2013. január 30., szerda

Bernard Cornwell - Felperzselt vidék


Bernard Cornwell - Felperzselt vidék
(Angolszász históriák 05.)

Bernard Cornwell - The Burning Land
(The Saxon Stories 05.)
Eredeti megjelenés: 2009
Magyar kiadás: Alexandra, 2011
Műfaj: történelmi fikció, háborús
Hossz: 334 oldal 
Fordította: Babits Péter

Tartalom:
A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.
Alfréd kivételes képességű bajnoka, Uhtred csapdába csalja az ellenséget, majd Farnhamnél az egyik legfényesebb győzelmet aratja a vikingek felett. Ám a diadal után Uhtredre másfajta próba vár: előbb egy személyes tragédia, majd egy váratlan támadás Alfréd talpnyalói részéről, akik féltékenyek sikereire és gyanakvással szemlélik idegen szokásait. Uhtred kényszerűen szakít Alfréddal, megtagadja esküjét és visszatér a hazájába, északra, ahol újra vikinggé válik.

A „Felperzselt vidék” remekbe szabott történelmi regény, amely az angol történelem talán legkevésbé ismert A kilencedik század utolsó éveiben Anglia veszedelmes időket él. Wessexi Alfréd, bár számtalan győzelmet aratott, egyre betegebb. Örököse még tapasztalatlan ifjú, a vikingek pedig, akik oly régen áhítoznak Wessex elfoglalására, kapnak a kínálkozó alkalmon.









Mivel Bernard Cornwell regényei itthon is rendre az eladási listák előkelő helyein szerepelnek - bár sajnos nincs pontos, számszerű adatom az eladott példányszámokról -, már amikor nem egyenesen a tetején, magától értetődő a következtetés, hogy a könyveit mindenki olvassa és szereti. Nos, amennyiben elfogadjuk, hogy a Moly.hu itthon mértékadó internetes oldal, amin olvasók tízezrei jelzik a könyvekről a véleményüket minden nap, akkor ennek pont az ellenkezője látszik. Ha nem tévesztettem el a számolást, akkor magyarul 42! könyve jelent meg a szerzőnek, amiből 14! érte el a tíz olvasást, ami ahhoz kell, hogy a tetszési index százalékértéke megjelenjen a cím mellett. (Persze gyanítom, hogy a háborús történelmi könyvek fő fogyasztói a 40+-os apukák lehetnek, akik mit sem törődnek a Moly-os értékelésekkel - lehet, azt sem tudják mi fán terem az oldal (vagy az internet) -, de ez akkor is elég szomorú eredmény.)

A mostani írásomban kész tényként veszem, hogy Bernard Cornwell egész munkássága - ezzel a könyvvel együtt - a háborús témájú történelmi fikciókat kedvelő olvasók óriási kedvence évek óta, nekik úgyse tudnék semmi olyat mondani, ami elvenné a kedvüket ettől a könyvtől - nem is nagyon tudnék, ha ez lenne is a célom -, vagy ne tudnának róla már mindent, ami tudható. Célom most az, hogy a többi stílust kedvelőt győzzem meg, tegyen egy próbát az íróval. (Persze a reménybeli tapasztalatlan Cornwell olvasó jobban teszi, ha az Angolszász históriák címre hallgató sorozat első részével, Az utolsó királysággal kezdi az ismerkedést, nem rögtön az ötödikkel.)

A fantasy szerelmesei: Könnyű dolgom van, hiszen a történelmi fikción alapuló könyvek nagy része gyakorlatilag a fantasy zsánerének egyik altípusa. A mitikus homályba vesző régmúltat felidéző történetektől (hogy ne menjünk messzire, a szerzőtől például a Stonehenge) kezdve a középkor végéig tartó történetek tartozHATnak ide, főleg, hogy a középkor a fantasy szerzőkre úgyis nagy hatást gyakorolt. A Felperzselt vidék - miként Cornwell összes többi könyve szintén - hosszas kutatómunka után keletkezett, és néhány történelmileg is nagyjából hiteles eseményből építkezik, de a 800-as évek angolszász királyságairól nem igazán tud pontos tényekkel szolgálni senki és semmi manapság sem. Ez a kor ma történelmileg szürke zónának számít, már ami a tényszerűséget illeti. - A könyv első fejezetében erre utal is a szerző, mikor a főszereplő irtózatos haragjában elégeti a negyven éve a szerzetesek által hamisan vezetett történelmi kódexet, amiből őt, a hőst, aki az összes eseményt megtette, teljesen kihagyták, míg a király talpnyalóit érdemtelenül belevették. - Ez már csak így ment a középkorban... - tudjuk ugye, hogy a történelmet a győztesek írják.

Az ifjú Bebbanburgi Uhtred

A Felperzselt vidékben hemzsegnek az epikus fantasykból kihagyhatatlan események, jellemzően őrületes összecsapások képében, ahol az esélytelen félnek egyszerűen muszáj helytállnia. Egy történelmileg hitelesnek beállított könyvben mágia kétféleképpen szerepelhet - istenek és természeti mágia (gonosz boszorkányok) képében. Itt mindkettőt megkapjuk, de az már az olvasón áll, hogy vérmérsékletétől függőn eldöntse, hogy a megfogant átkok, rontások mögött milyen erőket sejtsen. A pogány hiedelemvilághoz tartozó északi nornák döntöttek vajon a szereplők sorsáról, az átok fogant-e meg, vagy az istenek nyilvánították ki az akaratukat, esetleg nem is történt semmi, csak a véletlen ereje munkálkodott. Wyrd bið ful ãræd. - A végzet megkerülhetetlen. Minek van még helye egy jó fantasyban? Barbárok, vikingek, királyok, áskálódó birodalmak, kisstílű papok, remek karakterek, nagy fordulatok. - CHECK! Külön megemlíteném még, hogy a szereplők mindegyike színes, mély egyéniség, senki nem egyszerűen jó vagy rossz - még a főszereplő sem -, bár persze már tudjuk, hogy a szürkének is legalább 50 árnyalata van. (Most egy laza broáfot engedjetek meg ide!) 

Kalandregény fanatikusok: Szintén egy szegről-végről rokon műfaj, ezért nekik is a fantasys részben írtakhoz hasonlókat tudnék írni. Horror, thriller, krimi: semmi igazán horrorisztikus nincsen ezekben a könyvekben, de azért az emberi kegyetlenkedések mélységeire bőven találhatunk részeket, akár a brutális harci jelenetekben, akár az irigységből vagy kapzsiságból egyénileg elkövetett borzalmak hosszas sorát nézzük. Romantikus irodalmat olvasók: Bár a sok nőnek igazi ideál Uhtred körül minden részben van egy fehércseléd - és az ő érzései is tisztán romantikusak feléjük - a középkor nem arról volt híres, hogy az akkor élt hősnők valódi, nem romantizált életéről vágyakozva fantáziálna egy mai modern, felvilágosult feminista hölgy, így itt sem nagyon lelne sok örömet benne. Helyette viszont van erőszak, elnyomás, a nők semmibe vétele, akaratuk elleni kiházasítása vagy zárdába adás. Ezek valóban nem szép dolgok, de ugye ez már csak így ment a középkorban... Dráma: bár nem shakespeari magasságokban szárnyaló nyelvezettel, de összetört emberi sorsokról azért itt is bőséggel olvashatunk. Humoros regényeket falók: Senki nem fog megszakadni ezen könyvek olvasása alatt a nevetéstől, de a középkorban élők látásmódja, és gondolataik a körülöttük levő világot formáló hatásokról, eseményekről és embertársaikról, jó néhány cinikus félmondattal örvendeztetik meg olvasóikat. Magasan kiemelkedik ezek közül természetesen az egyre jobban hódító kereszténység kellős közepén lassan utolsó Thor-hívő angolként büszkén magasló Uhtred magvas és nem minden történelmi igazságot nélkülöző gondolatai a csak mélységes megvetésére méltó keresztény egyházról és az egyházgépezet apró fogaskerekeiről, a papokról. Az egyház bírálata egyébként minden Cornwell-könyvben visszatérő motívum. Egy könyvre vágyók: Ha van még egy-két bizonytalankodó, aki nem tudja, vajon nekikezdjen-e Anglia vikingek általi megszállásáról és a szászok csatáiról szóló krónikáknak, azoknak bevetném még a tökéletes sztorivezetést utolsó aduászként, ami miatt egyszerűen lebilincselő, letehetetlen mindegyik rész. A fordításra pedig már jól ismert garancia az ős Cornwell-fordító, Babits Péter neve. (Vicces, hogy - véletlenül - három régi formátumú Sharpe könyvet kaptam tőle pár évvel ezelőtt, azóta is bánom, hogy nem dedikáltattam őket.)


