Greg Egan - Diaszpóra

Greg Egan - Diaszpóra

Greg Egan - Diaspora
Eredeti megjelenés: 1997
Magyar kiadás: Ad Astra Kiadó, 2013
Hossz: 408 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordította: Huszár András

Tartalom:
Íme, az árva! Olyan világba született, amely nem is valódi. Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, semleges nemű, virtuális polgár szondák, műholdak és szerverek végtelen hálózatában, mely átszövi az egész Naprendszert a külső bolygóktól a Nap háborgó felszínéig.
A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikus változásokat eszközölt önmagán. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költözve nem vesztették el a kapcsolatot az erők és a súrlódás fizikai világával. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. Ők a Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek: egyesek álommajmokká sorvadtak, mások a tengerben lubickolnak vagy a levegőben repdesnek, a statikusok és a hídverők pedig élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak.
A polgárok gondtalan nyugalmának azonban egy csapásra vége szakad, amikor egy nem várt katasztrófa éri a húsvéreket, mely arra enged következtetni, hogy a poliszok jövőjét a természet törvényeinek fittyet hányó, bizarr asztrofizikai folyamatok fenyegetik. Így hát az árva polgárok és húsvér menekültek egy csoportjával karöltve nyomába ered a tudásnak, amely egyedül szavatolhatja a biztonságukat…

Greg Egan tényleg valódi ember, vagy M.I.?

Greg Egan ausztrál író 1961-ben született. 1983-ban publikálták első novelláját, de írni csak a '90-es években kezdett hivatásszerűen. Azelőtt matematikusi diplomával számítógép programozóként dolgozott. A science-fiction úgynevezett  hard alzsánerébe tartozó műveiben főként a kvantummechanikával, matematikával, az emberi tudat fejlődésével, a mesterséges intelligenciákkal, a tudatátvitellel, a metafizikai naturalizmussal és valóság szimulációval foglalkozik. Írásaival elnyerte a Hugo- és a Locus-díjakat, valamint a John W. Campbell-emlékdíjat. Magyarul a Diaszpóra előtt - és sok novelláján kívül - az 1992-ben írt Karantén című könyve jelent meg (Lap-ics/Cherubion, 1998).

Miközben böngészgettem a külföldi listákat, blogokat, beszélgettem ismerősökkel, kollégákkal sci-fi könyvekről, minduntalan felbukkant Greg Egan neve, mint egy, a hard sci-fi iránt elkötelezett zseniális íróé. A Karanténból nem volt a kedvenc antikváriumomban, ezért is örültem meg nagyon, mikor megláttam az Ad Astra első 2013-as megjelenéseként a Diaszpórát. Na, ebből szerzek egyet - gondoltam. A gondolatot gyorsan tett követte, és mialatt szép sorra olvastam ki az oly áhított regény előtt az olvasási listámon sorakozó műveket, folyamatosan és egyre magabiztosabban figyeltem a neten a magyarul is egyre gyarapodó számban megjelenő - kivétel nélkül - méltató írásokat a könyvről. Biztos voltam benne, hogy Vinge, Reynolds vagy épp Simmons mellé idén is új sci-fi szerző kerül a kedvenceim közé. Nos, nem így lett.

