugyanakkora élmény volt, mint először kézbe venni anno 2003-ban. Egyébként itt meg is jegyezném, hogy biztosan igaz a regény kibővítése - hisz az előszóban maga Gaiman mondja el az okokat, miért volt rá szükség -, de a szöveg annyira egynemű, hogy meg nem tudnám mondani, melyek voltak a bővített részek. Gondolom kis Google-kutatással hamar rá lehetne jönni, de igazából mindegy, hisz így kerek egész a mű. Kicsit én is féltem a kibővített változattól, hogy nem adja majd azt az élményt, mint régen, de megnyugtatásul közlöm a többi még tartózkodó olvasóval, hogy nyugodtan elolvashatják, a mű szenzációs maradt még mindig!

Az író szerint a könyv műfaja behatározhatatlan, erre utal az is, hogy azok a kritikusok, akik hivatásszerűen foglalkoznak az irodalommal, a legnevesebb fantasy, sci-fi és horror díjakat is ennek a regénynek adták. Bár nem sajnálom Gaimantől egyik díjat sem, de klasszikus sci-fi elemeket nem igazán fedeztem fel a könyvben és a horror-regények eszköztárai is csak nyomokban találhatóak meg benne. 

"...Nekem van egy testvérem. Azt mondják, ha összeraksz minket, egy személyt kapsz, érted? Fiatalkorunkban nagyon szőke volt a haja, nagyon fényes, és az emberek azt mondták, ő a jó. És az én hajam nagyon sötét, sötét volt, mint a tiéd, és az emberek azt mondták, én voltam a gazember, érted? És most eltelt sok idő, és a hajam szürke lett. Az ő haja is, gondolom, ősz. És megnézel minket, és nem tudnád megmondani,  ki a fény, és ki a sötétség."

Most nézem, hogy lassan már ott tartok, hogy "egyszerű" fantasyként nézek a regényre, ami bár messze nem negatívum nálam, de itt mégis jóval többről van szó. Az Amerikai istenek folklorista elemekkel gazdagon átszőtt road-regény, egy hihetetlen utazás története, amiben Árnyék bejárja Amerika nagy részét, az "ismert földek"-től kezdve a "kárpit mögötti" helyeken és az álmain át lelke legmélyebb zugaiba. Utazása minden, csak nem önkéntes, a körülötte folyó eseményekből eleinte semmit nem ért, amit igen, azt is csak felszínesen vagy egyenesen rosszul. Ehhez az utazáshoz adja a hátteret az ősi és a modern istenek közt kitörni készülő csatározás, aminek Árnyék hirtelen a középpontjában találja magát.  

Megfelelően grandiózus a sztori Gaiman ezidáig leghosszabb terjedelmű és talán legfontosabb írása számára, de egy jó ötlet még nem emel kultikus magasságokba egy művet, azt jól is kell megírni. Szerencsére pont ez Gaiman [és King] egyik legnagyobb erőssége (amit a poszt elején akartam kihangsúlyozni, aztán ide került végül), nevezetesen, hogy erőlködés nélkül elvarázsolja az olvasóját. A prózája olyan könnyed, mondanivalója olyan világos, a fantáziája annyira bámulatos, a gondolatai mély értelműek, elgondolkodtatóak, karakterei ÉLŐK, párbeszédei sziporkázóak, leírásai meghökkentőek és gazdagon illusztráltak, történetvezetése csavaros, csapongó és jórészt kiszámíthatatlan. Gaiman valóban választott foglalkozásának egyik legnagyobb mestere.
Elkezdtem olvasni a könyvet, és amikor először felnéztem, jóval túl voltam a felén! (Pedig mostanában ez nem igazán szokott összejönni nálam.) Tiszta élvezet volt olvasni a könyv minden sorát.

"...Árnyék az őzgida tetemére pillantott. Ha igazi erdőjáró lenne, most hasítana magának egy szelet húst, és megsütné a gallyakból rakott tűzön. Ehelyett leült egy kidőlt fatörzsre, megevett egy Snickerst, és tudta, hogy nem igazi erdőjáró."

Bár a fentebb leírtak mind igazak, és szerettem Árnyék és Szerda karakterét, közös központi történetüket, de még ennél is jobban azokat a részeket, amik konkrétan a világ különböző népeinek isteneiről, mitológiai alakjairól, héroszairól szóltak - és evolúciójukról. Hogyan születtek meg, hogyan kerültek át az Újvilágra és miután - csaknem - elfeledték őket, hogyan maradtak fenn, hogyan "hódoltattak maguknak" és mégis, mi a fenét csináltak valójában ebben a számukra olyan ellenséges helyszínen és korban. Ugyan csak a könyv hátterét adják, színesítik a könyv mitológiáját, de például az első viking telepesek, a kikapós cornwalli lány vagy a dzsinn története - beágyazott mini-novellák képében - nagyszerűen vezetik fel a későbbi Lakeview környéki események mozgatórugóit.