"...Azt tanítjuk gyermekeinknek, hogy a sikeres élet titka a kemény munka és az okos gazdálkodás, de ez éppoly sületlenség, mint hogy egy farkas, egy borz és egy róka templomot képes építeni. A gazdagság kikövezett útja az, ha valaki keresztény püspökké vagy apáttá küzdi fel magát, hogy az égiek engedelmével a maga boldogulására hazudjon, lopjon és csaljon."

Ebből a kis összefoglalóból az mondjuk kiderült, hogy Bernard Cornwell könyvei inkább fiúregényeknek tekinthetők, de az igényesebb történelmi fikciókkal kacérkodó hölgyek véleményem szerint nyugodtan kipróbálhatják ezt a sorozatát vagy az Excalibur-trilógiáját és a Stonehenge-t is. A kb. harminc részes Sharpe-sorozattal ellentétben, amiben ha van tíz oldal, ahol nem harcolnak, akkor szerintem nagyot mondtam, itt, dacára annak, hogy viszonylag sok és nagy jelentőségű ütközetekről ír, ezek a jelenetek mégis kevés helyet foglalnak el a könyvből, és az események katonai részletességű leírása helyett inkább gyönyörű - elég furcsa leíró szó ide, még ha igaz is -, szürreális leírásai a kaotikus harci kavalkádnak, ahol senki nem tudja pontosan, mi is történik épp tőle tíz méterrel arrébb. (Kicsit hiányoltam mondjuk, a szemben álló felek merevrészeg állapotban fojtatott csatározásait, amit az első részekben már jól megismerhettünk.)

Az öreg Uhtred

A sorozat következő, hatodik - és eddigi utolsó - része 2012. decemberében megjelent magyarul is az Alexandra Kiadó jóvoltából. Címe, Királyok alkonya, amire természetesen hamarosan visszatérek majd. Addig aki teheti, pótoljon egy-két Cornwell könyvet. Bármelyiket jó szívvel ajánlom! (Az erőd című könyve például egy olyan különös ostrom története az amerikai függetlenségi háború idejéből, aminek a végén mind a támadók, mind a védők többen lettek, mint ahányan nekikezdtek!)

Értékelés: 9/10

2013. január 27., vasárnap

10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia


10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia

Eredeti kiadás: Ad Astra, 2012 [e-book]
Főszerkesztő: Kleinheincz Csilla
Műfaj: sci-fi, novellás
Hossz: 248 oldal
Fordította: Küry Miklós, Szökrönyös László, Huszár András, Farkas Balázs, Cs. Szabó Sándor, Benkő Ferenc, Kleinheincz Csilla
Vásárlás: Ad Astra (ha lehet, mégis inkább az oldalsávomon lévő Ad Astrás widgeten keresztül!) :P

Tartalom:
Pillangóvá változó szeretők; tulajdon lelkét kereső robot; cigarettafüstként kavargó, teremtő lehelet; kapcsolatfelvétel az ismert univerzum peremén; az Első Magyar Igazságosztó és Bűnüldöző Egylet története – az SFmag, a legolvasottabb hazai online fantasztikus magazin Hugo-, Sturgeon- és World Fantasy díjas novellák közül válogat, nagy öregektől és utóbbi években befutott szerzőktől, külföldiektől és magyaroktól egyaránt. Tíz novella a fantasztikus irodalom legjavából!






2011-ben az SFmag.hu, a spekulatív fikcióval foglalkozó iránymutató online magazin már készített egy szabadon letölthető válogatást [innen] az abban az évben közölt novelláikból. Egy évvel később szerencsére folytatták a már megkezdett utat, és újra kiválogattak a számunkra néhány olyan művet, amikre mindenképpen szerették volna felhívni a sci-fi rajongók figyelmét. Vállalkozásuk mellé sikerült felsorakoztatni az Ad Astra Kiadót, akik szintén a minőségi fantasztikus irodalom elkötelezett hívei, és a 10 címre keresztelt - csak elektronikus formátumban elérhető - novelláskötetet már az ő webshopjukból vásárolhatjuk meg. A könyvbe a zsánert manapság (is) meghatározó szerzők írásai kerültek be. A kötetet Kindlén olvastam, amin a külalakja hibátlan képet mutatott és a helyesírási hibák száma is elfogadható mértékű (azért még volt benne jócskán). Az elektronikus formátumnak hála, ezeknek a hibáknak a kijavítása nem lehetetlen, amit a kiadó egyébként folyamatos update-ek útján meg is ígért a vásárlóinak - ez az e-bookok egyik nagy előnye. Most nézzük a novellákat külön, a végén átlagolok majd - mint mindig, ha hasonló könyvet olvasok.

Jeffrey Ford - Teremtés
Emócionális - komolyan már-már szemet könnyeztető - apa-fiú történet a szeretetről. Minden mondatát imádtam, az apa karakterének értékrendjével azonosulni egy pillanat műve sem volt. Remélem később még jobban fogok hasonlítani rá. Kedvenc volt rögtön. Erős kezdés, kár, hogy ilyen rövid. (World Fantasy-díj, 2003)
Értékelés: 10/10

Elizabeth Hand - Kénkő Kleopátra
Hosszabb lélegzetű urban-horror - van ilyen egyáltalán? miért nincs? - írásának sikerült tényleg felbosszantania. Főszereplője, az amerikai rovartudós-palánta lány, aki elég övön aluli módszerekkel sokkolja az írás gyanútlan olvasóit. Ez a mű szívből egy férfinek sem tetszhet az tuti. Először a kis pillangók mindenütt, majd a csavar. Ááá! Utáltam minden egyes mozzanatát, de pont ezért volt jó írás. :D [Nem vagyok egy nagy világjárós fajta, de a novella írásának ideje után nem sokkal pont voltam Camden Town-ban (London), és bár a Kaptárba ugyan nem jutottam el, de a bevásárló-túrát bizony én is végigjártam, majdnem pontosan úgy - a cipőboltoktól kezdve a piacon át a fétisüzletekig bezáróan - és szinte biztos, hogy ugyanazokban a boltokban, mint a főszereplő. Iszonyú jó hely egyébként!]
Értékelés: 7/10

Peter Watts - A sziget
Az évmilliók óta úton lévő, a már rég megsemmisült Földtől egyre távolabbi űrszektorokban féreglyuk-kapukat építő űrhajó legénysége - a fedélzeti számítógéppel folyamatos macska-egér harcot vívva - végre találkozik az első, nem földi eredetű létformával, ami mellett még Lem Solarisának bolygó-tudata is jelentéktelenné minősülne. Meglepően humoros írás volt a fatalista szereplők dacára is. Igazán jó volt azt a részt olvasni benne, amikor az űrt, mint mérhetetlenül békés helyet mutatja be (sehol egy "Az űrben senki nem hallja a sikolyod!" attitűd) , ahol igazából nincs semmi ok az agresszív magatartásforma egyeduralkodóvá válására, hiszen mindenkinek bőven van benne hely... elvileg. (HUGO-díj, 2010)
Értékelés: 8/10