Nagyjából huszonhárom éve olvasok nagyüzemben fantasyt és sci-fit, ebből majd három éve - a blog indítása óta, ugye - szinte "hivatásszerűen". Az elmúlt évtizedek alatt nem emlékszem arra, hogy lett volna olyan könyv, amit abbahagytam volna - bármilyen indokkal. Sőt, ez már akkor sem volt rám jellemző, amikor még csak mesekönyveket és kalandregényeket olvastam. A Diaszpórában a hatvanötödik oldalig jutottam. Hú, ennyire rossz a könyv? - kérdezhetitek jogosan. Távol álljon tőlem, hogy ezt állítsam. Az írónak és konkrétan ennek a könyvének is számlálatlan rajongója van. Én csak azt mondom: "Le a kalappal ez előtt a rengeteg kvantumfizikus-programozó előtt!" Biztosan mindannyian sokkal de sokkal értelmesebbek nálam, mert én a könyv - kis kerekítéssel - egyhatod részének elolvasása után bevallom, nem értettem belőle semmit az egy égadta világon! Olvastam rendületlenül az 'árva program' megszületését és fokozatos fejlődését, majd öntudatra ébredését - szóval azért a történet eleje nagyjából átjött - a hálózatban, de közben végig olyan érzésem volt, mintha egy matematikus doktori disszertációját olvasnám, amit nem nekem, hanem képzett tudóstársai okulására írt. Nem oldalanként, hanem mondatonként van benne két-három olyan matematikai (kvantummechanikai, informatikai) fogalom, törvény vagy axióma, amiről életemben nem hallottam, ezért a belőlük sarjadó logikai következtetés megértésére eleve képtelen voltam. Egyre arra vártam, hogy az "intelligens számítógép-programok" (a poliszpolgárok) mellett jelenjenek már meg végre az emberi tudat fejlődésének más útjait követő gleiznerek, húsvérek vagy hídverők. De csak nem jöttek. A hatvanötödik oldalon fogalmazódott meg bennem, hogy még azt sem tudom, hogy konkrétan már történt-e valami a könyvben? Vagy hogy hol is vannak ezek a poliszpolgárok egyáltalán? Van valahol egy hús-vér testük lefagyasztva azért, vagy csak a tudatuk népesíti be a kozmikus hálózatot? Mikor jön már az a katasztrófa, ami lakhatatlanná teszi a Földet - és mit érdekli ez az "internetben" lakó poliszpolgárokat? Ezekre a kérdésekre - és még sokkal több másikra is - a válasz az általam el nem olvasott "öthatod" részben egészen biztosan megtalálható. Egy jó ideig viszont én nem fogom megtudni. Mikor szórakoztató könyvet olvasok, elsősorban szórakozni akarok. A matek- és geometria-tankönyv viszont sosem volt számomra se szórakoztató, se érdekfeszítő, sőt még vonzó se. Továbbra is érdekel a könyv témája, de szerintem maximum napi egy-két oldalt haladva - elölről újrakezdve, lassan, megfontoltan olvasva és közben az internetet buzgón böngészve - fogok egyszer valamikor a végére érni.

Senkinek nem akarom elvenni a kedvét a könyvtől. Sőt! Olvassátok el sokan, mert ilyen könyvet biztos, hogy még nem olvastatok! Próbáljátok megérteni - vagy ne. Kinek-kinek vérmérséklete szerint. Azt hittem, hogy a fantasztikus irodalmon belül mindenevő vagyok, és eddigi olvasmányaim valamennyire felkészítettek már a hard-hard-hard-hard sci-fi-re is. Nos, be kell látnom, hogy ez nem így van. A magam részéről inkább maradok még az epikus, történetközpontú, kalandos űroperáknál és a klasszikus iskola (Asimov, Lem) science-fiction íróinál. Jöhetnek az "egyszerű" időutazós és a mérsékelten tudományos - de azért már szigorúan minimum idődilatációs! - galaktika-átszelő könyvek, de a túlságosan keményvonalas hard sci-fi írások rajtam bizony kifognak. Viszont melegen ajánlani fogom az összes olyan (programozó, mérnök vagy egyszerű sci-fi fan) barátomnak, akik nagy mellénnyel kijelentik - mint én is akár pár nappal ezelőtt -, hogy a műfaj minden vadhajtása nyitott könyv a számukra. Olyan sznob ismerőseimnek is ajánlani fogom, akik a szórakoztató irodalmat - benne a hard sci-fikkel - lenézik, mert csak céltalan szórakoztatásra valók, semmi komoly mondanivalót vagy ismeretet nem tartalmaznak. Bátran kijelenthetem, hogy a Diaszpóra - összehasonlítva a műfaj általam VALAHA elolvasott ÖSSZES többi könyvével - a sci-fi következő lépcsőfoka. Szigorúan csak haladóknak! Lenyűgöző eszmefuttatások sorozata ez - amibe egy közönséges halandónak, nekem, most (remélem csak ideiglenesen) beletört a bicskája.

[Talán észrevettétek, hogy pár könyvismertető óta nem értékelem számszerűen a könyveket a poszt végén. Ennek több oka van, a legfontosabb, hogy az egész posztot el kelljen olvasnia annak, aki kíváncsi arra, mennyire tetszett az aktuális könyv. (A moly-on azért csillagozok továbbra is.) A Diaszpórát ettől függetlenül sem értékeltem volna számmal - sőt, a molyon sem fogom. Innen küldök inkább oda egy tiszteletteljes biccentést azoknak a TUDÓSOKNAK, akik - a végigolvasás után - tiszta szívvel állítják, hogy maradéktalanul értették és élvezték a könyvet, majd ezután értékelték 8-9-10 pontra! (Nem állítom azt, hogy nem érdemli meg!) ;-)]

A könyvért - azért és természetesen - hatalmas köszönet az Ad Astra Kiadónak!