"...majd hadonászva megpróbálta elmagyarázni az ír istenek történetét, akik egymást követő hullámokban érkeztek Galliából és Spanyolországból és minden átkozott helyről a világon, és minden egyes hullám átalakította az előző isteneket trollokká meg tündérekké meg mindenféle átkozott teremtménnyé, amíg meg nem érkezett maga az Anyaszentegyház, és Írország összes istenéből ukmukkfukk tündér lett vagy szent vagy halott király..."

Igazi road-regényhez méltóan a szereplők rengeteg helyszínre ellátogatnak, köztük olyan "kultikus" helyekre, amelyek létezéséről sem igen hallott az átlag magyar olvasó (Ház a sziklán, Sziklaváros), ám a jubileumi kiadás előszavában a szerző maga biztosítja az olvasót, hogy a regényben szereplő helyek között alig találni kitaláltat (a cselekményre ez valószínűleg - és remélehetőleg - már nem áll).

A könyv fordítója ugyanaz a Juhász Viktor, akinek a 2003-as változatot is köszönhetjük, ami igencsak szerencsés. A fordítóval egyébként a Könyvesblog készített egy interjút pont a regény kapcsán. A könyv borítója szerintem jól sikerült - messze jobban, mint pár külföldi próbálkozás -, bár azt nem tudom, hogy Gaiman könyvei miért nem értek meg egy egységes, keményfedelű "életmű-kiadást", de ezt az Agavénál valószínűleg jobban tudják.

A könyvből Amerikában létezik egy erősen korlátozott, 750 példányszámú limitált kiadás, amiről szó esik az előszóban is. Nos a cirka potom 200.000 forintért árult könyvcsodáról itt látható pár jó kép. Magyarországon vajon van belőle valakinek? Elfogadnám! :)

Az Amerikai istenek szerintem tipikusan olyan könyv, amit nem lenne túlságosan nehéz - jól! - vászonra vinni. Az író is szeretné filmen látni a művét és évek óta tartja magát a pletyka, hogy lesz is belőle valami. Ha minden igaz, 2013-ban el is kezdődik a forgatás. Az HBO sorozatban gondolkodna, de nincs még a gyártó sem lefixálva. Azért már előre: ujjak keresztben! A könyv folytatása is be lett ígérve, azt is több mint tíz éve várjuk, lassan lehet, hogy lesz is belőle valami (talán pont az utószóban megemlített kínai élményeiről (kínai istenekről?) szóló könyve lesz az?

Könnyű dolog megmondani, kinek ajánlanám a könyvet. Mindenkinek, aki nem fél használni a fantáziáját és készen áll arra, hogy egy könyv felforgassa a világát.

A recenziós példányért nagy köszönet az Agave Könyveknek!

Értékelés: 10/10

Mint ahogy elképzelted... (2007)

Véletlenül találtam rá újra - B. segítségével - erre a régi "munkánkra", és ennek örömére gondoltam megosztom veletek! Mivel a blogolásból természetesen nem lehet megélni, és - szerencsére - van állásom, ezért most azt szeretném bemutatni, hogy mivel foglalkozom nap mint nap - immár 12 éve.

A film a munkahelyem szakmai napjára készült még 2007-ben. Teljesen amatőr (de lelkes) munkával készítettük el B-vel. Bocsi a minőségért, de akkoriban még ez volt a csúcstechnika - ingyen. Bár direkt tartalmaznak "sokkolóbb" jeleneteket is, de az igazán keményeket meg sem próbáltuk belerakni. A film célja nem az elborzasztás lenne ugyanis, hanem a figyelemfelkeltés egy olyan probléma iránt, amivel mindenki (minden pesti) rutinszerűen találkozik naponta, de legtöbbjüket már nem is érdekli, sőt inkább idegesíti is a dolog - amit azért valahol meg is lehet érteni.

Készítettünk egyébként még két-három filmet azóta. Ha van rá "igény", megkeresem azokat is majd és felrakom. 

Melyik könyvhöz lenne ez vajon jó könyvtrailer?

Mint ahogy elképzelted... (2007)

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar - Utazásaim az Al-Kaidával

Lavie Tidhar:
My Travels with Al-Qaeda
The Last Osama
Wrong Number

Magyar kiadás: Ad Astra Kiadó, 2012

Hossz: -

Műfaj: alternatív történelem, groteszk, dráma, novellás

Fordította: Körmendi Ágnes, Horváth Norbert, Juhász Viktor

Letöltés: Ad Astra Kiadó

Tartalom:

Oszama bin-Láden és az Al-Kaida mintha követné Lavie Tidhart, aki 1998-ban Dar es-Salaamban tartózkodott az amerikai nagykövetség elleni merénylet idején, és kicsin múlott, hogy feleségével elkerülték a 2004-es Sínai-félszigeten történt és a 2005-ös londoni bombatámadásokat. Az események végül a több díjra jelölt Oszama című regény megírására ösztönözték, ám emellett három novella is elkészült, melyek mindegyike Oszama bin-Ládennel foglalkozik, igaz, más és más formában. Ezt a három novellát gyűjtöttük össze ingyenes e-könyvünkben.