Adam Troy-Castro - Fölösek
Mennyi erőfeszítésébe kerül vajon egy írónak, hogy minél elborzasztóbb anti-utópiát találjon ki? Most Adam Troy-Castrónak sikerült valószínűleg eddig az egyik leggyomorforgatóbbal előrukkolni. A Mátrixban az energiaforrásnak tenyésztett emberiség jövőképe ehhez képest szinte humánus. Nem szeretném, ha ez az idő eljönne. Soha. Az írás szerkezete mondjuk annyira nem tetszett, mint az ötlet. (Nebula-díj jelölt, 2011)
Értékelés: 7/10

Rachel Swirsky - Erósz, Fília, Agapé
Egy saját személyiségében is bizonytalan robot és gazdájának párkapcsolati drámája, amit egy örökbefogadott gyerek is bonyolít. Az őrült kakadu tetszett benne, egyébként elég unalmas volt. (HUGO-, Sturgeon-, Locus-, Tiptree-díj jelölt)
Értékelés: 5/10

Moskát Anita - A megnemszületettek városa
A kötet első magyar szerzőjének írásában olyan lelkek elképesztő küszködésiről olvashatunk, akiktől megtagadták az Édenbe jutás lehetőségét, mert önhibájukon kívül meg sem születtek, tehát egyáltalán nem is éltek. A nem kicsit depresszív hangulatú novellában ebből a teljes kilátástalanságban eltöltött örök "nem élet"-ből (purgatóriumból?) keresik a kiutat ezek a páriák, de az Édenbe jutást kérlelhetetlen (kegyetlen) angyalok serege  nehezíti meg. Nagyon kemény, lehúzó novella, ami főleg a vallásos érzületű olvasók számára vethet fel egy izgalmas teológiai kérdést - és okozhat álmatlan éjszakákat. Ezek az angyalok tényleg nem viccelnek. Gratulálok!
Értékelés: 7/10

Tobias S. Buckell - Anakoinózis
A novellában az emberek űrhajója egy olyan bolygón hajt végre kényszerleszállást, ahol az őslakosok áldott naivitásban és megingathatatlanul optimista életszemlélettel élik világukat. A két gyökeresen eltérő kultúra egymásra hatása először a várt irányba indul - kizsákmányolás -, aztán viszont váratlan fordulatot vesz. Nagyon aranyosak voltak benne az "ewokok"! :D [Anakoinózis: a régi retorikában az olyan szónoki fordulat neve, mikor a szóló mintegy hallgatóitól, a bíráktól, sőt a ellenféltől kér tanácsot, megkínálja őket a döntéssel, s úgyszólván velük együtt beszéli meg a kérdést. Mivel a szónok ily nyilatkozatot csak azzal a tudattal tehet, hogy más is kénytelen volna a fennforgó kérdésben az ő álláspontjára helyezkedni, e fordulat a meggyőződés erejét hathatósan feltünteti. - Forrás: kislexikon.hu]
Értékelés: 7/10

Juhász Viktor - A rádiumember magányossága
Az Első Magyar Igazságosztó és Bűnüldöző Egylet szuperhőscsapat megalakulásának és első bevetésének története a Gotham Citytől nem is olyan távoli Budapesten. Nagyon tetszett a MARVEL (?) univerzumba helyezett alternatív fővárosunk, mint helyszín, és a valóban tipikusan magyar történet - a főbrutál fegyver, ami nálunk valószínűleg sosem tudna elkészülni, az egyszerűen hatalmas volt -, szóval nem az írás hibája, de úgy tűnik, engem már sajnos a szuperhősös sztorik egyáltalán nem tudnak lázba hozni (filmen sem). Persze az csak a körítés volt, értem én...
Értékelés: 7/10

Robert Charles Wilson - Descartes-színház
RCW írását vártam a legjobban. A műnek persze semmi köze a Pörgés-trilógiában történő eseményekhez, de az írás felépítése, hangulata miatt nem okozott nehézséget, hogy olvasás közben elhitessem magammal, hogy mégis van kapcsolat és újra ott voltam a menekültek dobozvárosában. Semmi ilyesmiről nem volt szólt, de mégis olyan volt! Értitek? Egyébként egy zseniális ötletekkel teli pakolt, jól átgondolt világban játszódó filozófiai moralitás történet volt, amiben csak egy dolog nem tetszett annyira, hogy teljesen világos volt már az első harmada környékén, hogy mi lesz a vége és ki van a háttérben. És még be is jött a tippem 100 százalékban.(Sturgeon-díj)
Értékelés: 7/10

Catherynne M. Valente - A téridő tizenhárom arca
Ha meg akarja valaki tudni, milyen stílusú novella nem tetszik nekem egyáltalán, az olvassa el ezt. Bevallom, nekem alig sikerült, bár nem volt hosszú - szerencsére. A tizenhárom rövid írás fele Stanislaw Lem Kiberiádájának stílusában megírt mítoszokat tartalmazott, de azt kell mondjam, Lemnek ez fényévekkel jobban sikerült. Erről elég is ennyi, mert csak szapulnám tovább, a másik felében egy talán - bocsánat, de semmi késztetést nem éreztem, hogy utánanézzek - életrajzi ihletésű részletek egy sci-fi írónő életéből, rükvercben. Azt, hogy volt-e valami mélyebb mondanivalója is, ami felett figyelmetlenül átsiklottam, valószínűnek tartom, de sajnos annyira sem fogott meg, hogy egy pillanatig elmélázzak felette. Sajnálom, hiszen a Marija Morevna és a Halhatatlan című könyve nagyon tetszett.
Értékelés: 3/10

A novellák átlagolás után tehát a kötet, amit ezúton is köszönök az Ad Astra Kiadónak és az SFmag.hu munkatársainak egyaránt:

Értékelés: 7/10

2013. január 23., szerda

Ursula Poznanski - Erebos

Ursula Poznanski - Erebos

Ursula Poznanski - Erebos
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Pongrác Kiadó, 2012
Műfaj: thriller, ifjúsági, misztikus
Hossz: 548 oldal
Fordította: Gémes Szilvia
Díjak:
Német Ifjúsági Könyv-díj győztes, 2011

Tartalom:
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…





Az olvasás szeretetét már egészen fiatalon át kell adnunk a következő generációnak, amit egy főleg felnőtteknek szóló hard sci-fivel, vagy egy egyébként hatalmas sikerű, monumentálisra hizlalt epikus fantasy történettel meglepően nehéz feladat, szükség van tehát a fiataloknak és a fiatalokról szóló könyvekre. Arra viszont mindig kíváncsi leszek, hogy egy felnőtt olvasó meddig találhat örömet a hasonló könyvek olvasásában. Jó példa a közelmúltból persze épp úgy van, gondoljunk akár Scott Westerfeld Leviatánjára az Ad Astrától, vagy Janne Teller felkavaró Semmijére a Scolartól, mint egy kicsit régebbre visszanyúlva a szintén Pongrác Könyvkiadós Incarceronra, aminek lassan már két éve várom a folytatását. És ezek csak olyan kiragadott példák, amikért nem kellett túlságosan keresgélnem az emlékezetemben.

Ursula Poznanski (1968 - )
A több, német nyelvterületen kiosztott neves díjat nyert osztrák írónő, Ursula Poznanski 1968-ban született Bécsben. Újságírói és jogi tanulmányai befejezése után kezdett el írni. Gyermekeknek szóló művei mellett ifjúsági thrillerei és detektívtörténetei jelentek még meg. Magyarul a Pongrác Könyvkiadó által megjelentetett vaskos EREBOS (a görög mitológiában maga az ősi sötétség) az első írás, amit olvashatunk tőle.

A könyv főszereplői átlagos angliai kamaszok, akik egy nap azt veszik észre, hogy az iskolájukban egy titokzatos csomag jár kézről kézre. Minden nap egyre több tanuló kezd egyre furábban viselkedni, sőt, többen egyáltalán be sem járnak már a tanintézetbe. Mikor Nick is megkapja a csomagot, rájön, hogy a furcsa kór, ami pusztít, a játékszenvedély, amit az EREBOS című, hihetetlenül valóságos számítógépprogramtól való függés okoz. Miután Nick is a program hatása alá kerül, hamar kiderül számára, hogy messze nem az addikció a legnagyobb veszély, ami embertársaira leselkedik. A gyerekeket fenyegető vész ellen összefogó kis csapat a remény halvány sugarával a szívében - és az EREBOS valódi céljáról mit sem tudva - kezdi meg gyöngécske ellenállását a látszólag mindent tudó és mindent látó gépi intelligencia ellen. De lehet egy program egyáltalán ennyire intelligens, vagy valami egészen másfajta fenyegetés ármánykodik London gyermekeinek számítógépén?

Az EREBOS egy ifjúsági thriller, aminek főbb eseményei a valós világban játszódnak, nagy részük pedig a - mondjuk úgy - virtuális térben. Az olvasottabb felnőttek számára nem lesz egy világmegváltó élmény, a történet fordulatai ugyanis a thrillerek műfaji sablonjainak ismeretében kiszámíthatóak, sőt, az alapkoncepció is ismerős lehet pár filmből, de konkrétabbat írni az események mögött álló erőkről a spoilerveszély miatt nem szeretnék, mert az olyan lenne, mint előre elmondani, ki a gyilkos egy krimiben. Mindenesetre a valóban vaskos és szépséges külső-belső formátummal rendelkező (és igen súlyos) kötetet két nap alatt simán elolvastam, szóval elmondható, hogy olvastatja magát, gyorsan peregnek az események és változnak az erőviszonyok.

A történet végig könnyedén követhető, érdekes, a szereplőkről, akik szinte mindannyian gyerekek, két-három kivételtől eltekintve alig tudunk meg valami olyan pluszt, ami nem kapcsolódik szorosan a történethez, de igazából ez most nem is hiányzott. A kamasz szerelem persze nem maradhatott ki ebből a történetből sem, de itt még inkább megmosolyogtatóan romantikus, nem bicska-nyitogatóan nyálas, szóval egyáltalán nem zavaró. Igazán jó volt újra 14-16 évesnek lenni, és úgymond a gyerekek szemén keresztül figyelni a sokszor hihetetlen és néha vérfagyasztó(nak szánt) eseményeket. Fiatal, tapasztalatlan olvasóként nézve a való világ dolgai tényleg egyre rémisztőbbek, de még felnőttként is kirázott a hideg egy-két helyen, főleg amikor a gyerekek elvesztik lelkiismeretük kontrollját - remélem azt senki nem gondolta, hogy nem így történik majd! - és elkezdik egymást terrorizálni. Egy gyerekeknek szóló könyvnél nem lehet hibának felróni a hullahegyek hiányát sem, bár szerintem a tinédzser vonal dacára is elkélt volna bele még egy-két merészebb és főleg aljasabb húzás. Az írónő jól beleásta magát a fiatalokat megmozgató online kapcsolattartó-helyek és -programok világába, ezért valóban autentikus a XXI. század eleji nethuszárokkal teli hangulat. A gyerekek közt tényleg mindenki ismeri a deviantArt-ot, MSN-t, ICQ-t és társait.

A jó dolgok után nézzük kicsit a könyv hiányosságait, mert persze azért vannak. A gyerekek párbeszédeivel nem mindenhol voltam kibékülve, legalábbis emlékeim szerint mi nem ilyen visszafogottan beszélgettünk ennyi évesen. Véleményem szerint a csúnya beszéd, a mindent azonnal kimondó gyerekszáj nem „lóg ki” egy ifjúsági könyvből – nekem ez hiányzott. A játéktérben zajló események elmesélésével is végig volt egy kis problémám, aminek az oka talán a túlságosan is egyszerű, már-már fantáziátlan online valóság lehetett (ork-goblin-pók-óriás-skorpió), igaz, a vége, a nagy leleplezés még véletlenül sem nevezhető elhibázott, rossz befejezésnek. A gyermeklélektan szintén nem erőssége az írónőnek, legalábbis nem tudom mással magyarázni, hogy szerinte valós helyzet lehet az, amikor pár száz fiatal képes betartani olyan - teljes gyermeki valójukat kerékbekötő - szabályokat, amiket egy program erőszakol rájuk. Például, hogy ne beszéljenek a pillanatok alatt kedvenc hobbijukká váló időtöltésükről senkivel, még a legjobb barátjukkal sem és olyan dolgokat tartsanak titokban, amiket egyébként valószínűleg azonnal és örömmel újságolnának el mindenkinek, aki épp arra jár (mondjuk a karakterük nevét, vagy, hogy kit öltek le aznap az arénában). Arról nem is beszélve, hogy mennyire szeretünk ösztönösen is lázadni az ellen, ha megtiltanak a számunkra valamit!

Nem csak könyvbarátként voltam kíváncsi azonban az EREBOSra, hanem mint hosszú online szerepjátékos múltra visszatekintő ember is. Különösen érdekelt, milyen thrillert lehet írni egy RPG (role-playing game, szerepjáték) programról - és hogy fogja majd állni a sarat a Ready Player One-nal szemben. Nézzük meg kicsit közelebbről, hogy a könyvbéli EREBOS valójában mennyire lenne hiteles veszélyforrás gyermekeinkre. Egy laikus szemével talán a program valóban ilyen beszippantó hatású lehet, mint ahogy a könyvben a gyerekek a hatása alá is kerülnek, de ez sajnos teljességgel hibás és valószerűtlen feltételezés. Ilyen formában az EREBOS egy percig sem lenne érdekes egy mai fiatalnak. Gondolok itt arra, hogy nem lehet a játékban beszélgetni (csak a tábortűz mellett, oké), nincsenek küldetések, órákon keresztül nem lehet benne csinálni semmit, amíg a küldönc fel nem tűnik, aztán általában lesz egy rövid csata, majd az unatkozás folytatódik tovább. Nos, nekem ez nem azt a lélegző, pörgő világot mutatja be, aminek mindenáron a játékosává szeretnék válni. És szerintem ez a könyv legnagyobb hibája is, de szerencsére senki más nem fogja észrevenni, csak azok, akik hosszú éjszakákat áldoztak (áldoznak) az életükből játékszenvedélyük oltárán.

Összefoglalva elmondható tehát, hogy mint ifjúsági thriller, a könyv nem okoz csalódást. Kellemesen egyensúlyozik a felnőtteknek szóló (véres) regények és a gyermekirodalom közt meghúzódó keskeny, de mostanában viharos sebességgel bővülő sávon. Számos kisebb-nagyobb hibája ellenére is szerethető olvasmány, amit felnőttként is érdekes volt elolvasni, de tartalmát kéretik megfelelő fenntartással kezelni, már ami az online játékok gyermekeinket fenyegető káros hatásait illeti. Felnőtt - és játék-fanatikus - szemmel ilyen tehát az EREBOS.

A könyvért köszönet a Pongrác Kiadónak!