Fél évvel az Ad Astra Kiadó elindulása után, precízen bekalibrálva a hatásos időpontot, ma, 2012.09.11-én (pontosan az emlékezetes terrortámadások tizenegyedik évfordulóján ) jönnek ki hatodik könyvükkel, ami a keresztségben az Oszama címet viseli, és az Al-Kaidáról és vezetőjéről, Oszama bin Ladenről fog szólni (gondolom) a fikció eszköztárát is masszívan bevetve.

Lavie Tidhar (1976 - )

A több díjra is jelölt regény megjelenésének alkalmából a kiadó számomra rendkívül szimpatikusan (és váratlanul) magyarul - és ingyen - elérhetőve tette az izraeli szerző három novelláját is. A művek kizárólag elektronikus formátumban jelennek meg (úgy tűnik.)

Ennyi tehát, amit eddig is tudható volt, lássuk a három novellát.

Az első novella rögtön a címadó mű, az Utazásaim az Al-Kaidával című. Rövid, a teljes ebook 18%-a kb. Sajnos minden ismérvét tartalmazza egy olyan könyvnek/novellának, amit nem szeretek. [:)] Se füle se farka, a két főszereplő egyszerre három helyen és idősíkban is jelen van - egy mondaton belül. Rímtelen versek. A történetben nincs is igazi történés, a szereplőktől függetlenül - bármerre mennek épp a világban - valamit felrobbantanak, valami kigyullad. Fél mondatot ha pazarol ezekre az eseményekre a szerző, gondolom azért, mert a karaktereinek (saját magának és a feleségének) is kb. ennyi beleszólásuk volt a körülöttük történő terrortámadásokba. Annit még megtudhatunk, hogy az al kaida annyit jelent, kiindulási pont, bázis.

Egy szó mint száz, ha hasonló stílusú lesz a könyv is, bajban leszek! Műfaj? Nem tudom, de nem tetszik. Inkább csak érzések, szagok és színek. [4/10]

A második novella, Az utolsó oszama már egy hosszabb lélegzetű mű (37%-a az ebooknak). Bár néhol használ még szürrealista - vagy legalábbis az Oszama című könyv olvasása nélkül szürrealistának tűnő - képeket, mégis sokkal jobban tetszett, mint az első mű. Itt is van két "idősík". Az egyikben az oszama-vadász Mike Longshott western-ízű kalandjaiból kapunk egy kis ízelítőt, és választ arra, miért nem elég a terrorista-fenyegetés megfékezéséhez az, ha a mozgalom vezéréből - egy nemzeti hősből - mártírt csinálunk, amivel csak az ellenállás csíráit terjesztjük el még jobban. A közbevetett részekben - a courier betűtípussal szedettekben - pedig maga az író magyarázza el, miért kellett megírnia az Oszamá-t. Ha a második és a harmadik novella közt is lesz egy akkora ugrás, mint az első és a második közt - és ez a minőség megmarad a könyvre is -, akkor már lehetséges, hogy tetszeni fog a könyv is. Műfaj? Dráma, alternatív történelem. [6/10] 

A harmadik novella a Téves szám címet kapta és nagyon rövidke írás volt, alig az ebook 11%-a. Jobb volt, mint a második, teli rövid, humoros részekkel, és kicsit groteszk, kafkai képekkel. A csattanója különösen tetszett. Műfaj? Mondjuk legyen groteszk skicc. [7/10]

Az ebook többi részében megtalálható az Oszama regény tartalma, a külföldi kritikák méltatásai és egy hosszabb részlet a könyvből (gyanítom az eleje), de azt nem olvastam el, majd a könyvvel egyszerre. Valamint egy rövid életrajz a fiatal íróról és egy szerkesztői levél, amelyben az Ad Astra Kiadó elkötelezettségét erősíti meg a papíralapú és az elektronikus könyvkiadás mellett és a kemény másolásvédelem ellen.

Az ebookban körülbelül 15-20 helyesírási hibát találtam (de lusta voltam jegyzetelni), de itt máris látható az elektronikus könyvkiadás egyik előnye. Az ebookban talált (és a kiadónak jelzett hibák) ugyanis könnyedén javíthatóak és a felhasználók egy egyszerű - kiadói - verziófrissítéssel (és újra letöltéssel persze) már egy hibátlan/kevesebb hibát tartalmazó verzió boldog tulajdonosai lehetnek. (A borító nagyon tetszik - és külön jó, hogy ugyanaz, mint a regényé!)

Bár ezektől a novelláktól nem estem épp hanyat - de ingyen lónak se nézzük a fogát, ugye? -, azért biztos vagyok benne (de legalábbis remélem), hogy a könyv ezeknél a rövidke kis szösszeneteknél jóval élvezhetőbb lesz. Például nekem egyáltalán nem jött át a noir-os hangulat egyik novellában sem, (talán kicsit pont az elsőben) pedig arra számítok, hogy csak jó lehet, illetve az alternatív világról sem tudhattunk meg szinte semmit, hogy miben is más pontosan, mint a mi jól ismert kis világunk.

Értékelés (átlagolás után): 6-os (alá)/10