Értékelés: 7/10

2013. január 19., szombat

Michael Chabon - Jiddis Rendőrök Szövetsége

Michael Chabon - Jiddis Rendőrök Szövetsége

Michael Chabon - The Yiddish Policemen's Union
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Cartaphilus, 2012
Műfaj: sci-fi, krimi, alternatív történelem, szatíra, tragédia
Hossza: 432 oldal
Fordította: M. Nagy Miklós
Díjak:
HUGO-díj győztes, 2008
Nebula-díj győztes, 2007
Locus-díj győztes, 2008
John W. Campbell-díj jelölt, 2008
Edgar Allan Poe-díj jelölt, 2008
BSFA-díj jelölt, 2007

Tartalom:
Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantazmagória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsregény, nabokovi ihletésű játék a nyelvvel: Michael Chabon 2007-ben megjelent, számos díjat elnyert könyve olyan kategorizálhatatlan, vagy olyan sokféleképpen kategorizálható – és élvezhető! –, hogy nem nagy merészség kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és legnagyszerűbb irodalmi alkotása.
Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztálint, s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második világháború alatt elfogad egy törvényt, amelynek értelmében a menekülő zsidók letelepedhetnek Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó pusztul el… A Palesztinában létrejövő zsidó államot az arab túlerő elpusztítja, s így a zsidóság nagy része Alaszkában köt ki, egy Sitka nevű városban és környékén, amely hatvan évre autonómiát kap.
Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor megint „fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede után a jövő újból bizonytalan: a zsidók elveszítik már-már megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó és félig zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el nyomozni egy rejtélyes gyilkosság ügyében, amiből a legelején csak annyi világos: az áldozat egy narkós fiú, és a szobában, ahol megölték, van egy sakktábla, rajta bizarr állással, amely talán valamiféle kulcsa lehet a megoldásnak...




Michael Chabon (1963 - )
Michael Chabon 1963-ban született az Egyesült Államokban. Tíz éves korában kezdett el írni véletlenül, egy iskolai házifeladat hatására és azonnal tudta, hogy ezt szeretné csinálni felnőtt korában is - szerencsére, mondhatjuk már, hiszen generációjának egyik legünnepeltebb írója lett. Szülei válása után kábítószeres anyjával élt. Első könyve 1988-ban - 25 éves korában - jelent meg és azonnal bestseller lett. 2001-ben Pulitzer-díjat kapott új könyvéért és onnantól nem volt megállás, a díjak folyamatosan jöttek. A Jiddis Rendőrök Szövetsége elnyerte a Nebula-, a HUGO-, és a Locus-díjat is.  Regényei mellett forgatókönyveket is ír, legutóbb például a John Carter-hez. Több könyvéből készült film is - sajnos felemás sikerrel -, de ebből a műből az Oscar-díjas Coen testvérek készítenek filmváltozatot, szóval minden adva van, hogy megszülessen az új Fargo vagy Nem vénnek való vidék.

"Sitkában [...] évente hetvenöt gyilkosság történik. Ezek egy része a bandákhoz kötődik: az orosz starkerek (vagányok) előszeretettel nyírják ki egymást. A többi sitkai gyilkosság úgynevezett indulatból elkövetett bűncselekmény: így lehet röviden megfogalmazni az alkohol tűzfegyverekre gyakorolt hatásának matematikai eredményét."

Nem vagyok előítéletes a zsidósággal. Landsman nyomozóhoz hasonlóan vélekedek a vallási irányzatokról is. (Ki nem szarja le? (Már bocsánat!)) Azonban, mint ahogy a sportmérkőzéseken is, legalábbis ha nem az adott csapat szurkolója valaki, az emberek nagy többsége hajlamos a kisebb csapatnak szurkolni. Így vagyok én valahogy a zsidókkal (meg még egy csomó mindennel), már ha tíz évente egyszer eszembe jutnak. Bár a világ egyik legelterjedtebb vallása, alig „maroknyian” vannak a többi világvallással összehasonlítva. Történelmük kemény szívások sorozata - persze hasonlóan egy csomó más néphez -, de hát a Jiddis Rendőrök Szövetsége nem a többi népről szól. Nem szoktam olvasni direkt külön a zsidókról/vallásokról szóló könyvet, mert nem érdekel. Az a fajta vagyok, akit hasonló kerülő utakon kell elérniük az ilyesfajta témákkal! :)

"...- Szóljon egy jó szót az érdekemben a Messiásnak.
- Ó, arra semmi szükség.
- Nincs szükség, vagy nincs értelme?
A vidám szempár hirtelen olyan acélossá válik, mint egy fogorvosi tükör korongja.
- Az magától függ. Hát nem?"


Chabon noir-regényének méltatására alig tudok írni valamit - ez többször előfordult már, ha valamelyik könyvet nagyon-nagyon megszerettem. Sokkal könnyebb egy gyenge könyvet lehúzni, mint egy zseniálisat úgy dicsérni, hogy az ne legyen visszás. Nem akarom csak a felsőfokú jelzőket halmozni, ezért csak annyit mondok, hogy ezt a regényt „bekedvenceltem”. Egy bajom volt vele - a szokásos, mondhatni -, miért nem keménykötésben jött ki? Pedig a Cartaphilus Könyvkiadó könyvei viszonylag sokszor kapnak tartósabb borítást. Most vigyázhatok erre a - foltgyűjtő és koszmágnes - fehér könyvre, mint a hímes tojásra! (A borító viszont jobban tetszik sokkal, mint az eredeti.)

„...soha nem kellett a feketekalapos körzetben járőröznie latke (palacsinta; rendőrjárőr) korában, tapogatózva az üres tekintetekből és csendekből szőtt homályos tengerfenéken, amely össze tudna roppantani egy tengeralattjárót.”

A szereplők mindegyike egyszerűen tökéletes. Landsman nyomozó nagy kedvenc lett hamar. Az élettől már teljesen megcsömörlött, talajt vesztett noz (zsaru) gondolkodásával, életfilozófiájával, tetteivel, sőt sokszor szavaival azonosulni egy pillanat alatt sikerült (bár persze messze nem fogy itthon annyi sligovica, mint a könyvben), de a többiek sem maradtak le mellette - csak kevesebbet találkozhattunk velük. A hátterük majd mindegyiküknek tökéletesen ki lett dolgozva, a személyiségük, motivációjuk világos. A könyv telis-tele van jiddis nyelvű kifejezésekkel, szavakkal, amik külön ízt - sós hering ízét, ugyebár - adnak a regénynek. Olyan szép és találó hasonlatokkal, képekkel, jelenetekkel telitűzdelt, hogy öröm volt olvasni minden egyes sorát. Egy csomó idézetnek valót tudnék gyűjteni minden egyes oldaláról. Szerencsére a fordítás sem rontja el az élményt. Gratulálok is érte, mert nem tűnik igazán egyszerű feladatnak a könyv.

Berko Shemets, az egyetlen tlingit (indián) zsidó rendőr és kedvenc kőkalapácsa

"...Két nyomorult alkoholista támolyog ki, az egyiket Landsman valamikor megakadályozta abban, hogy véletlenül a másik nadrágjára vizeljen, egymásba kapaszkodnak: emberlétra az esőnek döntve. Revüszámot adnak elő egy újsággal és a széllel, majd beröppennek az éjszakába: két toprongyos molylepke."

Általában könnyedén megy a gondolataim összegyűjtése egy-egy könyvről, most meg ülök itt, meredek a képernyőre és még mindig a mű hatása alatt vagyok. Egy igazán jó olvasmányélményhez persze kell egy jó sztori és pár hiteles szereplő, de ez mit sem ér, ha hibádzik a hangulat, ha stílustalan az írás. Chabon könyve szerencsére pont ebben a legerősebb. Az első oldaltól kezdve a legvégéig nem ereszt a hangja, cinikus humora, az emberi lélek legsötétebb mélységébe hatoló éleslátása. Próbáltam összegyűjteni a gondolataimat a könyvről, de most nem igazán megy, szóval vissza a dedós módszerhez. Nézzük egyesével a tényeket.

"...a csudálatos tyúk még egy sor meghökkentő jóslatot mondott, bár elfelejtette megemlíteni a levest, amelyben aztán megfőtt, miután megint ugyanolyan néma lett, mint maga az Úristen. Landsman arra gondol, hogy még a történelem legfelületesebb ismerete is azt mutatja, hogy amikor fura idők jártak a zsidókra, akkor fura idők jártak a tyúkokra is."

A könyv, már ha hihetünk a tartalomnak, műfaj szerint kategorizálhatatlan. Krimi: mindenképpen, az egész könyv a fordulatos és nagyívű nyomozásról szól, az áldozatról és az önsorsrontó nyomozóról. Könnyedén megállja a helyét, mint krimi, bármelyik másik, tisztán bűnügyi műfajú könyvvel összehasonlítva - csak ez jobb. Sci-fi: igazából semmi tudományos fantasztikus dolog nincs benne. Az Alaszkába űzött zsidók története sokkal inkább az alternatív történelem - esküszöm nem értem, hogy emiatt miért menekülnek el tömegek egy csomó könyvtől! - alzsánerébe tartozik. Ott viszont nagyon működik. Sok-sok könyvet elolvasnék még, ami ebben a feje tetejére állt Földön játszódik, ahol Marilyn Monroe a First Lady - nem is feltétlenül csak a zsidók szemszögéből. Politikai szatíra: mindenképp. A zsidóság valós problémái előbukkannak a sorok közül. Olvasásuk során pedig groteszknek, abszurdnak tűnő - de valójában elég pontos - képet kapunk a zsidók életének, gondolatiságának, életfilozófiájának, vallási hiedelmeinek furcsaságairól. Sakkregény: a könyvben mindenki sakkozik és egy sakk feladvány is vissza-visszatérő fejtörő, szóval igen. Szerelmes regény: az a két mondat, amikor több is történik, mint élcelődés a másik nem számlájára, talán még nem elég a szerelmes regény kitételhez - szerencsére. Sorsregény: nagyon is. Egy nép regénye és néhány szerencsétlen, kívül rekedt pária regénye egyszerre. A könyv egészére egységesen jellemző műfaja viszont – ami nem is szerepel a tartalomismertetésben - szerintem: tragédia. Egyéni vagy társadalmi (már ha lennének ilyen alkategóriák) - ez már csak nézőpont kérdése. Valóban kategórizálhatatlan-e vagy sem, nekem már nem számít. A lényeg, hogy egy okos könyv, ami szórakoztatva elgondolkodtató, sötéten világos, világosan sötét. Sokszor elolvasni való műremek. Zsidó-"fóbok" is nyugodtan fogyaszthatják, arra pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy egy mélyen vallásos érzületű, feketekalapos haszid zsidónak hogy tetszene (gondolom el se olvasná, de ha esetleg mégis). Jöhet a többi Chabon könyv. Akkor is el fogom olvasni őket, ha a fantasztikumhoz egyáltalán semmi köze sem lesz!

„...Csak hogy dacoljon önmagával, mert dacolni magával, másokkal és dacolni az egész világgal - ez Landsmannak és népének egyetlen szórakozása és öröksége.”

A könyvért köszönet a Cartaphilus Könyvkiadónak!

Értékelés: 10/10

2013. január 16., szerda

Ursula K. Le Guin - A rege

Ursula K. Le Guin - A rege
(Haini-ciklus)

Ursula K. Le Guin - The Telling
(Hainish Cycle)
Eredeti megjelenés: 2000
Magyar kiadás: Delta Vision, 2011
Sorozat: MesterMűvek (sci-fi) 01.
Műfaj: science-fiction, szépirodalom, filozófia, vallás, alternatív történelem, filológia, disztópia, antropológia
Hossza: 218 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Díjak:
Locus-díj győztes, 2001

Tartalom:
A Regében… Ursula K. Le Guin a képességei teljes birtokában álló, valódi mesélő adottságait egyesíti a bölcs és szenvedélyes lélekkel és egy igazi filozófus fegyelmezett, örökké válaszokat kutató elméjével. Haini-ciklusában megteremti egy lenyűgöző, meggyőző és igen hihető jövő valóságát.” (Peter S. Beagle, Az utolsó egyszarvú és A fogadós énekének írója)

Az egykor virágzó kultúrájú Aka bolygót teljesen megváltoztatta a technológia. Egy földi megfigyelő, Szatí, azonban tudomást szerez egy kitaszított csoportról, amely a vadonban él. Tagjai még ápolják az ősi hagyományokat, még mindig őrzik az elveszett vallást – a Regét. Szatít lenyűgözi a hitük, és szent zarándoklatra kíséri őket a hegyek közé, miközben tulajdon elméje és lelke veszedelmes útjait is bejárja.




Ursula K. Le Guin (1929 - )
Ursula K. Le Guin amerikai írónő 1929-ben született Kaliforniában. Édesapja antropológus volt, édesanyja író. Mivel ennek az örökségnek nem sikerült ellenállnia, Le Guin előbb a kultúrális antropológia, majd a tudományos-fantasztikus irodalom lelkes tanulmányozója lett.  Tudományos tanulmányai sikeres befejezése után - a ’60-as évektől kezdve - folyamatosan publikál. Írt sci-fi, fantasy és gyermek könyveket, de novellákat és verseket is. Munkájára J. R. R. Tolkien és Philip K. Dick mellett olyan szerzők hatottak, mint Virgina Woolf vagy Paul Myron Anthony Linebarger (vagyis Cordwainer Smith). Műveiért eddig egyebek közt öt HUGO-, hat Nebula- és tizenkilenc(!) Locus-díjat kapott. Az életműve elismeréséért nemrégiben a science-fiction nagyasszonyává választották.

Az írónő szerencsére az aktuális politikai korszakokat sikeresen átvészelő szerzőnek számít itthon, hiszen már 1979-ben jelent meg magyarul könyve (A sötétség balkeze, - Kozmosz), amit azóta is jobbára rendszeresen követ egy-egy regénye. Nálunk talán az epikus fantasy alzsánerébe tartozó hat részes Szigetvilág sorozata miatt ismerhetik a legtöbben - én eddig legalábbis csak azokat a könyveit olvastam -, amelyek bár valóban kiváló könyvek, de irodalomtörténetileg talán nem a legfontosabbak. Ezt a megtisztelő címet a Haini-ciklusa birtokolja.

A szerző Haini-ciklusba tartozó művei azonos science-fiction univerumban játszódnak. A regények önállóak, olvasásuk sorrendje tehát lényegtelen, nem tételezi fel az olvasóról, hogy ismeri az előző köteteket. Ebben az univerzumban játszódnak egyébként az A sötétség balkeze és az A kisemmizettek (Szukits/Cédrus, 1994) című könyvei is a magyarul elérhető művek közül.

Ebben az univerzumban az emberiség már réges-régen szétáradt a Földről és benépesített számtalan bolygót. A fénysebességet el nem érő űrutazás miatt a különböző bolygók lakosai egyedül fejlődtek tovább (vagy vissza). A sokszor évmilliókra magukra maradt telepes-utódok jelentős része számára a Föld létezése és maga az űrutazás (és technológiai háttere) is régen feledésbe merült. A központi kormányzást, az emberiség egyetemes tudásának felkutatását és megőrzését az Ekumen nevű - jóindulatú - szervezet vállalta magára az utóbbi időkben, aminek a központja Hain. Ebben az univerzumban tehát nincsenek idegen fajok, ám a már véglegesen eltérő emberi kultúrák találkozása így is hasonló következményekkel és meglepetésekkel jár.

"...Most már tudta, hogy még mindig nem találta meg a lényeget, és félreértése olyan hatalmas és abszolút, hogy nem is ismeri fel." 

A kicsit hosszú bevezető és világismertető után jöjjön valami konkrétum is. Semmivel kapcsolatban nem csodálkozom ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nem csodálom, hogy a Delta Vision Kiadó beválogatta a MesterMűvek sorozatába, hiszen ez egyszerűen szenzációsan jó könyv. De azt sem csodálom, hogy a kiadó sci-fi alsorozatot elindító regénye az olvasókat ennyire megosztó könyvé vált hamar. Aki pergő űrcsatákra vagy akcióra vágyik, az kerülje el messzire. Semmi akció - vagy adrenalin növelő izgalom - nincsen benne. Még kalandosabb részek sincsenek. A címből adódik a feltételezés, hogy akkor esetleg valamilyen - persze kitalált - mondákat, történeteket olvashatunk majd, nos, ez azért részben igaz lett, de általában ez sem jellemző a könyvre. 

A Haini-ciklusba illesztve egy olyan történetet olvashatunk most, ami nem elsősorban sci-fi, legalábbis biztosan nem techno sci-fi, dacára az első fejezetnek (az egyetlennek, ami nem tetszett a könyvben), ahol az idegen bolygók és kultúrák sora és a már-már felismerhetetlen Föld politikai eseményeit mozgató erők szélvész gyors kavalkádja teljes erővel robban bele a gyanútlan olvasó arcába a főszereplőnő visszaemlékezésében. Sokkalta inkább egy szépirodalmi igényességgel elbeszélt története egy nyugati nyelvészprofesszor-(asszony) utazásának, expedíciójának a távol-keletre, a nagy kínai kulturális forradalom idején - ugyanis elég nehéz dolgunk lesz, ha a nyilvánvaló párhuzamokat figyelmen kívül szeretnénk hagyni. Rácsodálkozás a kultúrák és az emberi társadalmak, értékrendek sokszínűségére. A tábortüzek melletti történetmesélés és a mindennapos tapasztalatok megosztásának ősidőkből eredő fontosságának dicsérete. A könyvből végig árad a humanizmus és a vidéki életmód/emberek szeretete. (Persze az sehol nincs említve, hogy a könyvben szereplők ősei a kínaiak lettek volna!) 

A sci-fi körítés miatt nyilván a főleg csak „komoly” szépirodalmat - vagy a nyelvészettel, antropológiával, őstörténelemmel esetleg a keleti vallásokkal komolyabban foglalkozó - olvasók még véletlenül sem fognak találkozni ezzel a könyvvel, pedig biztos, hogy a számukra még sokkal többet nyújtana, mint annak, aki csak „szimplán egy jó sztorit” keres az olvasmányaiban. A mű a globalizáció ellenessége és a könyvek (szavak, történetek) szeretetének témája miatt túlzás nélkül Bradbury 451 Fahrenheit-jének testvérregénye is lehetne. Rövid, de nem egy könnyed olvasmány. Kár lett volna kihagyni.

Mert Aka világán totális kulturális és mentális kontroll van. A központi vezetés, a Társasági Állam és a Társadalmi és Kulturális Hivatal a Költészet és Művészet Központi Minisztériumával együtt ugyanis hetven évvel a könyv eseményei előtt - az újbóli és váratlan haini kapcsolatfelvételkor - betiltotta az ősi nyelvet és a hieroglifákon alapuló írást, és a hainit (a közöst) tette meg hivatalos államnyelvvé. A régi írás használatáért akár életfogytig tartó haláltábor is lehet a „jutalom”, a könyveket pedig mind egy szálig könyörtelenül megsemmisítették. A tiszteletteljes megszólításokat és az üdvözlést, búcsúzást, engedélykérést és hamis hála semmitmondóan rituális kifejezéseit pedig betiltották, mint a primitív képmutatás relikviáit, amik az őszinteség útjában állnak.

"...Ennek a világnak a kormánya a technológiai hatalom és az intellektuális szabadság megszerzése érdekében törvényen kívül helyezte a múltat. […] Ennek a kormánynak a számára, amely kijelentette, hogy megszabadul a hagyományoktól, a szokásoktól és a történelemtől, minden régi megszokás, módszer, eljárás, gesztus, ötlet és vallásosság dögvész forrása volt, rothadó tetem, amelyet el kellett égetni vagy temetni. Az írást pedig, mely megőrizte ezeket, el kellett törölni.
Amennyiben a fővárosban tanulmányozott oktatófelvételek és történelmi valóképdrámák tényszerűek, mint ahogy véleménye szerint legalább részben azok voltak, a most élők élete alatt férfiakat és nőket nyomtak agyon a templomfalak, égettek meg mások a menekíteni próbált könyvekkel együtt, börtönöztek be egy életre a korszerűtlen rendszerellenesség és a reakciós ideológia miatt. A felvételek és drámák dicső színekben festették le ezt a múlt ellen folytatott küzdelmet, szigorúan hősies szavakkal írva le a bombázásokat, gyújtogatásokat, házrombolásokat. Bátor férfiak és nők szabadultak ki ostoba szüleik, az áskálódó papok, a babonaság tanítói és a reakciós bujtogatók uralma alól, és rendíthetetlenül égették porig a tévedések miazmás erdeit, hogy helyükre egészséges kerteket ültessenek – feljelentették a gonosz professzort, aki ideogramszótárt rejtett el az ágya alatt -, felrobbantották a borzalmas kaptárokat, ahol a tudatlanság mérgét raktározták – traktorokkal hajtottak át a gyarló, babonás rituálékon -, majd kéz a kézben vezették termelő-fogyasztó társaikat, hogy csatlakozzanak a csillagok menetéhez.
A sekélyes és terjengős retorika mögött valódi szenvedés, valódi szenvedély bújt meg. Mindkét oldalon."


Hetven év kellett ahhoz, hogy egy terrai küldöttet sikeresen kiképezzenek nyelvésznek, majd ideérjen az űrhajójával, hogy az aka-i nyelvet, kultúrát és történelmet tanulmányozza, de addigra a hieroglifák írása és olvasása már „halott tudomány” lett, a jeleket talán már csak ő ismeri egyedül, a régi, szájról szájra szálló történeteket pedig még ő sem. Szatí - a főhősnő - pedig nekiáll, hogy megtudja, mi az, és honnan származik egyáltalán a csak suttogva, félve emlegetett Rege. Egy történet csupán, vallás esetleg egy érthetetlen filozófiai irányzat vagy ősi bölcsesség? Valamint, hogy ez a gazdag nyelvtörténeti kincsekkel rendelkező nemzet vajon mi okból tagadta meg ősei örökségét. Nem ő az első, akinek gondolatai gróf Széchenyi híres mondatát - „Nyelvében él a nemzet!” - visszhangozzák. Mi lesz az akai néppel nyelvi gyökerei nélkül? Egyáltalán van még számukra visszaút? Vagy nem is kell…?

A könyvért köszönet a Delta Vision Kiadónak!

Értékelés: 10/10

2013. január 12., szombat

Scott Westerfeld - Leviatán

Scott Westerfeld - Leviatán
(Leviatán 01.)

Scott Westerfeld - Leviathan
(Leviathan 01.)
Eredeti megjelenés: 2010
Magyar kiadás: Ad Astra, 2012
Hossz: 542 oldal
Műfaj: sci-fi, steampunk, háború, kaland, alternatív történelem
Fordította: Kleinheincz Csilla
Illusztrációk: Keith Thompson
Díjak: 
Locus-díj győztes - ifjúsági - Y/A - kategória (2010)
Aurealis-díj győztes - ifjúsági -Y/A - kategória (2010)

Tartalom:
Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a légierőnél. Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.





Scott Westerfeld (1963- )
Scott Westerfeld 1963-ban született az Egyesült Államokban. Eddigi leghíresebb regényfolyama a disztópikus Csúfok-sorozat, amit a Könyvmolyképző adott ki magyarul (és bocsánat, de borzalmas borítókkal - bár ahogy látom, a külföldiek is hasonló design szerint jelentek meg). Könyvei a sci-fi különböző területeit ölelik fel. Ez a mostani regénye, ami a Leviatán trilógia nyitókötete, az ifjúsági steampunk vonulatba tartozik. Számomra, amikor lassan már pironkodva kell(ene) elsétálnom a könyvesboltok ifjúsági- vagy a fantasztikum irodalmának számára fenntartott szekciója felé - "Nézd, az az apuka biztos a kisfiának keres olvasnivalót. Milyen aranyos!" -, mindig az a legfőbb kérdés, hogy az adott ifjúsági mű, ami elsődlegesen és konkrétan nem az én korosztályom számára íródott, felnőtt fejjel is élvezhető-e, ad-e nekem valamit. Ez persze most sem volt másként.

Bár elenyészően kevés olvasó foglalkozik komolyan vele, de nekem vesszőparipám, szóval kezdjük a könyv külalakjával. Az Ad Astra Kiadó első keményfedeles kiadása egészen egyszerűen csodálatos. (Kár, hogy így nem illeszkedik a kiadó többi kötete mellé a polcon. Mondtam én, hogy azoknak is keménykötésben kellett volna kijönnie! :) ) A védőborító grafikájától kezdve Keith Thompson egész oldalas és kisebb méretű rajzain keresztül - amik a könyvben szétszórva mindenfelé fellelhetőek - a hófehér papíron és a számomra kissé szokatlan nagyságú betűméreten és a dupla sorközökön át egyszerűen minden. A könyv szokásos betűmérettel szerintem 300 oldal se biztos, hogy lenne, de ennek a formátumnak valószínűleg meg volt az oka. A fiatal olvasók számára valószínűleg vonzóbb ez a forma, valamint az egész oldalas belső grafikák is kötötték valamennyire a design-t, nem nagyon lehetett tőle elszakadni. Mindenesetre, bár nem szándékoztam ilyesmit figyelni a blogon, a könyv, legalábbis regény kategóriában, biztosan megérdemli a "2012 legszebb kiadása" díjat. Bizony, megérdemelte volna a könyv, hogy ezt a posztot még a karácsonyi ajándékvásárlási hajsza előtt kirakjam, hátha valaki pont olvasnivalót keresett gyermekének, de hát minden nem jöhet össze...

Ez a térkép sokkal jobb, mint az unalmas történelmi térképek. Rengeteg apró részlet van rajta. Oroszország a legDURVÁBB!

A külső szépség azonban természetesen mit sem ér, ha nem párosul hasonló belső értékekkel. A könyvben rejtett mondanivalót, örök érvényű tanácsokat, vagy túlságosan magasröptű dolgokat ne keressünk. Itt most nem erről van szó. Ez egy vérbeli kalandregény, amit kis túlzással akár Verne is írhatott volna. Ezt igazán elismerésre méltó dicséretnek szántam. Westerfeld stílusa ugyanis nagyon jó. Könnyen olvasható, izgalmas, néhol drámai esetleg akciós. Mindig pontosan adagolja a fordulatokat, sehol nem ül le a könyv, sehol nem fogunk unatkozni. Néhol humoros is, bár ezzel az eszközzel sajnos nem sokszor él. A könyv nyelvezete a célközönség igényeihez van igazítva, tehát észrevehetően egyszerűbb, mint mondjuk egy szépirodalmi alkotásé. A könyvben sok helyütt előforduló darwinista és barkács kifejezések miatt azonban még ez sem fog semmit levonni a regény élvezeti értékéből. Ezeket a kifejezéseket szerencsére sikerült a fordítónak tökéletesen magyarítania, és olyan szavakat barkácsolnia - puccosmári -, amiket elhatároztam, hogy használni is fogok. Gratulálok! :-)

A történet pedig az első világháború kitörésének körülményeinek krónikája - a fantasztikum eszköztárának felhasználásával. Gyakorlatilag azt sem tudtam, melyik szövetségnek drukkoljak jobban. Lassan az ősidőkbe nyúlik vissza a jövőbeni mechanikus lépegetők és társaik iránti rajongásom. A Battletech univerzum Mechwarrior és Mechwarrior: Dark Age regényei régóta itt porosodnak már a polcomon. A PC-s és társasjátékokat is ronggyá gyűrtük a haverokkal anno a fantasy klubban ahová eljártam. A tengelyhatalmak iránti lelkesedésem tehát az első oldalaktól töretlenül jelen volt, amikor is az ifjú Sándor herceg gyakorlatilag beköltözött Küklopsz gyártmányú viharjárója pilótafülkéjébe. Később, mikor a barkácsok elkezdték felsorakoztatni a különböző hadigépezeteiket - zeppelinek, lépegetők, szárazföldi hadihajók -, nos, inkább vesszen a misztikum ködébe, milyen élvezetet okozott. :) [Sajnos semmilyen magyar vonatkozása nincs a könyvnek, meg sem vagyunk említve, maximum, mint Osztrák-Magyar Monarchia címen.]

Ez mondjuk kicsit spoiler, de nem akartam várni vele még egy-két évig...

A darwinisták DNS-kezelt koholmányait sem okozott gondot megkedvelnem. A valós életben még nem döntöttem el, hogy örülnék-e annak, ha a génállományt a tudósok felügyelet nélküli játszadozásainak eszközévé tennénk. Néha ezt gondolom, néha azt. De többször gondolom azt, hogy bizony jó lenne látni élőben mamutot vagy erszényes farkast - vagy kék bőrű embert. Amikor pedig a másik főszereplő - Deryn - felül a huxley-ra (repülő medúza) majd szembetalálkozik a beszélő futárgyíkkal, már tudtam, hogy nincs menekvés, elvesztem.Természetesen ezt cseppet sem bántam, örömmel merültem el a Westerfeld által megálmodott alternatív valóságban. Kicsit a múltban, kicsit a jövőben érezvén magam.
Hajrá barkácsok! Hajrá darwinisták!


A könyv eseményeinek nagyobb része valós történelmi eseményeken alapul - ahogy a szerző ezt részletesen le is írja a könyv végén -, de talán pont ezért, hiszen jórészt ismerjük a nevezetes merénylet utáni eseményeket, nem elsősorban a történet az, ami "elviszi a hátán" a könyvet - és mondjuk ki, nem is a szereplők jellemábrázolásának finomságai. Sokkal inkább a stílusa. A regény megszólít(hat)ja a reménybeli olvasóit, a fiatalokkal felfedeztetheti az olvasás örömét és a képzelet szabad szárnyalásának szépségét. Több stílus kedvelői is megtalálhatják benne a számításukat. A fantasztikum és főleg a "steam" kedvelői természetesen, de mellettük a klasszikus XIX. századi kalandregényírók munkásságát kedvelők szintén. Olyan érzés volt olvasni, mintha egy H. G. Wells és Jules Verne koprodukcióban készült regényt olvasnék, amit olyan rajzokkal tettek még olvasó-barátabbá, szebbé, amilyeneket Charles Dickens vagy Walter Scott írásainak korabeli kiadásaiban láthatunk - vagy manapság néhány igényes gyerekkönyvben, például a Micimackóban.
2013 tavaszán jön a második rész a Behemót. Várom nagyon!



A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Értékelés: 9/10

Wallpaper (1920x1080)